Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-09 / 6. szám

2 1962. JANUAR 9. A vezetőséyválasztó taggyűlések tapasztalatai a pécsváradi járásban A pártszervezetek a Közpon­ti Bizottság által előírt ha­táridőre mindenütt új j áválasz­tót tdk a vezetőségeket, j Sok új pártvezetőségi tagot ; választották, sokadat pedig új- ■ jávúlasztottak, megerősítettek funkciójában. Munkához láttak az újjává­lasztott vezetőségek, s máris rengeteg tennivalójuk akadt. Az ipari üzemekben termelési tanácskozások közelednek, a termelőszövetkezetekben az : évvégi zárszámadó közgyűlé­seket kell előkészíteni. Köz- í ben a szakszervezeti választá­sok sikeres lebonyolításához is i segítséget kell adniok. De már “'az 1962-es termelési tervek végrehajtásához is hozzáfogtak a gyárak, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek. Az ifjúság, a nők, az iskolák, mű­velődési intézmények gondjai, a mindennapi élettel, a mun­kával és művelődéssel járó tennivalók is napirenden van­nak, — s mindezekhez az új­jáválasztott pártvézetőségekr nek sok közük van, részt kell vénniök a munka szervezésé­ben, vezétésében, végrehajtá­sában,. A pécsváradi járás pártszer­vezeteiben azt a célt tűzték maguk elé a kommunisták, a választások előtt, hogy meg­erősödjenek az új termelőszö­vetkezetek pártszervezetei, s hogy a pártonkívüliék érdek­lődését is felkeltsék a vezető­ségválasztó taggyűlések iránt. A vezetőségválasztó taggyű­lések előtt nem valami jó ké­pet mutatott a termelőszövet­kezeti pártszervezetek vezető- ségeinek összetétele. Sokkal kevesebb olyan párttitkár volt á járás termelőszövetkezetei­ben, aki termelőszövetkezeti tag is volt, mint amennyi a tsz-tag kommunisták soraiból kikerülhetett volna. |r, A vezetőségválasztó taggyű­lések megváltoztatták ezt az állapotot s valamennyit javult a helyzet. Ma rrtár az üjjonnah választott tsz-párttitkárok 58 százaléka termelőszövetkezeti tag is. A többi alapszervezeti titkárok többsége pedig olyan ember, aki állandóan a falun éh - ott él a mezőgazdasági dol­gozók között, ismeri napi eredményeiket is, gondjaikat #s. Még így, — a javulás éli ené- te is — kevés a tsz-tag, tsz- párttitkár. Mégis azt lehet jnegállapítani, hogy a pártpo- ..íí tikéi munka hatékonyabb, ■Eredményesebb lesz a pécsvá- rddi járásban,.mint -eddig volt, őmert képzettséget, szakértel­met, politikai tudást és ráter­mettséget figyelembevéve vá­lasztották meg az alapszerve­zetek vezetőségi tagjait. Az ÚJ .iáválasztott ..tsz-pártszerveze- : tek vezetőségi tagjainak ötven százaléka tsz-tag, a pécsváradi járásban, A vezetőségválasztás előké­születei során fellendült a pártélet, s azóta is tart ez a fellendülés. A járási pártbi­zottságnak 21 tagja vett részt aktívan az előkészítés munká­jában, az alapszervezetek ve­Bishb !íéi ku^tólntéze! létesül a kohó- és gépiparban A kohó- és gépiparban több éves terv szolgál a kutató munka, s ezzel á gyártmányok műszaki színvonalának javítá­sára.-Az iparági kutató intéze­tek kialakítása után most egy- egy fontos problémakör meg­óvására, újabb kutató intézé, leket létesítenek. A gyártási módszerek korszerű sftétét« például gépipari technológiai intézet alakult, legutóbb a ma- lomgépfejlesztési és malomter- ve7Ő intézet jött létre, a má­sodik ötéves terv időszakában .pedig megnyitja kapuit a tűz- állóanyag-ipar és az energeii- kai ipar kutató intézete. Nagy gyakorlattal rendel­kező KALAPOS " ázakmunkást azonnalra alkalmaz Patyolat Válla­lat Pécs, Szabadság u. 13. 10 zetőségeinek igen sok segítsé­get adtak a beszámolók élőké-’ szí tétéhez és a taggyűlések megszervezéséhez. Igen jó volt, különösen a bá­tor kritikai szellemet erősí­tette, hogy a felsőbb pártszer­vek minden taggyűlésen kép­viseltették magukat. A Köz­ponti Bizottság négy pártszer­vezet taggyűlésén, a megyei pártbizottság 12 taggyűlésen, a járási pártbizottság pedig minden alapszervezet taggyű­lésén képviseltette magát. A felsőbb pártszervek képviselői mindenütt felszólaltak, a kér­désekre választ adtak, eredmé­nyesen járultak hozza a tag­gyűlések sikeréhez. A járás negyvenegy párt- szervezetének taggyűlésén ösz- szesen 195 pártonkívüli is megjelent, az alapszervezetek meghívására s a pártonkívü- lieknek közel ötven százaléka felszólalt ott. Bátran elmond­ták véleményüket a pártveze­tőségről, bírálták — és túlnyo­mórészt helyesen; jogosan, — a gazdasági, állami vezető em­berek munkáját is. Ilyen bátor hangú bírálatok hangzottak el többek között a hidasi brikettgyárban, Ká- toly és Szederkény termelő- szövetkezeteiben. és a járási tanácsnál tartott taggyűlése­ken is. Az is előfordult, hogy nem a jelölőbizottság által java­solt elvtársakat, hanem a párt­tagság által javasolt elvtársa­kat választották be a vezető­ségbe. Ez bizonyítja, hogy őszinte, nyílt eszmecsere, ala­pos válogatás mellett a párt­tagság felelősséggel választott, érvényesült a demokrácia a .párttaggyűléseken. Nagy kár, hogy a mostani vezetőtégválasztó taggyűlések nem hoztak javulást a nők arányszámában, egyetlen nőt sem választottak meg párttit- kámak, és a 148 vezetőségi tag között csak 12 nőt találunk. A sok-sok feladat között az is lesz majd az újjáválasztott pártvezetőtégek feladata, hogy jobban szervezett politikai felvilágosító munkát végezze­nek a nők körében, nevelje­nek ki a következő vezetőség­választásokig még több nőt, aki vezetésre, irányító politi­kai munkára képes. A pécsváradi járásban le­folyt vezetőségválasztó taggyű­lések tapasztalatai arra mu­tatnak, hogy a pártélet fellen­dült. A termelőszövetkezetek megerősítése érdekében lesz majd a legtöbb tennivalójuk az idén. ezt a fellendülést te­hát elsősorban ennek érdeké­ben kell majd kamatoztatniok. A taggyűléseken hózott jó határozatok hosszú ideig az alapszervezetek munkájának alapját képezik, megvalósítá­sukért a falvak, községek, ter­melőszövetkezetek dolgozóival együtt érdemes lesz dolgoz- niok. Gyevi Károly ------; — H azaérkezett külföldi turnéiéról a KISZ Kázponti Művészegyüttes A KISZ Központi Művész­együttes egyhónapos távoliét után hazaérkezett külföldi túr néjáról. Az együttes két országban is vendégszerepelt. A drezdai koncertigazgatóság meghívásá­ra egy hónapot töltöttek a Né­met Demokratikus Köztársaság ban. ahol huszonhétszer léptek színpadra. Bármerre jártak, mindenütt sikert arattak. ' Brüsszelben a Szépmű vészen Palota igazgatóságának meg­hívására vendégszerepeitek, és hat alkalommal lépték színpad ra. A KISZ Központi Művész- együttes Rajkó-zenekara, tánc- és énekszólistái Brüsszelben is megnyerték a közönség tetszé ­sét. A gépjavítás és az eklatás a leglontosabb munka a gépállomásokon A havas idő, a fagy beálltá­val teljesen szünetel a határ­ban a munka, a gépállomáso­kon azonban fokozott erővel látnak hozzá a gépjavításhoz és tanulással hasznosítják az időt. A termelőszövetkezetek­ből küldött dolgozók részére kéthónapos traktoros alaptan­folyamot tartanak minden gépállomáson, hogy a dolog­időben a szövetkezetek is biz­tosíthassanak második műsza­kos traktorost. Ezen kívül el­sősorban gépállomás traktoro­soknak vontatóvezetői' tanfo­lyamot indítanak s így jogo­sítvánnyal azok a traktorosok is résztvehetftek a közúti for­galomban, akik eddig csak szántó traktoron dolgoztak. A tanfolyamokon mintegy 300 embert kívánnak kiképezni a tél folyamán. A gépeket év közben folya­matosan javították, most azon­ban, hogy a gépek felszabadul­tak, teljes feljavítást végez­nek. Ebben a szezonban a ta­vaszi munkák megkezdéséig 259 erőgépet javítanák fel, eb­ből 141 esetben a gépjavító vállalatok segítségével motor- cserés feljavítást végeznek. Rendbehozzák azokat a mun­kagépeket. amelyekre a tava­szi munkáknál szükség van, így 606 ekét, 246 tárcsát, 424 hengert, 302 mű trágyaszórót, 281 vetőgépet és 174 pótkocsit Mivel a gépállomások az idén gépjavítóként is működ­tek, megemelték a műhely­munkások létszámát s így a termelőszövetkezetek 76 erő­gépét javítják majd meg. Értékes újítás Pécsbányán Régóta problémát jelentett a Pécsi Szénbányászati Tröszt­nél, hogy nem tudták mérni a sűrített levegővel működő mo­torok teljesítményét és levegő­fogyasztását. Az elmúlt évi újítási tervben megfelelő be­rendezés megszerkesztését kér­ték a tröszt újítóitól. A feladatot Sebestyén Béla bányamérnök és Mogyorósi László elektromérnök oldották meg, akik fékdinamóval össze­kapcsolt levegőfogyasztásmérő berendezést szerkesztettek. A berendezést a pécsbányai üzemben készítették el és ki is próbálták. A próbánál megál­lapították, hogy a légmotorok teljesítménye és sűrített leve­gő felhasználása a megenge­dett határokon belül van-e, vagy annál rosszabb, tehát ki kell-e javítani azokat. Ebben az évben is számos építészeti atkotással gazdago­dik az ország. Sok, nagyarányú építkezést fejeznek be és meg többet kezdenek el. Erre az évre talán az a legjellemzőbb, hogy a főváros mellett a vidéki városok is szép. új köntös­be öltöznek. így néz majd ki Salgótarján főtere. A kimagasló ! épület a 8 emeletes szálloda. MTI Foto-Tormai Andor felv. \ J — KÉT ÉVI SZÜNET után az idén ismét megrendezik mezőgazdaságunk eredmé­nyeinek hagyományos sereg­szemléjét, az oi'szágos mező- gazdasági kiállítást és vásárt. A megyei tanácsokhoz már i megérkeztek az állami és sző vetkezeti gazdaságokból az első nevezések. — A NAPOKBAN egyesült a vásárosbéci és dióepusztai termelőszövetkezet. Az ala­kuló közgyűlést január 8-án tartották meg Diós-pusztán. — KORSZERŰSÍTIK a Janus Pannonius Múzeum Széchenyi téri régészeti mú­zeumét. Az átalakításra mint egy 120 millió forintot költe­nek. Az ifjú traktorosok megyei versenyének eredményei A KISZ megyei bizottsága, a MEDOSZ megyei bizottsá­ga, a Hazafias Népfront és a Gépállomások Megyei Igazga­tósága értékelte a gépállomá­sokon és a termelőszövetkeze­tekben dolgozó ifjú traktoro­sok részére hirdetett 1961. évi verseny eredményeit. A versenyben részt vett trak­torosok között az alábbi sor­rend alakult ki: 1. A kozármislényi gépállo­másnál dolgozó Sztranyák Fe­renc, aki Zetor 15. típusú trak­torával 429 műszaknormát tel­jesített. 2. Juhász József Bóly, UE— 28 típusú traktoron 370 mű­szaknormát teljesített. 3. Gólyák Mátyás Sellye, GS Hoffer vontatón 362 műszak­normát teljesített. A versenyben megyei szán­tén kiemelkedő eredményt ért el még Mirkó Ferenc, a bólyi és Szarkánál József, a villányi gépállomás dolgozója. 3OCOOOO©OQQOOOOQOOQQOOOOOOCOOOOOOOOOQOOOOQOOOOOQOOOOOOOOOOQOOOQQQQQQQOQQQQ8QOQOQQ0O®O > (24.) —| Látod, az ott Lehel Mik­lós. A színész. Ha nagyon be­rúg, akkor lejön ide hajnal­ban, és ő indítja a pesti gyor­sot: A fűtő tátott szájjal csodál­kozott .Figyelte a forgalmistát. Az is kedélyesen elvigyorodott, amikor megpillantotta a szí­nészt. Kezetfogtak, a forgal­mista átadta a színésznek az indító tárcsát A színész arca átszellemült. Mintha élete nagy szerepében lépne a színpadra, úgy álüt a mozdony mellé. Kezét ünnepé­lyes lassúsággal emelte fel. Ju­lius Caesar tarthatta így a ha­talmat jelentő . vesszőnyalábo­kat, mint ő az indító tárcsát. Ajkai mozogtak, de senki sem értette, mit suttog. Talán vala­mi szerep szavait dünnyögte, a Hamletét vagy Otellót;.« A forgalmistát nem érdekelte, a mozdonyvezető az indítással • volt elfoglalva, a fűtő túlságo­san messze állt és a kicsapódó gőz hangos sí vitásában még a saját szavát sem érthette vol­na. .:. Csak én gondolom hogy taláb a Hamletet vagy az Otel­lót idézte Lehel Miklós, az operett- bonvi ván. egy álomsze­rep szavait, a huzatos, zajos hajnali pályaudvaron miköz­ben a pesti gyors egyre sebe­sebb mozgással kigördült.. ? * Na végre, hogy itt az italos-. Nagyfröccsöt kérek. Te nem iszol Pistám? Hosszú még az út hazáig... Megszomjazol!... És akár tetszik, akár nem, tovább kell hallgatnod ezt a történe­tet. .. Azt mondod, érdekel? Annál jobb! Hát akkor folyta­tom. Többeket meghallgattam azok közül, akik jelen voltak azon az emlékezetes novembe­ri estén az újtelepi Művelődési Ház avatóürmepségén. Egyön­tetűen vallott mindenki: az Anna Frank Naplójának ha­talmas. átütő erejű sikere volt. Kulcsár nyugodtan mondhatta: bomba-siker. Beszéltem a jegy szedőnővél, a színháztól köl­csönkért fodrásszal, aki a masz kirázásban is segített, két-há- rom szavahihető nézővel, ök is ugyanazt mondták. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Ott volt mindenki, aki Újte­lepen számításba jöhet, Sokan érkeztek a városból, érdeklő­dők, hivatalos személyek. Ott volt persze Kolta Károly új­ságíró is..; Emlékszem, ma­gam is olvastam a falragaszo­kat, még gondolkoztam, ne menjek-e el? Most már nagyon bánom, hogy lusta voltam...] Igen: pusztán a lustaságomon múlott, hogy nem láthattam Kutor Annát Anna Frank sze­repében. Persze, akkor még nem sejtettem, hogy nekem 16 közöm lesz ehhez a lányhoz. De ahogyan elmesélték, el tudom képzelni, milyen túl­fűtött, feszült hangulatú drá­mai előadást kerekítettek az újtelepiek. Különösen az utolsó percek izzottak forróra: „— Tudom, — mondta Anna — borzasztó nehéz hinni még valamiben ... amikor ennyi szörnyűség történik... Mind- ennnek ellenére én hiszek az ember jóságában.. „— Most akarok ebből vala­mit látni — elégedetlenkedett a darabbeli Péter. — Most, nem ezer év múlva ... „— Ö Péter, hát nem tudod elképzelni, hogy ez is hozzá­tartozik. .. mint egy kis rész... mi csak egy pillanat vagyunk., az életben.. Mit is beszélünk itt összevissza ... Mint két bu­ta felnőtt, aki nem tud meg­egyezni. Gyere ... nézd ott az eget. Nem szép? Egyszer, ha majd újra odakint leszünk, én..." Ekkor zúgtak fel az utcáról az autók. Fékek csikordultak, ajtók csapódtak. Dühödt csa­pásokkal verni kezdték a ka­put ..; És elvkor még egyszer megszólalt Anna apja: „— Két évig féltünk. Mos­tantól kezdve remélhetünk”. Az összecsapódó függönyre felzúgott a nézőtéren a taps. A siker leírhatatlan volt. An­na a színfalak mögött elsírta magát a boldogságtól. Huszon­kétszer kellett a függöny elé mennie ... Aztán a gratulációk következtek. Anna olyan ter­mészetes bájjal fogadta, mint­ha világéletében ezt gyakorol­ta volna. Öltözője olyan volt, mint egy virágerdő. Itt sem tudott lepihenni. Megrohanták, ismerősök, ismeretlenek gratu­láltak, kezét rázták, csókolták. Kérdések özönlöttek feléje: —Mik a további tervei? Mi­ért nem megy Pestre? — Ugy-e színésznő akar len­ni? Szirtes elvtárs kezét dör­zsöl te büszkeségében. Zsófia furakodott oda. — Látod, milyen sikered van? Remélem, már nem ha­ragszol Miklósra! Hiszen ő is sokat tett érted. Máskor se légy olyan kis vadóc! Nézz iám... én nem voltam olyan, mint te... és mégsem haltam belé. Sőt! Ha jó szerepet aka­rok, még most is... Ekkor jött MikJÓ6. Atyai csó­kot nyomott Anna homlokára. Csak Péter nem tudott a kö­zelébe férkőzni. Szerény kis virágcsokrával ed is szégyelte magát. Csendben elment An­na észre sem vette... Másnap hasábos cikk jelent meg az újságban. És újabb I előadás következett. Meg kel- [ lett ismételőmert az emberek látni akarták a darabot, és benne Annát. A harmadik elő­adás előtt Szirtes elvtárs iz­gatottan kopogott be Anna Öl­tözőjébe: (Folytatása következik) — A TERMELŐSZÖVET­KEZETI akadémiák működv.- séröi értekezletet tart Januar 10-én a TIT Baranya megyei szakbizottsága. Megtárgyal­ják a tsz-akadémiák eddigi munkáját és tervet kész ív­nek a jövő évben kezdődő Isz-akadémiák szervezéséin — A TERVEK SZERINT az idén befejezik Abaligeien a mesterséges tó építéséi és a sátortábor villamosítását. — KORSZERŰ gyermek- ruha-szalont létesítenek a Színház téren. Az átalakítást 30 ezer forintos költséggel végzik és a szalon még _ az első negyedévben megnyílik« — A FELSÖSZENTMÁR- TONI termelőszövetkezet Kit* katasztrális hold öntözéses területéből 30 holdon papri­kát termel. E terűiéitől eddig 6 vagon piros étkezési papri­kát adtak át a MÉK-nek. — A TERVEK SZERINT ezer személyes öltözővel bő­vítik a harkányi fürdőt. — ELŐZETES számítások szerint közel egy hónapi fize­tésnek megfelelő összeget kapnak nyereségrészesedés­ként az idén a Dohánygyár dolgozói — 16 ORSZé' hétszáz­ezer pár kesztyűt gyárt^ eb­ben az évben a Pécsi Kesz­tyűgyár. — 4 EZER HOLDDAL nö­velik az idén a Baranya me­gyei termelőszövetkezetek az öntözéses területet. 1 "■ 1 A Komlói Helyiipari Szol­gáltató Vállalat felvesz 4 fő JAVÍTÓ CIPÉSZT és 1 fő szakképzet- CIPŐIPARI TÜZÖNÖ? Jelentkezés a vállalat igaz gatójánál. Komló, Kossuth Lajos u. 21. 10 i R MÁV közleménye A MÁV pécal Igazgatósága ér* tesíti az utazóközönséget, hogy a Pécs-bátaszéiki vonalom Pécs és Pécs-felső állomások között folyó pályafelújítást munkák miatt Ja* nuár 11-én a Pécsről 10 óra 37 perckor Induló motorvonatot Pécs és Pécs-felső állomások között nem közlekedteti. A>. utasokat vo- natpóUó autóbuszokkal fogja Pées- feíső állomásig elszállítani. A vo­natpótló autóbuszok Pécs állomás felvételi épülete előtti térről fog­nak Indulni io óta 37 perckor, a motorvonat menetrend szerinti in­dulási idejében. Pécskülváros ál­lomásról elutazni kívánók a Gép­ipari Technikum előtt Pécsgyár- város utasai a mohácsi országüt elágazásánál, Pécsújhegy utasai pedig a Meszes és pécsváradi or­szágút elágazásánál szállhatnak fel a vonatpótló autóbuszokra. A felsorolt állomásokon váltott menetjegyek érvényesek a vonat­pótló autóbuszokon. Az autóbu­szok utasai részére Pécs-felsö ál­lomás előtt a vasút és a berkesül országút keresztezésénél fogjuk az átszállást biztosítani a motor­vonatba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom