Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-30 / 76. szám

NAPLÓ 1961. MÁRCIUS 30. Népünkért éltek — érte kaltak Tegnap Sallairól és Fürstről emlékeztünk, mert hősi életük és hősi haláluk példa volt, hogyan kell a nép sza­badságáért küzdeni. Felszabadulásunk évfordulójának kö- zeledtén emlékezzünk egy mártírnőről, aki nem érhette. meg 194S április negyedikét. mozgalom aktív harcosát: Braun Évát. Arcán, kezén és lábán sebhelyek emlékeztet­tek arra, hogy már nem elő­ször járta meg a Horthy- rendőrség és csendőrség kín- aókamráát, börtöneit és inter­nálótáborait. Harc közben lógták él és íel vitték a várba. A palota jégverempincéjébe lökték. Odalenn, sok-sok méter mélységiben, a föld seine alatt; maga a pokol tombolt. fi nyilasok és SS-ek éjjel- nappal vallatták a foglyokat, rajtuk töltötték ki tehetetlen, elkeseredett dühüket. Éva több sebből vérzett, ember­telenül megkínozták És már Pest is elesett.. Már csak a várban tartották ma­gukat a fasiszták. S míg ki­törési tervüket forgatták fe­jükbe, egy ólomszürke ja­nuár végi napon agyonlőtték az egymáshoz láncolt, elgyö­tört foglyokat. Voöit, akit ta­lált, volt akit nem ölt meg mindjárt a golyó s élve lök­ték a télikert terasza' alatt tátongó mélységbe. A vár magas-diala tövében tépett ruhájú, vékony és tö­rékeny alak feküdt. Szőke haja az arcába hullt, szemét lehúnyta, mintha csak alud­nék; Braun Éva meghalt. Pe- dlk a szabadságot hozó test­véri tankok már magyar föl­dön dübörögtek. A megyei vezetők a pécsi írókkal találkoztak Pécsett Január elseje volt. Vére» vihar tombolt a főváros fe­lett. 1945. első napját írták. A fasizmus utolsó csatlósai haláltáncukat járták, miköz­ben a szovjet seregek háztól házig nyomultak előre. Ezek­ben a napokban, amikor az emberek pincék mélyén él­tek, a városban lévő kommu­nisták harcba kezdtek. Ál­dozatos volt ez a küzdelem. A legjobbak estek el benne Ezen az új esztendő hajnalát jelentő napon, amikor már tisztán lehetett látni, hogy elérkezett a történetem pilla­nat: amiért mártírjaink hál­tak, elérkezett a felszabadu­lás; ezen a januári napom elfogták a fasizmussal szem­benálló kommunista ifjúsági Őszinte jegyzetek két Éváról Imikor a kézbesítő bekopogta­tott a távirattal Bázsa Éva la­kására, a színésznőnek az első percben kiszaladt a vér az arcából: — Talán valami rossz hír az apjáról, Erdélyből? — Biztosan valami kitünte­tés — így a postás, s valóban a művésznő nem akart hinni a szemének, mert a táviratban ez állt: „öjömrtiel értesítem, hogy a.. Magyar Népköztársaság ülnö­ki Tanácsa önnek a Munka Érdemérem kitüntetésit ado­mányozta. Kérem, hogy kitün­tetése átvétele végett március 31-én 16 órakor a Vígszínház­ban megjelenni és a nézőtér első sorában fenntartott helyet elfoglalni szíveskedjék.. " Bázsá Éva Országos Idegenforgalmi Szál­loda- és Éttermi Vállalat és az 1-es számú Belkereskedelmi Szállítási Vállalat. A kiváló vállalat címet kap­ta a Fejér megyei FÜSZÉRT Vállalat, a Csemege- Élelmi- szerkiskereskedelmi Vállalat, a Szegedi Élelmiszerkiskeres- kedekni Vállalat, a Baranya megyei, a Bács megyei, a Szol­nok megyei, a Csongrád me­gyei, a Békés megyei, a Vár­palotai, a Debreceni, a Vác és Környéke Élehíúszerkiskeres- kedelmi Vállalatok, a Szolnoki Vasműszgki Nagykereskedelmi Vállalat, a Női és Gyermekru­ha Nagykereskedelmi Vállalat, a Dél-magyarországi PIÉRT Vállalat, a FAÉRT Vállalat, a Miskolci Ruházati Bolt Válla­lat, az Észak-Hajdú megyei Vendéglátó Vállalat, a Sopro­ni Szálloda- és Étterem Vál­lalat, a Borsodi Üzemi Vendég­látó Vállalat bah Melinda, a Szentivánéji álomban pedig Heléna szere­pét. 1957-ben került Pécsre. Ez a négy esztendő élete legjelentősebb időszaka. Itt kapja a legnagyszerűbb szere­peket Az ember tragédiájá­ban, a Vízkeresztben, az El­lenségekben, az Ilyen nagy szerelemben, a Ljubov Jaro- vájában, a Macbethben, a Stuart Máriában, a Bernarda: házában, legutóbb pedig a ■ Médeiában. A pécsi színház j sokat segített abban, hogy sikeresen kifejlődhetett Spá­nyik Éva játékstílusa. — Szerelem Pécset a pécsi kö­zönséget. Természetesen mind­nyájunkban élnek vágyak, tervek, amelyeket szeretnénk elérni. Azt szeretném én is, ha egyszer rhajd a budapesti Nemzeti Színházban játszhat­nék hősszerepeket. Mindig na­gyon szerettem a színházat, nem is tudnám elképzelni nél­küle az életemet. Nem könnyű ez a pálya.'de rajtunk múlik, hogy meddig jutunk. K «»mar Imre Magyar mezőgazdasági szakembereit csehszlovákiai tanulmányútja Pr a ga (MTI). Losonezi Pál földművelésügyi miniszter és a Csehszlovákiában 'tartózko­dó magyar mezőgazdasági kül döttság tagjai. Marjai József, prágai magyar nagykövet kísé­retében több mezőgazdasági üzemet tekintettek meg Kelet- Csehországban. Hradec Kraa- lovee közelében Zaabedov köz­ségben meglátogattak egy ter­melőszövetkezetet, amely há­rom szövetkezet egyesítéséből jött létre. Predmerice község­ben a termelőszövetkezet ned­ves takarrnányozású gépesített sertéshizlaldáját, Roudnicében pedig a termelőszövetkezet új négysoros, ugyancsak gépesí­tett tehénisjtállóját tekintették meg. Újabb fasiszta sy új toga tás b t anciaországban Keddre virradó éjszaka fa­siszták. felgyújtották Peaxeux- foan a Francia Kommunista Párt helyiségét. A váróéban garázdálkodó „Ifjú Nemzet” és más fasiszta csoportok már több ízben merényletet követ­tek el a kommunista párihelyi ség ellen. A minap könnyfa­kasztó gránátokkal próbálták megzavarni az algériai bélke követelésére megrendezett nagygyűlést. Paul Marchon-t, a kommunista pártszervezet, titkárát pedig megtámadtak és megsebesítették. Hiba is, kár is voít... Jagados János 61 éves bőrgyári nyugdíjasnak egyik jó bálát ja és szom­szédja súlyosan megbetegedett és rosszul lett. Mentő­re volt szükség, hogy' kórházba vi­gyék. Pécsett, a Petőfi utcai sarki gyógy­szertár esett hozzá legközelebb, ahon­nan telefonálni le­hetett volna a men­tőkért. Bement, kér te, engedjék meg, hadd telefonáljon, mentő kellene. Nem engedték. Hárman is egymáshoz kül­dözgették, mindenki a másikra hárította a telefonhasználati engedély megadá­sát. A beteg közben szenvedett, s a men tű egyre késett. — Menjen a kocs mába, vagy valame­lyik boltba telefo­nálni — így küld­ték el. Mit tehetett, elment. A zöldséges üzletben aztán meg­engedték neki, hegy mentőkért telefonál jón. Szerencsére még idejében érkez­tek. Eddig az volt a híre ennek a gyógy­szertarnak, hogy ott udvariasak, kedve­sek a gyógyszeré­szek. Nagy hiba volt, kár is volt ezt a jó hírnevet elron­tani. — viroly —i Fehér Lajos elvtárs cikke a Pravdában A Pravda szerdán közli Fe­hér Lajosnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága titkárának, a Politikai Bizottság tagjának „Széles úton” című cikkét. A cikk a magyar falu szocialista átalakulásának eredményeivel foglalkozik — HORVÁTH JÓZSEF .Aranykalitka” című regé­nyének folytatása mai szá­múnkból anyagtorlódás miatt kimaradt, — AZ IBUSZ pécsi utazási irodája múlt évi tervét 115 százalékra teljesítette, ugyan­akkor 137 százalékkal növel­te forgalmát az előző évhez viszonyítva. A legjelentősebb emelkedés a külföldi menet­jegy-eladás, bankszolgálat, továbbá a belföldi és külföld társasutazási üzletágakban következett be, ahol a fejlő­dés közel háromszoros volt. ' — A FEHÉRKUTI turista- ház parkosítását és terepren­dezési munkáit befejezte. a Kertészeti és Parképítő Vál­laltat. — AZ ÉLÜZEM kitünte­tést és a vele járó 8000 forint jutalmat április 1-én adják át ünnepélyes külsőségek kö­zött a Pécsi Építőanyagipari Egyesülés dolgozói részére. — MINIATŰR BÚTOROK­KAL — kanapé, rádióastztal, stb. — valamint gyapjú- és kötöttáirukikal vesz részt a májusban megtartandó ipari vásáron a Pécsi. Vegyesipari Válliatet. — 5440 FEJ SALÁTÁT adtak át a kereskedelemnek ■március 13. óta « kertészeti vállalat dolgozói. Húsvét előtt még 5000 fej saláta kiszállí­tását tervezik. — 130 MOST vizsgázott festő, ács és kőműves szak­munkás fiatal került a Bara­nya megyei Állami Építőipari Vállalathoz. Az új szakmim- kás-fiataldk képezik majd a közeljövőben megszervezésre kerülő ifjúsági építkezések gerincét. Közlemények A Mcrestcehnlfcal *s Antoimati­zálást Tudományos Egyesület Ki­bernetikai Szakosztálya rendezé­sében március Sí-én, pénteken délután nem í, hanem 7 órai kez­dettel az Anatómiai intézetben (Dischka Győző u. 7. sz.) dr. Szent- ágothai János, egyetemi tanár (Egyetem Anatómiai Intézet) Né­hány kísérletes fejlődéstani észle­let biológiai, kibernetikai vonat­kozásai (filmbemuiatással). Kellé­nyi Konrád mérnök, tudományos munkatárs (Egyetem Élettani In­tézet) Termisztoroo áramlás-mérés technikájának alkalmazása az agy­velőn belüli vérátáramlás mérésé­re címmel előadást tartanaik. — A PÉCSI Sütőipari VáU lalat április hónapban meg­kezdi a Grdham-kenyér gyár­tását a gyomor betegek szá­mára. — 6000 RÁNTANI VALÓ csirke kerül a pécsi üzletek­be csütörtökön és pénteken, egyenlő arányban megosztva, a Bari Állami Gazdaságból. — MEGKEZDŐDTEK a dolgozók esti- és levelezőtago­zatain az évvégi vizsgák. Kis- nyárádon 9 fő végezte el jó eredménnyel az általános is­kola VIII. osztályát, tanul­mányi átlageredményük 4,3 volt. Görcsönyben csütörtökön vizsgázott 29 személy, átlag- eredményük nekik is 4 coif; Április 15-ig mindenütt lebo­nyolítják a megyében az esti és levelezötagozatostík vizs­gáit. ' Kristóf István a Szenegál Köztársaságba utazott Szerdán a Szenegál Köztár­saságba utazott Kristóf István; az Elnöki Tanács titkára, aki a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának képviseleté­ben vesz részt az ottani füg­getlenségi ünnepségeken. — A SELLYEI járási ta­nács végrehajtó bizottság me­zőgazdasági osztálya • járás 36 tsz-ének 1961. évi terme­lési tervét felülvizsgálta és jóváhagyta. A tervismertető közgyűlések folyamatban ixm nak a járás tsz-eiben. — HOGYAN gondolkozott H. Hertz a fénytől és az elektramcesógröl? címmel ma délután 5 árai kezdettel Bu­davári András, főiskolai ad­junktus tart előadást a TESZ Janus Pannonius u. 11. sz. helyiségében. KEDVES AJÁNDÉK a név- beírással ellátott töltőtoll. A Kossuth L. u. 14. alatti 34 sz. Papírboltban rendezett húsvéti „Töltőtollvásáron“ vásárolt töltőtollakba a helyszínen díj­mentesen belevésik a kívánt nevet, vagy monogrammot. — KÖZKEDVELT Schaubek bélyeg-cserealbumok érkeztek a papírboltokba. Cserealbu­mok. bélyegberakó könyvek nagy választékban, 14—254 közötti árakon kaphatók. Az ÉTÉ Pécsi Közgazdasági Szakcsoportja 31-én. délután fél S órai kezdettel a TIT Bartók-termé- ben „A gépesítés az építési idő és az önköltség viszonyában” címmel előadást tart. Előadó: Papp Imre oki. kw. főkönyvelő; * Áramszünet lesz 31-én 7—is őriig nagyfeszültségű hálózat átépítése miatt a Szigeti út mindkét olda­lán a Madarász Viktor utcától és a Gyümölcs utcától „nyugatra eső terü’eten, Meeealealjáp, Kácvárs- son, Patacson, valamint CújNteM- pem. k: Országjárásakit szervez a TIT földrajzi szakosztálya A TIT földraja szakosztálya a megye nevezetesebb helyei­re, Siklósra, Szigetvárra, Har­kányba, Sikondára, Pécsvárad- ra, valamint az ország több városába: Budapestre, Sztálin- városfce, Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe és Békéscsabára ■«zágjáió kirándulást szerve^ Fodrászuzletek ünnepi zárórája Pécs mj. város Tanácsa vb. ipari osztályának rendelkezése szerint a fodrászüzletek ápri­lis 2-án zárva, 3-án déli 12 óráig nyitva, míg április* 4-la zárva tartanak­Tegnap délelőtt Pécsett, a megyei tanács elnökségén a megye, párt és állami vezetői baráti megbeszélést tartottak a baranyai írókkal a Jelenkor című folyóirat munkájáról és a pécsi irodalmi életről. A baráti megbeszélésen meg jelent Egri Gyula elvtárs, az MSZMP Baranya megyei bi­zottságának első titkára, Pal­kó Sándor elvtárs, az MSZ­MP Baranya megyei végre­hajtó bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke, Csendes Lajos elvtárs, az MSZMP me­gyei bizottságának osztályve­zetője, továbbá Kiss István elvtárs az MSZMP KB, tudo­mányos és kulturális osztályá- hak munkatársa, a Művelődés- ügyi Minisztérium és a Ma­gyar írók Szövetségének kép­viselői, valamint a pécsi iro­dalmi élet vezetői és a pécsi írók képviselői. Az őszinte hangú, barátságos megbeszélést Palkó Sándor elv j társ szavai vezették be, majd > a megbeszélés folyamán Egri i . Gyula elvtárs is hozzászólt. Elmondotta, hogy általában helyes irányban fejlődik a pé­csi irodalmi élet, és a Jelen­kor munkája is és a soron- következő feladatok közé tar­tozik, hogy még kell terem­teni a pécsi irodalomban az írók közösségi életének feltéte­leit. — Helyes irodalmi élet ott születhet meg — mondotta többek között — ahol az írók ismerik az életet és nem kö­zömbös az, hogy az írók ho­gyan látják azt, amit ma csi­nálunk, és amiből holnap nagy társadalmi építmény lesz, hi­szen az élet elsősorban tartal­mi kérdéseket vet fel. A megbeszélésen szó volt a májusban megrendezendő har­kányi irodalmi találkozóról és az idei irodalmi pályázat új­szerű, hasznosnak ígérkező módszereiről, a pécsi irodalmi élet kérdéseiről. A vitában több író felszó­■ lalt majd Palkó Sándor elv- j társ zárszavával ért véget a ■ találkozó. r Braun Éva Ma is örömmel emlékezik vissza a „Bál a Savoyban”, á „Boci-boci tarka” című dara­bokra, és még sokáig lehetne sorolni az emlékezetes alakí­tásait. Az első olyan dráma azonban, amely Bázsa Évát á prózai szerepek felé elindí­totta — a Végrendelet volt. Ekkor kapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést is. — Legutóbb az Érdekhá­zasságnak a koreográfiáját ké­szítettem el, s természetesen készülök majd a további sze­repekre. Szó van arról is, hogy a nyáron a szabadtéri színpa­don felújítjuk Az ember tra­gédiáját. Sokat olvasok, na­gyon szeretem Thomas Mannt, s most olvastam Fridrich Heb­bel Judit című drámáját, s arra gondoltam, hogy nagyon jó lenne ezt eljátszani, Spányik Éva kitűnő Judit lenne, én pe­dig Mirzát, Judit dajkáját ala­kítanám. * Spányik Évához is megérkezett a távirat; mely szerint már­cius 31-én a Fészek Klubban a Jászai Mari-díjjal tüntetik ki hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából. Spányik Évát már tragika- ként tisztelik Pécsett. Az út persze, amelyen idáig eljutott, nem volt könnyű ás nem volt egyenes ívelésű. Harmadikos gimnazista volt, amikor Sződ- ligeten több alkalommal is szerepelt műkedvelő együtte­sekkel. Többen felfigyeltek ekkor rendkívüli . tehetségére, s felismerték benne a hős­színészt. Magánúton tanult 2 évig színiiskolában. 1948-ban Miskolcon kezdte a működé­sét, kezdetben vállalt szubrett- szerepeket, játszott operettek­ben, sokféle műfajban. Mis­kolcról Debrecenbe kerül, majd 1952-ben Budapestre. Budapesten teljesen elvesz­tette lába alól a talajt. Ját­szott a Petőfi, a Néphadsereg és a József Attila színházban, de nem talált önmagára. 1956- < ,ban ismét Debrecenbe került, ’ ahol' Tery Árpád volt az igaz­gató. Itt játssza a Bánk bán­E§y BH’OfldüjC, hogy Bázsa Évát színészi működésének 25. év­fordulója alkalmából ünnepel­tük, s most ismét együtt örü­lünk a művésznővel, mert méltán érdemelte ki ezt a ki­tüntetést. Évek óta úgy isme­rik őt Pécsett és szerte a me­gyében. mint a társulat egyik legtehetségesebb jeHemszíné­mm. li eve el Pécsett. Spányik Éva Hét vállalatot tüntettek ki a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ vándorzászlajával Huszonkilenc kereskedelmi vállalat megkapta a kiváló vállalat címet Az elmúlt év második felé­ben végzett jó munkájuk elis­meréséül a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ ván­dor-zászlaját hét kereskedelmi vállalat kapta meg: a Pest- Heves megyei FÜSZÉHT Vál­lalat, a Tatabányai Élelmi szer- kiskereskedelmi Vállalat, a Szegedi Állami Áruház, a Bor­sodi Iparcikk Káskereskedefeni Vállalat, a Nyugait-magyaror- szági RÖVIKÖT Vállalat, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom