Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-13 / 293. szám

4 fyAPSL© 1961. DECEMBER 13. hallózás] —i w—niw i■ ■ mii in Min—I—m—|—m Az év eseményeiből Náci Indulóból rack and roll Egy »véd hanglemezgyár tíz­ezer példányszámban exportált Nyugat-Németországtoa egy táncszámot, amelynek címe: „Alpesi rózsa”. A szám azon­ban lényegében nem egyéb, mint a Horst Wessel-Lied ne­vű hírhedt náci indulók rok and roll ritmusban készült vál­tozata — gitárkíséretteL A le­mezt jelenleg a vendéglőkben és kávéházakiban felállított wurlitzerek ezres játszat Az ügyet még az NSZK-ban meg­jelenő „Bűd Zeitung” is kifo­gásolta és „ízléstelennek” mi­nősítette a táncszámot, Garibaldi anofcahnga éhezik Itália Garibaldi, Olaszország nemzeti hősének unokahuga évek óta s legnagyobb nyomor ban él Rómában. Az idős asz- szonyt nemrégiben félig éhen- halva szállították kórházba. Miután az olasz hatóságok nem hajlandók Italia Garibal­dinak legalább csekély összegű nyugdíjat biztosítani, azért az olasz nemzeti hős közeli roko­na az emberek könyörületére szorul. Nyngat-Németországbaa több mint egymillió felbomlott házasság van A Hamburgban megjelenő „Bűd Zeitung” megállapítása szerint az NSZK területén vagy egymillió házasság végző­dött válással, illetve a házas­társak legfeljebb csak fonma szerint élnek együtt Ez azt jelenti, hogy az ország terüle­tén minden 13. házasságkötés válással vagy jóvátehetetlen elhidegüléssel végződik. Nyu- gat-Németo*szá^)an jelenleg 443 ezer törvényesen elvált asz szony él, ezek közül 229 ezer­nek gyereke vem« Lana Járda Stockholmban Stockholm központjában rö­videsen elkészül egy kísérleti útszakasz, amelyet David Hel­den építész tervei szerint fe­kete pala és fehér márványkő mozaikkal borítottak. A borí­tás alatt hővezetékek varrnak amelyek a legkeményebb tél­időben is szárazon és melegen tartják a járdát a járókelők lába alatt. Egy év alatt vagyoni Kéréséit az analfabéta torreádor Ilyenkor ér véget Spanyol- országban a bikaviadalok évad ja. A spanyol lapok az elmúlt évad eseményeire visszapil­lantva megállapítják, hogy a legfőbb szenzáció a 19 éves „El Cordobés”, valódi nevén Manuel Benitez torreádor volt, aki még egy évvei ezelőtt imi-olvasm sem tudott A fia­tal torreádor az elmúlt eszten­dőben jelentős vagyont, 30 ezer fontsterlingnek megfelelő pe­setát keresett az arénában; „Kozmetikázzák" a Fnzsijámát Szakértők véleménye alap­ján az illetékes szervek hozzá­járultak, hogy Japán szent he­gyét, a Fuzsijámát némi „koz­metikai műtétnek" vessék alá. Az utóbbi időben mind gyako­ribb kőomlások ugyanis eltor­zították a Fuzsijáma képekről oly jól ismert, jellegzetes kör­vonalait. A szépítést munkála­tok körülbelül 200 millió yen­be kerülnek, mert a hegyom­lások megakadályozására egész gátrendszert kell építeni Vasúti kocsi kerekek nélkül A Ford Társaság elkészítette a kerekek nélküli vasúti ko­csik modelljét A kerék nélküli kocsi nem sínen közlekedik, hanem légpárnán. A modell el­készítésével egyidőben tárgya­lások folynak a Pennsylvania Vasúti Társasággal, amely kí­sérletképpen kipróbálja az új kocsikat a New York—Phila­delphia útvonalom Védekezés a közlekedést ellen­őrző rendőrökkel szemben Az Egyesült Államokban un. rendőrfelderítő készüléket állítottak elő gépkocsivezetők számára. A készülék azonnal észleli, ha radar-berendezéssel ellátott rendőrautó közeledik és erőteljes bip-bip jelzéssel figyelmezteti a gépkocsiveze­tőt. hogy jó lesz a közlekedési fhabályokat betartani, I szovjet kormány jegyzéke az Egyesit Államok kormányához Sajtóértekezlet Moszkvában A szovjet kormány kedden jegyzékben for­dult az Egyesült Államok kormányához. A jegyzékben hangsúlyozza: „Elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya intézkedéseket tesz a jelenleg az Egyesült Államok területén tartózkodó Adolf Heusinger letartóztatására és a szovjet katóságoknak való kiadására, hogy bíróság elé állítsák azokért a bűnténye­kért, amelyeket a béke ellen elkövetett, vala­mint háborús és az emberiség ellen elköve­tett bűntettei miatt”. A jegyzék rámutat: illetékes szovjet