Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-28 / 280. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, ARA: 50 FILLÉR 280. SZÁM KISZ-iskolások a bari tsz-ben A pécsi KISZ-iskola 00 hall Katója szombaton a bari fezbe látogatott, ahol a tsz ag- ronómusa és KISZ-titkára, Nágel József fogadta őket. A KISZ-iskola hallgatói megtekintették az állatállományt. A részvevő fiatalok nagy része tsz-tag KISZ-titkár, ez meglátszott az érdeklődésen. A. helyszíni szemlét beszélgetés követte a kultúrházban. Az agronómus, Nágel József válaszolt a kérdésekre. Elmondotta, mit termelnek, milyen állatokat tenyésztenek még a látottakon kívül, milyen módszereket alkalmaznak, hogyan érték el, hogy megyeszerte ismertté vált termelőszövetkezetük. Tapasztalatcsere után egy érás kultúrműsorral szórakoztatták a kirándulók a falu közönségét Este pedig a fez megvendégelte a KlSZ-isko- lásokat és vacsora után tánc- raperdültek a fiatalok. Három év alatt 23,7 százalékkal nőtt a lakosság bevétele Változik az élelmiszer fogy osztás, nő a kereslet a tartós fogyasztási cikkek iránt A közelmúltban elkészült a Lakosság általános pénzügyi helyzetét tükröző statisztikai tanulmány, a lakosság bevételeinek és kiadásainak adatait, mutatóit tartalmazó összesítés. A statisztikusok megállapították, hogy az elmúlt három évben * lakosság bevétele, illetve a bevételek személyi célokra fordítható része fokozatosan emelkedett, s 1966-ban 23,7 százalékkal volt magasabb az 1957. évinél 1961-ig 748.000 parasztcsalád lépett a közös gazdálkodás útjára. s azt hozta magával, hogy a parasztok egyéni áruértékeEgymillió hanglemez karácsonyra Ötvenötezer televíziót 146 127 rádiót hoznak forgalomba A kereskedelem tájékoztatása szerint a legkeresettebb cikkekből a különböző rádióvevők bői. televíziókból, és lemezjátszókból több áll rendelkezésre mint tavaly. Az elmúlt évben karácsonyra százhúszezernél több rádiót hoztak forgalomba, Az idén összesen 146.127 rádiókészüléket tartalékolnak a csúcsforgalomra és ez a kereskedelem számítása Bzerint bőségesen elegendő. Ismét kapható lesz az Orion gyár jól bevált AH—612-es típusú világvevő rádiója. A Telefongyár is kirukkolt egy újdonsággal: karácsonyra már ötezer újtípusú, háromsávos tranzisztoros táskarádiót szállít a boltokba. Televíziókészülék is több kerül szétosztásra. A tavalyi 42 és félezer televízió helyett az idén több mint 55 ezer televízió között válogathatunk. Hétezerrel több korszerű lemezjátszó is forgalomba kerüL Bővítette a kereskedelem az ünnepekre a hanglemezek választékát is. Több mint egymillió hanglemez kerül forgalomba. Külföldi matricák alapján komplett opera- és művészlemezeket gyárt a magyar hanglemezipar és ezek először most kerülnek forgalomba. — Karácsonyra kapható lesz például a teljes Lohengrin, a Bolygó hollandi és még sok más kedvelt opera. Egy-egy ilyen 30 centiméteres lemez ára 80—100 forint lesz. Ami lényegesen olcsóbb a hasonló külföldieknél. Karácsonyi újdonság lesz a rövidesen megjelenő orosz és német nyelvlecke is mikrole- mezen. A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat ezenkívül az ünnepekre sok népszerű táncdal hangfelvételét is elkészíti. sítéséből származó pénzbevételei fokozatosan csökkente’ viszont a paraszti életszínvonal szempontjából meghatározó. személyi célokra fordítható pénzbevételek összege a termelőszövetkezeti mozgalom térhó dításával párhuzamosan növekedett Biztató képet nyújt a bérből és fizetésből élők bevételeinek alakulása is. A munkabér-bevételek az elmúlt három esztendőben 23,6 százalékkal emel kedtek, az egyéb bérjellegű bevételek (nyugdíj, táppénz, családi pótlék, segély, ösztöndíj sib.) pedig 74 százalékkal. A jövedelmek általános növekedése jelentős változásokat okozott és okoz a kiadások szerkezetében, a kereskedelem áruforgalmában, Megállapítható ugyanis, hogy a kereskedelmi forgalom növekedésében az élelmiszerek 25, a ruházati cikkek 20, a vegye« Iparcikkek pedig 44 százalékkal részesedtek. Különösen figyelemre méltó, hogy megváltozott az élelmiszerfogyasztás összetétele: az előző évieknél lényegesen többet vásárolunk drágább élelmi cikkekből, szalámiból, kolbászfélékből, füstölt árukból és cső kóládéból. Hasonló jelenség tapasztalható a vegyes iparcikkek forgalmában: itt a kereslet leginkább a tartós cikkek, a lakásberendezési tárgyak az építőanyagok és a háztartási kisgépek iránt növekedett. Jellemző az életszínvonal emelkedésére az is. hogy a három év alatt hazánk lakói a nettó-bevételek 2—3 százalékát pénzkészleteik növelésére fordították. A takarékossági kedv növekedésének eredményeként 1958 —I960 között 75 százalékkal emelkedett a lakosság pénzkészlete. Elkészültele a cementsilók A Pécsi Építőgépkarbantartó Vállalatnál két 75 köbméteréé, 90 tonna befogadóképességű cementsilót készítettek Irak szamára. A hatalmas silók elkészültek s már az utolsó simításokat végzik rajtuk, hogy hamarosan útnak indítsák őket Bagdadba. Majdnem a felire csökkentik a lakóházak épitési idejét Sajtótájékoztató a második ötéves terv építőipari feladatairól Dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszter sajtótájékoztatót tartott a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában a második ötéves tervben előírt építési feladatok valóra váltásának legfontosabb teendőiről. Beszámolójában a három jelentős kérdésről, a beruházások összpontosításáról, az építkezések műszaki fejlesztéséről és a gazdaságosság javításáról beszélt. A beruházások összpon'osítása a népgazdaság anyagi eszközeinek hatékonyabb kihasználását segíti. Az erők összpontosításának fontos módszere az egyidejűleg végzett építkezések számának csökkentése. Ezért az idén már mintegy 16 százalékkal kevesebb munkahelyen dolgoztak az Építésügyi Minisztérium vállalatai, Fővárosi könyvkiadó vállalatok képviselői Pécsett Tegnap, a szakemberek nagy érdeklődése mellett rendezték meg Pécsett a városi művelődési házban a fővárosi könyvkiadó vállalatok jövő évi és öt éves kiadói tervjavaslatát. A vitán részt vettek a megye és a város könyvtári szakemberei, számos pécsi író. továbbá a Kiadói Főigazgatóság, a Magvető, a Helikon, a SzépUactnadik míís-oct ad a Rádió Megkezdik az ultrarövidhullámú rádióadóhálózat kiépítését az ötéves tervben A rádiózás legfiatalabb ágának az ultrarövidhullámú műsor szórásának a fejlesztésével különösen az igényes, elsősorban a zeneigényes rádióhallgatók kedvét igyekszik kielégíti a Posta. Az öt-hat méteres hullámhosszon működő adók ugyanis a rádiózásnál elérhető legtökéletesebb hangvisszaadást tudják biztosítani, s az ilyen hálózat adói egymást nem zavarják. Az ötéves tervben megkezdik az országos ultrarövidhullámú adóhálózat kiépítését. A 80—100 kilométer távolságra sugárzó URH adókat — a. fcggazdaságosabb módon — ott építik meg, ahol a televíziós adás — az ultrarövidhullámú műsor is eljut majd az ország jelentős részébe. Az adóhálózat kiépítése után a jelenlegi ideiglenes kísérleti URH-adást rendszeresítik: a Kossuth és a Petőfi adó műsorán kívül ezzel egy harmadik állandó műsort — elsősorban kiváló hangminőségű zenei mű sort — sugározhat a rádió. A hálózat telepítése egyébként megalapozza azt a távolabbi elképzelést is. hogy oda, ahol a Petőfi adó vétele nem kielégítő, később URH adókkal juttatják el műsorát, s ezzel javítják vételi lehetőségét, irodalmi és az Európa könyvkiadók képviselői, A vita során szóba került, hogy a sorozatban megjelenő könyvek átütő sikert arattak a közönség körében, és bár a terjesztésben néhol bizonyos mechanizmus tapasztalható a nem sorozatban megjelenő könyvek kárára — a kezdeményezések hasznosak. A továbbiakban a vita résztvevői beszéltek a kiadói mérce, a művek színvonalának kérdéseiről. Többen kifogásolták a valamikor szép hagyományokkal rendelkező ünnepi könyvhetek jelenlegi szürkeségét, javasolták, hogy vissza kell állítani —- első sorban gondosabb szervezéssel az ünnepi könyvhetek korábbi értékét. Számos felszólaló az olvasók kívánságát terjesztette a kiadók képviselői elé. Ezek szerint a közönség kívánságára ki kellene adni Turgenyev ösz- szes műveit. Dreiser néhány ielentős művét, továbbá a jelenkori szovjet és nyugati irodalom jelesebb alkotásait, A vita résztvevői egyöntetűen megállapították, hogy a kiadó vállalatok tervei — a jövő évi és az ötéves terv is — gazdag, gondosan összeállított tervezetek. és sok, korábbi hiányosságot potolnaÉfc A hasznos vitában a kiadó vállalatok vezetői válaszoltak az elhangzott kérdéskre. Az országgyűlési állandó bizo'fságoi és a képviselő- csoportok elnökeinek érié’ ezlele Az országgyűlési állandó bizottságok és a képviselőcsoportok elnökei hétfőn Rónai Sándornak, az országgyűlés elnökének elnökletével értekezletet tartottak az Országházban. A tanácskozáson részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. Vass letvánné, az országgyűlés alelnöke, az országgyűlés működésének eddigi tapasztalatairól, és a soron következő ülésszak várható napirendjéről tájékoztatta a rész vevőket. A tájékoztatót követő vitában felszólaltak: Rónai Sándor, Fehér Lajos, Berki Zoltán, Blaha Béla, Darvas József, Egri Gyula, Friss István, Gállá Ernő, Gádor Ferenc, Jakab Sándor, Kaszás Imre, Mihályfi Ernő, Nagy Károly, Fapp Károly, dr. Straub Gyula, Szobek András és dr. Zsig- fgKfnd László képváselfllfc mint tavaly. Az új lakótelepeken is fokozatosan érvényesítik az erők jobb kihasználását azzal, hogy nem évekkel később, hanem a lakóházakkal egy időbén építik fel az új település kereskedelmi, kulturális és egészségügyi ellátásához szükséges épületeket is. A korábbi években még gyakori volt a kapkodás és a beruházások megvalósításánali tervszerű tlensége. A lakásépítés tervsizerűségé- nek javításában az idén nagy lépést tett előrp az Építésügyi Minisztérium. Az Országos Tervhivatallal együtt átadási ütemtervet dolgozott ki, s ennek alapján a kormány ebben az évben először negyedévékre előírta, mennyi lakást kell átadni. Az" ÉM vállalatok az első háromnegyed évben teljesítették ezt az előirányzatot, az 1961. évi lakásoknak több mint 70 százalékát átadták. Jövőre az ideinél is egyenletesebb ütemtervet készítenek. Nem hagyják figyelmen kívül a téli átadást sem, mert a fagyos időben is jó minőségben lehet befejezni az új otthonok építését, ha előzőleg a melegebb hónapokban a falazást, a vakolásit, stb. már elvégezték és csak a belső befejező szakipari munkák maradtak hátra. Az építőipar erejének tervszerű beosztásával és összpontosításával szorosan összefügg az épitési idő csökkenése. Tavaly már átlagosan 20 százalékkal gyorsabb volt az építkezés, mint 1658-ban. A második ötéves terv előirányzata szerint majdnem a felére, a múlt évi 13 hónapról 7 hónapra kell csökkenteni a lakóházak átlagos építési idejét. Dr. Trautonanin Rezső építésügyi miniszter elmondotta, hogy az állami építőipar inűszalii fejlődése kezdetben egyoldalúan alakult, mert a feladatok arra mozgósítottak, hogy a gyárépítkezéseket korszerűsítsék. A lakásépítkezések műszaki színvonalának jelentős javulása 1957-től kezdődött, s a 15 éves lakásfejlesztésá tervvel nyíltak meg a további nagy fejlődés távlatai a korszerű új' anyagok és épületszerkezetek felhasználása előtt. A lakásépítkezések legtovább tartó munkáit, a szerelő és a szakipari feladatokat a kisgépesítéssel jelentősen egyszerűsítik. Az Építésügyi Minisztérium vállalatai megkez- <Ek a kitűnő kisgépek sorozatgyártását, amelyek segítségével többszörösére gyorsítják a festést, a mázolást, a burkolat gyártását, csiszolást, a padlógyalulást. Való igaz — mondotta a továbbiakban . a miniszter —, hogy az építőanyagipar nem teljesíti idei tervét minden területen. A lemaradás azonban most — az előző évektől eltérően — tervszerű és szándékos: közrejátszott benne a már említett koncentráció, egyes műszaki fejlesztési kérdések, és nem utolsó sorban a! szükségletek'mennyiségi csökkentése. Trautmann Rezső ezután az újságírók kérdésedre válaszolt. Elmondotta, hogy a sorházépítkezés a magánépíttetők számára is jelentős előnyökéit juttat: a házak olcsóbbak lesznek, s az OTP is kedvezőbb hitelakciót rendszeresít az ilyen építkezésekhez. Néhány helyen rövidesen meg is kezdődnek már a sorházépítkezések. A leghelyesebb az lenne, ha ezekre a f eladatokra az építőipari szövetkezeték egy része specializálódnék, mert néhány év múlva az állami építőipar már amúgyis képtelen lenne egyéb munkái mellett ilyen feladatokat is vállalni. Sokszor merül fel az észrevétel, hogy a most épülő egy, vagy másfélszobás lakások a kommunizmus idején már nem elégíthetik ki az igényeket. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy akkor is lesznek egyedül élő emberek, akiknek teher lenne a nagyobb lakás. Egyébként már a mai építkezéseknél is a két teljes szobás lakás az átlag, mert ezeken és a garzonlakásokon kívül kettő- és fél és hárotnszobás lakásokat is építünk. Maga a lakáskérdés a második ötéves terv időszakában még nem oldódik meg. Az előkészületek azonban megtörténtek arra, hogy a most következő másfél évtized munkájának eredményeképpen —■ bár időközben mintegy 200 000—300 000 elavult lakást le is kell bontani — minden családnak lesz lakása. Ezt a szintet a szocialista államok körülbelül egyidőben érik majd el. Amikor ide már eljutottunk, az utána következő évtizedekben az új szükségletek folyamatos kielégítésén felül megkezdődhetnek a nagyszabású városrekonstruk- dók. I i