Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-12 / 241. szám

NAPLÓ 1961 OKTÓBER IS. Támad a Dózsa a Kinizsi elleni edzőmérkőzésen. A Csepel és az Újpesti Dózsa elleni mérkőzés „főpróbáján“ Pécsi Dózsa—Pécsi Kinizsi 5:1 (3:0) A Pécsi Dózsa NB I-es . labda­rúgó-csapata szerdai edzőmérkő­zését a megyebajnokságban sze­replő Pécsi Kinizsi együttese el­len játszotta. A lila-fehérek együt­teséből sérülése 'miatt hiányzott Dunai I. és iskolai ^foglaltsága miatt Csíqpák. így az együttes a következő összeállításban játszott: Danka (Zengői) — Farkas, Kocsis, Kiss — Serédi, Halasi — Györkő, Pécsi, Rádi, Dunai n., Bencsics. Az első támadást a Kinizsi vé­rtté, de közvetlen utána feljött a Dózsa és egy pár formás táma­dást indított az ellenfél kapuja ellen. A 4. percben Rádi bombája, majd közvetlen utána Pécsi sza­badrúgása került a Kinizsi hálójá­ba. Ezután 15 perces meddő fö­lénybe kerültek a lila-fehérek. Sehogy sem sikerült gólt rúgniok. Ebben az időszakban Bencsics és Pécsi lövése jelentett eseményt, amely csak centiméterekkel kerül­te el az ellenfél kapuját. A félidő végefelé Pécsi bombája kötött ki a kapu bal felső sarkában. A második félidőben az első gól sokáig váratott magára. Fél órán keresztül állandó Dózsa-t-ámadá- sok követték egymást, de a jól záró Kinizsi-védelem mindig ide­jében tudott közbeavatkozni. A 31. percben Dunai H. gyönyörű gólját nagy taps követte, majd közvetlen utána, a tisztán álló Kot- roczóhoz játszott Katona, aki a vetődő Zengői mellett lőtt a bal sarokba. A végeredményt Bencsics beadásából Györkő állította be. Tartalékos lila-fehérek a Csepel elleni mérkőzés előtti főpróbán nem valami megnyugtatóan szere­peltek. igaz, hogy a csapatban Rádi is sérült és így nem alakul­hatott ki olyan játék, mint az vár­ható volt. Reméljük a vasárnapi mérkőzésen már sokkal színvona­lasabb játékot láthatunk, amely pécsi gólokban mutatkozik meg! (Fertői) Komlói Bányász—Dombóvári VSC 10:0 (30) Komlói Bányász: Kun — Kani­zsai, Palotás, Rátkai — Kékesi, Molnár I. — Garai, Perényi, Kom­lói, Soós, Iván, (Faragó). Dombóvár: Egyed — Halmosi I., Halmosd II., Potó — Kalmár, Kar­dos — Gelencsér, Taposzti, Herbszt, Várga, G. Kiss. Komló, 300 néző, vezette: Heisen- berger. Jó iramú mérkőzésen a Komlói Bányász lényegesen hatá­rozottabb volt. Különösen a má­sodik félidőben szőtték szépen tá­madásaikat és igen sokszor került veszélybe a dombóvári kapu. Ha a dombóvári védők gyengébb na­pot fognak ki, az eredmény még sokkal nagyobb arányú is lehetett volna. így a hazai együttes min­den csapatrészében jónak bizo­nyult, a szélekre épített gyors tá­madásokkal sok veszélyes helyze­tet hoztak össze. A gólokon Iván 3, Soós 3, Molnár, Kékesi, Faragó és Garai osztozkodtak. A Bányász együttese ezzel befe­jezte felkészülését a szombaton Budapesten sorra kerülő Újpesti Dózsa elleni mérkőzésre. A csapat péntekén reggel társasgépkocsival utazik a főváros környékére, ahon nan csak szombaton délben indul a mérkőzésre. A fiúk mindannyian egészségesek és bizakodással te­kintenek a nehéz mérkőzés elé. Az egyik pontot mindenképpen szeret­nék hazahozni. Regéljük sikerül! E heti totótippl eink Népsport Népszava D. Napló 1. MTK—Ferencváros 1 x2 12 1 X 2. Vasas—Bp. Honvéd x 1 2 1 X x 2 3. Pécs—Csepel XI X 1 4. Győr—Tatabánya x l X ?C x 1 5. Szeged—Dörög l 4 x 1 6. SalBTC—özd 1 1 •: 1 7. Kecskemét—DVSC x 2 1 % 1 8. Egyetértés—Diósgyőr 1 X 1 2 1 2 9. Cegléd—Bp. Előre x 2 1 X 1 X 10. Ganz MÁVAG—Láng x 1 1 x 2 11. B. Spartacus—Szombath. 2 x 1 •x 2 12. Traktorgyár—Budafok 1 1 1 fiz összevont járásilabthrúgó- bajnokságok eredményei Szederkény a keleti csoport élén Az összevont járási bajnokságok vasárnapi fordulójában általában az esélyesek győzelmével végződ­tek a mérkőzések. A KELETI CSOPORTBAN ismét vereséget szenvedett Székelys&u- bar. Ezúttal Szederkénnyel szem­ben maradt alul és így a harma­dik helyre esett vissza. A Lány­csók nagy . küzdelem után idegen­ben az olasziaktól szerzett két pontot. Erdőfű fölényes, nem várt győzelmet aratott Babarc felett. A Mohácsi TE tartalék-gárdája sorban nyolcadik mérkőzését nyer­te meg. Pontveszteség nélkül igen jó gólaránnyal a bajnokság első helyén áll. Ebben a csoportban igen gyengén szerepel Dunaszek- cső és Homorúd csapata, előbbi nyolc mérkőzésen 4, utóbbi csak egy pontot szerzett. • A KÖZÉPCSOPORTBAN a Va­sas II. Bányász „biztos győzelmet aratott NagyharsánV felett. Ezzel a táblázat harmádik helyére tör­tek fel a bányász labdarúgók. Az Üjpetre —- Véménd és Pécsvárad— Cementipari mérkőzésen a vára­kozásnak megfelelő eredmény szü­letett. Az otthonukban játszó csa­patok szerezték meg a mérkőzé­sek pontjait. A Helyiipari a Pécsi Bányász II-vel játszott és a csapat jó formájára mutat, hogy e talál­kozó után is győztesen hagyták el a játékteret. A Bányász II. vere­ségével a 39 csapatból már csak öt csapat áll veretlenül. A Ce­mentipari ismét vereséget szenve­dett, a Hosszúhetényi Bányásszal együtt. A NYUGATI CSOPORTBAN csak három mérkőzést játszottak le, Rónainak az ifjúsági válogatott­ban való szereplése miatt elma­radt a Pécsi Dózsa Hl.—Magyar­szék mérkőzés, melyet későbbi időpontban játszanak le. Ezenkí­vül elmaradt a Mágocs—Vásáros- dombó és Szigetvári Vasas—Szen- tegát mérkőzés, mert a Vásáros- dombó és a Szigetvári Vasas anya­gi okok miatt vissza kíván lépni a bajnokságtól. Helyes lenne, ha az illetékesek megvizsgálnák a visszalépés oka valóban az. anya­giak hiánya-e. Ha igen, akkor a két sportkör vezetői miért nevez­tek a bajnokságba, mert hiszen 6 héttel ezelőtt is tudniok kellett volna, hogy az anyagiak nincsenek biztosítva?’ A lejátszott három mérkőzésből két találkozón meg­lepetés született, a Sellye Sásdon. a Kővágószőlős pedig Szentlőrin- cen győzött. Részletes eredmények: Keleti csoport: Borjád—Homorúd 4:0, Szeder­kény—Székelyszabar 1:0. Kisnyá- rád—Hímesháza 1:1, Erdőfű—Ba­barc 5^2, Versend—Dunaszekcsó 3:1, Üj-Mohács—Mohácsi TE n. 2:6, Olasz—Lány csők 1:2. 4i% ^ Egy ökölvívó-mérkőzés margójára Nagy harcot vív egymással a területi ökölvívó-bajnokság első helyéért a Pécsszabolcsi Bányász és Nagykanizsa ökölvívó gárdája. Még inkább kiéleződött a bajnok­ságért folyó harc, amikor a ka­posváriak Pécsszabolcson a leg­erősebb csapatukkal győztek és Nagykanizsán pedig egy nem tel­jes összeállítású csapattal a szó szoros értelmében megverették ma­gukat. A Pécsszabolcs — annak ellené­re, hogy erősen megfogyatkoztak — elég szépen tartja magát a terü­leti bajnokságban. Ezt a szurkolók is észrevették és szép számban lá­togatják a bányászcsapat mérkő­zéseit. Sajnos tornatermük olyan kiasi, hogy oda pár száz néző sem fér be, 9 ezért tartják bajnoki mérkőzéseiket a kultúrteremben, ahol viszont nem nagyon szívesen látott vendégek. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy amikor a szín­padot átalakították, akkor lefűré­——■ ■ ■ ■ szelték a szorító kifeszítő kampó­ját. Miután újból helyreállították, sor került a Pécsi Dózsa elleni igen fontos találkozóra. A mérkő­zés előtt azonban -hiába keresték a szorító sarokvasait, mert azok nyomtalanul eltűntek. Már-már az a veszély fenyegetett, hogy a mér­kőzést nem tudják megtartani, amikor egy kisgyermek útmutatá­sa alapján találták meg a padlá­son a sarokvasakat, s így a mér­kőzést az utolsó .pillanatban el­kezdhették. Elképzelhető az izgalom, amit a versenyzők és vezetők kiállottak az alatt az idő alatt, amig a szo­rító kellékeit nem találták. Re­mélhető, hogy a jövőben a kultúr­terem vezetője megakadályozza azt, hogy hasonló esetek fordul­janak elő, hisz bizonyára ők is örömmel vennék azt. ha Pécssza­bolcson NB Il-es ökölvívók küzde- nének az elkövetkező bajnoki idényben a bányász-színekért. Háromtusa-bajnokság Pécsett A Megyei Diák Sporttanács a hét végén rendezi meg Baranya megye 1961. évi középiskolás há­romtusa-bajnokságát Pécsett. A bajnokságon külön lesznek érté­kelve a serdülő és ifjúsági kor­csoportok. A Magyar öttusa Szö­vetség eredményszámítása alapján a következő versenyszárnokkal lesz a bajnokság és a helyezések kérdése eldöntve: 100 m-es úszás bármely úszásnemben. 10 lövés pisztollyal álló árnyalakra, 1000 m-es terepfutás. A bajnokságon az egyéni számokban éremdíjazás, a csapatoknál oklevél-díjazás lesz. Az, összetett versenyben, a .legtöbb pontot szerző iskola elnyeri a Mecsek Kupa vándorserleget. A bajnokság részletes műsora: úszás szombaton délután 3 órakor az Urán SC fedett uszodában, pisz­tolylövés vasárnap reggel 9 óra­kor az MHS kisállamás melletti lőterén, terepfutás vasárnap dél­ben a Tejtye környékén. A ván­dorserleg elnyerésére a Nagy La­jos Gimnázium tanulói esélyesek, akik előreláthatólag 8 csapatot in­dítanak. De jó eredmények vár­hatók a Széchenyi Gimnázium és a technikumok versenyzőitől is. A vidéki középiskolák tanulóinak képességei még nem ismeretesek, de okozhatnak meglepetést. * Ugyancsak a hét végén kerül megrendezésre az- általános isko­lák háromtusa-bajnoksága, melyet a Városi Általános Iskolai Sport­tanács rendez. A bajnokságot a középiskolások bajnokságával együtt rendezik a következő ver- senyszá mokkái: 50 méter úszás, 10 lövés- pisztollyal; 500 méter te­repfutás. Az általános iskolások bajnokságán az Ágoston téri és a Petőfi utcai tanulóktól várható a legjobb eredmény. Szputnyik gyermek­kocsi eladó. Pécs-, Szi­geti út 62 sz. ____________________66419 Esküvőre ruhát kölesö nözzön jelmezkölcsön­zőtől. Pécs, Rákóczi út 66. Telefon: ’52-13. ~ ________*__________66350 Ö rát, írógépet, rádiót, távcsövet, villanybo­rotvát, gramofont ve­szek. Wagner, Rákó­czi út 73/a. . 66433 Megbízható idősebb nőt kérések kisgyer­mek mellé napi 10 órás elfoglaltsággal. — Érdeklődni lehet 31-56 telefonszámon. ____________________66480 Zongora és magyaros faragású tálas eladó. Mártírok ’ u. 24. eme­led________________66476 J ó állapotban lévő női kerékpár. és fehér gyermekágy eladó. — Pécs, Meszes, Frankel Leó u. 10. II. em. ___________________66491 R észletre keresek egy Vagy kétszobás örök­lakást. ,.Kis család” Jeligére Sallai utcái lürdetőbe. «6488 1 220 és 400 literes bb- | Modern roshordó príma álla­potban eladó, egy sző- ..odáráló és egy mosqV tekno. Félső-Balokány utca 4 sz. -______ 66473 K eresek sürgősen 40 ézer forintot egy évre biztos fedezet van, — ház és egyéb ingatlan. Leveleket „Kölcsön” jeligére Sallai utcai hirdetőbe kérem. 66474 mély szput- nyik gyermekkocsi új állapotban eladó. —j Kozma, Báthori u. 15. 66486 Albérlő férfi szobatár­sat keresünk a belvá­rosban. Gábor u. 4. — Jelentkezés az esti órákban. 151 Beköltözhetőséggel el­adó belvárosi kétszoba hallos, személyzetis összkomfortos örökla­kás. Gábor utca 4. I. emelet 5. 66472 Sürgősen eladó egy szekrény és egy új sezlon. Kertváros, Víg utca 23.___________66471 K ülföldi új menyasz- szonyi ruha és Zorkij fényképezőgép eredeti táskanagyítóval eladó. Zsolnay u. 44. Dudás. _________________66499 M ohácsi kétszoba, összkomfortos lakáso­mat elcserélném pé­csiért. Érdeklődni Uj- Mecsekalja, fodrászat. Telefon: 54-44. .. 66508 Különbejáratú bútoro­zott szoba kiadó Kert­városban. Érdeklődni: Siklósi u. 92. porta. ____________________06485 Egy újszerű állapot­ban lévő Münkácsy te levízió Fiadó. Pécs, Perczel.utqa 11. sz. III. emelet. _______ 665)2 B enczúr televízió és stabilizator sürgősen eladó. — Pécsújhegy, Deák F. u. 74 sz. ____________________66493 2x2 szoba, hallos ház eladó. — Egyik lakás azpnnal beköltözhető. Mártírok u. 24. emelet 66475 Eladó ház 15 000 Ft. — Pogány község, Kos­suth utca 19 sz. _______________ 138 E ladó sézlonok, matra cok, hálőszobabútorok szekrények, toalett­tükrök. éjjeliszekré­nyek, konyhaszekré­nyek, rézágy, kályhák ágyak, asztalok. Kol- tainál, Rákóczi út 48. ______________________119 C saládi ház, szoba, konyha, éléskamra, nyárikohyha beköltöz­hetően eladó. Gelen­csér fodrász, Vak Bottyán utca 20. ' 127 Figyelem! Mindenné-' mű villanyszerelési mimikát, trams zi o nn á- torok, villanymoto­rok, háztartási gé­pek. autó, motorke­rékpár villamos jaVítá sát, tekercselését rö­vid határidővel válla­lón! — Végh’ László Pellérd. — Levélcím: Pécs, Szilágyi Dezső utca 6 sz. Telefon: 49-68._________________145 Hálószobák, konyhák, szekrények, rekamiék, ágyak, éjjeliszekré­nyek, asztalok, toalett tükrök, 6zékek, kály­hák és más szép bú­torok bőséges válasz­tékba«). Báránynál, Hal tér 1 sz. ____________________66500 Egy kombináltszek- rény, egy rekamié el­adó. Alkotmány u. 77: Magánlakás._________140 Hálószobabútor, mo­dern keményfa, poli­túrozott, eladó. Rá­kóczi út 70. emelet. 141 Beköltözhetően eladó szoba, kopyha, élés­kamrás ház. Nagyár­pád 42 busz. Érdek­lődni: Boros u. 4 sz. | A Pécsi Sütőipari Vál­lalat felvesz jogosít­vánnyal rendelkező gépkocsivezetőt, aki jártas autó- motor, avató és villamossági szerelésben. Felvesz továbbá villanyszerer löt és lakatost azon­saira. Jelentkezés a vállalat munkaügyi előadójánál. — Pécs, Zsolnay Vilmos u. SÍ. ______________________530 Szép dió hálószobabú­tor eladó. Uj-Mecsek- alja 34. sz. III. lépcső földszint 2. 550 Október 15-re két sze­rény dolgozó nő részé re különbejáratú bú­torozott szoba kiadó. „Csendes” jeligére Sál lai utcai hirdetőbe. . 66518 Salak díjmentesen minden. mennyiségben kapható a Pécsi Bőr­gyárban. ____________________66435 Téa-kályha, Kalór- kályha. sodronyok, matracok, konyhabe­rendezés, antik ágyak szekrények eladók. — Felso-Vámház u. 2 sz. Üzlethelyiség, 132 Középcsoport: PBTC II.—Hosszúhetény 10:0. Vasas II. Bányász—Nagyharsany 3:0, Üjpetre—Véménd 2:0, Pécsi Vasas H.—Pécsi Dinamó 2:3, Pécsi Helyiipari—Pécsi Bányász II. 2:1. Pécsvárad—Pécsi Cementipari 2:9. Nyugati csoport: Sásd—Sellye 0:2, Hetvehely— PVSK n. 1:10, Szentlőrinc—Kóvá- gószőlős 1:4, a Pécsi Dózsa Ili — Magyarszék mérkőzés későbbi időpontban kerül lejátszásra, a Mágocs—Vásárosdombó és Sziget­vári Vasas—Szentegát mérkőzések elmaradtak. A bajnokságok állása: 1. Szederkény ' 8 5 2 1 21:10 12 2. Lánycsók ­7 6 — 1 14:7 12 3. Székeiyszab. 7 5 — 2 17:7 10 4. Erdőfű 7 4 1 2 16:10 9 5. Üj-Moháos 7 3 2 2 13:8 8 6.-Versend 7 3 2 2 20:13 8 7, Babarc 7 3 2 2 15:16 8 8. Olasz 8 3 1 4 11:20 7 9. Borjád 7 2 2 3 10:11 6 10. Hímesháza 8 2 2 4 12:16 6 11. Kisnyárád 7 2 1 4 8:12 5 12. Dunaszekcső 8 2 — 6 15:20 4 13. Homorúd 8 — 1 7 7:29 1 1. Moh. TEI II. 8 8 — — 45:6 16 Középcsoport: 1. P. Helíyiipari 5 5 — — 16:6 10 2. Hid. Bány. 5 4 — 1 17:7 5 3. V. H. Bány. 4 3 — 1 11:3 6 4. Nagy hars. 5 3 — 2 20:8 6 5. Pécsvárad 6 2 1 3 7:8 5 6. P. Dinamó 4 1 2 1 5:4 4 7. Üjpetre 5 2 — 3 6:17 4 8. Véménd 5 1 — 4 6:12 2 9. Hosszúhet. 4 1 — 3 3:9 2 10. P. Gementip. 