Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-07 / 5. szám
1963. JANUÄR 7. Befejazddot! az állami gazda- sm> igazgatóinak tanácsaozasa Szombaton végétért Debrecenben az állami gazdaságok igazgatóinak négynapos tanácskozása, amelyen a magasabb terméshozamok eléréséről, az árutermelés fokozásáról és a gazdálkodás tervszerű fejlesztéséről folytattak eszmecserét A tanácskozás részvevői megállapították, hogy megfelelő szakemberekkel rendelkeznek ahhoz, hogy szilárd alapokat teremtsenek a termelési tervek maradéktalan teljesítéséhez. Hangsúlyozták: azokban a gazdaságokban, ahol a lehetőségek már megvannak, az iparhoz hasonló vezetési és gazdaságelemzési módszereket kell meghonosítani. E ulazott hazánkból a liajkin-sztnház A hazánkban nagy sikerrel vendégszerepeit világhírű le- ningrádi állami miniatűr színház művészei Arkagyij Raj- kínnak, az OSZSZSZK népművészének vezetésével szombaton délelőtt elutaztak a magyar fővárosból. Rövidesen megalakul as ifjúsági lakásépítési társulás Január 15-ig Sehet jelentkezni a KISZ szervezeteknél Mint ismert, a városi pártvégrehajtó bizottság es a városi tanács vb.-együttes ülése decemberben elfogadta az ifjúsági lakásépítés tervét. A városi KISZ-bizottság mellett működő ifjúsági lakásépítési társadalmi bizottság ennek alapján hozzálátott a terv részletes kidolgozásához. Érdeklődésünkre elmondották, hogy a nyitott kérdések tisztázódtak, a lényeget tekintve, elvben minden megoldottnak tekinthető. A korábbi elképzelésektől eltérően változás lesz a telkek helyében. A 25 — együttesen 50 Lakásos ikerházat — ugyanis Kertvárosban, a Nyárfa utca folytatásában építik fel. Ez Kertváros északnyugati részén terül el, elég közel a város központjához. A lakások belső elrendezése: két szoba, ebédlő, konyha és mellékhelyiségek. A lakások külső alapterülete 67 négyzetméter lesz. Átlagos méret ez Európában. A fürdőszobába fürdőkádat terveztek. Jogi tanácsadó A kisiparosok kötelező kölcsönös nyugdíj biztosítása A december 30-1 Magyar Közlöny ben megjelent a kisiparosok kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló törvényerejű rendelet. Ez zel Ismét jelentősen szélesedett hazánkban a biztosítottak «őre. Államunk a kisiparosok évtizedes álmát váltotta valóra e rendelne- zéssel A kisiparosok kőtelező kölcsönös nyugdíjbiztosítása kiterjed kötelező erővel minden kisiparosra. Részletesebben: biztosításra ko telezett kisiparos az, akinek ipar- igazolványa, kisipari működési engedélye, háziipari értesítése, vagy vándoripari engedélye van. Úgyszintén biztosításra kötelezett a kisiparos halála után az ipart saját jogon folytató túlélő házastárs. Továbbá a kisiparossal közös háztartásban élő családtag is. ha saját nevére tparjogositványt kapott. A nyugdíjbiztosításról szoló rendelkezések 1962. január hó 1. napján léptek életbe. E rendelkezések alapján a kisiparosok öregségi, rokkantsági nyugdíjra, illetve árva ellátásra, özvegyi, szülői nyugdíjra jogosultak a visszamaradt hozzátartozók. ÖREGSÉGI NYUGDÍJRA * kisiparos akkor jogosult, ha az öregségi korhatárt elérte (férfiaknál a bciöltólt hatvanadik, nőknél a betöltött ötvenötödik életév), legalább TÍZ évi biztosítási ideje van és az ipar gyakorlására vonatkozó joga megszűnt. Mindhárom feltétéinek együttesen kell megtenni. rokkantsági nyugdíjra a kisiparos megrokkanása eseten akkor' jogosult, ha munkaképessejet lesalLüb kétharmad részben tartósan elvesztette, az életkorának nieg (eleióén előirt biztosítási ld— megszerezte és az ipar gyakorlásán» vonatkozó joga megszűnt. ÖZVEGYI NYUGDÍJBA j»go ült annak a kisiparosnak a féleségé, aki haláláig a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges biztosítási időt megszerezte, vagy halálakor öreg- ségi nyugdíjra volt jogosult. Úgyszintén özvegyi nyugdíjra jogosult az élettárs Is az özveggyel egyenlő feltételek mellett, ha a meghalt férfivel annak halálát közvetlenül megelőzően legalább egy éven át együtt élt és az együttélésből gyermek származott, vagy a halál időpont iáig liegalább TÍZ éven át együtt élt. ÁRVÁÉI LÁTÁSBA Jogosult a meghalt nyugdíjas, valamint a rok kani.iágí nyugdíjhoz szükséges biztosítási Idő megléte eseten a meghalt kisiparos gyermeke, mostoha gyermeke, örőkbetogadoít gyermeke. Továbbá a nevelt gyermek, a testvér és az unoka is, ha a kisiparos, vagy a nyugdíjas saját háztartásában tartotta el, feltéve, hogy a nevelt gyermeknek, testvér nek illetve unokának tartásra köteles és képes hozzátartozója "szülői NYUGDÍJ jár a meghalt nyugdíjas, vagy rokkantsági nyugdíjhoz szükséges biztosítási idő megszerzése után a meghalt kisiparos rokkant szülőjének, abban az esetben, ha a) őt rokkantsága miatt a kisiparos vagy nyugdíjas a halálát megelőző egy éven át egészben, vagy túlnyomó részben eltartotta és b) a szülőnek (nagyszülőnek) tr-iit'sra köteles és képes hozzátartozója nincs. A kisiparosok a rendelkezések szerint három nyugdíj osztályba “prolliatók. Ennek megfelelően kell zetniük a havi nyugdijiírulék őszieteket, s ennek megfelelően kapják • a nyugdijat. A nyugdíj összege az I. nvuedijztályban havi 40«.— forint, a II. nyugdíjosztályban 600.— forint, a Hl. nyugdíjosztályban 800.— forint, Abban az esetben, ha több biztosítási idővel rendelkezik, mint tíz év, akkor a nyugdíj összegét a kisipari biztosításban eltöltött további minden év után a nyugdíjasnak az I. nyugdíjosztályban havi 20.— forinttal, a a. nyugdíjosztályban havi 30.— forinttal, a III. nyugdíj- osztályban havi 40.— forinttal növelni kell. A nyagriíjrendelkezések részletesen foglalkoznak azon esetekkel is, amikor a kisiparos nemcsak kisipari biztosítási idővel rendelkezik, hanem más biztosítási rendszer szerinti időt is szerzett (például: ipari biztosított volt az 1958. évi 40. tvr. rendelkezései szerint), ezen esetekben a nyugdíj összegét vegyes biztosítási számítással állapít ják meg. Tehát figyelembe veszik mindkét biztosításban eltöltött Ide jét nyugdfjidő és nyugdíjösszeg szempontjából. A nyugdíjidö és a nyugdíiak összegének kérdésével, valamint a többi kérdésekkel a későbbiek folyamán foglalkozunk. A gáz bevezetésére csak később kerülhetne sor a tanács távlati tervének megfelelően. Az ikerházak tervét a Baranya megyei Építőipari Vállalat műszaki fiataljai készítették el társadalmi munkában. A lakások belső kiképzése a modern Lakberendezés elveit követi. A tervezők korszerű építőanyaggal, a panellel tetszetős épületet alkottak. Egy lakás ára 80 ezer forint. A társulás tagjának 17 ezer forintot kell befizetnie. (Ebben már benne van a telek ötezer forintos ára is.) Egy lakó részére körülbelül 50 négyszögölnyi kert marad a ház felépülése után. Mivel a 12 ezer forint (mert csak ennyi marad a 17 ezerből a telek után) csak egy része a tényleges költségeknek, a többit, a hátralevő 68 ezer forintot az OTP. hitelezi 25 évre. A törlesztés a ház felépítésétől számított egy év múlva kezdődik, körülbelül 226 forint jut egy hónapra. Az akció során — mint a korábbiakban megírtuk — lényegében a társulok építik fel a lakást, megfelelő műszaki irányítással. A jelek szerint mintegy ezer munkaóra válik szükségessé, ennyit kell végeznie a társulás minden tagjának. Természetesen a társuló jóbarátjának vagy hozzátartozójának a munkáját is beszámítják, adandó alkalmiakkal helyettesíthetik is a társulót a munkában. Az akció iránt nagy érdeklődés és segítőkészség nyilvá23 négyta áSatos Az első játékhétre 3 878 393 lottószelvény érkezett, öt talá- latos szelvény: nem volt. Négy találatot 23 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 126 468 forint, 75 fillér. Háromtalálatot 2362 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 616 forint 25 fillér. A kéttalálatos szelvények száma 66 620, ezekre egyenként 21,83 forintot fizetnek. nul meg városszerte. A támogatás mindenekelőtt a Baranya megyei Építőipari Vállalatnál tapasztalható, de a tanács, OTP, Pécsi Tervező Vállalat és magánépítészek is felajánlották a segítségüket. Az építkezést március 21-én kezdik meg s november 30-ig tervezik a befejezését. A jelentkezések már megkezdődtek a KISZ-szervezetekben. A jelentkezések határideje január 15, eddig még szólni lehet az adott üzem, intézmény vagy terület KlSZ-szervezeté- nél, mely a kérvényt a városi KISZ-bizottságra fogja továbbítani. Január 15 után a városi KISZ-bizottság v. b.-a összeül, a jelentkezéseket elbírálja és dönt az 50 leendő tulajdonos személyéről. A döntésiről január 31-ig mindenki értesítést fog kapni. Ezt követően kerül sor a már jelzett 17 ezer forint befizetésére. (Ennek határideje március közepe.) Februárban az 50 jelentkezőből az ifjúsági lakásépítési társulás vezetőséget választ magának a munkák irányítására. A későbbiekben a városi KISZ-bizottság támogatásával maguk szervezik és vezetik a munkát. M. L. m immun Mimiim mnpiniinfl I §g| Kiiii lllllllllll llllllillllli "N Pályázati felhívás a Sieinmetz tVLkius kultúrá i« sőuai'ére A KISZ Baranya -negyei Bizottsága a Steinmetz Miklós kuluirá- lis szemle keretébou az 196? re irodalmi, képzőművészeti, nini szítő és iparművészeti, valamim fotopálvázatot hűdet nem hivatásos művészek részére. A pályázati alkotásoknak a to kéért folytatott ha ^ot és a népek közötti barátságot kell ábrázolni. IRODALMI PÁLYÁZAT: Páyázni le *t rövidebb lírai versekkel, versciklussal, nagyobb lélegzetű poémával, elbe^ékí költemónnj-el, novellával, elbeszéléssel, egyfelvonásos színdarabbal. KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT: Pályázni lehet Grafikával, il- 1 us ztr ác i óval, óla j f estménny el, akvarellel, kisplasztikával. Minden résztvevő csoportonként legfeljebb négv művet küldhet be, kiállításra alkalmas romában (keretezve!). NÉPI DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT: Pályázni lehet valamely tájegységre jellemző, vagy a mai Igényeknél-' megfelelő lakásdíszítést, öltözködési célokat szolgáló kézimunkákkal, a falu, vagy a legközelebbi néprajzi tájegység,jellemző dío/ítöm öv érzeti min-/ tálnak iss/.egyűjtésével, 1‘írásával, rajzaival. IPARMŰVÉSZETI PÁLYÁZATRA lehet küldeni: kerámia, fém, fafaragással díszített használati és díszítő tárgyakat, üveg és lak- berendezési tárgyakat. FOTÓPÁLYÁZAT: Pályázni lehtf: egyénileg legalább i db 13x cm méretű fekete-fehér képpel szakköri :oi-i lekcióvak amely legalább 7 szakköri tag gy-cgy fent’ - v etű képébő» áll. Szakköri tagol: egyé nileg Is részt vehetnek a pályázaton. Valamennyi pályázatra csak kiállításon még nein szerepelt és nyomtatár.bar* még meg nem x- lent műveltei lehet beküldeni. Valamennv; pályázat iái: I díj 700 forint, II, díj 300 forint, ÍTI. clíí 300 forint. A pályamunkákat a Járási (városi) KlSZ-bizoltságnak kell meg küldeni. HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 20. Minden pályamű hátlapján fel kell tüntetni a pályázó nevét lak címét, foglalkozását, a mű címét, szakköri tagság esetén a szakkör megnevezését. — MEGKEZDTÉK a Sütőipari Vállalat III. számú üzemének átalakítását. Az üzemet gépesítik és a gépesítés után naponta 140 mázsa kenyeret termelnek. Pártnap Vasason Bányászok, lakatosok, műszaki vezetők jöttek össze tegnap este Vasas bányán, hogy meghallgassák a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának nemzetközi jelentőségéről tartott pártnap előadóját Az előadó — Kárpáti Ferenc elvtárs, az MSZMP Baranya megyei biozttsága ipari és közlekedést osztályvezetője — szemléletes előadásmódban, világos példákkal mutatta meg, hogy a XXII. pártkongresszus jelentősége túlnő a Szovjetunió keretein. Hangsúlyozta, hogy a burzsoázia számára a legnagyobb csapást ma már nem az jelenti, hogy ha a tőkés államok közötti nézeteltérés fokozódik, hanem az, hogy a szocialista tábor egyre határozottabban halad a kommunizmus győzelme Jelé, s ez a gyarmati népek felszabadító harcát is lelkesíti, bomlasztja a hajdan erős tőkés gyarmatbirodalmakat. A vasasi bányászokat még élénken foglalkoztatta a személyi kultusz bátor és nyílt fetszámo’ásával kapcsolatos kérdések közül néhány. Elekre a kérdésekre is választ adott a pártnapi előadás, és kitért az Albán Munkapárt vezetőinek nacionalista magatartására, valamint az abból fakadt törvénytelenségekre. X»OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXX)OOOOOOOOOOOOOCMIO«>J( TAMÁS GYÖRGY (22 Anna belement a játékba. Kicsit talán hízeligett is neki Miklós udvarlása, és egy pillanatra sem vette rossznéven, hogy a férfi meg akarja csákóim. Odaállt a tó szélére, egy feümagasuló szikiéra. Miklós fényképezőgépének keresőjén át figyelte. — A lábaddal mintha a víz hidegségét kóstolgatnád ... Persze ne szandálban! Doibd le a szandált, Anna!... Remek, így remek... A hajadat fésűid egy kicsit az arcodba... Gyönyörű a hajad, Anna! A beállítás pompás ... Anna az örök nő önkéntelen szépségvágyával állít a kívánt pózban. Miklós tovább beszélt: — Meglátod, Anna, nagy mű vésznőit faragok belőled. Nagy szerepek .., sok pénz... Ruhák, autó... No, most dobd le a ruhádat, és elkészítem a képet... Egy pillanat az egész..; „Nagy gyerek ez a Miklós.j — gondolta kicsit ellágyultan Anna. — Hogy tud hízelegni... És igómi!Bár mit lehet tudni? Az ilyen művésznek sok felé lehet jó összeköttetése. És ami azt illeti, tehetséges vagyak. Ezt már Kardos megmondta..; Talán nem is okos, hogy enyrytre bolonddá teszem Miklóst Elvégre... igen: alvégre minden lánynak van fiúja az osztályban. És akármelyik boldog, büszke lenne, ha Lehel Miklós udvarolna neki. Csak én kényeskedem... Mit mond?... Dobjam le a ruhámat': Bolond fiú... Még mit ne? Vagy hát... mi van abban rossz. Azt mond ja. egy pillanat az egész.. önkéntelenül ruhájának kap csa felé nyál... Ekkor megszólal valami, mélyen benne, a szívében .;. vagy az agyában? — „Anna, megőrültél?’’ Miklós sürgetően szólt: — Nagy művésznőt faragok belőled... És megint a lelkiismeret hangja: — „Ilyen áron ...? Anna megrázta magát, mint aki most ébred. Lelépett a tóparti szikláról, felhúzta szandálját és elindult az erdei ösvényen. Miklós elképedve nézett utána: — Mi az. Anna? Hát nem...? A lány meg sem állt. Ment előre a kanyargós úton. Miklós utánaeredt. — Beszélj, Anna .:: Mi történt veled? Anna hátrafordult. Hangja határozott volt és kemény. — Én színésznő akarok lenni, művész, de nem az, aminek maga akar felhasználni. Miklós megpróbálta átölelni. — Te kis csacsi .;.! Érstd meg, én mindent megteszek érted! A karriered érdekében. Pestre viszlek! Épp most ígértek egy filmszerepet... Megmondom, csak úgy vállalom, ha te is...! — Köszönöm. Majd a magam erejéből! És futni kezdett, ahogy csak a lába bírta. Miklós nem követte. Kényelmesen sétált az autóhoz. Kicsit várt, de Anna nem mutatkozott. Kiáltott néhányat, de senki sem válaszolt. „így is jó” — gondolta, betilt a kocsiba és visszatért a városba. Kollányi lakására ment, a fiatal ügyvédhez, akinél ilyenkor estefelé mindig nagy társaság verődött össze. Bosszús volt az elpazarolt napokért, és most remekül érezte magát az ismerj társaságban, a megszokott cimborák között. Ital volt bőven, és néhány unatkozó fiatalasszony ezúttal is késznek mutatkozott a