Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-29 / 177. szám
■ NAPLÓ 1961, JÚLIUS 29. A főváros népe nagy szeretettel fogadta Nkrumah elnököt (FcUyAatát m t ddakrólJf tás&ra, a népek közötti barátság fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket. — Meggyőződésem, hogy látogatásunk hozzájárul az országaink közötti együttműködés fejlesztéséhez, baráti kapcsolataink megszilárdításához s ez mindkét nép javát szolgálja. Nkrumah befejezésül a Ghánái Köztársaság és a Magyar Népköztársaság barátságát, a világbékét és a népek közötti barátságot éltette, Nyitott gépkocsin a Margitszigetig A nagy tetszéssel, hosszantartó tapssal fogadott beszédek után Nkrumah elnök Dobi Istvánnal együtt elhaladt a téren felsorakozott több ezer fővárosi dolgozó előtt. A dolgozók forró szeretettel köszöntötték a kedves vendéget, éltették őt, a ghanai népet, a szabadságukért harcoló többi afrikai népet. Ntenumah elnök több dolgozóval kezetfogott, s megsí- moggtta a gyermekeket. Többen magyar és ghanai zászlócs kákát nyújtottak át az elnöknek. A dolgozók köszöntése után a díszőrség díszmenetével fejeződött be az ünnepélyes fogadtatás. Nkrumah elnök Dobi Istvánnal együtt nyitott gépkocsiba szállt és-szálláséra, a margitszigeti Nagyszállóba hajtott. Útközben a gyorsforgalmi út, Üllői út, Hungária körút, Vo- rosilov irt, Hősök tere, Nép- köztársaság útja, November 7. tér, Lenin körút, Szent István körút, Margittiíd útvonalán sok ezer fővárosi dolgozó várta és köszöntötte a magyar főváros vendégét. Dobi István fogadta Nkrumah elnököt Dobi István, a Népköztársaság EQnöki Tanácsának elnöke pénteken délben az Országházban fogadta dr. Kwarne Nkru- maihot, a Ghanai Köztársaság elnökét és kíséretét. A látogatásnál jelen volt Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Marosán György, az Elnöki Tanács tagja és Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Sdk Endre külügyminiszter, Kossá István, közlekedési és postaügyí miniszter. A látogatás után megkezdőd tek a magyar—ghanai tárgyalások^ Az Elnöki Tanács díszebédje A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken az Országház Vadásztermében díszebédet adott dr. Kwame Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke és kísérete tiszteletére. Részt vett az ebéden Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Biszku Béla belügyminiszter, Kies Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Marosán György, az Elnöki Tanács tagja és Rónai Sándor, az ország- gyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; dr. Sik Endre külügyminiszter, az Elnöki Tanács, s a Minisztertanács több más tagja, a politikai élet számos más vezető személyisége; A rendkívül szívélyes, baráti légkörű ebéden Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke pohárköszöntőt mondott: — Ghana földrajzilag távol esik tőlünk, de szívünkhöz nagyon közel áU, — mondotta. Népünk nagy érdeklődéssel fordul Afrika felé. ahol ma az emberiség jövője szempontjából döntő jelentőségű küzdelem folyik a társadalmi haladás és az imperializmus erői között: a szabadságukért és függetlenségükért harcoló afrikai népek és az egykori gyarmataikhoz görcsösen ragaszkodó gyarmatosító hatalmak között. Nagyra értékeljük: azt a progresszív, példamutató sze repet, amelyet ebben a nemzetközi méretű küzdelemben személy szerint elnök úr és Ghana népe betölt, amely Afrikában a legelsők között kezdte és vívta meg győzelmes harcát. A magyar nép. mint a szocialista tábor többi népe is, mélységes rokonszewérői és As amerikai elképzelések még mindig homályosak Rusk sajtóértekezlete Rusk amerikai külügyminiszter csütörtökön sajtóértekezletet tartott. Újságíróknak a nyugat-berlini helyzetről feltett kérdéseire válaszolva az amerikai külügyminiszter egyrészről hangoztatta, hogy „az Egyesült Ai. latnaknak és a szabad világnak eltökéltnek kell lennie nyugat-berlini jogainak védelmében”, másrészről viszont ho mólyos formában arra tutalt, hogy „van lehetőség tárgyalásokra”. A továbbiakban Rusk azt állította, hogy a „jelenlegi szakaszban meglehetősen tág a megvitatható kérdések köre”. Kijelentette, „Kennedy elnök kedd esti rádióbeszédében utalt arra, hogy az Egyesült Államok nem szükségképpen várja meg, hogy a Szovjetunió tegye az első lépést ezen a téren”. Nyugal-Németországgal kapcsolatban a külügyminiszter megismételte az amerikai politikának azokat az ismert tételeit, amelyek szerint „Nyu- gat-Németországot a nyugati közösség tagjaként fegyverzik fel és a bonni kormány nem provokál háborút olyan kérdésekben, amelyeket békés eszközökkel lehet rendezni.” Rusk az augusztus elején Párizsban megrendezésre kerülő nyugati külügyminiszteri értekezlettel kapcsolatban nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Kérdésekre válaszolva csupán annyit mondott, a nyugati külügyminiszterek „megvitatják majd, hogy miFokozódik egy újabb fasiszta puccs veszélye A Francia Kommunista Párt Politikai Irodájának nyilatkozata őszinte tiszteletéről biztosítja az összes szabadságukért harcoló afrikai népeket. Ennek a kölcsönös barátságnak és szimpátiának megfelelően, országaink és népeink kapcsolatai rendkívül bensőségesék, s nap ról-napra tovább bővülnek. Az ebéden pohárköszpntőt mondott dr. Kwame Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke is: Kifejezte köszönetét a baráti fogadtatásért, majd kijelentette: — Mi imperiatistaellenes és gyarmatosításeUenes ország vagyunk. Az ellenség elleni harcban jó barátokra támaszkodunk. Még erősebbé tesz bennünket az a tudat, hogy harcunkban nem vagyunk egyedül. — Azért látogattunk el önökhöz, hogy tovább erősítsük Ghana és Magyarország baráti kapcsolatait. A Ghana és Magyarország közötti kapcsolataik elmélyítésével egyben az afrikai népek és a magyar nép közötti kapcsolatok is mélyülnek. Örülök, hogy látogatásunk is elősegíti e kapcsolataik erősödését. — Mi, Afrikában következetesen harcolunk. Akármilyen irányban próbálunk is előrelépni, mindenütt imperialista cselszövéssel találjuk magunkat szemben. Mi. a szocialista tábor segítségével leszünk úrrá nehézségeinken. Azért vagyunk itt, hogy erősítsük kapcsolatainkat Magyarországgal, miként erősítjük kapcsolatainkat a szocialista tábor országaival. Nkrumah elnök végűi a magyar nép, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar kormány egészségére ürítette poharát; A moszkvai világifjúsági fórum péntek délutáni eseményei A moszkvai világifjúsági fórum pénteken délután több bizottságban és albizottságban folytatta munkáját. Az ifjúság sportjával foglalkozó albizottság tagjai később megtekintették a moszkvai Lihacsov- autógyár sportlétesítményeit és nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról; A kulturális albizottság tagjai a Moszfilm-studióban tettek látogatást. A fiatalok bejárták a hatalmas filmgyárat és megnézték egy készülő film néhánv jelenetének forgatását. A magyar ifjúsági küldöttség tagjai — akárcsak délelőtt — valamennyi bizottság és albizottság munkájában részt vettek. Este a magyar delegáció a fehér asztal mellett találkozott a finn fiatalok küldötteivel. Rendkívül szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón részt vett Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a magyar küldöttség vezetője is. Az ülések után a fiatalok az írószövetség székházában berendezett fórum klubban szóraxoziak, táncoltak, ismerkedtek. A Francia Kommunista Párt Politikai Irodája csütörtökön nyilatkozatot tett közzé, amely foglalkozik a francia— algériai tárgyalások és a Tunézia elleni francia agresszió kérdésével. A nyilatkozat pozitív tényezőnek minősíti azt, hogy Lug- rinben a francia és az algériai küldöttség megegyezésre jutott a munkamódszer kérdésében. Most az algériai probléma lényegéről kell tárgyalni — hangsúlyozza a nyilatkozat — Algéria önrendelkezésének biztosítékairól. A francia kommunisták szerint a francia kormánynak kell viselnie a felelősséget a bizertai véres eseményekért. A nyilatkozat megállapítja, hogy a francia kormány nem hajtja végre a Biztonsági Tanács határozatát a francia csapatok eredeti állásukba való visszavonásáról. A francia kormány jelenlegi politikája miatt egyre szélesebb a szakadék Franciaország és Tunézia, valamint Franciaország és az afro-ázsiai országok között. Franciaország elszigetelődik az ENSZ-ben és a világban. A Politikai Iroda nyilatkozata egyidejűleg hangsúlyozza, hogy a gyarmatosító politika folytatásával fokozódik egy újabb fasiszta puccs veszélye. Napról napra nő a terrorcselekmények száma, az összeesküvők szervezkednek és új lázadásra készülődnek. Erről tanúskodnak az ultrák nemrég Nancyban és Metzben végrehajtott kegyetlenkedései. A Francia Kommunista Párt felhívja az ország összes demokratikus és köztársasági erőit, egyesüljenek és fokozzák harcukat az algériai és tunéziai békéért, a gyarmatosítók és a fasiszták leveréséért. lyen kezdeményező lépéseket lehet tenni tárgyalásokra a Szovjetunióval a berlini kérdésben”. Rusk egy további kérdésre válaszolva elmondotta, hogy nem terveznek nyugati csúcsértekezletet. Hozzáfűzte viszont, egy ilyen értekezlet mindig lehetséges, ez azonban a jövő kérdése. A Moszkvában folyó szovjetamerikai előzetes leszerelési tárgyalásokról szólva Rusk kijelentette, nem kapott még ugyan jelentést Hruscsov szovjet miniszterelnök és Mccloy találkozójáról, de „az Egyesült Államok továbbra is reméli, hogy megállapodásra juthat a Szovjetunióval a nyár második felében megrendezendő leszerelési értekezlet kérdésében”. A- külügyminiszter végül hangoztatta, az Egyesült Államok „nagyon biztatónak találja a NATO-államok magatartását és meggyőződése, hogy a NATO egységben és megnövé- kedett erővel járhat ei és fog is eljárni a berlini helyzetben”. MEGALAKULT SZOMÁLI KÖZTÁRSASÁG ÚJ KORMÁNYA Mogadiscio (MTI). Sermarke miniszterelnök, az új Szomáli köztársasági elnök megválasztása után benyújtotta kormányának lemondását. Sermarke most megalakította új kormányát, amely az eddigi 12 helyett 14 miniszterből áll. A hadügyminiszter Seik Ali Isz- mail, a külügyminiszter pedig Abdullajhi Issze. Külföldi hírek Hruscsov Kubánban Nyikita Hruscsov, az SZÍ Központi Bizottságának e titkára, a Szovjetunió Mini, tertanácsának elnöke Szoc ból jövet a kubáni földel érkezett. Hruscsov meglátogatta a 1 báni traktor- és mezőgazc sági gépkísérleti tudomán> kutatóintézetet, megtekinte a Hutorok szovhoz cukorréf földjeit, a Kalinyin kolhoz a kubán szovhoz kukoricát! Iáit. Nyugatnak dolgozó kémei ügyét kezdte tárgyalni a h met Demokratikus Köztársas Legfelső Bírósága A Német Demokratikus Ki társaság Legfelső Bíróságán büntető tanácsa az NDK olyan állampolgárát vonja . lelősségre, akik az Ameril Egyesült Államok, Anglia Franciaország nyugat-berl kémszervezeteinek, továbbá nyugatnémet Gehlen-féle sí vetségi hírszerző szolgálatú és egyéb hírszerző ügynöki geknek a megbízásából ké tevékenységet folytattak NDK-ban és rendszeresen fc lalkoztak embercsempészéss neves tudósokat, kiváló nu nököket, technikusokat szakmunkásokat Nyugat-Bt linen át Nyugat-Németorszá ba csempésztek. Cj üstököst fedezett fel eg szovjet csillagász Nyikityin szovjet csillag! eddig ismeretlen üstököst dezett fel, amelynek magja éri a második csillagász nagyságrendet. Az első jelentésekből ítél az új üstökös igen hatalrr tömegű és hozzávetőleg ugya olyan fényességű, mint a Na Göncöl hét csillagának b! melyike. Az üstökös csóvája mdnte tíz holdátmérő nagyságú. Megszakadtak a francia— algériai tárgyalások A nyugati hírügynökség gyorshírben közlik, hogy pé teken megszakadtak a tárgy 'ások Lugrinban. A hírt TI baud francia szóvivő jelenti te be. A bejelentés szerint FLN küldöttsége közölte, ho zz idő szerint nem folytathi ja a tárgyalásokat és kéri az elnapolását. Űjabb tanácsk zásra időpontot nem tűztek A francia kormány terve műhold fellövésére Hatszázmillió új, azaz milliárd régi frankos keretb i francia kormány ötéves t iományos tervet készít e imelynek révén 1965-ig lel tővé válnék egy francia m nőid felbocsátása. A francia rádió értesül« szerint úgy tervezik, hogy Szaharából lőnék fel az í "akétát. A Monde már óval ;abb a Szahara jövőjét illető is arról ír, hogy magáb Franciaországban építen meg az űrkísérleteknek tei idő kilövő-pályákat. 1 lengyel papok körében hó< a világi életmód A Dookola Suriata című le íyel folyóirat közlése szeri íz utóbbi két esztendőben oap, 64 szerzetes, barát ipáca. valamint 361 papi sz nináriumi hallgató cserél el a reverendát a világi öli '.eltel. Az egyházi hierarchia ad ai szerint a papi szeminári nők és a kolostorok létszám lak 30 százaléka betöltetlen Megnyílt az EFTA miniszti tanácsának egynapos értekezlete Genf (MTI). Genf ben pé eken délelőtt megnyílt lurópai Szabadkereskedeh Pársulás (EFTA) miniszteri 1 íácsának nyugat-európai k ökben nagy érdeklődési 'árt egynapos értekezlete. VIZSGÁZOTT FŰTŐT keres több éves gyakorlatú a Pedagógiai Főiskola. J( lentkezés rövid önéletrajzi Ifjúság útja 6. szám alatt gazdasági osztályon Roszprir László technikusnál augusz tus 15-ig, naponta de. 10—: óra között. Cserelakás eseté szolgálati lakást biztoKítunl 38 40 Mobuln máris bejelentette, nem ismeri el a kongói parlament határozatait Alig kezdte meg munkáját a kongói parlament új ülésszaka, ahol a parlamenti tisztségek betöltésénél a kongói törvényes kormányt támogató pártok jelöltjei kapták a szavazattöbbséget — 61 szavazatot 58 ellenében — sokasodnak annak jelei, hogy az imperialisták nem lesznek hajlandók elfogadni olyan parlamenti határozatokat, amelyek Kongó egységét és igazi függetlenségét szolgálják. Mobutu, a külföld szolgálaOrvosi ügyelet Pécs mj. város Rendelőintézetének biztosítottjai részére a sürgős esetek ellátására ügyeletes orvosi szolgálatot tartanak 1961 július 30-án (vasárnap) 7 óra 30-tól 19 óra 30-ig a következő orvosok: I. TÖMB: a város közigazgatásilag I. kerületében, melyhez tartozik még Gyárváros, Újhegy, Üszög, Pécsbányatelep. Borbála- telep, Pécsszabolcs, Meszestelep mellett Vasas I. és Vasas II. is: dr. Kazal Antal. Járó. betegeknek sürgős esetben rendel az újmeszesi körzeti rendelőben, vasárnap de. 9—11 óra között, telefon: 51-81. A fekvő betegekhez való kihívás is ekkor történik. (Lakik: József u. 1*7/1. sz.. telefon: 24-65 és 37-44.) n. TÖMB: a város közigazgatásilag II. és III. kerületében, melyhez tartozik még Kertváros, Ke- szü, Málom mellett Posta völgy, Nagyárpád, Mecsekalja is: dr. Gyúró András. Járó betegeknek sürgős esetben rendel a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében, vasárnap de. 9—10 és du. 4—5 óra között, telefon: 30-00. A fekvő betegekhez vsló kihívás is ekkor történik. (Lakik: Székefly Bertalan út 17/1. szám, telefon: 20-20.) Szombat este 19 óra 30-tól vasárnap reggel 7 óra 30-ig, valamint vasárnap este 19 óra 30-tól hétfő reggel 7 óra 30-ig ügyeletes orvos: Az I. tömbbe tartozó biztosítottak részére az újmeszesi körzeti rendelőben, telefon: 51-81. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 08-nak kell bejelenteni. A II. tömbbe tartozó biztosítottak részére a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében, telefon: 30-00. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást szintén a-08-nak kell bejelenteni. Szombaton (29-én) déli 12 órától 19 óra 30-ig orvosi ellátás tömbönként azonos a vasárnapi nappali ügyelettel. Az I. tömbben dr. Kazal Antal. Járó betegeknek sürgős esetben rendel az újmeszesi körzeti rendelőben 16—17 óráig. A fekvő betegekhez való kihívás is ' ekkor történik. A n. tömbben dr. Gyúró András. Járó betegeknek sürgős esetben rendel a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében 16— 17 óráig. A fekvő betegekhez való kihívás is ekkor történik. tában álló zsoldostábornok, a leopoldville-i rádióban csütörtökön beszédet mondott. Kereken kijelentette, zsoldosaival csak Kaszavubu utasításait hajthatja végre, tehát nem hagyott kétséget felöle, hogy nem ismeri el a parlamentben megválasztott kongói kormány intézkedéseit, ha azok ellentétesek Kaszavubu és megbízói érdekeivel. Leopoldville-i értesülések szerint ugyanakkor ismét feszültté vált a viszony Mobutu és Csőmbe katangai diktátor között, akik a közelmúltban megállapodtak, hogy Mobutu lesz a főparancsnoka a katangai zsoldosoknak is’ Az értesülések szerint Mobutu visszarendelte Katarijából azokat a zsoldostiszteket, akiknek feladata lett volna megkezdeni a szerződés végrehajtását; Döntött az MTST az átigazolások kérdésében Iván a Komlói Bányászban, Frenpán, Horváth és Szabó a PVSK-ban, Pleck a Mohácsi TE-ben játszik Az MTST Elnöksége csütörtöki ülésén megtárgyalta Pest megye testnevelési és sportmunkája ellenőrzéséről szóló jelentést, megállapította, hogy a megyében a testnevelés és sport szervezése helyes irányban folyik. Az Elnökség a továbbiakban folyó ügyeket tárgyalt: Nem járult hozzá a Röplabda Szövetségnek az NB I. szervezetében tervezett változtatásához és hangsúlyozta, hogy a bajnokságot kizárólag az eredeti kiírás szerint szabad lebonyolítani. Az Elnökség tudomásul vette 27 új termelőszövetkezeti sportkör alakulását és 43 sportkör név változtatását. Végezetül az Elnökség a Magyar Labdarúgók Szövetségének az NB n. és alacsonyabb beosztású sport körök kedvezményes átigazolására, továbbá az NB I-es csapatok függőben lévő átigazolásaira vonatkozó javaslatát tárgyalta. Jóváhagyta az előterjesztett 265 játékos átigazolását, amelyben 53 volt NB I-es játékosnak alacsonyabb osztályba és 212 kiöregedett ifjúsági játékosnak magasabb osztályba való átigazolása szerepelt. 30 játékos átigazolásához nem járult hozzá, részben mert egyesületeik nem adták ki, részben mert még az ifj ús ági korhatárban vannak. Három jétékog este*) MÉM leél helyre írtak alá átigazolást, fegyelmi vizsgálatot rendelt el. Az Elnökség lezárta az NB I-es csapatok még függőben lévő átigazolási kéréseit is. Figyelembe véve a játékosok és egyesületek különleges és méltánylandó érdekéit, hozzájárult ahhoz, hogy az NB I-be újonnan felkerült Ózd és Komló is számottevő erősítést kapjon. Továbbá a magyar labdarúgó-válogatott színvonalának és egységének erősítése érdekében az MLSZ Elnöksége és a szövetségi kapitány szakmai javaslata alapján az érintett egyesületek és játékosok kérésére engedélyezte a válogatott Solymosi Ernőnek az Újpesti Dózsához, Pál Tibornak a Vasashoz való átigazolását. Az Elnökség hozzájárult Vasas Mihálynak az SBTC-ből az MTK-ba való átigazolásához az egyesületi ,,kiadatás” felmutatása esetén. Az NB I-es csapatok függő átigazolási kérdéseit az alábbiakban hagyta jóvá: Komlói Bányász: Iván József (Diósgyőri VTK). Pécsi Vasutas: Freppán József (Pépsi Dózsa), Horváth László (Pécsi Dózsa), Szabó István (Pécsi Dózsa). Mohácsi TE: Pleck Róbert (Pécsi Dózsa). %