Dunántúli Napló, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-09 / 83. szám
4 N APIÖ 1961. Április 9. . 'i ■ ■ ' ' Nyolcvan évig — fiatalnak lenni Meddig lesz az öregség egyszersmind betegség is ?! Hová menjünk vasárnap A baranyai üdülőhelyek megszépülve váriák vendégeiket r Az orvosi tudomány előrehaladásával napjainkban sok szó esik az öregedés problémájáról, az ember átlagos életkorának meghosszabbításáról. Tudományos cikkek boncolgatják ezt a valóban mindenkit érintő kérdést és jelentős kutatómunka folyik az ember életének meghosszabbításáért. Erről beszélgettünk dr. Romhá- nyi György professzorral, a Kórbonctani Intézet igazgatójával. A problémával foglalkozó orvosi tudomány azonban nem korlátozódik csupán az ember életének meghosszabbítására, hanem a kérdésnek egy másik — talán még érdekesebb oldalával Is foglalkozik, mint ez a beszélgetés során.szóba került: miként lehetne a jelenlegi átlagos életkoron belül a szervezet fiatalságát megőrizni? Tény az, hogy míg 1900 körül az emberi átlagos életkor 40 év volt — ma már ez mintegy 60 év körülire tehető. A lényeges emelkedés nem utolsósorban az orvosi tudomány előrehaladásának is köszönhető. Hozzájárul ehhez természetesen a gyenmekhalálozés csökkenése is. A különböző gyermek-fertőzőbetegségek, tuberkulózis h alálozás és más kórok igen jelentős számának megtalálták a leküzdési módját. Milyen betegségek rövidítik meg a jelenlegi átlagos életkoron belül az ember „fiatalságát” ? Az egyik: Az érelmeszesedés Ez a betegség nem máról holnapra támad az emberi szer vezetne, hanem hosszú évek, évtizedek alatt fejlődik ki, si- lányítja a szervezetet. Nos, ez az egyik legnagyobb „öregítő” betegség, amely az ember egészségére, mondhatni, fiatalságára támad. Gyógykezelése — bár bizonyos eredménygk már vannak ezen a térért is — még nem tisztázódott. Kísérletek az érelmeszesedés alapfolyamatának megismerésére folynak. Nem vitás, hogy azokban az országokban, ahol ma- gasabbrendű társadalmi életet élnek, az emberek okos, egészséges életszínvonalának jobbá tételéért kemény küzdelmet folytatnak, s ezzel ennek a problémának megoldásához is lényeges segítséget nyújtanak. A jobb, egészségesebb életkörülmények megteremtése kétségkívül növeli az embert szervezet ellenállóképességét, hosz- azabbítja az átlagos életkort, s az átlagos életkoron belül a szervezet fiatalságát. A másik: Az emelkedett vérnyomás körül mutatkozó problémák. Ehhez is természetesen hozzájárul a környezet, az életviszony. A vérnyomás emelkedése idegrendszeri zavarnak a következménye. A szervezet a különböző feladatok — a napi | munka. — megoldásában, vég- j zésében használódik, fárad. ! Szüksége van bizonyos ..kikapcsolódásra”, pihenésre, a munkaszüneti napok, a szabóság helyes felhasználására. Sokat árt magának az, aki a szervezet ezen megkövetelt „szabadnapjait” nem célszerűen használja ki. A nyugodtabb munkakörülmények megteremtéséért, az élet szebbé tételéért fcflyó küzdelem a szervezetet támadó, öregítő vérnyomási zavarok területén is feffltétlen eredményekhez vezetnék. Természetesen hathatós gyógyszerek is állnak már rendelkezésre a vérnyomás zavarainak csökkentésére. A harmadik; „fiatalságot rövidítő betegség” a A rosszindulatú daganatok Ismét egy hatalmas területe a szervezet ellenségeinek. Az orvosi tudomány igen nagy eredményeket ért el a rosszindulatú, daganatos megbetegedések elleni küzdelemben. A probléma megoldásához azonban az orvosi tudomány fejlődése nem elegendő. A professzor külön kiemelte, hogy maga ellen vét az az ember, aki nem vizsgáltatja meg időszakonként rendszeresen magát. A betegségek kezdeti stádiumában könnyebb az orvoslás, mint később. A felsorolt három fontos tényező elleni védekezés megismerése nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az öregség ne váljon egyszersmind betegséggé is! Feladat pillanatnyilag nem is annyira az átlagos életkor meghosszabbítása, hanem az átlagos életkoron belül meghosszabbítani a szervezet egész ségét! Szinte nincs ember, aki idős korára ne szenvedne valamilyen betegségben. Nos, ezeknek a kórokozóknak megtalálása és a védekezés módszerének kidolgozása az orvostudomány egyik legfontosabb feladatát képezi az öregesedés elleni küzdelemben. Tán elérhető lesz a 90 éves „fiatalember”, a derűs, fiatal „öregkor”, — mint a görögök mondják: „fiatalon meghalni,” — nem kínlódva az idős korral járó „nyűgökkel”. Garay Ferenc Régóta izgatja a pécsi filmklub közönségét a kérdés: ki az a rokonszenves fiatalember, aki kéthetenként a filmtörténeti előadásokat tartja és milyen szempontok vezetik a film ismertetés módszereit, célját illetően? — Maár Gyula vagyok, — hangzik a válasz a Kossuth mozi előcsarnokában. — Az egyetemet 1957-ben végeztem és irodalmi szakos tanári diplomám van. Az utóbbi években a Filmtudomány Intézet | előadójaként járok több vidéki városba, köztük Pécsre is. — Inkább a második kérdésről beszélgessünk. Lehet, hogy csalódást okozok a pécsiéknek, de be kell vallanom, hogy a filmművészeti előadás alkalmával sohasem ad hoc beszélek. Rögtönzésre nem gon dolhatok, mert a filmrajongók tábora nagyon összetett, a legkülönbözőbb foglalkozású és műveltségű emberek alkotják. Éppen ezért komoly didaktikai nehézség úgy beszélni, hogy mindenki egyaránt megértse, sőt hogy egyformán élvezzék is. A filmtörténésznek mindig „le keü szállni a magas lóról". Valahol egy lépésMegyénk üdülőhelyei, mint a mágnes vonzzák a kirándulókat. Tömeges látogatottság szempontjából Harkány viszi a pálmát. Tavaly 650 ezren keresték fel a fürdőt. A nagy idegenforgalom megkívánja, hogy a község esztétikai szempontból is fejlődjön. Ezért most parkosítanak. A látogatók elhelyezése érdekében a Megyei Idegenforgalmi Hivatal fizetővendég-szolgálatot szervez. A tavalyihoz mérten remélhetőleg jóval többen jutnak így szálláshoz. Egyik érdekessége a harkányi fizetővendég-szolgálatnak, hogy idén több villa is várja a pihenni vágyókat. Tavaly egy nyaralótulajdonos kötött szerződést az Idegenforgalmi Hivatallal, az idén már eddig is több jelentkező van, aki fejsei a filmtudomány mögött és egy lépéssel a közönség ismeretei előtt kell az előadások színvonalának lenni, legalábbis ez a véleménye kollégáimnak. Én az irodalom oldaláról közelítem meg a filmet, mert irodalmi műveltsége úgyszólván mindenkinek van. No, per sze a film azért film marad énnálam is, az irodalom csak bevezető. Egyébként meg kell mondanom, hogy azok közül a városok közűi, ahol eddig jártam, Pécsett van a legműveltebb közönség, itt értik legjobban a filmet. Ezt érzem az előadás közben, ezért itt használhatom a leginkább a saját „filmszótáramat". — Az előadások célját illetően — folytatta Maár Gyula — nemcsak azt szeretnénk elérni, hogy a közönség filmismeretei bővüljenek. Elsősorban arra akarók megtanítani mindenkit, hagy filmszerűen lásson. Az a fontos, hogy a nézők úgy üljenek be a moziba, hogy megfelelő készségük legyen a képi gondolkodásra és ne csak a nézőtéren, hanem értelmileg is jó látószögük legyen. landó nyaralóját teljes felszereléssel (bútor, ágynemű, főzőeszközök, edények stb.) együtt az Idegenforgalmi Hivatal közvetítésével kiadni nyaralás céljára. A fürdővendégek örömére mór épül az új fürdőmedence s a hírek szerint ‘ a víz tisztább lesz, mint tavaly. A régi mellett fúrt új kút lehetővé teszt, hogy állandóan felfrissíthessék a fürdő vizét. Nagy munka folyik most Siklóson is. Megközelíti az egymillió forintot a tanács, a Műemlék- védelmi Felügyelőség és az Idegenforgalmi Hivatal által a vár rendbentartására, építésére, stb. fordítandó összeg. Csak a vár kialakításának terve 300 ezer forintba kerül. Budapesten a tervező vállalatok most készítik el a terveket. Érdekes, hogy Siklós látogatottsága is menyire megnövekedett. Míg 1957-ben 41 800-an nézték meg a várat, addig 1960-ban 66 300-an jártak ott. A vár turistaszállójában lakók száma két és fél ezerrel több volt, mint 1959-ben. Az abaligeti barlangot majdnem 27 ezren keresték. Idén 30—35 ezer látogatóra számítanak a barlangban. Az abaligeti kirándulók örömére a tó körüli töltés nagy részét már betonlapokkal borították be és az autóparkírozó helytől szintén betonlapos út vezet majd a turistaszállóig. Az Idegenforgalmi Hivatal a vendégek elhelyezése érdekében az abaligeti sátortábort bővíti. Idén már negyven sátorban lakhatnak a turisták. A nyolcvanszemélyes tábor és a turistaszálló 113 nyaralónak nyújthat kellemes üdülést. Az Idegenforgalmi Hivatal Aba- ligeten építtetett egy lapostetejű, félig a partvonalba süllyesztett raktárépületet. Az épület tetején napozót rendeznek be és ezzel egyszintben egy másik lapostetős, partoldalba süllyesztett ebédlőt, zuhanyozót is építenek. A tábor lakói a raktár feletti épületben főzhetik meg az ebédjüket. A hivatal egy kis pavilont is állít fel, ahol a turisták útikalauzokat, leporellókat, botplaketteket, bőröndcímkéket, levelezőlapokat váh sárolhatnak. Pécsváradon a várban lévő turistaszálló mindössze 32 személynek nyújtott szállást tavaly. Idén már 58 ágy várja a látogatókat. A kibővített turistaszállóban most már társalgót is létesítettek televízióval, rádióval. Pécsváradon a vár turistaszállója mellett még más elhelyezési lehetőséget is szeretne biztosítani az Idegenforgalmi Hivatal a fizetővendégszolgálat megszervezésével. Erre annál is inkább szükség lesz, mert a közeli Tóvölgy előreláthatólag nagyon megnöveli Pécsvárad idegenforgalmát. Tóvölgyben elkészült 'a mesterséges tó. Mint már hi-^ rül adtuk, a tóvölgyi »tavon’ májusban már csónakázhat-, nak. A megnyitót május elsején szeretnék megtartani. Idén Mohács is belép az üdülőhelyek sorába. Az Idegenforgalmi 'Hivatal a városba érkezők fogadása, elhelyezése és kalauzolása érdekében kirendeltséget éllíj- fel. A távlati elgondolás az, hogy a szigeten sátortábort és a városban turistaszállót létesítenek. A Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal két útikalauzt ad ki idén. Az egyik Mohács és környéke, a másik Pécsvárad és környéke nevezetességeit, szépségeit, történelmi múltját mutatja be. A tízezer példányban megjelenő útikalauzokat gazdag kép- és grafikai Illusztrációkkal látják el. Leporellók készítését is tervezi a hivatal. A Mecsekről, Mohácsról, Szigetvárról, Pécs- váradról és Komló-Sikondáról vásárolhatnak leporellókat a turisták. Újszerű bőröndcímkék készülnek Komlóról és Mohácsról. Az autósmatricák, botplakettek választékának bővítése mellett Pécsváradról , várjelvényt is árusítanak 4 majd. Az Idegenforgalmi Hivatal a budapesti ipari vásáron is részt vesz idén. Négy sátrat rendez be. A Divatcsarnokkal és Sportszerkereskedelmi Vál-» lalattal együtt itt kívánják bemutatni a táborozáshoz szükséges felszereléseket és népszerűsíteni a sátortáborokat. „A pécsieknek van érzékük a filmhez I" Interjú a filmklub előadójával Végszó bevezetés helyett i Reszketett az éjszaka, mint a madár, ha fészkére hazatérőben vihar lepi meg. Az éj egyhangú csendjét kiáltások verték fel, az ajtó fáján puskatusok dobogtak, parancsszók hareantak. — Kinyitni! Mozogjatok disznók! — hallatszott németül és lengyelül. Viszik a zsidókat, vetették a keresztet Bytom lengyel falu katolikus lakosai, s inkább ki sem mentek az utcára, zárva tartották ablakaikat, mert becsületes ember csak megjárhatja, ha német és a lengyel fasiszta hóhérok szeme elé kerül Az öreg Friedmann házából is kikergettek mindenkit, akit otthon találtak. Legalábbis a fasiszták így hitték. Észre sem vették, hogy hiányzik a család egyik tagja, a fiatal Tuviu. A Sicherheitspolizei, a német biztonsági rendőrség parancsnoka utasítást kapott, hogy állítson össze ezer zsidóból újabb transzportot. Nem fontos férfiakból, asszonyokból gyerekekből vagy öregekből kerül-e ki a szállítmány, az a fő, hogy meglegyen a létszám. A tervet teljesíteni kell. Ha valakinek ma sikerül is elbújnia, holnap hurokra kerül, millió és millió zsidó vár még a sorsára. De nemcsak zsidó! Ez a föld ma a német keleti területeket jrfenfi, Európa gabonakamrája a német hadsereg kezébe került, Csehország Szlovákia, Magyarország, Románia és Ukrajna hamarosan a Nagynémet Birodalom elválaszthatatlan része lesz. Az egységes, ezeréves birodalomé! A Harmadik Birodalomé, amelynek korát évezredekkel mérik, amely fennmarad örök- kön-örökké, mert rendíthetetlen és biztos alapja a nemzeti szocializmus. Ezek a pajeszos zsidók a birodalom útjában állnak. — Heil! — lendítette köszönésre kezét a rendőrségi osztag parancsnoka, s feszes vigyázban jelentette főnökének: — öt óra alatt érkeztünk ide Bytomból. Minden simán ment. — Akciót megkezdeni! — rendelkezett Hassmann Strum- führer, karórájára pillantott, és mialatt cigarettára gyújtott, lassú szóval hozzátette: — Két óra alatt készen kell lenniük! Tavasállatot lehelt a föld, hangversenyeztek a madarak, a réten virágzott és bódító szagot árasztott a kakukkfű. Még magasan járt a nap az égen, amikor hozzáfogtak: a zsidókat huszas csoportokba osztották be, mindegyiknek alsó ruhára kellett vetkőznie, aztán szorosam egymás mellett hasra fektették őket egy sekélye® árok alján, amely fölé málnabokrok hajoltak védőn. A bokrokkal szemben, az árok túlsó oldalán felsorakozott a kivégző osztag. Felugattak a géppisztolyok. Kész! Jöhet a következő húsz! Sírás. Jajgatás; Gyerekek szívettépő zokogása. Vak kanó német parancsszavak. — Mozgás. Gyorsabban! Két óra alatt el kell készülnünk! Berlinben a politikai rendőrség birodalmi főparancsnokságán, a hatodik ügyosztály íróasztalánál kegyetleif pillan- tású, szigorú ember ül. Adolf Eiehmann. Hivatali szobájának falán szürke grafikon függ. Eiehmann SS Obersturmbannführer, így hangák a teljes titulusa, a porosz elmés rangkórság kívánságának megfelelőn, magyarul híven meg sem lehet mondani, mit jelent ez a nyakatekert német szó, talán így: főroham- zászlóaljvezető. Titkárnője napról-napra kurta vonallal hosszabbítja meg a grafikont. Egy centiméter vörös vonás — ezer zsidót jelent. Nem font<», miféle zsidókat. A szám a fontos. A grafikon vörös lázgörbéje egyre emelkedik. az Obersturmbannführer mégis elégedetlen. — Mit csinál az a lusta csürhe! Lopják a napot! — freccsen szájából a dühös szó, s a titkárnő alázatos, megértő mosolyt villant főnöke felé. — Az akciót lezártuk — jelenti a rendőrségi osztag parancsnoka. A Sturmführer órájára pillant. — Nagyszerű, Manfred, tíz perccel korábban készültek el! Tuviu Friedmann balkezével megtörli izzadt homlokát; közel húsz esztendő telt el azóta. Jobbjában rövid gumibotot szorongat. Nem veszi le szemét a karvalyképű férfiról, aki félig ülve, félig fekve görnyed mellette a nagy gépkocsi hátsó ülésén. Hányszor látta már Tuviu Friedmann lelki szemeivel ezt a képet, hányszor idézte fel magában a szörnyű látványt: szüleinek, családjának legyil- kolását. Hányszor támasztotta fel magában • testvérei, rokonai emlékét. De most még elevenebben szól hozzá a múlt, hogy Itt van mellette ez az ember, hatmillió zsidó halálának egyik közvetlen okozója.' Hatmillió emberélet kioltója.' Didereg ez az ember, ha rá- gondol. ö találta ki a halálgyárakat! Ez a karcsú, sovány férfi, két füle eláll, akár az agáré, szájának bal sarka idegesen rángatózik, a szeme meg... Tuviu Friedmannak eszébe jut a kandúr, amelyet gyerekkorában több más by- tomi fiúval együtt fölakasztottak az almafa ágára, mert megette egyik pajtásuk kedvenc galambját. Az a kandúr nézett így, amikor összeszorult nyakán a hurok. A gyilkos kandúrt felkötötték. Mi iesz a büntetése ennek a szörnyetegnek? A háború vége előtt állítólag kijelentette: „Mosolyogva ugróm a sírba, mert jó munkát végeztem: több mint ötmillió zsidótól szabadítottam meg a földet.” A hangtalanul suhanó fekete autó előtt a távolban felvillannak a repülőtér fényei. Tuviu Friedmann jobb kezének ujjal a gumibot kemény, fekete testére tapadnak. Eich- mann ránéz — vizenyős szeme tompán csillog a kocsi ablakán beszűrődő fényben Friedman fenyegetően, emeli ’ fel. a gumibotot, Eiehmann szemében kialszik a tompa, alig észrevehető villogás. Az autó jobb felöl közeledik a repülőtér futópályájához, keresztül huppan egy sekély árkon. Kissé odább repülőgép áll, a pilóta kabinjában gyönge fénypont csillan, pislog — Tuviu Friedmann elégedetten bólint. A repülőgép motorjai felbúgnak; Csak néhány pillanatig tartómig az izraeli titkos szolgálat ügynökei a megbilincselt Eichmannt a borsózöldre festett repülőgép belsejébe viszik. Izraeli repülőgép, egész teste türelmetlenül reszket, mintha nemcsak a dübörgő , motorok lüktetése futna vé- 4 gig rajta. Friedmann néhány ugrással fölkapaszkodik a repülőgép törzséről a földig lógó sodronyhágcsón; az ajtó még nyitva van, de a légcsavarok már forognak, a repülőgép f szinte ugorva lendül és egyre fokozza sebességét. Tuviu Friedmann a nyitott ajtón keresztül még látja; hogy a repülőtér épületéből két argentínai vámőr fut ki, integetve rohannak a repülőgép után. De ekkor a Bristol Britannia 4xAGE repülőgép már a levegőbe emelkedik. Az egyik tiszt erőlködve behúzza a fémlemez ajtót,,a gép alatt a mélybe zuhan a repülőtér, az irány: északkelet. Három nappal később Eich- mann, a „Zentralamt für die Regelung der Judemfrage”, a zsidókérdés rendezése központi hivatalának egykori főnöke a jaffai vizsgálóbíró előtt áll. * KÖVETKEZIK: Kezdetben volt a sötétség. VIZVEZETÉKSZERELÖ szakmunkást azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezés Komlói Helyiipari Szolgáltató Vállalat. Komló, Kossuth Lajos utca 21. Telefon: 29-92. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. 175