Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-19 / 273. szám

1961. NOVEMBER 19, NAPLÓ 5 Közel az éves terv' teljesítéséhez A Komlói Szénbányászati TröszJ, üzemei novemberben is szép eredményeket értek cl, s a Kossuth-hányaüzem kivételével minden akna 100 százalék felett teljesítette félhavi tervét. Kossuth- bányaüzem lemaradása vi­szont érzékenyen érintette a tröszt összesített eredményét, mert amiatt 837 tonna szén­nel termelt kevesebbet, mint a tervezett. Kossutli-bányá- ban több munkahely terme­lésében váratlan akadályok következtek be. a 13-as és a 12-cs telepen tűz keletkezett, a 8-as telepen meg vízbetö­rés akadályozta a termelést. Anna-akna 105,6, a III-as akna 104,8, Béta-akna 100,2, az északi bányaüzemek pedig 105 százalékos tervteljesítést értek el november első felé­ben. Az éves terv teljesítésé­ben legjobban a nagymányoki és a mázai bányászok állnak. A nagymányokiaknafc még 5500 tonnát, a mázainknak pedig 7200 tonna szenet kell kitermelniük és akkor befe­jezik éves tervüket. Erre elő­reláthatóan december elején kerül sor. Egy hónap alatt 13 százalékos termelékenység-növekedés A korszerű lechnolóoia és munkaszervezés első eredményei a Szigetvári Cipőgyárban 3Ciil(öldún is itthon A kiváló és csinos szigetvári cipőket szívesein viselik a vi­lág miniden táján. Évente mint egy 300 ezer pár női cipő ke­rül innen exportra és majd­nem ugy-anenifyi a belföldi boltokba. Sajnos 1961 első felében 32 600 pár cipővel kevesebb hagyta el a gyárat, mint kel­lett volna. Ebből 20 100 pár exportra ment volna. A har­madik negyedév végére az exportlemaradás már megha­ladta a 33 ezer párat. Mi volt az oka az ilyen arányú visszaesésnek? Egyesek úgy vélekednek, hogy a dolgozók szándékosan csökkentették a teljesítménye­ket, mások a technológiai fe­gyelemben, megint mások a műszaki szervezésben, a bőrök gyenge minőségében és egye­bekben vélik felfedezni a hi­bák okait. Mindegyik véle­mény többé kevésbé igaz, de valójában azoknak van iga­zuk, akik a gyár technológiá­jában és a műszaki szervezés­ben látják a hibák okait. A második ötéves terv számaiból Nézzük, mit tettek az elmúlt néhány hét, illetve hónap alatt. Megváltoztatták a szalag mun­káját és így megváltoztatták az egész technológiai folyama­tot. Egyenletesen terhelték a szalagot, a munkahelyeket és a 10 páros egységekről áttér­tek a hat páros egységekre. Mit jelentett ez a változás? kézi mozgatással haladtak Eddig a szalag állt, a kiskocsik előre s a kocsikon 10 cipő volt elhelyezve. Amikor valaki el­készült a munkájával, az álló szalagról egy kocsit maga elé húzott. Egyik dolgozó igyeke­zett, a másik állt, néha még mozogni sem tudtak a kocsik káoszától. Nyilvánvaló, hogy ebben ■ az összevisszaságban lazult a‘ munkafegyelem is. A tíz párosegységnél csak úgy lehetett megállapítani, hogy ki mit csinált a cipőkön, há azt a dolgozók munkaközi­ben egy könyvecskébe beje­gyezték s a művezető is admi­nisztrálta a munkát. Később ha valaimd hiba volt a kész ci­pőnél, a művezető hosszú ideig kereste a könyvben a hiba elkövetőjét. A hat páros egységnél előre megállapítha­tó, hogy kik, mit végeznek gyártás közben és az esetleges kifogáskor nem kell semmit keresgélni. A dolgozónak több ideje marad az effektiv mun­kára, a művezetőnek pedig a minőség ellenőrzésére, a mun­kafolyamat segítésére. A szalag ritmikusan halad, rend és tisztaság uralkodik az üzemrészben. Egy számadat máris rendelkezésre áll. Ok­tóberben 13 