Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-27 / 48. szám
2 NAPLÓ IMS. PEBKCÁB K ' II szakszerű gondozás és takarmányozás eredményeként jelentősen emelkedik a tejtermelés a termelőszövetkezetekben A. törzskönyvezési felügyelőségen most dolgozzák fel az elmúlt évek tej termelési adatait. Az adatokból kitűnik. hogy több termelőszövetkezetben jelentősen emelkedett a tejtermelés, azonos törzsállomány mellett. A gerdei Béke Termelőszövetkezet három tsz egyesüléséből alakult. Az egyesülés előtt évi átlagban egy tehénre 3303 liter tejtermés jutott. A három tsz egyesülése után ' ugyanazok az állatok egyenként 400 literrel adtak többet, mint az előző esztendőkben. Az uj . egyesült tsz-ben ugyanis hozzáértő ember kezébe került az állattenyésztés, nagyobb gondot fordítottak takarmányozásra, .. s a nagymennyiségű zöld takarmány etetése eredménnyel járt. Az elmúlt év folyamán a gerdei Béke Tsz tehenészetének istállóátlaga 10.1 liter, a íejési átlaga pedig 13.5 liter volt Már évek óta ki magasiló ered ményt értek el a tejtermelésben a szajki Úttörő Termelő- szövetkezetben. Itt az áüüatgom dozók évek óta a tehenészetiben dolgoznak, ismernek minden állatot, azok tulajdonságait és teljesítményeit. így egyedi takarmányozással sikerült tovább emelni a tejtermelést. 1957-ben S460 liter tejet adott egy tehén, 1960—61-ben pedig a termelt tejmennyiség egyedenként csak nem ezer literrel, azaz 4316 literre emelkedett. A 27-es létszámú tehenészetet négy év alatt saját szaporulatiból 40-re fejlesztették. A legjobb tejelő tehenek borjait hagyták meg továbbtenyésztésre, jól tejélő egyedekkel erősítve a .tejíené- szetet. Helyes üzemszervezéssel megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt tudnak biztosítani Szajkón az állattenyész tés részére s a szakszerűen ősz- szeállított alaptakarmány egyenletes etetésével sikerül a tejtermelés állandó szintjét biz tosítani. A bólyi Kossuth Termelőszövetkezetben is szépen fejlődik a tehenészet, növekszik a tejhozam, ami elsősorban a bőséges, jó takarmányozásnak tudható be. A bólyi ak nagy- mennyiségű pillangóst termeltek a nyár folyamán és megfelelően tárolt, kiváló minőségű lucerna etetésével télen is biztosítják az állatok fehérje- szükségletét. A mágocsá Béke Tsz-ben két évvel ezelőtt ugyanazok a tehenek, amelyek évente átlagosan 2800 liter tejet adtak, azok bői most évi átlagban 4316 liter tejet fejnek. A nagyarányú fejlődést elősegítette, hogy A baranyai földművesszö- vetkezetéknél 1956 óta vannak TÜZÉP-telepeJv. Azóta mintegy ■ jszáz községet lát el épület- anyaggal és* tüzelőszenrel a tizennégy földmű Vesszövetkeze b telep. Ebben az évben is kielégítő árukészlettel várják a vásárlókat. A Német Demokratikus Köz társaságiból és Csehszlovákiából kiváló minőségű ajtó- és ablafeanyagot hoznak be. Az adón már vasbeton-gerendával is kielégítik az igényeket, s tetőfedő palából is többet gyár tanak. Nagy mennyiségű színes, mázas falburkoló csempét és kályhacsempót szereztek be küiföldxőiL Lengyelországból pedig bőségesen kaptak fedéllemezt. Ebben az évben falun is bevezetik a szervezett tüzelőeillá- tást, hasonlóan a városi rendszerhez. Most mór a községekben, a munkahelyen — vagyis legtöbb esetben a tsz-árodán — is be lehet jelenteni a tüzelő- igényt, s a tsz és a földműves- 6zö vetkezet lebonyolítja a kifizetést. Több tízezer vagon szenet biztosítottak már előre, hogy a falu jövő őszi ellátása teljesen kielégítő legyen. A mészellátás segítése érdekében néhány évvel ezelőtt egy mészégetőt is létrehoztak a béremen di földművesszövetkezet keretében Ebben az ipari üzemágban évente ezerötszáz tonna meszet termelnek, mintegy egymillió forint értékben, így a földművesszövetkezeti TÜZÉP-hálózart ma már amy- nyira fejlett, hogy a vasáru kivételével a házépítéshez szükséges minden nemű anyag, valamint sokféle tüzelőszer is fel lelhető náluk. szakember kezébe került az állattenyésztés irányítása és természetesen az a körülmény is döntő, hegy sok silókukoricát termelnek. így jóminőségű szdlózzsal egészen az új zöld futószalag megjelenéséig etetik az állatokat. Érdem szerint, a tehén termelésének megfelelően adnak abrakat és így igen nagy mennyiségű takarmányt takarítanak meg. Emelkedett a tejtermelés és elérték, hagy 1961-ben az istállóátlaguk 12.2 liter, fejéül átlaguk pedig 14.4 liter volt. Jelentősen nőtt a tejhozam a nagyárpádi Uj Alkotmány Tsz- ben is, ahol a tartalmas alap- takarmány és a nagy mennyiségű zöldtakarmány etetése szép eredménnyel járt. 1957- ben ugyanennek a tehénállománynak az egy tehénre eső termelése csak 2455 liter veit, 1961-ben pedig már csaknem mégegysaer ennyi, 4335 liter. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megfelelően kiválasztott törzsáUományú tehenészetekben eddig is meg volt és meg is van az adottság a többtermélésre. Csupán megfelelő körülményeket kéül biztosítani és a jó üzemszervezéssel, korszerű gon dozással és takarmányozással ugyanattól a tehéntől akár kétszer annyi tejet fejhetnék, mint eddig. Ez jelentős többlet jövedelemhez juttatja a tsz- tagságot, a városi lakosságnak pedig több tejet és vajat jelent. Az fizietek nyitvatartási rendjéről Évek óta napirenden szereplő téma az üzletek nyitvatartási idejének rendezése. A javaslatok, kérések és elgondolások ezrei alapján az illetékes szervek kidolgozták a nyitvatartási idő hosszabb „távra” szóló rendezésének irányelveit Egyik fontos alapelv, hogy a jövőben fokozottabb szerepet biztosítsanak a nyitvatartási idő megállapításában a tanácsoknak, amelyek legjobban ismerik a helyi igényeket, körülményeket. A megyei jogú városokban, továbbá a megyékben az általános nyitvatartási rendet a városi, illetve a megyei tanács; az egyes üzletek nyitvatartási idejét pedig a kerületi vagy járási tanács határozza meg. Az irányelvek között szerepel az is, hogy Cgyelem.be kell vermi: sak olyan egyműszakos élelmiszerbolt van, amelynek egy részét könnyen — és gazdaságosan — át lehet másfél, vagy két műszakosra szervezni; más részénél viszont helyesebb és indokoltabb az osztott műszakra történő áttérés. Az iparcikk-üzletek hétköznap a szükségletnek megfelelően vidéken hat, illetve hét ódáig tarthanak nyitva. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig- élénkülő kátetí, délkeleti szél, fel- hőátvonulásak. Főként nyugaton és délen sokfelé havazás. Az éjszakai lehűlés a Dunántúlon mérséklődik, Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden nulla—mínusz három fok között. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet, délen és nyugaton mínusz három—hét, máshol mínusz öt—mínusz tíz fok. HA ALA'tS FE6YVE* ~ SZÜNET/ óziadoiuiqás Hásvélra készül a falusi kereskedelem Határozatot hoztak, hogy a földművesszövetkezeti boltok mór most készüljenek fel a húsvéti éde5áru-fargallamra. A FÜSZÉRT-tel és a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalattal egyetértésben 1961 húsvétjáhoe viszonyítva tíz százalékkal növelt árualapot biztosítanak az idei húsvétira. Negyvenöt falusi boltban kiállítást rendeznek húsvéti szenzanjellegű áru bői. Minden. olyan boltban, ahol ilyen cikket árusítanak, húsvéti eladási versenyt szerveznek. Enneik értékelési alapja az egy lakosra eső forgalom összege lesz. A földművesszö- vetkezieti cukrászdákban saját termelésű áruból előre elkészített ajándékcsomagokat árulnak majd. Valamennyi meleg- konyhával rendelkező vendég- látóipari egységben húsvéti bél lesz. Sok helyen locsolással egy bekötött úgynevezett „tojás- bál”-t, és „álarcos bál’Vt tar♦a®**. ». * KÉTÉVES VOLT, amikor először észleltük. Az orvos percekig kopogtatta, a gyermek mellót s hallgatta a szív zörejét. — Beteg a szív — jegyezte meg szomorúan ... — Kímélni kell az izgalmaktól, óvni a betegségitől. Akkor talán ... Sűrűin vittük az orvoshoz. Nem szívbántaimak, hanem más betegségek miatt. Sárgaság, szamárköhögés. tüdőgyulladás. kéztörés, s ki tudná elsorolni hány betegséget