Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

DECEMBER 24. 3 NAPLÓ 1962. évi népgazdasági terv Nyolc százalékkal no az ipar termelése—38000 holdon telepítenek szőlőt és Qyiimölcsöst Elkészül a Barátság kőolajvezeték magyarországi szakasza 47000 új lakás, 700 osztályterem A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: Mint hírt adtunk már róla, A Minisztertanács legutóbbi ülésén megvitatta és jóváhagy­ta az 1962. évi népgazdasági tervet A jövö évi terv meghatáro- sásén a kormány számíOsba vette az ez évi terv teljesí té- ■ének eredményeit és tapasz­talatait A Minisztertanács megállapította, hogy a népgaz­daság 1961. évi fejlődése össz­hangban áll a második ötéves terv fő célkitűzéseivel. Az ipa­rt termelés gyors ütemben emelkedett, a korábbiakhoz ké­pért javult a tervszerűség. okozó aszály miatt előrelátha­tóan valamivel kisebb mérték­ben nő, mint ahogy a tervben szerepelt. Ezzel összefüggés­ben a lakosság életszínvonala a tervezettnél valamivel ki­sebb mértékben emelkedett. Mivel népünk jó munkája nyomán ez évben a népgazda­ság több területén a vártnál kedvezőbb eredmények szület­tek, s ez részben ellensúlyoz­za az aszály következményeit a kormány úgy határozott, hogy az 1962. évi népgazdasá­gi tervben a második ötéves terv fő célkitűzésednek meg­feledő fejlődést irányozhatunk edő. A jövő évi népgazdasági terv legfontosabb előirányzatait a következőkben ismertetjük. Ipar >116,% I4004SI AO $ m1 Jelentősen emelkedett a mun­ka termelékenysége. Célsze­rűbbem használták fel a be­ruházási eszközöket A mező­gazdaság szocialista átszerve­zésében elért eredmények alap Ián a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialis­ta termelési viszonyok, a szán­tóterület 96 százaléka a szocia­lista szektorhoz tartozik. A szocialista ipar termelése •— nem végleges adatok sze­rint — mintegy 12 százalékkal haladja meg az 1960. évit és kb. 3,5 százalékkal lesz na­gyobb a tervezettnél. A gépek és termelő berendezések haté­konyabb kihasználása, a já­ruló munkaszervezés, valamint a munkanormák korszerűsítése révén sikerült elérni, hogy a termelés emelkedésének mint­egy kétharmad része — a terv télid tűzéseinek megfelelően — a termelőikenység emelkedése étjén jött létre. A mindszté- Tiumri iparban az egy fő egy munkanapjára Jutó termelés az 1960. évihez képest — vár­hatóan — 8 százalékkal, ma­gasabb. A mezőgazdaság az idén a szokatlanul aszályos időjárás következtében a tervezettnél mintegy 8—9 százalékkal tér- ] melt kevesebbet Különösen a' burgonya és a takarmánynö­vények terméseredményei vol­tak kedvezőtlenéi:. A kenyérga bona-fajták terméseredményei kedvezőek voltak. Jelentés mértékben gyarapodott a ter­melőszövetkezetek közös állat- óiíamánya. A szocialista nagy­üzemi gazdálkodás fölénye mutatkozott meg abban is, hogy az idei igen kedvezőtlen időjárás ellenére a mezőgaz­daság össztermelése alig ma­radt el a tavalyitól. Bár mezőgazdasági expor­tunk a tervezettnél kisebb volt és jelentős mennyiségű terven felüli mezőgazdasági behoza­talra szorultunk, a külkeres­kedelmi terv várható teljesí­tése a tervezettnél kedvezőbb. Az ipari termelés ugyanis az élőirányzottnál nagyobb mér­tékben emelkedett, s ez lehe­tővé tette az ipari export-ter­vek túlteljesítését. Az 1961. évi nemzeti jöve­delem — jóllehet az ipar hoz­zájárulása a tervezettnél na­r bb volt — a mezőgazdasá- termelésben nagy károkat A szocialista ipar termelése az 1961. évi várható színvonal­hoz képesít 8 százalékkal emel­kedik. Az ipari termelés szer­kezete az ötéves terv által meghatározott irányban válto­zik. Ennek megfelelően az át­lagosnál gyorsabb ütemű fej­lődést ír elő a terv a gépipar­ban (10,9 százalék) és a vegy­iparban (15,1 százalék), a gép­iparon belül különösen gyor­san nő a híradástechnikád ipar (17,5 százalék). A népgazdaság szükségletei­nek kielégítésében, a nemzet­közi árucsereforgalomban az ipar szerepe 1962-ben is tovább fokozódik, ezért a termelés emelését — összhangban a má­sodik ötéves terv célkitűzései­vel — a legszorosabban egybe kell kapcsolni a műszaki fej­lesztés feladatainak megvaló­sításával, a gyártmányösszeté­tel javításával, az egyes ter­mékek korszerűsítésével. Az alapvető népgazdasági érdekek megkövetelik, hogy az ez évi­nél is nagyobb legyen a terv- szerűség, egyenletesebbé vál­jék az árukibocsátás. A terv kimondja, hogy az ipari termelés emelkedésének kétharmad részét 1962-ben is a munka termelékenysége emelésének útján kell biztosí­tani. A termelékenység terve­zett emelése megköveteli a lét­szám. a munikanarma. a bér- és munkafegyelem ezévi eredmé­nyeinek további szilárdítását, főként pedig a műszaki fejlesz­tés meggyorsítását és a terme­lés minden szintjén megfelelő műszaki szervezési intézkedé­sek kidolgozását. A munka termelékenységé­nek emelésével, a fajlagos anyagfelhasználás magjavításá val, általában a fokozott anyag takarékossággal a termelési költségszintet a minisztériumi iparban 1,9 százalékkal kell csökkenteni.- hozamú búzafajtákat 700 000- kh-n vetünk; a kukorica vetés- n területének 65—70 százalékán- hibridfajtákat termelünk. a A terv szerint 38 000 kh-n telepítenek szőlőt és gyümöl­csöst Az öntözött terület 55 000 3 kh-dal bővül 150 000 holdon- végeznek talajjavítást. l! A mezőgazdasági termékek ^ felvásárlását a terv az ezévi- t. nél 11,4 százalékkal magasab- t, ban irányozza elő. s Közlekedés br Az ipari, építőipari és mező­gazdasági termelés, valamint a v külkereskedelmi forgalom nö- a vekedésével összhangban a közlekedés áruszállítási felada­tai 8,8 százalékkal emelked­nek. A terv azzal számol, hogy a személyszállítási teljesítmé- s nyék szintje 3,8 százalékkal- lesz magasabb az 1961 évinél.- A hírközlés fejlesztésében a- távbeszélő és a televízió háló- 1 zat kiépítése áll előtérben. —- Üzembe helyezik a budapesti- új Ferenc távbeszélő közpon­• tot, befejezik a Dunántúl észa­■ ki felét besugárzó Kab hegyi • televíziós adó építését Külkereskedelem A külkereskedelem tervezett áruforgalma 1962-ben mintegy ■ 10%-kai lesz nagyobb, mint a/. : 1961-es. Az áruforgalom 72 szá- 1 zalókát a szocialista országok- 1 kai bonyolítjuk le. Várhatóan tovább szélesednek kapcsola­taink a nem szocialista orszá­gokkal is, köztük különöskép­pen az önállóság útjára lépett, i ma gazdaságilag még gyengén fejlett országokkal. Tekintettel a külkeresikede- ! lemhez fűződő jelentős érdek­re. a minisztériumoknak és a vállalatoknak arra kell töre- kedniök. hogy minél gazdasá­gosabban előállítható, export­ra alkalmas, magas műszaki színvonalú terméket bocsássa­nak a külkereskedelem rendel- ■ kezésére, másfelől pedig az im­portanyagokkal messzemenő­en takarékoskodjanak. ‘ i Beruházás , i A terv a beruházások össze- í gét az ezévi várhatónál 16 szá- i zalékkal magasabban, 34,8 < milliárd forintban állapítja 1 meg. Ebből ipari beruházások- i ra 15.2 milliárd forintot, a me- j zőgazdasági beruházásokra 6 , t milliárd Ft-ot, a közüekedésre 3,6 milliard Ft-ot, az állami la­kásépítésre 2,6 milliárd forintot fordítunk. A terv nagyfontos-! ságú feladatként jelöli meg, a beruházások további koncent-; rálását. ennek megfelelően a; beruházásokra előirányzott ősz;' szeg mintegy 90 százaléka már ( folyamatban lévő beruházások r ra jut. { A terv 168 nagyobb létesít-! c mény 1962.-ben történő befeje- í zésével számol. A többi közöttc ' befejeződik az ajkai erőmű bő- í r vítése. a Sajószöged—Zugló > i távvezeték a bánhidai trafó- i 2 állomás, elkészül a „Barátság” s kőolajvezeték magyarországi í a szakasza, a Hungária Vegyimű < vek marónátron üzeme, a cse- \ , peli csőhegesztő gyár, a tata- i a oányai mészműaknakemencé- S n je. befejeződik a gyógyászati < f' segédeszközök gyárának mo- í 0 dernizáiása, elkészül a nyír- t n sgyházi almatároló, a fehér- í n gyarmati kórház, a kecskémé-) Á szálloda, stb. ) . r } e. Életszínvonal S !o A terv a nemzeti jövedelem j v< nintegy 9 százalékos emelke- j lése mellett a lakosság fogyasz 5 ^ ásá alapjának 4 százalékos nö- < dkedésével számol. A bérből < te s fizetésből élők reáljövedel- í £M ne 2,5 százalékkal, a paraszt-,' e£i .. I ve ág fogyasztásának egy főre ju-; 6 mennyisége ugyancsak kb. í ki ,5 százalékkal nőj ;i O! A terv kiskereskedelmi for­galmat az 1961. évinél minegv 4 százalékkal magasabban irá­nyozta elő. 1962-ben az ez évi nél több húsféleség, tojás, tej­termék kerül forgalomba. Egyes időszakokban azonban ezekből az árucikkekből a la­kosság növekvő igényeit még­sem lehet teljes mértékben ki­elégíteni. Burgonyából, hagy­mából, zöldségfélékből az el­látás az új termésig a jelen­legi szinten marad. A keres­mánák gyors növekedésére te­kintettel — a kórházi ágyak száma ezerhatszázza! gyarapo­dik. A szakorvosi rendelés óraszáma 5,2 százalékkal nő 1962-ben mintegy DOÖO-rel töbt óvodás gyermek elhelyezésér nyílik lehetőség. A terv csak nem 700 általános- és közé' iskolai osztályterem felépítő sével számol. A népművelés célokra előirányzott összeg az előző évinél mintegy 25 szá­zalékkal magasabb. MILLIÁRD FORINT Karácsonyi ajándék A Baranya megyei Építő­ipari Vállalat csütörtökön ad­ta át a több mint hárommil­lió forintos költséggel épült tizenkét új tantermet a Vámnáz utcai iskolának s az ünnepek után hozzálátnak a régi épületrész ta.arozasanoz. Ugyancsak átadásra került az Uzsok utcai C-jelú 18 la­kásos épület és a Jókai utcai B-jelzésü húszlakásos két •zoba, összkomfortos szövet­kezeti ház. A két épületei, iletve lakásokat már a kará- .on> előtti napon birtokba ették az új tulajdon»-«« k, dlveszierre elkészül és bc- Sltözhetővé válik a 11 W ét hatlakásos lakóháza és zzei a Baranya megyei £pt- .őlpari Vállalat az idei évre előírt lakásépítkezési tervét 35 lakással túlteljesíti. MlU.fA'R.p Ft htot ás könyvárusuk Sáüdou Komoly segítséget kapor.: a karácsonyi könyvforgalom le­bonyolításához a sásdi föld— művesszövetkezeti könyves­bolt. A helyi általános isko­lában nemrég alakult rat’ si ifjúsági szövetkezet tagjai vállalták, hogy házról házra járva könyveket árusítanak. A gyerekek eddig hétezer­kétszáz forint értékű könyvet adtak el, s ez nagy eredmény a két és félezer lakosú köz­ségben, ahol még bolt is. sőt, bizományosok is vannak. A legnagyobb szorgalmat Gábor Editke, Erb Ciliké és Berlces Gabriella tanúsították. MILL(A'R.O fx-w. ■IfvXv b sasai MIU.IÁR.D CiZäJtCSzÄ©« cSilpfl'tPÖ© Mezőgazdaság , A mezőgazdaság termelését ; a terv az ezévinél 9—10 száza­lékkal magasabb színvonalon I állapítja meg. A növényterme- . lési terv a kenyérgabona vetés- területének 7,5 százalékos, ezen belül a búza vetésterületének 10,5 százalékos növelését irá­nyozza elő. A növénytermelés­ben a fő figyelmet a kenyér- gabona és a takarmánynövé­nyek termelésére keil fordí­tani. Az állattenyésztési terv a te­hénállomány 1.2 százalékos, a kocaállomány 5,4 százalékos a juh létszám 8,7 százalékos nö­velését írja elő. Az ezévi aszály okozta takarmányellátási ne­hézségek miatt az állati ter­mékek termelése — főként az év első felében — alatta ma­rad a szükségleteknek. A terv — a hazai termelésből és az importból származó takarmány takarékos felhasználásával — megteremti az állatállomány további növelésének lehetősé­gét. A mezőgazdaság 1962-be-n az 1961. évinél 16.9 százalékkal több műtrágyát. 6940 traktort, 3735 traktorekét, 1500 gabona­vetőgépet, 1250 gabonakom­bájnt; 3000 fűkaszát kap. Nagy­kedelem 1962-ben az ez évinél több mélyhűtött és konzerv árut, déligyümöllcsöt és gyar­matárut, tartós fogyasztási cik­ket, pl. hűtőszekrényt, centri­fugát, rádiót, motorkerékpárt és bútort, valamint tüzelőanya­got hoz forgalomba. A terv 1962-ben — állami és lakossági eszközökből — mintegy 47 000 lakás felépíté­sét irányozza elő. Kívánatos ennek túlteljesítése. Minden érintett területen törekedni kell ehhez szükséges feltételek megteremtésére. Az egészségügyi ellátás ja­vítására — a biztosítottak szá­A terv szerint befejeződik a hajdúszoboszlói közműépítés, a salgótarjáni vízmű bővítése, megkezdődik Kecskemét csa­tornázása, folytatódik Veszp­rém, Miskolc, Debrecen, Özd, Békéscsaba Nyíregyháza, Szol­nok és Győr közmüveinek épí­tése. * Az 1962. évi terv sikeres vég­rehajtása végett a miniszterta­nács kötelezte a minisztériu­mok és más irányító szervek vezetőit hogy a terv előírásai­nak következetes megvalósítá­sához szükséges intézkedése­ket dolgozzák ki. 15 fsz lé esi! nurom do-sävoi 1962^)'n A tavasz folyamán főként termelőszövetkezetekben 240 holdon fásítanak és 200 hek­táron végeznek pótlást. Mi­vel a papíripar egyre több nyárfát Igényel, 140 hektáron nyárfást létesítenek. A me­gye 15 tsz-ében ültetnek nyár­fát és hársot a majorvédő sávok létesítésénél. így a jövő év folyamán 3 és fél­millió facsemetét és 10 000 suhángot ültetnek majd el. A villányi termelőszövet­kezetben 25 hektáron nyár­fát, a villánykövesdi tsz-ben pedig eróziónak kitett terü­leten 20 hektáron fenyőt és akácot ültetnek. Komoly ma­jorfásítást végez 1962-ben az újpetrei. gerdel, szabadszent- királyi és az olasz! tsz. A Mecseki Erdőgazdaság jövőre 490 hektár új tölgyer­dőt telepít, főként Kárász- puszta és Marócsa környékén. CsiUngtí a Mdofysáfy A napokban a pé­csi Hunyadi úti gyer­meliotthonban járva benyitottam az iro­dába. Különös kép fogadott. A szobában nemcsak 2—3 nevelő volt, mint máskor. Zsúfolásig megtelt az iroda. — Karácsonyi nagylátogatás? — kér deztem az igazgató­nőtől. Nem, az a sok nő, férfi, általá­ban házaspárok, mind-mind gyer­mekért jöttek... A várakozók közül találomra kiválasz­tottam egy házas­párt. ök már vá­lasztottak gyermeket, most már csak a hi­vatalos papírok elin­tézése végett jöttek. ­— Karácsonyra ha­zavisszük a picit. — Már előkészí­tettük az új lakó fo­gadását — mondták egymás szavaiba vágva. — Marika a neve két és fél éves Olyan karácsonyunk lesz, mint eddig még soha — mondta az asszony. — Ha akarja, meg­nézheti Marika új otthonát, lakásunkat, szólt a férj s láttam rajta, hogy az öröm­től madarat lehetne vele fogatni Uj-Mecsekalján gazdagon berende­zett két és félszo­ba összkomfortos la' kasban folytatjuk a beszélgetést. — Ez lesz Marika szobája — mutat az asszony a félszobára. — Hónapokkal ez­előtt határoztuk el, hogy magunkhoz ve­szünk egy kislányt — mondja a férfi. — Az óta gyűjtjük neki a „hozományt”. Nem gyűjtöttek rosszul. Van, itt min­den, amire egy csepp- ségnek szüksége lehet A rózsaszínű papla- nos gyermekágyon hatalmas mackó tró­nol, ölében fehér­pettyes piros labdát „szorongat”. .1 mac­kó üvegszeme úgy tű­nik, mintha a szoba ajtaját figyelné: jön-e már kis gazdája. De játszópajtást várva sorakoznak az egyik sarokban a többi játé kok is: babák, köz­tük egy göndörhajú négerbaba, nyuszi, cica, kutya ... Es egy kis asztalra állítva már kész a fel díszített karácsonyfa. A díszek között vé­kony „aranyszálon” apró „ezüstcsenge- tyűk lógnak. A fa alatt pedig egy kis­lányt ábrázoló arany­keretes nagy fény­kép. — Marika, a mi kis lányunk, — mondja az asszony a képre mutatva. ö lesz hát az új la­kó. Ez a mosolygós­arcú gyönyörű kis csöppség életet, de­rűt, kacagást varázsol majd ebbe a lakásba. Még itt sincs, de már annyi fénykép készül* róla, mint egy szí- v-ész^ŐTŐt’ VI­inél sapkában, haja­donfőit — meg­annyi képet tesz elém a férj. Fényképpel te­li már az egész asztal de jut belőle még a két rekamiéra is. — Időm sincs megnézn valamennyit, máris felesége lép közelebb, ölében egy kisebb hol tot kitevő babaruhá­val. De ez még mind semmi, mert látom, hogy a szekrényből újabb és újabb egész nyalábra való gyer­mekholmi kerül elő. — Karácsonyra ha­zahozzuk Marikét, ő lesz a mi karácsonyi ajándékunk — mond­ja az asszony. Mire ezek a sorok megjelennek, már otthon gügyög a mamának és a naná nak. Srinte i'*rm, amint ölben viszik a karácsonyfáho- s Ma­rika apró kis kezével nyúl a szalonén’’tor után... S amikor az ágat megérinti meg­szólalnák a kis Csen­ge *y fik. CsEingel c '•‘■■’dog ág... G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom