Dunántúli Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-18 / 115. szám

VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BÜNÁMTÚU NAPLÓ Á MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1961. MÁJUS 18. CSÜTÖRTÖK Továbbra is zavaros a helyzet DéS-Koreában Szöul (MTI). Mint az AFP szöuli tudósí­tója hangsúlyozza, 36 órával a katonai puccs után még mindig rendkívül zavaros a helyzet Dél-Koreában és ne­héz belőle megjósolni a fej­leményeket. A Reuter jelentése szerint Ham Lim Lá tábornok, a 33. szélességi fok mentén állomá­sozó 1. dél-koreai hadsereg pa­rancsnoka szerdán nyilatko­zatban szólította fel tisztjeit és katonáit, hogy „minden kö­rülmények között őrizzék meg politikai semlegességüket”. A puccsisták elszigetelődé­sére utalnak azok a jelenté­sek is, amelyek szerint Csang Do Jung vezérőrnagy, a junta elnöke mindenképpen szeret­né „a törvényesség látszatát megőrizni” és igyekszik rábir- ni az ismeretlen helyen rej­tőzködő Csang Mjun minisz­terelnököt, vegyen részt a tár­gyalásokban. A junta utasítására bevon­ták a szerdai tanácskozásokba a Csang Mjun-kormány öt mi­niszterét, köztük a belügymi­nisztert is. Az AFP tudósítója legújabb jelentésében hangsúlyozza, hogy Jun Bo Szun köztársa­sági elnöknek egy új kormány megalakítását célzó kísérletei nehézségekbe ütköznek. Az el­nök szerdán sorozatos megbe­széléseket folytatott a puccs vezetőivel és különböző poli­tikai személyiségekkel. A TASZSZ jelentette, hogy japán lapok a dél-koreai helyzettel foglalkozó kommen­tárjaikban hangsúlyozzák, hogy a katonai puccs igazi vezetői az amerikai hatóságok. Az amerikaiak ugyanis meg­ijedtek a dél-koreai néptöme­gek ameriakellenes hangulatá­tól, valamint az ország mi­előbbi egyesülését követelő népi mozgalom erősödésétől. Mint a Mainici című lap rá­mutat, a dél-koreai hadsereg az úgynevezett ENSZ-parancs- nokságnak van alárendelve és aligha kezdeményezhet bár­milyen akciót annak jóváha­gyása nélkül. • Eddig hét dél-koreai miniszteri tartóztatlak te Szöul (MTI). Az ADN jelen­tése szerint a dél-koreai pucs- csista junta eddig a kormány tizenöt tagja közül hetet tar­tóztatott le, közöttük a bel- ügy-, a külügy- és a hadügy­minisztert. Csang Mjun mi­niszterelnöknek és a kormány több más tagjának sorsáról még mindig nincs megbízható értesülés. Az AFP kommentátora úgy véli, hogy a junta közeli ku­darc elé néz, mivel a néptöme­gek részéről semmilyen támo­gatást nem élvez, s magán a juntán belül is komoly ellen­tétek támadtak. A puccsisták kezén levő szöuli rádió egyébként szerdán bejelentette, hogy a hadsereg főparancsnoka „teljes támoga­tásáról ” biztosította a juntát. Az ENSZ-parancsnokság szó­A laoszi lázadók a tűzszünet leple alatt újabb támadást készítenek elő Kong Le dandártábornok tiltakozása A Phoumi Nosavan—Boun Oum-klikk a tűzszünet kihasz­nálásával offenzívat készít elő Savannakhet tartomány fel­szabadított körzetei és a 9. szá­mú műút ellen. Csapatokat összpontosított Muong Phong és más helységek körzetében, továbbá a 9. számú műúttóí délre amerikai tisztek irányí­tásával büntető hadművele­teket indított. A tervezett of- fenzívában dél-vietnami és thaiföldi csapatok is részt ven­nének. A dél-vietnami hadsereg 11. ezredének 3. zászlóalja máris Laoszba érkezett és a 9. szá­mú műút mentén, a határtól tíz kilométernyire helyezke­dett el. Thaiföldi egységek érkezését is jelentették. A tűzszünet megsértése és a thaiföldi, valamint dél-viet­nami agresszió következtében Kong Le dandártábornok a katonai főtanács nevében eré­lyes tiltakozást jelentett be és követelte, haladéktalanul von­ják ki Laoszból az idegen csa­patokat, távolítsák el az ame­rikai katonai tanácsadókat. A "Ratet Lao Hangja rádió szerdán hangoztatta: „Ha az amerikai imperialisták és csat­lósaik megtámadni merészel­nék Savannakhet tartomány felszabadított körzeteit, az ag- resszorok csapatait megsemmi­sítjük, felbujtóiknak pedig vállalniok kell a felelősséget á következeién yekért”. vivője azonban — ugyancsak az AFP szerint — kijelentette, hogy ezt a hírt nem lehet el­lenőrizni. Korábbi AFP-hír szerint a főparancsnok „sem­legességre” szólította fel ti­zenkilenc hadosztályát. Más hírek szerint a juntát mind­össze 3600 főnyi katonai erő támogatja, s ezek is csak Szö­ulban és a főváros közvetlen közelében helyezkednek el. Gromiko két dokumentum' tervezetet terjesztett a genfi értekezlet elé A laoszi kérdéssel foglalko­zó genfi értekezlet szerda dél­utáni ülésén Quinim Pholsena, a laoszi törvényes kormány képviselője húsz perces be­szédben ismertette az 1954. évi genfi értekezlet óta Laosz- ban lezajlott eseményeket és rámutatott, hogy az amerikai­ak kéretlen beavatkozása volt a laoszi zűrzavar előidézője. Quinim Pholsena után Gro­miko szovjet külügyminiszter két dokumentumot terjesztett az értekezlet elé: 1. Nyilatkozat-tervezet Laosz semlegességéről; 2. Egyezmény-tervezet a Laoszban tartózkodó külföldi csapatok és személyzet kivo­násáról, valamint a nemzet­közi ellenőrző bizottság mű­ködéséről. Mintegy 700 hűtőberendezés rendszeres javítása és karban tartása tartozik a Pécsi Kazán- és Gépjavító KTSZ hűtősrészle géhez. A pécsi és baranyai hűtő gépek javítása mellett a KTSZ részlege megkezdte különböző presszógépek nagyjavítását és szerződéses karbantartását is. A képen: Hembach László egy négykaros Casino krémkávé -főzőgép generál javítását végzi. Szérdán délelőtt ülést tartott a KISZ megyei végrehajtó bi­zottsága. Megvitatták a Baranya me­gyei Állami Építőipari Válla­lat KISZ-szervezetének jelen­tését az építőipar feletti véd­nökségvállalás helyi teljesíté­séről. A vállalat különböző munkahelyein 30 ifjúsági brigád küzd a „Szocialista munka ifjú bri­gádja” cím elnyeréséért, kö­zel háromszáz fiatal tett egyéni vállalást. Szeretnének létrehozni egy if­júsági építkezést, vállalták a panelüzem bővítését és üzemel­Moszkvában rendezik meg a legközelebbi világkiállítást Rendszeres kapcsolatot lélesítenek a határőr-lialatok a pécsudvardi kiszlstákkal Már több, mint két hónapja elhatározták a pécsudvardi termelőszövetkezet KISZ alapszervezetének fiataljai, hogy kapcsolatot létesítenek egy határőr KISZ-szervezettel. Néhanyszori levélváltás és sze­mélyes beszélgetés után nem­régiben a határőrség egyik pécsi alegységének kiszistái Pécsudvardra látogattak, ahol barátságos labdarúgó-mérkő­zést vívtak az udvardiakkal, majd zenés-táncos ismerkedési esten vettek részt. Itt határozták el, hogy a jö­vőben rendszeressé teszik a határőrök és a falusi fiatalok találkozóit. Légrádi Anna elv- Itaaaó, a pécsudvardi fiatalok KISZ-titkára az ismerkedési est után egy aktuális politikai témájú előadás megtartásá­ra kért előadót a határőrség­től. A meghívásnak tegnap, szer­dán este tett eleget a határőr­ség KISZ-alapszervezetének vezetősége. Kiss Mihály sza­kaszvezető elv társ a gyarmati rendszer kialakulásáról és széthullásáról tájékoztatta a mintegy százhúsz főnyi hall­gatóságot, Heckler Mihály sza­kaszvezető, az alegység KISZ- szefvezetének titkára pedig a pécsudvardi kiszisták módszer­tani előadásához nyújtott se­gítséget» A világkiállítások Párizsban működő központi szerve a na­pokban a francia fővárosban ülést tartott. A megbeszélése­ken Magyarország képvisele­tében Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke vett részt. — A világkiállítások irodá­jának mostani ülésén megerő­sítették azt az egy évvel ez­előtti döntést, hogy a legkö­zelebbi, 1967-ben sorrakerülő világkiállítást nem Montreal­ban, hanem Moszkvában ren­dezik meg. A nagy eseményre Moszkvába ötven millió láto­gatót várnak. Nagy érdeklő­dést tanúsítanak a független­ségüket kivívott ázsiai, afri­kai országok is, amelyekből szintén sokan keresik fel a vi­lágkiállítást. Szovjet és ukrán javaslatra Magyarországot a világkiállí­tások irodájának két fontos szervébe választották be. Ülést tartott az országos baromfi- és kisállat- tenyésztési tanács Szerdán délelőtt a SZŐ VOSZ székházban ülést tartott az or­szágos baromfi- és kisállatte­nyésztési tanács. Határozati ja­vaslatot dolgozott ki a máso­dik ötéves terv baromfitenyész tési feladataival kapcsolatban. A határozati javaslat hangsú­lyozza. hogy a háztáji tenyészeteknek az egész tervidőszakban és még azután is igen fontos szere­pe lesz a belső ellátás megjavításában csakúgy, mint az exportlehető­ségek fokozott kihasználásá­ban. A tanács javasolja, hpgy a tyúkállomány minőségi javí­tása érdekében a már koráb­ban tervezett állománycserét már a közeljövőben kezdjék meg, s a következő 4—5 év­ben fejezzék be. A cserét, amelynek az a célja, hogy a háztáji gazdaságok nagyobb termelőképességű fajtákhoz jus sanak, azokban a megyékben kell megkezdeni, ahol a már meglévő adottságok alapján azt a leggyorsabban végre le­het hajtani. A nagyüzemek jobb naposcsi­be ellátása érdekében növelni kell a meglevő keltetőgópek kihasználását. Ennek elsődle­ges feltétele, hogy a megfelelő férőhellyel rendelkező terme­lőszövetkezetek megteremtsék az őszi és téli nevelés feltéte­leit. Fel kell kutatni a haszná­laton kívüli, vagy nem megfe­lelően kihasznált úgynevezett asztali és egyéb kisebb keltető- gépeket. A határozati javaslat végül rámutat, hogy hatályon kívül kell helyezni mindazokat a helyi intézkedéseket, amelye­ket a háztáji baromfitenyész­tés, elsősorban a pulyka- és lúdtenyésztés - korlátozására hoztak. Biztosítani kell a lúd- állománynak a megfelelő le- gelőterületet. tetését, főleg fiatalokkal. A KISZ-szervezet tagjai ötezer óra társadalmi munkát végez­nek ebben az évben. A megyei végrehajtó bizottság megálla­pította, hogy a vállalásaik elő- segitik az építőipar helyi fel­adatainak megvalósítását. A védnökség még új feladat az építőipari KISZ-szervezetek tevékenységében. Az első ne­gyedévben nehezítette kibon­takozását a vállalat átszerve­zése. A kezdeti eredmények elismerése mellett, a vállalá­sok teljesítését a jövőben job­ban meg kell szervezni. Nagyobb gondot kell fordíta­ni az építőipari szállásokon a fiatalok nevelésére, a kul­turális igényeik kielégítésére: Az „Ifjúság a szócializmus- ért” mozgalom helyzetéről a mohácsi és a sellyei járási KISZ-bizottságok adtak jelen­tést. A mohácsi járásban kö­zel kétezer fiatal jelentkezett a mozgalomba. Nagy gondot fordítanak a követelmények teljesítésének biztosítására. — Ennek érdekében termelési brigádokat szerveznek, a KISZ szervezetek közös munkaegy­ségkönyveket váltanak a ter­melőszövetkezetekben, közel ezer fiatalt bevontak a „kul­turális szemle” különböző ren­dezvényeibe. A sellyei járás­ban 1300 fiatal kapcsolódott be a mozgalombaj A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalomban a fő feladat a követélmények teljesítése, az alapszervezetek nyilvántartó tevékenységének megjavítása és a vezetőségek munkájának fokozott segítése; Befejezésül elfogadták a nyári -vezetőképző táborok programját, a végrehajtó bi­zottság irányító tevékenysége fejlesztéséről szóló határozatot.­r Uj mozgalmat indított a vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt üzemi alapszervezeteínek cél­ja a ’dolgozók jobb egészség- védelmének kialakítása. A vö­röskereszt' az üzemi egészség- ügyi helyzet jobbá tétele ér­dekében új mozgalmat indí­tott. A mozgalom lényege, hogy minél több üzem legyen vöröskeresztes mintaüzem; A vöröskeresztes mintaüzem címet minden olyan üzem el­nyerhet}, ahol az egészség- ügyi és szociális munkát a vö­röskereszt-szervezet a többi tömegszervezettel egybehan­golva, példamutatóan végzi. Eddig a megyében tizenhat üzem nevezett be a mozga­lomba. A Sopiana Gépgyár, a Dohánygyár, a Kesztyűgyár, a Szigetvári Konzervgyár, a Beremendi Cementgyár, a Por­celángyár, a pécsi Béke-, Ist­ván-, a komlói Béta-akna és Kossuth-bányaüzem mellett több kisebb üzem is szeretné elnyerni a mintaüzem címet. Ehhez azonban előbb teljesí­teni kell az előírt feltételeket, amelyek között például az üzem tisztasága (konyha, étkezde, műhelyek és egyéb helyiségek) fontos szerepet játszik. Attól is függ, milyen helyezést ér el egy üzem, hogy hány vér­adója van, sőt azt is számítás­ba veszik, hányán adtak térí­tésmentesen vért. Az egész­ségügyi előadások tartása és a dolgozók szűrővizsgálaton való részvételének aránya is befo­lyásolja az értékelést. Az üze­mi vöröskeresztes alapszerve­zetek munkája ugyancsak döntő tényező. S nemcsak az üzem területéin belül végzett munka a mérvadó, hanem az is. hogy az alapszervezet láto­gatja-e a munkásszállást, a be­teg dolgozókat, foglalkozik-e szociális problémákkal, figye­lemmel kíséri-e a nők és fia­talkorúak élet- és munkakö­rülményeit. A vöröskereszt által indított új mozgalom eredményeinek értékelését július 15-én vég­zik. Külön e célból bizottsá­got alakítottak, amelyben a megye és a város üzemi or­vosai közül többen vesznek részt. A bizottság tagjai nem­csak értékelik a mozgalomban elért eredményeket, hanem patronálják is a résztvevő üze­meket; Többször ellátogatnak egy- egy üzembe és ott az üzemor­vossal és a vöröskeresztes szer­vezettel közösen mintegy ellen­őrzésképpen végigjárják az üze met és a tapasztaltak alapján megbeszélik a tennivalókat, így a bizottság segítséget nyújt hat és amellett a szerzett ta­pasztalatokat felhasználhatja, az értékelésnél és a mozgalom továbbfejlesztésében - is. A vöröskereszt tárgyjutal­makat is ad a mozgalom el­terjesztésében élenjáró vörös­keresztes aktívák részére. Az első díj értéke 1800. a máso­dik 900. a harmadik díj pedig 600 forintos tárgyjutalom lesz. így is elő kívánja segíteni a vöröskereszt a mintaüzem moz­galom terjesztését és ezen ke­resztül a megye üzemeinek egészségügyi helyzeténei: job­bá tételét^ fiz építőipari védnöksépállalisról, az „ífiásái a szocializmusért“ mezgiiomról tanácskozott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom