Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-25 / 278. szám
2 1961. NOVEMBER 25. Jő ütemben halad Pécsett az egyetemi városrész építése Az északi épületrészekben Crytal fűtés lesz Jövőre 30 millió forintos beruházás Nagyarányú építkezés kezdődött tavaly nyáron Pécsett a Szigeti országút, az Ifjúság, a Kürt és a Honvéd utcák által határolt területen. Itt épül fel az új egyetemi városrész. Az építkezés folyamán több mint 30 ezer köbméter földet mozgatnak meg, ami már magában is tekintélyes munka. Szükség van erre, nemcsak azért, mert az Ifjúság útja és a terep 3—5 méteres szintkülönbségét kellett eltüntetni, hanem azért is, mert a hatalmas épületek alapjai és a földfelszín alatti részek elhelyezése ezt megkívánja. A főépület T-alakú, a szárával északfelé néző nyolcemeletes, tizenegy szintes klinikakomplexum lesz, amelyet földalatti folyósópár köt össze a gazdasági tömbbel. A főépületben a kórtermek, műtők, labodatóriumok lesznek elhelyezve. Több mint húsz felvonó \»égzá itt az emeletek közötti személy és teherszállítást. Az építkezéshez pedig több mint 12 ezer köbméter vasbetont használnak fel s csak a beépített betonvas mennyisége meghaladja a 140 vagon mennyiségét. Az is érdekes, hogy a zsaluzáshoz 66 ezer négyzetméter fát használnak fel. Többezer négyzetméternyi üveg, csempe és mozaiklap is szükséges a főépülethez. Természetesen a felszerelés és a berendezés is a legkorszerűbb lesz. Az északi részben például Crytal fűtést szerelnek, ami annyit jelent, hogy a betonfalakba, födémekbe építik be a fűtőtestekét, csöveket s így a falak melegítenek. Légkondicionáló berendezések tartják egyenletes klímán a speciális helyisé^fek (laboritori um, hűtőkamra, stb.) levegőik- jét A klinikai részt oxigénveze- »'■ tékek hálózzák be s így a i kórtermek egy részében különleges oxigénes kezeléseket Is végezhetnek és a műtőkből televíziós kamerák közvetítik a műtéteket a tanterembe. Pécsett a legnagyobbarányú építkezés az egyetemi városrész építése. Jelenleg a 170 méter hosszú főépület földalatti részének a munkálatai és a gazdasági rész építése folyik. A gazdasági tömb, amely három részből áll (konyha, garázs, kazánház) falazása munkálatai már befejezéshez közelednek s még az idén tető alá is kerül. A főépület keleti részén az alapozás és pillérek készültek el s a többi résznél is hamarosan befejezik az alapozást. Bár a gazdasági tömb építésénél élőre nem látható nehézséget okozott a haitalmas mennyiségű rétegvíz, ami miatt egyébként egy méterrel magasabban kellett kezdeni az építést, a munkák szépen haladnak. Az építkezéssel egyidejűleg a mélyépítő munkákat is végzik. A csatornázás például már ugyancsak majdnem kész a főépületnél is. Idén tizenhétmillió forintot terveztek az egyetemi városrész építésére s ha az időjárás megfelelő lesz, akkor 18,5 millió forint értékű lesz év végére a Baranya megyei Építőipari V. által végzett niunka. Jövőre még ennél nagyobb összeget, 30 milliót tesz ki az előirányzott beruházás értéke. Az egész egyetemi városrész költsége pedig meghaladja majd a 200 millió forintot. Ebben az összegben már a felszerelés, berendezés is szerepel, viszont a meglevő épület (Dózsa) átalakítására fordítandó költségeket nem számolták hozzá. Noha az épületekre sem emeletet nem húznak, sem le nem bontanak, mégis sokmililió forintot költenek az átalakításra. A tervek szerint még a második ötéves terv folyamán elkészül az új egyetemi városrész s 1965 év végére már felszerelve átadják rendeltetésének. H. L. Vita a Jelenkor szerkesztőségében Pénteken este a Jelenkor szerkesztőségében tartott vitaesten a Jelenkor c. folyóirat IV. évf. 5. számát vitatták meg a folyóirat szerkesztői, szerzői és olvasói. Szász István vitaindító beszédében elmondotta véleménye,, a folyóirat legutóbbi számáról. Néhány szerkeszeti aránytalanságtól eltekintve e számot sikerültnek értékelte, majd a folyóiratban közöl' műveket egyenként elemezve rámutatott arra az e számban is tapasztalható hibára, hogy a folyóirat mintegy kívül áll az élet sodrásán. A bevezető után élénk “Vita alakult ki. Tüskés Tibor a műfaji sokoldalúságról, mint a folyóiratban megvalósítandó szerkesztési elvről beszélt, Szöllösy Kálmán a szűk, körben mozgó, az életet nem ismerő költők fásultságát, befelé fordulását bírálta, mások a bonyolult valóság művészi ábrázolásának problémáját vetették fel. A vita értékét az adta, hogy a vitatkozók a konkrét folyóiratszám bírálata kapcsán a mai irodalmi életben jelentkező általánosabb problémák megvitatásáig jutottak el. Amsonyohhal beszélgettem Pécsújhegy. Nők Iskolája. Arról beszélgetünk, hogy az emberiség békében és jólétben akar élni. És ha az emberiség így akar élni, meg is teremti magának az örök békét és jólétet — A programban szépen benne van mindez — mondja az első hozzászóló — de az is benne van. hogy miképpen lehet mind ezt a szépet és jót megteremteni. A második,'aki hozzászól, ezt mondja: — Jaj, de jó lenne megérni! Hruscsov azt mondta, hogy velük együtt jutunk el mi is a kommunizmusba. Hogyan is lesz az? — Hát honnan tudnánk azt előre? — kérdez vissza válaszképpen aki harmadik rtak szólal meg — azt még csak úgy körülbelül lehet tudni, csak elképzelni lehet ma még. Itt aztán már vitatkozni kell. Mindenki beleszól a témába. S aki azt hitte volna, hogy a beszélgetés csak a háztartás teljes villamosítása, az ingyen étkeztetés. a díjtalan utazás, meg az ingyenes napközi otthonos ellátás körül fog forogni, az tévedett. * Ezek az asszonyok szívükkel és ■ értelmükkel fogták fel a szovjet nép nagy párt ja új programjának üzenetét. Egyszerre fogták fel a szíveikkel és értelmükkel, szép harmóniában egyesítették a vágyak és a lehetőségek széles útjait önmagukban. Vitatkoztak és kérdeztek — és megegyeztek abban, hogy az a párt és az a nép, amelynek ilyen programja van, semmikép pen nem akarhat háborút, csak békét. — Mert jólétet és megelégedettséget, örömöt okozó teremtő munkát nem lehet bé ke nélkül elképzelni. Megvalósítani pedig még nehezebben. Az SZKP új programja a béke és a jólét soha nem látott cső dálatos dokumentuma. Olvasmánynak is izgalmas, valósággá válásához elérkezni pedig boldogító érzés, emberhez méltó cselekedet lesz. Gy. K. A Lenin atomjégtörő az Északi tenger vizein. A képen: a ,eytórő hajó orra könnyedén töri ketté a hatalmas jégtáblákat. MTI. Külföldi Képszolgálat. / — KISZ-politikai körök, valamint a Világ térképe előtt című előadássorozatok kezdődtek a múlt héten a pécsi Postaigazgatóság és a Pécsi Bőrgyár KlSZ-szerve- zetében. Az előadásokat kéthetenként tartják. A Solfó nyerőszámai: 11, 15, 56, 58, 79 A lottó 47. játékhetének nyerőszámait pénteken Ruda- bányán, sorsolta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 11, 15. 56. 58, 79. A legközelebbi jutalomsorsoláson a 44. játékhét szelvényei vesznek részt. PÉoSTÖl-didansKfg í*ai Igen érdekes és hasznos kezdeményezésnek tűnik a televíziós oktatás bevezetése. A kísérletet tavaly kezdték. Az első ütemben 900 falusi iskola számára sugároztak műsort. Adásaik kapcsolódtak az iskolák tanmenetéhez, a tanítási időben ágyazható módon folytak és rövid idő alatt is közkedveltté váltak. A TV-iskola természetesen nem pótolja a rendes iskolát, csupán kiegészíti. Természetrajzi, biológiai folyamatokat, kísérleteket, a tananyagokhoz tartozó történelmi eseményeket, személyeket dokumentumokat, érdekes embereket mutált be és ezzel egészíti ki, alátámasztja a szemléltetési gondokkal küzdő falusi iskolák munkáját. Október negyedikén újra megkezdődött a TV-iskola az általános iskolák V.—VIII. osztályai számára. A televíziós készülékeket a nem hivatalos pénzből, hanem a szülői munkaközösség társadalmi segítségéved szerezték be a legtöbb iskolában. Úgy hiszem, nekünk is érde- dem.es volna megfontolni ezt a kezdeményezést. Nálunk is sokat segíthetne az egy-két tanerővel dolgozó kis falusi általános iskolák nevelőinék. A lengyel álltalános iskolákban igen erős és sokoldalú ifjúsági szervezet működik. Külsőségedben, nevében átvette a cserkészmozgalom hagyományait, de téved, aki azt hiszi, hogy a formával együtt a tartalom is konzerválódott. Szó sincs róla. A lengyel úttörő vagy ha úgytetszik cserkész- mozgalom nagyon tiszteletre méltó, becsületes célokat tűz tmagii elér Tágjait a» oszág gazdasági, kultirráEs, társadalmi fejlődésére irányuló akciókra, a szocializmus építésére mozgósítja. A csapatok kollektív feladatokat vállalnak. Ez a közösen végzett társadalmi tevékenység jelenti a lengyel úttörő-csaptokban folyó nevelőmunka alapját. Jellemzésképpen felsorolok néhány ez évben lebonyolított akció- programot: segítség az aratásnál, fásítás, otthonép ütés, szépítés, gyűjtések, játékok gyártása, út, vasútépítés, közreműködés a rendőrség közle- kedésvédedmi, rendezvénybiztosítási munkájában, műemlék, park, természeti kincsek védelme, gyerekgondozás, játszóterek rendjére ügyelés, stb. Az akcióprogramok a szabadidő hasznos foglalkozásokkal való kitöltésével, kollektív életre nevelő elfoglaltságot bdtaosítanak a serdülő fiatalok számára. Egy beszélgetés kapcsán némi bepillantást nyertem a mai lengyel színházzal, a mai tárgyú színpadi művekkel kapcsolatos viták kulisszái mögé. A probléma ugyanaz, mint nálunk: az emberek érdeklődése a színház iránit sokkal nagyobb, mint bármikor, de ez nem érződik a színház látogatók számának alakulásán. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a lengyel állam is igen jelentős áldozatokat hoz a színházkultúra érdekében, — egy nézőre például 18 zloty dotációt fizet —. akitor érthető, hogy a művészeti, irodalmi berkekben ma mindén vita kiindulópontja az. hogy merre tartson a lengyel színház? Mit írjanak, mit játszanak, hogy a közönség necsak egyes darabokra, de minden előadásra „bejöj- iűKvUSwr at% — énacre a Tribuns Luduban is találni utalást —, hogy soha annyi aktuális tárgyú színdarabot nem írtak, mint napjainkban. A minőséggel azonban itt-ott még baj van, elég sok a gyenge darab, a drámák témája megoldása gyakran túlnehéz. Az egyszerű ember helyett a „fenkölt lelkek” problémái uralják a lengyel színpadot. A Teatr című színházi művészeti folyóirat a drámaírói értekezlet után írt tanulmányában ezt így fogalmazta meg: — „Az avantgardista darabok, amelyek másutt pontosan meghatározott helyet foglalnak el, csak bizonyos színházban és pontosan meghatározott közönség számára kerülnek bemutatásra, nálunk központi helyre kerültek és a mai dráma csaknem kizárólagosan, reprezentatív formájává váltak. Ezek a darabok csaknem kizárólag, a mitológiai téma a történelmi jelmez, az alluzos metafora vagy a torzító groteszk nyelvén beszélnek a mai kérdésekről. Akadnak ezek között olyanok is, Krakkó: Ikarus magyar turistákkal. amelyek sok hasonlóság ellenére megőrizné k eredeti és sajátos jellegüket, mint például Rózevicz Kartoték c. darabja, Mrazek szatírái. Óriási többségük azonban elriaszt és megdöbbent utánzó jellegével. Túlságosan sok bennük a kölcsönzés, a divatos íróktól és túlságosan kevés az eredeti ötlet nemcsak forma, hanem , a tulajdonképpeni problémák a tartalom tekin tetében is.” Mit kívánnak ezzel szemben a lengyel színházlátogatók? Egy Nowa Huta-1 építészmérnök ezt így fogalmazta meg: — Az igazi, komoly, nagy problémák mellett vigyenek színpadra a mindennapi élet apró eseményeiből is. Lássák be végre a színpadi szerzők, hogy nem lehet mindenki hős, politikus, vagy filozófus. A jól adagolt eszmei mondanivaló helyett az életközelség, a mindennapi kisigazságok eszmei hatása nevelje, a mindenek- előt szórakozni vágyó nézőt Ebből is látszik, hogy az élet bármelyik területéhez nyúlunk, a problémák hasonlatossága mindenütt szembetűnő. Testvémép — szocializmus építő nép — vagyunk, gondjaink is hasonlóak. Meggyőződésem azonban, hogy itthon is, ott is Megbirkózunk építőmunkánk sokféle formában jelentkező nehézségeivel és semmi sem akadályozhatja meg előrehaladásunkat, országaink további felvirágzását. Úti jegyzetem végén köszönetét mondok mindazoknak, akik utamat elősegítették. Mindenek előtt a kielcei Stovo Ludu szerkesztőségének, lengyel újságíró kollégáimnak. Az ő figyelmes gondoskodásuk, valóban felejthetetlenné tette ezt a két hetet számomra, amelyről a lehető legpontosabban és hitelességgel igyekeztem tájékoztatni a mindig kedves olvasót. — Vége —- Y«rárt Ferenc — EREDMÉNYES. kísérleteket végeztek a Pécsi Kenderfonógyárban a Textilipari Kutatóintézet és a gyár munkatársai. Az előfonaxak vegyszeres főzésével a szálat fele olyan vékonyra tudják készíteni, mint a régi módszerrel. A fonal minősége kifogástalan. Év végére hozzák meg a döntést miképpen vezessék be az új módszert. — A MODERN építőművészet címmel Tillai Ernő Ybl- díjas tervezőmérnök, november 29-én 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Házban tart előadást. — GÉP- & gyorsíró-versenyt rendez november 25- én 15 órai kezdettel a KP- VDSZ Pécsett, a közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatának épületében. A versenyre eddig tizenhatan neveztek be, s pécsieken kívül Mágocsród, Sásdról és Villányból is érkeztek jelentkezések. A versenyt az Országos Gép -és Gyorsíró Bizottság által kiküldött zsűri értékeli. — AVARKORI SÍROKRA bukkantak Szebényben a halastó nagyítása közben. Agyagedényt, ezüst fülkari- kát, üveggyöngyöket találtak. A Csele völgyét szegélyező domboldalakban a neolit kortól a honfoglalás koráig létesült települések és egy római rabszolgatelep maradványainak nyomát fedezték fel. A jövő évben me& kezdik az ásatásokat. — EGY KILOMÉTERREL bővítik a villanyhálózatot Dunafalván 1962-ben. A bővítési munka során 141 ezer forintot használnak fel. — TISZTASÁGI FÜRDŐT építenek a jövő évben Kis- nyáridon. A fürdő építéséhez 80 ezer forinttal járul hozzá a községi tanács. — AZ ŰJ-MECSEKALJAI játszótér vízhálózatának építésére 50 ezer forintot költ 1962-ben a III. kerületi tanács. — 15—20 HOLDAS öntözéses kertészetet létesít a hir- di Béke völgye Termlőszövet- kezet a jövő évben. — A MOHÁCSI GÉPGYÁR megkezdte az „Attila" nevű, 130 férőhelyes, személyszállító hajó újjáépítését. Időjárásje lentps Várható időjárás szombat estig: sokfelé köd. A Dunántúlon és északon felhős idő, néhány helyen ónosesővel, esővel Gyenge légáramlás. Az éjszakai lehűlés kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz négy, plusz kettő, ■ legmagasabb nappali hőmérséklet holnap: északon nulla, plusz öt, deka giusa öt—tíz fok tóAjfií» A É 4