Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-12 / 162. szám
NAPLÓ 1961. JÜLIUS 12. Ezrek és ezrek üdvözölték Gagarint Londonban Gagarin sajtóértekezlete London (MTI). Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa kedden egy szovjet lökhajtásos repülőgépen megérkezett Londonba. Gagarin fogadására a repülőtéren többek között megjelent Turn- bull, a tudományos és technikai ügyek miniszterhelyettese, Ronald Lees légügyi marsall, Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter és Szolda- tov, a Szovjetunió nagybritan- niai nagykövete. Turnbull II. Erzsébet királynő és a kormány nevében mondott üdvözlő beszédében hangsúlyozta, Gagarin bátorsága és vállalkozása csodálattal töltötte el Nagy-Britannia népét. Gagarin válaszában rámutatott, a szovjet nép is büszke arra, hogy a világon először 'szovjet ember repülte körül a földet. „Ugyanakkor a szovjet nép e nagy győzelmiét az egész emberiség diadalának is tekinti” — mondotta. , A repülőtéri fogadtatás után Jurij Gagarin London utcáin át a szovjet nagykövetség épületéhez hajtatott. Az angol fővárosban éljenző, tapsoló, sok ezres tömeg hősnek kijáró lelkesedéssel fogadta Jurij Gagarint — írja az AP tudósítója. Munkások, tisztviselők, gyermekek és háziasszonyok sereglettek az utcára, hogy üdvözölhessék a világ első űrhajósát. Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa kedden Londonban sajtóértekezletet tartott. A szovjet űrhajós hatszáz főnyi újságíróhad pergőtűzként reá zúduló kérdéseire válaszolt, a sajtóértekezletet valamennyi angol rádió- és televízió-állomás közvetítette. A többi között egy újságíró megkérdezte tőle, mi a véleménye az űrrepülésről szóló „Sztárparádé“ és más érdekességek a moszkvai filmfesztiválon Moszkva (MTI). A szovjet főváros új nagy filmszínházában, a Rosszija moziban megrendezték a fesztivál első versenyszerű bemutatóit a rövidfilmek és a játékfilmek kategóriájában. Mindjárt hétfőn került a nézők elé az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt film, a japán „Kopár sziget”. A film rendezője Sindo Kane- to, aki a Magyarországon is játszott „Hirosima gyermekei” című megrázó erejű filmet forgatta. A költői szépségű film hatalmas sikert aratott a fesztiválon. A hétfő esti vetítéseket egyébként valóságos „sztárparádé” vezette be. A Rosszija mozi nézőterét zsúfolásig megtöltő közönségnek bemutatták a második moszkvai nemzetközi fesztiválra érkezett külföldi filmművészek egy csoportját. Hatalmas taps fogadta az olasz delegációban résztvevő Gina Lollobrigidát és Marisa Merlinit, a szovjet filmművészetet képviselő Tatjána Szamojlovát, Álla Lairionovát, a nyugatnémet Anna Kathe- rina Bürgert és a többi ország filmművészetének képviselőit. * A moszkvai filmfesztiválon részt vevő magyar küldöttség lassan kiegészül. Már jóval a vetítések megkezdése előtt a szovjet fővárosba érkezett Révész Miklós, a Művelődésügyi Minisztérium filmfőigazgatóságának vezetője, Szemes Mihály, a versenyben részt vevő Alba Regia rendezője, Macs- kássy Gyula, az ismert rajzfilmrendező, Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas művész, a játékfilmek zsűrijének magyar tagja. Hétfőn repülőgéppel a szovjet fővárosba érkezett .Gábor Miklós, az Alba Regia főszereplője, feleségével, Ruttkai Évával együtt Lollobrigida cáfol Szenzációsnak látszó jelentést röpített világgá vasárnap este Moszkvából az Associated Press amerikai hírügynökség. Az ügynökség tudósítója azt állította, hogy Gina Lollobrigida, a világhírű olasz film- színésznő „elégedetlen” moszkvai fogadtatásával és kivonult a fesztivál megnyitó ünnepségéről. Lollobrigida a Szovjetszkaja Kultúra című lapnak adott nyilatkozatában megcáfolta ezt a kacsát. „Ez hazugság. Éppen ellenkezőleg Rendkívül elégedett vagyok azzal a fogadtatással, amelyben a moszkvaiak engem és társaimat részesítettek — mondotta többek között az olasz színésznő. — Szeretném, ha cáfolatomat az amerikai olvasók is megismerhetnék. A keddi események Kedden, a moszkvai filmfesztivál harmadik napján tovább folytatódtak az egyes küldöttségek látogatásai. Délelőtt igen sok művész — köztük a magyar küldöttség is — városnéző sétákon vett részt, délután a Rosszija filmszínházban tovább folytatódott a versenyben részt vevő filmek vetítése. A fiatal marokkói filmgyártás két dokumentumfilmet mutatott be. Az esti vetítésen két albán és két iraki rövidfilmet, valamint a Német Demokratikus Köztársaság filmgyártásának Mamlock professzor című játékfilmjét nézte végig a fesztivál közönsége. amerikai regényirodalomról. Válaszában Gagarin kijelentette, sajnálja, hogy egyes írók az űrutasokat ember- feletti embereknek tüntetik fel. Ez nem így van — mondotta. A jövő űrutasai is hétköznapi emberek lesznek, a Szovjetunióban éppúgy, mint az önök országában vagy akár a többi országban is. Nem szükséges semmi emberfeletti dolog az űrutazáshoz — fűzte hozzá az első űrhajós. Éppen csak jól fel kell készülni rá, és tudni kell bizonyos dolgokat. Egy másik hírlapírónak arra a kérdésére, hogy érzi magát Gagarin, mint híresség, az őrnagy kijelentette: Az embereket nem lehet közönséges halandókra és hírességekre felosztani. Rámutatott a mellén lévő „Szovjetunió hőse” kitüntetésre és azt mondotta: Ez a kitüntetés a .11 175 sorszámot viseli. Ez azt jelenti — mondotta —, hogy előttem már 11174 szovjet ember hajtott végre figyelemre méltó tettet. Mint a Reuter-iroda közölte, Jurij Gagarint, a Kozmosz első utasát II. Erzsébet angol királynő péntekre meghívta a Buckingham-palotába. Az Eichmann-per keddi napján A vádlóit ellentmondásokba keveredett az ügyész „ keresztkérdéseinek tüzében Jeruzsálem, (MTI). Az Eichmann-per keddi napján két ülésre került sor. A délelőtti ülésen Servatius védőügyvéd ismét kísérletet tett arra. hogy kétségbevonja a bíróság illetékességét és kérte két pilóta kihallgatását, akik, úgymond, részt vettek Eichmannak Argentínából Izraelbe történő szállításában. A bíróság — hivatkozva korábban hozott határozatára, elutasította a védő kérését. Ezután folytatódott az ügyész és Eichmann párviadala, Ennek során Eichmann gyakran képtelen ellentmondásokba került saját korábbi vallomásával, sőt nemegyszer eredeti náci okmányokat is kénytelen volt hamisítványoknak nevezni, hogy elhárítsa magáról a felelősséget; Éles összecsapásra került sor azzal kapcsolatban, hogy Eichmann valamennyi parancsát I. A. betűkkel vezette be, ami az Im Auftrag szavak rövidítése és annyit jelent: „az utasításokhoz híven”.-Egyetlen utasítást sem írtam alá e hét betű nélkül” — mondotta Eichmann. Az államügyész erre elővette a Gestapo 1936-os szabályzatát, amely mindenkinek előírja ezt a módszert, nyilván azért, hogy minden Fiatalok válaszoltatok! Szovjet lapok körkérdése a vita ff fiatalsáffához Az amerikai hadügyminiszter bejelentene a legyverkezési hajsza lokozását Moszkva, (MTI). Július végén nyílik meg Moszkváiban a világ ifjúságénak fóruma. A nagy jelentőségű nemzetközi tanácskozás küszöbén több szovjet napilap és folyóirat — a Ittyeratuma- ja Gazéba, a Komszomolszkaja Pravda, a Junoszty, a Szmena és a Vokrug Szveta szerkesztősége körkérdéssel fordult a világ fiataljaihoz. A lapok szerkesztősége által kibocsátott kérdőív azt a célt szolgálja, hogy a fórum szervezői, s a szovjet fiatalok jobbam megismerjék a világ ifjúságának véleményét a legfontosabb kérdésekről. A szovjet fiatólok közül már sok ezren válaszoltak a lapok szerkesztőségének kérdéseire. A szovjet lapok szerkesztőségei a következő kérdéseket adták fel a világ valamennyi országa fiataljainak: 1. Véleménye szerint korunk milyen jelentős problémái követelik meg a világ fiataljai erőfeszítésének egységét, a fiatalok együttműködését ? 2. Az ifjúság milyen problémáját tartja országa szempontjából a legfontosabbnak (munka-problémák, nevelés, köizr- oktatás, kultúra, technika, illetve szociális haladás)? 3. Véleménye szerint, mit kell tenni a világ békéjének megszilárdításáért? Mi a véleménye az általános és teljes leszerelésről? 4. Mi a véleménye a különböző országok fiataljai közötti kapcsolatok kibővítéséről? 5. Mi a véleménye országának ifiú nemzedékéről? 6. Véleménye szerint mi a legjellemzőbb országának ifjú nemzedékére (célratörés, kötelességtudat, a célok hiánya, szkepticizmus, sth.)? 7. Van-e személyes célkitűzése az életben? 8. Mi ez a cél és hogyan akarja elérni? 9 Meggyőződése-e, hogy sikerül elérnie célkitűzéseit? A válaszadóktól azt is kérik a szovjet szerkesztőségek, hogy jelöljék meg életkorukat, is- kólái végzettségüket, foglalkozásukat, politikai véleményüket, valamint válaszaikban tűn tessék fel országukat, s azt is, városban, vagy falun élnek-e. A válaszokat a következő címre kell küldeni: Moszkva, világifjúsági körkérdés. A szovjet lapok szerkesztősége szeretné, ha az ifjúsági fórum kezdetéig — július 25- ig — sok magyar fiatjai is válaszolna az érdekes körkérdésre. Washington, (TASZSZ). McNamara amerikai hadügyminiszter hétfőn hivatalos nyilatkozatot tett. amelyben közölte, hogy Kennedy elnök nyomban beiktatása után felhatalmazta őt „az Egyesült Államok elégséges katonai erejének biztosítására.“ ,,A haderő helyzetére vonatkozóan január 20-a óta három ízben elvégzett vizsgálat, valamint az új költségvetés tanulmányozása eredményeképpen intézkedések történtek a nukleáris és hagyományos fegyveres erők növelésére“ — mondja a nyilatkozat. Bár az amerikai fegyveres erők növelését célzó intézkedéseket már régebben megtették, az amerikai hadügyminiszter ezeknek az intézkedéseknek indokolásaképpen azok ra a válaszintézkedésekre hivatkozik, amelyeket a Szovjetunió védelme megerősítése cél jából foganatosított. McNamara nyilatkozatában azt állítja, hogy az Egyesült Államok erős „hacsak nem erősebb“ bármely más államnál, ugyanakkor közli, hogy most folyik az Egyesült Államok katonai szükségleteinek újabb felülvizsgálása. Megnyílt Mohács-szigeten a közkedvelt és magyaros ételéről híres Matrózcsárda Minden este hangulatos tambura-zene. — Énekel: Bárácz István rádióénekes. A Matróz-csárda mellett megnyílt egy nagyon szép hangulatos CUKRÁSZDA! 9586 Halálos ítéletek a szökésben lévő pártütő francia láborno' o'i és ezredesek ügyében Párizs, (MTI). Az algíri puccs után a köz- társasági elnök kivételes hatalma alapján életre hívott különleges katonai bíróság ked den, utolsó tárgyalási napján a pártütés élén állott, szökésben lévő tábornokok és ezredesek ügyét tárgyalta. Amint az várható volt, a vádlottak távollétében a bíróság már szigorúnak mert mutatkozni és halálos Ítéleteket szabott ki Sálán, Jouhaud, Gardy tábornokokra. Argould, Broizat, Gardes, Godard és Lacheroy ezredesekre. A különleges hadbíróság ítélete azonban írott maiaszt marad, mivel a vádlottak kéz- rékerülése esetén a francia bűnvádi eljárás jogszabályai szerint új pert kell ellenük lefolytatni. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a második eljárásban sohasem olyan példás az ítélet, mint az „incon- tumaciam“ meghozott. A halálos ítéletek özöne csak arra jó, hogy elfeledtesse a francia közvéleménnyel az igazságszolgáltatás kezére került fasiszta pártütők iránti elnézést. eshetőségre kiskaput nyisson a felelősség alól való kibúvásra. Azonban a keresztkérdésekre válaszolva Eichmannak el kellett ismernie, hogy „amikor már volt precedens, saját kezdeményezésemből írtam alá az utasításokat”. Eichmann ismét előhozakodott azzal, hogy Lengyelország egyik területén „zsidó hazát” akart létesíteni. A ügyész hazugságnak bélyegezte ezt az állítást és mellesleg megjegyezte, hogy az Eichmann által állítólag kijelölt terület olyan körzet volt, amelyen a lengyel parasztok sem tudták megművelni a földet, mert a víz szennyezett volt. Eichmann cinikusan válaszolt: „Ha a víz szennyezett volt, az nem az én hibám”, Hausner áliamügyész sok más ponton is bebizonyította, hogy Eichmann hazudik. így például megkérdezte: „Ugyebár önt Heydrich javasolta zsidó politikájának végrehajtására?” „Ez téves” — válaszolta a vádlott. „Heydrich azonban éppenhogy dicsekedett vele” — csapott le az ügyész és megmutatta a szó- banforgó dokumentumot. Az Eichmann-per következő tárgyalására szerdán kerül sor; * 25 * 25 Kormányhatározat az országos termelési versenybee legjobb eredményeket elért mezőgazdasági tsz-ek kitüntetéséről A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a termelő szövetkezeti tanács elnökének a földművelésügyi miniszterrel együttesen tett előterjesztésére a következőképpen határozott:: A kormány az 1959—60. gazdasági évre meghirdetett országos termelési versenyben elért kiváló gazdasági eredményeikért a vándorzászlóval és a „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel tünteti ki és ezen felül: a 2500 kínnál nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában első helyezettként a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet 100 000 forint, a második helyezettként a makói Úttörő Termelőszövetkezetet 80 ezer forint és harmadik helyezettként a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezetet 70 000 forint, az 1200—2500 kh közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában első helyezettként a zalavéri Uj Idők Termelőszövetkezetet 60 000 forint, második helyezettként a jászboldogházi Aranykalász Termelőszövetkezetet 50 000 forint és harmadik helyezettként a mihályí Táncsics Termelőszövetkezetet 40 ezer forint, A Komlói Élelmiszeripari Vállalat fiúkat, akik az általános iskola 8. osztályát elvégezték, sütőipari tanulónak felvesz komlói és sásdi telephelyre. Sütőipari tanulók tanideje 3 év. Komló Berek út 14 sz; 358 az 1200 kh-nál kisebb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában első helyezettként a kisbéri Virágzó Termelőszövetkezetet 35 000 forint, a második helyezettként a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetet 30 000 fo rint és harmadik helyezettként a nagykátai Koreai magyar barátság Termelőszövetkezetet 25 000 forint pénzjutalomban részesíti. A kormány az 1959—60. gazdasági évre meghirdetett országos termelési versenyben elért ugyancsak kiváló gazdasági eredményeikért elismerő oklevéltel tünteti ki: a 2500 kh-nál nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában: a barcsi Vörös Csillag, a besnyői Sailai, a füzesgyarmati Vörös Csillag, a bácstookodi Szalvai Mihály, a mezőhéki Táncsics, az abádszalóki Lenin, a szili Petőfi, az 1200—2500 kh közötti területen gazdálkodó termelő- szövetkezetek kategóriájában: a csanádapácai Köztársaság, a végegyházi Szabadság, a balmazújvárosi Vörös Csillag, a kővágóőnsd Béke, a répcelaki Petőfi, a ráksi Uj Étet, az amb rózfalvi Dimitrov. az 1200 kh-nál kisebb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában: a pósfai Szabadság, a zsebeházi Rohambrigád, a kétsoproni Dózsa, a kisbéri Dózsa, a nóg- rádgárdonyi Uj Élet, a regöl yi Népszabadság a Budapest XI; kerületi Március 15. Termelőszövetkezetet. A termelőszövetkezeteknek a kitüntetést, a pénzjutalmat és az elismerő oklevelet a termelőszövetkezet székhelyén augusztus 20-án tartandó ünnepségen adják áti Gárdonyi, Karinthy, Mark Verne, Gajdár, Kipling és s magyar és vUágfcedalaa MM nagy ifjúsági Írójának múvsi »AZ ÉV KÖNYVTÁRAM« szép kiállítású ifjúsági sorozatban »AZ ÉN KÖNYVTÁRAM« a legszebb ajándék fiúk-Iányok wi imára A sorozat rM fcSiete, Gárdonyi Géza örökbecsű műve, a LATHATATLAN EMSEN már megjeleni Siessen! Fizesse elő az M kötetes ifjúsági sorozatot az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban, vagy az üzemi könyvterjesztőknél. VTARAM | Már most váltsa meg jegyét a « xegetU szabadtéri játékok előadásaira a pécsi IBUSZ irodában! )