lehangolt kedélyű művész felvi- dítására. Ivott és csókolt, később eloltották a csillárt, valaki az egy szál gyertyát is elfújta. Csiklandós kacagások hallatszottak, és Miklós bele- csókolt egy szájba. Nem tudta, ki tartozik a szájhoz, de ez különösebben nem is érdekelte. Ekkor már erősen dolgozott benne a szesz. Amikor a házigazda végül is lámpát gyújtott, többen mar aludtak, félrebillent fejjel, tá- tott szájjal, a likőröktől ragadósan, kócosán és csúfam. Csak néhány fiatal legény bírta az iramot. Miklós az órájára pillantott Majd felállt és elirikkantotta magát: — Barátaim! Hív a kötelesség! Akiben él még egy szikrája a hivatástudatnak, az nem dorbézoá itt tovább, hanem követ! Négyen csatlakoztuk Miklóshoz. Lebotorkáltak a sötét lépcsőházban, és elindultak a nép télen utcán. Egymáshoz igazodó léptekkel mentek, mint valami katonai őrjárat, hadba induló sereg elővédje. Az út hosszú volt. Végül már kertes villák között lépegettek. Tolatómozdonyok füttyét hozta feléjük a lágy hajnali szellő. Egyikük megállt. Dolga lett volna. Miklós azonban rárivalt: — Most nem érünk rá! Még lekésünk! Mentek hát tovább. Végre előttük a pályaudvar hatalmas kivilágított épülete. Miklós a bennfentesek biztonságával ment át várótermeken, folyosókon, míg végre kijutottak a peronra. Az első vágányon már ott állt a hajnali gyors. Álmosszemű utasok, kiáltozó rikkancsok között a moz dony mellé sorakoztak. A mozdonyvezető széles vi- gyorral integetett —• Jó reggel művész úr! Máma megint indít? — Bizony, vezérem. Muszáj az embernek dolgozni. A fűtő új ember lehetett. Még nem ismerte Lehelt. A mozdonyvezető odasúgta neki: (Folytatása következik) — 308 EZER FORINTOS költséggel épített a kemsei Jókai Termelőszövetkezet kor szerű elletővel és borjúnevelővel ellátott istállót. — A SZÜLÖK akadémiája keretében dr. Czéh Károly, a Széchenyi Gimnázium igazgatója január 10-én 18 órai kezdettel tart vitaindító előadást az „Erkölcsi nevelésről” a Doktor Sándor Művelődési Házban. — HAT SZÖKÖKUTAT és csobogót létesít Pécsett 1962- ben a városi tanács. — FIZETÖVENDÉG szolgalatról színes leporellót adott ki a Pécsi Idegenforgalmi hivatal. A kiadvány részletes és térképpel ellátott tájékoztatást ad a Pécsre érkezett turisták edszállási lehetőségeiről. — 6 MILLIÓ 58 EZER forintos községfejlesztési tervet állapítottak meg 1962-re a sásdi járás községei. 481 ezer forint társadalmi munka és 119 ezer forint pedig a saját anyag értéke. — 36 MILLIÓ forintos költséggel fejlesztik az ötéves terv során a Cementipari Vállalatot. — KOZMETIKA, pedikür és gyermekfodrász üzletté alakítja az 1962-es évben a Fodrászipari Vállalat a Geister Eta utcai üzletét. — 80 MILLIÓ FORINTOT költöttek löGl-ban megyénkben az utak építésére. Korszerű út építését kezdték meg Pécs és Sellye között. —32 EZER FORINT értékű félkészárut hoztak forgalomba decemberben a komlói félkészárukat árusító üzletben, — NEM TUDJA kihasználni a jégüzem kapacitását a Komlói Élelmiszeripari Vállalat. Huszonnégyóránként 1100 táblán jeget állítanak elő, de Kamion ebből a legnagyobb kereslet idején is csak 5—600 tábla fogy el. — UJ KAZANHAZAT építenek 1962-ben a Szigetvári Konzervgyárban. A kazánházat 1963-ban adják át rendeltetésének. — PÉNTEKEN elvesztettem aktatáskámat fontos iratokkal. Kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében a borítékon lévő címre adja le. Idojáráeje lentés Várható időjárás vasárnap es* tig: a hideg kissé enyhül. Felhős, párás, köiÁÖs idő. Néhány helyen kisebb havazás, ónoseső. Holnap az ország északi felében megélénkülő, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmén éklet mínusz 4—8, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 1 fok között. MA utoljára: L eánvvásár Nagyoperett 3 felvonásban. k