Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-28 / 23. szám
8 napló 1982. JANUÁR 28. Segítsük megkeresni — Hát akkor a legfomlosab- mint mondja —* két havi fiae- bal folytatom ... Szeretném megtalálni azt a Liszt ezüst domborművet. amit még 1937- ben csináltam a megyei dalos bizottságnak, és ami éveken át. mint Kömyei vándordíj szerepelt... Tavaly szóltak, hogy a bizottság már régen feloszlott, a vándoríj is megszűnt. hanem a domborműre szükség lenne, mert a maga nemében az országban egyedülálló. Adjam oda a Nemzeti Múzeumnak. Mondtam, hogy oda is adnám, mert én nem egyénnek, hanem a köznek csináltam annak idején, dehát keressék meg, mert én nem tudom, hogy hol van ... Kömyei János lázas sietséggel és szívós türelemmel azóta is keresd az ezüst domborművet — amely a maga nemében valóban egyedülálló, amely valóban nemzeti közkincs számba megy. Hosszú, türelmes munkával alkotta — téset áldozta a domborműhöz szükséges ezüst lemezre, de aligha lehetne pénzben kifejezni népművészeti értékét. Most minden más jelentéktelennek tűnik előtte — pedig a sok-sok népművészeti tárgy, ami Környed János lakását, vagy az ismerősök lakását díszíti. ugyancsak olyan érték, amelyet az illetékeselmek illő lenne számba venni, és a néhány év előtti kiállításhoz hasonlóan a nyilvánosság elé bocsátani — de most legfontosabb számára — és az illetékesek számára is az ezüst Liszt-dambonmű. MEGHATÓ az idős férfi lázas igyekezete, hiszen életének, munkájának, a tehetségének egy darabja a dombormű, amelyet népi kincstárunknak adományozna — ha valahol megtalálná. Segítsük megkeresni! <-y) Gyermekbénulás elleni védőoltás faradhatatlan ember. Hetvenkét esztendős, de még ma is szüntelen munkában él. Csupa nyugtalanság — a tekintete, a mozdulatai, és mindenre pontosan, halálos biztonsággal emlékezik. Ritka az ilyen „memória”. Színesen, érzékletesen, eleveníti fel egy serény, munkában eltöltött élét apró eseményeit. A zsebében sok-sok bizonyíték — Könnyed János, Pécsett élő népművész számos elismerést kapott már. de az igazi bizonyítékokat az otthona őrzi. Sok-sok. ragyogó tehetséget bizonyító rajz. festmény, szobrászmunka. A képfaragásban országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. Óstehetség. Amikor negyedikes elemásta volt. egy Zsol- nayról készült rajzával osztatlan elismerést aratott a tanítója és az iskola előtt. Már tíztizenegy éves korában diáktársait néhány vonallal megörökítette — de Könnyei Jánost a raj z. tehetség mellett legalább annyira foglalkoztatták a gépek. Vasesztergályos lett. közben elvégezte az összes, akkor lehetséges gépészeti tanfolyamot. 1909-ben Triesztbe készült ,hogy valamelyik tengerjáró hajón elszegődik gépésznek. de a bánya nem engedte. A maga erejéből, a maga tehetségéből lett műszaki rajzoló Pécsbányatelepen, majd ugyancsak a maga tehetsége, roppant szorgalma és érdek- 'lődése segítette mindig tovább és tovább. Egyszerű bányász fia volt. és a saját erejéből lett bányafőtiszt és a főiskolán gyakorlati előadó. Nyugdíjban van. régen — de a „nagy szenvedély” a művészet ma is életének egyik legnagyobb része. — Cikket akar rólam írni? — kérdezi. — Igen. Az Egészségügyi Minisztérium rendeletének értelméden., a gyermekbénulás elleni védőoltás második részletének adása január 29. és február 1. között lesz. Sabin-féle vakcinálásban részesülnek az 1959. január 1—október 31-ig született gyermekek. (Tehát az 1961. októberben születettek is.) A Sabin-féle vakcinálás harmadik részletének adása 1962. március 12—18-a között lesz. A megjelölt korosztályokba tartozó gyermekek részére január 29. és február 1. között az alant felsorolt egészségvédelmi tanácsadókban a megjelölt napokon és időben végzik a gyesnnékbénulás elleni védőoltást. I. KERÜL EJT Gyárvárosi egészségvédelmi tanácsadó, Fürst Sándor u. 4. sz. január 29-én hétfőn, 30-án kedden, 3l-én szerdán délután 2—4 óra között, Meszes, Gábor Áron n. 15 sz. január 29-én hétfőn, február 1-én csütörtökön délután 2-től 4-ig. Hősök tere, Szabolcs, Felsőtelep 34. sz. január 29-én hétfőn, 31-én szerdán, február 1-én csütörtökön délután 2-től 4 óráig, Pécsbánya, Kórház tér 6. sz. január 20-én hétfőn 2-től 4 óráig. Borbálatelep egészségügyi tanácsadó január 30- án kedden délután 1-től 3 óráig. Ady Endre u. 83. sz. január 29-én hétfőn. 30-án kedden, 31-én szerdán délután 2-4Ő1 4 óráig. Pécs- újhegv ül. dűlő, munkásklub január 31-én szerdán délután 2-től 4 óráig, Vasas, Fő utca 12. se. január 3ö-án kedden, február 1-én csütörtökön 2-től 4-ig; I. KERÜLET Kilián György u. 2. január »-én hétfőn délután 2-től 5-ig, Jókai Mór u. I. sz. január 39-án kedden, 31-én szerdán délután 2-től 5-ig.. Sőrház u. 19. január 29-én hétfőn, 30-án kedden, 31-én szerdán délután 2-től 5 óráig, Kertváros u. 1. sz. január 30-án kedden, 31-én szerdán 3—6 óráig, Nagy árpád, egészségvédelmi tanácsadó január 29-én hétfőn du. fél 2-től fél 4 óráig, malomi egészségvédelmi tanácsadó február 1-én csütörtö kön fél 2-től fél 4-ig. m. KERÜLET Stock-ház, Nagy Jenő u. 38. január 30-án kedden délután 2-től Mecsekalja 28. sz. épület január 29-én hétfőn, 31-én szerdán délután 2-tól 4-ig, Semmelweis u. 20. január 29-én hétfőn 3-tól 6 óráig, 80-án kedden 4-től 6 óráig, Mecsek- alja-Rácváros január 80-án kedden 2-től 4 óráig. A gyermekeik a Sabin-vakcinát ismét . oseppekben kapják. A böl- csődés gyermekek a bölcsődében kapják meg a Sabin-vakcinát. Kérjük a szülőket, hogy a gyermekbénulás elleni védőoltásra okvetlenül vigyék el gyermekeiket. Pécs Városi Közegészségügyi Járványügyi Állomás. Szeretett édesapánk. idss Mihálovics Untai volt taxis január 25-én 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 29-én. hétfőn fél 4 órakor lesz a köztemetőben. A gyászoló család. 10« Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Varga Béla, Schüller Zsuzsanna, Katona András, Zsldi Zoltán, Bárdics Attila, Pesti Erika, Pé'er József, Páj Tibor, Szaller Ildikó, Árvái Zoltán, Mécsért Erzsébet, Kis- Bocz Emese, Kis-Bocz Csilla., Dar- vai Tibor. Máté József, Boa Csaba, Bernáth Imre, Keszthelyi János, Dorogházl Lívia, Auth Pál, Baron Tibor, Ulrichshoffer Csaba., Oravecz János. Győri István, Pesti János. Lerch József, Schuber János. Kienle Zsuzsa, Hatvani Edit, Csernik Ferenc, Oláh József, Fáik Kornélia, Géczi Róbert, Lcposa Beáta, Dolemcsics László, Nemes Ildikó. Denke János, Északi Gábor, Heller Tünde. házasságot kötöttek: Nagy Sándor géplakatos és Havas; Mária segédmunkás, Gerber István orvostanhallgató és Lendyai Kornélia orvostanhallgató, Szűcs János csillés és Patkó Erzsébet, Újvári Gábor szobafestő és mázoló és Rotter Rozália, Harmatit István vaj ár és Stemler Irén kalauznő, Kása Pongrác hegesztő és Fejes Márta ápolónő, Hetes! Kóla targoncavezető és Bánfai Vaié;1a, Nasv László honvéd szakaszvezetö és Illés nona, Földesdi József bányaipari technikus és Pandúr Aranka berakónő, Pozsgai Károly lakatos és Farkas Erzsébet korongos. Baranyai Vince építésvezető és Palló Fj-zsébet eladó, Kovács György telefonműszerész és Makk Etelka segédmunkás, Farag! József segédmunkás és Auer Margit, Százul István szakoktató és Sátori Mária tanítónő, Szűcs . Imre alkalmi munkás és Miklós Erzsébet, Bencze János kesztyűszabász és Taksícs Mária ápolónő, Markóczi Györev ny. üveges és Weil Franciska', ‘ Schwartz József vb. titkár és Pintér Jiona, Jilling Adám orvostanhallgató és Tímár Jozefa asszisztensnő, Kovács László segédmunkás és Horváth Rózsa gyors- és gépiró. MEGHALTAK: Süsz Rafaelné sz. Krcm Etelka <1 éves, Illés Rudolfné sz. Fejes Mária 77 éves, KasprzMk LágaSöne ■it Merger Borbála 7« evo&.^ámí Ferenc 58 éves, Steiner Márton 63 éves Czizefc Lászlóné sz. Ha- senőhrl Anna 86 .éves, Fekete Istvánná sz. Gyemis Rozália 87 éves, Brauner fCárodyné sz. Varga Valéria 37 éves, Kustyán Márton 63 éves, Bója Jánoané sz. Szulán Mária 71 éves, Jung János 84 éves, di’. Furtényi Gézámé sz. Chaehino- vics Teréz 7* éves, Földvárt Zsig- mond 67 éves, Varga György 86 éves, Katona András 1 napos, Györüsi István 7 hónapos, Hegedűs József 80 éves, özv. Kovács Istvánná sz. Pania Anna 77 éves, Véber Attila 5 hónapos, Schmidt Erzsébet 31 éves, Kromperger Ferenc 80 éves, Porgámyi Lajos 83 éves, özv. Sgainer Henriimé sz. Krompacher Matíld 79 éves, őzv. Pfaff Jánosné sz. Csapó Katalin 74 éves, Filep Domokos 75 éves, özv. Bagi Dánielné sz. Kómán Teréz 78 éves, Pusztai Jánosné se. Horváth Erzsébet 52 éves. — A NÉPMŰVELÉSI statisztika kimutatása alapján, ígűl-’ben a sásdi járásban 253 társadalomtudományi és 149 természettudományi előadás hangzott el. 98 ismeretterjesztő és dokumentum filmet mutattak be. Több szüstrm lesz a Városi Rendetó- intézetben A város egészségügyének idei tervében a Városi Rendelőintézet szakorvosi óráinak nő vekedése a legfigyelemreméltóbb. Ezt új szakorvosok beállításával érik el. Az idén kezdik meg a Városi Rendelőintézet bővítését is, mely enyhíteni fogja a jelenlegi túlzsúfoltságot. Gyökeres megoldásra azonban csak az új-mecsekaijai rendelőintézet felépítése után lehet számítani, melynek munkáit 1963- ban fogják megkezdeni. A terv egy új körzeti orvosi állást ad a városnak. Ez lehetővé teszi a legsűrűbben lakott körzetek kisebbítését. Folytatják a bánya egészségügyi hálózatának tavaly megkezdett átszervezését. Az általános bölcsődehiányt némiképp csökkentette az új- mecsekaijai 40 férőhelyes bölcsőde. amit az elmúlt héten adtak át. Tanácstagok fogadóórái 1. kerület Január Sí-én este 6 órakor Kovács István alsómeszesl Iskola. Január 30-án este 6 órakor Sü- vecz György és dr. Horváth Tivadar Buzsáki Imre u. (Szontagh- féle ház). Január Sl-én este 6 órakor Mar- kovlcs Károly és Komáromi József meszes! pártszervezet klubhelyisége. Február 1-én este 8 órakor Dobos Jánosné Korvin Ottó u. IS- Suhoida Tibor és Horváth Gyula (ásómtmaH n. kerület Február 1-én délután 5 órakor Csongor Ferenc Vilmos u. 27, dr. Degrell István II. kiér. tan. 1. em. tő, dr, Kiss Tibor Hunyadi u. 2S, Pataki Miklós Mátyás király u. iskola, Herke Lafosné Lieeum u. 9, este 6 órakor Herényi Ferencné Orsolya u. 31., Szegedi Józseféé Egyetem u. . Iskola, .. Ott Miklós MHS, Megye u. Február 3-án este 8 órakor ifi. Kovács látná*. Ag«tan tért tefeofe, Juhász Károly Egyetem u. ■feftoia. Közlemények A SZABADEGYETEM HETI PEOGRAMJ. 1962. január 30. kedd. Világirodalom: „A fra icia kritikai realizmus. Stendhal: Vörös és fekete.” Előadó: dr. Péczely László, főiskolai tanár. Január 31., szerda. Közlekedéstört'inét: ,,A korszerű utak és korszerű közúti f^ galom.” Előadó: Oszetzky Egon, MÁV műszaki tanácsos. Február 1., csütörtök. Művészettörténet: ,,Magyar posztimpresszionizmus (nyolcak, Derkovits. Egry).” Előadó: Soltra Elemér, tanár. Február 2-, péntek. Etika: ..Egyéni érdek — közösségi érdek.” Előadó: Dr. Halász Pál, egyetemi tanár. Az előadások helye a II. sz. belklinika előadóterme ,ideje fél 7 órától fél 9 óráig. Vendégeket szívesen lát a titkárság. Vendéi egy 4 forint .diákoknak 2 forint. Vendégj egyek a helyszínen kaphatók. * A KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Háza képzőművészeti köre a művelődési házban nagyobb műtermi lehetőséget kapott. A körbe jelentkezéseket 10 éves kortól fölfelé mindig elfogadunk. Foglalkozások kedd, csütörtök, péntek 6—9-ig. Tanulmányi lehetőség: rajz, festés, szobrászat, grafikai technikák, művészettörténet. Szórakozó lehetőségeink: klubestek, tanulmányi kirándulások, a művelődési ház rendezvényei. Jelentkezni lehet a művelődési ház irodáján. A Megyei Kórház január ha-vi kliniko-pa thologiai konferenci áj át 30-án, kedden délután 3 órakor tartja a Megyei Kórházban. A NYUGAT KÖLTÖI c. irodalmi estet Pécs Város Művelődési Háza (Déryné u. 18.) £. évi február hó 4-én, vasárnap de. 10 órakor megismétli. Bevezeti dr. Németh Antal. Közreműködnek: Bánffy György, Dobák Lajos, Koós Giga, Szabó Ottó, a színház művészei és Bánky József zongoraművész. Jegyek 5 forintos áron válthatók az írók Könyvesboltjában és a Művelődési Házban. Áramszünet lesz 29-éln., hétfőn 8—10 óráig a Málomi úton és a Készül út l. sz. alatt. Ugyanezen a napon 10— 17 óráig áramszünetet tartunk a Siklósi úton a köztemetc .ől délre eső területen, valamint Postavölgyben és Remény-pusztán. A Dél-ditnántúli Aramr olgálta- tó Vállalat felhívja Középdaindol és Kisdaindol által behatárolt területen lévő mérőtulajdonosok, illetve azoknak a fogyasztóknak a figyelmét, akiknek ezen a területen ingatlanuk van, hogy 29-én 7—16 óráig saját érdekükben tartózkodjanak ingatlanukon, hogy a fogyasztásmérőt (villanyórát) kicserélhessék. A TIT Munkácsy Mihály Szabadegyetem nyelviskolái most vannak a beiratások a második félévre. Be lehet iratkozni a német, angol, francia és olasz nyelv tanulására mindennap délután 2,—6-ig (szombat kivételével) a titkárságon (Janus Pannonius u. ll. I. em.). A félévi tandíj, 100 forint beiratáskor fizetendő. Az oktatás február elsejével kezdődik és június végéig tart. Uj jelentkezők számára egészen kezdő csoportok is indulnak, vagy bizonyos fokú nyelvtudás esetén társulhatnak a haladó és felsőfokú csoportokhoz. A FÖLDFELSZÍN VÁLTOZÁSAI címmel tart előadást dr. Szabó Pál Zoltán geológus, a Dunántúli Tud. Intézet igazgatója január 3Í-én, szerdán du. 6 órakor Pécs Város Művelődési Házábam (Déryné utca 18.) Az előadást színes vetített k< ek illusztráljak. Belépés díjtalan. FEBRUÁRI VÁSÁROK Február 1-én Sásdon, 2-án Bóly- L»an, 6-án Sellyén, 7-én Villányban, 9-én Szigetváron, 12-én Siklóson, 14-én Szentlőrincen, 19-én Mohácson, 26-án Pécsváradon. * Az Építők szakszervezetének nyugdíjcsoporUa január SO-áh délelőtt 9 órakor Pécs, Kossuth La* jós u. 13. szám alatt vezotőségvá- lasztó taggyűlést tart. Kérik a tagság pontos megjelenését. * A pécsi Zipennovszky Károly Gépipari Technikum igazgatósága az aláboi tanfolyamokat hirdeti: 1. forgácsoló gép ismertet <5 (esz- tergályozás, menetvágás, marás, stb.) 2. Diesel motorkezelő tanfó- lyam (négyütemű, kétütemű Die* sei szerkezete, kezelése). Jelentkezni lehet mindennap 8—17 óráig a technikumban. Pécs. 48-as tér 2. Telefon: 25—71. Bővebb felvilágosítást is ott kaphat. * — SZERVES reagensek alkalmazása a szer vielen analitikában címmel Jurcsik István mérnök tart előadási január 31-én a Janus Pannonius utca 11. szám alatt a Magyar Kémikusok pécsi csoportja által rendezett értekezleten. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy egyetlen és forrón szeretett gyermekünk, a legjobb nagynéni, unokatestvér és rokon Huszti Klára gimnáziumi tanárnő január 25-én váratlanul elhunyt. Temetése Sö-án, kedden 4 órakor lesz a köztemetőben. Emléke örökké élni fog szívünkben. Gyászoló szülei és rokonsága. 112 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, és kedves rokon Papp Dániel 81 éves korában elhunyt. Temetése január 30-án, kedden fél 2 órakor lesz a köztemetőben. A gyászoló család. Ili köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. Píaif Jánosné Csapó Katalin temetésén megjelenésükkel, virágok és koszorúk küldésével szeretett halottunk iránti részvétüket fejezték ki. A gyászoló család. 104 ________________ D r. Varin Ferencné Gyulai Mária január 25-én elhunyt. Temetése 29-én. hétfőn fél 2 órakor lesz a köztemetőben. 114 A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy Polácsi János nyug. tanító rövid szenvedés után Budapesten elhunyt. Temetése 1962. január 30-án fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. 109 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét a Megyei Kórház és az Idegklinika orvosainak és ápolóinak, akik mindent megtettek drága Lórikónk életének megmentéséért. Köszönjük barátainak, ismerőseinek a temetésen való részvételüket, virágaikat. A Kertészeti Vállalat, a Városi Rendelőintézet, az Aszfaltút- épftő Vállalat, a MEOE Baranya megyei csoport mély együttérzését. Külön köszönetét mondunk a 12-es AKÖV vezetőségének és munkatársainak a nagy szeretetért és segítségükért, amivel nagy tragédiánkat elviselni segítették. A gyászoló család 57__________________________ k öszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. Brauner Károlyné Varga Valéria temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Vámház utcai ált. iskola Vin. b. osztályának és tanári karának, valamint kedves ismerőseinknek. A gyászoló család. 113 __________ M élységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon Imre jános a MÉH Vállalat nyugdíjasa január 26-án 65 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése január 3lián, kedden 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. 110 DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Fereno Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és bladáhr-atal: Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15—33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihálv •>. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés! díj I hónapra 1L— Ft Fogyasszon vitamindús MIRELIT Téli hónapokban a hiányzó friss főzelékek és gyümölcsök pótlására kiválóan alkalmas az eredeti tulajdonságait megtartó mirelit áru. Mirelit húskészítmények gyorsan elkészíthetők! Különösképpen ajánljuk kedves vás árlóinknak a következő MIRELIT készítményeket. Leeső Paradicsom Zöldborsó Zöldbab Tök Sóskakrém Paraj Tengeri Málna Szilva őszibarack Meggy Rántotthús Vagdalthús Marhapörkö! Sertéspörköli A fentieken kívül még nagy választó k áll a vásárlók rendelkezésére fi PÉCSI ÉLELMISZERKERESKEDELMI VÁLLALAT MIRELIT-árukat forg alombahozó boltjaiban. Uj-mecsekaljai csemegebo9t»k Kossuth Lajos utcai önkiszolgáló csemegebolt Önkiszolgáló csemegebolt a villanyrendőrnél Szabadság-úti önkiszolgáló csemegebolt Meszesi csemegeboltok Hősök terei fűszerbolt Pécsbányatelepj fűszerből! Fehérhegy! önkiszolgáló csemegebolt Kórház téri önkiszolgáló csemegebr Kolozsvár utcai fűszerbolt Irányi Dániel téri gyorskiszolgáló bolt Bem utcai konzervönkiszolgáló bolt Fürst Sándor úti élelmiszerbolt Vasasi fűszerbolt Kóczián Sándor utcai önkiszolgáló csemegebolt 5557 \ i