százalékkal emel­kedett a termelékenység szep­temberhez viszonyítva. Január elsejére megváltozlatják a programozást is. Jelenleg egy-egy műszak öt—hat féle modellen dolgozik, ami hátrá­nyos a teljesítményre és a minőségre is. A jövőben sze­retnék elérni, hogy minél ke­vesebb modell fusson egy-egy műszak alatt. Változás következik be az elavult technikában is. Többek között újfajta talpragasztásá módot vezetnek be. Eddig az igen költséges nitróvellulózos anyaggal történt külön a talp és külön a sarok ragasztása, így 14 perc kellett a ragasztó kötéséhez s a ragasztóanyag ugyanakkor káros volt a bűnre. Most áttérnek egy korszerűbb préseli ragasztásra, amely neoprén alapú gyorsragasztó. Ennek a kötőhatása 30 másod­perc és egyszerre történik a talp és a sarok ragasztása, tehát két művelet helyett egy műveletet végeznek. Nagyjából ezek volnának az előkészületek, amelyek min­den bizonnyal hozzásegítik majd a gyár dolgozóit és ve­zetőit a hibák teljes felszá­molásához. Persze a technikai és a technológiai problémák megoldása még nem fog min­dent megváltoztatni. Legalább három dologgal kell még szá­molni. Az egyik az, hogy ; gyári vezetőségnek sokkal alaposabban kell a dolgozók­kal egyénileg foglalkoznia a jó munkatársi viszony alap­ján közösen haladni előre. A munkaversenyben több brigád résztvesz, sőt néhány brigád a szocialista címért is versenyez, Az üzemrészek között is folyik a munkaverseny. Tehát le­het a dolgozók lelkesedésére kezdeményezésére támaszkod­ni. A másik megoldásra váró feladat a vezetők képzettsége. A gyárban közel 40 műszaki dolgozó van, és elég szomorú, hogy mindössze egy végzett közülük bőripari technikumot, az is egy fiatal leány, aki a munkaügyi osztályon dolgozik. A termelési közvetlenül irá­nyító művezetőknél még rósz- szabb a helyzet a tanulás te­rületén. Hiszen a művezetők közül csak egynek van meg a VIII általános iskolája, a töb­binek még annyi sincs. Végül pedig a bőrök minőségéről. A cipőgyárban sokat panaszkod­nak a bőrgyárak munkájára A Pécsi Bőrgyár kemény áru­ja is sok kívánnivalót hagy maga után. Meg van-e hát a lehetősége a hibák kijavításának a Szi­getvári Cipőgyárban? Minden teintetben igennel kell vála­szolni. S nagyon helyes, hogy nem a kapkodás jellemzi a munkát, nem az a cél, hogy már az idén rohammunkával „összeverjék” a lemaradást, hanem az, hogy alapot teremt­senek a következő esztendők nyugodt, biztonságos munká­jához. Gazdagh István AZ ELSŐ ÉV A siklóanagy falusi Jóbarát Tsz éveken keresztül a járás egyik legjobb szövetkezete volt. Tagjai sohasem panasz­kodtak, sokat dolgoztak ugyan, de jól is éltek. A mun­kaegység értéke évről évre 50 és 60 forint között ingado­zott. A közös vagyont szépen gyarapították, mindig volt megfelelő tartalékuk s így a gyengébb esztendőkben sem kellett szűkölködniök.-Az utóbbi időben azonban más hírek terjedtek el Nagy­faluról. A járási tanácson többször az utolsók között em­legették az őszi munkákban. Lemaradtak a szántással, ve­téssel, ami azelőtt soha nem fordult elő. A tagok is elége­detlenek, s ahol az elégedet­lenség felüti fejét, ott megla­zul a munkafegyelem is. A napokban ellátogattunk a Jóbarát Tsz-be és sok ember véleményét meghallgattuk, hogy megismerjük a baj igazi okát. Végigjártuk az üzem­egységeket, csak a hatodik üzen \ gységbe, Tótokföld pusztára nem jutottunk el a sártól járhatatlanná vált út miatt. Alsószentmárton januárban csatlakozott Siklósnagyfalu- hoz. s azóta