Dunántúli Napló, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
6 N A P Lő 1961. Április 36. „Béke-akna”, Pécstől északkeleti irányban a szabolcsi bányakerületben. Az elmúlt évben töltötte be századik esztendejét. Ugyan van írás, mely három évet öregít rajta, Babits András meg néggyel fiatalítja könyvében, de bárhogy van is, a vén akna megtette' a magáét s kenyeret adott és ad ma is egy sereg embernek. TxMm" 2lm A „SCHIFFER” Homokkő, pala, hamu, korhadt fadarabok — százados szemét, tömören nyúlik a völgybe. Tarkóján csillefelfutó — messziről tüskés sörény — valójában kőbevert cölöpsor. Csille kúszik rá kötélvonta pályán az orráig, ott billenőkészülékben bukik meg s borítja a tartalmát lefelé. Emberkéz hordta össze a hegyet, négy emberöltő kitudja, hány csillése. Azóta megvénült, eső mosott szikár red- veket a képére s a szél állandóan borotválja. A szem messzire ellát róla, erdő, falu, rét Azontúl a mező, tíz éve még vetésforgóval váltakozó, most házak tömbje rajta egészen a vámig. Az elsőt megcsodáltuk, a századik már megszokott és természetesnek tartjuk, hogy még nő, egyre csak növekszik a telep. A „Schifferen* kevesen dolgoznak, öten-hatan férfiak és egy nő, aki a síneket váltja. Észrevétlen pár ember a bánya óriási üzemében, szerényen dolgoznak s ők csodálkoznak a legjobban, hogy valaki meglátja őket. a külszín Tíz év előtt egy rokkant vájár két csille szenet ajánlott fel egy termelési értekezleten. Kettőt. A napi ötven-hatvan- nal szemben, amit a fejtési csapatok adtak nagylelkűen. Valahonnan a külszínről akarta kitermelni az erdő alján. Csak azért nem nevették ki, mert tisztelték benne a bánya egykori hősét Két csille, mikor félkézzel is többet kotorhat össze, amerre a szállító vonat jár. S a felszínen ...? Ha csak sarabolni kell, ahogy a füvet szokás, ki a jóég bújik le érte abba a feneketlen mélységbe?No, a kikapart lyukból táró lett, a két csilléből ezer és ezer s a kutató mérnökök megtalálták a szenet közel a felszíj alatt. Hlasznik bányamester átlépi a rögöket, másfelé néz, de lába ismeri a terepet; teherautónak tér ki s dömpert enged maga elé — valójában a kis cseh motort nézi, tucatnyi csillét húz a megfaragott hegy aljától. Ott a padka alatt telnek a csillék, gumiszalagról. Jön a szén, jön a be nem látható fejtésből. A bányamester könnyedén szökken fel, néhány földlépcső után előtte a munka lényege, a fejtés. A meredeken szelt Kél autós történet JÓSKA MAR ELMÚLT negyven éves, de az a típusú ember, akire most is azt mondják, „belevaló melósgyerek”. Jókedvű, szorgalmas, mindig töri valamin az eszét, s többszörös újító is. Amióta felcseperedett, az volt a vágya, hogy saját autója legyen. Éveken át váltotta egymást csüg- gedés és remény, de végre valóra vált a régi álcán, itt van a vadonatúj Trabant, s Jóskával madarat lehetne fogatni. A felesége is dolgozik, s tulajdonképp az 6 fizetéséből tudtak takarékoskodni, meg hitelt is vettek fel az OTP-től, — no de az a fontos, hogy most már saját autóján viheti vasárnaponként kirándulni a családját. Jósika tehát boldog, legfeljebb az aggasztja néha, hogy tizenötezer forint adóssága van, de a lelkifurdalását mindig elnémítja az öröm. A vállalatnál, ahol a felesége szerény tisztviselő, természetesen azonnal híre ment. hogy Jóskáék autót vettek- S rögtön kialakult az egyöntetű vélemény: no ezeknek aztán jól megy! Az asz- szony szabadkozott, hogy sok az adósságuk, s igazán csak a férje kedvéért ment bele a vásárba, de beszélhetett. Kollégái csak legyintettek s az asszony észrevette, hogy háta mögött megjegyzéseket tettek rájuk. Amikor a negyedévi premium elosztására került sor, az asszony nem kapott egy fillért sem. Szó se róla, tulajdonképpen megérdemelné, de aki autót vesz, az igazán nem szorul rá arra a nyomorult négyszáz forintea. Hősünk, nevezzük Jósva- feőynek, elmúlt már negyven éves. Sokáig ügyvédeskedett, de a munkaközösségben nem tudott annyit keresi, amennyit szeretett volna, így aztán nem olyan régen az egyik vállalat jogtanácsosa lett. Úgy adódott, hogy az asszony is el tudott helyezkedni; egy másik vállalatnál kapott szerény tisztviselői állást. Gyermekük nincs, viszont volt jócskán félretett pénzük, így aztán egészen természetesnek tartották, hogy vesznek egy autót. Az autó tekintélyt ad, manapság divat is, arról nem is beszélve, hogy valami hasznos dologba fektethetik pénzüket. Az autóvásárlásnak gyorsan híre ment, s a vállalatnál, ahol az asszony dolgozik, tisztelettel vegyes irigységgel beszéltek róla. Az asszony szerénykedve tiltakozott: — O, tele vagyunk adóssággal! Én meg is lettem volna nélküle, de mit csináljak, ha a férjem annyira alkarja? Amikor a vállalat vezetői szétosztották a negyedévi prémiumot, mindenki természetesnek találta, hogy Jósva- feőyné is kapjon négyszáz forintot. — At igazság az. hogy nem ér a munkája semmit, — merengett az osztályvezető. — Nem érdemli meg a prémiumot. De a többiek letorkolták: — Ne sajnáld tőlük. Tele vannak adóssággal. Csányi László hegyoldalban óriási fekete folt temérdek szénnel az alján — nemrég robbantották le. Merül benne a lapát szaporán. Sietni kell, a norma 105 csille szén. Néha még ennél is több, mert a szén köny* nyű fajsúlyú, jóval könnyebb a mélyszintinél. Ritka bányász, aki szívesen dolgozik a külszínen, mert ott lenn ugye, az azért más. Hogy jobb-e? Azt nem mondja, csak más. A MELYSÉG — Nem rosszabb a repülőgép sem ennél — tréfálkozik valaki leszállás közben. Lent nem hosszú az út, ballagok az üzemvezető főmérnök mögött s roppant kicsinek, gyámoltalannak érzem magam. A bánya elfogulttá tesz, hallom a csöndet cuppanó lépteinken túl. Ülve, kúszva jutunk le az osztóvágaton át, nadrágunkra szlacskás lucsok tapad s a levegő hűsen húz mellettünk. A fejtés hosszú, és jócskán lejtős, de ami leginkább szembeugró, hogy egészen keskeny. Akár egy folyosó, egyetlen pászta szélességű, nem több egy méternél. Egy oldalán a lezuhant és deszkák mögé szorított főte, másfelől a művelet alatt álló szénfal. Közbül két tám-sor között a csúzda, meg a közlekedő. Ott bővül csak, ahol a vájár lefejtette már az új pászta- .részt. Szokatlan módszer ez az új fejtési mód, előbb több tám- fasor állott fokozatosan rövidülve visszafelé. A hatodikat, hetediket nyelte az egymásfelé Igyekvő kőzet. Azt mondták ideálisnak, ahol nem egyszerre szakad a tető. De így is lehet, az új módon, olcsóbb, csak nagybírásu tárnok kellenek hozzá. Ilyen szabályozható derekú vasoszlopok, amilyeneket régóta használták már Németországban. A csuklós gerenda rá, az lengyel mintára készült, így vélt be nálunk a kettő. Egészen rövid idő alatt állítják fel, a támot aláteszik a már felrakott gerendának s kézi emelővel feszítenek rajta. A főte ragadja is magának, rátelepszik a teljes súlyával. Az éjjelesek aztán kiszedik. — Mi úgy mondjuk, hogy rabolják — hallom. — Amit most beraktunk, az majd áll, ami tegnap került a kőzet alá, arra szükségünk lesz holnap, azért raboljuk vissza. Egy műszak csapata nem csinál mást Ha nem készül el vele reggelig, akkor továbbra ís.Spnern hagyunk benn semmit Jw Van a tám derekán egy le-;, hajtható vaskampó, az a biz-J- tosíték egyben. A rablásnál ebbe akasztják a láncot. Meg--;, felelő távolságból felrántjákjí- aztán a vastám dereka össze-fj* csúszik — ha kurtább, már'A könnyen kihúzható. Ha nem'ő szorul benne szénpor és nemi); akad. Mert ha úgy, kezdődik Ä az új küzdelem, megközelíteni a.íj biztosítótól megfosztott támot.. J).. A vele dolgozók külön ve-(r szély^ségi pótlékot kapnak. A Ragyogó napsütés fogad,-jj hogy felbukkan velünk ajj- kas, a világ jóval tágabb, mintfj; leszállás előtt, s nem elég sok4 a levegő percekig. Ijedt arcújé asszonyka közelít Jolsvai mér-í}! nőkhöz. jfi — Itt nem szabad járni, azt- mondják, mert robbantanak,Jj- hogy azért. Az üzemvezető megnyugta-ft tóan int. jK — Most már lehet, csak nej; féljen. f! Tétován indul az asszony,ÍJ szeme riadtan rebben ember-íj ről a fára, a hídon átdübörgő^ csillére. Idegen erre, látnia bizalmatlan az egész sürgés—Jj- forgással szemben, mintha Jj! csak ellene tennék — nem| sejti, hogy a közösséggel érette-k is van mindez. JJ* Leszkó Margit t)l CJLri.ne.fd Mint kanoséban a bor vörös pecsétje mint fészekben a tojás könnyű gyöngye mint szoknyákon a hajnal omló lángja mint almafák sötétzöld buzogánya mint nevetés a szájak csarnokában mint atomok a vonzás köntösében mint keblek arany kelyhei az éjben mint rezdülés a nád törékeny ujján mint csillagok hullámzó kék pihéi mint bazilikák konduló harangja mint tengelyek az olaj fátyoléban mint sűrű liszt az éneklő malomban mint Holdba érő erdők kupolái mint nő-csipőn a gyönyör suttogása mint gallyköteg a lángok cifra hátán mint emlékek a vágyak szakadékán mint földre-hulló ég az alkonyaiban mint patak habján lengő hínárostor mint kémények a korom erdejében mint jég-golyók a vihar fegyverében- mint ibolya a napfény szövetében mint születés az öröm trónusánál mint gőzhajók a tenger kosarában mint kozmoszon a Hold nyíló lakatja mint homlokon a rózsaszín alázat mint szájakon a büszkeség virága mint szivárvány a záporok hajában mint pajkosság a kis-csikók szemében mint neoncső övén a villanások mint fű ölén a térdrehulló orkán mint tajtékok a korall-palotákban mint cikkanás az áram tornácában mint hópehely a felhők ereszéről ezer színben és milliárd alakban születsz és nősz az időtlenség fényén rakéta-szárnyú végtelen Szabadság! GALAMBOSI LÁSZLÓ Hatvány Lajos, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső Nikelszky Gézának írt levele 1917. MÁJUS 10-ÉN merészhangú vers jelent meg a Pécsi Naplóban. Szerzője a pécsi festőművész és költő: Nikelszky Géza volt, aki Budapestről küldte haza a kéziratot egy hadikórházból. Mind a szerző, mind a szerkesztőség bátorságára vall, hogy a költemény nyomtatásban a nyilvánosság elé kerülhetett. íme a szövege: A SOROKSÁRI ÜTI HADIKÓRHÁZBÓL Ablakaink a töltény-gyárra [néznek. A sok kémény egyre füstölög. S mert száll a füst mind föl- Ifelé az égnek, Se ott, se itt: nincs helye [pihenésnek — Künn fegyver ropog, ágyú [mennydörög. A Duna csillogó szalagján [innét Törik a földet szürke katonák, Tavasz van újra, terem a föld [ismét, Hízó eheti kukorica lisztjét, Ellátásunk jó... Mi bírjuk [tovább. Napközben egész falkákat [terelnek Az útra hangos polgár- zsol- [dosok. — Tán a közeli vágóhídra [mennek? — Bús barmok bőgnek, víg bir- [kák bégetnek... Lesznek még sokan milliomo- [sok! Alattunk fürge vonatok [szaladnak, Sok-sok sínpár rövidít nagy tutat, Nagy Időt... Most már jó [utori haladnak — A muszka foglyok: új síneket [raknak, Előbb látják viszont családijukat? Ablakaink a töltény-gyárra [néznek, A sok gyárkémény egyre > [füstölög. S mivel nem tudunk semmit [még elégnek, Se itt, se ott: nincs helye [pihenésnek, Puska ropog, ágyú tovább [dörög. M. Demesk Edőmér lábnélküli székén mélyen belehajolt kármen illatú műtermének atmoszférájába. Lengén öltözött hírnevébe kapaszkodva sétált művészetének piedesztálján, apró kavicsokat rugdalt a mélybe, amikor halk kopogás hangzék ajtaján. — Ó pardon Mester... •— Nagyon leköt az alkotás heve. Legyen elnéző... — Néhány perc az egész. — Vibrál, villodzik körülöttem minden — nézett fejem fölött át a szürkülő ibolya szagba, amely rafflnáltan ontotta szerénységét körülöttünk. — Hallottam... — Ahá ... igen... — És a mai kor ritmusától, lüktetésétől átitatott mozdulattal leb- bentette fel a fátylat köralakúra képzett műtermének jabbsarkában. — Leny-üg-öz-ő!... — szakadt sóhaj földbe gyökerezett keblemről. —- j,Észizzadmány”ü Ezt a nevet adtam kompozíciómnak. Ez a cftn adja vissza legjobban a tartalmat, övezi körül a formát — és széles mozdulattal rajzolta koncepcióját a karmen illatú műterem atmoszférájába Dernesk Edőmér. — Öriási . . . — Van egy point a síkon ... Ha lefele húzok vonalat, függőleges keletkezik. — Lenyűgöző... — Lehet vízszintes Is. — Ezt csak a mester tudja így vászonra vetni. — Aztán három pontot őszsenki más, csak ön ennyi élménygazdagságot sűríteni és néhány vonallal megörökíteni a mát, és érthetően visz- szaadni... Engedje meg, hogy a lektorátus, a zsűri és szerény magam nevében megszorítsam kezének najszalvészekötők, tudja mi lesz ebből? — Elkápráztat. Soha < ilyen magasba nem tudok emelkedni. — Most fordítsuk oldalt. Ugyanaz. Akasztóval lefelé, túlról, mindig ugyanaz. — Ma-estro. Megrendítő, hogy ön mennyi mindent képes látni és átélni, észrevenni a tudatfolyamat differenciáltságában. Ezért érdemes élni. — Aztán az a kör. Egy pontból indultam ki. Belül két vesszőt helyezek el: férfi képmás. Kívülről befelé haladó sugarakat rakok, de csak a szélekig akkor napáugárzás övezi körül a tárgyakat. Érti ugye? — Lassan képes agyam befogadni ... — Na látja. — Mester, csak ön képes kony remegését. Mert ön a borban a zamat, zengzetben az összhang, formában a báj, öp a máról fest a mának. — Annak. — Es ... legközelebb mit láthatunk? — Paraszttéma. — ? — Falusi életkép. „Nyelet- len bicsak penge nélkül.” — Nagyszerű, óriási, kincseskalendárium. Aztán? — Aztán felvázolom a mosolyt, a derűt, pufokképű arany tartalékainkat, játszótéren és azt a hatásos címet adom: „Léggömb belső burok nélkül”. Ezzel a témámmal mór sikerem volt a „Nesze semmi, fogd meg jól” biennálen, pedig akkor csak előtanulmány volt egy vázlathoz. Csatlakozom a pályázati felhíváshoz, kimegyek üzembe, vásznamon örökítem meg egy gyár női kacajától pengetett líráját. Ott ragyog majd a kiállítás fő helyén és mindenkit lenyűgöz az élet sűrűjéből merített témám; — Mester, az izgalom verejtéket varázsol homlokomra. — Jól esik elismerése. Fogadja tőlem szerény ajándékképp. A legutóbbi tájjáráson készítettem. Tessék. If öszönöm, köszönöm. Készéit csókolom. De ez mi? — A hortobágyi juhász gondolatban végig kíséri Gaga- rint az űrbéli pályán. — Ahl Nagy Istvá* Ablakaink a töltény-gyárra [néznelc, Es túl vagyunk már május [elsején S nincs semmi baja Csepel [szigetének, S e kórház áll... a föld itt [még nem ért megJ Magot költ, sínt hord... [marad a helyén.., A költeménynek nem várt, és számunkra Is rendkívül érdekes visszhangja támadt: megjelenése után Nikelszky Géza levelet kapott Hatvány Lajostól. A boríték a Pesti Napló cégjelzéses kartonlapját tartalmazta, rajta ez a néhány sor, — Hatvány Lajos kézírásával és még két nagy író aláírásával: Igen tisztelt Uram! Elolvastuk a Soroksári úti hadikórházból czimű versét s hasonlókat kérünk a Pesti Napló számára. Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Hatvány Lajos. • EZ A LEVÉLKE több szempontból is figyelemre méltó. Nem mindennapi már önmagában az a tény sem, hogy egy vidéki napilapban megjelenik egy vers, s a Pesti Napló nagy hármasa azonnal tudomást vesz róla és ír a szerzőnek: küldjön az ő lapjuknak is hasonlókat. Hatvány Lajos, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső valóban példát mutattak, hogyan kell gondosan, aprólékos szervező munkával, tervszerűen szerkeszteni. Még figyelemre méltóbb azonban az, hogy milyen költeményeket kértek. A háború még dúl, de Oroszországban már kezdődött a földindulás- Nikelszky Géza rezignáltan sóhajt fel, hogy nálunk „Lesznek még sokan milliomosok!” ... „nem tudunk semmit még elégnek” ... ,.a föld itt még nem ért meg...” Hatvány Lajos „hasonlókat” kért. Nemrég a koporsója mellett Köpeczi Béla többek között ezeket mondotta erről a haladó gondolkodású irodalmár iparbáróról: „Egész életeben friss szemmel figyelte és vizsgálta az irodalom jelenségeit, s könyveiben, tanulmányaiban, cikkeiben az új mellett tett tanúbizonyságot, páratlan művészi műveltséggel és bátorsággal.” A Nikelszky Géza levelesládájából előbukkant levélke bizonyítja, hogy ez jellemezte szerkesztő tevékenységét is. És végül: .három nagy író közösen írt levele: ez önmagában is érdekes irodalom- Ukrtéaatt dokumentum. Kolta Ferene V
