Dunántúli Napló, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-21 / 93. szám
6 N A P L 0 1361. Április zi. Hűl nívefitfrink &z áiaUazzunkí ? „H vasárnapi mérkőzés sorsdöntő lesz! £i A debreceniek tegnap de! u Lan ed'zömérkőzést játszottak a Komlói Bányásszal. A találkozó a komlóiak 4:3 (3:2) arányú győzelmét hozta, de a körülmények is hozza ■segítették őket a győzelemhez. Az NB 1-es vasutas csapat szerdán este érkezett meg, de szálloda hiányában az egész éjjelt mostoha körülményeit között töltötték, meg is látszott mozgásukon. Az első félidőben még bírták erővel, több formás támadást vezettek, sőt az első golt Is ők lőtték Zilahi leadásából, Beck révén. Lassan azonban a bányásznak átvették a játék irányítását, és Molnár i.-el az élen fergeteges rohamokat indítottak, a debreceniek kapujára. A kapott gólra kettővel válaszoltak. Először Molnár I., majd Rózsa volt eredményes. A félidő végefelé szép támadás során a vendégek is .,alkudtak’■* az eredményből. Kertész révén, alá Kun hálójába bombázott. A második félidőben szintén a komlóiak kezdeményeztek többet és Fekete révén gólt értek el. A debreceniek a következő ösz- szeállításban játszottak tegnap: Jakab — Molnár, Domán, Kovács — Karádi Cseke — Komlósi, Zilahi, Kertész, Beck, Csekó. Valószínű, hogy vasárnap a liazai csapat ellen is ebben a felállításban veszik fel a küzdelmet. A komlói edzőmérkőzés után beszélgettünk néhány debreceni játékossal és a csapat edzőjével, mit várnak a két együttes vasárnapi találkozójától? TELEKI GYULA edző: — Mindkét csapat bentmaradasa az NB T-ben jóformán ettől a mér közőstől függ. — Meg vagyok elégedve csapatom tavaszi szereplésével, mert hét mérkőzésen, hét pontot szereztünk. Reménykedem abban. hogy ez az eredményes szereplés vasárnap is folytatódik és sikerül egy pontot hazavinnünk. A további sorsolás is kedvez nekünk. mivel otthon játszunk a Doroggal, Salgótarjánnal és az FTC- vel. Még öt ..kemény” pont, és akkor talán sikerülni fog! JAKAB SÁNDOR kapus: — Sorsdöntő mérkőzés lesz. any- nyi bizonyos. Szeretnénk mi is olyan szerencsesek lenni, mint a pécsiek voltak nálunk ősszel, hogy én játszottam ellenük. Mi mirtdent megteszünk, hogy jó! szerepeljünk vasárnap, de a hazai .pálya előnye és a rutin a Pécsi Dózsa mellett szol. KERTÉSZ TAMÁS középcsatár: Teleki Gyula edző — Amikor a Fradiban játszottam, többször volt alkalmam a pécsiok ellen küzdeni. Ismerem az együttest és remélem, most is úgy lesz, 'mint annakidején. Még nem sikerült a pécsieknek győzni, mikor Gyakorlattal rendelkező VASESZTERGÁLYOST. nehézgépkezelői vizsgával rendelkező kotrósegédet felvesz a Szénbányászati Földkotró Vállalat Pécs- szabolcs, György-akna. Jelentkezés ugyanott az üzem- vezetőségen. 15527 A PÉCSI RÁDIÓ IMI. április 21-1, pénteki müsoua a 223,8 m középhullámon: j n.Ofl: Szerb—horvát nyelvű műsor: | Szerb-kólók. I Hírek. 1 A brigadvezeto . .. Pomc. Bunyevác népdalok es népi táncok: A felsőszentmartoniak es a kertészkedés . . . Jegy zet. Baranyai dalok. 17.30: Német nyelvű műsor: Schubert: Három a kislány. — Egyveleg. Hírek. A bonyhádi zenetanárnő. Toselli: Szerenád. Három vers a boldogabb jövőről. Bátaszék meg a két Hydroglóbus. Népzene. 18.00: Hanglemezparádé. Részletek Leowe: Gigi és My fair Lady e. zenés játékából. 18.25: vándormadarak. — Jegyzet. 18.30: Munkavédelmi őrjáraton. — Riportműsor. 18.40: Ravel: Zongoraverseny. (Bánky József — zongora, a pécsi Szimfonikus Zenekar, vez.: Borbély Gyula). 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.20: Egy kis szivárvány. Horváth Mihály baranyai népdalkantátája. (H. Csida Gizella, Meláth Ottó és a Zenéművészeti Szakiskola ének és zenekara, vez.: Horváth Mihály). . 19.35: Jogi tanácsadó. — Válasz levelekre. 19.45: A Pagorty-együttes játszik. 20.00: Műsorzárás. Kamaraszínház: Olympia (este fél 8 órakor). MOZI: egyetlen góllal elvitték haza mind a két pontot. Ha döntetlent sikerülne kicsikarni., azt hiszem minden debreceni szurkoló elégedett volna. Park; Kegyen az árban (fél 5. tel 1 és fél u orakor, szélesvásznú); Kossuth: Az első év (fé! 5. fél 7 és fél 9 órakor), Petőfi: Kis csalogány (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Harcoló Kongó, Tűz országútjain, Neon tréfa. (Előadások kezdete 11 órától folytatólagosan 3 óráig.). Mopresszó: Ha a világon mindenki ilyen volna (fél 6 és Séi 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Rovere tábornok (3 és 7 órakor). Építők kuitúrotthona: Szép Lu- rette (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Balti égbolt (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Tenger lelke (7 órakor). Kossuth (Mohács): Dr. Faustot elvitte az ördög (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Kenyér, szerelem, Andalúzia (8 órakor). Táncsics (Siklós): Zápor (8 órakor). Jószerencsét (Fécsszabolcs): Álba Régia (5 és 7 órakor). MODERN STÍLUSIRÁNYZATOK SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Belorusz Állam Énék-és Táncegyüttes (teste 7 órakor). címmel tartanak előadást, április 24-én, hétfőn este 7 órakof Lantos Ferenc festőművész és Szederkényi Ervin tanár- Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) ..A művészeti stílusok .fejlődése” e. sorozatban. Közreműködik: Szabó Ottó, a színház művésze. Az előadást vetített képek illusztrálják. Belépés díjtalan. ZILAHI ZOLTÁN jobbösszekötő: — Az én vágyam is legalább döntetlen eredmény. Ha tizenhárom pontot tudunk , összekaparni” Külön bizottság intézi a TTE jubileumi évének programját Még nehezebb feladatok előtt! Isméi megkezdik küzdelmeiket a PVSK ökölvívói az NB II-ben VERSENYZŐK IS, de főleg a sportág szurkolói feszült izgalommal és nagy érdeklődéssel várják az ..ökölvívó NB XT. rajtját. Főleg, mert a hosszú, több hónapos szünet után szeretnék végre-a ringben látni a város legjobb keményöklű fiait és kíváncsiak, hogy az elmúlt év — némelykor meglepő — eredményeit sikerül-e megismételni. Hä latolgatjuk a körülményeket es minden tényezőt egyenként nagyító alá teszünk — akkor, is feltétlen igennel kell válaszolnunk. Bár az erőviszonyok megváltoztak tavaly óta, ugyanis a két feljutó csapat, a Szekszárdi és a Szombathelyi Dózsa, lényegesebben nagyobb erőt képvisel, mint a csoportból kiesett Komlói Bányász. Idén tehát a nyugati csoportban nyolc, közel egyenlő képességű csapat küzd majd a bajnoki pontokért. A kiegyensúlyozott; mezőny és az a tény, hogy ebben az évben az összevonások miatt minden csoportból három együttes fog kiesni — hatalmas harcra, regen te pasztáit küzdelmekre fogja serkenteni a másodosztály valamenynyi öklözó'jét. EZEK A KILÁTÁSOK, s hogy a harcokból milyen eredményekkel kerülnek majd ki a pécsi fiuk, azt a felkészülésből, 'igaz, hogy csak következtetni lehet — de nagyban! Horváth Géza edző hetven fiatallal foglalkozik, s közülük húsz- szál fogtak télen különösen kemény munkába, akik az első csapat összeállításánál elsősorban számításba jöhetnek. — Mi az, amin változtattak tavaly óta a felkészülésben? — Szinte mindenen — fokoztunk! — mondja Horváth edző. Először, is azt hiszem annak lesz leggyümölcsözőbb az eredménye, hogy tél óta nem hetenként báróin alkalommal tartottunk kétórás foglalkozásokat, hanem edzésnapokon 3-tól 9 óráig egyfolytában nyitva áll az ökölvívó terem és én a fiúk rendelkezésére állok mindez idő alatt. így a munkába menők és az onna-n érkezők a nékik legalkalmasabb időben végezhetik a kiszabott adagot. Ez az új módszer annyiból is célravezetőbb, hogy így egyszerre nem zsúfolódik össze annyi versenyző, s mindegyikkel hosszabb ideig tudok egyénileg foglalkozni. Januárban kezdték el az egyhónapos alapozást a vasutas ökölvívók. A szokásosnál is erősebb szabadtéri és torna termi edzéseket végeztek. Bár az erőnléttel az elmúlt szezonban sem volt probléma — hiszen a versenyzők általában a harmadik menetben szokták a döntő pontokát megszerezni — mégis ismét nagyon nagy súlyt fektettek ebben az évben" is az általános erőnlét megszerzésére. A TOVÁBBI MUNKA i& zavartalanul folyt, s az egy hát múlva sorra kerülő bajnoki rajt előtt mind a húsz versenyző (Dóra, Gombkötő. Fodor M., Fodor L.: Pécs megyei jogú város Természetbarát Szövetségének hatos bizottsága a hét elején ülést tartott, hogy részleteiben is megbeszélje a volt TTE fél évszázados jubileumi műsorát. A tervek szerint a jubileumi esztendőt a május 14-i Wolf József természetjáró, tájékozódási emlék- versennyel kezdik, mely egyben TTE jubiláris verseny is lesz. Az emlékversenyt a Pécsi BTC természetjáró szakosztálya rendezi. Woíf József bányászember volt, aki rajongásig szerette a természetet. 1932-ben lépett be a TTE-be és három év múlva elnökké, majd a későbbiek folyamán örökös [ díszelpökké választottak. Pontosan tíz esztendővel ezelőtt halt meg- i Június 25-én rendezik *meg az is- | tenkúti . Mészáros Dezső” menedékházban a jubileumi ünnepélyt, melyre meghívták az ország természetjáró csoportjait. Kossá István posta- és közlekedésügyi miniszter is ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy az ünnepély idejére városunkba látogat. Az ünnepély keretében leleplezik a második világháborúban elesett természetjárók emléktábláját. Szeptember hó folyamán egy jubileumi ,,Lombhullás csillagtúrát” rendeznek. A túra részvevői a fehérkúti Wolf József túrLstaházbün találkoznak. Programba vették a -,,Barátság- íörrás” rendbehozását. továbbá égy felszabadulási emlékmű felállítását is tervezik. A terveket Debitzky István igazgató elképzelése alapján, az Építőipari Technikum tanulói fogják elkészíteni. 4 Labdarúgó Szövetségben hallottuk Fodor Gy,. Peti. J.,-Peti' L., Bro- zováCz, Joó. Gábor,' Marosszéki, Arató, Győréi, Pozsár, Kerekes, Bereczky, Wer ling, Kosa, Perencz, Mozsgai) fekésziilve áll Horváth edző rendelkezésére. A csapat nagyjából az elmúlt évi összeállításban veszi majd fel a harcot. Kerekes kéztörése után már teljesen rendbejött. Ö is részt vesz a munkában. Reméljük, ez a több hetes kihagyás nem fog nagy mértékben nyomot hagyni formájában. Az első mérkőzésektől kezdve is már csatasorba áll. A hét- végén már kötelék közé állnak a PVSK ökölvívói. Szek- szárdon küzdenek-a bajnoki pontokért az újonc es nagyon tehetséges lila-iéhér fiatalokkal. Majd a következő héten Tatabanyára utaznak reméljük —• pontot rabolni. AZ ELSŐ HAZAI bemutatkozásra három hét múlva, május lo-án kerül. sor, amikor Székesfehérvár legjobb ökölvívóit látják vendégül. A találkozót a szabadtéren rendezik meg a PVSK-pálya óra alatti részének addigra elkészített esti villanyvilágítással ellátott területén. A következő mérkőzésekre is ott kerül sor. ebben a szezonban, bennmaradhatunk. Szeretnénk, ha a pécsi kö- j zönség előtt sem vallanánk szé- : gyent! \ megyei ifjúsági válogatott, mór • biztos csoportelsőnek tekinthető, I így ifjúsági labdarúgóink, az idén is részt vesznek az országos dön- | tön. Az ifjúsági válogatott legkö- i zetebbi, egyben utolsó mérkőzésére május 7-én kéről sor. A szövetség a mérkőzést Siklóson rendezi > meg. * (SOMOGYVARI) j Mi is szeretnénk, ha a Pécsi Dó- j zsa játékosai sem vaiianának szé- I gyent^ezen a valóban sorsdöntő | mérkőzésen! Most már csak .egy I van még hátra: — Megnyerni a j mérkőzést! Azt hisszük, ebben a szurkolók is segítenek majd! . . < — Fertői — Az NB lll-as fegyelmi bizottság Müllert, a Pécsi Bányász játékosát J két bajnoki mérkőzéstől tiltotta el, ! Vincét, a PVSK csatárát dorgálás- j bari, Vargát, a Bányász fedezetét | figyelmeztetésben részesttette. I Kresz Sándor edző ügyét az edző- S tanácshoz utalták át. ] zsa. ifjúsági játékosok kioktatásban részesültek. Tikviczki Gyula villányi edző ügyét az edzőtanács hoz tette át a bizottság, míg Fingéin á- gel Zsigmond villányi pénztáros ellen az eljárást beszüntette. * { A vasárnapi fordulóban lejai- j szásra kerülő Pécsi Vasas— Kaposvári Kinizsi NB IH-as és Vasas I. I Bányász—Mohács megyebajnoki j mérkőzésekre küld ellenőrt a szö- ! vétség. ! * ' A Megyei Fegyelmi Bizottság j Pálmai. Vasas I. ifjúsági játékost j egy bajnoki mérkőzéstől tiltotta el, Udvarácz és Freppán III. Pécsi DóKözli a szövetség, hogy a régi j mintájú MLSZ pályabelépök ápri- ! lis 23-án már nem érvényesek. Az új pályabelépök bordó kötcsuek, . narancs színű harántsávval. Az ed- ! zők és a játékvezetők korábbi igazolványai változatlanul érvényesek pályabelépésa'e. Fájdalommal tudatjuU, hogy szeretett testvér, sógornő, nagynéni és kedves rokon Borza Ilona április 19-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 22-én lesz Szekszárdon. Gyászoló Zsemlye és Borza család 328 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, dédanyánk, testvérünk és kedves rokon özv. Hícbter Adtaíné Bruckner Ilona április 19-én, életének 19. évében hosszú, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Temetése 22-én, szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. DUNÁNTÚLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóv általat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. ____ Telefon: 15-32. 15-33. ______ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Gyászoló Tiszai és Pusztai család, 330 új előszobafal. Doktor I Sándor u. 8 sz. '15505 I Pécsbáuyatelepen családi ház baköltözszőlővel eladó. 15508 Konyhabútor, tálaló, | rekamié. fotelek edé- ; nyek| ruhanemű, porszívó eladó. Megíe- | kinthető du. 5 óra után I Kiiián György u. 4. í földszint 1. 15517 Kétszobás . összkom- [ fortot keresek félkész állapotban is. 50 000 Ft J kp. + OTP. Esetleges [ lesztéséfc vállalom. -- Kertváros, Lőtér u. 6. délután 4 óra után. 15493 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, betw tc-w; cl 14 i hoU ~ Pt3 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és Zetor-vezetot felveszünk. Erdőgazdasági Gépállomás, Pécs. Megyeri út 28. 340 Komlói kétszobás ossz komfortos lakásomat elcserélném budapesti- : ért. Szilágyi- Komló, Berek utca 17 sz. ■' 41*2 Daimvia kitűhp állá-, pótban eladó/Téléi ón: 20-85. 235 Elcserélném belvárost kettőszobás, fürdőszobás lakásomat egyszoGaaln-é, Geisler Eta \i. ] Családi ház 360 négy- ! szögöl földdel, 14 000 írtáéit eladó. Gerényes Szabadság u. 5. sz. 243 Eladó Biedermeier bú- .torok, könyvek, 24 kötetes német nyelvű lexikon, üvegek, zsíros bödönök. Megtekinthető szombat ’du. 3—5 óráig, vasárnap 9—11 óráig. József utca 11. I. em. 3 ajtó. 370 Fonyódon Balatontól 20 percre 2 szoba komfortos családi ház 600 négyszögöl termő gyű mölcsfákkal, gazdasági épülettel eladó. — Háncs János Fonyód, Kupa Vezér út 15. 210 j Külön bejáratú bútoro- 1 zott szoba gyermekte- 1 len ‘ házaspárnak ki- ? adó. Pécs, Táltos u. , 32 sz. Gyárváros. 15519 Egy kulikocsi eladó. Uj -Mecsekalja Hajnóczy u. 16/c. T. em. 3. Albert né. 366 Pécs-Mólomban 28 számú házamat eladnám, vagy elcserélném 3Ó0 n. öl kerttel. 345 j Pécsi szoba, konyhás j éléskamrás lakásomat 1 elcserélném hasonló 1 budapestiért. Zso Inay j Vilmos utca 20. Nagy. 373 Egyszoba komfortos lakásom új-mecsekal- jai 2 szoba, vagy' hasonlóra elcserélném. Kizárólag szénbányász szál. Cím: Németh Károly, Pécs, Uj meszes. Sztahanov u. 6. Fehérhegynél. 365 Rövid bécsi páncéltőkés fekete zongora sürgősen eladó. Pécs Doktor Sándor u. 39. IT. em. 336 1 Használt férfiruhát ve szék. Hívásra házhoz megyek, ötvös né. Temető utca 23 sz. Zsol- 1 nay utca mögött. Szer 1 dán és szombaton a j piacon vagyok. 372 Erős. műhely verseny kerékpár eladó. Pécs, Sörház u. 3 sz. 316 Kizlinget vásároljunk Szabóékfól. Rácváros 38 sz. 364 Egy jókarban lévő piros Pannónia eladó. Pécsszabolcs, Arany J a. 35 sz. 304 Belvárosi parkettás szoba, konyha, előszoba, élés kamrás (víz. gáz benn) lakásomat elcserélném kétszobás hasonlóra. Ugyanott Jó állapotban lévő IZS ojdal kocsival eladó. Tiniár utca 18. I. efri. 349 Kombináitszekrény és konyhabútor, diófá politúros, asztalosnál, eladó. Ateó-Balokány utca 6 sz. 360 Hálószobabútorok, — szekrények, ágyak, k omaüab ú torok, asztalok. székek fotelek, éj j eliszekr ény ek. ágy - betétek, sezlonok, tere dencaljak. toalett-tükrök, kisméretű íróasztal olcsón eladó. Doktor Sándor u. 57. s2. Bútorüzlet. 286 Fig y elem! Ernyojavi- fást áthúzást’ gyorsan • készít. — Ernyőüzem, Zrínyi utca’ 10 sz. 354 Különbcjáratú bútdío- zott szobát karesek füi-clőszoba haszuál."*'- tal. ..Pontos fizető” 1 jeligére Boltív közi Hirdetőbe. » Szputnyikkocsi jó állapotban olcsón eladó. Vetkin Klára utca 1. Tálosi. 359 Uj, modem, 7 részes konyhabútor eladó. — Atléta u. 20 sz. (Tüzér utcai futball pályán ál). aft ! VUianysütő 220-ra 330 forintért eladó. Me"ő- izől «. • J5 m- »a Olcsó kom bin ál tsz ek- rény félháló, háló, ágyak, asztalok, sodronyok. gyermekágy, éjjeliszekrények, toalett-tükör, egy .szemé-, lyes rekamié eladó. — Kiskereszt u. 13. Sörgyárig 30-as busszal. 266 Modern konyha berendezés, sezlon, konyha- szekrény toalett, hármasszekrény, ágyak eladók. Felső-Vámház u. 2. Üzlethelyiség. 251 Keveset használt Trabantot vennék. Kiutalást megbeszélés szerint átvennék. Lánc u. 25 sz. 241 Ablakredőny készítését, illetve javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbier. 238 Elvesztettem erszénye met zálogjeggyel. Kérem a megtalálót a zálogjegyet, küldje címemre. Orsós József Szabadságharc u. 60. Pécsszabolcs. ___________ 15536 V ennék háromszobás, kertes házat életjáradékra vagy havi részletre. Átadom 300 n. öl szőlőmet, épülettel és háromszobás PTK lakásomat. Doktor San dór u. 33. Sándorné. Telefon: 20-45. ______ 15534 R uhák, ballonok tisz- j títása. festése rövid í idő alatt készül. Ku- j lieh Gy. u. 35. ___ 15538 B eköltözhető öröklakás szép szoba, konyha, kamra, konyhákért sertéstartással Pécs peremén eladó. Bőveb bet: Rudas László u. 17 sz. Fodrászüzlet. 13533 Ablakredőny készítését, szerelései, alaki- ! tásat vállalom. Orsolya utca 10 SZ; 4 Jegyezze meg! Minden fajta szőnyeget javítok tisztítok, és molytala- nitok. Kossuth L. utca 71 sz. 15582 Keresek egy idősebb asszonyt kisgyermekem gondozására reggel 7-tól du. 4-ig. Érdeklődni.: Itókusalja 16 sz. hátid az udvarba*. 15520 Házémtök figyelem! Kettőszobás lakásért magas kölcsönt adok. Telefon: 25-89. 15531 Faredőny készítését és javítását vállalom. — Rozboud. Tompa Mihály utca 26 sz. «5« < * l