Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-06 / 4. szám
ms. JANUAR #. 3 \ 1 \ Jelentősen javult a falusi lakosság ellátása 40 új önkiszolgáló bolt létesült — Javító szolgáltatások a K-TSZ-eknél Úi létesífményemlc A földművesszövetkezetek- 1 nél minden szinten három évre választják a vezetőséget. Most a vezetőség újjáválasz- tás előtt a SZÖVOSZ V. kongresszusára készülődve számvetést kell készíteni az elmúlt négy év munkájáról. Megkér- deztük Nagy Sándor elvtársat, a MÉSZÖV igazgatósági elnökét, mondja el, milyen eredményeket értek el, hogyan javult a földművesszövetkezetek munkája az elmúlt évek során. — A falvaik nagy szocialista átalakítása nagy mértékben befolyásolta a szövetkeze- \ tek munkáját. Az élet&zínvo- \ nal emelkedésével egyre több és jobb árut igényelt a falusi lakosság. Jelenleg már 1150 földművesszövetMi boltegység van megyénkben, amelyekben 120 millió forint értékű áru várja a vásárló közönséget. Harmincmillió forinttal több mint az elmúlt év hasonló időszakában. A bolthálózat fejlesztésére, a boltók csinosítására, kulturáltabbá tételére, hatvanmillió forintot fordítottak az elmúlt négy évben. Évekkel ezelőtt még egyetlen önkiszolgáló bolt sem volt a megyében, s azóta több mint \ negyven új önkiváLasztó és i önkiszolgáló boltot, valamint számos szaküzletet lótesítetr tek. Az aránylag kevés lélekszámú Kovácsszénája községben például italbolt és kultúr- helyiség létesült. Rövidesen átadják rendeltetésének az új sásdi földművesszövetkezeti \ l éttermet. A jobb áruellátás, az üzletek kultúráltsága is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1957—1961-ig 24,2 százalékkal nőtt az áruforgalom a földművesszövetkezeti boltokban. Az élelmiszervásárlás 37,8 százalékkal, a vegyesiparcikkek vásárlása pedig 27,9 százalékkal emelkedett. — A falu áruval való ellátása mellett igen fontos feladatún'; a termények felvásárlása A földművesszövetkezetefc zöldség, gyümölcs, baromfi és tojás mellett a szalmától, a tolitól a füstölt szalonnáig igen sokféle cikk felvásáriásá- sával foglalkoznak. 1961-ben a tervezett negyven vagonnal szemben, ötvennégy vagon baromfit és több mint huszonnégymillió tojást vásároltak fel, lényegesen nagyobb menynyi séget, mint az elmúlt évek során. A íöldművesszövetkezetek szervezik és irányítják az alacsonyabb típusú szövetkezeteket és szakcsoportokat. Ezek munkája is rendkívül jelentős, hiszen a megyében működő 35 méhész szakcsoporttól évente 19 vagon mézet vásárolnak fel. Ezenkívül 45 falusi ifjúsági szövetkezet tartozik a MESZÖV-höz. Érdemes megjegyezni, hogy a 16 földművesszövetkezeti takarékszövetkezet 16 millió forintos betétállománnyal rendelkezik. Részt kémek a földművesszövetkezetek a falvak kulturális életéből is. A megyében jelenleg 21 öntevékeny föld- - —— ■■ Ideiében kapta meg tervét a helyiipar 2,9 százalékkal ni a termelés — ÚI ütemeket lélesiMi Autójavító szerviz lesz Pécsett Ha a múlt év januárjában akartunk volna a pécsi helyiipar tervéről írni, legfeljebb a találgatásig érhettünk volna eL A helyiipari vállalatok ugyanis jórészt találomra dolgoztak. A munkát akkor is elkezdték január elején, csakhogy terv- szerűtlenül. A raktáron lévő anyagot nem adhatták le, mert nem tudhatták, mire lesz szükségük. A létszámot sem csökkenthették, mert nem volt indok. Ez az áldatlan állapot uralkodott március közepéig, amikor végre megkapták az 1961. év termelési tervét. A feleslegesen tárolt anyagokért pedig meg kellett fizetni a 18 százalékos büntető kamatot, a béralapot túllépték, mert ekkor tudták meg, hogy tulajdonképpen hány emberrel dolgozhatnak. A múlt év elején mutatkozó problémák megszűntek. Idén már teljes pontossággal, tervszerűen kezdődhetett él a termelés. Január 2-án minden tanácsi vállalat ismerte a feladatát és az átszervezéssel járó idő a régebbi 2—3 hónapról 1—2 hétre csökkent. A Pécs városi Tanács helyiiparának termelési terve 2.9 százalékkal magasabb, mint 1961-ben volt. Az egy főre eső termelési érték 115 ezerről 123 ezerre emelkedik. A múlt évben végrehajtott automatizálás, korszerűsítés eredményeképpen csökken egyes munkák létszámigénye. A sütőipar technológiájának korszerűsítése következtében a 110 mázsás termeléshez szükséges harminc két dolgozót ma nyolc váltja fel A szikvízüzem fejlesztése folytán a bambitöltő-gépen nyolc helyett négyen dolgoznak. A Szikra Nyomdában is meggyorsult a miunka, két korszerű szedőgépet kaptak. Az eddigi jó termelési eredmények következtében nincs szükség a tanácsi helyiiparban a mennyiségi termelés további jelentős fokozására, ezért nagyobb lehetőség van a minőség javítására és a gazdaságos termelés további kibontakoztatására. A vállalatok ismerik már a beruházási lehetőségcdkét is, az biztosíték arra, hogy a tervdokumentációk idejében elkészülnek és a kivitelező vállalatok is felkészülhetnek a munkára. Uj mészüzemet létesít a Pécsi Építőanyaigipajri Egyesülés, korszerű ruhaipari üzemmel bővül a Ruhaipari Vállalat. Asztalosüzemmél gazdagodik a Vegyesipari Vállalat, a Fodrászipari Vállalat minden igény kielégítő kozmetikai női fodrász és gyermekfodrász szalont létesít. Átalakított gázkemencesor üzemtoe- indítósóval bővül a pékeütemé nyék választéka és egyéb korszerűsítés eredményeként a jelenlegi 110 mázsás műszakonkénti sütés helyett 140 mázsát sütnek. Az autósak és motorosok legnagyobb örömére autójavító szerviz létesül Pécsett. Schmidt Attila művesszövetkezeti kultúrcs> port működik, közülük hároi. a mohácsi, a mágocsi és ; szentlőrinci elnyerte a Szocia lista Kultúráért kitüntetést. é MÉSZÖV évi 60 ezer forinto fordít a falusi könyvtárak é 60 ezer forintot a falusi sport körök fejlesztésére. A jelenlegi eredmények na gyón szépek, azt mutatják hogy a földművesszövetkeze tekek jól oldották meg felada taikat. Részt vettek a mező gazdaság szocialista átszervezésében és például Baranyában 23 szakembert adtak át a tsz-eknek. A MÉSZÖV könyvelői folyamatosan segítséget nyújtanak főként a zárszámadás és a tervkészítés munkájában. Nagy Sándor elvtárs elmondotta, hogy a továbbiakban jelentősen emelik a falusi lakosság szolgáltatásokkal történő ellátását. Az fmsz-ék a ktsz-ekkel történt megállapodás szerint, mivel nincs minden faluban szakember, összegyűjtik a javításara szánt cipőket, gumiárut, megHibáso- dott háztartási villanygépeket és elszállítják a legközelebbi KTSZ-hez. Természetesein javítva vissza is juttatják a lakossághoz. Ezzel különösen nyáridőben sok felesleges jár- kálástól, utazgatástól menti meg a falusiakat. A hibák megvitatása, az eredmények megbeszélése, a taggyűlések jó