Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-16 / 64. szám

4 4 N A PLÖ 1961. MÁRCIUS 1< Külföldi hírek MOSZKVA Malinovszkij marsall. a Szovjetunió honvédelmi minis* (ere egy szovjet katonai kül­döttség élén szerdán Ulan Bá­torba repült. A Mongol Nép- köztársaság kormányának meg hívására a küldöttség tagjai részt vesznek a mongol nép­hadsereg megalakulása 40. év­fordulójának ünnepségein. KAIRÓ Kedden megérkezett Kairó­ba Sir Harold Beeley, Nagy- Britannia első nagykövete az Egyesült Arab Köztársaságban, az 1956-ban az EAK ellen in­dított szuezi agresszió óta. LONDON Robert Kennedy igazságügy- miniszter a közélet megtisztí­tására irányuló hadjáratának első eredménye kínos meglepe­tés volt a miniszter számára. Mint a Newsweek washingtoni szerkesztősége jelenti, a mi­niszter utasította minisztériu­mát, jelentse neki azonnal, ha a minisztérium bármely hiva­talnoka, vágy családtagja jog­talanul hivatalos autókat hasz­nálnak- A* első áldozat Ken­nedy miniszter felesége volt, akiről a jelentés megállapítot­ta, hogy állandóan miniszté­riumi gépkocsit használ jogo­sulatlanul magáncélokra. WASHINGTON Kennedy elnök kedden a kongresszushoz intézett külön üzenetében felkérte a törvény­hozókat. szavazzanak meg 500 millió dollárt „első lépésként” a latin-amerikai köztársasá­gok megsegítésére. Az elnök nem titkolja a segélyterv okait „az a súlyos és közvetlen ve­szély állt elő, hogy az elkese­redett népek a kommunizmus­hoz fordulhatnak” ha nem kap nak azonnali segítséget •— 'hangoztatja az üzenet. NEW YORK Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint kedden Kali­fornia északi részében lezuhant egy ötmillió dollár értékű ult­ramodern B—52-es típusú ame rikai lökhajtásos bombázógép, amely atombombát szállított. A repülőgép legénysége ejtő­ernyővel kiugrott és épségben tőidet ért. Az atombomba nem robbant fel. Összetűzés Kivu tartományban a törvényes kormány csapatai és az ENSZ-erok között A Gizenga-kormány nyilatkozata New York. (MTI), A TASZSZ jelenti: a New York Times szerkesztőségi cik­kében „reménysugárként” üd­vözli a kongói nép áruiéinak tananarivei értekezletén Kon­gó feldarabolásáról hozott ha­tározatot. A lap javasolja, hogy az ENSZ „hagyja jóvá a tananarivei döntést". A New York Times gyakran ad tanácsokat a gyarmatosí­tóknak .Kétségkívül ez a cikk is tükrözi a nyugati hatalmak­nak azt az óhaját, hogy az ENSZ-et „trójai falóként” hasz nálják fel Antoine Gizenga kormányának felszámolására. Ezt a kormányt ugyanis az egyetlen akadálynak tartják a gyarmati viszonyok vissza­állításának útjában. Párizs Ugyancsak a TASZSZ jelen­ti az AFP-re hivatkozva, hogy Kivu tartomány és Ruanda Ururufi belga* gyámsági terü­let határán összetűzést provo­káltak az ENSZ malá j földi ka­tonákból álló egysége és a tör­vényes kongói kormány csapa­tai között. Az ENSZ-egységek páncélautókból tüzeltek a kon­gói katonákra. Előzetes ada­tok szerint ötven kongóit meg­öltek. illetve megsebesítettek. A kongói ENSZ-paramcsnok- ság — mint ismeretes — sem­miféle ellenállást nem tanúsí­tott a Mobutu-bandákkal szem ben. amikor azok a napokban elfoglalták a bananai katonai támaszpontot és Matadi kikö­tőjét. Ha azonban a törvényes kormány ellen kell harcolni, az ENSZ-parancsnokság nem retten vissza a vérontástól sem. Kairó (TASZSZ). A MEN hírügynökség jelenti Slanleyvilleből, hogy Antoine Gizenga. a Kongói Köztársa­ság miniszterelnöke táviratot intézett Hammarskiöldhöz a tananarive-1 értekezletnek az­zal a határozatával kancsolat- ban, amellyel a kongói árulók az ország feldarabolása mel­lett döntöttek. Gizenga táviratában kijelen­tette, hogy g kongói kérdést csak úgy lehet megoldani, ha a köztársaság szuverénitását és érdekeit megvédik. Lehetet­len figyelmen kívül hagyni azt az alkotmányos tényt, hogy a Stanleyvilleben működő kor­mány az egyedüli törvényes kormány, amely a parlament bizalmát élvezi. „A törvényes kormány vé­leménye szerint a kongói hely­zetet csak a következő két fel­tétel teljesítésével lehet meg­szilárdítani: X. a törvényes kormánynak Kongó egész te­rületén gyakorolnia kell hatal­mát; 2. meg kell tenni minden lehetőt, hogy ismét összeüljön a parlament, amely dönt majd a kongói nép sorsa felől. A törvényes kormány úgy véli, hogy a kongói kérdés rendezésének minden más módszerét el kell utasítani, mert az ilyen módszerek ku­darcra ítélt próbálkozások, amelyeknek célja, hogy a kér­dést a nép érdekeinek sem­mibe vevésével, a szabadon választott törvényes kormány beleegyezése nélkül rendez­zék, s ezzel az egész nemzet érdekeinek ártsanak” — feje­ződik be a kormánynyilatko­zat. Delhi. Mint a CTK jelenti, az in­diai lapok keddi szántukban bírálják a tananarivei értekez­let határozatait. A Hindustan Times hangsúlyozza, hogy csu­pán a parlament dönthet olyan alkotmányjogi kérdésekről, mint amilyen például a kon­föderáció megalakítása. A kon­gói parlament — mint alkot- mányozó szerv — jóváhagyása nélkül a tananarivei döntés ér­vénytelen — írja a lap. Az Indian Express szerkesz­tőségi cikkében bírálja a nyu­gati hatalmakat, mert beavat­koznak Kongó belügyeibe. Kö­veteli a külföldi csapiatok ki­vonását. A kongói politikai helyzet normalizálásának alap­vető feltétele — hangsúlyozza a lap, — hogy mielőbb hívják össze a parlamentet. Leopoldville Kaszavubu, az úgynevezett kongói államszövetség elnöke és Ileo a kongói báhkormány miniszterelnöke kedden vissza­érkezett LeopdldviUe-be. A repülőtéren kongói politikusok ép az ENSZ hivatalos megbí­zottjai fogadták. A Dél-Afrikai Unió kilépett a Brit Nemzetközösségből London, (MTI). A Brit Nemzetközösség vezetőinek londoni értekezlete szerda délutáni ülésén immár harma­dik napja — folytatta a vitát a Dél-Afrikai Unió továbbá tag ságának kérdéséről. A szerda délutáni ülés 90 perces eredménytelen vita után félbeszakadt és nem sokkal ké­sőbb Londonban hivatalosan bejelentették a Dél-Arfikai Unió kilépését a Brit Nemzet- közösségből. Maomiiilan angol miniszterel­nök hasztalan igyekezett egy­másután több kompromisszu­mos javaslattal áthidalni a délafrikai kormány fajüldöző politikája miatt támadt súlyos ellentéteket. > Kubai kormányközlemény az ellenforradalmi bandák felszámolásáról Havanna (TASZSZ). A kubai forradalmi fegyveres erők miniszteri urna kedden közleményt adott ki az Es- cambray hegységben garázdál­kodó ellenforradalmi bandák felszámolásáról. A bandák kö­rülbelül 500 főből állottak. A forradalmi milícia gyalogos zászlóaljai a hadsereg tisztjei­nek vezetésével 381 lázadót foglyulejtettek; 36 lázadó el­esett, a bandák többi tagját szétkergették és teljesen ártal­matlanná tették. Ezeket mind­addig üldözni fogják, amíg az Escambray hegységet teljesen meg nem tisztítják az ellem- lorradalm árok tói. A közlemény rámutat: a for­radalom győzelme után a Ba- ti&ta-rendszer egykori haszon­Az USA fegyvereket ad a laoszi lázadóknak Vientiane (Reuter). A laoszi lázadó kormány három minisztere újabb megbeszélé­sekre a Kambodzsá-ban tar­tózkodó Souvanna Phouma laoszi miniszterelnökhöz uta­zott. Nosavan tábornok ezúttal nem tagja a küldöttségnek. W ashington (AFP). Sop- saisana herceg, a Boun Oum- kormány külügyi államtitkára, aki jelenleg Washingtonban tartózkodik, tárgyalást folyta­tott Shester Bowles, amerikai kü1 ti "^miniszterhelyettessel, D’f * a ’részi he1 yzet legújabb fe'rysiről tájékoztatott. Hivatalos amerikai körök­ben kedden ' kijelentették, hogy az Egyesült Államok „ésszerű keretek között” haj­landó telejsíteni a Boun Oum- kormany fegyvervásárlásd ké­réseit. élvezői az Egyesült Államok segítségével azonnal hozzáfog­tak a terrorcselekmények elő­készítéséhez, a fegyveres el­lenforradalmi bandáit megszer­vezéséhez, hogy visszahozzák a külföldi elnyomókat. Az im­perializmus és annak kubai ötödjk hadoszlopa támogatók­ra talált az úgynevezett ,,es- cambray-i második front” ve­zetőinek személyében, akik a forradalmi harc idején elsősor­ban nem az ellenség ellen har­coltak, hanem inkább a helyi földműveseket fosztogatták és terrorizálták. Miután a múlt óv közepén a paraszt-milícia szétkergette az Escambray-vidéken feltűnt el­ső lázadókat, a „második front” őrnagyi és századosi rangban levő vezetői újabb bandákat kezdtek szervezni, Ezeket segítette William Mor­gan. a felkelő hadsereg volt amerikai őrnagya, aki az Egye­sült Államok kubai nagyköve­tével teljes egyetértésben foly­tatta aknamunkáját, akit most halálraítéltek és kivégeztek. Ez év januárjában, amikor nyílt, agresszió fenyegette Ku­bát. az ellenforradalmi elemek úgy vélték, hogy elérkezett az ideje a fegyveres bandákhoz való csatlakozásnak. Amikor az amerikai agresszió közvet­len veszélye elhárult, a forra­dalmi kormány mozgósította erőit, hogy kezébe kerítse az Escambray-vidók banditáinak rendszeresen légi úton szállí­tott amerikai fegyvereket és megakadályozza az amerikai partraszállás céljait szolgáló hídfőállás kiépítését. Az Egye­sült Államok Központi Hír­szerző Hivatala (CIA) ugyanis zsoldoscsapatokat szervezett Kuba megtámadására. A közlemény ezutám-hossza­san felsorolja a népi milícia kezébe került legkülönbözőbb fegyvereket és egyéb katonai felszerelési tárgyaikat, amelye­ket az Egyesült Államokból repülőgépen szállítottak az Escambray-hegységbe. Ked­den Havanna főterén lei állí­tották az amerikaiak által kül­dött körülbelül ezer puskát, pisztolyt, aknavetőt és ágyút. A Brit Birodalom, majd az örökébe lépett nemzetközösség évszázados történelmében ed­dig csak egyszer fordult elő, hogv a szervezet egyik függet­len tagja kilépett. 1949-ben ugyanis az ír Köztársaság szakított a nemzetközöséggel. A Dél-Afrikai Unió területe 1 223 409 négyzetkilométer, la­kosainak száma 14 673 000 fő. 1926 óta tagja a Brit Nemzet- j közösségnek. A Dél-Afrikai Unió gazdasá- j giiag Afrika legerősebb és leg- I inkább iparosodott tőkés álla- i ma. Területén találhatók a ka­pitalista világ legjelentősebb aranybányái, amelyek a nem­zeti jövedelem 10 százalékát és a kivitel egyharmadát adják NAIROBI Kedden Sir Patrick Ren iso r.. Kenya kormányzója tárgyalá­sokat folytatott a Kenyai Afri­kai Demokratikus Unió veze­tőivel. Kanyattónak a kenyai nép szabadságharca legendás- hírű vezetőjének szabad un bo- ! csátásáról. A megbeszélések j azonban eredménytelenül vég- ! ződtek. a kormányzó továbbra j sem hajlandó szabadanbőesa- tani a fogvatartott Kenyattát. Az esti órákban Ronald Ngala. a párt vezetője bejelentette, hogy tiltakozásképpen a Kadu visszavonja minisztereit a kor­mányból. Nemzetközi előkészületi mérkőzést játszott a labdarúgó válogatott „A“ válogatott—Prágai Szpartak Sztálingrád 5:0 (3:0) Szerdán e$t*' 3 Népstadion két labdarúgó-mérkőzésre került sor. Előbb az ifjúsági válogatott játszott egy NB Ill-as <***pattal, maid peejig a világbajnoki selej- ■ tetőre készülő A” válogatott e£.v prágai együttes ellen ' szerepelt. If 3 ósági vá ioga lőtt—Bregc 5:1 (5 51). Góllövők: Ráezi (3). Kaparta (3). (egyet 11-égből), illetve Kerkai. Ezután futott ki a pályára a nagyválogatott és a Prágai Szpar­tak Sztálingrád, A nézők száma ek­kor már 18 OOG-re szaporodott. 4 két csapát a következő összeállí­tásban kezdett: ..A” válogatott: Großes — Mát­rai, Sipos. Sárosi — Solymosi. Kotász — Sándm, Görößß, Albert, Tichy, Pál I. Prágai Szpa^'útk Sztálingrád: Houska — Mi;skovic. Tocka, Bő­rűinek — Janovszki. Kotka — Motk Pisa, Krtatochvil, Fiktus, Kaura. Nagyszerűen kezdett a váloga­tott csapat, a a 4. percben! ipar 2:0-ra vezetett. Előbb Göröcs $zp- lózotr. a jobb oldalon s a hálóba juttatta a labdát, s ugyanazt tette Ticby egy baloldali előretörés vé­gén. 15 percig ragyogóan iátszőtt a válogatóit. Ezután azonban visszaesés következett, s a 30. percig inkább a csehszlovákok támadtak. -Ebben az időszakban c.zért esétt vissza a csatársor, mert hátulról lOöszsrl jöttek a labdák, különös«! MéU'-ai és Rgtóa hibá­jából. A 30. percben Tichy kiug­ratta Sándort, aid lefutott az 4Íápyonglig, s lövésszerű beadása a jobb felső .saroiibáp gfradt meg (3:0). Utána ismét eilapo^QdOijt a játék, s csak a félidő utolsó per­ceit- élénkítette fel egy-két viha­ros támadás. A második félidőre mindkét csapat változatlan összeáUításbjin jött ki. A 66. perc hozott újabb gólt, Göröcs ellenállhatatlanul el­futott ü jobbszélep. s visszagun- tott labdáját Ticby a hálóba vágta- (4:0). Még ebben a percben a sán- tikáló Grosicsot Szentinihályi vál­totta fel, majd nem sokkal később j Albert helyett Kúharsaki álít be. Egy kissé megélénkült- a játék, a prágaiak is több támadást vezet­lek, a bßiejezé^kkel azonban adó­sak maradtak. A 77. percben akciót vezetett a két újpesti csa­tár, Kuharszki Jól szöktette Gö- i öcsöt, aid megíifceresne az ötödik gólt (5:0). A mérkőzés végeredménye nem mutatja teljesen a játék képét. A csehszlovákok végig jó edző- társnak bizonyultak s egyáltalán nem volt egyoldalú a játék. A magyar válogatottnak nagyszerű felvillanásai voltak, de az összkép nem volt túlságosan jó. A kapu­sok kielégítettek, a védelem vi­szont többször zavarba jött. A tá­madósorban csak Sándor játszott véé* jói­Az NDK 4,7 milliárd márka értékben kötött üzleteket a lipcsei vásáron Lipcse (MTI). Kedden zárult a lipcsei ta­vaszi műszaki és árumintavá­sár. Az NDK külkereskedelmi és belnémet kereskedelmi mi­nisztériumának jelentése sze­rint az idei tavaszi vásár mind kereskedelempolitikai, mind pedig gazdasági szem­pontból jó eredményekkel fe­jeződött be. A lipcsei vásárok történetéhen eddig ez volt a legnagyobb vásár. Előzetes adaték szerint az NPK külke­reskedelmi vállalatai 4718 mil­lió márka értékben kötöttek új üzleteket, ami a tavalyi lipcsei vásáron kötött megálla­podások pénzben kifejezett ér­tékéhez képest 11,5 százalékos emelkedést mutat. A szocia­lista országokkal 3 milliárd 466 millió márka. a nem szocia­lista államokkal pedig 1 mil­liárd 252 millió márka érték­ben kötött kereskedelírni meg­állapodásokat az NDK. Az új üzleti megállapodás értelmében az NDK 2598 ír lió márka értékű árut exp tál a szocialista országoki ahonnan viszont 868 mii márka értékű árut import A nem szocialista országok szállítandó áru értéke 781 m üó márka, az ezekből az < szágokból importálandó é értéke pedig 471 millió mari A hivatalos jelentés meg; lapítja, hogy 90 országb összesen 629 200 vendég Iá1 gátolt a lipcsei vájárra. A ve dégek között 49 360 külföl volt. A jelentés utal arra, hogy idén a szovjet, a csehszlovi a lengyel és a magyar kijUk reskedelmj vállalatok képvis lői különösen élénk üzleti tá gyalusokat folytattak a kát talista világpiachoz tartozó c szagok üzletembereivel. ................... ...................... v A brazíliai kormány pénzügyi intézkedése Washington (Reuter—AP). A nemzetközi valutaalap ked­den bejelentette, hogy Brazília a dollár árfolyamát 100 cru- zeirórói 20Q-ra emelte. Az ár- folyammodositas csak bizo­nyos in port-cikkekre — gabo­nára olajtermékekre, olaj- és nyomdaipari felszerelésekre, továbbá kölcsönösszegek tör­lesztésére és azok kamataira vonatkozik. Az AP megjegyzé­se szerint a dollár árfolyamá­nak módosítása egyike azok­nak az első lépéseknek, ame­lyekre Quadros elnök gazda­ságpolitikai beszámolója wts számítani lehetett. Rio de Janeiro A brazíliai külügyminiszt rium közlése szerint a ko mány megvonta bizalmát i emigráns lett és litván ko mány diplomáciai képviselő tői. Ez azt jelenti, hogy Br; zilia az említett két állami a Szovjetunió részeként isme el. Megfigyelők úgy vélik, ez lépés előkészítése annak, hős az új elnök — semlegessé; politikájának megfelelően — szovjet—brazil kapcsolaté helyreállítására törekszik. oQ rM. .. lőtte (el a Föld első mester­séges bolygóiét, vagy ahogy a vi- lág elnevezte, szputnyikját lényképezte le • Hold lát­hatatlan oldalát és • kepeket te­levízión továbbította • Földre. .. . lóit a világűrbe élőlényt, tajka kutya komoly tudományos adatokat szolgáltatott .. lőtt (el olyan űrhajót, •melynek utasai: Belka ás Sztrel- ka kutya épségben visszatértek • Földre. .. . lőtte lel • Nap első meater- »égét bolygóját lőtt (cl cöbb mint t és (él­tonnás órlásszpurnyikot őriásszputnylkrol rakétát lőtt t Venus (elé. ...lőtt rakétát • Hóidra • Szovjetunió (elségjelvenyét ábrá­zoló emblémával­« Iss S3* u < ^ Ja:* <s> U 3 Z JZ« 253 M J j cs io.s: Sug ts _ ttj -' i «G CC 03 fc|-uaü * < ' z n u <£gS >bS

Next

/
Oldalképek
Tartalom