Dunántúli Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-01 / 206. szám

4 N A P l 0 1961. SZEPTEMBER 1, * Hadműveletek Brazíliában a Gonlartot támogató Kin Grande do Sül állam es a 3. hadsereg et.en Bonn emlékiratokkal ostromolja a semlegeseket Rio de Janeiro (MTI). Csütörtökön hajnalban újabb drámai fordulatra került sor Brazíliában: Gouiart távolléié­ben a hatalmat gyakorló ideig­lenes kormány parancsot adón ki, hogy hadműveleteket indít­sanak a Goulartot támogató Rio Grande do Sul állam, il­letve a 3. hadsereg eűlen. A hadügyminisztérium nyi­latkozatban közölte, hogy a katonai műveleteket a 2. had­sereg tengerészeti és légierők támogatásával hajtja végre. Egy Reuter-jélentés szerint az argentin rádió csütörtök es­te bejelentette, hogy Porto Alegreben, Rio Grande do Sul fővárosában az ideiglenes kor­mány légierői a nap folyamán katonai célpontokat bombáz­tak. Gouiart adietaök közben foly­tatja útját Brazília felé. Az alelnök csütörtökön délután megérkezett Limába, Peru fő­városába, ahol hatalmas tö­meg fogadta. Rövid beszédé­ben az alelnök hangsúlyozta: nem kommunista. A katonai vezetők, amikor kommunistá­nak mondják őt, csupán ürü­gyet keresnek arra, hogy el­távolíthassák a politika po­rondjáról. Arra a kérdésre, hogy foly­tatja-e Quadros politikáját, Gouiart így válaszolt: „Mun­káspárti vagyok". A Legújabb jelentések sze­rint Gouiart csütörtökön este megérkezett Buenos Airesbe, ahol találkozott Brazília argen­tínai nagykövetével és fogadta az argentin fővárosban tartóz­kodó brazil kongresszusi kül­döttséget) lenleg az amerikai politika több mint 6záz megbízottja tartózkodik, élén az Egyesült Államok belgrádi nagyköveté­vel. Hogy mivel foglalkozik ez az amerikai brigád, az kivehe­tő néhány amerikai lap hír­adásaiból. Mint ismeretes, a konferen­cia szószékéről több ország képviselője fel akarja szólíta­ni a nagyhatalmaikat, hogy mielőbb kössék meg a német békeszerződést és rendezzék a nyugat-berlini helyzetet. „A semleges országok ko­moly csapást mérhetnek a berlini kérdésben elfoglalt nyugati álláspontra” — írja ezzel összefüggésben a New York Herald Tribune. Az amerikai nagykövet és se­gítőtársai megkísérlik „rábe­szélni” a ■ konferencia küldöt­teit, ne szóljanak a berlini kér désről és ne hozzanak határo­zatot e kérdésben. E próbálko­zások azonban nem vezetnek kielégítő eredményre. Mint a sajtóközpontban ismeretessé vált, egy sor nagy ázsiai és afrikai ország küldöttje elíté­lően szándékszik nyilatkozni az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország e kérdésben elfoglalt álláspontjáról. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata a nukleáris fegy­verkísérletek felújításáról az értekezlet figyelmének közép­pontjába helyezte az általános nyi Baranya szállóban. Nyil­vánosságra kerültek a külföldi résztvevők startszámai, ame­lyet az alábbiakban köriünk: NDK: Müller Kurt 120, Fesler Alex 121, Ruhtenberg Dieter 122, Schulz Wolfgang 123. AUSZTRIA: Müller Walter 115, Dein bock Peter 116, Bitf- ner Ludwig 117, Csenar Robert 118, Kreyci Adolf 119. LEN­GYELORSZÁG: Chtieg Roman 110, Glovaty Zbignier 111, Machczynski Kryslyn 112, Matkiewycz Marian 113, Fa- radowski Janus 114. JUGO­Bonn (MTI). A bonni kormány valóságos emlékirat-esőt zúdít a semle­ges országok kormányaira. Mint már jelentettük, szerdán Bonnban újabb emlékirat el­küldését jelentették be, miután előzőleg már két emlékiratot és Adenauer személyes levelét küldték el az él nem kötelezett országok kormányfőinek. En­nek az emlékiratsorozatnak az a célja, hogy megpróbálja megnyerni a semleges országo­kat Bonn álláspontjának, kü­lönös tekintettél a most kez­dődő belgrádi konferenciára. De maguk a nyugatnémet la­pok is beismerik, hogy ez a görcsös propaganda-kampány egyelőre nem sok eredmény­nyel járt, sőt, bizonyos fokig ellenkező hatást ért el, mint azt Bonnban szerették volna. „A szövetségi kormány emlék­iratát, melyet a belgrádi kon­és teljes leszerelés kérdését — mutat rá a tudósító. Az ázsiai küldöttek egyike kijelentette: „E dokumentum azt bizonyít­ja, hogy jelenleg nem elégsé­ges pacifistának lenni, erélyes harcot kell folytatni a bé­kéért”. A cikk rámutat, mennyire igaz ez a kijelentés. Igen, a békéért harcolni kell, csupán szavakkal nem lehet megállí­tani az imperialisták háborús készülődését. Elérkezett annak az ideje, hogy konkrét intéz­kedésekkel és az erők tömö­rítésével lépjenek fél a hábo­rús gyújtogatok ellen. Washrngton, (TASZSZ). Kennedy elnök szerdai saj­tókonferenciáján közölte, hogy Washingtonban szeptember 14- én megkezdődik az Egyesült Államok, Anglia, Franciaor­szág és a Német Szövetségi Köztársaság külügyminiszte­reinek tanácskozása. Szavai szerint ez a tanácskozás új szakasz a négy nyugati hata­lom és NATO-szövetségeeei Németországra és Berlinre vo­natkozó állandó megbeszélései­nek folyamatában. Kennedy közölte még, hogy Clay tábornokot kinevezte „nagyköveti rangban szemé­lyes berlini megbízottjának“. Az amerikai sajtónak azok­kal a közleményeivel kapcso­latban, melyek szerint lehet­ségesek a tárgyalások a nyu­SZLÁVIA: Vukojevic Gairilo 124, Bajlo Süné 125, Zsivko- vic Nikola 126, Milanovic Slo- boda 127. A román versenyzők beosztása még nem történt meg. Startszámaik 134—137-ig. A Pécsi Spartacus két négyes csapattal indul a versenyen. Az első csapat: Dévai I. 39, Dévai II. 41, Mahó 42, Mátis 45. A második csapat: Kozma 48, Horváth 50, Gécri 51, Ko- nics 52. A budapesti verseny­zők még nem jelentek meg, így a startszámaikat a verseny előtt közvetlen állapítják meg. ferencia résztvevőihez intézett, itteni megfigyelő körökben nem tekintik éppen szerencsés lépésnek” — jelenti a Frank­furter Allgemeine Zeitung belgrádi tudósítója. Bonnban meglehetősen ag­gódva tekintenek a belgrádi konferencia felé, mert attól tartanak, hogy a tanácskozás a berlini kérdésben olyan ál­láspontot foglal el, amely kel­lemetlen kihatásokkal jár majd a Bonn által folytatott propagandaakcióra. Különö­sen attól tartanak, hogy a belgrádi értekezleten nasy nyomatékkai esik majd szóba az NDK elismerésének szüksé­gessége Nehru indiai minisz­terelnök legutóbbi nyilatkoza­tának szellemében. Like provokativ látogatása Berlin (TASZSZ). Mint ismeretes, Lübke nyu­gatnémet államelnök augusztus 29-én Nyugat-Berlinbe érke­zett. A látogatás provokatív célját bizonyítja Lübke talál­kozása Brandt nyugat-berlini polgármesterrel és az úgyne­vezett menekülttábor megte­kintése. Lübke az övezethatár­hoz is ellátogatott, egyik alka­lommal a Friedrichstrasse- Kochstrasse átkelőhelyhez, másik alkalommal a Branden­burgi-kapuhoz. Az élőre oda- csődített fotóriporterek jelen­létében Lübke megszorongatta az amerikai és az angol kato­nák kezét, köszönetét mond­ván nekik a nyugat-berlini la­kosság „megvédéséért”. A Német Szövetségi Köztár­saság államelnöke elfeledkezve arról, hogy hatásköre nem ter­jed ki Nyugat-Berlinre, a nyu­gat-berlini lakosság érdekvé- delmezőjenek játssza ki ma­gát. gati hatalmak és a Szovjetunió között a nyugat-berlini kérdés­ben, megkérdezték Kennedy elnököt, megnevezheti-e azo­kat a kérdéseket, amelyek a megbeszélések tárgyát kell hogy képezzék és mit remél elérni Kennedy a kérdésre vá laszolva kijelentette, hogy az Egyesült Államok „kész részt- venni bármely véleménycse­rén“. de semmit sem mondott arról, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya milyen kérdé­sekben óhajt véleménycserét folytatni. Ugyanakkor világos, hogy most a tárgyalások kizá­rólag a német békeszerződés megkötésére és ezen az alapon a nyugat-berlini helyzet ren­dezésére vonatkozhatnak. Na^ynyülés Varsóban a h bori ki örésének huszonkefedik évfordu ó a alka.máliól Varsó, (MTI). A Lengyel Nemzeti Egység­front fővárosi bizottsága csü­törtökön délután Varsóban a Kultúra és Tudomány Palotá­jának kongresszusi termében nagygyűlést rendezett a máso­dik világháború kitörésének és a hitleristák Lengyelország el­leni barbár támadásának 22. évfordulója alkalmából. A gyű lésen több mint háromezer varsói és vidéki dolgozó vett részt. A nagygyűlésen először Adam Rapacki, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagja, a Lengyel Nép- köztársaság külügyminisztere mondott beszédet. Adam Rapacki beszéde ele­jén a második világháború szörnyű pusztításaira, harminc millió áldozatára emlékezte­tett. — Ne higyje senki, hogy a szocialista országok megenge­dik, hogy ez megismétlődhes­sék. Nincs jogunk megenged­ni és nem is fogjuk megen­gedni ezt ■=< mondotta) Az Izvesztyija cikke a semleges államok küszöbönálló értekezletéről Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija közli belgrá­di külön tudósítójának cikkét a semleges államok küszöbön- álló értekezletéről. A tudósító hangsúlyozza, hogy a bonyolult nemzetközi helyzet, valamint az értekezlet résztvevőinek vegyes összeté­tele látható befolyást gyako­rolt a napirendre és mint új­ságírókörökben vélekednek, befolyással lesz majd a konfe­rencia egész menetére és ha­tározataira is. Az előzetesen elfogadott napirenden az olyan nagy fontosságú kérdések mel­lett, mint az általános és tel­jes leszerelés, a külföldi kato­nai támaszpontok felszámolá­sa, a béke és a nemzetközi biztonság erősítése, a gyarma­ti rendszer szégyenletes ma­radványainak felszámolása, több más, meglehetősen ködö­sen megfogalmazott kérdés is szerepel. Figyelembevéve az értekez­let napirendjét, és hogy a nyugati hatalmak erős nyo­mást gyakorolnak jelenleg az értekezlet több résztvevőjé­re újságíró körökben azt jó­solják, hogy a konferencia üléstermeiben éles csatákra kerül majd sor. Az Egyesült Államok, Ang­lia és Franciaország nem vesz részt a konferencián — írja a tudósító — azonban láthatóan különleges érdeklődést tanú­sítanak irántá. Belgrádban je­Fogadás a külföldi kerékpárosok tiszteletére Tegnap délután 17 órakor külön busz indult Harkányból, a siklósi várba a Mecsek Ku­pa külföldi részvevőivel. A vár egyik termében a megye és a város vezetői fogadták a spor­tolókat. A fogadáson résztvett Palkó Sándor, a megyei ta­nács elnöke, Nagy Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese, Papp Imre, a városi tanács elnökhelyettese, Tárnái László, a MÉSZÖV Baranya megyei elnöke, Csernus Kálmin, a megyei TST elnöke, Rózsahe­gyi Mátyás, a városi TST el­nöke és Tóth István, a Buda­pesti Spartacus vezetőségi tag­ja. A fogadáson Palkó Sándor elvtárs üdvözölte a külföldi versenyzőket és jó szereplést kívánt a küzdelmekhez, majd a Mecsek Kupa és Siklós neve­zetességeivel ismertette a ven­dégeket. A fogadás után a ver­senyzők megtekintették a vár nevezetességeit. A II Mecsek Kupa nemzet­közi kerékpár-verseny techni­kai megbeszélését tegnap este ai órakor tartották a harká­E heti Éotótippleink Népsport Népszab. Népszava D. Napló 1. MTK—Pécs 1 l 1 1x2 2. Tatabánya—Bp. Honvéd 1 X 2 X 1 1 1x2 3. SBTC—Ferencváros 1x2 1 X 1 X 1 X 4. Győr—Csepel 1 1 1 1 5. Komló—Ózd 1 X 1 1X2 x 2 6. CVSE—Diósgyőr 1 X 2 x 2 x 1 7. DEAC—DVSC 1 2 1X2 2 x 8. Nyíregyháza—Kecskemét 1 X 1 2 1 2 1 2 9. Ganz MÁVAG—Egyetértés x 2 X 1 1 10. Kaposvár—Sz.-fehérvár x 2 X 1 1 X 2 11. Budai Spart.—Budafok 1 1 1 X 1 X ÍZ, Oroszlány—BVSC x 2 2 x 2 12- — ■ -------- -■ ■­K ennedy elnök sa’tóérlekezlete KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik szere­tett feleségem, édesanyám s lányom Klein Játtosné temetésén megjelenésükkel, s koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mondunk szaktársaimnak s a pécsi KIOSZ adóközösségé­nek. 635 A gyászoló család Szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya özv. Ringvald Józseiné Wachtl Anna augusztus hó 29-én, 69 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 1-én, pénteken t órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 707 A gyászoló család A Komlói Helyiipari Szol­gáltató Vállalat Bizományi Vállalaton keresztül vásárol 1 db szemes gemblynkkötőgépet konfekció üzemébe. Ér­deklődni: levélben, vagy személyesen forduljanak Komló, Kossuth Lajos u. 21. sz. alatt a vállalat igaz­gatójához. 461 MEGVÉTELRE KERESSÜK az alábbi biztosítékokat: DŐL II. 25 A DŐL III. 35 A NKI 80 A NKI 100 A NKI 125 A NKI 260 A NKI 300 A BEREMENDI CEMENT ES MÉSZMŰVEK BEREMEND Telefon: Beremend 1. 42820 Hasznos AJÁNDÉK egy szép töltőtoll! 12 karátos, aranyhegyű Parker rendszerű kínai töltőtollak nagy válasz­tékban­Lucky 215-s 312,— Ft Yingxiong Jinbi 185,— Ft KAPHATÓ MINDEN papír- és Írószer- szakboltban 55 068 Szomorú szívvel tudatjuk, bogy szeretett kisfiúnk, test­vérkénk, unokánk Berta János augusztus 30-án, életének 3. évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 2-án. szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 708 A gyászoló szülei Ott József nyugdíjas. Borbála telepi la­: kos. augusztus hó 30-án 80 i éves korában elhunyt. Te­metése szeptember 1-én pen- . teken du. fél 4 órakor lesz a l pécsi köztemetőben. 709 Albert család köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszöne­tét a megyei pártbizottság­nak. a megyei tanács, járási tanács művelődési osztály dolgozóinak, a vasutas zene­karnak, a Vasutas, a Pécsi Dózsa, a Komlói Bányász sportkörnek, a nagykozán alapszervezetnek, a szalántai nagyko/ári. véméndi, szent­lőrinci tantestületnek és ta­nulóinak. a MÁV bérházi is­merősöknek, az összes ro­konságnak és mindazoknak akik szeretett halottunk Rácz Sándor temetésén mélységes gyá­szunkban megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló édesanyja, felesége, gyermeke és a Győri Kiss család 636 DÍSZÍTSE OTTHONÁT SZOBANÖVÉNYEKKEL! Megvásárolhatja a Kerté­szeti Vállalat Üj-Mecsek- aljára, Hősök terére és Vasas I-re kitelepült pa­vilonjaiban A BÁNYÁSZNAPON 30%-os árengedménnyel. 55 076 Szobafestő és mázoló szakmunkáso­kat azonnal felveszünk. Jelentkezés: Vegyesipari Vállalat, munkaügy, Pécs, Irányi D. tér 9. 42 195 A Komlói Helyiip&ri Szolgáltató Vállalat felvesz lehetőleg közgazdasági technikumban érettségizett, ruhavarrásban jártas olyan műszaki gyakornokot aki jövőre ruhaipart techni­kumba levelező hallgatóként beiratkozik A felvétel a válla­lat ruhakonfekció üzemébe történik. Érdeklődni lehet Komlón. Kos­suth Lajos u. 21. szám alatt, a vállalat igazgatójánál. «60 Paptr­és rongy gyűjtő heteket TART A BARANYA—TOLNA MEGYEI MÉH augusztus 15-től—szeptember 15-ig MOST ADJA LE A HÁZTARTÁSÁBAN LÉVŐ FELESLEGES PAPÍR- ÉS RONGYHULLADÉKOT. 42486

Next

/
Oldalképek
Tartalom