Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-03 / 260. szám

*ILáG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hétemeletes épületek Uí-Mecsekalián HUNÁNIUU NAPLÓ A MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM. UM. SZÁM. ÄRA: M FILLÉR IMI. NOVEMBER 3. PÉNTEK Szint* egymrre épületek á nyvpati vároaréezben maok m hatemeletes lakóházak, me­lyek egyelőre a környék leg­magasabb épületei. Három épület külső és belső falazási munkáival elkészültek az építők, s már megkezdték a házak külső burkolását. Rész ben vörös tégla, részben mü- kőlapboritást kapnak „z épült lek. Homlokzatukat sárga kerámiabetétek díszítik. A hétemeletes lakóépületek 1962-ben lesznek beköltözhe­tek. November hetedike előtti Harmincnyolcezer tonna fülé emelkedett a pécsi szénbányászok évi többlete Jó eredményeket hozott a november hetedikéi versenysxakasz ’ első napja A pécsi tröszt üzemei októ­ber havi tervüket éppen hogy teljesítették. A legmagasabb eredményt az élüzem Pécs- bánya érte ei, amikor a havi tervet 101,9 százalékra telje­sítette és így terven félül je­lentős szónmermyiséget adott. Szabolcsbánya 96,5 százalékot ért el, Vasas pedig kereken százat A tröszt egészében 100 százalékra zárta október havi tervteljesítésót A tröszt éves többlete október végére 38 400 tonnára növekedett. Egész év­ben, tehát az elmúlt tíz hónap alatt, legtöbb pluszt a sza­bolcsi bányászok adták, 11 780 tonnát, a pécsbányaiak 10 430 és a vasasiak 5860 tonna több­letszénnel j .árultak hozzá a mennyiséghez. A november hetectíke tisz­teletére indított egyhetes ver­senyszakasz első napja több csapatnál kiemelkedő ered­1 Minisztertanács ülése Mezőgazdasági értekezlet a Kreml kongresszusi palotájában Hruscsov beszéde Az SZKP Központi Bizott­ságának elnöksége csütörtökön értekezletet hívott össze a Kreml kongresszusi palotájá­ban a mezőgazdaság időszerű kérdéseinek megvitatására. Az értekezleten a mezőgaz­daság időszerű feladatai rőt Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tartott beszédet Hruscsov hangsúlyozta, hogy a kongresszus körvonalazta a mezőgazdaság fejlődésének távlatait, meghatározta azt a termelési szintet* amelyet az országnak az elkövetkező években el kell érnie. Nem sokkal a kongresszus után — jelentette be Hruscsov — a párt Központi Bizottsága és a kormány övezeti mező- gazdasági értekezleteket hív össze. A szó szoros értelmében egyetlen napot sem szabad elszalasztanunk — mondotta az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkára. — Nyomban a kongresszus után valóban országos harcot kell indítani a mezőgazdaság sürgős fel­adatainak megoldásáért. A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a földművelésügyi mi* niszter tájékoztatóját az őszi betakarítási és vetési munká­latok menetérőL A kormány megvitatta és elfogadta a bel­kereskedelmi miniszter, a Szak szervezetek Országos Tanácsa Még a héten befejezik a vetést Felsőszentmártonban meiőszövetfcezetben törtek, hi­básod tak a gépek, mégis ahol éj jel-nappal zúgtak a traktorok, jól szervezték a munkát, gyor­san kijavították a gépeket, nem kell félni, határidőre befejezik az őszi mezőgazdasági munká­kat* és a SZÖVOSZ együttesen elő­terjesztett tervezetét ’» nyílt- árusítási üzletek nyitvatartásá- nak rendezésére. A Minisztertanács a pénz­ügyminiszter előterjesztésére rendeletet hozott a szövetkeze­tek egységes nyilvántartásá­nak rendezéséről. A rádió és a televízió műso­rának vételét gyakran zavar­ják különböző ipari