Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-22 / 69. szám
X VILÁG PROLETÁRJAI, EG Y ES ÜL JETEK t 9ÜNÁNIDU # IttAVLO A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megkezdődött 3 pécsi vidámpark építése Társadalmi munkára indul a Pécsi Közlekedési Vállalat brigádja. (Riport a 3 oldalon.) XVIII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM ARA: SO FILLÉR 1961. MÁRCIUS 22. SZERDA Útmutatás és lelkesítő erő a Magyar Tanácsköztársaság története Ünnepségek a Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulóján A Magyar Szocialista Munkáspárt Pécs városi Bizottsága, a Történelmi Társulat és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei szervezete március 21-én délelőtt a Bartók Klubban tanácsköztársasági emlékünnepséget rendezett. Az emlékbeszédet ár. Vass Károly elvtárs, a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára mondotta. Az emlékünnepélyen megjelent és az elnökségben helyet foglalt Sziics József elvtárs, a megyei pártbizottság tagja és Kárpáti Ferenc elvtárs, a városi pártbi- . zottság titkára. Kárpáti Ferenc elvtárs megnyitójában hangsúlyozta, hogy a Magyar Tanácsköztársaság emléke nemcsak emlék, de harcainak tapasztalatai okulásul és tanulságul is szolgálnak a ma embere számára. Mutatja, hogy előre haladni, munkáshatalmat teremteni és megtartani csak a nemzet ösz- szes haladó erőire támaszkodva lehet, megvédeni és megtartani pedig csakis a proletárnemzetköziség alapján állva tudjuk. Dr. Vass Károly ünnepi beszédében rámutatott a Magyar Tanácsköztársaságnak az 1848- as forradalom eszméinek tovább folytatásában betöltött szerepére. Hangsúlyozta, hogy a magyar munkásosztály példamutató kísérlete a munkáshatalom erősítésére, lelkesítő erő volt a környező népek számára is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáján lelkesülve a magyar munkásosztály volt a második tanácshatalom megteremtője. Példa és útmutatás ez a dicsőséges történelmi tett az utókor számára, ugyanakkor X figyelmeztetés is: hibáit nem szabad újra elkövetnünk, minden eszközzel erősíteni kell a proletárdiktatúra államát, a legszélesebb és legteljesebb demokráciát a dolgozó nép számára. — Hatni, formálni kell a dicsőséges 1919-es munkáshatalom szellemében. Hatni jelen korunkra, formálni az ifjú nemzedéket, helytállásra, szorgalmas munkára formálni jellemüket, hogy a szocialista haza hű polgárai, az első magyar proletárhatalom tanításainak hű követői legyenek. Alkotni, tanulni, a haza javára, a békéért küzdő erők összefogására, népük szolgálatára kell nevelni ifjúságunkat, politikai tettekre és alkotó hazaszeretetre lelkesíteni őket — mondotta az ünnepi gyűlés hallgatósága előtt dr. Vass Károly elvtárs.. Az ünnepi beszéd elhangzása után Ady Endre és József Attila költeményeit mondta el öhlmüller Miklós, a Pécsi Irodalmi Színpad tagja, Várady Géza fiatal pécsi költő pedig „1919 március 21.” című versét adta elő. Kóczeán Lajos, a Zeneművészeti Főiskola hallgatója Kodály Kállai kettősét adta elő hegedűn, zongorán kísérte Laky György. Chopin Forradalmi etüd-jét zongorán Borsay Pál adta elő. Nagy sikert aratott a Pedagógiai Főiskola énekkara a munkásmozgalom dalainak tolmácsolásával. Ünnepi megemlékezések az iskolákban Az általános és középiskolákban mindenütt megemlékeztek a Magyar Tanácsköztársaság 42. évfordulójáról. A Pedagógiai Főiskolán 21-én reggel nyolc órakor tanulócsoportonként tartottak ünnepi megemlékezést. A Széchenyi Gimnáziumban az ötödik órában iskolaünnepélyen emlékeztek a Tanácsköztársaság hősi harcaira. Pály Gábor tanár ünnepi beszéde után versek, forradalmi dalok és a fúvószenekar által előadott munkásmozgalmi dalok emelték az ünnepi megemlékezés fényét, Á Pácéi Bányaipari Technikumban reggel nyolc órakor tartották meg az iskolaünnepélyt, amelyen Bán Valér tanár mondott ünnepi megemlékezést. A technikum KISZ- szervezetének titkára a KISZ és a Komszomol kapcsolatai57500 kafasztráüs holdat szántottak már az idén a baranyai gépállomások Megyénk gépállomásai március 20-ig közel 57 500 kát. hold szántással és 40 000 hold más talajmimikával végeztek. Az idei eredményeket érdemes összehasonlítani a tavalyi év hasonló időszakának eredményeivel: míg tavaly március 20-ig 39 279 normálholdon, az idén már 155 170 nanmálholdon fejezték be a tavaszi munkákat. Kiemelkedő munkát végeztek a bólyiak, akik a mai napig 16 174 normálhold, a villányiak, akik 22 970 és a sely- lyeiek, akik 17 750 normálholdnak megfelelő tavaszi munkát végeztek. Sajnos, nem mondható ez el a kozármislenyi és az ócsárdi gépállomások munkájáról, mert a kozármisle- nyiek március 20-ig csak 8841 normálhold, az ócsárdi gépállomás pedig 6013 normálhold tavaszi munkát végzett. Az egy traktor-egységgel végzett munkák legjobban a bólyi gépállomáson alakultak. Jó munkát végeztek a seUyei, palotabozsoki és villányi gépállomás dolgozói is. A gépállomások megyei igazgatóságának véleménye szerint ilyen tekintetben nagyon rosszul dolgoznak Homorúdon és Kozármis- lenyben, holott Kozánmisleny- ben volna a legtöbb munka. Elmaradásukét nem indokolja géphiány sem, mert a közelmúltban kaptak 14 UTOS trak tort és ezek már az élműit dekáéiban teljes üzemmel dolgoztak.. ról mondott beszédet Az Építőipari Technikumban Erényi Antal tanár ünnepi megemlékezése az ötödik órán tartott iskolaünnepélyen hangzott el. A beszéd után versek és dalok emlékeztettek a Tanácsköztársaság dicsőséges korszakára. lizenfcilenees harcosok az első sorban Veteránok ülnek mellettem. Tizenkilehcesek. A Leöwey Gimnázium színháztermének első sorában ülnek. A mögöttük lévő széksorokban fiatal tanárok, s majdnem ezer fiatal lány. Tizennégy meg tizenhét évesek. A veteránokkal szemben is ők. Kezükben dalszövegek, kották, azokból éneklik a munkásmozgalom dalait. És a szivükből. A tizenkilencesek, akiknek hősi harcait éneklik, ott ülnek a nézőtéren, visszaálmodják magukat a küzdelmek korszakába. Emlékeznek. Ezek a gyerekek, akik történelemmé, régmúlt idők krónikájává rögzítve ismerték meg apáik és nagyapáik harcait, most szemükkel, szavaikkal, dalaikkal emlékeztetik őket. Az igazgatóhelyettes, dr. Szepes Lajos mondja ünnepi beszédében, hogy a Tanácsköztársaság harcaiból napjaink ifjúsága számára is útmutatás és tanulság maradt ránk. összefogni a világ szabadságszerető embereivel békés életünk védelmére, szocialista hazánk építésére. Éliizem a Baranya menyei Építőipari V. és a Pécsi Bőrgyár A Baranya megyei Építőipari Vállalat 1960. második félévében végzett munkája alapján elnyerte az élüzem címet. Az élüzem ünnepségre március 24-én, pénteken délután kerül sor a vállalat Tüzér utcái munkásszállásán, a volt Lakics laktanyában. A dolgozók kitüntetése, illetve meg- jutalmazása után a vállalat ku lt únesoport j a is fellép, s gazdag programú műsorral szórakoztatja a hallgatóságot. A Pécsi Bőrgyár tavalyi intézkedési. illetve munkaverseny tervében minden arra összpontosult, hogy a gyár kollektívája egyirányban és e'—formán húzzon, vagyis mindenki szakmai tudása legjavát adva járuljon hozzá a terv megvalósításához. Felmérték a műszaki lehetőségeket s ehhez mérten állították össze műszaki fejlesztési tervüket, aminek a végső eredménye a következőkben mutatkozott meg. A cseres gyárrészleg egymillió százezer forinttal, a marhaboxgyár részlég majdnem hárommillió forinttal, a sertésbőrgyártó részleg 400 ezer forinttal, az üzem- fenntartó részleg egymillió 400 ezer, forinttal teljesítette túl évi vállalását. Mindez együttesen azt jelenti, hogy a bőrgyár 9 millió 68 ezer forintos vállalását 14 millió 700 ezer forintra teljesítette, tehát mintegy 5 millió 600 ezer forinttal haladtaik meg vállalásukat. Mindez végsőfokon a büszke élüzem cím elnyeréséhez vezetett. Készülődés a budapesti ipari vásárra A gépállomások legfőbb feladata, hogy a további vetések alá a talaj előkészítést gyorsan megkezdjék és szorgalmazzák a kukorica alá történő szántásokait is. Készüljenek fel a négyzetes vetésre! Ebben a munkában nagy feladat, hárul a gépállomásokra, mert 10 000 holdat kell vetmiök négyzetesen. —i,i. ..i. i ■. A május 19—29-ig tartó budapesti ipari vásáron az idén is képviselteti magát Pécs és a megye néhány vállalata. A Pécsi Ruhaipari Vállalat egyelőre csak annyit árult el, hogy különböző anyagú, fazonú és méretű ruhákkal jelenik meg a vásáron, de a Fém■+*■■■■ ■■ Legyetek becsületes állampolgárai a hazának! 16 évesek köszöntése a Doktor Sándor Művelődési Házban Több mint 300 fiatal lány és fiú jött el a Leőwey Klára, az Erkel Ferenc, a Nagy Lajos és a Széchenyi Gim náziumból, valamint az 508. Ipari Tanuló Intézetből tegnap este 6 órakor, hogy a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában ünnepélyesen átvegye személyi igazolványát. A diszbeöltözött teremben ünneplő- ruhás fiatal társait Pákolitz Erzsébet, a Leőwey Klára Leánygimnázium ta autója köszöntötte az Óda a 16 évesekhez című verssel. Utána Kupka Sándor elvtárs, a városi K ISZ-bizottság titkára köszöntötte a 16 éves ünnepeiteket. „Ti, akik felszabadulásunk évében láttátok meg a napvilágot — mondta Kupka elvtárs — legyetek mél tők ehhez az évfordulóhoz, ehhez a naphoz, amelyen a dicső Tanácsköztársaságra emlékezünk, legyetek fiú, becsületes áliampol gárai a hazának.” A köszöntő után Gócz Béla élvtárs, a vámosi tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet, majd dr. Ber- náth János elvtárs, városi rendőrkapitány beszél t a személyi igazolvány lényegéről és fontosságáról Miután minden fiatal megkapta az igazolványt. megtekintették a tiszteletűikre adott műsort, amely ben a Leőwey gimnázium énekkara, a Mecsek művész- együttes, a Művészeti gimnázium vo- kálegyüttese, a rendőrkapitányság tánc zenekara és az 500. MTH Iskola balett- táncosai léptek feL ipari és Fémtömegcikkipari Vállalat már közlékenyebb. Ók a hagyományos gyártmányok mellett (láncok, veretek stb.) két géppel képviseltetik magukat. Az egyik egy ötméteres csővázas deszkarakó gép. a másik egy kéttengelyes, csigás, habarcskeverő gép, amely mint új szabadalom egyelőre csak prototípusként jelenik meg a vásáron. Ezenfelül több mint valószínű, hogy csővázas üzlet- berendezést is bemutatnak az ipari vásáron. A Vegyesipari Vállalat olcsó és modem kisbútor garnitúrákkal, valamint férfi és női kötöttárukkal és divatcipőkkel képviselteti magát. A Mohácsi Gépgyár a tavalyihoz hasonló, de újabb típusú lemezvágókészülékkel, lemezhajlító, illetve domborító készülékkel, lemezkörvágóval, valamint egy orsós távnyitód val és az általuk gyártott hajók modelljeivel, illetve fényképeivel, míg a komlói helyiipar cipőkkel és konfekcionált női ruhákkal vesz részt a vásáron, A kiállításra tervezett iparcikkeket jóval a bemutatás előtt zsűri vizsgálja felül s csak azon iparcikkeket engedik kiállítani, amelyek minden tekintetben megfelelnek egy ilyen magasszínvonalú kiállítás követelményeinek. Ez az ellenőrzés azt a célt szolgálja, hogy a vállalatok ne csupán mutatványos remekművekkel rukkoljanak ki. hanem elsősorban olyan cikkekkel, amire a kiállító vállalat akár tömeggyártásra is képes vagy pedig olyan cikkekkel, amelyek exportra vagy a helyi szükségleték kielégítésére is alkalmasak; Rendelkezés a március végén és április elején esedékes kérek kiűzetéséről . A pénzügyminiszter a Szak- szervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a hármas ünneppel kapcsolatban intézkedett a bérék kifizetéséről. E szerint a március 28-án, 29-én. 30-án és 31-ón esedékes béreket március 28-án, az április 1-én, és 2-án esedékes béreket március 29-ón; az április 3-án és 4-én esedékes béreket, pedig március 30-án kell kifizetni. Más napokról bérkifizetést előre hozni, vagy előleget kifizetni nem lehet. A vállalatok a bérek borítékolására, az esedékességet megelőző napon is felvehetik a pénzt, a dolgozóknak azonban csak a megjelölt időpontban fizethetik ki.