Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-15 / 63. szám
»* NAPLÓ 1961. MÄRC1ÜS 15. Kíiltölrti hírek Washington.; Roosevelt asszony — közli az AP *— Washingtonban kijelentette — az Egyesült Államok képtelen továbbra is fenntartani azt a j látszatot, hogy Csamg Kaj-sek J az egész kínai népet képviseli, i Rooseveűt asszony megjegyezte, nem óhajt állást foglalni a tajvani „kormány” mellett vagy ellen, csupán a való helyzetet ismerteti. Bárki — tette hozzá —, aki számol a tényekkel, hasonló megállapításra juthat. Kairó. Az ománd imám kairói képviselete nyilatkozatban közölte, hogy Nizva közelében nemrégen több angol katona megsebesült az ománi j hazafiak által elhelyezett ak- ! nákon. Hamra térségében pedig aknára futott két katona- j kát szállító angol tehergépkocsi. A hazafiak Nizvától 12 kilométerre csapdát állítottak egy angol őrszakasznak, öt angol katonát megsebesítettek, két gépkocsit megsemmisítettek. Teherán. Az iráni nemzetgyűlés keddi ülésén a képviselők megvitatták az új Ema- mi-kormány kül- és belpolitikai programját. A vita után a nemzetgyűlés egyhangúlag bizalmat szavazott az Emamd- kormánynaífc Buenos Aires. Az argentin indiánok nyolc vezetője nemrégiben arra szólította tel Frandizd elnököt, járjon közbe kormányánál, hogy az indiánok földet és mezőgazda- sági eszközöket kapjanak. Részletes jelentésben tárták fel, milyen ellenséges magatartást tanúsítanak a hatóságok, amelyek még az argentin állampolgárságát is meg akarják vonni tőlük. A Noticias Gráficas című lap jelentése szerint az indiánok fokozatosan elvesztik földjeiket és terményeik szabad értékesítésében is akadályozzák őket New York. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja közölte, hogy Elizabeth Gurley Flynn t megválasztották a párt országos bizottságának elnökévé. Elizabeth Gurley Flynn a munkás- és szocialista mozgalom veteránja 1890. augusztus 7-én született Cancondban, ír emigráns családból; A Smith-törvény megsértéséért három évi börtönbüntetésre ítélték, amelyet egy nyugat-virginiai szövetségi börtönben töltött le. Flynn barátja és közeli segítőtársa William Fosternék és ötven év óta vele együtt vesz részt a munkás- mozgalomban; Moszkva. Egy ember 320 méter magasságban kizuhant a helikopterből és teljesen sértetlen maradt. A Komi Autonom Köztársaságban a polgári légiflotta „Mi—4” típusú helikoptere, fedélzetén egy geológiai expedíció hat részvevőjével felemelkedett, és útnak indult az egyik fúrótorony felé. Az egyik utas — Gennagyij Oscsepkov munkás — kinyitotta az ajtót, hogy kidobjon egy cigarettát. Az erős légáramlat felkapta Oscsepkovot, aki 320 méter magasságból kizuhant a helikopterből. A gép többi utasad azonnal Oscsepkov keresésére indultak. Hamarosan észrevették a hóban egy integető embert. Helybeli vadásznak gondolták, de mekkora volt a csodálkozásuk, ' amikor leszálltak és Oscsepkov val találkoztak. Oscsepkov teljesen sértetlennek bizonyult. Az mentette meg, hogy egy nagy hóbuckába esett. Párizs; Dakarban már- cius 18-án kezdődik 14 szenegáli hazafi pere — közli az Humanité. Hét hónapja vetették börtönbe az afrikai függetlenségi párt vezetőit. Kétszer is éhségsztrájkba kellett kezdeniük, hogy végül Senghor és Mamadou Dia kormánya a törvénytelen fogvatartás urtán bíróság elé állítsa őkét. A szenegáli hazafiak védője a perben a magyar származású párizsi haladó ügyvéd, Pierre Káldor lesz. Ez a per — írja az Humanité — hozzá fog járulni ahhoz, hogy fény derüljön a szenegáli vezetők antidemokratikus politikájára, amely ellentétben áll Szenegál aemzetá érdekeivel A Szovjetunióban negyvenmillió hektár szüzföldet tettek mttvelhetővé Hruscsov elvtárs beszéde a szűzföldterület mezőgazdasága legjobbjainak értekezletén Mérlegzáró közgyűlés a Pécsi Kesztyíí- és Bőrkonlekciós KTSZ-nél Moszkva, (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden beszédet mondott a szűzföldterület mezőgazdasága legjobbjainak tanácskozásán.; A sok millió hektár szűz- és parlagföld megművelése gazdaságilag és politikailag egyaránt nagy jelentőségű mondotta. majd emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években a Szovjetunióban több mint negyvenmillió hektár szűzföldet tettek művelhetővé, sok százezer ember — főleg fiatal — költözött át az azelőtt lakatlan vidékre. A szűzföldek hasznosítása a szovjet nép történelmének ragyogó lapjai közé tartozik. A szűzföldek meghódítása a nép hőstette —• mondotta. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a szűzföldek megművelése elválaszthatatlanul összefügg a Komszomol nevével. A nagysikerű kezdeményezésnek nevezte a Komszomol Központi Bizottságának határozatát, amely szerint ebben az évben 15 000 fiatal építőt küldenek a szűzföldek dolgozóinak megsegítésére. A Szovjetunió minden nemzetisége képviselve van e területeken. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke közölte: a szűzföldi körzetekben hat milliárd háromszáz millió púddal és Kazahsztánban több mint hárommilliárd százmillió púddal termelnek ma több áru- gabonát. mint 1949—1953-ban (1 púd egyenlő 16,38 kg.). Hruscsov kijelentette, tetézve megtérültek a szűzföldek megművelésére fordított állami kiadások. A szűzföldek megműveléséből eredő terven felüli felhalmozást a nép és ezen belül a szűzíöldeken dolgozók jólétének további emelésére fordítják: Hruscsov rámutatott, hogy a nemrég létesített Szűzföld-vi- dék (több észak-kazahsztáni terület egyesítése) nagy szerepet j á tszik a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért vívott harcban. Ez a vidék, ahol most 18 400 000 hektár (öld áll művelés alatt és 1—2 éven belül újabb 2 000 000 hektárt ‘tesznek művelhetővé, 3 év alatt annyi búzát termelt, mint amennyit az egész Egye sült Államok 1 év alatt megtermel. A szűzföldeken a mezőgazda- sági termelés mindenütt a legfejlettebb tudományos és műszaki vívmányok alkalmazásával folyik. Hruscsov javasolta, hogy Akmolinszk városát, a szűz- földvidék központját nevezzék el Celinográdmak (Szűzföld- város). Mint mondotta, megkezdődik a szűzföldek feltörésének második szakasza. Az első szakasz a piacra kerülő gabona termelésének jeléntős megnövelését hozta, a második szakaszában nagy mértékben fejleszteni kell a földművelés kulturáltságát és egyre növekvő mértékben tökéletesíteni kell az állattenyésztést. A szűzföldeken évente legalább egy- milliárd púd, ezen belül a kazahsztáni szűzföldeken pedig legalább 700 millió púd áru- gabonát kell termelni. Ezt a feladatot csak úgy lehet teljesíteni, ha a földművelés a legmagasabb agrotechnikai színvonalon áll. Hruscsov állást foglalt amellett. hagy. a szúzföldeken létesített kolhozok és szovhozok komplex módon fejlesszék gazdaságukat, s ne csak többmilliárd pufi gabonát, hanem sok-sok millió púd állati terméket, húst is adjanak az országnak. Ha a Szovjetunió utol akarja érni az Egyesült Államokat az egy lakosra eső hústermelésben évente vágósúlyban számítva 20—21 millió tonna húst kell termelnie E feladat telje- | sen reális és tel jesíthető — mondotta. Építkezési kérdésekről szólva elmondotta, hogy az utóbbi két évben a szűz- (öld-vidéken 130 000 lakás épült. Javasolta, hogy a szűzföldi szovhozok ban többemeletes lakóházak épüljenek. Itt az a lényeg, hogy minél jobb. minél kényelmesebb feltételeket teremtsenek a dolgozók számára. Ezekután felhívta a Kom- szomolt. küldje a legfiatalabb kulturális dolgozókat a szűzföldekre. Befejezésül Hruscsov a legkiválóbb mezőgazdasági dolgozók munkamódszereinek minél szélesebb körű elterjesztését sürgette A legjobbak teljesítményei legyenek a világítótornyok. amelyek beragyogják az egész szovjet népnek a kommunizmushoz vezető útját — mondotta; Tegnap délután zsúfolásig megtelt a ktsz nagy varro- j dája, ahol beszámoltak a szö- ’ vetkezet vezetői a tagságnak | az 1960-as év eredményeiről Molnár György, a szövetke- ! zet elnöke beszámolójában I hangsúlyozta, hogy milyen je- j lentős eredményeket értek el ] az elmúlt esztendőben. Töb- I bek közt azt, hogy exporttervüket — mely az egész termelés 74 százaléka — 116 szá- j zalékra teljesítették. A nagy | exportszállításra való tekin- ! tettel a szövetkezet százezer I forint adókedvezményt ka- I pott. Az elnök és a főkönyvelő beszámolója és a hozzászólások után került sor a ktsz- nél tíz éve dolgozó tagok megünneplésére. 14 tag kapott tíz évi jó munkája után elismerő oklevelet, valamint egy havi fizetést. Ezután pénzjutalomban részesítettek 22 dolgozót. Az ünnepségek után kiosztották a „13. havi” fizetést, amely egy-egy tag évi fizetésének 9,7 százaléka, azaz öt heti fizetés. Ezután aI szövetkezet megvendégelte a tagságot. Nagy Géza Bezárult a lipcsei nemzetközi vásár Lipcse (TASZSZ). Kedden bezárta kapuit a lipcsei nemzetközi vásár, amelyen ötvenkét országból több mint 9000 ipari és kereskedelmi cég vett részt. A vásár az egyik legna- nagyobb esemény volt a világ gazdasági és kereskedelmi életében és különösképpen a Kelet és Nyugat közötti kereskedelemben. Újabb indiai csapatokat szállítanak Kongóba Washington „közeledik“ Stanleyville-hez New York (MTI). Mimt már jelen,tettük, az ENSZ „kongói tanácsadó bizottsága” hétfőn újaibb megbeszélést tartott A tanácskozásról kiszivárgott további hírek szerint a bizottság tagjai elutasították a kongói szaka- dárok tanamarive-d értekezletének azt a követelését, hogy az ENSZ hatálytalanítsa a biztonsági tanács kongóra vonatkozó februári határozatát, amely kimondja, hogy a kongói ENSZ rendfenntartó erők a polgárháború elhárítása végett „végső szükség esetén erőszakot alkalmazhatnak”. A bizottság hétfői ülésén ■rmegál- lapította, nem befolyásolja az ENSZ kongói megbízásiát az említett értekezletnek aiz a határozata, amely szövetségi államokra alkarja bontani az egységes Kongót; Washington Washingtonban ' Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője tolmácsolta kormányának megelégedését a tananarive-d értekezlet hazaáruló határozataival. További kijelentéseiből kiderült, az amerikai kormány szeretné Kongó törvényes kormányával elfogadtatni ezt a határozatot. Leopoldville * Az AP leopoldville-i jelentéséből is kiderült, hogy az amerikai kormány kiveti hálóját Stanleyville-ben, a kongói törvényes kormány jelenlegi székhelyén. Az Egyesült Államok kongói nagykövetsége közölte, elhatározta, hogy konzulátust létesít Stanleyville-hep. ' Uj Delhi Uj Delhiben kedden bejelentették, hogy efcndult Kongóba 150 indiai katona, mint az ENSZ kongói rendfenntartó erőinek átengedett további indiai csapatok első egysége. A közlés szerint a nap folyamán repülőgépekre kerül még 250 indiai katona és teljes felszerelése. hogy Leopddvjlle-be utazzék! EUsabeihvUle Csőmbe, Kaszavubu és Ka- londzsi a tananarive-d értekezlet több más részvevőjével együtt hétfőn ElisavethviMe-be érkeziett. Csőmbe igyekszik nagy sikernek feltüntetni a ta- nanarive-i értekezletet s azt állítja, hogy „Katanga megmentette Kongót”. Ebben az erőltetett és csöppet sem indokolt örömében Lumumba gyilkosa hétfőn este hatalmas bált rendezett az árulók értekezletének befejezése alkalmából. Bemutató az Ifjúsági Színházban Tegnap este a Leöwey Klára Leánygimnázium KISZ- szervezetének történelmi szakköre igen sikeres bemutatót tartott az Ifjúsági Színházban. Ignácz Rózsa „Embert nevelni a hazának” című 3 felvonásos drámáját mutatták be a diákszínjátszók. A négyrészes kerettörténet Márama- rosszigeten játszódik 1837-ben, majd Pestre vetődik a fényszóró és 1848 március 15-én vagyunk. Utána 1852-őt ír a naptár és a záró képben hallhatjuk Leöwey Klára halhatatlanná vált mondatát 1867- ből: „Embert nevelni a hazának”. Nehéz feladatra vállalkoztak a diák színjátszók, de játékukon érződik Bánfi György nek, a Pécsi Nemzeti Színház művészének, a wndeg rendé- J zőnek a keze. A szereplők közül különösen a gróf Teleky Blankát alakító Eldorf Gizella, a Leöwey Klárát alakító Barics Mária, Brunswick Terézia alakítója Muzslai Katalin, a Váradi Gábort játszó Mihályffy Péter emelkedik ki. Soltra Elemér festőművésztanár díszletei hangulatosak és kitűnően beleilleszkednek a cselekmény menetébe. Szerintünk azonban szükséges lenne az egyes történeti részek között rövid összekötő szöveget' alkalmazni. Így érthetőbbé, szerkezetileg is áttekinthetőbbé válna a 30 év történetét vázlatosan átfogó dráma. Az Ifjúsági Színház 16-án, csütörtökön és 17-én, pénteken ugyancsak délután 6 órakor tart egy-egy előadást. (Szigeti István) Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estis: felhőátvonijtások, több helyen, főként a mai nap folyamán eső. Elénk, helyenként erős északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 4—8. legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 10—15 fok között. HALÁLOZÁS. Szeretett édesanyánk özv. Freund Károlyné elhunyt. Temetése ma délután fél 4 ómkor a köztemetőben. 214 Gyászoló család. Huba (Hehnel) János TÜZÉP telep-kezelő márc. 13-án elhunyt. Temetése 16-án, csütörtökön 4 órakor a pécsi köztemetőben. 215 Gyászoló család A vásár napjaiban Lipcsében tartózkodott valamennyi szocialista ország, valamint India, az EAK, Kuba, Burma, Ghana, Indonézia és több más ország kormányküldöttséged A politikai és üzleti körök képviselői nagy lehetőséget találtak arra, hogy eszmecserét folytassanak és bővítsék a kereskedelmi kapcsolatokat. Különösen nagy sikere volt a szovjet pavilonnak. A szovjet külkereskedelmi szervek több mint 800 kereskedelmi szerződést és megállapodást kötöttek, amelyeknek együttes ösz- szege körülbelül 750 millió rubel. Quadros elnök gazdasági intézkedései Brasilia (MTI). Janio Quadros elnök határozott intézkedésekkel igyekszik helyreállítani Brazília megrendült gazdaságát. Mint az AP jelenti hétfő esti televíziós beszédében közölte, hogy megnyirbálják a hatalmas nyereségeket és korlátozzák a Brazíliában működő külföldi cégek profitjának kivitelét. Továbbá hamarosan bankreformot hajtanak végre és életbeléptetik a tröszt-ellenes törvényt. Az államfő véleménye szerint ezek az intézkedések 60 milliárd cruzeiró- val gyarapítják a jelenleg gyakorlatilag szinte üres bra- i zildaá államkincstárt. Felsőruha-vasalókat és egy nagy gyakorlattal rendelkező kalapost azonnal alkalmaz a Patyolat Váll. Jelentkezés: Szabadság u. 13. szám. 14662 Felvételre keresünk építőanyag ismerettel rendelkező anyagraktárost négy hónapra, esetleg végleges alkalmazásra perfekt anyagkönyvelőit. Jelentkezéseket önéletrajzzal „Szövetkezet” jeligére a Boltívközi hirdetőbe kérjük leadni. 14672 Felveszünk vizsgázott szakácsot, cukrász és fagylalt mozgóárusokat. Jelentkezni lehet Mecsekvidéki Üzemi Ven- dglátó Vállalat. Pécs, Per- czel utca 8. Útiköltséget nem térítünk. 14673 Pécsi Cementéruipari Váll. egy fő férfi villamositargon- ca vezetői vizsgával rendelkező gépkezelőt alkalmaz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Pécs, Siklósi út 10. szám. 14674 Termelőszövetkezetek ! Állami gazdaságok! Kísérleti- és tangazdaságok! Felhívjuk figyelmüket, hogy szabad raktárkészletünkből azonnal tudunk szállítani BU 2-es típusú birgouyaíiltető gépet 15170,— Ft-os áron, illetve a második negyedévben KÁLLO—3 tip. burgonyaszedő gépet is, melynek ára 9717,— Ft. A gépek fontosabb műszaki adatai: BÜ—2 KALLÓ—3 Szélessége Ültetési mélység: Sortávolság: 1690 mm 14—nrem 70 cm A votatushoz legalább 25 LE traktor szükséges. Szélesség 1500 mm Hossza: 1100 mm Maximális munkamélység 23—24 cm Talajtól függően. Vontatáshoz 25 LE traktor szükséges. Fenti gépeket a nyíregyházi MG. Gépjavító V. gyártja. Kérjük megrendeléseiket mielőbb juttassák el megyei kirendeltségeinkhez, vagy közvetlenül Nagygéposztályunk címére. (Bp., VI., Bajcsy-Zs. u. 57.) A megrendeléshez a termelőszövetkezetek 90 napos érvényességű MNB. fedezetigazolást is csatoljanak, a gazdaságok pedig a megrendelésükön tüntessék fel, hogy a gépet mily forrásból fizetik. A gépek vásárlásához kiutalás nem szükvj133 FÖMAV NAGYGEPFORGALMAZÄSI OSZTÁLY