Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-13 / 163. szám

2 NAPLŐ 1961. JÚLIUS 13. Korszerűsítik a MÉK-boltokat A Szövetkezetek Baranya megyei Értékesítő Központja sorra átalakítja a zöldség- és gyümölcs szaküzleteit. Ebben az évben három boltot korsze­rűsítenek. A 2. számú Bem utcai üzlet munkáit már el is kezdték. Hatvanezer forintos költségen csővázas berende­zést kap. a falakat csempé- zik. s műanyagtálcákon tart­ják majd az árut. Ez a meg­oldás ugyanis higiénikusabb az eddigieknél. Az üzleti részt növelik, a raktárteret csökkentik. Az átalakítás elő­reláthatólag október végén készül el. Hasonló módon építik át a 14. számú Hősök terei és a 33. számú Ágoston téri MÉK boltot is. Ezeknél azonban nem az üzleti részt növelik, hanem a raktárteret. Tanácskozást tartottak a pécsi bányászúfítók 260 újítási nyújtottak be az első féléiben — A kifizetett újítási dijak összege 160 ezer fonni — bök új javastat kísérletezés alatt áll A szabolcsi Puskin Művelő­dési Ház nagytermében a Pé­csi Szénbányászati Tröszt újí­tói tanácskozást tartottak szer dán este. A tanácskozáson részt vett Kárpáti Ferenc elvtárs, a városi pártbizottság titkára, dr. Bánki Nándor elvtárs, a me­gyei pártbizottság munkatár­sa, valamint az SZMT, a Bá­nyászszakszervezet központi vezetősége, a Nehézipari Mi­nisztérium ég a Találmányi Hivatal képviselője. A megje­lentek előtt Pataki Mihály .%»• Toll seprű Hibák a névelő használatában Nem tudjuk, mit vétett az a szerény a, az szócska, amelyet határozott névelőnek is nevez­nek. Sokan nem szeretik, s ezért nem használják. Pedig a fogalmak határozottá tételé­hez, a főnevek jelentéstartal­mának határozottságához sok­szor szükséges a határozott névelő kitétele. A vasárnapi újságban olvas­tuk Eszéki Frigyes szép versét Hemingway-ről, tehát megha­tározott személyről. A vers címe: Halott halász — mégis álta’ánosító jellegű, bármiféle meghalt halászra vonatkoztat­ható lenne. Ezért lett volna he­lyes, ha a szerző az a határo­zott névelőt kitette volna a vers címében, ekként: A halott halász. Ma egyébként is „divat” a határozott névelők elhagyása. Nemrég a Pannónia mozi a kö­vetkező filmcímet hirdette: Tűre lépni tilos. A film eredeti címe így némileg módosult ugyan, de akár tűről, akár fű­ről beszélünk, nincs abban semmi különös és veszélyes, ha valaki fűre lép: Itt azonban meghatározott terület füvéről van szó, s ezért helyesen a filmcímét így kellett volna ír­ni: A fűre lépni tilos. Haláleseti közlésekben ol­vashatjuk a szöveg végén: Gyászoló család. Nem hisszük, hogy a gyászkeretes hirdetés árát emelné az a határozott névelő használata, amely ha- tározottabbá tenné a gyászoló személyeket; Az apróhirdetésekben is né­melykor elmaradoznak a ha­tározott névelők. Ezt olvastuk például a Dunántúli Napló va­sárnapi számában: „Pedagógiai Főiskola keres.;„Pécsi Ce- mentáruipari Vállalat pécsi telepére alkalmaz ...”. örven­detes viszont, hogy már akad helyes szövegezésű hirdetés is: „A Bogádmindszenti Állami Gazdaság...”, vagy: „A Kom­lói Élelmiszeripari Vállalat...” Sokan germanizmusmak vélik viszont, ha a személynevek előtt kitesszük a határozott névelőt: a Jóska, az Ilonka, a Szabóék, az Aladárék. Ebben a kérdésben helyeselnünk kell Nagy J. Béla felfogását, aki szerint nem szükséges itt né­met hatást keresni. A magyar nyelvben is kifejlődhetett ez a nyelvi forma. Főleg a Du­nántúl egyes részein beszélnek így: „Itt laknak a Kovácsék, a Paliék.” Bár Arany János is helyteleníti a határozott név­elő használatát személynevek előtt, Lehr Albert mégis ilye­neket idéz Arany verseiből: „Keresi a Klára, Mégsem akad rája.” „Míg elvette a Sinkóék Cif­ra lányát, a Terát.” A szabály mégis az, amit Simonyi Zsigmond is megálla­pított: a névelő nélküli hasz­nálat ilyen esetekben is irodal­mibb, mint névelővel. TOLLSEPRŰ-FEJTÖRÖ Az elmúlt számban közölt fejtörők helyes megfejtése a következő: 1. A kérdezett ide­gen szavak magyar jelentése: patronál = pártfogol, támogat; profilíroz = méretre szab, ter­melési jellegét kialakítja; diri? gens = vezető, karnagy, kar­mester; repertoár = műsor, játékrend; bányászdelegáció =; bányászküldöttség; garnitúra — készlet, felszerelés, beren­dezés, a beosztottak összessége. 2. Az elsajátítaniuk, megta­nulniuk — alak természeteseb­ben hat az elsajátítaniok, meg- tanulniok formánál. (Vigyázat: nem fordítva!) 3. a) Az idézett összetett mondatban az a hiba, hogy a második mondat alanya nem az első mondat alanyának, ha­nem tárgyának a birtoka, s ezért úgy tűnik, mintha „a gyúródott domborzat folyása” gyorsulna „fel”, (helyesen: meg gyorsul.). A harmadik mon­dat és kötőszava elől hiányzik a vessző. b) Pongyolán szerkesztett mondat. Főhibája a névutók el tévesztése. „Az állam felé tör­ténő értékesítés” = az állam részére... a felárakon felül kap meg = a felárakon kívül kap meg. A helyes megfejtők közül a következők kapnak jutalom­könyvet: 1. Csapó Jánosné, Pécs, Hu­nyadi út 80. 2. Horváth János, Pécs, Pos­tafiók 108. 3. Márton Ildikó, Egyházas- kozár. Uj fejtörőket a legközelebbi alkalommal közlünk. Dr. Tóth István tröszt igazgató ismertette az újító-mozgalom eddigi eredmé nyeit és a következő fel­adatokat. Kitűnt a beszámoló­ból, hogy a több mint tíz éves újító-mozgalom ma már betöl­ti feladatát és mind nagyobb segítséget nyújt a műszaki fel adatok megoldásában a tröszt vezetőségének, A kezdeti öt­letnapok után szervezett kere­tek között dolgoznak az újí­tók, s nincs szükség arra. hogy különböző újítási hetek, vagy hónapok kampányai segítsék a munkát. A tröszt minden üzemében működnek az újító­körök, ahol igen rendszeres munka folyik, az újítási ja­vaslatok vitáitól kezdve a mű­szaki előadásokig. Igen örvendetes az a dolog, hogy a pécsi trösztnél az újí­tók munkája egyre nagyobb mértékben a bányák felé irá­nyul és sok nagy jelentőségű újítás, találmány született a pécsi bányászújítóktól. Az újítási munka javulását bizo­nyítja az a tény is, hogy a ta­valyi esztendőben készített 76 elő és 69 utókalkuláció gazda­sági eredménye 10 millió 160 ezer, illetve 7 millió 861 ezer forintot jelentett. Az idei első félévben 260 újítási javaslatot nyújtottak be, amelyből 109-et elfogadtak, illetve bevezettek, 65 újítást pedig kísérletre fo­gadtak el. Az elfogadott újí­tások eredményeként a tény­leges megtakarítás több mint hárommillió forint, s ebben nem szerepel Szirtes Lajos szintmélység növelésével kap­csolatos javaslata, amelyet a minisztériumba küldtek fel jó váhagyásra, s amelynek a vár­ható gazdasági eredménye több mint 10 millió forint. Az idei év első félévében több mint 150 ezer forintot fi­zettek ki az újítóknak javas­lataikért. Jelenleg is sok jó javaslaton dolgoznak a tröszt legjobb újítói, például a pécs- bányai üzemben kísérlet fo­lyik a Reider-féle hidraulikus TH-rabló berendezéssel. Meg­kezdődött a Dézsi-féle mene­külőkészülék gyártása is, ame­lyet az Országos Találmányi Hivatal találmányként foga­dott el. Ugyanakkor kísérlet folyik kisebb súlyú, nagyobb ütésszámú fejtőkalapácsokkal, flexibilis lemeztagos szállító- berendezéssel, szénfűrésszel, amelyek mind újítás tárgyá* képezik. Az idei évben az újítási dí­jak kifizetésekor nem egy esetben igen jelentős összege­ket kaptak az újítók. Többek között Radó Aladár és két társa találmányáért egy rész­letként 49 872 forintot kapott, találmányuk a mikrokéslelte- tésű robbantási eljárásra vo- natkozikt Kiss Gadó Jenő és társai István-aknai újítók 4752 forintot, Schiffer Béla és tár­sai vasasi újítók 3976 forint újítási díjat kaptak ebben az évben. A beszámoló után többen el­mondták saját üzemrészük te­rületéről az újítási munkák­kal kapcsolatos tapasztalato­kat. Végezetül megjutalmazták a legjobban dolgozó újítókat és megválasztották a III. or­szágos újító tanácskozás pécsi bányászküldötteit. Elvtársak a kokszművektől — Hű! A mindenit, de meleg van! — mondta Gál János, ami­kor a Kokszmúvek gépkocsiján megérkeztek Kölkedre. A többiek bólintottak, mivel­hogy semmi újat mm mondott ezzel Gál, éppen úgy tudták mindnyájan, mint ő. — Lesz itt munka épp elég; Tán még meg is bánjuk, hogy ilyen lelkesen belevágtunk ebbe a patronálásba — mondta egy olajbarna képű fiatalember. — Hát nem bánjuk azt meg, viszont strandra menni utána nemigen kell, itt is lebarnulha­tunk szépen! Leszálltak a teherautóról, néz­ték, miféle munkát kaphatnak, ha már egyszer ilyen szépen el­határozták, hogy feláldozzák a szabad idejüket. Hiába nézelődtek. Nem kaptak munkát. Pedig a telefonbeszél­getés értelmében van itt munka bőven, most pedig a réti széna betakarításához hívták őket. Csakhamar rájöttek cl „táblán belüli munkanélküliség” okára. A palotabozsoki gépállomás fűkaszáló gépe felmondta a szol­gálatot, eltörött valamilyen al­katrésze és nem tudják kicserél­ni. A gép is állt, a széna is — azaz hogy ebben az állapotában még fű volt szegény. Pedig már nagyon vágyott rá, hogy széná­nak nevezzék, megérett erre a. névváltoztatásra. Tanakodtak. Jöttek a tsz veze­tői. Mondták, hogy ne haragud­janak clz elvtársak, de hát ha így sikerült, nem tehetnek sem­mit. Viszont, ha volna kedvük, dolgozhatnának mást. — Kedvünk az van, mondták a kokszmüvek munkásai — csak olyan munkát adjanak, amihez értünk is. — Van itt huszonhárom hold árpánk learatva. A kévekötő­aratógépek vágták le, össze ké­ne hordani. — Rendben van. Húszán me­gyünk akkor az árpatáblába. — Négy ember meg behordhat­ná a nádat, amit a sertésólak be­fedésére vásároltunk. — Jó, hát akkor hordjuk, be a nádat! — mondták a kokszmű­vek dolgozói és hozzáláttak cl munkának. — viroy — Tűz István*akna külszínén Nem a bánya mélyén, a kül­színen pusztított a tűz, de saj­nos ennek is szomorú követ­kezménye lett. Tegnap reggel 7 óra 50 perc­kor kezdődött, a külszíni ve­gyesraktár mellett. A gyúlé­kony deszkaépítmény közvetlen közelében paraffint melegítet­tek nyílt lángon. Az egyik dől gozó, Török János benzolt ön­tött a forró paraffinba. A ben­zol azonban lángra lobbant és pillanatok alatt meggyújtotta a deszkaépületet. A raktárban nagy mennyi­ségű, tűzveszélyes anyagot, benzolt tároltak, amely a tűz következtében felrobbant. Az egyik dolgozó a raktárba szo­rult, akit társai, valamint az önkéntes tűzoltók nagy erőfe­szítések árán, csak az utolsó pillanatban tudtak kimenteni a ’lángok karmából. A tűz és a robbanás követ­keztében két dolgozó harmad­fokú égési sebeket, két dol­gozó pedig könnyebb égési se­beket szenvedett. A súlyos se­besülteket a mentők nyombar kórházba szállították. — 12 MILLIÓ forintot for­dítanak Pécs útjainak felújí­tására 1961-ben. — A HAZÁNKBAN tartóz­kodó szovjet balettegyüttes augusztus 7-én mutatja be műsorát Pécsett. — AZ ŰJ-MECSEKALJAI 71. számú, harminckét laká­sos ház építése előrelátható­lag szeptemberben befejező­dik. — SZEGEDRE az ünnepi játékok megtekintésével egy­bekötött kétnapos kirándulást szervez augusztus 16-tól 17-ig a KPVDSZ Baranya megyei elnöksége. — HALÄLOS motorbaleset történt kedden délután az ÉPFU Megyeri úti telepén. Duga János gumi javító kis­motorjával a telephelyen motorozott, miközben az egyik épület mögül kiforduló tehergépkocsival összeütkö­zött. A baleset következtében Duga János a helyszínen meghalt. A Szakszervezetek Baranya me­gyei Tanácsa közli, hogy július ls­én este fél 8 órakor érkeznek meg Balatonszabadiból az üdülésből a gyerekek. Kérik a szülőket, hogy gyermekeiket az állomáson, a meg jelölt Időben vegyék át. — A PÉCSI Postaigazgató­ság középfokú postaforgalmi tanfolyama befejeződött. 37 hallgató tett sikeres vizsgát. — A KESZTYŰGYÁRBAN az idén már 30 egészségügyi előadást tartottak, s több mint 300 dolgozó sajátította el az elsősegélynyújtáshoz szüksé­ges tudnivalókat. 18 elsőse­gélynyújtó állomásuk van. Az üzemben ötven önkéntes véradót tartanak nyilván és nyolcvan vöröskeresztes aktí­vát. (Dallos Ferenc). A Megyei Könyvtár a szokásos nyári kölcsönzési szünetét az épít­kezések miatt ez évben előbb: jú­lius 24-től augusztus 7-ig tartja. A szünet után az első kölcsönzési nap: augusztus 8. FoHiíví's? I már nem tudott odafigyelni. Csak egy gondolat kötötte le figyelmét: megtartotta a Har- rynak tett Ígéretét * A következő hetek előké­születi munkái Ogmor minden percét, összes energiá­ját igénybe vették. Az első szikétől az utolsó, nagy rönt­gengépig mindennek az előké­szítését és becsomagolását ma­ga ellenőrizte. Teljes szabad kezet kapott a szervezésre, és a sokrétű munka gyors és pon­tos lebonyolítása energiájá­nak teljes mozgósítását köve­telte. De jó is volt ez a lázas tevékenység, mert így nem ért rá saját egyéni problémáival foglalkozni. Csak este, amikor holt fáradtan szobájába ért, vette elő a Harry által ráha­gyott albumot, mint egy ro­mantikus kis bakfis első sze­relmes levelét. A képek egyre erősebb lelki behatással vol­tak számára, ahogy tervének gyakorlati megvalósítása kö­zeledett. S amikor már minden elő­készületet megtett, három nap szabadságra hazautazott Jack- townba, a szüleihez, elbúcsúz­ni. Az elválás szüleitől újabb megpróbáltatás elé állította. Nem akarta bevallani, hova megy s milyen céllal, csak annyit mondott: Távol-Keletre küldték hivatalos minőségben néhány hónapra, legfeljebb egy évre. Szüleit azonban ez nem nyugtatta meg, s állan­dóan csak azt hajtogatták, hogy miért nem tartott ki eredeti terve mellett, s nyitott szanatóriumot Jacktownban. Erre azt válaszolta, hogy még pénzt és gyakorlatot hell gyűj­tenie, de ha visszatért távol­keleti útjáról, ez len m első dolga. (Folytatása következikJ képzeli ezt? — tette fel a kér­dést az igazgató. Ogmor most már elszántan folytatta. — A szanatóriumi és bejáró betegek gyógykezelése révén szerzett tapasztalatok és lele­tek kiértékelésével, illetve azoknak megküldésével az anyaintézetnek, ahol ezeket az anyagokat feldolgoznák, és hasznosítanák a kutatások ér­dekében. A felszólalást feszült csend fogadta. Minden tekintet az igazgatóra szegeződött, aki szemmel láthatólag most azt latolgatta magában, milyen lehetőségekkel kecsegtet ez az új, kétségtelenül nagy hord­erejű javaslat. Ogmor érezte a halántékán ütőerének szapora lüktetését. Most csak egyben bízhatott: az igazgató hallat­lanul nagy becsvágyában, aki maga is fiatalember volt még. És nem számított rosszul. Az igazgató rövid gondolkodás után elszántain csapott az asz­talra. — Valóban pompás ötlet. Meg fogjuk valósítani — és a következő kérdést már egye­nesen Ogmorhoz intézte. — ön úgy tudom, ismerős Keleten. — Igen. Jártam ott a háború idején — válaszolta Ogmor, ha­tározottságot erőltetve magára. — No és elvállalná a kísér­leti telep megszervezését és vezetését? — Természetesen. Örömmel. — Akkor holnapután