Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-23 / 45. szám
rancAi a. íilm F i 1 m" *F i 1 m A KAPÓ A második világháborút követő másfél évtized alatt meglehetősen sok játékfilmet készí tettek a náci koncentrációs táborok borzalmairól, a fasizmus best-ialitásáról — de kifejezés hangsúlya rendszerint egyforma volt, rendszerint a doku- ment film eszközei uralkodtak. A mai filmgyártás már-már arra a pontra érkezett, hogy a fasizmus embertelenségéről aligha mondliat újat és új eszközökkel. .Ezeket a dokumenitáris „hagyományokat” Pontecorvo tüijj jében — a Kapo-ban — is sokhelyütt fel lehet fedezni, a Kapo a jelenetek nagyobb százalékában a korábbi, hasonló tár gyú filmek élményeire emlékeztet — mégis valamiben rendkívül új, merész és őszinte. A filmben van két, hasonló tárgyú, filmben eddig még nem ábrázolt, emberileg a lehető legmélyebb belső konfliktus. Az egyik, amikor Edith- Nicole, a fiatal kis zsidólány a puszta életének megmentéséért, a kenyérért — átáll a fasiszták oldalára. Kapó lesz, a foglyok gyűlölt ellensége. Ö is embertelenné válik, ő is botozza a tábor foglyait, és az ő „élete” is csak a tábor szöges drótjai között „élet”. Martalóc lesz — mert élini akar. Elalja- sul. Nem jeűlemtelen, csak éret len. Megérte már ugyan a szülei elpusztítását, megérte a szörnyű éhséget, átélte a koncentrációs tábor szenvedéseinek szinte valamennyi kínját — és szabadulni akar a kínoktól. Odaadja az emberségét a puszta életért. Ez az egyik — megrázóam őszinte és roppant merész konf liktus. A másik mér bonyolultabb és nyugtalanítóbb. Szása, az ugyanabba a táborba hurcolt hadifogoly és Edith-Nicole egy másba szeretnek. Őszinte és tiszta ez a szerelem. A front közeledik, a foglyok szökésre készülnek. S a szökés csak úgy sikerülhet, ha a lányt, aki Kapo, a németek bizalmasa — de másfelől Szása szerelmese, akiben már felébredt az emberség, aki egy más élet után vágyakozik — feláldozzák. Pontecorvo habozás nélkül feláldozza a lányt a szökés érdekében. Drámain, remekül komponált, a végsőkig feszített képsorokban bizonyítja, — hogy az embertelenségért az emberség nevében kell bűnhődni. Bár a konzekvencia mégsem egyórtéünű. S éppen ezért lehetséges, hogy a néző a film végén nyugtalanul felteszi önmagában a kérdést: vajon ki a Gonosz? A lány, aki nagy nagy kerülővel, de eljut a humánum tiszteletéig, aki szeret, aki a vállalkozás valós lehetőségének tudatában is feláldozza az életet a többiért? S ugyanakkor a másik kérdés is jelentkezik: vajon az utolsó „véres ütközetben”, amelyből a foglyoknak csak egy kis része menekül élve — értelmet kapott Edith-Nicole súlyos áldozata? Hiszen megtisztult reményeit, szép szerelmét és az életét áldozta faL. S vajon talán. azok a foglyok a bűnösök, akik habozás nélkül, szinte gé piesen kívánták és akarták a lány életét a szökésért? A meglehetősen sok mellék kérdésre Pantecorvó egyetlen mondattal válaszol — félreérthetetlenül, döbbenetesen és őszintén. A Gonosz a fasizmus. A fasizmus embertelenségéről sokan készítettek már megrázó filmet — de ennyire az emberi felelősség mélyéig még Pomtecorvón kívül talán egyik se jutott él. Az élet felelősség- teljes. Nem mindegy, hogy hogyan élünk, s nem mindegy — hogyan áldozzuk fel életünket, ha arra szükség van. Edith- Nicole áldozata nemes áldozat. Nagyon szomorú és nagyon j nemes áldozat A film értékét jelentős mértékben emeli három remek színész — Susan Strasfoerg, Laurent Terzieff és Emma- nuelie Híva — kiváló alakítása. Kár, hogy a magyar szinkron meglehetősen tökéletlenül oldotta meg a filmben jelentkező „nyelvi” problémákat. (Thiery) I Kérdés paviilon ügyben A pécsi posta híriaposztályá- nak szép és jó tervei alapján újségpaviion épül Uj-Mecsek- aljám. Azazhogy csak épülne, ha... Hónapok óta készül, s még mindig nincsen üzemképes állapotban. Mint a Luca széke, úgy készül, vagy még annál is lassabban. Nagyon kérjük a postát, vizsgálja már meg, mi az oka ennek a nagy késésnek, mikor lesz „.