Dunántúli Napló, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-09 / 134. szám
tm. juntos #. NAPLŐ 8 Fejlesztik a pécsi városi könyvtár hálózatát 200 ezer kölcsönzés egy év alatt — Könyvtár a vidámparkban Megnyitják a diafilmkölcsönzöt is Pécsett a városi könyvtárnak jelenleg harminckét fiók- könyvtára működik, s ezek a könyvtárak jelentős forgalmat bonyolítanak le. 1959-ben 100 ezer kötetet kölcsönöztek a városi könyvtár fiókjaiban, ez a szám 1960-ban már 168 ezerre növekedett, ebben az esztendőben pedig a kölcsönzések száma eléri a 200 ezret. Tervezik, hogy rövid idő alatt 300 ezerre növekedik majd a kölcsönzött kötetek száma. Minden egy kilométeren belöl fiókkönyvtár lesz A kölcsönzések ilyen gyors és nagyarányú számszerű fejlődése természetesen megkívánja a könyvtári hálózat fejlesztését és korszerűsítését is. A tervek szerint 1962. végére a város területén legalábbis minden egy kilométeres távolságban bárhol található majd fiókkönyvtár. A jelenlegi hálózat korszerűsítése mellett még másik három fiókkönyvtárat nyitnak. Ennek a hálózatfejlesztésnek lesz egyik állomása az is, hogy hamarosan megnyitják a Kossuth Lajos utca végében az új fiókkönyvtárat, amely egyelőre mintegy 1500 kötettel rendelkezik majd, de tervezik, hogy a könyvállományt 5000 kötetre fejlesztik. Julius elsején megnyitják Oj-Mecsekalján is az újonnan átalakított, mintegy 30 ezer forintos költséggel korszerűsített fiókkönyvtárát, továbbá talán még ebben az esztendőben elkészül — tetemes, mintegy 130 ezer forintos költséggel — az új-mecsekaljai új fiókkönyvtár. A város e területén a könyvtár komoly helyiség-gondokkal küzdött, és az illetékes szervek inkább vállalták, bár magas költséggel, hogy különálló épületben, modem fiókkönyvtárat létesítenek, amely majd az új-me- csekaljai művelődési ház felépülése után, mint gyermek- könyvtár működik. Sok huzavona után hamarcy san megnyitják a Doktor Sán dór utca 15. szám alatt a sokat Ígért diafilm-kölcsönzőt, ahol mintegy 50 ezer forint értékű diafilm várja majd a kölcsönzőket. Az országban egyedülálló létesítmény Jelentős, az országban talán egyedülálló létesítmény készül a városi tanács segítségével a mecseki vidámparkban. Terméskőből készült, impozáns, elsősorban társadalmi munkával épített vidámparki könyvtár létesül. A vidámparki könyvtár lényege, hogy színes hazai és külföldi folyóiratokkal, népszerű és humoros, rövid terjedelmű könyvekkel álljon a közönség rendelkezésére, mindazzal, ami egy ilyen szórakoztató létesítmény forgatagában esetleg a látogatókat érdekelheti. Ugyancsak a városi könyvtárhálózat fejlesztésének egy részletterve, hogy 160—170 ezer forint költséggel jövőre a Jókai utcai lakótelepen szaTöbb mint 700 mázsa gyapjút értékesítettek pddig a tsz-ek Bár a hűvös időjárás miatt eltolódott egy kicsit megyénkben a birkanyírás, a legtöbb termelőszövetkezetben már nemcsak megnyírták a juhokat, hanem a gyapjút is értékesítették A Gyapjúforgalmi Vállalat pécsi kirendeltsége ez idáig több mint 700 mázsa gyapjút vett át a termelőszövetkezetektől, de ez a szám állandóan változik, hiszen naponta 50—80 mázsa gyapjút vesznek át; Húsz mázsa gyapjút értékesített a magyarteleki Vörös Október és a vásáros- dombói Aranykalász Tsz. A sumomyi Petőfi Tsz 18 mázsa, a felsőmindszenti Ady Tsz pedig 17 mázsa gyapjút adott él a Gyapjúforgalmi Vállalatnak Az év legszebb gyapját a mágocsi Béke Termelőszövetkezet hozta: A kiváló minőségű. megfelelő hosszúságú 17 mázsa gyapjúért 90 ezer forintot kaptak Jó minőségű volt a magyarteleki tsz gyap- ja is. Az állami gazdaságokban nyírt gyapjút is beszámítva, a vállalat az első nyírásból mintegy 15 vagon gyapjúra számít. badpolcos könyvtárat építenek, illetve rendeznek be. Pécs város könyvtári ellátása nagyon jó, a vidéki városok között talán a legjobb, a városi tanács nagyon sokat tesz a városi könyvtárhálózat fejlesztéséért, de két szépséghiba mellett aligha lehet szó nélkül elmenni, amellett, hogy az előbb említett dicséret feltétlenül indokolt. Az egyik szépségfolt: egy esztendő óta Ígérik már, hogy a Petőfi utca környékén megnyitják a fiókkönyvtárat. Nem szükséges különösképpen bizonyítani, hogy ennek a környéknek mennyire kellene a könyvtár, de egyelőre nem nyitották meg. Alighanem az lenne a legszerencsésebb, ha az illetékesek magyarázat helyéit minél hamarabb megnyitnák az Ígért könyvtár kapuit a közönség számára. Több helyet kér a Bem utcai könyvtár A másik szépségfolt: a Bem utcai politechnikai és olvasó- mozgalmi könyvtár siralmas helyzete. Ez a könyvtár — nyugodtan ki lehet mondani — az országban egyedülálló. Jellege szerint politechnikai, olvasómozgalmi, tartalmazza az iskolai kötelező olvasmányokat és gazdag, bőséges, kalandos, mai tárgyú anyaggal áll a fiatalok rendelkezésére. Pécs és ez a könyvtár az egyetlen hely az országban, ahol ennyi fiatalt sikerült ösz- szehozni, azokat is, akik az általános iskola után nem tanulnak tovább — hiszen jelenleg is mintegy 1000 olvasója van a könyvtárnak. Ami probléma: a helyiség kérdése. Kétségtelen, hogy a helyiséggond nagy a városban, de ilyen jelentős intézmény esetében talán lehetne sikeresebb megoldást is találni, mint egy szűk szobát, ahol a lehetetlenségig össze kell zsúfolni az 5600 kötetet, és ugyanebben a helyiségben kell lebonyolítani a kölcsönzést is. A fiatalok nagyon szeretik ezt a könyvtárat és a statisztikák arra is feleletet adnak, hogy a műszaki könyvek, a technikai, gyakorlati tudományok iránt élénken érdeklődnek. Kár lenne ezt az érdeklődést éppen egy helyiséggond miatt korlátozni, hiszen a könyvtár olvasóit néhány hónap alatt meg lehet kétszerezni Milyen irányban fejlesszük a jövedelemelosztást a tsz-ekben? (20 A szocialista elven alapuló jövedelemrészesedés első, mondhatnánk klasszikus formája történetileg a Szovjetunió kollektív mezőgazdaságával párhuzamosan alakult ki. Ennek a példája nyomán a népi demokratikus országok termelőszövetkezeteiben * is — a kolhozokban korábban kialakult munkaegység szerinti jövedelemelosztási forma vált általánossá. Hazánkban is a szövetkezeti termelés kialakulásában és uralkodó termelési formává válásában igen nagy szerepe van a munkaegységrendszer- nék. amely parasztságunk eddigi történetében a megtermelt javakból álló részesedés legigazságosabb formáját a munka szerinti elosztás szocialista elvét valósította meg. A munkaegység rendszer s általában a jövedelemelosztás módjának továbbfejlesztésénél a munkaegység ezen alapSzakmunkás lesz az állatgondozó is... Idős parasztember áll az útmenti akácfa alatt és nézi, milyen mohón keresik a kisbor- jak a gumiszopókás „műanyát”, s pár pillanat múlva már cuppogatva szívják a langyos tejet. — Nocsak, mit nem ér meg az ember! Anya nélkül nevelni kisborjút? — zsörtölődik a bácsi, aki valószínűleg idegen a pusztán. — De az a fiú ott jól mozog. Ügyes legény, — mondja és nézi. tovább csodálkozva a ner:üzemi borjúnevelést. A „fiú”, aki a borjak ete- ié'é előkészítette és irányító ' a. Wéninger Ádám, a Sátorhely—Bólyi Állami Gazdaság Sziebert-pusztai üzemegységének állattenyésztője, harmadéves mezőgazdasági tanuló. — Bármennyire szokatlan, pey £•) múlva szarvasmarha- tervlsztő szakmunkás lesz belőjünk — mondta Wéninger Ádám, nedves kezét nagy vászonkötényébe törölve. — Tudom, hogy ez furcsa, pedig pár év múlva már alig lesz szakképzetten állatgondozó. Úgy, mint a városban az ipari ta- nv1 ó'-ot. a mezőgazdaságban is három év alatt képezik a mezőgazdasági szakmunkásokat. A gazdaságnak jelenleg hat zöldségtermelő, két gyümölcs- iítmeló, két tejháíkszelő, egy gépkezelő és három szarvasmarhatenyésztő tantulója van. — Három év alatt évi három hónap elméleti oktatás és kilenc havi gyakorlati oktatás során sajátítjuk el a szakmát — mondotta a fiatalember. — Hát szakma az állatok gondozása, etetése? — vetődik fel a kérdés. A teheneket, a borjakat megeteti minden parasztgyerek, a tenyésztés meg az agronómus dolga. Hit höl kell akkor a szaktudás? — Álljunk csak meg egy szóra! — véli Wéninger Ádám. — Etettem én is állatot, azzal a különbséggel, hogy eddig nem tudtam, mit etetek. Ma a takarmány száz színűre bomlik előttem. Tudom mi, mennyi fehérjét, ásványi sót és vitamint tartalmaz és pontosan tudom, milyen eleségtől, mennyit gyarapodik az állat. Nálunk pedig a gyarapodás kérdése a legfontosabb. — Van ennek a kérdésnek egy másik oldafa is. Száztíz borjút nevelni anya nélkül, nem gyerekjáték. Milliókat veszthet a rosszul gondozott állatállományon a gazdaság. Ha nem éreztem volna a szükségét a tanulásnak, családos ember létemre, biztosan nem iratkoztam volna iskolába. Most azonban, hogy belekóstoltam egy kicsit, érzem, meny nyíre.keleset tudok, $ ha tehetem, az iskola elvégzése után szeretnék mezőgazdasági technikumba menni. A tanulás mellett, mivel családom van, rendes fizetést kapok, de a rendes tanulók is, mint az elsős Wéber Kati, hatszáz forintot kapnak havonta. Az állatgondozásban nem kell megszakadni, de nagyon kényes munka. Anyatejlan- gyosra kell melegíteni a tejet, mert akár hidegebb, akár melegebb, könnyen bélhurutot okozhat. Olyan percnyi pontosan kell etetni a kisborjakat, akár a csecsemőket. Csak akkor fejlődnek ugyanis szépen, akkor hasznosítják leggazdaságosabban a takarmányt, ha mindig meghatározott időben esznek. Régen egy egész kanna tejet adtak a borjaknak, de ma már Wéninger Ádám tudja, hogy a borjú mindössze 8—10 liter tej fehérjetartalmát tudja értékesíteni. — Kati, legyen szives adjon tetránt, jobb felől a másodiknak — szólt a nyurga, barnaszemű Wéber Katinak, aki még csak „inas* a borjúnevelésben. — Boci, bocikám — simogatta meg a kislány az egyik borjú fejét, míg elvette előle az etetőt és egy késhegynyi tetránt szőrt a habos tejbe. Mig ott figyelték, igazgatták az állatokat, nehogy a mohóbb elegye a tejet a gyengébbek elől, az öregebb diák tanitgat- ta, vizsgáztatta Katit. Az elméleti oktatáson magyar, történelem, földrajz, takarmányozás, állattenyésztés mellett még bonctant is tanulnak. A baranyaiak jól megállják a helyüket az iskolában. A Sziebert-pusztai tanulók például mindketten jó rendűek. Ez természetesen meg is látszik a gazdaságon. Bár a tejmelegítő lehetne tisztább is, az istállók rendesek, a borjúk nemcsak szépen, de látszik, hogy szeretettel gondozottak. Az hogy száraz álom hiányában megfázott és elhullott néhány borjú, az nem annyira a gondozók, inkább a gazdaság hibája. A nagyüzemi borjúnevelés tehát csakugyan szaktudást igényel, csakúgy, mint a kertészkedés, vagy a gépkezelés. ügy látszik, szaktudásban nem lesz hiány, hiszen a borjak a tervezett 80 deka helyett több mint 90 dekát híznak naponta. Az elhullás csekély és egy év óta gümőleórmentes a borjúállomány. — Csak úgy lesz jobb a városnak, ha a falusi ember is tanul, ha egyre több lesz a mezőgazdasági szakmunkás — mondta Wéninger Ádám. Ez természetes is, hiszen a tanult ember gazdálkodni is ügyesebben íud.: ■ ■ WESZTL MARTA vető jellemvonását nem szabad lebecsülni. A hagyományos munkaegységrendszer mint alap jónak bizonyult, általában beváltotta a hozzáfűzött reményeket, különösen ott ahol rugalmasan alkalmazták. Ebből indultak ki azok a tsz-ek is, amelyek a hagyományos munkaegységrendszemél ösztönzőbb munkajavadalmazás bevezetése esetén is meghagyták a munkaegységet az új díjazás alapjaként. A munkaegységrendszemek minden történelmi érdeme mellett komoly fogyatékossága, hogy a végzett munka eredményességében az élő munka minőségének mérőesz- növelésében nem teszi eléggé érdekeltté a szövetkezeti tagokat. Eddigi formájában a szövetkezeti tagot mindenekelőtt a munkák mennyiségi teljesítésére ösztönzi, s figyelmen kívül hagyja a végzett munka eredményességét. Tehát a mun kaegység nem felel meg_ a munka minőségének mérőeszközéül. A tsz-tag közvetlenül nem tapasztalja azt, hogy rossz munkája által alacsonyabb a munkaegység értéke, s ugyanígy fordítva. Ezt a problémát egyes tsz-ekben pl. a bólyi Kossuthnál úgy. oldják meg, hogy az elvégzett munkára csak minőségi ellenőrzés alapján írják jóvá a munkaegységet. A munkaegység értékének bizonytalan volta miatt előfordul. a munkaegység hígításra való törekvés, jogtalan munkaegység szerzés. Ezt pontos nyilvántartással és rendszeres ellenőrzéssel akadályozhatjuk meg. Laza normánál az ellenőrzés elhanyagolásával és hiányos nyilvántartás esetén előfordul, hogy a jóváírt munkaegységek mögött nem hogy minőségi, hanem egyszerűen termelés sincs. Érthető, ha ilyen tsz-nél nincs becsülete a munkaegységnek, így a tagok elhanyagolják a tsz-ben vállalt kötelezettségeiket és nem szívesen vesznek részt a közös munkában. Ebből általában két probléma adódik: nagyon kevés az osztható jövedelem, a másik pedig az, hogy az osztható jövedelmet nagyon sok felé kell osztani. Ellentmondása a hagyományos munkaegységrendszemek még az is, hogy a Jól dolgozó szövetkezeti tag nagyobb mértékben járul hozzá az oszthatatlan alaphoz, a felhalmozáshoz, mint aki kevesebb munkaegységet teljesít. Ezek a negatív tényezők, továbbá a mezőgazdasági technika és ezzel együtt a termelési színvonal fejlődése felhívják a figyelmet a jövedelem- elosztási rendszer továbbfejlesztésének szükségességére. Felvetődik a kérdés, hogy a hagyományos munkaegységrendszeren belül és e mellett mi az az irány, amely felé termelőszövetkezeteink biztonságosan továbbhaladhatnak. Véleményem szerint azt. hogy milyen legyen az elosztás módja, megszabja a szövetkezeti tulajdon. Ez pedig nem mást szab meg. csak azt. hogy a vég zett munka alapján osszuk él a jövedelmet: Azt a módot, hogy ezen belül milyen formát alkalmazunk, a termelőszövetkezet üzemi viszonyai szabják meg: milyen erős a gazdaság, milyen a vezetés, van-e fegyelem, a tagság hogyan vesz részt a munkában, milyen a tagság öntudata, stb. Ezért mindenegyes termelőszövetkezét üzemi viszonyainak megfelelően nézze meg, hogy milyen elosztási forma felél meg legjobban és azt alkalmazza. Ha így nyúlnak a kérdéshez az előrevisz és nem leszünk abban a helyzetben, hogy a nem kellő megalapozottsággal alkal mázott módszer visszaüssön. Mindezek kihangsúlyozása mellett mégis van néhány szem pont, ami ebben a kérdésben általánosan alkalmazható irányelvnek tekinthető: először is a munkaegység értékén belül a pénzrészesedési arány növelése. Ez mind a népgazdaság. mind a munkaegységrendszeren alapuló jövedelem elosztási forma továbbfejlesztését biztosító feltételeknek legjobban megfelel. A pénzbeli részesedés növelése ugyanis feltétlen ösztönöz az árutermelés növelésére s ez a népgazdasági érdek. Az árutermelés pedig feltétlenül növeli a közös gazdaságok bevételeit, s ennélfogva érdeke a tsz-nek is. Az árutermelés növelése ezen keresztül segít rtieg teremteni azt a pénzügyi alapot, amelyre támaszkodva a jövedelemelosztás módja továbbfejleszthető. Ennek a továbbfejlesztésnek pedig első és legáltalánosabban alkalmazható lépése a rendszeres készpénzelőlegezés megvalósítása a termelőszövetkezetekben. A rendszeres készpénzelőlegezés kedvezően hat a tagság munkakedvére s munkafegyelmére. Erre legjobb példa a beremen- di. bólyi és mágocsi tsz-ben elért eredmény. A tapasztalatok mutatják érdekeltté teszi a tagokat abban is, hogy mir;él több munkát végezzenek a közös gazdaságban: £■' Ambroszt György i Épülnek a RÖVIKÖT, a Textilnagykereskedelmi Vállalat és a Cipőnagykereskedelmi Vállalat raktárai a Megyeri úton. A magasföldszintes — emeletes raktárakat a magas talajvíz miatt lábakra kell emelni, hogy így biztosítani tudják a rakodási szintet. Az új raktárak 1962—63-ban készülnek el.