átvészelt. Mindezt a szív miatt. De sokszor meghallgattuk a szíve dobogását. Úgy vert, mánitha ki akarna ugrani a helyéről. Gyorsan, rendszertelenül Ha szialadt. kiverte a veríték és kis szíve úgy dobbant, mint a riadt madáré. Gyorsan elfáradt. A tabletták, injekciók nem segítettek... * Hatéves korában beírattuk az iskolába. Jól, könnyedén tanult. Szorgalmasain hozta az ötösöket. Jeles tanuló volt az első esztendőben. Évközben a többi tanulóval sűrűn elvitték az orvosi ellenőrző vizsgálatra. Röntgenezték, vizsgálták, gyógyították. Évenként kót-három hónapot töltött a budapesti kórházakban. Szívműtétre nem kerülhetett sor, hiányoztak a súlyos szívműtéthez szükséges műszerek és felszerelések. Csak erősíteni tudták a gyerek szervezetét, hogy megérje az időt, amikor a szívéhez oyúl- teafaiak. — Két év múlva megoperáljuk — mondta dr. Gömöri András, a IV-es számú Sebészeti Klinika tanársegéde, az egyik vizsgálat után. — Addig a műszert is megkapjuk, s a kisfiú is megerősödik. HOSSZÚ VOLT a két óv, s Gömöri András tanársegéd szavai beigazolódtak. A sok kontroll vizsgálat után 1961. október 27-én táviratot bontottunk. Betegszívű fiunkat behívták műtétre, a Szívsebészeti Klinikára. Aggódás, bizonytalanság s idegek harca közepette eiközel- gett a műtét napja. Közvetlen előtte beszélgettünk dr. Ku- dász József professzorral, a Sebészeti Klinika igazgatójával a műtét végrehajtásáról. Megtudtuk, hogy lyukas a fiúnk szíve! Hiányzik a kamrák közötti sövény, helyiére foltot kell tenni. Súlyos műtét. de bízni kell a sikerben. Bíztunk a műtétet végrehajtó professzorban, az orvostudományban és a gyermekben. Négy órás műtét! Képzeletünkben látjuk a műtőasztalt, a gyereket körülvevő orvosokat. nővéreket, látjuk a felnyitott mellkasból előpirosló, dobogó gyermekszívet Felcseng a telefon... Ku- dász professzor hangja száll a drót túlsó végéről. — A «BÍwmótrt — sWterfflt ’ Nyugodjanak meg. Nincs semmi baj. Mögötteim sír a feleségem, s engem is fojtogat valami. Szavakat keresek, nagy kifejező szavakat, de azt az egy „köszönöm” szót is alig tudom kinyögni. Forog velem a szoba, a ház. forog velem a világ... A fiunk éL, visszahozták a sír- ból. Leteszem a kagylót s ujjongani szeretnék. Szívből, súlyos tehertől szabadulva köszöntőm az Embert, a Tudományt a Szocializmust E háromnak együttvéve köszönhetjük, hogy gyász helyett öröm ül a szívünkben. ' Soha oly lassan nem ván- szorgott a gyors, mint a műtét másnapján. Repülni szerettünk volna, hogy mielőbb láthassuk a gyereket Csak pár percig láthattuk. Úgy feküdt a kis hórházi ágyon, mim* alá elszenderült. Egy nap alatt kilókat sová- nyodott. arca megsápadt, s alig lélegzett. Aludt Körülötte gumicsövek tömege, amelyek az ereket helyettesítették. Ezek szállították a vért és az oxigént a szervezetbe. A folyosón dr. Kudász József professzorral találkozunk. — Gyönyörű szívbajig ja van •— mondja momílyoíjva. A Rajkó-zenekar Pécsett Lelkes közönség ünnepelte szombaton este a KISZ Központi Mű- j vészegyüttesének rajkózenekarát a Ságvári Művelődési Otthonban. Szép élményt nyújtottak a zenekedvelő közönségnek. A prímások közül külön említést érdemel Balogh Sá.ador és a „legkisebbik Rajkó” Danyi Andriska, aki fiatal kora ellenére igen ügyesen kezelte a vonót. Többi között Brahms: Magyar fantázia című müvét és a Széki muzsika című kompozíciót játszotta, utóbbival különösen nagy tetszést aratott. Az együttes szóló énekesei Károlyi Mária és Irányi József népdalokat énekeltek. Molnár Gizella és partnere, Táp Gyula, aki egyébként az együttes vezetője, szűnni nem akaró tapsot kaptak tiCigánytán&* című táncukért. még ráadást is kellett adniok. A műsor utolsó száma Dintcu: Pacsirta című műve volt, Oltos Rudolf előadásában. Hibátlanul játszotta ezt az aránylag nehéz müvet és annyira tetszett a közön• ségnek, hogy neki is ismételnie kellett. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni az együttes bemondónőjét. Győrfi Rózsát, akt kedves hangon jelentette be a számokat, már ezzel is hangulatot teremtett a soron következő számhoz. Jól sikerült a Dankó nótákhoz szerkesztett monológja. Fellepnek még Pécsváradon, Szászváron, Pécsszabolcson (28-án). Március 4-én tartják utolsó előadásaikat Bonyhádon és Kisvej-» ken. Foto: Czakó — ÖTEZER népfront akti-( vista dolgozott a vöröskenesz- j tes aktívákkal együtt a Tisz- j ta udvar, rendes ház mozga- j lom elterjesztéséért. Baranya megyében a múlt évben 12 500 házra került fél a Tiszta udvar, rendes ház feliratú tábla. — „FIATALOK A CSALÁDBAN” — rímmel dr. Kelemen László tanszékvezető főiskolai tanár, a nevelés- tudományok kandidátusa tart előadást február 28-án, este 6 órakor Pécs város Művelődési Házban. — DR. HUTH TIVADAR országgyűlési képviselő február 28-án délután 4 órától 8 óráig fogadóórát tart Pécs, Munkácsy M. u. 2 sz. alatt az Urológiai klinikáin az I. emeleten. Nyújtja a kezét: gyógyító, orvosló, életmentő kezét. Tegnap gyógyított, ma biztat vele, s mi bizakodunk. * Hetek teltek él a műtét óta, s kisfiúnk újra eleven és vidám. Amikor meglátogattam, szinte elképedtem a gyors gyógyuláson. Már nincs a feje felett oxigénpalack, a csövek se fonják körül. Arca napról- napra színesedik, ereje nő. Megmutatja magát. Mellén a nyakától a hasig hosszú vágás látszik, ragtapasszal, felvágva a jobb bokája, a combja és a nyaka. Karja injekcióktól zöldes. Leveleket szed elő. A tanító néni és a IV./C osztály tanu- nulói érdeklődnek az egészsége felől. Kusza sorok, pác ás oldalak, mégis milyen kedvesek. — Vidd haza őket apu — mondja —. Jó lesz emléknek. Nézem a leveleket. Kálmán Bandika a játékbolt kirakatában levő Mikulásról tájékoztatja, Vass Lacika gyógyulást kíván neki és Rózsa Janika is sűrűén érdeklődik. Érdeklődnek a tavaly előtti pajtásai is. A rokonok, ismerősök és munkatársak jókívánságait én adom át. örül neki. VIDÁMAN telik él a két óra. Bandika sakkozni akar. Felül az ágyban és sorra leszedi a bábuimat. A tizedik percben mattot ad. Sose örültem még vereségnek így* mint ezen a délutánon. Ká*st András — 6400 TERMELÖSZÖVET KEZE TI tag előtt, összesen 160 előadást tartott a népfront megyei jogi akcióbizottsi ga eddig a megyében. Az előadásokban a szerződések idejében való teljesítéséről, as abból származó előnyökről, nyugdijkérdésekről, valamint munkaügyi és munkaszervezeti kérdésekről volt szó. A jogi akríóbizottság ebben az évben tovább folytatja ezt a tevékenységét, — A TERMELŐSZÖVETKEZETEK Ellenőrző Bizottságai a most lezajlott zárszámadó közgyűlések több mint kilencven százalékán számoltak be a tsz-tagságnak, munkájukról. — A PÉCSI JARÄSBAN működő tömegszervezetek és társadalmi egyesületek novembertől február közepéig 36 békeestet szervezett a járásban Ezeken a békeesteken a népfront és a községek vezetői tartottak vitaindítót. A lakos* ság megvitatta a békeesteken a tsz-ek gazdálkodási terveit <? tanácstagok munkáját, az olvasómozgalommal és a zárszámadással kapcsolatos kérdéseket. — TIZENEGYMILLIÓ és 236 ezer forintot fizettek be lakbér címén az elmúlt évben Pécs, Mohács és Komló városok lakásbérlői. Ugyanakkor a múlt évben az állam 30 millió 303 ezer forintot költött az ingatlankezelő és községgazdálkodási vállalatok kezelésében lévő lakások Javítására. — A SZÁLLODÁKBAN megszállt külföldi vendégek száma tavaly 3279 volt. Baranya megyében. Ebből Pécsett 3058 külföldi vendég szállt meg, a vendégnapok szá ma meghaladta a hétezret. — 103 EZER TONNA tü- zelőíéleséget használtunk el a múlt évben Pécsett és a megyében. Csak Pécsett több mint 50 ezer tonna tüzelő fogyott el Szénből 54 ezer tonna, brikettből 36 ezer tonna és tűzifából 13,5 ezer tonnát vásároltak meg a fogyasztók — 146 SZARVASMARHA hizlalására kötött szerződést az Allatforgalmi Vállalattal a lippói Béke őre Tsz. Az elmúlt évben 1* kifizetődő volt a tsz-ben az állathízlo Iá.s. egy munkaegység értékét 19 forinttal -növelte meg 4 i e Több tízezer ragon szén a faluknak