5 — 1 4 5:21 1 1. P. Bány. n. 5 5 — 1 27:5 10 3. PBTC n. 6 4 1 1 29:12 9 6'. P. Vasas II. 6 1 2 3 11:16 5 Nyugati csoport: 1. Mágocs 5 5 ------- 20:2 10 2 . Magyarszék 5 5 ------- 24:3 10 3 . Szentegát 5 4-1 16:6 8 4. Sásd 6 3—3 18:15 6 5. Sellye 5 2 1 2 10:12 5 6. Szentlőrinc 7 1 2 4 8:15 4 7. Kővágószőlős 6 2 — 4 6:27 4 8. Hetvehely 5 1 1 3 7:19 3 9. Sz. Vasas 4 1—3 10:6 2 10. Vásárosd. 4-----------4 2:16­1. PVSK n. 8 7 —- 1 58:7 14 2. P. Dózsa ni. 7 6 1 — 31:8 IS Véiet ért a természet áró megyeba nokság Október 8-án rendezték meg a természetjáró megyeoajnoksag harmadik és egyben utolsó fordu­lóját. Az első forduló nappali ver­seny volt, indító és célállomás az Árpádtetőn. A verseny első­sorban fizikai követelményeket tá­masztott. A második éjszakai for­dulót „a Hősök terei művelődési otthonból indították. Károly-akna — Andor-forrás — Fehérkút — Kantavár és Hidegkút érintésével futottak be a versenyzők a Dö- mörkapui turistaháznál levő célba. Ugyanezen a terepen bonyolítot­ták le az ifjúságiak második for­dulóját vasárnap délelőtt, s a női megyebajnokságot. A Pécsi Orvos- Egészségügy versenyen kívül in­dult, csapatai igen jól szerepeltek. Október 7—8-án bonyolították le az utolsó éjjel-nappali fordu­lót. Az útvonal a Keleti-Mecsek egyik kevéssé ismert, legszebb ré­szén vezetett. Három első helye­zésért mindvégig szoros küzdelem folyt. A verseny végeredménye a következőképp alakult: Női: 1. Pécsi Orvos Egészségügy Lendü­let, 2. PVSK. Férfi ifjúsági: 1. V. Meteor. 2. PVSK, 3. PBTC. Férfi felnőtt: 1. V. Meteor, 2. Komlói Bányász, 3. PVSK. a Leiiwsv Leánynim á?'um házi teniszversenye A múlt héten rendezte meg a Leöwey Klára Leánygimnázium ez évi hagyományos házi teniszver­senyét. A verseny felért a városi ifjúsági bajnokság színvonalával, mert legjobb ifjúsági leány teni­szezőink a Leöwey Gimnázium ta­nulói. * Az elsőséget a döntőbe ke­rült három játékos: Holota Ildikó, Barics Mária és Marton Márta körmérkőzése döntötte el. A nagy­számú lelkes diákszurkolók sok érdekes, izgalmas és színvonalas mérkőzést láthattak. A döntő kör­mérkőzés eredményei: Holota—Ba­rics M. 4:6, 6:3, 6:3, Holota—Mar­ton 6:4, 3:6, 7:5 és Barics M.— Marton 6:3, 6:2. A Leöwey 1961. évi teniszbajnokságát tehát Holota Ildikó nyerte Barics Mária és Marton Márta előtt. MA DÉLUTÁN 16 órakor a Pécsi Dózsa Sportköre elnökségi ülést tart a Sörház utca 8. szám alatti klubhelyiségben. A PÉCSI RADIO 1961. okt. 12-i, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát, nyelvű műsor: Aktuális témák: *Mégegyszer a takarmányról. Megváltozott az időjárás „menet­rendje”. Hasznos tapasztalatok .. 5 — .Riport. Népi kettősök. 17.30: Német nyelvű műsor: Anton Karas zenekara német egyveleget ad elő. A kommunizmus programjának világpolitikai jelentőségéről. — Jegyzet. Hírek a szocialista tábor orszá­gaiból. Helgoiandi népi tánc. Érdekességek — furcsaságok. Zenés műsor. 18.00: Operettmelódiák. 1. Kemény: Valahol délen — dal (Melis György), 2. Gyöngy: Minden jegy elkelt — Rumba (Kiss Manyi, Ro­zsos István), 3. Bródy: Együtt a Dunán — Riporterdal (Rátonyi Robert), 4. Bánfalvy: Pozsonyi lakodalom — Egy régi csók (Romváry Gertrud, Melis Gy.), 5. Miljutin: Nyugtalan boldogság, — Tajga dal (Mélis György), M. R. énekkara), 6. Bródy: Kulcs a lábtörlő alatt — Add a kezed (Szönyi Olga és Reményi Sán­dor), 7. Eisemann: Bástyasétány 77. — Ha valaki szesztestvér (Zen tay Anna, Rátonyi Róbert). 18.25: Az SZKP programtervezeté­ből. TV. rész. Az asszonyokról. 18.35: Hahglemezbarátok műsora. — Beszélgetés dr. Liposits Ipoly főorvossal. 19.15: Dél-dunántúli híradó. 19.35: Pécstől—Homorúdig. — Riportösszeállítás. s 19.45: Táncolj velem. Ray Colignon orgonái, ritmuskisérettel. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Leányvásár (este 7 órakor). Kamaraszínház: Fekete gyémán­tok (este fél 8 órakor). Tájszínház (Sellye): Sosem lehet tudni (este fél 8 órakor). MOZI: Park: Katonazene (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: A piros autó utasai (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Folytassa nővér (fél 5, fél. 7 és fél 9 órakor). Csak 18 éven felülielfnek! Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Gyermektorna, Emlékezés Kabos Gyulára (Előadások 11 órá­tól , délután 3 óráig folytatólago­san). Gárdonyi G. Kultúrotthon (Isten- kút): A kalandor (7 órakor). Építők kultúrotthona: A kapi­tány lánj^i (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Felismerés (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Tacskó (7 órakor). Kossuth (Mohács): Pedró kapi­tány vidám hadjárata (6 és 8 óra­kor). Zrínyi (Szigetvár): Bambi (8 óra­kor). Táncsics (Siklós): Különleges megbízatás (8 órakor). MODERN TÁNCISKOLA kezdődik 17-én, kedden este 7 óra­kor a KPVDSZ Művelődési Ott­honban (József u. 15.). Vezeti: Hermann. 66527 TÁNCISKOLA kezdődik 17-én, kedden este 7 óra­kor a KISZ és Szakszervezetek Művelődési Házában (Kossuth L. u. 13.). Tanít: Balog. 66421 * A Magyar Elektrotechnikai Egye­sület pécsi csoportja rendezésében október 13-án,' pénteken délután 5 órakor a Bartók klubban (Janus Pannonius u. 11. sz. alatt, I. em.) dr. Selyem János mérnök, '(Nehéz­vegyipari Kutatóintézet, Veszprém) Külső áramforrásos korrózió vé­delmek üzemeltetési és ellenőrzési problémái. Katód védelem címmel előadást tart. * A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesület rendezésé­ben október 13-án, pénteken dél­után 6 órakor (Janus Pannonius u. 11. sz. alatt) Sasadi Zoltán főmér­nök (Budapest) A műanyag-csap­ágyak alkalmazása címmel elő­adást tart. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságé és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári P>rena Kiadja a Dunántúli Napló Lap kiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal} Pécs. József Attila u. tt. Telefon: 15-32 15-33. PÉCSI SZIKRA NYJMCA Munkács* MihVv j in Terjeszti a Magyár Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11«^ ft* t 1 V

Next

/
Oldalképek
Tartalom