szer­vek tanulmányozták a náci Németország kato­nai levéltáraiban zsákmányolt dokumentumo­kat és olyan anyagokat találtak, amelyek le­leplezik Adolf Heusingert, a hitlerista Német­ország egykorú altábomagyát. Heusinger különlegesen súlyos bűntényeket követett el a szovjet nép ellen, — hangzik a jegyzék. — Személyesen felelős azoknak a bű­nös utasításoknak és útmutatásoknak a kidol­gozásáért és végrehajtásáért, amelyek szente­sítették a büntető egységek minden bestialű tását a békés lakosság ellen. A szovjet kormány jegyzéke emlékeztet rá, hogy a nemzetközi megállapodások értelmé­ben a háborús bűnösöket felelcsségrevonás végett ki kell adni azoknak az országoknak, amelyek ellen bűntetteiket elkövették. A jegy­zék emlékeztet még az ENSZ-közgyűlés 1948. február 13-á határozatára, amely a háborús bűnösök kiadására és megbüntetésére vonat­kozik. Kedden Moszkvában sajtó- értekezletet tartottak a szovjet és külföldi sajtó, rádió és tele­vízió nagyszámú képviselőjé­nek jelenlétében. A sajtóérte­kezleten Mihail Harlamov, a szovjet külügymini sztérium saj tóosztályának vezetője fel- oCLvasta az Egyesült Államok kormányához intézett szovjet jegyzék szövegét, melyben kö­veteli Adolf Heusinger lietar- tózhatását. Ezután Valentyina Grizodu­bova, a német fasiszta meg­szállók rémtetteinek kivizsgá­lásával foglalkozó állami bi­zottság tagja íékulvasta a bi­zottság Heusinger bűntetteiről szóló jelentését Az európai országok edlen irányuló hitlerista agree® háborúk terveit közvetlenül a szárazföldi erők vezérkara dol­gozta ki és ebben is döntő sze­rep jutott az operatív hivatal­nak. Heusinger, aki 1937-től első tisztje, majd 1940-től pa­rancsnoka volt ennek a hiva­talnak, személyesen felelős e hivatal bűnös tevékenységéért. Minden fő dokumentumot Heusinger közvetlen részvéte­lével dolgoztak ki és 5 írta alá e dokumentumokat. A hivatalhoz tartoztak az úgynevezett áttelepítési bízott Ságok?’, amelyek a megszálló hatóságokkal együttműködés­ben végrehajtották az erősza­kos áttelepítést. A dofeumenttrmok megcáfcA- hatatLanul bizonyítják, hogy Heusinger a béke ellen elkö­vetett sok bűntény részese. Ezek közt szerepel a „Tengeri Rozmár” (See Lőve) hadműve­let, Anglia elfoglalásán ak ag­resszív terve, amelynek kidol­gozásával 1940. július 26-án bízták meg Heusánigert A Szovjetunió ellen intézett háború előkészítése megzavar­ta a hitleristákat abban, hogy 1940-ben végrehajtsák Anglia megszállásénak tervét. Heusin­ger azonban továbbra is igye­kezett megszerezni a hozzájá­rulást e terv megvalósításéhoz. A következő év májusában be nyújtotta az ő irányítása mel­lett kidolgozott „Cápa” és „Szi­gony” tervet, amely szerint Franciaország és Norvégia partjairól egyidejűleg szálltak volna partra Angliában. Mint a bizottság jelentése dokumentumok alapján rámu- t'at, Heusinger ugyancsak elké­szítette az „Attila” hadművelet — Franciaország meg nem szállt része elfoglalásának — hiitszegő tervét Az ő vezetésé­vel dolgozták ki Svájc elfogla­lásának (Tannenbaum-had- művelet) tervét amely azt ja­vasolta, hogy rajtaütésszerű támadást hajtsanak végre Svájc élSen és „jelentékeny tuleiő bevetésével érjék ei a gyors győzelmet”. Heusinger, mint az operatív hivatal parancsnoka, tevéke­nyen részt vett a „Marita” had művelet előkészítésében és megvalósításában. E hadműve­let Jugoszlávia és Görögország megtámadásával és megszállá­sával függött össze. Heusinger tevékeny szerepet töltött be á „Barbarossa” terv — a Szovjetunió hitszegé meg­támadása tervének — előkészí tésóben és megvalósításában. Heusinger teljes mértékben támogatta a szovjet nép rab­ságba döntésének és megsem­misítésének bestiális elgondo­lásait, tervezeteket állított ösz- sze Ukrajna és a balti köztár­saságok megsemmisítésére és feldarabolására. Heusinger háborús bűntet­tekben és az emberiség ellen elkövetett bűntényekben — hadifoglyok, túszok, a meg­szállt területek polgári lakos­ságának . meggyilkolásában is bűnös. Tevékeny részese volt annak, hogy embertelen rend­szert teremtettek az ideiglenesen megszállt szovjet területen, öt bízták meg a partizánok