Dunántúli Napló, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-11 / 136. szám
1961« JŰNTÜS H, NAPLÓ 7 Üzemeinkből jelentik Űj tejpasztőrözőgép a pécsi tejüzemben — 18 vagon szigetelőt szállít a Porcelángyár Indonéziába — Hélfőtől kezdve több fehér kenyeret gyárt a sütőipar — „Zöldborsóvonal“ a Sopiana Gépgyárban Benzinkút épül a Fürst Sándor úton Az üzemek első negyedéves tervjelentései azt' bizonyították, hogy az 1961-es esztendő jól indult, hiszen a legtöbb üzem túlteljesítette tervét. A későbbi és a legfrissebb jelentések is biztatóak, mert visszaesés nem történt, sőt a termelés emelkedett az elmúlt két hónapban is. Most közeleg a félév és az üzemek azt szeretnék, hogy a féléves terv, hasonlóan az eddigiekhez, szépen záródjék. Milyen új híreket kaptunk az üzemekből? Bár a tejüzemben panaszkodnak, hogy kicsi a helyiségük, nehezen tudják megoldani feladataikat, mégis azt kell jelenteni, hogy az év első öt hónapjában sokkal több tejet és tejterméket hoztak forgalomba, mint a múlt esztendőkben. Mennyit is ettünk öt hónap alatt? Tejből 38 713 hektolitert fogyasztottunk, almi közel tíz százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban elfogyasztott mennyiség. Habtejszínből 135.5 hektolitert, kannás tejfölből 650 hektolitert és a kis poharas tejfölből 250 927 pohárkával fogyasztottunk, míg a félzsíros csomagolt túróból több mint öt vagonnal fogyott el, pontosan 506.5 mázsa. A tejüzemben naponta 8—9 ezer egyliteres, 1600 félliteres és 3—4 ezer két és féldecis (úgynevezett iskolás üveg) palackot ; töltenek meg és szállítanak ki; a város tejboltjaiba és isko- 1 Iáiba. A tejüzemben hamarosan üzembe helyezik az újonnan vásárolt tejpasztőrözőgépet, amelyet az NDK-ból szereztek be. Az új gép üzembehelyezésével (teljesítménye 5000 liter óránként) főleg a nyári meleg időben a minőség megóvását és a gyorsabb feldolgozást segítik elő. * A jövő héten megkezdik a porszénhamu tégla égetését a pécsi 2-es számú Téglagyárban. Eddig 500 ezer ilyen téglát készítettek el és a tervek szerint évente 7—8 milliót gyártanak belőle. Érdemes megemlíteni, hogy a porszénhamu tégla égetéséhez tüzelőanyagra szinte alig van szükség, hiszen tüzelő csak a kemence egyszeri begyújtásához kell, a többi kalóriát a salakpor tartalmazza, ami az égetéshez szükséges. A Baranya megyei Téglagyári Egyesülés ebben az évben 83 millió téglát gyárt, s ha mindből két- szoba összkomfortos családi házakat építenének, akkor pontosan 2500 családi ház sorakozhatna egymás mellett. * A pécsi Sopiana Gépgyár eddig főként baromfitisztítógépeket gyártott a hazai és a külföldi megrendelőknek. Jelenleg újfajta gépek gyártását kezdték el a konzervgyárak részére. Az úgynevezett „zöldborsóvonal” több gépből áll, amelyben a feldolgozás végeredményben a tisztítástól a konzervesüveg lezárásáig tart. Ez a vonal vagy gépsor, amelyet a Sopiana Gépgyár készít, kilenc darabból áll. Egy borsószelektáló-gépből, egy töltőgépből, egy hattyú- nyak-elevátorból és hat különféle tartályból, berendezésből. A nullsorozat gyártása most van folyamatban. Ebben az évben 14 ilyen gépsort készítenek a gyárban, amelyet külföldi üzemek rendeltek a Sopiana Gépgyártól. * A XIV-es Autójavító Vállalatnál a napokban kezdik meg a háromezredik gépkocsi javítását. A szerelések meggyorsítása és kényelmesebbé tétele érdekében az autójavító műhelyben egy új, súlypont- áthelyezéssel működő autójavító hidat helyeztek üzembe. A 17 ezer forintért vásárolt javítóhíd sokkal előnyösebb a régi aknás rendszerű javítóállásnál. * A Pécsi Porcelángyár a világnak majdnem minden részébe szállít termékeiből. Jelenleg Indonéziának küldenek nagy mennyiségű szigetelőt, összesen 18 vagonnal. A láncfüggő szigetelőket a 100 kilovoltos vezetékekhez használják majd fel. * A Pécsi Sütőipari Vállalat hétfőtől kezdve 30 mázsával emeli az 1 kilogrammos finom fehér kenyér termelését. Így összesen naponta 135 mázsa egy kilós fehér kenyeret gyártanak, ami a szükségletet ki is elégíti. Egyébként megkezdték a diétás kenyérféleségek gyártását is és a Bem utcai kenyérboltban kapható a sószegény negyedkilós kenyér és a graham kenyér is. Búcsúztak az iskolától Miijén irányban fejlesszük a jövedelemelosztási a Isz-ekben? Társastáncbemutató Tegnap este mintegy 100 főnyi nézőközönség előtt tartották meg a kulturális seregszemle keretén belül Pécsett a társastánc-bemutatót a Városi Művelődési Házban. Kilenc pár nevezett a verseny jellegű táncbemutatóra: a Doktor Sándor Művelődési Ház táncklubjából négy pár, a Városi Művelődési Házból négy pár táncos és a KISZÖV művészegyütteséből egy táncos pár. Sajgó Jenő, a városi KI_SZ- bizottság ágit. prop. titkárának megnyitó szavai után bevonultak a párok a táncterembe és 3—3 pár részvételével megkezdődött a táncverseny. Először bécsi valcer, majd tangó, utána pedig angol ke- . ringó, swing és magyar csárdás következett, végül pedig szabadon választott táncaikat mutatták be a versenyzők. Jól sikerültek a stílusosan_ kidolgozott táncok és a közönség sokat tapsolt. Kesztyűgyár felvesz ipari- könyvelői gyakorlattal, mérlegképes képesítéssel rendelkező KÖNYVELŐT vidéki munkahelyre vezető beosztásba. Jelentkezés Pécsett, vagy siklósi telepen személyzeti vezetőnél. MSI 7 Tegnap délben a Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának négy osztálya mondott búcsút a tanároknak, iskolatársaiknak. Ballagtak a nyolcadikosok. A két fiú és két leányosztály tanulói végigjárták az osztályterméket, folyosókat, hogy búcsút vegyenek az ódon falaktól. Az iskola udvarában a szülők és vendégek jelenlétében Szentistványi Gyula élvtárs, az iskola igazgatója mondott beszédet. m A szövetkezeteink túlnyomó többsége jelenleg a munkaegy- ségrendszert alkalmazza a tagok díjazására. A munkaegység jól kifejezi azt az elvet, hogy mindenki munkája szerint részesedik a jövedelemből. A munkaegység értéke azonban csak év végén derül ki, ezért a tagok — különösen az új szövetkezetekben — évközben eléggé bizonytalanok munkájuk ellenértékét illetően, ami kihat a munkáked- vükre, a munkában való részvételükre. Szövetkezeteink többségében ezért a tagok anyagi érdekeltségének fokozását, a munkaegységet kiegészítő premizálással igyekeznek elősegíteni. Megyénkben az 1961-es gazdasági évben 251 tsz közül 231-ben különböző premizálást alkalmaznak: Legtöbb termelőszövetkezetünkben a terven felüli hozam bizonyos százalékával premizálják a tagokat Ennek a premizálási formának a lényege az, hogy csak azok a tagok részesüljenek prémiumban, akik jól dolgozBOGÄDI ESTE Mindig is a község központja volt a bogáéi tanácsháza, de amióta a Virágzó Tér melőszövetkezet is eb ben az épületben rendezte be irodáját esa kiváltképpen az. Ha a titkár, az anyakönyv vezető fiókot zár és kezet mos, letelvén a hivatalos idő, a kapu azért az esti órákban is szaporán nyílik és csukódik. Elvégezve az etetést-itatást egymásnak adják kilincsét a szövetkezeti tagok. Van aki önként jön, ők az intézőbizottság tagjai, másokat meg úgy hivattak, hiszen első ízben működik a község közös gazdaságának fegyelmi bizottsága. Kapa után kiált még egy jó darab kukorica csak nem hagyhatják, hogy teljesen megfojtsa a gazt Jó hangú asszony penderedik be, látszik sók mindent tartogat a begyében. Nő, ha elkezdi a magáét -. -. az éjfél is itt éri rnég a fegyelmi bizottságot. Ám, ahogy végighordja tekintetét az asztal mögött ülőkön, egyszeriben elszólt pörölhetnékje. Igaz, ismerős arcokat lát, szomszédot, meg sógor-komát, da komolyság ül nézé- siUkbeni-i hát még beszédjükben, ha meg szólahiakt — Nem megyünk semmire se, ha az ilyen életerős asszonyok csak öt-hat napot dolgoznak egy hó napban —• íkezdik. — ötöl-hatol az asszony, hogy hát a háztájit is meg kellett kapálni, — de amint veszélyben látja a háztáji földjét, megígéri: ■— Mihelyt kimérik a rám eső darabot és rámehetünk a földre, meglátják, rendesen megkapálom. Olyan csendesen megy ki, mint az egykori borbély, aki nyír ni ment a szomszédba és kopaszon ért haza. Nagy János esetében már nem éri be a fegyelmi bizottság az utolsó figyelmeztetéssel. lassacskán lejár a fél esztendő és eddig összesen négy munkaegységet szerzett. A szövetkezet él az alapszabály biztosította lehetőségekkel — 400 négyszögöl ház tájit megvonnak, tőle. N6 'érmék hallatára Fogas József is véleményt változtat. Igaz, nem sokat látták eddig a közösben, mert nem bírja a mezei munkát. Hanem, ha találna valami ne kiváló elfoglaltságot a vezetőség == jönne szí veseni Vasárnap vonják össze az állatokat —■ hétköznap nem pocsékolnak rá erőt — úgyis gond, kit állítsanak a teheneik mellé. Elvállalná? «a Szives örömest... A fegyemi bizottság be is végezte dolgát. A folyosóról be-be- nyitnak, szinte sürgetik az intézőbizottság got, hogy kerítse rájuk ig a sort. Előbb még megtárgyalják, hogy azt a vagyon gazos darabot előbb közösen megkapálják és csak azután osztják ki családokra a többit, nehogy egyiknek gyomosább rész jusson mint a másiknak, azután ajtót nyitnak a vendégek előtt. Jönnek is, csak úgy sorjáznak be, hangos jó estéttel, látszik rajtuk, hogy nem is any- nyira vendégek érkéz tek, mint inkább szomszédok, egy kis lefekvés előtti hasznos tereferére. Harmincegy bogáát ember — csupa fiatal erő! — jár be István- áSknára, meg a pécsi üzemekbe. Kiss József tsz-elniök, mokány, fürge, gyors észjárású ember viszi a szót, amint elhelyezkednék: —- Szóved, hazahívnánk bernieteket aratásra —: Ha maga nem szól Józsi bácsi, az asszonytól üzentem volna, ki ne felejtsenek — szól az egyik és a többiek helyeslése közben valaki megint beleszól, okosan. — Csák írjanak az üzemnek, hogy akkor adják Td a szabadságunkat, amikor kezdik vágni a búzát. — A rétet meg vasárnap levágjuk. De kasza legyen ám! Mire felvirradt és újra leszállna az est, elkészültek a kikérő levelek. A harmincegy munkásból huszonkilencen ígérkeztek el aratásra, munkaegységért így telt ed egy bogáéi este. Ugrik még egyet-egyet, döccen is a fiatal termelőszövetkezet szekerei de a maguk választotta vezetőség a pesti párt megbízott segítségéved magabiztosan tartja a gyeplőt; nem. engedik, hogy eldűljön a sók esőzéstől felázott dűlő kátyúiban.,; nak és a tervben meghatározott hozamoknál nagyobb ter- melésj eredményeket érnek el. Azokban a termelőszövetkezetekben jártak él helyesen, ahol minden tagnak, munkacsapatnak vagy brigádnak az általa elért többlettermés után adnak prémiumot, s erre a célra a többlettermés értékének egy részét fizetik ki. A terven felüli eredmények utáni premizálás a legegyszerűbb, a tagok számára is a legkönnyebben érthető forma. A premizálás kipróbállt kiegészítő munkadíjazás, amely nemcsak átmenetileg alkalmazható, hanem serkentő hatásánál fogva a jövőben is nagy szerepet tölt be a tagok anyagi érdekeltségének növelésében. A hagyományos munkaegy- ségrendszemél — mivel a részesedés alapja kizárólag a megszerzett munkaegység — egyes tagok gyakran nem arra törekedjek, hogy jól megmunkálják a földet, hanem arra, hogy minél több munkaegységet szerezzenek, s ezáltal nagyobb jövedelemre tegyenek szert: A premizálás a hagyományos munkaegységrendszernek ezt a legnagyobb hibáját küszöböli ki azzal, hogy a jó munkát végzett tagok nemcsak a megszerzett munkaegység után, hanem a termelés végső eredményében megmutatkozó többlettermelésből is részesednék. Premizálás esetén — ha azt helyesnek állapították meg — a tagok nemcsak arra törekednek, hogy minél több munkaegységet teljesítsenek, hanem arra is, hogy a rájuk bízott területen — a lehető legnagyobb termelési eredményeket érjék él: A premizálás anyagilag teszi érdekeltté őket abban, hogy fokozzák a tsz közös gazdaság jövedelmét, mert ez személyi részesedésűk legfontosabb forrása. Milyen termelési ágakban célszerű premizálni? Megfelelő számítások alapján — a termelőszövetkezet bármely termelési ágában lehet premizálni; Alkalmazásánál azonban követelmény, hogy hatására növekedjék a termelés, s ne fordulhasson elő az, hogy a kifizetett prémium nagyobb legyen, mint a premizálás hatására élért többlettermelés értéke. Helyesen cselekedtek azokban a tsz-ekben, ahol azt is megvizsgálták, hogy egy-egy területein bevezetett premizálás mennyire segíti élő az egész termelőszövetkezet fejlődését, az egész tagság érdekeit; A pnemfaálö^f áÜtalsSfen a rsok kézi munkát igénylő ter- eSési agákban, továbbá azoknál a növényi kultúráknál és az állattenyésztésnek azokban az ágaiban célszerű bevezetni, amelyekhez a tsz-nek és a nép gazdaságnak különleges érdeke fűződik. Továbbá célszerű a traktorost és fogatost is pemizálmi, mert az ő munkájuk is hozzájárul a többlettermeléshez. Nem szabad elfelejteni, hogy a premizálás csak reális terv esetén lehet célravezető és igazságos. Túlfeszített tervnél a premizálás nem Ösztönző, alá tervezés pedig jogtalan jövedelemszerzésre ad lehetőséget. Jelenleg termelőszövetkezeteink egy része főleg a növény- , termesztésben nem a terven felüli eredmények utáni premizálást alkalmazza, hanem a részesművelésre (százalékos művelés) tértek át. Ez azzal függ össze, hogy a szövetkezeti parasztság és a vezetők egy része nem látja még világosan, hogy egyéni boldogulásának fő útja a közös erősítése. Pillanatnyi egyéni érdekeit nem tudja még alárendelni a jövőbeni anyagi érdekeinek. Előfordulhat egyes termelőszövetkezeteknél, hogy bizonyos munkákat adott esetben csak részesművelés alapján hajlandók elvégezni a tagofc Nyilvánvaló, hogy amennyiben a termelés sorsa függ ettől, fel kell használni a részesművelést is. Abban az eset -ben azonban arra kell törekedni, hogy a részesedés az élőmunka-befektetéssel legyen arányos és ne juttassa igazságtalan előnyökhöz a tagság egy részét; A résziesművelés nem tekinthető a szocialista viszonyoknak megfelelő munkadíj azási formának, mert a részesedés megállapítása általában nem az „egyenlő munkáért egyenlő bér” ellvén, hanem a tagok egyéni érdekeinek egyoldalú előtérbe helyezésén alapul. Ez az elosztási mód a kisáruter- melő paraszti gondolkodásnak tesz olyan engedményt, amely a naturális viszonyok, á háztáji gazdaság túlzott, a közös rovására történő erősítése felé húz. Továbbá ez az elosztási forma nem segíti elő a pénzbeli részesedés növelését és a rendszeres készpénzelőlegezés megvalósítását; hanem ellenkező irányban hat. Ezért ha bizonyos nehézségek átmeneti megoldása érdekében fel is használjuk; nem engedhetjük meghonosítani termelőszövetkezeteinkben; Befejezésül is hangsúlyozni kívánom azonban, hogy bármilyen jövedelemelosztási és premizálási rendszer alapvető feltétele; a közös gazdálkodás alapvető rendjének megteremtése, a Jó és egyre magasabb színvonalú vezetés és tervezés megvalósítása; Ez az, amitől alapvetően függ a közös gazdálkodás sikere, eredménye, valamint a szövetkezeti tagok között felosztásra kerülő jövedelem nagysága is. Ha ez a közös jövedelem kevés, akkor a szövetkezet tagjai a legjobb jövedelemelosztási és premizálási rendszerrel sem lesznek elégedettek. Ambruszt György ft Négy 25 köbméteres tartály táplálja majd a Fürst Sándor úton épülő benzinkutat. A Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat mélyépítő részlege megkezdte a kúthoz tartozó épület alapozását és előterének betonozását.