Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-05 / 55. szám

8 NAPLÓ 1961. MÁRCIUS 5. A VASÁRNAP § PORTJA U. Dózsa—Pécsi Dózsa 3:1 Újpest, 23 000 néző, vezette: Srankp. Góllövök: Várhidi (2), (mindket­tő U-esből), Kutasi, illetve Csupák {11-esből). ÚJPESTI DÓZSA: Törölj — Raj­na, Várhidi. Sóvári — Színi, Bor- sányi — Jagodics, Göröcs, Kutas! Halápi, Horváth. PÉCS: Zengői — Bendes, Kocsis, Csupák — Serédi, Halasi — Jenőű, Pécsi, Kiss, Rádl, Kovács. A bajnokcsapat azonnal támadó­lag lépett fel, de csak mezőny- fölényt tudott kiharcolni. A 23. percben HorváíJi szép lövését Zengői védte, majd Jagodics át­adását Göröcs néhány méterről, nagy helyzetből a vetődő pécsi ka- pus kezébe helyezte. A hazaiak hosszú ideig nem tudták áttörni a jól záró pécsi védelmet. A 8-1. percben .tört” meg . a jég, a ki­törő Kutasit a 16-oson belül hár­man közrefogták, a középcsatár elesett, s a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt, Várhidi a kapu köze­pébe bombázta. (1:0). Az Újpesti Dózsa támadásban maradt, tovább növelte előnyét. A 43. percben Az NB III. szombati mérkőzései Biztosan nyert a Vasas, nehezen győzött a KMTE Pécsi Vasas—PEAC 3:1 (1:1). BTG-pálya 600 néző, vezette: Re- czey. Vasas: Szedeli — Schillinger, Rákóczi, Berki —■ Somogyvári, Danyi — Orosz, Hoyck, Stelzam- mer. Szop ka, Dannjka. Edző: Ta­mási László. — PEAC: Görög — Szabó. Halló, Schüszier — Vajda, Zboray — Kozma, Kresz, Mérei, Gyánó, Opavszky. Edző: Bárdost László. A helyi rangadót nyugodtabb játékával megérdemelten nyerte a Vasas. A közepes színvonalú mér­kőzésen általában a Vasas volt a többet támadó támadásaik folya­matosabbak .voltak, csatáraik szét­húzták az egyetemisták védelmét. Ezzel szemben a PEAC középen igyekezett támadásait vezetni, így a tömörülő Vasas védők köny- nyebben hárítottak. A gólok sor­rendje: Szopka 1:0, Kresz 1:1, Szopka 2:1, Szopka 3:1. Rákóczi — 1:0 állásnál — 11-est hagyott ki­lók: Szeded, Rákóczi, Somogy­vári, Szopka és Hoyck, illetve Gyánó. Kresz és Vajda. KMTE—Székesfehérvári MÄV i:i (0:0), Kaposvár, 2500 néző, ve­zette: Schnierer. KMTE: Kovács — Takács, Dar­vas Szili — Pados, Pammer — Jutási, Egres, Magyar, Horváth, Papp. Edző: Eadnai István. Szé­kesfehérvár: Kiss — Pál, Tihanyi, Sziiasi — Bognár, Károlyi — Mar- kovits, Lukács. Homolya, Kovács IV., Páger. Edző: Bódi Ferenc. Heves iramú, alacsony színvo­nalú mérkőzés, melyben mindkét csapat sok hibával játszott. A ha­zaiak n. féddőbeli lendületesebb játékukkal megérdemelten nyer­ték meg a mérkőzést. Góllövők: Egres, Horváth illetve Tihanyi (11-esből). Jók: Darvas, Pados, Horváth, illetve Pál, Tihanyi, Bog­nár. Két perccel csökkent mérkőzésidő a birkózásban A Nemzetközi Birkózó Szövetség irodája Moszkvában befejezte ta­nácskozásait. A megbeszélésen több érdekes javaslatot vitattak meg, s fontos szabálymódosítások születtek. Az eddigi 12 perces mérkőzésidőt a jövőben tíz percre csökkentik, mindkét fogásnemben, megszűnik a kötelező lenti mun­ka a versenyzők kétszer 5 percet birkóznak, közötte egy perc pihe­nővel. Lényeges módosításokat fogadtak el a súlycsoportok tekintetében is. Megmarad a nyolc kategória, de a súlycsoportok felső határai el­tolódtak. A súlycsoportok új ha­tarai: Sportkör alakult Fel somi ndszenten t'elsőmindszent község aporte szerető közönsége örömmel ér­tesült a hírről, hogy hosszú szünet után a sportélet ismét megindul. A KISZ vezetősége hívta életre a sportkört. Meg­alakult a vezetőség és most az a. kívánságunk, hogy mielőbb kezdje meg a munkát. Régen volt sportélet a község­ben, mert a régi vezetőség fel­bomlott pedig a felsőmindszen­tiek és godisaiak sokan kíván­csiak egy.egy jó mérkőzésre. Így az ott lakó fiataloknak nem kellene messzi sportkörökben szerepelniük, hanem otthon sportolhatnának. Társadalmi összefogásra van szükség az új sportkörben és akkor betölti majd hivatását. Köszöntjük e bátor kezdeménye­zést, köszöntjük a KISZ-nek és a ■ fiatalságnak eme szép törek­vését és biztosítjuk őket, hogy támogatni fogjuk munkájukban. Sok sikert és eredményes mun­kát kívánunk. SZABÓ GÉZA Lepkesúly 52 kg-ig. Légsúly 57 kg-ig. Pehelysúly 63 kg-lg (az eddigi 62 kg helyett). Könnyűisúly W kg-ig (az eddigi 67 kg helyett). Váltósúly 78 kg-ig (az eddigi 73 kg helyett). Középsúly 87 kg-ig (ez eddigi 79 kg helvett). Félnehézsúly 97 kg-ig (ez eddigi 87 kg helyett). Nehézsúly 97 kg-on felüL Az új szabályok 1962 január el­sején lépnek életbe. A moszkvai megbeszélésen vég­legesen rögzítették az idei kötött- és szabadfogású világbajnokság időpontját. Eszerint Yokohamában június 2. és 8. között bonyolítják a küzdelmeket. Ugyanis Kutasi jól eltalált 16 mé­teres lövése a jobb felső sarokban kötött ld. 2:0. Szünet után mindjárt mindkét kapu előtt adódott Izgalom. A 48. percben szépítettek a vendégek. Pécsi kitört, a 16-oson beiül azon­ban a hátra húzódott Kutasi fel­vágta. A 11-est Csupák nagv. erő­vel lőtte a léc alá (2:1). A pécsiek mintegy tíz percen keresztül lel­kesen, lendületesen támadtak, de azután egy újabb 11-es megpecsé­telte sorsukat. Az 58. percben Ko­csis és Göröcs harcolt a labdáért, a jobbösszekötő elesett, s a já­tékvezető — ezúttal túlszigorúan — Íj-est ítélt. A büntetőt Várhidi értékesítette (3:1). Ezután ese- méhytélén* lett a játék. Nem volt meggyőző a bajnokcsapat játéka. Rengeteg hibát vétettek. Pécs az első .perctől kezdve védekezésre rendezkedett be, Csapatösszeállítások Komlói Bányász: Kun—Kani­zsai, Palotás, Komlói—Kolmann, Molnár I—Garai, Fekete, Peré- nyi, Sós, Faragó. Pécsi BTC: Scharbak—Keidl, Scherdán, Magyar II.—Szőke, Horváth—Geiger, Hauschl, Dara, Győrfi, Szigeti. Pécsi VSK: Hámori I.—Bárány, Mohácsi, Baka—Tamási, Becze— Bosnyák, Hornung, Vincze, Szentannai, Hámori H. Pécsi Bányász: Erdősi—Gyur- kó, Sárközi, Baczur—Jakab, VVeith—Pintér, Müller, Lombosi, Czukor, Selymes . A Pécsi Dózsa vezetősége érte­síti a szurkolókat, hogy a hátra­lévő öt bajnoki mérkőzésre ked­vezményes ülő- és álló bérleteket még március 11-én, szombaton délig lehet, kapni a Sörház utca 8-ban a sportkör Irodájában.--­S zedeti, a Vasas kapusa tisztáz a PEAC támadók előtt. Ez az egye­temista roham is gól nélkül végződött. P, Vasas—PEAC 3:1 (1:1). Nem szeretik a sportot Máriakéménden? Sporthírek Rózsavölgyi hatodik győzelme az Egyesült Államokban Rózsavöigyi István, az Egyesült Államokban vendégszereplő ma­gyar 'középtávfutó péntekén ismét rajthoz állt New Yorkban a Ma­dison Square Gardenben rendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen. Rózsavölgyinek ez volt sorrendben a hetedik idei ameri­kai versenye az egymérföldes tá­von s 4:01.8 perces kitűnő idővel előzte meg a célban az amerikai Morant és a rhodéziai Sullivant. Magasugrásban a szovjet Brumel 2.215 m-es pályacsúccsal győzött Thomas amerikai előtt, aki 2.082 m-t ugrott. Körmöczi nem jutott be a döntőbe A Caracasí nemzetközi tenisz- verseny női egyes döntőjében Körmöczi 6:4, 6:4 arányú vereséget szenvedett az amerikai Hard tói. 6 így nem jutott be a döntőbe. ERZSÉBET, Szellő, Káíoly ... Egymás után tünedeznek el a pécsváradi járás községei, s máris Máriákéfnénden vagyunk. Gyönyö­rű tavaszi napsütésben úszik ® határ. Ilyenkor öröm a munka a szabadban. S a falu is mintha megélénkült volna. - Traktorok pö­fögnek főútcán, trágyával rakott szekerek sietnek kifelé és a ta­náccsal szemben három házat is építenek egyszerre. Bent a ter­melőszövetkezet irodájában tervet készít a főkönyvelő, a raktáros és az agronőmus. E képei látva, az az érzésünk, hogy csupa szorgalmas, mozgé­kony ember él ebben a faluban. Jól mehet itt minden! Vagy talán mégsem. A község sportkörét tavaly át­vette a termelőszövetkezet. Elké­rem a sportkör pénztárkönyvét. Lapozgatom. Bevétel: 44.50 forint... 104,20 forint stb. Kiadás: 140 fo­rint . . . 528 forint... 646 forint. . . 400 forint, stb. . . . és minden té­tel csak a labdarúgásra vonatko­zik. Sehol egy szó az asztalitenisz­ről, kézilabdáról} sakkról vagy röplabdáról, amit egy tsz sportkör legkönnyebben megvalósíthatna. — Nincs értelme itt sportkört csinálni — szólal meg hirtelen Rideg József, a tsz raktárosa. — Miből tartsuk fenn, mikor nincs pénz? Itt meg mindenki úgy van, hogy egy fillért sém ád, különösén a labdarúgóknak nem. Azért, hogy eligyák? Meg aztán nem szeretik itt a fiatalok a sportot, én magam sem. Tíz éves koromtól kezdve ultizom és ultizni is fogok, a többi nem érdekel. A sportkörnek se pénze, se helyisége, mit akarnak? Nagyon meglepett ez a kifaka- dás. A többiek hallgattak tehát úgy látszik van valami igazság mögötte. Máríakéménd tehát olyan tsz község, volna, ahol nem tö­rődnek azzal, hogy a fiatalok munka után mivel foglalkoznak, akarnak-e vagy éppen van-e te­hetőségük sportolni, szórakozni? A pénztárkönyvet nézegetve, a? utolsó tétel ragadta meg a fi­gyelmemet — Húsvásárlás: 400 fo­rint. « Hm .m — Igen, a közelmúltban itt volt a Pécsi Dózsa csapata baráti láto­gatáson — válaszol a sportkör pénztárosa. látva csodálkozáso­mat. — Olimpiai élménybeszámolót tartott Dunai János, aztán egy kis vacsorát tartottunk a beszámoló végén. ARRÓL PANASZKODNAK, hOQV a sportkörnek nincs pénze, jobb volna megszüntetni. Ugyanakkor azonban még vacsorákra is telik. Olimpiai élménybeszámolót tart egy sportoló, 22 pedig elkíséri. A beszámolót a falu több mint 800 lakója közül csak 30 hallgatja meg, akik fejeként 30—50 forintot fizet­nek a vacsoráért. Ilyen körülmé­nyek között még el is lehet hin­ni, hogy a község dolgozói nem szeretik a sportot. nem támogat­ják a sportot. Az elmúlt évben Máríakéménd tsz-sportköre 3400 forint állami tá­mogatásban részesült, hogy a lab- datúgó-szakosztályhoz, asztali- tenisz, sakk- és atlétikai szakosz­tályt állítsanak fel. A sportkör vezetősége ezt nem csinálta meg, hanem az említett szakosztályok­ra előirányzott összeget is a lab­darúgó csapatra használta fái. Igu természetesen a járási svar- takiádón Máríakéménd sportköre nem'is tudott résztvenni. — ,Ha még pénz volna is, de helyiségünk nincs! — hangzott el a tsz-irod.ában beszélgetés köz- ben. Nálúnk nem nyolc óra a munkaidő, és aki azt ledolgoz­za, nincs kedve sportolni. Aztán meg a fiatalok elmentek a város­ba dolgozni, alig maradt belőlük egynéhány. Nem tudtam elhinni, hogy ez ti I község ilyen szegény fiatalokban j és a helyiség tekintetében is. Fel- j kerestem a tanácselnököt, hogy un | látja ö a fiatalok és a község sportjának helyzetét? — Azt hiszem, legelsősorban a KlSZ-szervezet munkáján kellene javítani— mondotta Korpa József tanácselnök. — Sajnos, úgy állunk, hogy nincs egy olyan testnevelő a községben, aki elvállalná és végre is. tudná hajtani a szerve­zést, Nem volna itt nálunk sem­mi probléma azzal hogy nincs fiatal, mert elmentek a városba. Maradt Itthon éppen elég. Helyi­ség tekintetében sem merülhet fel panasz. Olyan kultúrházzal ren­delkezünk, hogy még Pécs is meg­irigyelhetné. Akár tizenöt ping­pongasztalt is fel lehetne állítani benne. Szerintem a sportkörbe olyan vezetőségi tagokat kellene választani, akik munkájuk mellett képesek lennének a feladat meg­oldására.. — Mi tavaly a községfejlesztési alapból 7900 forint értékben vásá­roltunk a sportkörnek felszerelést. mezeket, új futballcipőket, sport­szárakat, úgy hogy ezen a téren sincs hiány == folytatta Korpa elvtárs. == Az az állítás pedig, hogy a falubeliek nem támogat­nák a sportot, nem igaz! Volt itt önkéntes tűzoltó csapat is, akik­nek társadalmi munkával terem- tettük elő a különböző versenyek­re való elutazás költségeit és azt is szívesen adták. Akkor éppen a sportcélokra tagadnák meg e ke­vés kis Összeget? Én azt hiszem, hogy sürgősen változtatni kell ezen a helyzeten. A jövő héten hazajön tanfolyamról a tsz-elnök elvtárs, akkor megbeszéljük, mit kell tennünk, hogy gyorsan és végérvényesen felszámoljuk ezen a téren a hiányosságokat. A TANÁCSELNÖK beszédéből a meggyőzés és az akarat csendült ki. Ügy érzem hamarosan meg­változik a helyzet Máriakéménden és ha újból meglátogatjuk a köz­séget, már egy új, jól dolgozó tsz- sportkörrel találkozunk. FERTŐI MIKLÓS VASÁRNAP: Hol nívtliöilik szói a-le a xzuhU» A Pécsi Rádió 1961 m S-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon 17,0:: Szerb—horvát nyelvű műsor. Baranyai nagy kóló. Márciusi földeken. Vasárnapi muzsika ... Népdalok, balladák, tamburazene. Sokac népi táncok. 17,30: Német nyelvű műsor. Die Männertreu. Népdal. Herold- duó énekel. A látogatás. H. Neubert verse. Hirek — tudósításoki Armen. Polka. A Reisz-család. Tervek és gondolatok Harkány­ról. Fred Frohberg és a Redsinger- duó műsorából. 18,00: Szép esti muzsika. 1. Mo­zart: Török induló. (Berlini fil­harmonikusok) 2. Ádám: Variá­ciók egy Mozarb-témára. (Gyur- kovics Mária.) 3. Cpohin: E-dur etűd (Josef Vendu zenekara.) 4. Glanzberg: Padam-padam. (Seny- nyei Vera.) 5. Raymond!: A sze­relmes tücsök. (Palócz László.) 6. Pestalozzi: Csiiibiribin. (Bel­monte kórus) 7. Garai: Vágtass fakóm. (Baksai Árpád.) 8. Strauss: Perpetuum mobile. (Cseh Filharmonikusok.) 18,25: Levelek fiatalokhoz. Dr. Sip- tár Ernő főiskolai adjunktus ol­vassa fel Írását. 18,35: Szív küldi szívnek szívesen. 19,05: Szombati kenyér. Vasvári László elbeszélését felolvassa Somogyi Miklós. 19,15: Szél, könnyű széJ .. g Szóra­koztató zene. 19,50: vasárnap sportja. 20,00: Műsorzárás. NEMZETI SZÍNHÁZ: Tűzijáték (délután 3 és este 7 órakor). Kossuth (Mohács): Kapitány é3 hőse (délelőtt 10 órakor), Zápor (4, 6, 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Kölyök (délelőtt 10 órakor), Ember med­vebőrben (fél 4, fél 6, 8 órakor). Táncsics (Siklós): Ketten a nagyvárosban (délelőtt 10 órakorR Oz, a csodák csodája (6, 8 órakor); HÉTFŐ: KAMARASZÍNHÁZ: Szerelem (délután tél 4 é fél 8 órakor). MOZI: Park: A harangok Rómába men­tek (délelőtt 10 órakor). Tisztes úriház (fél 2, 4, fél 7, 9 órakor, szélesvásznú. Csak 18 éven felü­lieknek.). Kossuth: Kati és a vadmacska (délelőtt 10 órakor), A kolostor tit­ka (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Főnyeremény (délelőtt 10 órakor), Afrikában jártunk (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Ifjúsági filmszínház (LeőweyG.): Égrenyüó ablak (6 órakor). Gárdonyi Géza kultúrotthon In­tetik út) : Hüvelyk Matyi (6 órakor); Fekete Gyémánt (Gyárváros): Fehér vér (délelőtt 10 órakor), Fo­ma Gorgyejev (5, 7 órakor). Építők Kultúrotthon»: London (délelőtt 10 órakor), Élloptak egy villamost (5, 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Hárman jöttek az erdőből (dél­előtt 10 óTakor), ítélet magán­ügyben (5, 7, 9 órakor). Bőrgyári Művelődési otthon: Bí­ró (fél 3, fél 5 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): A fiú (délelőtt 10 órakor). Különleges megbízatás (5, 7 órakor). Május 1. (Vasas H): Két ezele- burdi (délelőtt 10 órakor), Isten után az első (3, 5, 7 órakor). A Pécsi Rádió 196L III. 6-i; hétfői műsora a 223,8 m középhullámon 17,00: Szerb—horvát nyelvű műsor. Poszkocsieák. Napról napra .:. Hírek, tudósí­tások. Furulya-kettős; Szőkéd! riport. Makedón népdalok, népi muzsi­ka. Hétfői beszélgetés: Pannónia a korcsolyázás bölcsője. Kóló. 17,30: Német nyelvű műsor. L. Spiess: Ifjúsági induló. Hírek. Paraszttanácsadónk: A saját építőbrigádokról. Wolfgangthoi tehenész. Népdalt Rosa Luxemburg emlékezetére. A. Schöppner: Das Hahnerkreuz;- Fúvószene. 18,00: Népi együttesek műsorából. Közreműködik az Állami Népi Együttes, a Mecsek Művészeti Együttes és a Somogy megyei Népi együttes ének- és zene­kara. 18,25: Virágzó mezőgazdaságért. 18,45: Dalkeringők. 1. Kemény: Óra-keringő. (Gencsy Sári.) 2. Strauss: Varázskeringő. (Szabó Miklós és Fekete Pál.) 3. Aurio: Vörös malom. (Záray Márta.) 19,00: Déldunántúll híradó. 19,20: Részletek Mozart: Figaro házassága c. operájából. Közre­működik: Berczeli Tibor, Gomb­kötő Gitta, Kardos Józsefné, Me- láth Ottó és Teremi Gáborné. A pécsi Zeneművészeti Szakisko­la zenekarát Paulusz Elemér ve­zényli. 19,40: Kitágult a határ: -., Egy egyesült termelőszövetkezetben. — Riportműsor. 19,50: Bartalics János és Bárdos! Németh János verseiből. 20,00: Műsorzárás. NEMZETI SZÍNHÁZ: Szünnap. KAMARASZÍNHÁZ: Szünnap. MOZI: Park: Tisztes úriház (4; 4SI 7; 9 érakor, szélesvásznú. Csak 18 éven felülieknek!’. Kossuth: Orvos a válaszúton (fél 5, fél 7. fél 9 órakor). Pető«: Afrikában Jártunk («a 9: fél 7, föl 9 órakor); Fekete Gyémánt (Gyirvároe): A próba folytatódik (3, 7 órakor); Jószerencsét (P.-ezabolcs): Ró­meó, Júlia és a sötétség (S, 7 óra­kor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Dél országa. Ahol a pe­likánok élnek, Margitsziget, Mi történt egy tavaszi vasárnap. Előadások 11 órától 3 óráig foly­tatólagosan. Ma délután 14 órakor: PÉCSI BTC—VÁCI PETŐFI NB Il-es labdarúgó- mérkőzés a BTC-pályán. Előtte: BTC II. Pécsszabolcsi B. barátságos mérkőzés. A kezdet kitűnő! Keményen alapoznak a Spartacus kerekesei Jól indult ez az új év, csak a folytatás is ilyen legyen! Hasonló véleményen á!|iak a pécsi kere­kesek, hisz az év első nagy ver­senysorozatán a háromfordulós Téli Kupa terepversenyt Dévai János nyerte, s a csapat nem sok­kal szorult a győztes. Budapesti Építők csapata mögoft a második helyre. Ez kezdetnek valóban ki­tűnő! Persze az év igazi nagy csatái csak ezután következnek, és a célt a tavalyinál magasabbra tűz­ték, s most még nehezebb lesz elérni. De mindent megtesznek, hogy elérjék. Mintegy két hete, a Téli Kupa-versenyek befejezése után, rendkívül kemény alapozó edzésbe fogtak. Egy héten két alkalommal a Má­tyás király úti iskola tornatermé­ben, Fekete Miklós testnevelő irányításával erős, kimerítő kon­díció edzésen vesznek részt a fiúk. A hét másik két napján Mai SPORTMŰSOR Labdarúgás: NB II.: Pécsi BTC—Váei'Petőfi, BTC-pálya, 14 óra, vo-zeti: Pósfai. NB Hl.: Pécsi Bányász—Kapos­vári Honvéd, Pécsbányatelep, 14,30. vezeti: Bessenyei, Mázai Bányász— Kaposvári Kinizsi, Máza, 14 óra. vezeti: Gombás. Bajai Bácska— Kiskunhalas, Baja, 15 óra, vezeti: Sutyor, Kaposvári Dózsa—Csepel, Kaposvár, 15 óra, vezeti: Gábor, Szekszárd—Bonyhád, Széikszárd, 15 óra, vezeti: Schlarb, Bajai Épí­tők—PVSK, Baja l«,30. vezeti: Bokor. Kosárlabda: NB I.: PVSK—Bp. Petőfi, női mérkőzés, vasutas tornacsarnok. 9 óra vezeti: Urbán, dr. Futó. PV­SK—székesfehérvári Építők, férfi mérkőzés, vasutas tornacsarnok, 10.15, vezeti: Urbán, dr. Futó. A PEAC felkészülési tornája, egyetemi tornacsarnok: Pécsi Pos­tás—Ped. Főisk., női mérkőzés. 14 óra. Ped. Főisk.—Komló. íérfi mérkőzés, 15 óra. PEAC—Komló, női mérkőzés. 16 óra. Postás— Ökölvívás: Területi felnőtt CSB: Pécssza­bolcsi Bányász—Nagykanizsai Ki­nizsi, Puskin Kultúrotthon, 10.80. Pécsi Dózsa—Szekszárdi Dózsa, Barátságos mérkőzés, Sörhöz utca 8, 10 óra. Birkózás: Megyei felnőtt m. osztályú sza­badfogású birkózó-bajnokság, Al­kotmány utcai általános iskola. 10 óra. Asztalitenisz: NB II.: Urán SC—PEAC, férfi mérkőzés, Dóasa legényszállás 9 óra. Báród Lajos szövetségi kapitány hétfőn du. 8 órakor a megyei ta­nács kultúrtermében a labdarúgó edzők, szövetségi vezetők és az érdekéitek részére előadást tart. Kovács György úszóedAővel a víz­ben dolgoznak hasonló irammal, erősítik magukat az Urán SC uszo­dájában. S a vasárnap sem maradhat program nélkül, ekkor Lőrincz edző vezetése alatt a Mecsekre •mennek — 10 kilométeres terep­futásra. Mindez egy hónapon keresztül folytatódik fokozatos erősödéssel az edzésadagban, és csalt ezután kerülnek elő a „vasparipák”. Ügy hírlik, a fővárosiak is foko­zottabb erővel készülnek, mert tudják, hogy az év versenyein nagy pécsi támadások várhatók és erő kell azok kivédésére. A pécsi fiúk valamivel többet akarnak edzeni náluk, hisz vala­mivel előbb is akarnak célba érni az év nagy versenyein. Ezért ez a kemény munka! Versenyekben nem lesz hiány. Egymást érik a jobbnál jobb ese­mények. Az első rajtra április 4-én kerül sor. Az évadnyitó jel­legű versenyt itt Pécsett rendezik, amelyen a város valamennyi ke­rekese indul. Pát hét múlva, április 9-én a Budapest—Sztálinváros útvonalon kerül ismét lebonyolításra a ha­gyományos és mindig kitűnő küz­delmeket hozó Osztyapenkö em­lékverseny. ahol a teljes magyar élgárdán kívül Csehszlovákia és az NDK legjobb kerekesei is részt vesznek. DÜNÁNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferent Kiadja a Dunántúli Napló Laptdadóvállaiat Felelős kiadó’ Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. _______Telefon: 15-32. 15-33. P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. ss. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok" nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11,t* 2% /

Next

/
Oldalképek
Tartalom