ellen folytatott harc közvetlen ve­zetésével; Heusinger személyesen felelős azért, hogy 1942. augusztus 30- án Belorussziában meggyilkol­tak száz teljesen ártatlan em­bert Ez önmagában is elegen­dő szigorú bírói ítélethez, de Heusinger tömérdek hasonló bestiaHtást követett el. így 1943—1944 telén, Heusinger tudtával, különleges parancs­nokságot alakítottak a parti­zánoknak és a 'békés lakosság­nak gázzal való megsemmisí­tésére. Ezt Enecke vezérezre­des, a 17. hadsereg fogságba esett parancsnoka és a pusztu­lástól megmenekült tanúk vall­ják. Mihail Harlamov az újság­írók kérdéseire válaszolva kö­zölte, hogy az Egyesült Álla­mok kormányához intézett szovjet jegyzék, valamint va­lamennyi dokumentum máso­latát megküldik a NATO min­den tagállamának. Amennyi­ben Heusinger bármely NATO- tagálliam területén tartózkodik, az illető országnak úgy kell el­járnia, amint azt a háborús bűnösökről szóló ma is érvény­ben lévő megállapodások elő­írják, Arra a kérdésre, hogy a szov jet kormány lehetővé teszi-e más országoknak, amelyek te­rületén Heusinger bűntetteket követett eL, hogy résztvegye- nek a bíróság, tárgyalásokon, ha azokra sor kerül, Mihail Harlamov így válaszolt; azt hiszem, hogy a szovjet kor­mánynak nem lesz ellenvetése. Egy másik kérdésre válaszol­va Harlamov megjegyezte, hogy a nyugati hatalmak ma­gas állást biztosítottak Heusin- gérnék a NATO-ban, holott tudtak bűntetteiről Lehet azonban. hogy azért kapott ilyen állást, mert a Nyugat- , nak a háború előkészítése cél- : jából szüksége van olyan em- j berekre, mint Heusinger — \ fűzte hozzá Harlamov. Arra a kérdésre, hogy a j szovjet kormány, ha nem ad- ' nák kj Heusingert, távollété- | ben is rendez-e bírósági eljá- j rást, Harlamov azt válaszolta, ! hogy énről még korai lenne beszélni. Párizs Clamart nevű elővárosában egy földhasadás következ­tében 2S ház süllyedt el. A 10 méter mély szakadékból 19 holttestet és több mint 50 súlyos sebesültet húztak ki. JÚNIUS 19 Az angol kormány új szerződést írt alá Kuwait uralkodójá­val. A szerződés érvényteleníti az 1399. évi egyezményt és füg­getlen állammá nyilvánítja Kuwaitot, Kuwaitra igényt tartott Irak, viszont az angolok sem akarták elveszíteni az olajban gazdag államot, és csapatokat vezényeltek Kuwaitra. A képen: a világ egyik leggazdagabb embere, a kuwaiti sejk, jobbról angol tengerész gyalogosok szállnak partra. JÜN1ÚS: DISZNÓÖLÉSKOR ne dobja el a sertésszőrt, kg-onként 5,— Ft-ot fizet ért« A MÉH VALAMENNYI ATVEVÖHELYE. 73 858 Az USA-ban szabadon működhet és garázdálkodhat a Lincoln Rockwell (balról) vezette, Hitler nyomdokain haladó náci párt. A horogkeresztes fasiszták szorosan együttműködnek a Ku- Klux-Klan terror-szervezettel. Szeretett feleségem, édes­anyánk, testvérünk és ked­ves rokonunk Mondovícs Jánosné Szecsei Rozália nagypostavölgyi lakos de­cember 10-én 55 éves korában hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése december I5~cn 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 1017 A gyászoló család. HALÁLOZÁS. Szeretett férjem Gráber András szabómester 72 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 14-én csü­törtökön 3 órakor lesz a közteme­tőben. 1015 A gyászoló özvegye. — Szeretett édesanyánk, anyó­sunk, nagyanyánk és rokonunk özv. Réder Jánosné Hauppert Ró­za december ll-én 75 éves korá­ban hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése 13-án, szerdán fél 3 órakor lesz a köztemetőben. 1018 a gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, nagyapánk és kedves rokon Pervein Sándor temetésén koszorúk és virágok küldésével és részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. 5013 a gyászoló család. Bizományi Áruházban MOST SZEREZZE BE őszi és téli szükségleteit. Nagy választékban kaphatók férfi és női ál­meneti kabátok, télikabát ok. gyermekruhák és leértékelt méteráruk, konfekcióáruk. Különféle bú tor féleségek ugyancsak nagy választékban 7399Ö Bű VÁLASZTÉK A BM. KISKER V. ra’iSziti bo tfa ban KOMLÓ, MOHÁCS, SIKLÓS. HIDAS, SZÁSZVÁR HOSSZÜHETÉNY, HARKÁNY 71 299

Next

/
Oldalképek
Tartalom