előkészítése jó felkészülést jelent a kongresszusra. A sikeres taggyűlé- c és küldöttgyűlések továbbsegítik majd, hogy a földművesszövetkezetek a SZÖ- VOSZ V. kongresszusának eszmei irányítása alapján végezzék munkájukat — fejezte be nyilatkozatát Nagy Sándor elvtárs. — A MECSEK VIDÉKI üzemi Vendéglátó Vállalat most épülő új-mecsekaljai önkiszol gáló éttermének műszaki átadását január 15-ón kezdik meg. Oobi István ödvozlő távirata Nyufrat-Samoa függetlensége Kikiáltása alkalmából Dobi István, az Elnöki Ta- iács elnöke Nyugat-Samoa üggetlenségének kikiálitása altimából táviratban fejezte ki íókívánságait az ország vezetőinek. Elkészült és idén beköltözhető vé válik az Epitőipari Vállalat 111. kerületi munkásszállója. Diihojan-uineába or kezelt onakry, (TASZSZ). asztasz Mikojan, a Szovjeí- iió Minisztertanácsánál első .nökhelyettese, az SZKP Köz- onti Bizottságának elnökségi agja Sekou Touré guineai elnök baráti meghívására pénteken megérkezett a Guinea! Köztársaságba. Befejezéshez közeledik a kender-szerződéskötés Enyhítették az átvételi szabványokat — Jövedelmezőbb tesz a kendertermelés Ezekben a hetekben fejezik be a megyében az 1962. évi kender-termesztési szerződéskötéseket. A rostkender, mint fontos ipari nyersanyag fő profilja a Drávaszabolcsi Kender- gyárnak. S mivel az elmúlt évben a mostani időjárás nagy kiesést okozott rostkenderben, a gyár ebben az évben szinte korlátlan mennyiségben átveszi a kendert. így a termelőknek módjuk van pótszerződést is kötni A gyár ellátásihoz, illetve kapacitásának kihasználásához azonban az is szükséges, hogy a már leszerződött területeken a termelők az eddiginél több kenderrostot termeljenek. A Az idén is folyósít gyorsan visszatérő hiteleket a Magyar Beruházási Bank Az elmúlt években jól beváltak az önköltség-csökkenitő beruházásokra nyújtott hitelek, amelyeket a beruházás hasznából egy-kót év alatt fizetnek vissza a vállalatok. 1957 óta a Magyar Beruházási Bank 964,4 millió forint gyorsan visszatérülő hitelt nyújtott, s ebből 755 millió már megtérült, ezt az összeget visz- sza is fizették a banknak. Az idén is nyújtanak hasonló kölcsönöket. A hitelek engedélyezésénél figyelembe veszik az ország anyagkészleteit, ezért kölcsönt nem építkezési célokra, hanem gépek beszerzésére, üzemek korszerűsítésére a szervezettség javítására nyújtanak. A takarékosság elve itt is érvényesül, általában legfeljebb félmillió forintos összegű hitelt igényelhetnek a vállalatok. Az idén ismét körülbelül 150 millió forint hitelezésére készül fel a Magyar Beruházási Bank, s ettől a segítségtől további számos üzem műszaki színvonalának javulását, a termelési költségek csökkentését várják. fftlfocLty» f/O'C&h'Pl hű'S'CSií’tO'Sú't’ Műhelyirnok, adminisztratív dolgozó. Fekete köpenyben dolgozik. Nem hajtott végre hőstettet, mértékegységekkel mérhető, statisztikailag kimutatható eredményeket nem ért él. Ebben a munkakörben nemigen lehet ilyesmit elérni. Tsz-tanulók A baranyai termelőszövetkezetek ez év őszén vettek fel első ízben tanulókat: több mint száz fiút és lányt. Az általános iskolát végzett fiatalok szá mára 13 üzemágban indult oktatás. Elmé leti képzésüket a leg jobb agronómusok vállalták, míg gyakorlati munkájukat tapasztalt brigádvezetők irányítják. A hagyományos növénytermesztés és állattenyésztés mellett többen választottak olyan szakmákat, amelyeknek falun ma még nincsenek mesterei: így például a tejkezelést, kertészkedést, magtermelésf, növényvédelmet, halászatot, erdészetet. Sőt Mohácson és Komlón négy virág kertész tanulót - áe szerződtettek az idén a közös gazdaságok. A közös gazdaságok tanulási lehetőséget és jó jövedelmet biztosítanak tag jaik számára. Ennék tulajdonítható, hogy a pécsváradi járásban, ahol 42 fiatalt szerződtettek ősszel a termelőszövetkezetiek, tizenöten ipari munkások gyermekei. A hidasi Jószerencsét Tsz 13 fiatal tanulója közül például hatnak az édesapja a helyi bányaüzemben dolgozik. A „pa rasztnak adott” hidasi fiúk és lányok szakképzett növény termelők, tejkezelők, baromfigondozók és halászok lesz nek. Az Ormánság a múltban nemcsak az *£g5feé”-<!'5! veit hírhedt, hanem arról is, hogy az itt. élő parasztok szélső ségesen külterjes gazdálkodást folytattak. A közös gazdálkodás útjára tért vidéken rövid idő alatt e tekintetben is nagy változások történték. Ezt mutatja többek között, hogy az Ormánság nagyobb részét felölelő sellyei járásban jövőre már 230 holdon kertészkednék a tsz-tagok és az újonnan telepített nagyüzemi gyümölcsösök területe eléri a háromszáz holdat. A járás termelőszövetkezetei egyébként húsz tanulót szerződtettek az ősszel, akikből elsősorban zöldség- és gyümölcs- termelő szakembere két nevelnek. mm A 21-es Autóközlekedési Vállalat II. számú revíziójában dolgozott Pécsett. Ott volt szakszervezeti bizalmi is. Amikor szükség volt tapasztalt, hozzáértő munkaerőre Szigetváron, szívesen vállalta ott is a munkát. Műhelyirnok lett. Ott is vállalta ezt a munkásmozgalmi megbízatást, szakszervezeti bizalmi lett Szigetváron is. A szervezettség jobb is lehetne, ez volt a véleménye, amikor látta, hogy még nem mindenki szakszervezeti tag. — Mit ad a szakszervezet nekem? — kérdezték tőle sokan. Voltak, akik nem sok jóindulattal tették fel a kérdést, de olyanok is voltak, akik valóban nem tudták, milyen előnyökkel, kedvezményekkel, szociális juttatásokkal jár a szakszervezet tagjának lenni. Megmagyarázta. Türelemmel. Akinek kellett, kétszer is, többször is. Rendbeszedte a tagdíjnyilvántartást, rendezte az anyagi természetű ügyeket. — Panaszom van — állított eléje egy-két dolgozó eleinte, s mindig többen és nagyobb bizalommal. Nem azért, mintha a panaszok száma növekedett volna, a hibák se szaporodtak, sőt, csökkentek. Mégis mind többen lettek, akik ki- sebb-nagyob gondjaikat, kérdéseiket Magyar Józsefné elé vitték, mert látták, hogy szívén viseli mind, intézkedik, eljár. segít. Szakszervezeti segélyt szerzett. Üdülési beutalókat igényelt és egészségügyi ellátási ügyekben is eljárt. Magyar Józsefné kiérdemelte a dolgozók bizalmát, mert megnyerte őket a szakszervezeti mozgalom számára; bebizonyította, hogy üdülést, segélyt, egészségügyi ellátást, kedvezményeket csak akkor adhat a szakszervezet, ha rendszeresen befizetik a tagsági díjat. A szigetvári szakszervezeti csoport lett a legpontosabb tagdíjfizető, Magyarnét pedig a legjobban megbecsült szak- szervezeti bizalmiak közé számították. A múlt év októberében visszarendelték Pécsre. Most is kész volt szakszervezeti megbízatást vállalni, hiszen aki megszerette a szakszervezeti mozgalmi munkát, nem is érzi jól magát nélküle. A közösség érdekeit képviselni, dolgozó társaiért mindig tenni valami hasznosat, előmozdítani a szervezettséget, — mindez nagyon szép feladat. A kitűnő szakszervezeti munka jutalma tavaly nyáron kéthetes jutalomüdülés volt. Bizonyítékául annak, hogy a szakszervezet megbecsüli azokat, akik szabadidőt és fáradságot nem kímélve dolgoznak a közösségért. Mióta újra Pécsett dolgozik, a szakszervezet műszaki műhelybizottságának gazdasági felelőse lett Magyamé elvtársnő. Most tehát újra a szervezettségért, a pontos tagdíjfizetésért dolgozik. Ilyen módon újra hozzájárul ahhoz, hogy a szakszervezet még jobban képviselhesse a dolgozók érde- dekeit, többet tudjon adni szociális, kulturális juttatásokból. G% K. gyár nyersanyaggal való ellátását már az is megoldana, ha a szövetkezetek a mostam 20 mázsás átlagtermést holdanként 30—40 mázsára növelnék. Az elmúlt évben éppen az alacsony átlagtermések miatt rost lennel kellett pótolni ezt a kiesést. Kb. 70.000 mázsa rostlent dolgozott fel kényszerűségből Drávaszabolcs, melyet nagy távolságokról kellett a gyárhoz számtani. A nagy kendertermések biztosítására már most kell gondolni, a vetésterv elkészítésekor, a megfelelő kenderfö'deTc kijelölésével. Istállótrágyázás nélkül eredményes kendertermelés, nagy kendertermés csak kivételes esetben remélhető. A kender jó táperőben lévő talajt kiván. Istáll ótrágyázott földbe került a kender a babarci, ho- morudi, kisnyárádi és duna- falvi termelőszövetkezetekben és ezeken a helyeken az aszály ellenére 29—31 mázsás termést értek el holdanként. A bara- nyahidvégi tsz réttörésbe vetet te a kendert s hasonlóan szép eredményt ért el. A bólyi Kossuth Tsz évről évre kiemelkedő kendertermést ér el a szakszerű termeléssel, a kenderföld gondos megválasztásával. Az idén kora tavasszal jégverés érte a tsz kendervetését, ennek ellenére a bólyiak ebben az év ben is 32 mázsás átlagterméssel büszkélkedhetnek. Ezek a tsz-ek holdanként átlag 4500 forint jövedelemhez jutottak kenderből. A szűri Kossuth Termelőszövetkezet pedig, ahol az istállótrágyázás mellett meg felélő mennyiségű műtrágyát is adtak a kendernek, holdanként 39 mázsás átlagtermést és 5800 forint jövedelmet ért el. A nagy rosttermés másik fontos feltétele, amire viszont tavasszal kell majd ügyelni, a sűrűsorú vetés. A gabonánál sűrűbben, 7,5 centiméter sortávolságra kell vetni a kendert, így arányosabb a tenyész terület, kisebb az öngyérülés, nincs aljkender, s ha nincs aljkender, könnyebb a gépi betakarítás. A magas kendertermés feltétele tehát, hogy istállótrágyázott és ősszel mélyszántott földbe, vagy rét és legelőtörésbe kerüljön a mag. Kormányzatunk a kenderter melés jövedelmezőbbé tétele érdekében a következő termelési évtől kezdve az eddigi átvételi szabványon lényeges eny hítő módosításokat végzett. — így például most már a zöld színeződés miatt nem kerül III. osztályba az egyébként hosz- szúság szempontjából 1. osztályú — 140 centiméter hosszú — kender. Ezenkívül nem veszik többé olyan szigorúan az osztályozásnál a barna színeződést sem, ami az aratás idején bekövetkezett esőzések miatt gyakori volt. Ezek az enyhítések kedvezőtlen időjárás esetén sem teszik kockázatossá a jövedelmező kendertermelést. Harmath János üzemi mezőgazdász Jk