önálló üzemegy­ségként működik. Pénteken réggel ebben az üzemegység­ben még 50 hold búzavetés vissza volt. Mikor az elmara- iflás okáról kérdeztük, Grócz íAndrás üzemegységvezető el­mondta, hogy sokáig nem volt gépük. Az állami gazdaság azonban segítségükre sietett s így vasárnapra végezni tud­nak. Azután meg ők mennek át Tótokföldjóre segíteni. Persze nemcsak a géphiány volt az egyedüli oka annak, hogy lemaradtak. Nemrég el­terjedt a tagok között a hír, hogy hiába dolgoznak, mert az év végén úgysem kapnak semmit. Jó ha 18 forint lesz a munkaegység értéke. A rossz hír, mégha alaptalan is. gyor­san elterjed s nagy károkat tud okozni. Rossz hatással volt a szent- mártoniákra a szomszédos Tótokföld je példája is. Azon a pusztán még soha nem volt tsz, s a tagok bizony még félig meddig egyéni módon gazdál­kodnak. Háztáji földjükön primőr zöldséget termelnek, s lovaikkal piacozni járnak. így aztán elmarad a közös munka, csak a háztáji virágzik. A másik üzemegységben, Egyházasharasztiban ugyan­csak szóba került a három puszta: Tótokföldje, Livida és Eperjes. Az egyházasharasz- tiak nem. jó szemmel nézik az ott folyó „maszek” gazdálko­dást. Mint Krimer József, a szövetkezet párttitkára el­mondta, szerencsére az egyhá- zasharasztiakra ez nem volt rossz hatással, legfeljebb a rosszalásukat váltotta ki. Egyébként is ebben a község­ben az egyesülés óta nagy változások történtek. Tavaly még mérleghiánnyal küzköd- tek, most meg a hat üzemegy­ség közül itt megy a legjobban a munka. Különösen az asszo­nyok szorgalmasak. A legutób­bi előlegfizetésnél is átlag 600—1200 forintot kaptak kéz­hez. Óidon elmondták, hogy már minden őszi munkával vé­geztek s egyébként is a tagok 85 százaléka rendszeresen ki­veszi részét a munkából. Ne­gyedévenként van az üzem­egységenkénti kiértékelés s a nyári kiértékelésnél az oldd üzemegység volt az első a munkában. Kistapolca Siklósnagyfaluhoz hasonlóan azelőtt is erős tsz volt, s talán ez a két falu vesztett a legtöbbet — átme­netileg — ezen a házasságon. De kérdés, hogy az egyesülés az oka annak a csorbának, ami a siklósnagyfalusi tsz jóhír­nevén esett? A választ végülis Dávid Lajos, a 7300 holdas tsz elnökhelyettese adta meg. Mint elmondta, tavaly Egy- házasharaszti. Old és Alsó­szentmárton is mérleghiányos lett volna, ha nem egyesül­nek. Ezekben a tsz-ekben a munkaegység értéke 10—20 forint volt, míg Kistapolcán és Siklósnagyfaluban közel járt az ötvenhez. Ez év végén 28— 30 forintra számítanak, ami középarányos a kettő között. Igaz. hogy a tervezett 36 fo­rint nem lesz meg, de ennek oka a nyári nagy jégverés, amely 600 hold híján elverte az egész területüket és 4,6 millió forint kárt okozott. En­nek 50 százalékát ugyan meg­téríti a biztosító, de még ak­kor is nagy a veszteség. Ez évben kiheverték az áthozott 1,3 millió forint rövidlejáratú hitelt is. Az aszály miatt meg­drágult a gépi munka, és a tervezett 800 000 forinttal szemben 1,4 milliót kell kifi­zetni majd a gépállomásnak. Tótokföldje esete szóról szóra igaz. Jövőre ezt az üzem egységet megszüntetik úgy, hogy a három szomszédos üzemegységbe beolvasztják. Egyébként sem tartható fenn ez az állapot, jövőre vagy ön­elszámolók lesznek az üzem­egységek — ez átmenetileg jobban megfelelne — vagy a szakosítás előrehaladásával ágazatokat szerveznek. Ói­don lenne a tehenészet, Kí$- tapolcán a marhab ízlaüás, Alsószentmártonban a növen­dék nevelés. Csak négy üzem­egység lesz így, mert Kista­polca Nagyfaluval egy üzem­egységet képez s így könnyebb lesz az irányítás, és ellenőrzés. Ez a helyzet Siklósnagyfalu­ban, s mivel minden kezdet nehéz, remélhető, hogy a kö­vetkező években már újra a régi fényben ragyog majd a Jóbarát Tsz neve. — Rné — A külföldi kirándulásnak két következménye van. Az egyik: külföldön járva az ember felfedezi hazájá­nak értékeit vagy legalább­is jobban megtanulja be­csülni azokat. A másik, hogy hazatérve, az a sok minden, amit látott, rózsaszín leplet ölt és a beszélgetésben ek­képp jelentkezik: „Ezt így csinálják kint, nálunk pedig így és miért nem úgy .. — Miről van sz? — Igen, nagy alapossággal törekszenek például, hogy kevés nyersanyagból munka- igényes termékeket állítsa­nak elő, vagy például olyan iparágakat fejlesztenek első­sorban és csaknem kizáró­lag, aminek tradíciója - és nyersanyaga van. — És nálunk? — Hát, nocsak ... Nem kivételes az ilyen beszélgetés, Valóban „ úgy lepne, hogy akkora különb­ség van egy-egy nyugati or­szág és hazánk között, vagy akkora különbség van egy nagyjából úgy iparosodott szocialista ország és hazánk között? Van különbség, de nincs okunk sem a szégyen­kezésre, sem az önvádasko­dásra. Eredmén yeinknek tenger­nyi sokasága van, amelyen okozott ugyan zajos hullá­mokat az eltelt 16 esztendő néhány hibája, de ezek a va­lamikori hullámok ma már csak szelíd vízfodrocskák és mindinkább elsimulnak. Régi ügy például a Dunai Vasmű. Hogy mi mindent mondtak erre! Amíg csak alapanyagot készített persze, hogy gazdaságtalan volt. Most, hogy készárut, világ­piacon nagy becsületnek és főleg jó árnak örvendő le­mezt gyárt, kenyeret, mun­kát adva sok ezer embernek, hasznot az egész országnak i— mindjárt más a kép. Vol­tak esztendők, amikor nem volt valami nagy törekvés arra, hogy fejlesszük a tra­dicionális iparágakat, hogy olyan szerkezetű ipart léte­sítsünk, amely legjobban megfelel gazdasági adottsá­gainknak. Volt olyan irány­zat, amelyik az autarchiára való törekvést látta a meg­váltónak, aztán volt olyan, amelyik holmi mézeskalá- csos, műparaszt-romantikás Kert-Magyarországról pré­dikált. Egyik legalább olyan hibás volt, mint a másik. Vegyük csak elő az utób­bi három évet és pillantsunk rá az idei esztendőre és a következő négy évre. Köz­kézbe került már a második ötéves tervről szóló törvény, amely summázza a három­éves terv eredményeit is és ezt állapítja meg többek kö­zött: „A hároméves terv alapvető feladata volt ... .a fejlődést zavaró aránytalan­ságok megszüntetése... elő­nyösen változott az ipari ter­melés szerkezete...” Mi rej­lik emögött? Sok, nagyon sok minden. Hányszor került szóba például az aluminium. Miért nem fejlesztjük ezt az iparágat, amikor óriási bau- xit-íkincseink vannak? — csattant a kérdés. A kérdés nem volt jogtalan, de közben a legfontosabb feltételre, a nagy villamosemergia-igény- re nem is gondolva, fenye­getően néztünk a sápadtan világító égőre, vertük a meg­szólalni nem akaró rádió ol­dalát vagy éppen beruház- kodtunk petróleumlámpával a gyakori áramszünetekre. Igen, először villamosener- gia kellett, hogy megkezdőd­hessen a fejlesztés. Először külföldről vettünk és közben elkezdtünk nagy erőműve­ket építeni, amelyek egyike Pécsúj hegyen emelkedik büszkén a magasba. De nem ez volt az egyetlen. A visz- szalévő négy év alatt kell be­fejezni az oroszlányi, ajkai és a pécsi erőművek építé­sét, 1963-ra üzembe kell he­lyezni a Dunamenti Erőmű első gépegységét, be kell fe­jezni a Szovjetunióból jövő 220 kilovoltos távvezeték építését, hogy legyen az ed­diginél több energiánk, töb­bek között az alumínium­ipar fejlesztésére. így jöhe­tett szóba és válhat való­sággá a székesfehérvári alu- miijium-hengermű megépí­tése és alumíniumiparunk egészének fejlesztése. Vagy nézzük a híradás­technikát! Híres volt a fej- szabadulás #előtt is? igen. Mióta híres ismét és mióta növeltszik szinte naponta vi­lághíre? Az utóbbi 4—5 esz­tendő óta és ezt a fejlődést megállni nem hagyjuk az ötéves tervben sem, mert lé­pést tartva a világszínvonal­lal, termelését kétszeresére növeljük. Vegyipar? öt-tíz évvel ezelőtt még alig került szóba, hogy ilyesmi is vár) és sóhajtozva néztük a kül­földi műanyagokat vagy ál- mélkodva hallgattuk hírét, a mezőgazdaság több műtrá­gya után epedt és hitetlen- kedve vettük a 20 mázsás és annál magasabb- búza- termésátlagokat a magunk 6—8 mázsája mellett. Hol tartunk ma? Idén a magyar mezőgazdálkodás történeté­ben először túlhaladtuk a bűvös 10 mázsát a búza hol- dankénti termésátlagában, műanyagok után sem kell epekednünk. És mit hoz a közeljövő? A vegyipar ter­melése 1965-ben 75 százalék­kal haladja meg az 1960. évi termelést. Nitrogénműtrá­gyából 780 ezer. tonnát gyár­tunk ekkor és a 11 400 ton­nás műanyagtermelésből, amely 1960. eredménye volt, 33 ezer tonnányi lesz. így lehet végigmenni a népgazdaság minden ágán és mindenütt ott van a kia­báló eredmény, az árulkodó törekvés, hogy nagy a neki- feszülés a sajátos ipar fej­lesztésére. Amikor néhány évvel ezelőtt híre érkezett a farostlemeznek, egy pécsi asztalos mondta: „Még mit ki nem találnak? Tisztára tönkreteszik az ipart. Fur- nír helyett farostlemez? Ki hallott már ilyent!" Ma ugyanez az asztalos ugyan­erről így beszél: „Nincs a vi­lágnak olyan fumírja, ami felveszi vele a versenyt.” Az újonnan épült házak — és a régebbi házak lakásai is új bútor után vágytak. Azt pedig mindenki tudja, hogy nekünk kevés a fánk, a bú­torgyártáshoz pedig sok fa­lemez kell. Mohács pedig ontja már a tízezer köbmé­tereket és tovább fejlesztjük, pedig csak nemrégen kez­dett dolgozni a Svédország­ból vásárolt második lépcső. Már azon töprengenek a gyárban, hogy színes rost­lemezt gyártsanak abból a fából, amit azelőtt tüzelésre sem tudtunk elhasználni. Gépiparunk, közlekedé­sünk, élelmiszeriparunk, széntermelésünk, földgáz- és kőolajtermelésünk, kohá­szatunk, a helyiipar mind újabb nagy lépést tesz elő­re, végleg kivergődve a ré­gebbi hibák következmé­nyeiből, terheiből, hogy jobb, gazdaságosabb, korszerűbb legyen, a szocializmus építé­se követelményeinek meg­feleljen és újabb 390 ezer embernek adjon mind jobb megélhetést. I gy vagyunk itthon ró­* zsaszín lepel nélkül és még sok mindenről lehetne beszélni, hogy kikerekedjen az, hogy miért és hogyan fejlesztjük tovább iparun­kat, benne elsősorban a ne­hézipart, amely munika so­rán már jól figyelembe vesz- szük nyersanyag-helyzetün­ket. Több figyelmet fordí­tunk a hazánk földjének mélyében lévő kincsek ki­aknázására és szemünk előtt az lebeg, hogy termékbősé­get teremtsünk, amelyben 1960-hoz viszonyítva 15—17 százalékkal jobban élő em­berek sok jót, szépet és örö­met lelnek teremtő munká­juk során. Szó ami szó, nem árt el­menni néha külföldre és nem árt nyitott szemmel járni itthon sem és nem árt ilyen módon összehasonlíta­ni, de igazságosan, tárgyila­gosan. Kászon József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom