Dunántúli Napló, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
4 NAPLÓ 1961. AUGUSZTUS 1«. Külföldi hírek A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma Augusztus 14-én me@iyík a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának teljes ülése. A plenum hétfőn 14 beszámolót hallgatott meg a már ciusi tanácskozáson kitűzött népgazdasági feladatok teljesítéséről. Ramesvari Nehru asszony Moszkvába érkezett Ramesvari Nehru asszony, az ismert indiai közéleti személyiség kedden Moszkvába érkezett, hogy átvegye a neki ítélt nemzetközi Lenin-béke- díjat. Norodom Sziltanuk lemondott Norodom Sziltanuk herceg, kambodzsai államfő váratlanul lemondott. Mint az AP tudósítója jelenti Phonom Penh- ből, a lemondás kérdésének megvitatására javasolta a kam bodzsad nemzetgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását. Átadták a nemzetközi Uenindíjat Sekoo Touré guinea! elnöknek D. V. SzSkobelcin, a nemzetközi Lenin-békedíj bizottság elnöke augusztus 13-án Co- nakry-ban a Guineái Köztársaság fővárosában mintegy harmincezer ember jelenlétében adta át a nemzetközi Le- n in-békedíjat Sekou Touré- nák, a Guineái Köztársaság el ■nőkének. Sekou Touré elnök beszédében megjegyezte, hogy erre a magas kitüntetésre a legjobb válasz: „Töretlen hűségem lesz pártom politikai irányvonalához, a giuneai népi forradalom teljes győzelmének kivívásához, a testvéri népekkel kiépített együttműködéshez", Parlamenti választások Izraelben Izraelben kedden megkezdődtek a parlamenti választások. Az egy és negyed millió szavazó 120 parlamenti képviselőt. választ. A képviselői .mandátumért folytatott harcban 15 politikai párt vesz Tészt amelyeknek programja, az Izraeli Kommunista Párt kivételével alig különbözik egymástól. Legújabb hírek, jelentések a berlini helyseiről FASISZTA MERÉNYLET AZ NSZEP EGYIK NYUGAT- BERLINI IRODÁJA ELLEN Kedden hajnalban felelőtlen fasiszta éternek provokatív merényletet követtek él az NSZEP nyugat-berlini szervezetének egyik irodája edlen. A nyugat-berlirú rendőrség állítása szerint „ismeretlen tettesek” betörték az NSZEP egyik nyugat-berlini irodájának ajtaját. Az ADN jelentése arról tudósít, hogy az NDK kormányának intézkedése erősen érezteti hatását a nyugat- berliind tőzsdén és bankoknál is. ahol eddig mesterségesen alacsony árfolyamon váltották be a demokratikus márkát nyugatnémet pénzre. Mint már hírül adtuk, a nyugat-berlini pénzátválító-helyeket és zugbankokat csőd fenyegeti. A legfrissebb jelentések szerint kedden a legtöbb pénzátváltás sál foglalkozó vállalat váratlanul elbocsátotta alkalmazottait. Hétfőn délután a nyugatberlini rendőrség megszállta a Die Wahrheit című haladó lap szerkesztőségének épületét. A rendőrök tettlegesen megakadályozták, hogy a lap főszerkesztője és munkatársai a szex kesztőség hivatalába és a nyomdába lépjenek. AZ AMERIKAI CSAPATOK HADGYAKORLATA Az UPI jelentéséből kitűnik, hogy a megszálló hatóságok is folytatják provokációikat. Berlin demokratikus övezetének közelében, alig 20 méterre az övezethatártól, kedden reggel 9 órakor megkezdődött az amerikai csapatok hadgyakorlata. Noha egy amerikai katonai szóvivő szerint csak ^mindennapi kiképzésről” van szó, nyilvánvaló, hogy a gyakorlat a feszültség fokozását célozza. Egyes nyugatnémet körök azt is megkísérel lék, hogy valótlan hírek terjesztésével pánikot keltesenek. Hétfőn éjszaka a hírügynökségek olyan jelentéseket közöltek, hogy teljesen megszakadt a posta- forgalom Berlin demokratikus és nyugati övezete valamint Nyugat-Barlin és az NDK között. Kedden reggel azonban Nyugat-Berldnbem hivatalosan közölték, hogy a ^korábbi jelentésekkel ellen tétben, tel ie- sen zavartalan a postafcrga- lom”j A NYUGATNÉMET KORMÁNY RENDKÍVÜLI ÜLÉSE A Reuter tájékoztatása szerint a nyugatnémet kormány kedden Adenauer kancellár elnökletével rendkívüli ülést tartott, hogy megvitassa a tervezett nyugatnémet „ellenintézkedéseket”. COUVE DE MURVILLE NYILATKOZATA Mint az AP hínil adja, Cou- ve de Murville francia külügyminiszter nyilatkozott a berlini helyzetről, azt „súlyosnak” ítélte meg, s hozzátette, hogy a nyugati halaiknak „újabb nehézségekre számítanak”. A külügyminiszter tagadta, hogy a nyugati szövetségeseket a berlini helyzet megítélésében nézeteltérések választják éL, s azt mondta, hogy „az alapvető kérdésekben" _ teljes köztük az egyetértés. LÄZAS MEGBESZÉLÉSEK WAS HINGTONB AN A nyugati hírügynökségek elmondják, hogy az amerikai fővárosban ás folytatódtak a lázas megbeszélések. Mint mór hírül adtuk, Kennedy elnök hétfőn Thompsonnal, moszkvai nagykövetévéi, majd Rusk külügyminiszterrel tárgyalt. A megbeszélés után Thompson nagykövet Nyugat-Németar- szágba utazott, ahol egyhetes szabadságát tölti, majd onnan folytatja útját Moszkvába. Washingtonban, az amerikai külügyminisztériumban is beható tárgyalások voltak. A francia, az angol és a nyugatnémet nagykövet több mint másfél órás megbeszélést tartott a küliügyrrnnisBétrium vezető tisztviselőivel, megvitatta velük a tervezett „ellenintez- kedéseket”, AZ INDIAI SAJTÓ A BERLINI HELYZETRŐL Mint a Reuter közli, az indiai sajtó is részletesen foglalkozik a bérűim helyzettel, s megállapítja, hogy Nyugaton túlságosan nagy hűhót csapnak Berlin mdatt Az Indian Express rámutat, hogy bár átmenetileg valószínűleg fokozódni fog a feszültség Berlin két övezetének határán, helytelen túlzásokba esni, mert az NDK kormányának intézkedései nem érintik a Nyugatot, úgyszólván még ..tű- szúrásokhoz” sem hasonlíthatók. A Hindustan Times szintén arról ír, hogy Nyugaton mindjárt riadót fújnak, holott a helyzet ezt nem tette szükségessé. .Most arra van szükség, hogy fokozott erőfeszítéseket tegyünk a német kérdés megoldására ::. Ha a Nyugat nem törekszik e kérdés rendezésére, elkerülhetetlenül, napról napra gyengülni fog pzodciéja” — jegyzi meg a lap. AZ ANGOL SAJTÓ JÓZANABB Állásfoglalása Az angol lapók egyrésze ked I den (reggel visszakanyarodó! t a I berlini helyzet józanabb fel- I méréséhez. Ebben szerepet ját- j szott az a tény is, hogy a miniszterelnök éppen hétfőn utazott el kéthetes vadászatra, ezenkívül szabadságon van a belügy- a hadügy-, és a pénzügyminiszter, sőt, minit a külügyminisztériumban hangsúlyozták, Lor Home sem szándékozik megszakítani szabadságát. A Daily Express vezércikke rámutat, hogy amikor egyes hisztérikus emberek úgy beszélnek, mintha világháborús veszély állna fenn a nyugat- berlini események miatt, az angol kormány vezetői üdülnék. Ezek a vezetők tájékozott bírái a helyzetnek. : Megnyílt Tokióban a szovjet kereskedelmi és ipari kiállítás Tokióban kedden megnyílt 1 a szovjet kereskedelmi és ipa- j ri kiállítás. Délelőtt 10 órára megérkeztek a japán kormány és politikai élet képviselői, szakszervezeti és közéleti személyiségek, üzletemberek. A jelenlévők tapssal fogadták A. I. Mikojant, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnök- helyettesét. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Szato japán ------------— külkereskedelmi és iparügyi miniszter. A japán külkereskedelmi és iparügyi miniszter nagy elismeréssel nyilatkozott a kiállítás gazdag anyagáról, amely mint mondotta a szovjet technika magas színvonaláról tesz tanúbizonyságot, és természetszerűleg rendkívül érdekli a kormány tagjait és a népet A megnyitó ünnepségen nagy beszédet mondott Miko- jan. a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese. ... ---------------M egszökött franciaországi fogságából az Algériai Felszabadítási Front egyik vezetője Az A1 Gumhurija című lap vasárnap hírül adta, hogy a napokban megszökött francia- országi fogságából Musztafa al Asraf, az Algériai Nemzeti Felszabadító Front egyik vezetője, akit Ben Bellával és minisztertársával együtt tartóztattak le a francia hatóságok. A hírt a francia külügyminiszÁdenaner ismét fenyegetőzik Adenauer nyugatnémet kancellár hétfőn beszédet mondott a Kereszténydemokrata Unió Regensburgban tartott választási gyűlésén. A kancellár ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy fenyegetőzzék és féktelenül uszítson a Német Demokratikus Köztársaság, valamint a többi szocialista ország ellen. A kancellár nem átallotta „az emberiség ellen elkövetett bűnténynek” nevezni azt. hogy a Német Demokratikus Köztársaság lépéseket tett a Nyu- gat-Berlinből kiinduló provokációk megakadályozására. Adenauer azzal fenyegetőzött. kereskedelmi zárlat ala helyezik az egész „keleti tömböt” és felülvizsgálják a két Németország között fennálló kereskedelmi egyezményt. A kancellár sürgette, erőteljesen kell fokozni a katonai felkészülést. tórium nyomban megcáfolta. Az AP jelentése szerint az algériai kormány szóvivője hétfőn sajtóértekezleten közölte, hogy Musztafa Asraí- nak valóban sikerült elmenekülnie. s jelenleg úton van Líbia felé. hogy jelentést tegyen az ott ülésező algériai ideiglenes kormánynak; Az Egyesült Államok új fegyvereket szállít Dél-Vfetnamba Az Egyesült Államok, hogy étinyarn ja a dél-vietnami hazafiak harcát, korszerű fegyvereket KzáBát a dél-vfetiiami hatóságoknak. A Newsweek című hetilap közli, hogy e fegyverek között gyorsan terjedő különleges gáz is várni „A fontos újdonság az, — mondotta az egyik katonai szakértő. — hogy eühatárocztus: legmodernebb fegyvereink bizonyos fajtáit ott fogjuk alkalmazni először, ahol tényleges hadműveletek folynak. Mint a Newsweek jelenti, a gázon kívül szállítanak még Dél-Vietnamiba „mifcrorakétá- kat”, kanadai gyártmányú esál iító-repülőgépeket, különleges golyószárókat, kis dereglyéké* a dzsungel folyókon folytatandó hadműveletek céljaira, világító berendezéseket az éjszakai hadműveletekhez. Tavaly jártam Berlinben,: a innen utaztam Nyugat-Német- országba. A Brandenburgi kapu mellett egyszerű gépkocsiban mentem át a tempel- hofi repülőtérre, s innen repültem Hamburgba. Hamburgból Kölnbe utaztam, innen bejártam a Ruhr-vidék összes városát, s Münchenen keresztül utaztam Bécsbe. A világsajtó akkor már tele volt hírekkel, a nyugat-németországi revansizmus híreivel, a katonai készülődést leleplező közleményekkel, nyugatnémet tábornokok, Strauss hadügyminiszter és Adenauer kancellár orcátlan követelőzéseivel, hogy fegyvert kapjanak, elsősorban atomfegyvert „védelmi célokra”. Magam akartam meggyőződni arról, hogyan gondolkodik a nyugatnémet lakosság minderről. Bis gondoltam — elmondok, ahol csak lehet, mindent arról, hogyan gondolkozunk mi erről! Ml, akik a világtörténelem eddig legvéresebb háborújának szörnyű emlékeit őrizzük — s azt a minden magyarban tudatos történelmi tapasztalatot, hogy évszázadok óta a német volt a mi szabadságunk megtiprója, gazdaságunk kizsákmányoló- ja, nemzeti kultúránk meg fertőzője, politikai gondolkodásunk összezavarója. A Német Demokratikus Köztársaságban és a demokratikus Berlinben egy új Németország lelkisége, politikai meggyőződése és kétségtelen virágzása tett rám mély benyomást. Egy új Németország benyomása azt tükrözte, hogy lehetséges egy egységes, demokratikus, békeszerető, a szomszédaival barátságban élő és az európai népek családjába újszerűén és egyben a legnagyobb német szellemek örökségéhez méltóan illeszkedő Stémetország kialakítása. Egy Ura van csak ennek- Némeí- krszágban végre kett hajtom Dezséry László: A Brandenburgi kapu körül art a politikai döntést, amit a potsdami szerződésben a keleti és nyugati szövetségesek még együtt vállaltak — kiirtani Németországból a militari amis és a nácizmus minden nyomát A Brandenburgi kapun túl más kép fogadott. A falakon plakátokat találtam, a Brandenburgi kapu képével és alatta nagy feliratot: „Nyissuk ki a kaput!” Mit jelentett ez a jelszó? Nem titkolta senki, akit megkérdeztem. Nyugat-Németországban ezt úgy értették, hogy a Német Demokratikus Köztársaságot Nyugat-Németországba keli bekebelezni, s tovább tágítani az országot az Odera—Neisse- hartáron túlra, Lengyelország és Csehszlovákia területére, majd erőt gyűjtve, még tovább, egy újabb Drang nach Osten régi terve szerint. Ha egyáltalán találni lehetett politikai véleményeket — mert egyébként vagy olyan nyárspolgárokkal találkoztam, akik a politizálást rejtelmesen mosolyogva utasították vissza, vagy olyan heccelődőkkél, akik azt fejtegették, hogy Németország már „nem tekinthető” feltétel nélkül kapitulált országnak —, akkor a revans gondolataival találkoztam. A vonatokon, pályaudvarokon térképek, amelyeken a hitleri Németország területe jelentette a „Reich” határait és sokféle gomblyuk-jelvényt, amelyek valamely német revan- sista csoport céljaival ágáltok. Azóta élteit egy esztendő és a helyzet még élesebbé vált. A revansistáfc egészen leplezetlenül dolgoznak, szónokolnak, szervezkednek, a nyugatnémet lapok újabb és újabb híreket közölnek, mennyi fegyvert vásárolt Srauss Amerikában. S egy félévvel ezelőtt a Spiegel azt írta, — ezt Japánban olvastam és igen megjegyeztem magamnak —, hogy Németországnak olyan repülőgépekre van szüksége, amelyek atomfegyvereket szállíthatnak — mégpedig úgy, hogy nincs szükségük repülőtérre! Ki elten, miért, hova repülnének ezek a gépek? A Spiegel pedig ugyanakkor megírta, hogy a német fegyverkezési program minden egyes nyugatnémet lakosnak hatezer márkájába kerül a következő öt éven belül, beleértve a csecsemőket is. Ilyen helyzetben a Szovjetunió felajánlotta a békeszerződést mindkét Németországnak, a háborúban, a Hitler- ellenes koalícióban részt vett valamennyi nagyhatalom és ország részvételével, s felajánlotta, hogy Ny ugat-Berlini nyilvánítsák semleges szabad városnak, amelynek társadalmi rendje a benne élő lakosság akaratától függjön, s összeköttetése Nyugat-Németország- 0al akkor is zavartalan legyen, ha a békeszerződést nem kötné meg mindkét német állam, vagy a békeszerződésben nem venne részt valamennyi, a második világháborúban részt vett hatalom. Nyugat-Németország a hajt- hatatlanság nyilatkozataival válaszolt és megerősítette re- vansista propagandáját, Nyu- gat-Berlinben megsokszorozta a divenzánsok. valutaüzérek, embercsempészek, kémek hadát, minden erejével a Német Demokratikus belső békéjének ra, az ingadozó csábítására és az ügyi helyzetének sara tört. Köztársaság felforgatásá- németek át- ország penzió egmgataGűndoltazztnik logikusan. Ha egy államnak, amely háborúban feltétel nélkül megadta magát, olyan békeszerződést ajánlanak fel, amely rendezi államiságát, nemzetközi helyzetét. nemzetközi jogait — az az állam a történelem tanúsága szerint elfogadja a békeszerződést. Elfogadja, sőt dolgozik érte. mert érdeke. Miért nem akarja Adenauer Németországa a békeszerződést? Nyilvánvalóan azért, mert nem akar belenyugodni keleti határaiba. amelyek pedig mee- változtathatatianok. Mert ezeket a hitleri támadás véres tapasztalatai alapján, s a megmegújuló német agresszió elhárítása céljából, egész Európa védelmében, a potsdami szerződésben részt vett nyugati hatalmak jóváhagyásából is vonták meg az Odera— Nedsse vonalnál. És nyilvánvalóan azért mert a békeszer ződés nem engedné meg Nyu- gat-Németországnak a militarista újrafegyverkezést, a re- vamsista politikát és a támadást Európa országai ellen. Amikor tehát Adenauer elutasítja a békeszerződést, akkor vallomást — nagyon is nyílt vallomást — tesz sötét, békeellenes szándékairól. Nyugat-Németországban arról fecsegnek, hogy a béke- szerződésre vonatkozó szovjet javaslat „veszélyezteti a békét”. De Európában valószínűen nincs egyetlen újságolvasó sem, a.ká ezt a feje- tetejére állított okoskodást elfogadná. Békeszerződés nem szokta veszélyeztetni a békét. Inkább az veszélyezteti Európa békéjét, hogy Adenauer a nyugati támadó katonai tömbbe, a NATO-ba szeretné bevonni egész Németországot (bekebelezvén a Német Demokratikus Köztársaságot is), s hogy a NATO-n belül a németeknek vezető szerepet követel, vagy legalább „egyenjogúságot”. — ami egyértelmű Nyugat-Németország atomfel- fegy vérzésével! Az ameriVi sailo aat igyekszik elhitetni, hogy a német békeszerződés felvetése „ok nélkül” történik. Berlinben a helyzet „normális”. A „normális” Nyugat-Berlinről azonban éppen a nyugatiak fogalmazták a legtalálóbb jelzőt: „frontváros ’. Ugyan ki ellen és milyen fronton „írontváros” az a Nyugat-Berlin, amelyben jelenleg a világ legnagyobb szabású kémkedése és diver- záója folyik nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság, hanem a szocialista országok mindegyike ellen is? Már mos! melyik igaz a két nyugati propaganda-fogalmazás közül: az-e, hogy a nyugat-berlini helyzet „normális”, vagy az, hogy Nyugat-Berlin „front- város”? Mikor volt front-helyzet normális? Vagy nyugati értelmezésben az a „normá- Ks”, hogy a szocialista országok ellen és az ellen a Németország ellen, amely békeszerető. demokratikus politikát folytat, minden lehetséges eszközzel szítják a felforgatást? Nem, mi ezt a helyzetet nem tarthatjuk ,,normálSs”-nak. Ss a világbéke védelmében álló intézkedésnek tartjuk azokat az intézkedéseket, amelyeket most a varsói szerződés tagállamai kormányainak tavas- lata alapján, a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának határozatából az NDK kormánya hozott. Az NDK most a maga határain — beleértve Nagy-Berlin határát —, olyan ellenőrzési rendszert létesít, amely minden szuverén állam határain fennáll. Határain megbízható őrséget állít, hogy meghiúsítsa a felforgatást, amit Nyugat- Berlinbol irányítanak. A béke- szerződés megkötéséig ezek a határintézkedések maradnak érvényben, de ezek természetesen nem akdályozzák meg a két Németország közötti forgalmat, s nem érintik Nyugat- Berlin szabad érintkezését Nyugat-Németország gat. Megszűnik a demokratikus Berlin lakosainak nyugat- berlini munkavállalása, de mindenkit elhelyeznek a demokratikus Berlinben. És nincs többé ellenőrizetlen zó- názás a U-Bahnon, vagy S-Bahmon — befellegzett a nyugati valutaüzéreknek. Máris nyugat-berlini csődökről írnak a nyugati lapok. Most majd kitűnik, kik és mennyi hasznot húztak Nyugaton a szerintük „normális” helyzetből az NDK kárára. Meggyőződésünk, hogy tárgyalások lehetségesek a nagyhatalmak között, amelyek a német békeszerződést és Nyu- gat-Berlin szabad város semleges státusát létrehozhatják. A világközvélemény nyomása ebben az irányban hat. A Szovjetunió szilárd békepolitikája pedig meg fogja találni a módját annak, hogy a tűrhetetlen német helyzetet megváltoztassa, s ugyanakkor megőrizze az európai bekéi*