Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-13 / 242. szám

6 NAPLÓ 1961. OKTÓBER 13. Papp László többszörös ökölvívó-bajnokunk, pénteken este találkozik Peter Mülíerrel, aki ellep az elmúlt mérkőzésen győ­zött. Képünkön: Papp Laci emlékezetes jobbegyenese, amely után Müller a ti. menetben feladta a küzdelmet. „Új“ összeállításban játszik az újpesti Dózsa a Komló ellen üajnoKí merKoz-esen regen szen­vedett el olyan súlyos vereséget az Újpesti Dózsa együttese, mint a legutolsó fordulóban, amikor a Bp. Honvéd nagyszerű formában lévő csapatától 3:0-á? vereséget szenve­dett a fővárosi lilák gárdája. Igaz, ezen a napon az addig várakozá­son felül szerepelt Komló sem remekelt, hiszen a hazai közönség nem kis bosszúságára, az ebben a bajnokságban igen mérsékelten szereplő, és jelenleg is a 12. helyet elfoglaló Győri ETO-val szemben csak döntetlent tudott kiharcolni, így történt azután meg az a vélet­len, hogy a szombati találkozó előtt a bajnoki táblázaton a két csapat a következőképpen áll: 6—7. Komló 6—7. U. Dózsa 9333 14:14 9 9333 11:11 9 Az NB I. osztályú SaMarái-bajnoHsáp tavaszi első hatom fordulójának sorsolása Az MLSZ-ben elkészítették az 1961/62. évi labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye első három fordu­lójának sorsolását, amelyet a vi­lágbajnokság miatt még az ősszel játszanak le. A mérkőzések idő­pontja és sorsolása következő: November 19, első forduló: Sal­gótarján—Csepel, Tatabánya—Fe­rencváros, KOMLÖ-BP. HONVÉD, VASAS—PÉCS, U. Dózsa—Szeged, Győr—Dorog, MTK—Özd. November 26, második, forduló: ÓZD—KOMLÓ, Bp. Honvéd—Tata­bánya, Ferencváros—Salgótarján, Csepel—Győr, Dorog—U. Dózsa, Szeged—Vasas, PÉCS—MTK. December 3, harmadik forduló: U. Dózsa—Csepei, Győr—Ferenc­város, Salgótarján—Bp. Honvéd, TATBANYA—KOMLÓ, MTK—Sze­ged, Vasas—Dorog, PÉCS—ÖZD.-------------­A PÉCSI DINAMÓ SK VEZETŐSÉGÉNEK NYILATKOZATA A DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1961. AUG. 27-ÉN MEGJELENT CIKKÉVEL KAPCSOLATBAN. A Pécsi Dinamó Sportklub mű­ködésével, távlati terveivel kap cső latban a Dunántúli Naplóban 1961. augusztus 27-én cikk jelent meg. A cikk egyes megállapításaival nem ért egyet a sportvezetőség. Ezért sportkörünk elnöksége kö­telességének tartja, hogy terveink­ről, lehetőségeinkről hivatalos nyi­latkozatot adjon. A Pécsi Hőerőmű a város egy új fejlődő üzeme. Kötelessége dol­gozói részére sportolási lehetőséget biztosítani. Az egyesület 1959-ben, szerény keretek között megindítot­ta különböző szakosztályainak szer vezését és így labdarúgó-csapata 1960/61-ben a városi bajnokságban szerepelt. 1961 /62-ben a járási össze vont bajnokságba nevezett be. Egy új üzemről lévén szó, új sportkör is jelentkezik, amely kapcsolódik Pécs város sportéleté­be. Célunk az, hogy az erőmű dol­gozóinak, vagy azoknak, akik az egyesület színeiben kívánnak spor­tolni, szerény körülmények között lehetőséget biztosítsunk. Nem kí­vánunk más egyesületből játéko­sokat csábítani, mert ez elveinkkel nem egyezik. Tekintettel arra, hogy labdarúgó- csapatunk bajnokságban szerepel, részére pályát kell biztosítani. Ezért fordultunk a Pécsi Bányász Sportkör vezetőségéhez, hogy ré­szünkre a bajnoki mérkőzések le­játszására a pálya használatát en­gedélyezze. Valószínű, hogy ebben a kérdés­ben a bányász sporttársakkal meg tudunk egyezni, ha közösen a két sportkör vezetősége a kérdést meg tárgyalja. Nem lenne helyes ré­szünkről, ha más egyesülettől a pálya tulajdonjogát követelni akar nánk, mert erre semmi jogunk nincs. Terveink közt szerepel egy új sportpálya megépítése, amikor erre lehetőségünk nyílik. Addig azonban bajnoki mérkőzések le­játszására pályát szeretnénk bé­relni. Úgy érezzük, ez a kérésünk jogos és meghallgatásra talál. Minden Pécsett működő egyesü­lettel jó kapcsolatot kívánunk ki­építeni, mert az együttműködésre, a segítésre egy induló sportegye­sületnek szüksége van. Szeretnénk elkerülni, hogy terveinket és cél­jainkat nem hivatalos helyről tör­tént nyilatkozat alapján bírálják el, és ebből más egyesülettel nézet eltéréseink, vitáink támadjanak. A Pécsi Dinamó Sportklub Elnöksége. Különleges érdekességet ad tehát a szombati találkozónak a ,,holt­verseny”. Ha csak a táblázat so­rait nézzük, nincs különösebb kü­lönbség a két csapat között. De, ha a táblázat a való tényeket is rögzíti, mégis érdemes más elem­zést is tenni. Az újpesti csapatból hárman játszottak az osztrákok ellen balszerencsésen szerepelt, de igen jói küzdő csapatban: Sóvári, a csapat legjobbja volt, Solymosi is igen jól harcolt. . . Rajna, Színi és Kuharszky az. osztrákok ellen győztes B-válogatott tagja volt... Ezekkel a gondolatokkal foglal­kozva ültünk le szerdán délután a csodálatosan szép újpesti gyep­szőnyeg szélére, hogy megfigyel­jük a Komló szombati ellenfelét, és következtessünk valamit a lá­tottakból . . . Nos ez alkalommal nem volt szerencséje az újságíró­nak, de azért ellestünk egy-két dolgot, amit — úgy hisszük — a komlóiak is szívesen vesznek, ha jóéi őre közöljük. Amikor a régi időik válogatott balfedezete Balogh Bonzó, az új­pestiek egyik edzője sípjába fújt, ez a csapat kezdte el a játékot az NB n-ben szereplő KISTEXT el­len: Török — Káposzta, Rajna, Só­vári — Solymosi, Szini — Bene, Göröcs, Ja g ödi es , Kuharszki, Ha­lápi. Ez az összeállítás azért is érdekes, mert nem kevesebb, mint hat helyen jelent változást a Bp. Honvéd elleni újpesti összeállítás­sal szemben, s a későbbi változta­tásokból is arra lehetett következtet ni, hogy szombaton ,,új” újp'esti csapat lép majd pályára a kom­lóiak ellen. Káposzta és Halápi végig játszott, a többiek helyére a játék második, illetve harmadik harmadában tartalékok kerültek, s ekkor Rajnát Várhidi, Bemét Rossi, Kuharszkit Lenkei váltotta feL Ezek voltak a legérdekesebb cserék ... A játék? Bizony nagyon gyengécske volt. Szemmel látható volt, hogy az úgynevezett első csa­pat „nem hajtott”, s ez a három­harmados mérkőzés eredményében is megnyilvánult: 1:0, 1:0, 4:0 volt a harmadok eredménye, ami azt jelentette, hogy 6:0-ra győzött a találkozón az Újpesti Dózsa, de a tulajdonképpeni I. csapat mindössze két gólt tudott csak elhelyezni el­lenfele hálójában. S vajon hogyan vélekedett csapata játékáról Kaio- csay Géza dr., a csapat edzője: — Éppen úgy készülünk a Kom­ló ellen, mint bármelyik más egy üt tes ellen. A csapatban néhány já­tékos nincs megfelelő formában, de még egyáltalán nem biztos, hol lesznek változtatások a legutóbbi összeállításhoz képest. Sok függ Borsányi állapotától is, aki az utób­bi napokban sérült volt... A Komló képességei ismeretesek, nem véletlen, hogy a csapat a 6—7. helyen, éppen velünk van egy he­lyen. Mindenesetre itthon ját­szunk, s reméljük, hogy most már kilábolt a „hullámvölgyből’» az új­pesti gárda. Az edző nem mondta, de nyilván gondolta, hogy a szombaton pályá­ra lépő küzdőkép és csapata min­dent elkövet majd a siker érde­kében. Ami Borsányi játékát ille­ti, helyet kaphat az egyik fedezet helyén is, de sokkal valószínűbb, hogy a támadósor közepére keiül, ha meggyógyul. Nagyon érdekes egyébként, hogy a két csapat ed­digi mérkőzései során már hatszor játszott ugyanazon ellenfél ellen Ez ellen a hat csapat ellen (Sze­ged, Dorog, Csepel, Ferencváros, Bp. Honvéd, Ózd) az U. Dózsa 6. a Komló 5 pontot szerzett. Az ed­digi 9 forduló során egyébként a két csapat a következő helyezése­ket foglalta el: ‘ Újpest: 4—6, 5—6, 7, 5, 5, 6, 7, 5, 6—7. Komló: 4—6, 7, 9, 8, 13, 9, 8, 8, 6—7. Konklúzió? Az újpesti csapat támadó játéka — a szerdai mérkőzés azt mutatta — nem sokat javult a legutóbbi fordulóhoz képest, de Kuharszki ma is ördöngősen cselezett, Halápi váratlan fordulatokat teremtett, s Göröcs egyszer-kétszer ezúttal is szélsebesen elfutott, a fedezetek tucatszámra adták a jobbnál-jobb labdákat előre,: Sóvári pedig veszé­lyesen tört előre nem egyszer hal­szélen is ... Az Újpesti Dózsa a komlóiak el­len előreláthatóqn így áll fel: Tö­rök — Káposzta, Rajna, Sóvári — Borsányi (Solymosi), Szini — Bene, Göröcs, Solymosi, (Lenkei), Ku- harszki, Halápi. Nagy József Értékes győzelmet arattak a PVSK és az Építők teliézői A hetedik fordulóban érdekes és a helyezések alakulásában fontos mérkőzéseket láthattak a tekézök egyre nagyobb számú nézői. Az Építők pályán a helyi rangadón nem várt eredmény született. Az első és második helyezett találko­zójából az Építők kerültek ki győztesen. A BTC játékosai általá­ban idegesen és megilletődve lép­tek pályára. Az első párban dobó Haraszti mélyen formája alatt játszva elősegítette az Építők győ­zelmét. A harmadik párban dobó Gádor (BTC) ugyancsak nem ta­lálta meg formáját és 323 fát ütve bebiztosította az Építők nagyará­nyú győzelmét. A PVSK együttese igen jól szerepelt Nagykanizsán. Egyedül az utolsónak dobó Bar- tek szenvedett vereséget. A Pécsi Bányász—Dombóvár találkozón fordított eredmény is születhetett volna, ha a Bányász játékosa, Dózsa András nem idegeskedi el dobásait. Az NB H-ben a Pécsi Szikra értékes pontokat szerzett a Székesfehérvári Építőktől, így fecsillant a remény a bentmara- dáshoz. A városi bajnokságban is egyre élesebb a harc a végső he­lyezésekért. Eredmények: NB II: Pécsi Szikra—Székesfe­hérvári Építők 5:3. 2457:2447, Né­Szombaton délután: Kettős kosárlabda-mérkőzés a PVSK tornacsarnokban A PVSK NB I-es kosárlabdázói ezen a héten szombaton játsszák le a negyedik forduló bajnoki mérkőzéseit. A női csapat a baj­nokságban első helyen végzett Bp. Meteor csapatát látja vendégül, míg a férfiak a kitűnő erőkből álló Bp. Közért együttesével mér­kőznek ugyancsak itthon. A délután 3 órakor kezdődő mérkőzésen ismét nehéz dolga lesz mindkét vasutas csapatnak. A. Meteor bajnok együttese több válogatott játékossal érkezik. A vasutaslányoknak szép siker len­ne, ha tisztes eredményt tudnának elérni a találkozón. Az eddigi eredményeik alapján reméljük, hogy ismét jó napor fognak ki és megszorítják majd kitűnő el­lenfelüket. A 16.15-kor sorrakeiülő férfi mér­kőzésen a vasutas fiúk harmadik győzelmüket is megszerezhetik. A győzelmen kívül reméljük, játé­kuk is javuló formát mutat és a kosárlabdázók lelkes szurkoló- tábora a látottak alapján bízhat a további sikeres szereplésben! RÖPLABDA NB n. 1. Dahuvia 6 Állasa: 5 1 18:8 11 2. VTSK 6 4 2 15:7 10 3. Győri Dózsa 6 4 2 16:9 10 4. Vízművek 6 4 2 *5:11 10 5. Pécsi Dózsa 6 4 2 14:13 10 6. Bp. Postás 6 3 3 13:13 9 7. Martfű 6 3 3 12:13 9 8. Egyetértés 6 3 3 11:13 9 9. Fürdőigazgatóság 6 2 4 12:15 8 10. Szegedi Juta 6 2 4 11:14 8 11. Csatornázás 6 2 4 10:15 8 12. K. Vasas* 6 — 6 4:18 5 met 429, Darabont 438. összevont megyebajnokság: Pécsi Építők— BTC 6:2. 2423:2286 (a bajnoki év legkisebb eredménye), Hasenauer 435, Reisz 410. Pécsi Bányász—Dombóvár 3:5. 2359:2376, Sabacz 418, Illés 412, Nagykanizsai Bányász—PVSK 1:7. 2264:2467, Kiss 404, Horvatics 432. Városi bajnokság: Szikra II.— PVSK II. 6:2, Építők II.—BTC H. 3:5, Kesztyűgyár H.—Kinizsi II. 1:7, Pécsi Bányász II.—Kinizsi I. 3:5. Komló II.—Kesztyűgyár I. 3:5, Közlekedés II.—Komló I. 5:3, Ki­nizsi I.—Kesztyűgyár il. 8:0. A hét válogatottja: Sudár (Ki­nizsi) 450, Tóth II. (PVSK) 442, Hasenauer (Építők) 435, Horvátics (PVSK) 432, Erdősi (PVSK) 430, Gyimesi (BTC) 430, 2619, átlag 433. Az összevont megyebajnokság élcsoportja: 1. Pécsi Építők 97, 2. PVSK 92, 3. BTC 91,5 pont. Városi bajnokság állása: 1. Kinizsi I. 96,5, 2'. K$9XÜÓ I. 81, 3. BTC II. 78.5 p. fl Labdarúgó Szövetségben hallottuk Ifjúsági és úttörő-mcrkőzésen egy kapus és két mezőny- játékos cserélhető Az MLSZ elnöksége határozatot hozott, hogy az ifjúsági és az út­törő bajnoki mérkőzéseken a ;,á- tékidő alatt egy kapus és két me­zőnyjátékos cserélhető. A rendel­kezés azonnali hatállyal életbeiép, tehát a vasárnapi fordulóban már élhetnek a csapatok a csere lehe­tőségével. A megyei szövetség ezzel a ren­delkezéssel kapcsolatban felhívja a sportkörök figyelmét, hogy a cserejátékosok minősítési könyvét a pályáralépéskor át kell adni a játékvezetőnek és a cserejátékos nevét és minősítési számát a ta­lálkozó végén kell beírni a mér­kőzés jegyzőkönyvébe. * A szövetség vezetői igen elége­dettek. az ifjúsági válogatott zala­egerszegi eredményével. Az ifjú­sági válogatottak tornáján zcldig ez a legnagyobb arányú gyözs'.em. Az ifjúsági csapat minden egyes tagja lelkesedésből■és küzdemtu- dásból jelesre vizsgázott, különö­sen kitűnt Bércesi, Német (a me­zőny legjobbja) és Udvarácz. Az ifjúsági válogatott legköze­lebbi ellenfele a somogyi váloga­tott lesz, október 22-én Kaposvá­ron. Előreláthatóan a zalaeger­szegi győztes csapatot küldi pá­lyára a szövetségi kapitány. A mérkőzés előtt, 19-én a Tüzér ut­cában a Dózsa ifi ellen tarianalc még egy edzést. * Vasárnap a „rangadók napja” lesz az NB Ill-ban és a megye­bajnokságban. öt mérkőzésre küld ellenőrt a szövetség. Az NB Ill- ban a Bajai Bácska—Bajai Építők, Székesfehérvár—PVSK, Siófok— KMTE. míg a megyei bajnokság­ban a Pécsszabolcs—Urán SC es a Pécsi Kinizsi—PEAC mérkőzésen lesz szövetségi ellenőr. * Szerdán az NB III-as. fegyelmi bizottságnak nem volt tárgyalni valója, unnál több volt a rfiegtfci bizottságnak. A PEAC—Vasas I- Bányász mérkőzésen kiállított Opavszky Szilárd P&AC-játékost két bajnoki mérkőzéstől tiltották el, a végrehajtást azonban három havi próbaidőre felfüggesztettek. * Az október 1-r.ől elmaradt Pé­csi Dózsa—Kesztyűgyár ifjúsági mérkőzés két pontját 0:0 gólarányr nyal a Kesztyűgyár javára igazol­ták, . mert megállapítást nyert, hogy a Pécsi Dózsa nem tartotta be áz előírt 8 napos értesítési ha­táridőt. ' 4‘ sokSzinház. * 1 büntetőpont levonva. — A Pécsi Dózsa Sportkör veze­tősége értesíti rendezőit és pénz­tárosait, hogy ma délután 17.30 órakor a Sörház utca 8. szám alat­ti sportirodában megbeszélést tart, a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolat­ban. Esküvőre ruhát kölcsö nözzön jelmezkölcsön­zőtől. Pécs, Rákóczi út 66 sz. Telefon: 52-13 ___________66350 S zoba, konyhás lakást keresek sürgősen. — György utca 19 sz. ___________________65440 S alak díjmentesen minden mennyiségben • kapható a Pécsi Bőr­gy árban,___________ í eljesen új 45-ös férfi csizma eladó. Sallai utca 1 sz._________,66462 Eladó háromszoba, hálófülkés, összkom­fortos új ház mellék- épületekkel OTP-vel átvehető, villanyboiler rel, központi fűtéssel, 220 négyszögöl szőlő gyümölcsössel. Dankó Pista u. 19. Basama­lom útból nyílik. — Dietz-malomriál._______ E gy jó állapotban lé­vő szputnyik gyer­mekkocsi eladó. Már­tón utca 11 sz.________ 600 négyszögöl szőlő, rajta lévő szoba, kony ha, éléskamra, villany­nyal eladó, kút van. Közép-Daindol 86 sz. Eladó ház 15 000 Ft. Pogány község, Kos­suth _utca 19 sz.______ É letjáradékra családi házat (házrészt) kere­sek. „Diplomás értel­miségi” jeligére Sallai utcai hirdetőbe.. Ezúton mondok hálás köszönetét annak a két becsületes fiatal­embernek, akik meg­találták és hiány nél­kül elhozták és át­adták elvesztett reti- külömet. Papp István­ná, Kaposvár. 554 Képesített könyvelőt azonnali belépéssel felvesz a Vegyesipari KTSZ Vajszló. . 335 5x90-es két tűágyas kötőgép eladó. Sió­fok, Ujhely, Fő u. 80. 534 Szép dió hálószobabú­tor eladó. Uj-Mecsek- alja 34. ni. lépcső, fszt. 2.______________550 E ladó sezlonok, mat­racok, hálószobabúto­rok, szekrények, toa­lett-tükrök, éjjeliszek­rények, konyhaszek­rények, rézágy, kály­hák, ágyak, asztalok. Koltainál, Rákóczi út 48 sz. ________H9 T ea-kályha. Kalor- kályha, sodronyok, matracok, konyhabe­rendezés, antik ágyak szekrények eladók. — ^ső-Vámház u. 2. sz. U zlethelyiség._______132 D olgozó szülők gyer­mekét gondozásra el­fogadná m otthon óm­ban. Rákóczi út 44 fz. 169 125-ös D. Csepel eladó vagy TV-ért elcserél­hető ráfizetéssel. Ta­vasz kizárva. Érdek­lődni: 16 órától. Gyár- város, Gyula utca 8. 146 Ablakredőny legolcsób ban Gyulainál. Javí­tást vállalok. Tettye utca 15 sz. 158 Építkezéshez követ | Kombináltszekrény — bárhol vennék. Kó- tálaló, székek, vitrin, vá'cs Tibor Pécs, Alsó- I asztalok, fehér szek­Makár 31. 176 Meszesi háromszobás összkomfortos lakáso­mat két vagy három­szobás, esetleg hallos lakásért elcserélném. Telefon: délelőtt 56-88. 173 A Pécsi Sütőipari Vál­lalat felvesz jogosít­vánnyal • rendelkező gépkocsivezetőt, aki jártas autó-, motor-, autó- és villamossági szerelésben. Felvesz továbbá villanyszere­lőt és lakatost azon- nalra. Jelentkezés a vállalat munkaügyi előadójánál, — Pécs, Zsolna y Vilmos u. 61. ________________ 530 B eköltözhetően eladó szoba, konyha, élés­kamrás ház. Nagyár­pád. 42 busz. Érdek­lődni; Boros u. 4. m Gyümölcsös házhely- lyel 250 n. öl szőlővel, pincével olcsón rész­letfizetésre is eladó. Jókai Mór utca 40 sz. I. em. 12. 162 Építkezők figyelmébe! Ablaküvegezést, közép díszes, virágos ajtó- üvegezéisit helyszínien rövid idő alatt válla­lok, Varasdi üveges. Komló, Kossuth u. 39. ______________________171 Belvárosban háromszo bás, összkomfortos ház beköltözhetően el­adó. Alkotmány u. 22. Telefon: 11-46. 66373 rény, ágyak, stelázsi, sezlon. hálószobabú­tor, éjjeliszekrények, toalett-tükrök, gyer­mekágy, kpedencalj, ebédlőszekrény olcsón eladók. Megyeri út 6. pzlet. _________ 182 B enczúr televízió el­adó. — Uj-Mecsekalja, Hajnóczi u. 15/a. III. 2. este 6—8-ig.______175 M adárkitömést garan­ciával vállalunk. Pécs, Fehérhegy, Frankel Leó u. 14. fszt. 2. I _______ 66574 E gyedülálló hatvan éven felüli férfi, vagy nő háztartását vezet­ném. ' Esetleg fizetés nélkül is. „Értelmi­ségi” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ____________________66570 Lakótársnak mennék, némi pénzzel. Esetleg a háztartást is vezet­ném. „Ősz” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. 66569 250-es Pannónia motor kerékpár legújabb ki­adású modern, új ál­lapotban eladó. Dok­tor Sándor u. 34 sz. 66561 Különbejáratú búto­rozott szoba azonnal kiadó. Megyeri u. 60. W355 3000 forint kölcsönt keresek. — Ajánlat: „Pontos fizető” jeli­gére Sallai utcai hir­detőbe. 66559 Keresek nagyméretű üres. albérleti szobát. Cím: Pécs, Jókai Mór utca 45 II. em. Vörös- né. __________66556 Belváros szívében nagyméretű kétszobás lakásért keresek kél- szoba, hallosat (három szobást) vagy egy- szoba összkomfortosat és szoba, kony hasat. ..Mielőbb” jeligére Sál lai ut?ai hirdetőbe. 66554 Kölcsönt adnék szoba­konyháért. „Lehetőleg októberben” jeligére, Sallai u. hirdetőbe. ___________________66553 4 000 Ft kölcsönt kere­sek sürgősen meg­egyezéssel. „Hízó” je­ligére a Sallai utcái hirdetőbe. ___________________€6535 E ladók: ágyak, szek­rények, modern kony­haszekrény, deszkák. Damjanich u. 3 sz. ______________________66532 I skolahegedű, és ó- kukorica eladó sürgő­sen 14-ig. Pacsirta u. 1. 14-e után volt Má­ria u. 35, sz.______ 66529 Élettani Intézet fejlett macskákat vásárol. — Rákóczi út 80 BZi A PÉCSI RÁDIÓ 1961. október 13-i, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horv.át nyelvű műsor: Elsők az országban . . . Homorudi riport. Bács megyei híradó. Épül az új üzem. Horvát népdalok. 17.30: Német nyelvű műsor:’ Hans Urbitsch kommentárja. Két fúvóspolka. Találmányok, felfedezéseik. Két keringő. Az ifik kezdeményezése. — Tudósítás. Zenés műsor. 18.00: Táncdal-kettősök. 1. Rilley: Séta az erdőben (Záray Márta és Vámosi János), 2. Magenta: Veled kettesben (Géczy Dorottya, Ro­zsos István), 3. Harsányi: De­hogy, dehogy (Záray.Márta, Vá­mosi János), 4. Horváth: Film­kockák . (Zsolnai Hédi, Vámosi János), 5. Bágya: Szeretem én (Hollós Hona, Korda György), 6. Nádas®: Megértjük egymást (Zá­ray Márta, Vámosi János), 7. Harsányi: A mi utcánk (Záray Márta, Vámosi János). 18.25: Levelekre válaszolunk. 18.35: öltözködjünk szépen, Ízlése­sen; — Divattanácsadó. 18.50: A bajai helyőrség fúvós­zenekara játszik. 19.05: Dél-dunántúli híradó. 19.25: Iskolai kórusok. 1. Schu­mann: Vizirém (Pécsi Zeneművé­szeti Szakisk. leánykórusa), 2. Britten: Te rózsaág (Janus Pan­nonius Gimn. kamarakórusa), 3. Kodály: Lengyel László (Komlói belvárosi ált. isk. kórusa). 19.35: Pécsi utcák, pécsi emberek. Vas Gereben utca. — Irodalmi összeállítás. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti SzínházGlória (Bemu­tató előadás; este ^7 órakor). Kamaraszínház: Nincs előadás. MOZI: Park: Katonazene (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: A piros autó utasai (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Folytassa nővér (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Gyermektorna, Emlékezés Kabos Gyulára (Előadások 11 órá­tól délután 3 óráig folytatólago­san). Ságvári Endre Kultúrotthon (Uj­Mecsekalja): Jövő tavaszig (fél 6 és fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Puskák és galambok (5 és 7 óra-* kor). * Építők kultúrotthona: Mágnás Miska (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A macska kinyújtja karmait (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Felismerés (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Tacskó (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Pedró kapi­tány vidám hadjárata (6 és 8 óra­kor). Zrínyi (Szigetvár): Bambi (8 óra­kor). Táncsics (Siklós): Különleges megbízatás (8 órakor). RÉGI MAGYAR KÖLTÖK címmel rendezi Pécs város Műve­lődési Háza az idei évadban első irodalmi estjét október 16-áp, hét­főn este 7 órakor (Déryné u. 18. sz. alatt). Bevezetőt mond Csorba Győző. Közreműködnek: Bánffy György, Doöák Lajos és Lelkes Dalma, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. — A havi irodalmi es­tekre bérletek korlátozott számbáh. még kaphatók az írók Könyves­boltjában és a művelődési házban. Egyes jegyek 8.— forintos árban ugyanezen helyen válthatók. ‘w UJ TÁNCISKOLA kezdődik Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) október 17-én, kedden este 7 órakor. Tanít: Fellnemé. Beiratkozás a művelő­dési ház irodájában. 165 DUNANTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő; Vasvári Feréno Kiadja a Dunántúli Napló Lapldadóvállalat Felelős kiadó Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatalt Pécs. József Attila u. *§. Telefon: 15-32. 18-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA pécs. VUhftlv «j tói Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi DOstaMva falóit* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11.— Ffc

Next

/
Oldalképek
Tartalom