és háztar­tási elektromos berendezések, ezért á kormány a közlekedés­éi postaügyi miniszter javas­latára — újból szabályozta e zavarok elhárításával kapcso­latos teendőket. A Minisztertanács az egész­ségügyi miniszter előterjesz­tésére határozatot hozott az Orvostovábbképző Intézet tan­székeinek felállítására. A Minisztertanács ezután fo­lyó ügyeket tárgyalt. menyeket hozott A vasasi bányában Veiből Ferenc fej­tési csapata a fejenkénti 7 csille helyett több mint 8 csille szenet termeltek, Hege­dűs János fejtési csapatának tagjai pedig 6-ról 7 csillére emelték a fejenkénti teljesí­tést az első napi műszak alatt. A szabolcsi bányaüzemben Szlávok Antal és Bokor Jó­zsef csapata teljesített jóL A pécsbányai Szeifert Henrik csapata első napon 380 csille szenet termelt, Weiber Antal csapata 110 csillét, a Béke­aknán dolgozó Bánfai Ferenc csapata pedig 120 százalékot ért el az első napon. Bánfai csapata a múlt havi tervet is magasan túlteljesítette és ter­ven felül 857 csille szenet ad­tak a népgazdaságnak. A tröszt november elsején 100,7 százalékot ért el, ami 32 tanná többletszenet jelent. Legjobban a vasasi üzem tel­jesített elsején, 103 százalékot Kádár János részt vesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évíordoióiának moszkvai ünnepségein Hivatalosan közölték, hogy Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, a XXII. kongresszuson résztvett magyar pártküldöttség vezető­je, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Moszkvában ma­rad, hogy részt vegyen a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 44. évfordulójának meg­ünneplésén. A magyar pártküldöttség két másik tagja, Marosán György és Nemes Dezső, az MSZMP Központi Bizottságának titká­rai, a Politikai Bizottság tag­jai, ma érkeznek Budapestre. A szovjet főváros kijevi pálya­udvarán november elsején ün­nepélyesen búcsúztatták őket. Egymillió forinttal csökkentik . as adósságot a 21-es AKOV dolgosói Csak ág új erőmű hatalmas lóé menyei látszanak ki a várost boritó ködből. .... . ______•_ ________________.. Krh Járna* felvétele * * A 21-es Autóközlekedési Vál lalat 1961-ben idáig, részben az I részben az elvezényelt 1W gépkocsi fuvarkiesései miatt, | nem teljesítette a tervét A vál lalat az eltelt háromnegyed év ben mintegy 2 millió 700 ezer forinttal adósa maradt nép­gazdaságunknak; A vállalat vezetősége válla­lást tett arra, hogy ezt az adósságot az év végére egymil­lió forinttal csökkenti. A vál­lalat gazdasági vezetősége, párt- és szakszervezete megál­lapította, hogy a vállalást le­het teljesíteni. Ennek érdeké­ben a dolgozókhoz fordultak, s a 21-es AKÖV munkásai meg értették, csak úgy lehet a nép­gazdasággal szembeni adóssá­got csökkenteni, ha a maga te­rületén mindenki takarékosab­ban bánik az anyaggal, az idő­vel, ha gazdaságosabban ki­használják a gépkocsikat, és a rakodógépeket. A vállalat 2700 dolgozója körében nagyszerű munkaversenymozgalam bánta kozott W, egymásután szület­tek a szebbnél szebb munka- vállalások. A műszaknál főleg az anyag- takarékosságra, az úgynevezett guruló költségekkel való taka­rékosságra, a gépkocsik nagy elővigyázattaű való javítására tettek vállalásokat. A fődarab- felújító műhely például vál­lalta, hogy a futóműhely részére a szükséges fődarabot és al­katrészt biztosítja, vállalta to­vábbá, hogy olyan munkát vé­geznék, amely biztosítja a re­víziótól—revízióig történő hasz nálatot A vtilamosműhely ter­ven feKfl 3 dinamó, két indító motor és egyéb alkatrészek, gépek felújítását vállalta. Az adagolom ü hely -dolgozói írás­ban is lefékitették, hogy az ő hibájukból nem lesz kocsiállás, • terven felül két adagolót megjavítanak. A Icovácsmu-, hely, a revizióscsoport ugyan­csak munkafelajánlásokkal akarja ünnepelni a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom év fordulóját A nagy vállalat hm hácsi, komlói, szigetvári, sik­lósi telepein is fellángolt a versem ymozgalom. A forgalom dolgozói főleg az állásidő csökkentésére, a gép­kocsik jobb kihasználására tét tek vállalást Nem kevesen éj­szakai fuvarokat, ünnepnapi fuvarokat vállaltak. Az árufu­varozáshoz beosztott B—1. cso­port gépkocsivezetői többen vállalták, hogy november 7. tiszteletére szocialista brigádo­kat alakítanak, a-már meglévő szocialista brigádok élenjárnak a vállalásuk teljesítésében. A versenyt a szakszervezet akti­vistái szervezik és segítenek a műhelyek parancsnokai, a cso­portvezetők is.■ A vállalás teljesítése érdeké­ben egy „háziterv” is készült, amelyben szinte dolgozókig le van bontva a tennivaló. Az egyes munkaváUallók tudják, hogy nekik mennyi anyagot, szerszámot, stb. lehet felhasz­nálni, de előírták a bevételt és egyéb fontos mutatókat is. A dolgozók röpgyűléseken han goztatták: egyetértenek a vál­lalat vezetőségének oéüki tűzé­seivel és a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évforduló­ját jobb munkavégzéssel, jobb eredményekkel ünnepük meg, vagyis a 21-es AKÖV-nél for­radalmi műszakot tartanait a nagy ünnep tiszteletőre. Ha a versengés lángjai nem hunynak ki november 7-e múl­tával, biztosan elérik céljukat, letörlesztik a nevükre írt adós­ságot, mellyel népgazdaságunk aak tartozna^ 7 , Valódi novemberi időjárás. A határban tejíehér köd ül. az úton vontatók hordják a kévébe kötött kukorioaszárat, a cukorrépáit a a földeken gép­pel és fogattal is vetnek, hogy minél előbb a földbe kerüljön a mag. Igaz, munkaerőben nincs hi­ány, de gondoskodtak is idő" ben az őszi munkák elvégzésé­ről a felsöszentmártoni Zrínyi Termelőszövetkezetben. Az őszi árpavetést már szinte el is feledték s az 500 hold kukori­cából mindössze 70 hold fe­detlen. Egy két nap még és innen is' góréba kerül a ter­més, hiszen naponta 150-en törik a kukoricát. A szentmártoni termelőszövet kezet tagjai úgy tervezik, hogy bár a tsz kertészetében marad még munka, a vetést és a szántóföldek letákarításá* no­vember 6-ig befejezik. Tavaly ilyenkor még szo­morú látványt nyújtott a ver­send! határ. A kukorica törést karácsony körül fejezték be és bizony még a farsang is talált kukaricaszárakat a földeken. Egy év telt él csupán, mégis alig ismerni rá a községre. — Uj boltot és szép kultúrházat kapott a falu. A falu képével együtt megváltozott, megerő­södött a termelőszövetkezet. A kukoricát, meg a cukorré­pát mind betakarították és tel­jes erővel folyik a kenyérga­bonavetés a határban. A ter­melőszövetkezet elnöke Szti- panov János azt mondja Ver­send se rosszabb falu a többi­nél. november ,7-re ők is be­felezik a búzavetéet. Pár kilométerrel arrébb a szajki Úttörő Termelőszövet­kezetben is befejeződött már az árpa vetés, meg a kukorica- törés is. Ha minden jól megy nem november 7-re, de még a mai nap folyamán befejezik a kenyérgabona vetését. A földe­ket letakarították, így ráérnek arra is. hogy az újonnan tele­pítendő 50 hold szőlő helyének kijelölésével foglalkozzanak. Szárazság volt az egész me­gyében a nyáron, és minden tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom