Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-22 / 44. szám
6 NAPLÓ tm. wmnvAn xt 1 \V::* Erőgyakorlatok tnár az úszók nyári versenyeinek felkészüléséről árulkodnak. Az Ur* 1 SC fia tál úszónöi hetenként négyszer kemény edzéseket folytatnak, ne mfcsak a vízben, hanem a „szárazfölden’* is. Súlyzóval, expanderrel igyekeamek erőt gyűjteni a szezon nagy küzdelmeihez. Nem meit 2 gálivás a Pacsi DzsinaL. Pécsi Dózsa 1L—Pécsi Dózsa I. 4:1 (1.0) Szerdán délután a szentlörind füves pályán tartotta tartalékcsapatával heti kétkapus edzőmérkőzé óét a bajnokság nyitányára készülő Pécsi Dózsa NB I-es labdarúgócsapata. A lila-fehérek mindkét félidőt a következő összeállításban Játszották: Danka — Bendes, Kocsis, Kiss — Serédi, Halasi — Győr kő, Dunai L, Rádi, Dunai IL, Török. Az első félóra gólnélküli mezőnyjátékkal telt el. Az első csapat csatársorának tengelyében különösen jól mozgott Rádi, aki azon ban a n. félidőben erősen visszaesett. A két Dunai több szép távoli lövést küldött a tartalékok kapujára. A második férőben úgyszólván állandóan a tartalékok térfelén folyt a játék, gólt azonban váratlan lefutásokból a II. csapat ért el. A távolról leadott lövések sorra elkerülték Zengői kapuját. Ebben a játékrészben jól mozgott a csatársor, szépen tették a labdát, csak éppen képtelenek voltak gólt elérni. Az utolsó percben megélénkült a játék, többet játszottak a szélsőkre, főként Törökre, de Győr kő is gyakran volt munkában, akinek beadásából Dunai n. szép fejesgólt ért el. Góllövők: Fülöp 2 tegyet ll-esből), és Freppán m. T; illetve Dunai U. Az első bajnoki mérkőzésen. ßzegeden Kállai edző valószínűleg AZ E VITAMIN FOKOZZA A SPORTOLOK ÁLLÓKÉPESSÉG ÉT? Miután az ausztráliai sportolók a melbournei olimpiai játékokon állítólag azért értek el jó teljesítményeket, mert nagymennyiségű E vitamint szedtek, most hasonló kísérleteket végeztek egy angol sportklub tagjainál is. Az E vitamin szedésével a sportolók elég biztató tapasztalatokat szereztek. Állítólag csökkenti a szervezet fáradékonyságát és fokozza a fizikai állóképességet. Egy evezősklub tagjainál sikerrel alkalmazták három hónapon keresztül az E vitamin kúrát. a Csupákkal kiegészült 11-et — aki tanulmányi elfoglaltsága miatt nem vett részt a tegnapi edzésen — küldi pályára. Reméljük, hogy a Tisza partján félreteszi „góliszonyát** a lila-fehérek ötösfogata és eredményesebb játékot mutat, mint az utolsó két edzőmérkGzésén. A védelem előreláthatólag vasárnap megállja a helyét és akkor tisztes eredménnyel térhetnek vissza Szegedről. Gyenge játék a főpróbán KOMLÓI BÁNYÁSZ—NAGYMANYOKI BÁNYÁSZ «:• (3«) Nagymányok, 200 néző, vezette: Khizi. A Komlói Bányász a következő összeállításban kezdte a játékot: Kun — Kanizsai, Palotás, Rátkai — Kékesi, Komlói — Garal, Fekete dr„ Faragó, Bárkányl, Iván. Az ellenfél Nagymányokl Bányász a Tolna megyei bajnokság első helyen áll. Tapogatózó Játék után a Komlói Bányász lendült támadásba és a 10. percben Garat bedását Bárkányl pendítette a hálóba. Rá egy percre Fekete egyéni akcióból 2-re növelte a gólok számát. A harmadik gólt Iván szerezte. Az első félidő további része esemény nélkül telt el. A második félidőre Fekete helyett Sós állt be. A 10. percben Iván nehéz szögből lőtt gólt és ezzel 4:0-ra nőtt az eredmény. A játék élénkebbé vált, de a Bányász támadásaiba sok hiba csúszott. A játékosok sokat cipelték a labdát és pontatlanul pasz szóltak. A 40. percben végre újabb gól született, kavarodás után Fekete beadásnak szánt labdája hullott a hálőtaa a kapus nagy hibájából. Rá két percre egy kapufáról visszajött labdát Garal bombázott a hálóba. Az igen jótalajú pályán élénkiramú játék folyt. A Komlói Bányász csatársora Igen sok hibával szőtte támadásait, nem foglalkoztatták eléggé a szélsőket és így a tömörülő nagymányokl védelem helyzetét megkönnyítették Albert edző a mérkőzés után az eredmény ellenére sem volt elégedett a látottakkal. A mérkőzés folyamán kipróbált taktikai elgondolások végrehajtásába Is sok hiba csúszott. A komlói szurkolók és a csapat vezetői ennek ellenére remélik, hogy a gyenge főpróbát Jó előadás követi. A héten a Komlói Bányász edzéseit a nagymányokl pályán tárttá, részben pályakimélés, részben pedig a jobb talaj miatt. 4 diáksport helyzete Bur any íihnn Amtücos- c pécsi és baranyai diáksport minőségi eredményeiről beszélünk, még nem idézünk országos csúcsokat , és magasabb osztályban elért helyezéseket, hiszen az alig kétéves múltra tekint csak vissza. De eredménynek tartjuk, hogy jelenleg 49 középiskolás csapat vesz részt a labdajátékok szövetségi bajnokságaiban (a Szigetvári Gimnázium női kosárlabdacsapata tavaly már az NB 11. kapuját döngette) és az egyéni sportágakban rendezett megyei szintű bajnokságok ifjúsági mezőnyeiben is helyet kér magának a tanulóiul úság. Akármelyik oldaláról is közelítjük meg a diáksportot, a következtetés csak ez lehet: szükséges, mert biztosítja a sportkörök, a magyar egyetemes sport utánpótlását! A középiskolai sportkörökben a legnépszerűbb sportágak a kézilabda, kosárlabda, atlétika, torna, röplabda, tehát azok, amelyek az iskolák tanterveiben is szerepelnek. Nem kevesebb, mint 8* állandó jellegű szakosztályban (ebből Pécsett 56 működik) 1955 aktív sportolót tartanak nyilván. A sportkörök részére kiadott tanulók száma mintegy 460 és ha ezekhez még hozzávesszük azt az 544 tanulót, akik kezdő sportolóként vesznek részt az iskolák játék- délutánjain, akikor 2959 olyan tanulót kapunk, akik ma már hetenként rendszeresen vesznek részi: valamilyen sportfoglaikozáson. Igen szép ez a szám, hiszen a megyében nyilvántartott 6693 középiskolás tanulónak csaknem feléről van szó! Ezek az eredmények kétségkívül örvendetesek már egymásukban is. A diáksport irányító szervei, elsősorban a Diák Sport Tanács, azonban többet és jobbat akar, hiszen látja, hogy az erőforrások szinte kimerithetetlenek a középiskolákban. A további legjelentősebb felHétközben As Utóbbi hónapok legérdekesebb ökölvívó eseményére kerül sor vasárnap délután. A Magyar ökölvívó Szövetség vezetőt és a magyar ökölvívó-sport fiatalokkal foglalkozó szakemberei felfigyeltek a pécsi versenyzők rohamos fejlődésére. A Januári Énekes István emlékverseny során elért szép pécsi sikerek alapján úgy határozott, hogy még jobban szem előtt tártja a város fiatal ökölvívóit. Az emlékverseny pontversenyét ugyanis a I*VSK nyerte, Pataki és Kósa pedig súlycsoportjában lett első. A szövetség nagyra értékelte a PVSK-fiatalok szereplését, ■ ezért most vasárnap létrehozza a Pécs—Budapest városok közötti Ifjúsági válogatott találkozót. A magyar Ifjúsági válogatott öaz- szeállításánál figyelembe szeretnék vcnlnl a két emlékversenyt nyert fiatalt, akik e viadalon bebizonyíthatják. hogy súlycsoportjukban legjobbak hazánkban. Meg tudják-e őrizni továbbra is veretlenségüket? Eldől a vasárnapi viadalon! A szak vezetők még kiváncsiak a szépen fejlődő Peti Béla, a Pécsi Dózsából Szentgyörgyvári, Hegedűs és Misák teljesítményére Is. akik szül tén helyet kapnak Pécs válogatottjában. Budapest válogatottja tekintélyes erőt képvisel. A Budapest bajnok MPSC több versenyzője is szerepel a főváros színeiben, és az Énekes István emlékverseny hat bajnoka — Pataki, Kovács, Cserge EU I’auer, Várkonyi és Tuharszky — is helyet kap. Tizenegy súlycsoportban, tizenkét pár küzdelmét láthatják majd a nézők, mert az egyik súlycsoportban két pár lép kötelek közé. Budapest válogatottját a következő versenyzők képviselik: Horváth (MTK), Pataki (Újpesti Dózsa), Jungbaus (Bp. Vasas), Berkes (V. M. Közért), Kovács (MTK). Cserge n. (MPSC), Ladányi (BVSC), Pauer n. (EMAG), Várkonyi (FTC), Tuharszky (MPSC), Pap (Vasas Izzó), Kiss L. (.MTK). Pécs válogatottja a területi csapatbajnokságot nyert PVSK együttesére épült, de a Pécsi Dózsa több fiatal tehetsége is helyet kapott. A válogatott összeállítása: Szávics (PVSK), Katona (P. Dózsa). Zoml (PVSK), Arató (PVSK), Vinal (PVSK). Szíjártó (PVSK), Peti Béla (PVSK), Szebtgyörgyvári (P. Dózsa), Pataki (PVSK). Hegedűs (P. Dózsa), Misák (P. Dózsa), Kósa Géza (PVSK). Az érdekesnek Ígérkező találkozóra vasárnap délután fél 5 órai kezdettel kerül sor, a labdarúgó- mérkőzés után, a PVSK tornacsarnokban. * Komlón gyűlik össze szombat- vasárnap az ország összes számottevő bányász asztaliteniszezője. Megyénk bányászvárosában rendezik meg az országos bányász asztalitenisz-baj nokságot. Baranyából ax NB II. «lovasa, az Urán SC versenyzői, a pécs- szafoolcsl asztalitenlszezőik és a komlói fiatalok vesznek részt. A nők mezőnyében sajnos nem rajtol baranyai versenyző. Remélhetőleg az Urán SC asztaliteniszezői ismét szép sikerrel zárják a bajnokságot. Az elmúlt évben ugyanis két aranyérmet nyertek. Székelyhídi nyerte a férfi egyénit, a Ragoncsa—Székelyhídi pár pedig a férfi párosok között bizonyult a legjobbnak. Mögöttük a fiatal Arató—Balázs-pár lett a második. Legerősebb ellenfelüknek az Aknamélyítő NB 1-ben szereplő versenyzői Ígérkeznek, de remélik, az elmúlt évihez hasonló eredményt sikerül elérniök, hiszen amnmt a tabella is bizonyltja, tavaly óta sokat fejlődtek az Urán SC asztali- teniszezői. A résztvevő csapatok számát tekintve, szép mezőny gyűlik majd össze az ipari tanulók területi to.cnAszbajnokságára. A bajnokságot itt Pécsett rendezik meg március 4-én. A pécsi 500-as, 508-as és 508-os ITSK tornászain kívül Baja, Szekszárd, Nagykanizsa. Zalaegerszeg és Kaposvár leglobban tornászó ipari tanulói rajtolnak majd. A küzdelemből kikerült bajnokok Jogot nyernek arra. hogy az országos döntőn részt vehessenek. Budapesti Iparvállalat azonnali belé- — biológia-kémia szakos fiatal mikrobiológust. Aj ánla tokait kérjük Budapest. Felszabadulás téri hirdetőbe „Törzsgárda 48060” jeligére. 92 Budapestről adminisztratív munkakörből pécsivel cserélnék — vagy állást vállalnék. ^.Családi ok" jeligére Sallai utcai hirdetőbe _____________________4913 K árpitozott bútorok, újak eladók. Kárpitosnál. Zsolnay Vilmos u. 1 sz. 4929 Házrész beköltözhetően éladó. — Fenyvesi, Ipar utca a sz. _____________________4930 E gy háromszobás családi ház eladó, egy- szoba, konyha beköltözhető. — Bővertet: Zsolnay Vilmos u. 31. ____________________4964 B elvárosi kisméretű ol csóbérű kétszobás lakásomat elcserélném háromszobásért, hosz- szabb időre kölcsönt adnék. .,20 000” jeligére Sallai utcai hirdetőt!'» ___________________4960 V alódi rózsafából készült Ú1 15 billentyűs tárogató eladó vagy Jó karban lévő harmonikáért elcserélhető. — Tulunger István Mt- gyaregregy. 105 Gyermekszerető bejárónőt keresek. Alánlatokat ..Becsületes” jeligére Sallai utcai hirdetőbe kérek. Keresek 1 kfc. szántóföldet kishaszonbérbe Pécs környékén. Ajánlatokat „Kukorica” jel igére Sallai utcai hirdetőbe. 4939 Angol nyelvtanítás — egyénenként, eredményes módszerei, jutányosán. Telefon: 18-81. Mellékállomás 87. 4972 Figyelem I Nem főző, nem mosó igényesebb házaspár különbejára- tú bútorozott szobát keres. „Modem” lei- igére Sallai utcai hirdetőbe. 4978 Mohácson kertes házat vennék életjáradékra. Válaszokat: „Nyugodt öregség” jel igére Sallai utcai hirdetőbe, Pécs. _____________________4981 É pítkezéshez deszkák, gerendák, fehér gyermekágy, szekrény, toa lett-tükör eladó. Damjanich u. 3 sz. _____________________4985 Elcserélném szoba. konyhás, éléskamrás lakásomat másfélszobás reptérire, áthelyezés miatt. „Tavasszal” lengére Sallai utcai hirdetőbe. 4991 380 négyszögöl szőlő pincével és 500 db új cser. p olcsón eladó. Eperjes utca 2. Rét utcából nyílik. _____________________4998 H asznált férfiruhát, nadrágot, gumicsizmát, félcipőt és szandált. Kottái. Zetkin Klára u. 2 Hí ---4M Kettőskönyvelési képesítéssel sendelk-ező főkönyvelőt keres a lothárdi Búzakalász Termelőszövetkezet. _____________________4995 N agyméretű belvárosi 2 szoba, összkomfortos társbérletem elcserélem kettőszobás fő- bérlietre. „Kölcsönt adok” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. 499« Használt férfiruhák él- adók. Zója u. 9. Mészáros. 17—18 óráig. _____________________5000 Danuvia motorkerékpár eladó. Érdeklődni: 12—17 óra között: Szigligeti. Felsőmalom u. 1« BZ.______________9477 V egyészmémöknő albérleti szobát keres. — . Lehet üres Is" jeligére. Sallai utcai hirdetőbe. 9478 Ablakredőny készítését, Illetve Javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbier. 259 Hálószobabútorok. — kombináltszekrényok, ágyak, matracok, ágybetétek. konyhaszekrények, szekrények, előszobafal Soőky bútorüzletében állandóan kapható. Nagy Lajos u. 11. Fémipart buszmegállónál. Cipők újrafestése, bármely színre, garanciával. Tüzér utca 4 sz. 4937 Kölcsönt adnék szoba- konvhás lakásért, meg egyezésre. Farkas. Tábor utas M ML Nagylétszámú családnak kiválóan megfelelő háromszoba, személyzetis. 'nagyméretű. összkomfortos lakásomat elcserélném kétszoba hallosra vagy személyzetisre. „Belvárosban” jeligére Sál lai utcai hirdetőbe. 9479 Eladd újonnan gene- rálozott 1100-as Fiat személyautó, sötét há- 1 ószobabútor, egy lemezjátszó lemezekkel, mély gyermekkocsi Jó állapotban. Érdeklődés Erdei. Egyetem utca 4. földszint 2. 9480 Rekamlé nagyon szép eladd. Rákóczi M ÍR NagyképerayOs Orion 505-ös televízió kétnormás, garanciával el adó. Újvilág u. 1 _____________________9483 Pálé. Árpád dt IS szitáz gazdasági épülettel, nagy gyümölcsössel olcsón eladó, vagy pécsiért elcserélhető. Érdeklődői: Radnics u. 19 sz. Kovácsné. _____________________267 M odern, kettőszemélyes rekamlé. diópolitúros dohányzó és rá- dióasztal eladó. Doktor Sándor u. 22. Kapu alatt Jobbra. _____________________280 E ladó csőgamltúra, nirmasszekrény, hálószobabútorok. szekrények. toalett-tükrök konyhaszekrények. — vaságyak, sodronyok, sezlonok, matracok. — Koltainál. Rákóczi út «8 SZ.________________»1 Löszőr és afrik matracok. sodronyok, ágybetétek, tűzhelyek, könyvespolcok Bárány náL Hal tér 1 sz. 283 Veszek hármasszekrényeket. konyhabútort, asztalokat, sezlonokat, ágybetéteket. Íróasztalokat. Koltai. Rákóczi út 48 sz. ______ 285 V eszek Íróasztalokat, hármasszekrényt, sez- lont. pámásszéket. két személyes rekamiét, rá dióasztalt. televízióasztalt. Bárány. Hal tér 1 sz.___________296 G yükésben 647 négyszögöl gyümölcsös sző 16 hatezer forintért eladd. Megyeri dt 1*. Rt add holmik, miniszteri páncélszekrény. Exakta-Warex fényképezőgép. Singer varrógép. József utca 42. — Csak délelőtt. 297 Az új-meszesl általános iskolában a múlt hét folyamán Sándor Zoltán I. a. osztályú gyermekem bőrkabátját elcserélték. Kérem azokat a szülőket, akiknél az .elcserélt bőrkabát van. hogy azt Sándor László Pécs. Tolbuhln út 27 sz. alá. vagy pedig az Igazgatói Irodába származtas sa vissza. ___________301 B útorát, ha régi vagy rozoga, ne pazarolja el, Alpár újjáalakítja. Tekintse meg átalakított bútoraimat. Alsó- Balokány u. 41 sz. _______________2M Hálószobabútorok. — szekrények, ágyak, éjjeliszekrények. toalett- tükrök, asztalok, sezlo nők. varrógépek, sodronyok. konyhaszekré nyék, matracok, olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57 sz. Üzlet. ______________________304 Zólyom utca 15 számú ház 2 szoba, konyha. + 1 szoba konyha beköltözhető- en eladó.____________367 UJ állapotban lévő sötét hálószobabútor és egy hármasszekrény eladó. — Dankó Pista u. 9 sz._______311 a datnak a tömegesítést tartják és ehhez az Iskolák szervezettsége lehetőségeket Is nyújt. Itt van például a KISZ mogzalma az Ifjúság a szocializmusért, amelyre jelentkezett tanulók közül 3729 teljesítette a sport követelményeket. A tavaly szervezett Kilián Testnevelési Mozgalomba eddig 2415 tanuló kapcsolódott be, de az Iskolákban mindenki tudja, hogy a közeli hónapokban újabb tömeges jelentkezések várhatók. A sportnak ez a tömegszeretete a Jövő számára nagyon biztató. A diáksport erejének növelésére az előbbieken kívül is sok lehetőség kínálkozik. Itt vannak a háziversenyek, amelyeket — a versenynaptárak ütemezésében — nagy sikerrel rendeztek meg a középiskolák. Nagy tömegek indultak el és az első évesek „versenye” tájékoztatta a testnevelőket és sportköri vezetőket arról, vajon mennyi fiatal tehetséggel számolhatnak az elkövetkező években. Egy-két adat a háziversenyek mozgósító erejéről: Atlétikában a Janus Gimnázium 376, a Művészeti Gimnázium 154, a komlói gimnázium 320, az Építőipari Technikum 220 , a mohácsi gimnázium 78 és a Lcőwey Gimnázium 312 Hatol sportolását biztosítottal A kézilabda számára Szigetváron 117. Komlón 121, az Építőiparban 220, Mohácson 84 tanulót mozgósítottak1 A kosárlabda rendszeres osztályokközti vetélkedésében a Nagy Lajos Gimnáziumban 355, Mohácson 150 fő indultl A diáksport nálunk Baranyában Is, főként a testnevelő tanárokra támaszkodik. Szigetváron, Mohácson és Komlóm megnyugtató a helyzet és Pécs városa olyan létszámú és felkészültségű testnevelő gárdával rendelkezik, amely m vidéki nagyvárosok között a párját ritkítja. Jónéhány más pedagógus is odaáüt az iskolai sportélet mellé. A kiváló munkát végzők közül Simon Istvánt (Széchenyi), Fischer Jánost (Mohács) és Deutsch Pétert (Gépipari) emliá* jük meg elsőnek. A Diák Sport Tanács irányításával Ifi sportvezetők és ifi edzők is tanulnak szinte az év minden szakában. A kiképzett fiatalok segítségével valósulhatott meg az iskolai sportkörök „önkormányzata”. Anyagi vonatkozókban a lehetőségek a reális szükségle teltet — ha szükreszabott korlátok között is — eddig biztosították. Az elmúlt iskolai évben segített a megyei tanács és a KISZ, de jelentős alapiként jelentke zen a fiatalok öntevékenysége Is. A tanulók hozzájárulása 73 ezer forintot jelentett a sportkörök bevételi rovatán és a kitűnő hozzáállás a létesítményhiány megszüntetésére 357 ezer forint társadalmi munkát eredményezett. Ismerjük a szigetváriak bitumenes kosárlabdapálya és Közgazdasági Technikum kispálya építésének körülményeit, amelyek gyönyörű példaként szolgáltak legitóbb a Bányaipari és a Művészeti Gimnázium fiataljai számára, akik ezután akarják beírni nevüket az öntevékeny pálya- ép'tők hőstörténetébe. Kéf esztendős múltra tekint visz- sza mai felépítésében a diáksnort. E rövid idő miatt Is különösen nagyra értékeljük eredményeit. És amint olvasgatjuk a folyó tanévben, még megvalósítandó feladatokat, amelyeket a diákok maguk írtak elő a tervekben, meggyőződésünk, hogy hamarosan tovább lépnek majd előre a fejlődés útján. A diáksport szervezett irányításról a KISZ Igen intenzív közreműködése mellett a Megyei Diák Sport Tanács gondoskodik. Olvasgattuk folyó évi ülésterveiket, munkatér-vükét, a testnevelést tanító nevelők továbbképzés! tervét és számos jelét láttuk annak, hogy Pécs és Baranya egy Igen szervezett és nagy terjedelme ellenére Is ellenőrzött és egyre fejlődő sportterülettel gazdagodott! Tóth Zoltán E heti totóíippfeink 1. Ferencváros—U. Dózsa Népsport x 2 1 Népszab. 2xi Népszava X x D. Na X 2 2. Csepel—Vasas 2 x 2 2 2 S. Dorog—MTK 2 2 1 x 2 1 2 4. özd—Tatabánya 1X2 X 2 X X 5. Komló—Salgótarján 1 X 1 2 X 1 X 6. Szeged—Pécs X X 1X2 X 2 7. internationale—Juventus 1 z X 1 X X 8. Róma—Milán X 1 1X2 X 2 2 1 9. Udlnese—Sampdoría 1 2 X X 1 X 1 10. Torinó—Atalanta 1 X X 1 1 X 11. Toulouse—Reims 1 1 2 1 X X 12. Nim es—Racing Paris 1 2 X 1X8 1 2 Kőkemények Áramszünet lesz 23-án, pénteken 7—IS óráig a Mecselcszabolcsi úton a Dózsa Gy. úttól a vasúti átjáróig, valamint Borbála telep területén. * Péntek délig lehet jelentkezni a Pécsi IBUSZ Irodában a február 25-én Szegedre induló autóbuszkülönjáratra. * Kilenenapos üdülőútat szervez a Pécsi IBUSZ husvétkor, április 17-től 25-ig az NDK-beli Szász- Svájcba. Tury N»-v Sándor képSciállftás. Komlón február 18-tól március 5-ig lesz nyitva a Zrínyi Ilona Kultúr- otthonban. Megtekinthető naponta délután 15.30-tói este 20 óráig. * Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Pécsi csoporti» rendezésében 23-án, pénteken délután 2 órai kezdettel a Hőerőmű Vállalat kultúrtermében Porzók Imre (Erőmű Tröszt, Budapest) „Erőművi korróziós Jelenségek értékelése” címmel tart előadást. Megvételre keresek te hér cseh gyártmányú, jő karban lévő gyermek sportkocsit. Felső Raiofcárer «. • m A PÉCSI RADIO 1982. febr. 22-1, csütörtöki műsora • 223,8 m középhullámon: 17.00: Szierb—horvat nyelvű műsor: Termelőszövetkezeti asszonyok tanácskozása Pécsett. — Tudósítás. Harminc éves a Mohácsi Sottcac Olvasókör... — Riport. Aktuális témák: Tavaszi előkészületek. Baranyai népi táncok. 17.30: Német nyelvű műsocr: A Lipcsei Vásár és ami megelőzi. — Kommentár. Liebes Mutterherz. — Fúvóskeringő. Érdekességek towien—onnan. Emberek, legyetek éberek ... — Jegyzet. Becsi dalegyveleg. 18.00: Népszerű egyvelegeik. 1. Bayer: Babatündér (Koncertzenekar, vez.: Bruno Seidler— Winkler), 2. Zerkovltz egyveleg (Németh Marika, Billcsl Tivadar, Vámosi János), 3. Egyveleg régi melódiákból (Benőn Hardy — hair, mon „orgona). 18.25: Uj ház, új lakók. — Riport- műsor. 18.45: Hanglemezbarátok műsora. — (Zenei rejtvény). 19.20: Dél-dunántúli híradó. 19.50: Pécsi prímások. L Sulyok féld.: Baranyai népdalok (Pécsi népi zenekar, vez.: Horváth Géza), 2. Csámpai féld.: Népi Pécs (Pécsi népi zenekari vez.: Horváth Géza). 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (Erkel-bérlet. este 7 órakor). Kamaraszínház: Elveszett B4 ♦este ia • órakorV Tájszlnház: cirkuszhercegnő (este fél 8 órakor). Bonyhádon. MOZI: Park: A kápó (fél 5. háromnegyed 7 és 9 órakor, szélesvásznúk Petőfi: A levegő kalózai (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Uj barázdát szánt az éke IH. (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Két szüret Maricazon, Jean Jauj-ez, Mindent tudni akar. Hajók, daruk, kapitányok (Előadások 11 órától fol-tatólcgosan 3 óráig). Építők kultúrotthona: Az első lecke (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecseíkalja): Napfény a jégen (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Délibáb minden mennyiségben (7 órakor). Kossuth (Mohács): Julius Caesar (6 és fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): A piros autó utasai (8 órakor). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferent Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Karoly Szerkesztőség és kiadóhivatal! Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály i. ló. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalod nái es kézbesítőknél. BAflzetéol díj 1 hónapra 11.— F*-. * 1 4 fEnnni#! mtimm mm tét 'hä