üzemképes” állapotban a készülő újságpavilon. H. B. Uj-Mecsekalja. Miért nem jön a postás? Hozzánk, Szentmiklóspusz- tára csak alkalmilag jut el az újság. 1961. júniusában volt még egy idős postásunk, az átjött mindig. Most új postás van és az nem jön ki. Amióta a volt levélhordó nyugdíjba ment. azóta nem is láttunk postást. Még a pénzért is be kell menünk Somogyhatvanba. Miért van ez így? Szentmiklóspusztai lakók. m sia: i&raKságr? Csárda az út mellett Botykapeterde®, a műút j mellett áll egy rozzant, régi épület. Azt mondják: valami- j kor csárda volt. Sokak szerint i rpég betyárok is mulatoztak itt. \ Szó. ami szó, az idő már na-1 gyón meglátszik rajta. Az épület roskadozik, tetején pedig már nemcsak moha, de fű is nő. Jó lenne ezt az épületet vagy kijavítani, helyrehozni, vagy pedig lebontani onnan az út mellől. Mert így csak csúfságnak áll ott. Balogh István Erdész szeretne lenni a fiam Szeretném tudni: hol van itt legközelebb erdésztanuló iskola. A fiam most végzi el a nyol cadik osztályt és erdész szeretne lenni, ezért, érdeklődöm. Nagy Sándor, Áta Kedve« levélírónk. Közöljük, hogy erdészeti technikum az országban két helyen működik. Az egyik Sopronban, a másik pedig Szegeden. A Dunántúli Napló február 13-i számában „Érdemjegy vagy statisztika” címen cikk jelent meg, melyben az újságíró a meszest általános iskolában tapasztaltakról írt, mint „illetékes” szülő. A cikkel kapcsolatban a meszest általános iskola nevelőtestülete az alábbiakban kívánja a nyilvánossággal megismertetni az igazságot. A pedagógusok élő és érző emberekkel és nem géppel dolgoznak. A félévi értesítő, az éwégi bizonyítvány, de általában az osztályozás nem könnyű dolog és mindig próbára teszi a nevelő emberségét, tisztánlátását, nevelői képességét és nem kis mértékben lelkiismeretességét is. Aki sohasem volt nevelő az nem is tudhatja, hogy az osztályzatok 80—90 százaléka nem egész érdemjegy. Ritkán fordul elő, hogy egy tanuló mindig 4-es osztályzatot szerez. Ezért az érdemjegyek nem mindig egyöntetűek. Igen sokszor fordul elő, hogy jeles, vagy kitűnő tanuló is gyengébb jegyre felel, mert egészségi állapota nem kielégítő, mert otthon a családban valami baj történt, mert mondjuk vendégek jöttek és ez a körülmény kizökkentette a tanulót megszokott munkatempójából és az érdemjegy gyengébbre sikerült. Jön a félév, az osztályozás ideje és a kétes jegyek sorsát, a nevelőnék kell eldöntenie igazságosan, becsületesen. A. nevelő tűnődik. Itt a tanuló. A jobbik, vagy a rosszabbik jegyet adjam? Ezt a tanulót letörné a gyengébb osztályzat, mert törekvő volt féléven keresztül, adjuk meg a jobb jegyet, ez serkenteni fogja a további tanulmányaiban. A másik tanulónak a gyengébb osztályzatot adja, mert esze van, de lusta „nevetne a markába” ha érdemtelenül jobb jegyet kapna. Ki ismeri ezeket a dolgokat és ki ismeri ezt a felelősséget? Csak azok, akik benne élnek, akiknek sok nyugtalanságot okoznak ezek a feladatok. Nagyon könnyű kívülről bírálni. Bizonyos mértékben hozzá is szólí tunk ezekhez a bírálatokhoz, de azért mindig szíven ütnek bennünket amikor nem várt oldalról ér a támadás, amikor minden jó akaratunk, becsületességünk, igyekezetünk — úgy látszik — hiábavaló. A cikkben az is áll: „Az osztályfőnökök az érdemjegyek indokolásakor statisztikai meggondolásra is hivatkoznak.” Olyasmire, hogy ez meg ez a tanuló nem érdemelt volna ugyan ötöst ebből, vagy abból a tárgyból, de megadlak neki, hogy az osztálynak, illetve az iskolának kellő számú kitűnő tanulója legyen. Mindenki tudja, aki ért az osztályozáshoz, hogyha valamelyik tanuló csupán egyetlen tárgyból áll kétes jegyre, — nem rosszabbra — akkor a tantestület a konferencia alkalmával erősen mérlegeli a felmerült helyzetet és úgy hozza meg döntését. Az osztályfőnököknek nincs módjukban kitűnő bizonyítványt kiállítani, mert ilyen hatáskörük nincs is. Minden nevelő szuverén joga saját tantárgyából osztályozni. Még a magatartási jegyet sem állapíthatja meg önkényesen az osztályfőnök, csak javaslatot tesz a tantestületnek, ahol a döntés megszületik. A tantestületi konferencián az osztályzathoz minden nevelő hozzászólhat és módosító határozat születhet. Ennek alapján az osztályfőnök csak örülhet annak, ha kitűnő rendű tanulói is vannak, ehhez azonban a statisztikának semmi köze, mert a jeles tanulónak éppen úgy 5-ös érdemjegye van a statisztikában, mint a kitűnőnek. Ezért az osztályfőnököknek eszükbe sem jutott a statisztika, tehát a szülői értekezleten sem volt szó statisztikáról. Tudott dolog az is, hogy ha egy kétes jegyet kellő megfontolás után felemeltünk, akkor minden alkalommal ezt közöljük az illető tanulóval az érdemjegyeket értékelő osztályfőnöki órán. Feleslegesnek tűnik tehát a cikkíró óvatossága, miszerint nem közli a gyermekkel a teljes igazságot, „mert ez az ötös nem igazi, hanem csak olyan statisztikai ötös". Meg vagyunk győződve róla, hogy a cikkírót a legteljesebb „jóakarat” vezérelte, amikor tollához nyúlt, mert mit várhat az iskola olyan szülőtől, akinek gyermekét szeretettel és megértéssel gondozza 6 éves kortól a serdülő korig. Ami jót és nemeset adhatott az iskola, még a cikkíró gyermekének is megadta. Hogy előfordulnak hibák? Még az sem lehet vigaszunk, hogy ezután nem lesznek. Ahol emberek élnek és dolgoznak, ott hibák is vaunak és lehetnek az osztályfőnöknek elszólásai is. Az azonban fontos, hogy ezek az „üzemi hibák” a minimumra csökkenjenek. Ez érdeke az iskolának, a szülői háznak, az egész társadalomnak, tehát még azoknak is, akik a társadalom szószólói — az újságíróknak is. Ami a ,.szerény javaslatot illeti”, .hadd mondjuk meg, hogy törvényes rendelkezés, melyet minden nevelő tud is, miszerint a statisztika nem készülhet az érdemjegyek lezárása előtt. Meggyőződésünk, hogy országos viszonylatban sem találhatunk olyan iskolát, ahol az előzetesen elkészített statisztikához idomítják az érdemjegyeket. A meszesi iskolai, de minden tantestület örülhet annak, ha építő bírálattal segítik munkáját, de ez valóban építő bírálat legyen és ne vegye el 38 nevelő kedvét a munkától, különösen ne egy szülői munkaközösségi osztályelnök, hanem a nehézségeket közösen leküzdve váltsuk valóra a szocialista ifjúság nevelését, így köszönet érte. A másik dolog pedig: minden iskolának van felelős vezetője, helyes lett volna előzőleg azzal is megbeszélni az észrevételéket. A meszesi ált. iskola tantestülete. A szerkesztőség megjegyzése: a szóbanforgó cikk valóban egy — a vúlaszlet>élben is említett — „üzemi hibával" foglalkozott, azért, hogy az Ilyen hibák minimumra csökkentését segítse. Sem e tekintetben, sem a nevelők igazság- és felelősségérzetének elismerésében nincs ellentét a cikkíró és a meszest általános iskola tantestületének állásfoglalása között. Immár másodszor írónk! Mi, Ungvár utcai lakók azzal a kéréssel fordulunk a IIL kér. tanácshoz — immár másodszor —, hogy szíveskedjenek intézkedni az utcánk világítása, valamint az elnevezési táblák feltevése és a sár megszüntetése érdekében. Ungvár utcai lakók ESfj- jróltai utcai panasz- 0PAT6U.AL.Okj HOGY <r ISMÉT OLBNH PAN! Szeretett jő édesapa., após, nagyapa, és kedves rokon Vlasies József 32 éves korában váratlanul elhunyt. — Temetése 24-én, szombaton 11 órakor lesz a köztemetőben. 213 A gyászoló csatád. Február 24-én este 8 órakor az OLYMPIÄBAN német estet rendezünk, mélyre kedves vendégeinket szeretettel várjuk. 949S KÖSZÖNET NYILVÁNÍT A S Ezúton mondunk köszön a- tet mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, és testvérem Hirí Tamás temetésén megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésé- \ el fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Pécsi Kádár Szövetkezetnek és a városi tanács I. kerületi szociális otthon összes dolgozójának. Sít A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férj, édesapa és nagyapa Kozma Sándor temetésén megjelenésükkel koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. — Külön mondunk köszönetét a lép- csőház lakóinak, a meszes! Iskola dolgozóinak és a Hirlaposztály kollektívájának, m * rtászoté A Jókai és Majláth utca .sarkán épült hatemeletes OTP- házzal szemben van egy kis házacska, amelyből irányítják a környékben folyamatban lévő építkezést. Az épület ideiglenes jellfegű, de előreláthatólag, jó pár évig szükség lesz még rá A hideg idő beálltával a kis házacskát fűtik, s a füst a földszinti és emeleti lakásokHála és köszönet Hatvanhárom éves vagyok, s több mint félévszázada dolgozóim a címfestő szakmában. Mint kétkezi munkás, sokat szenvedtem, sok helyen próbáltam szerencsét, hogy kenyeret adhassak családom kezébe. A felszabadulás lényegében változtatta meg az én életemet is. S ma, előrehaladott korom ellenére is örömmel dolgozom, mint KTSZ-tag. A korábbi nélkülözések azonban aláástak az egészségeimet, s a szememre zöld hályogot kaptam. A régi világban talán seníki nem törődött volna velem, ma azonban lehetővé tették számomra, hogy bekerüljek a mohácsi kórházba, ahol gondos kezelés ben részesültem. Itt láttam, hogy a kórház szemész főorvosa: dr. Agg Zoltán és a személy aet milyen áldozatokat hoz a betegek mielőbbi meggyégyí- táséért. LéMpmam Janó ckníaatő, Mohién ba száll. Ezért kérjük az illetékesekéit, hogy tegyenek vallamit a füst ellen, amit a kis ház ont. A füst nemcsak a kéményein, de az ajtón és ablakokon is ömlik. Valóságos füstíelhőben úszik itt minden. Mi nyáron vettük az öröklakást — ami egyébként nagyon kellemes — így nem tudtuk, hogy mit hoz a tél. Szemben lakunk a kis házzal, s így ab- laíknyitás esetén a füst mind a lakásba ömlik. Nem tudunk semmikor sem szellőztetni, mert reggeltől estig füstöl, s takarításkor sem lehet kinyitni az ablakokat. Ezért sürgősen kérjük a füst megszüntetését, illetve a szűk- | séges intézkedéseik megtételét az illetékes szervek részéről Dr, Gósy í'eremmé Az illetékesek válaszolnak Miért késett a MA FA VT? című cikkben foglaltakat megvizsgáltam és az alábbiakat közlöm: A különjárati gépkocsi megrendelését február 10-én 17 órára elfogadtuk, azonban annak pontos időre való kiállítását nem tudtuk biztosítani. A különjárat lebonyolítására vezényelt gépkocsi elromlott és mire a helyettesítő gépkocsi üzemanyagot vételezett s a megadott címre kiállt, a késés bekövetkezett. Utasítottam az érdeleit dolgozóitat, hogy úgy a menetrendszerinti járatok, mint a különjáratok gépkocsijainak pontos kiállítására fokozott gonddal ügyeljenek. Kérem a megtörtént esetért a panaszosok szíves elnézését. A jövőben mindent elkövetünk, hogy hasonló hiba ne ismétlődhessék meg. LAKI PÁL szakosztályvezető, 13. sz. Autóközlekedési V. Miért gyenge a siklósi szódavíz? Jelmeze» bál Mánakéménden A máriaJoéménd! általános iskola pedagógusai és a szülői munkaközösség február 11-én nagysikerű jelmezes farsangi bálit rendezett az iskolásgyerekek részére. Az ötletes, érdekes jelmezek közül a három legjob bat díjaztuk. Az első díj: egy takarékbetétkönyv, a második díj: egy töltőtoll, a harmadik, díj pedig egy töltőceruza volt. Kösz Aotaiaé. a sbüMK nauDfcaiBözöseég sindke Ezzel kapcsolatban az alábbi bejelentést tesszük: A siklósi telepen gyártott szákvíz minőségére ez volt az első panasz, melynek a siklási Nem a PIK a hibás Nyári István panaszával kapcsolatban helyszíni szemlét tartottunk és megállapítottuk, hogy az épület falai nem nedvesek. Viszont a bérlő a lakást úgy elhanyagolta, hogy ezzel már a társadalmi tulajdon ellen vétett. NEWESKÉRf GYULA igazgató ingatlaiikeaslé Vált víz keménysége, a magyarázata. Kemény vízben ugyanis a szénsav nehezen oldódik, ezért az ebből készített szikvíz gyengébbnek tűnik, mint a lágy vízből gyártott. Minőségi kifogás adódhat abból is, hogy az alapanyagul felhasznált szénsav vegytisz+asága, — ezt a szénsavtermelő vállalat bocsátja rendelkezésünkre — erősen kifogásolható, többszöri szűrés hiányában levegős. Bejelentésünkkel egvidőben mégis a gyártástechnblóaia fokozottabb betartására utasítottuk a siklósi telepvezetőt. Baranya megyei Szikviz- es Szeszipari Vállalat igazgatója. 1