Dunántúli Napló, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-22 / 197. szám

6 NAPLÖ 1961. AUGUSZTUS 2*. Rol rnnvelfidiink at szálak ázzunk» Komión döntetlen, Újpesten vereség Mindvégig izgalmas küzdelem és ezt a feladatát kitűnően ellát­ta, oly annyira, hogy a válogatott csatár játéka valósággal elhalvá­nyodott. A csatársorból ügyes játékával kiemelkedett a. fiatal Soós. Nagy­szerűen hozta fel a labdát, ügye­sen továbbította, gyorsaságával ügyes lyukrafutásával ő volt a ki­egyenlítő gól szerzője is. A csatársor jöbbi tagja ts, élü­kön Ivánnal és Carnival, sok gondot okoztak az ellenfél védel­mének. Feltűnt, hogy Faragó a nagy nyo­más ideje alatt hátul segített, de mikor kellett, idejében elfoglalta helyét a csatársorban. Dicséret illeti a csapat többi játékosait is, akik minden tudásukat beleadva, részesei voltak a szép eredmény elérésének. A Ferencvárosból Landi, Mátrai és Fenyvesi dr. játszott jól. Nem ment a kapuralövés a pécsieknek Munkában i komlói védelem, K. Bányász—FTC 2:2 (0:1). Vaeámap Komftó fennállásának 10 évfordulója alkalmával rende­zett bajnoki mérkőzésre több mint 10 ezer szurkoló volt kíváncsi. Már a kora délutáni órákban szál­lingóztak a szurkolók a pályára és a mérkőzés kezdetére csaknem tele volt a gyönyörű komlói sta­dion. Akik vettek annyi fáradtságot maguknak és megtekintették a ta­lálkozót, nagyiramú, helyenként színvona­las, jó mérkőzést láthattak. Változatos tízpercek voltak a ta­lálkozó alatt. Hod a hazai csapat, hol pedig a jó hírnevű ellenfél táhiádott és a kapuk majdnem hogy egyformán voltak veszély­ben, mindkét fél részéről. Igazi „bányásznapd.'* küzdelem volt. A komlói csapat ritkán látott szép játékával megérdemelten tartotta otthonában az egyik pontot az ugyancsak JA Játszó Ferencvá­rositól. Az első félidő első 10 percének kiegyenlített küzdelme után a Ferencváros ragadta ma­gához a kezdeményezést, de ebben az időszakban biztosan álltait a komlói védők a lábukon. Fő eré­nyük volt, hogy nyugodtan hozták ki 16-oson belülről a labdát és pontosan adták jó helyzetben levő játékos társaiknak. Látszott a Bá­nyász játékán, hogy jó erőben vannak játékosai. Dicséretükre vált, hogy a Ferencvárostól kapott gól után sem törtek le, hanem még na­gyobb erőbedobással küzdöttek a kiegyenlítő gólért. Az újonc komlói csapat közvet­len védelme jól játszott. Kanizsai higgadtan, Palotás pedig minden­hol ott volt, jó labdákat adott, ki­tűnően szerelt. Ezúttal Rátkai is méltó segítőtársa volt a hátvéd- hármasnak, jó közbelépései, pon­tos passzai jellemezték. Komlói Albert zavarásával volt megbízva Nem valami kecsegtető előjelek­kel indult a mérkőzésre a lila­fehérek együttese. Az előző héten lesérült Dunai I. kihagyta az ed­zéseket és ugyanúgy Dunai n. is torokbántalmak miatt nem vehe­tett részt a heti edzéseken. ■ Az Újpesti Dózsa ezen a mér­kőzésen biztosan szerezte meg a győzelmet, de biztató jelek mu­tatkoztak a pécsi csapatban is. Ezúttal a pécsiek nem játszottak alárendelt szerepet, mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak az Újpesti Dózsának. Baj csupán az volt, ami általában: nem ment a kapuralövés. Többszór kerültek a csatárok jó helyzetbe, de min­denkor hibáztak. Van tehát mit javítani az elkö­vetkezendő időkben a góllövés terén, örvendetes volt, hogy több csatár már próbálkozik a távoli lövésekkel is, nemcsak a 16-oson belül szánják már rá ma­gukat. A csapat összeállításában kifo­gásolható, hogy a hátsó alakza­tokat ismét megbolygatták. A balhátvéd posztjára Kisst állí­tották, míg Csupák Halasi posztján balfedezetet játszott és Serédit ki­hagyva a csapatból, Halasi foglal­ta el helyét. A szerdai edzőmérkő­zésen a második félidőben be­állt Hegyi jól játszott a fedezet helyén és éppen ezért őt lett vol­na ésszerűbb Serédi helyett beál­lítani. Mérkőzés ideje alatt a hátvéd- hármas közül Kocsis volt a leg­jobb, aki fejjel, lábbal ura volt a mezőnynek, de Bendes tiszta szerelései és jól' irányított labdái is dicséretre méltóak. Az első fél­időiben Csupák higgadtan, körülte­kintően játszott, a második félidő­ben azonban kissé visszaesett. Ugyanez elmondható a fedezetpár másik tagjára, Halasára is. A tá­madósorban két játékost lehet ki­emelni, Kamondit és Dunai I-et. Az előbbi mint már megszoktuk tőle, sokszor hátrament segíteni, felhozta a labdát és többször kí­sérletezett lövéssel is. Az első félidőben ugyanezt tette Dunai I. is, ügyesen, ötletesen játszott, de a második félidőben lendülete kissé alábbhagyott. Reméljük, a háromgólos vere­ség nem töri le a csapatot és a következő fordulóban itthon a Va­sas elleni nehéz mérkőzésen nem­csak jó mezőnyjátékot, hanem gó­lokat is látunk a Pécsi Dózsa csa­patától. FERTŐI 18.45: A Pécs Tánczenekar játsziig 19.00: Színes, tanulságos élet. — Zenés összeállítás. 20.00: Műsorzárás. MOZI: Park: Legénylakás (4, negyed 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth: Kővlrág (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Micsoda éjszaka (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak 18 éven felülieknek t Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Fémek vetélytársai. 61/4. sporthíradó, Kötekedő Misa. Kato- násdi. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárvárosi: Az élet titka (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Csónak a tengeren (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Légy boldog Irina (fél 6 és fél 0 órakor). Rákóczi (Mecsekaija): Fapados szerelem (7 órakor). Május l. (Vasas n.): Nyomorul­tak I—n. (5 órakor). Kossuth (Mohács): Veszélyes út. (6 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Balti égbolt L (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós*): Holnap felnőtt leszek, (fél 9 órakor). * A Moziüzemi Vállalat értesíti a özönséget, hogy a Petőfi Film- üínházhan 22-én és 23-án a hir- etett műsortól eltérően a Micso- a éjszaka című magyar film ke­il bemutatásra. ma« mérkőzésen győzött a Pécsi Bányász ellen. Győzelmüket jó védekezésüknek köszönhetik. A többi találkozókon, már nem lát­hattunk ilyen jó küzdelmeket a villámtoma második napján. Ke­vés jó megoldást láthattunk az együttesektől. Eredmények: férfiak: Pécssza- bolcsi Bányász-Porcelángyár 16:6, Bányász—Urán 17:7, Pécsszabolcsi Bányász—Bányász 12:11, Urán— Porcelángyár 13:13. Nők: Pécssza­bolcsi Bányász—Porcelángyár 5:1, Építők—Bányász 4:2, Építők—Por­celángyár 6:3, Bányász—Pécssza­bolcs 7:4. A torna végeredménye: 1. Pécsszab. 2. Bányász 3. Urán 4. Porcelángyár Férfiak: B. 2 2 — — 28:17 2 1—1 28:19 2 1—1 20:28 2-------2 17:29 — A z alkotmány ünnepére rendezett villámtomán alacsony színvona­lú mérkőzést hozott a Porcelán gyár—Pécsszabolcs női kézilabda­csapatának küzdelme. Képünkön: munkában a porcelángyáriak vé­det me. Nők: 1. Építők 2 2 — — 10:5 4 2—3. Bányász 2 1 — 1 9:8 2 2—3. Pécssz. B. 2 1 — 1 9:8 2 4. Porcelángyár 2 — — 2 4:11 — Meglepetések as NB Ill-ban A PÉCSI VSK: az elmúlt fordulóban a Szek­szárdi Dózsa együttesét látta ven­dégül. Az újonc NB IH-as csa­pat bemutatkozása a vasutasok szempontjából nem sikerült jól, mivel az egyik pontot a lelkesen küzdő- vendégek hazavitték. A mérkőzés alatt volt olyan időszak, amikor 30 percig a PVSK táma­dott, rengeteg gólhelyzetet terem­tett, de csatárai ezekből egyetlen egyet sem tudtak kihasználni. A mérkőzés egyik pontja sze­rencsével maradt a vasutasok birtokában. A PVSK játékosai valamennyien átlagon aluli teljesítményt nyúj­tottak. Reméljük azonban, hogy nem esnek •'abba a hibába, ami­be az előző bajnokságban. Ekkor Is eladogatták a pontokat, a biz­tos győzelmet ígérő találkozókon. Látszik, hogy a vasutas csapat még nincs összeszokva. Gyak­ran a régi hibába esnek, sokat viszik a labdát, sokat cseleznek, és a legnagyobb hiba, hogy nem látnak’* a pályán. Ezen hiá­nyosságok gyors kiküszöbölése a legfontosabb most a csapatnál, mert csak így indulhatnak az el­ső hely megszerzésére, A PÉCSI BTC a Bajai Bácska ellen aratott nagyszerű győzelmével kezdi elfelejtetni az első forduló csú­nya vereségét. Ezen a mérkőzésen a csapat min­den részében jobb volt, mint nagy nevű ellenfele. Különösen szép fegyverténynek számít, hogy ezt az együttest saját pályáján fektette kétvállra. A mérkőzés legnagyobb részében ügyesen támadott a BTC-csatársor, és ha kellett a védelem is biztosan állt a lábán. Szeretnénk, ha csapa­tunk továbbra is formáját tartva a bajnokság élvonalába küzdené magát, mert erre a jó játékos­állományon kívül minden lehe­tősége megvan. A MOHÁCSI TE második mérkőzésén is döntet­lenre végzett. A Bajai Építők el­len játszottak a TE játékosai, és Otthonában sem tudott győzni a PVSK az újonc Szekszárdi Dózsá­val szemben, Két napon keresztül négy férfi és négy női kézilabda-csapat rész­vételével az alkotmány ünnepének tiszteletére a Pécsszabolcsi Bá­nyász villámtomát rendezett. Min­den csapat két mérkőzést játszott, és az így. szerzett gólarány döntöt­te el a helyezéseket. A szombati nap legérdekesebb meglepetése az Építők női csapa­tának győzelme, a Pécsi Bányász NB I-es együttese ellen. Az Épí­tők játékosai hatalmas lelkesedés­sel és ügyes játékkal fektették kétvállra az erősen tartalékos és így gyenge teljesítményt nyújtó NB I-es csapatot. A következő mérkőzés már sokkal unalmasabb játékot hozott, mivel a porcelán- gyáriak nagy hibaszázalékkal ját­szottak. A férfiaknál a megyebaj­nokság első és második helyezett­jei találkoztak, de rövid idő után az Urán csapata kifulladt. A má­sik találkozón a bányászcsapat biztosan győzött a rosszul játszó porceláíngyáiiak ellen. Vasárnapi találkozókon is akadt meglepetés. A férfiaknál a Pécs­szabolcsi Bányász jó iramú, izgal­Papírforma a megyei I. osztályban Pécsi Urán—Siklós írt (1:»), Sörgyár-pálya. A többet támadó Urán SC-nek elkerült a győzelem. Mindkét csapat játékosai a szo­kott formájuk alatt játszottak. Szigetvári ZMSE—Pécsi Postás 2» (2:0), Szigetvár. A közepes ira­mú és színvonalú mérkőzésen az első félidei játéka alapján meg­érdemelten nyert a szigetvári csapat. Bólyi MEDOSZ—Vajszló 4:1 (2:1), Boly. A hazaiak győzelme csak az Utolsó 10 percben vált biztossá. A vajszlóiak óriási lelkesedéssel küzdöttek. Pécsszabolcsi Bányász—Bere- mendi Építők 1:9 Fécsújhegy, Igen alacsony színvonalú mérkő­zésen a hazaiak csak szerencsé­vel nyertek. Szászvári Bányász—Villányi ME­DOSZ 3:0 (2:0), Szászvár. Végig a bányászcsapat irányította a já­tékot, és megérdemelten nyerte a mérkőzést. Ifjúsági eredmények: Szászvár —Villány 14:0. ZMSE—Postás 3:1, Bóly—Vajszló 11:1. összevont járási I. osztályú eredmények: PVSK II.—Vásáros- dombó 12:1, . Sásd—Kővágószőlős 9:0, Hetvehély—Szenti őrinc 1:1, Pécsi Dózsa HL—Szigetvári Vasas ádu Váltakozó sikerrel szerepeltek kézilabda-csapataink az NB lí-ben Pécsi Dózsa—Csömöri KSK 9:9 (2:4) NB n-es férfi mérkőzés, Csö­mör. A pécsi csapat játékosai ezen a döntő találkozón meglepően gyenge teljesítményt nyújtottak. Igaz, mindkét részről csak kevés játékot láthatott a közönség. A ha­zai csapat játékosai igen sokat durváskodtak, sokszor sportszerűt­lenül játszottak. Az első félidőben emberhátránnyal küzdöttek a csö­möriek, sőt, a befejezés előtt há­rom perccel végleges kiállításra is sor került csapatukból. Enniek el­lenére a lila-fehérek a jelentős előnyt nem tudták kihasználni, így csak az egyik pontot szerezték meg és ez is elsősorban az ered­ményesen játszó Szakács és kitü­Gyakorlott GYORS- ÉS GÉPÍRÓT felvesz a Pécsi Bőrgyár. 42546 nőén védő Jedlicskának köszön­hető. Góldobók: Szakács 8, Nagy. Komlói Bányász— Bp. Testvériség 17:15 (8:7) NB 11-es férfi mérkőzés, Buda­pest. A kiesőiéiben levő budapesti csapat feltűnően jó játékot nyújt­va nagyon megnehezítette a komlói csapat győzelmét. A bányász-csa­patnak minden tudására szüksége volt, hogy mindkét pontot haza tudja hozni. A szép győzelemmel a Konilói Bányász együttese to­vábbra is az élvonalban maradt. Bp. Divatcipő— Pécsi Vörös Meteor 5:4 (3:4) NB rt-es női mérkőzés, Buda­pest. A Vörös Meteor csapata já­tékát most is balszerencse kísér­te. A játékidő első. részében nagy­szerűen támadtak, sok gólhelyze­tet teremtettek ez ellenfél kapuja előtt és sikerült egygólos Veze­tésre szert tenniük. A második fél­idő irama oly nagy volt, hogy a Vendégcsapat játékosai elfáradtak, .egyszóval, nem bírták a nagy ira­mot. így egygólos vereséggel kel­lett elhagyniok a pályái, közepes iramú mérkőzésen csak küzdelemre jutott erejükből. A múlt vasárnapi szekszárdi pontszerzés önbizalmat adott a csapatnak, éppen ezért a közön­ség győzelmet várt kedvencétől. A csapat a mérkőzés legnagyobb részében támadott, és a mohá­csiak voltak legtöbbet a labda birtokában. Ezúttal azonban a két fedezet jó játéka elmaradt. Nem támogatták a csatársort, úgy. ahogy kellett volna. Az ötösfogat is gyengélkedett. Sokat kell még javulniok, ha a követ­kező mérkőzéseken eredménye­sen akarnak szerepelni. A PÉCSI BÁNYÁSZ a Szekszárdi Petőfit látta ven­dégül, és szép játékkal megérde­melten győzött. A múlt vasár­napi vereség után úgy látszik, a csapat játéka kezd felfelé ívelni. Ezen a mérkőzésen, úgy a hátsó­alakzatoktól, mint a csatársortól, több jó megmozdulást, ötletes el­gondolást láttunk. A biztos győzelem mellett örömmel tapasztaltuk, hogy a játékosok nagy kedvvel játszot­tak. és egyik-másikuk játéka máris biztató. Reméljük, ebben a baj­noki évben eredményesebbek lesznek, és a tabellán sokkal elő­rébb végeznek. PÉCSI VASAS szombaton játszotta a mérkőző* sét az újonc Dombóvári Vasutas­sal, melyen otthonában szenve­dett vereséget. Az elmúlt vasár­napi jó szereplés után érthetet­lenül visszaesett a pécsi együttes; A játékidő legnagyobb részében a dombóváriak uralták a me­zőnyt. A Vasas csatársora erőtlenül, lassan szőtte támadásait, és az öt játékos közül csak Stel- zammer jelentett némi veszélyt az ellenfél kapujára. Kiábrándí­tóan rosszul játszott ezen a ta­lálkozón a hazai együttes. Sok durvaság csúszott be a védelem részéről a játékba, amit most már egyszer s mindenkorra meg kell szüntetni a csapatban. A Pécsi Vasas játékosai tehetséges labdarúgók, nincs szükségük efajta „keménységre”. Szeret­nénk, ha minél előbb öszeková- csolódna a fiatalokból álló együt­tes, és az NB. Ill-ban olyan já­tékot mutatnának, mint az elmúlt bajnoki év őszi szezonjában. Eredemények: PVSK—Szekszár­di Dózsa 1:1 (0:0), Pécsi BTC— Bajai Bácska 2:0 (1:0), Mohácsi TE Bajai Építők 0:0, Pécsi Bányász— Szakszárdi Petőfi 3:0 (2:0), Szé­kesfehérvár—Ercsi 5:1 (2:1). Kis­kunhalasi MEDOSZ—Siófok 3:0 (3:0), F. M. Sporthírek Totöeredmények: x, 1, x, 1, 1, 2, 2, x, 1, 1, x, 1. & Szombathelyen ebben ez évben is megrendezték a hagyományos Dunántúl teniszbajnokságokat. A női egyest Tamásiné, a PEAC ver­senyzője nyerte, míg a második helyezett szintén PEAC-versenyző, dr. Ambrusné. A férfi párosban Hirt—dr. Vébel pár lett a harma­dik. A női párosban első helyet Tamási—dr. Ambrusné szerezte meg. míg a vegyespárosban a har­madik helyen dr. Vébe!—dr. Ambrusné végzett. * Budapesten az országos Ügyessé­gi Atlétikai Csapatbajnokságokon a férfi gerelyvetésben a PVSK csapata 53.21 méteres átlaggal a harmadik helyet szerezte meg. * Poznanban a kajak-kenu Euró- pa-bajnokságok első napján szom­baton délután Parti János 10 000 méteres kenu egyesben Európa- bajnokságot nyert. A Sző 11 ősi— Fábián kettős az 1000 méteres ka­jak-kettesben bizonyult a leg­jobbnak. Vasárnap is születtek magyar sikereik. Az ezer méteres kajak kettőst a magyar SzőÜ ősi— Fábián nyerte. Az ezerméteres kajak négyesben is a magyar csa­pat végzett az első helyen. * Az összevon* megyei vízilabda- bajnokságért Szegeden az AC— Pécsi Dózsa találkozót bonyolítot­ták le. A Dózsa messze formája alatt játszott és 5:1 arányban ve­reséget szenvedett. DTJNÄNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatalt Pécs. József Attila u. ML _______Telefon: 15-32. 15-33. P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok» nál és kézbesítőknél. Hí4 1 hAnonn 11 IS v A PÉCSI RADIO 1961. augusztus 22-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvét nyelvű műsor: A cséplési verseny eredményei. Az év végéig a tsz-ek teljesítik építési tervüket. — Interjú. A szakemberek tanácsolják: Már most gondoljunk az ősziek be­takarítására. Lányoknak—asszonyoknak. Vidám népi muzsika. 17.30: Német nyelvű műsor. Felhívás az értelemhez. Az egyetlen biztos út a tárgya­lás útja. Hírek a szocialista tábor orszá­gaiból. Könnyű zene. 18.00: Két költő verse. 1. Petőfi Sándor: A négyökrös szekér, 2. Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka. Elmondja: Fülöp Zsigmond és Dariday Róbert. 18.10: Könnyű dallamok. 1. Ober- llrjg: Coctall-rag (Berlini Rádió tánczenekara), 2. Rajmond: A szerelmes tücsök. (Palócz Lász­ló), 3. Moszkovszkij: Szerenád. (Marcel Palotti — orgona), 4. Majláth: Utcán én sosem ismer­kedem. (Kovács Erzsi), 5. David: Alomszonáta. (Roger Williams — zongora), 6. HaUetz: Konstanti­nápoly. (Vokálegyüttes), 7. Sal­vador: Melodie d’amour. (Fred Frohberg), 8. Ki-ki-ri-ki-ki (Xa­vier Cugat együttese), 9. Rod­gers: Oklahoma. (Gordon Mac Rae, Charlotte Greenwood, Ja­mes Whitmore, Shirley Jones. Jay Flippen). 18.35: Hírek, tudósítások. A férfiaknál a Pécsszabofcsiak, a nőknél az Építők csapata nyerte az ünnepi kézilabda-tornát

Next

/
Oldalképek
Tartalom