dél­előtt keressen fel az irodám­ban. Én addig a szükséges tár­gyalásokat és intézkedéseket megteszem, és önnek is meg­adom majd az utasításokat az előkészületekre. Ezzel az igazgató a maga részéről a problémát máris el- intézettnek tekintette, s más témára csaptak át. De Ogmor szán ülték körül, és egymás után számoltak be elmúlt havi munkájukról. Ogmor csak nehezen tudott odafigyelni az elhangzott be­számolókra. Gondolatai most is el-elkalandoztak. Saját re­ferátumát is csak kapkodva, zavartan adta elő. Aztán áttértek a következő hónap munkaprogramjának megbeszélésére. Tervek hang­zottak el, és javaslatok szület­tek a kutatási munka kiszéle­sítésére, elmélyítéséire. Ogmort váratlanul szenve­délyes izgalom kerítette hatal­mába. Uj, nagy horderejű öt­let fogamzott meg benne a kutatás kiszélesítésére. Mind­járt elő is adta javaslatát, az izgatottságtól el-elfúló, szen­vedélyes hangon: — Véleményem szerint, a to­vábbi alaposabb kutatások ér­dekében hasznos lenne a hely­színi vizsgálódás. Természete­sen Japánban. Sokkal kézzel­foghatóbb eredményeket tud­nánk elérni, ha gyakorlati ta­pasztalatokat szerezhetnénk a helyszínen. Ennek megszerzé­sére pedig a legalkalmasabb lenne egy kísérleti telep be­rendezése Hirosima vagy Na- gaszaki közelében. — És pontosabban; hogy (32.) ■— De nem, nem az alája tett metszetet látta, hanem Hirosimát a bombacélzókészü- lékben: alatta a város, a nyüzs gő utcák, a liliputi házak, a felállított gyufaszál gyárkémé nyék. A képek összefutottak előtte: vakító robbanást látott, füstfelhőt, összeégettek, világ­talanok képeit Harry albumá­ból. És a kronométer ütemes tiktakjára egy hang dobolt fü­lébe: „Segítsetek rajtuk... — Nektek kell segíteni rajtuk.:: ígérem Harry ... ígérem /Har­ry .;; ígérem Harry...” Fölkapta a fejét a mikrosz­kóptól, s fáradtan megtörölte homlokát. Aztán új metszetet rakott a műszerbe. A vízió azonban ugyanaz maradt, 15. A délelőttöt keserves ver- ” gődés töltötte ki. Hiába összpontosította Ogmor min­den figyelmét a munkájára, újból és újból elkalandozott zavaros emlékedhez, gyötrő vízióihoz. Délután a szokásos havi munkakonferenciát tartották az intézet igazgatójának elnök letéve'. A tanácskozóterem hosszú asztalát miif,egy hű­Ifjabb Jergler Ferenc 13 éves fiú június 28-án eltűnt Pécs, Hegy alja utca 68. szám alatti otthonából. Legutóbb július 8-án látták a to­ronyi pásztornál, de mire édesapja odaért, nyoma veszett. Azóta hiá­ba keresik kétségbeesett szülei. Kérjük olvasóinkat, hogy aki a gyerekről valamit tud, jelentse azonnal a legközelebbi rendőrőrs­nek. A kisfiú rövid, sötétkék nad­rágot és fehér atlétatrikót viselt, amikor eltűnt otthonról. Barna, gumitalpú cipő volt a lábán. Eny­hén szőke, hátra fésüli a haját, szeme színe barnás. Különös is­mertető jele: alsó ajka közepén forradás látható. — CZÉDE ISTVÁN 11 éves és Bronz János II éves új- meszesi kisfiúkra játék köz­ben szerdán délelőtt ráom- lott a meszesi régi homok­bánya. A homok alatt eszmé­letlenül fekvő gyerekeket a közelben dolgozó vasutasok szabadították ki. A mentők mindkettőt életveszélyes álla­potban szállították a gyer­mekklinikára. — 182 ÓRÁT dolgoztak tár­sadalmi munkában a vidám­park építése során a Pécsi Állami Áruház dolgozói. Áramszünet lesz hálózatkarban­tartás miatt 15-én reggel 7-töl 16 óráig Borbála telepen, Istenáldás-, Lámpásvölgy, Karolina, András- akna környékén és Pécsbányatele- pen. — A JÓKAI UTCÁBAN épülő 50 férőhelyes óvoda előreláthatólag szeptemberre elkészül. — 920 MÁZSA baromfit vásároltak a háztáji és közös gazdaságoktól a Baranya me­gyei földművesszövetkezetek az első félévben,

Next

/
Oldalképek
Tartalom