Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-10 / 35. szám

6 V A PLŐ IML FEBMTÄR I*. Htl ninffirriiik a sczéiak o-wunkj 7 Hamarosan megindul a uirftozó (deny A magyar birkózó válogatott nagy munkával készül a május közepén sorra kerülő tokiói bir­kózó világbajnokságra. A válogatott keret tagjai jelen­leg a tatai edzőtáborban végzik alapozó edzéseiket, amelyeken Ba­ranya három kiválósága, Módos János, Krausz János, és a PVSK- tól a közelmúltban a Budapesti Honvédbe igazolt Gerzson is részt vesz. Egy hét múlva Budapesten sor­ra kerülő válogatott ellenőrző ver­sennyel megkezdődik az új év bir­kózó idénye. Ezzel egyidőben Baranyában is megindulnak a szabadfogású ver­senyek. Először az ifik lépnek szőnyegre Komlón, majd azt kö­vető héten előreláthatólag a fel­nőttek találkozójára kerül sor. A bajnoki küzdelmek is meg­kezdődnek a jövő hónap elején. Március 4-én Kaposváron rende­zik a területi ifjúsági szabadfogá­sú bajnokságot, majd 11-én a fel­nőttek vetélkednek ezért a bajnoki címért Nagykanizsán. Pécsett az év első nagyobb, szín­vonalas versenyére májusban ke­rül sor. Ekkor rendezik' városunk­ban a Dunántúli bajnokságot. • A versenyekkel és bajnokságok­kal párhuzamosan megindul majd a sportág fejlesztése, terjeszkedé­se falun.% A baranyai birkózósport vezetői ugyanis tervbevették, több tsz -községben birkózó szakosztály létrehozását. ? Főleg olyan közsé­gekben. ahol az érdeklődés, és a fiatalok száma ezt lehetővé, sőt szükségessé teszi. A megye szakemberei vállalták, hogy társadalmi munkában szak­mái irányítást, és segítséget nyúi- tanak niajd az úionnan létesülő vidéki szakosztályoknak. Több támogatást érdemelnének vízilabdázóink vezetöségvAlasztö KÖZGYŰLÉST TART VASÁRNAP A PÉCSI DÓZSA SPORTKÖRE Mint ismeretes a Pécsi Dózsa ve­zetőségét 1959-ben választották és így a két éves mandátumok lejár­tával ebben az évben új vezetőség- választást írtak ki a sportkörnél. A szakosztályoknál már megtör­téntek az elmúlt hónapban az új­ra választások. Vasárnap délelőtt 9 órakor kerül sor az elnökség és a felülvizsgáló- bizottság megválasztására a Sörház utca 8. sz. alatti Rendőrklub kultúr helyiségében. A közgyűlésre az el­nökség meghívja a különböző szakosztályok tagjait, valamint a pártoló tagság és a baráti kör tag­jait. A Pécsi Dózsa vízilabda-csapata. SAKK AZ OLIMPIÁN A 36. nemzetközi sakk-kong­resszus megnyitásán az elnök. Sir Aland Herbert javaslatot tett, hogy a „királyi játékot” vegyék fel az 1964. évi, Tokióban rende­zendő olimpia versenyszámai közé. — A városi síszövetség 12-én a Mecseken kedvező hóviszonyok esetén serdülő, ifjúsági és felnőt­tek részére tehetségkutató, vala­mint városi bajnoki síversenyt rendez. Délelőtt 9 órakor futóver­senyek, délután 14 órakor pedig műlesikló versenyek lesznek. A versenyre a Dömörkapunál lehet jelentkezni. Kezdetben szinte hitetlenül hall­gattam a Dózsa vízilabdázók pa­naszait a felkészülési lehetőségeik­ről. Hogyan lehet ilyen körülmé­nyek között az ambíciót meg­őrizni, egyáltalán sportolni, küz­deni az ellenfelekkel és nagyon gyakran az emberi nemtörődöm­séggel? — S portkörünktől minden támo­gatást megkapunk — mondja Kő­vári Ferenc, a csapat edzője. Se­gítenek nekünk és bíznak ben­nünk. De a létesítmények szűk­markúsága, s a fennálló bajnoki rendszer csak életszükséglet de a továbbfejlődésre már nem sok al­kalmat ad. Ha közelmegyünk a tényékhez, rájöhetünk — nem pesszimista hangulat szülte a kijelentést. A téli hónapokban az Urán SC kisméretű fedett medencéjében kezdik meg mindig felkészülései­ket. Nem kell ecsetelni, hogy áz 5x25 m-es területen hogyan gya­korolja tizenöt felnőtt játékos a hosszú átadásókat, indításodat» kapuralövést, gyakori .fordulást, az összjátékot. Világos, hogy se­hogyan ! Azt viszont már megtanulták va­lamennyien, hogy a nyári hóna­pokra sem szabad reményt akasz­tani. A- rohamléptekkel duzzadó város már rég kinőtte két kis­méretű strandját, s így érthető, bogy a vizilabdásoknak csak es­ténként marad rövid idő az ed­zésié, amit a sötétedésig el tud­nak lopni. Gyakran ekkor is meg­osztva a me iencét a nagyszámú pécsi úszópalántákkal. Ezejc után már nem is csodál­ható, hogy az edző dokumentumai szerint az elmúlt évben két alkalommal tudtak csak kétkapus edzőmérkőzést játszani, s a csa­patjátékot a bajnoki mérkőzése­ken próbálták csak szinte kiala­kítani. Hogy erre is mennyire csekély számmal volt alkalmuk, ez a baj­noki rendszer bűne. Jelenleg a ha­tos létszámú összevont megye- bán jokságban küzdenek — ez maximum tíz mérkőzés-alkalmat jelent — évről évre ugyazokkal az ellenfelekkel. Tehát ezen a té­ren sem lehet a fejlődés felé utat tömi, A Magyar Üszószövétség nem fordít kellő gondot a vidék vízilabdasportjának fellendítésére^ pedig a válság felé közeledő ma­gyar vízilabdasport most ennek az ellenkezőjét követelné. — A várostól is várunk támo­gatást — folytatja az edző. A Ba- lokány-uszoda régóta Ígért esti világítása több órával megtoldaná edzési időnket. így a bajnoki ta­llálkozókon kívül alkalmunk nyíl- ‘ na arra, hogy vendégcsapatokat hívjunk. Megérdemelné ez a lelkes fiatal gárda, akiknek húszéves átlag- életkoruk és a nehézségek között is megtartott sportszeretetük még nagy eredmények elérésére képe­sítheti őket, megfelelő lehetősé­gekkel körülvéve. Az egyesületnek már az ötvenes évék elején is működött vízilabda­csapata. Az idők folyamán ter­mészetesen már teljesen Mcseré­lődött játékosállománya. A jelen­legi fiatal együttes úszókból ver­buválódott. mintegy három éve. Hosszú ideig párhuzamosan űz­ték a két sportágát. A legtöbb­ször ütköző versényprogram ne­hezítette még elsősorban a mun­kát, meg rájöttek, hogy mielőtt alapos, komoly tervekbe, fognak, meg kell szüntetni a kétlakiságol. Most két éve, hogy különváltak, s a fiúk búcsút mondtak a ver­senyúszásnak. Eredményeik túlha­ladták azt a szintet, amit a lehe­tőségekhez viszonyítva várhattak tőlük, ami a játékosok feltétlen tehetségére vall. Az elmúlt evben a harmadik helyet szerezték meg az összevont megye bajnokság so­rán. — Az év elején beneveztünk a most folyó Téli Kupa küzdelmei­be, ahol főleg első osztályú buda­pesti csapatok szerepelnek raj­tunk kívül. így akad szombaton­ként mérkőzés-alkalmunk. Megis­merhetjük a fővárosi együttesek játékát, rutint szerzünk, gyako­rolhatjuk az új játékszabályokat, egyszóval az eddiginél alaposab­ban készülhetünk a nyárra. Mert hiába a gátló körülmények, mi azért szeretnénk és fogunk is fej­lődni. Egy döntetlenen kívül valahány­szor vereséget szenvedtünk, de számunkra a könnyebb mérkőzé­sek ezután következnek. Legalább hét ponttal akarjuk zárni a tor­nát. — További tervek? — A gyorsaságot szeretnénk el­sősorban és feltétlen fokozni a nyárig és a csapatjátékot kialakí­tani. majd tökéletesíteni. Erre nagy szükségünk lesz, ha a baj­nokság tervezett átszervezése megtörténik. A legújabb javaslat szerint ugyanis megalakulna eb­ben a sportágban is az NB III-as osztály, ahol a vidéki csapatokon kívül a Budapest I. osztályban szereplő együttesek is részt ven­nének. így azon túl, hogy jó mér­kőzéseket láthatna a pécsi közön­ség a Balokány uszodában, nagy mértékben • hozzájárulna a vidéki vízilabdasport színvonalának eme­léséhez. S. V. A Berlini Dynamo labdarugóinak edzése az Újpesti Dózsa edzőpályá­ján Gyarmati edző vezetésével. A berlini csapatot Pécsett is láthat­juk majd a Pécsi Dózsa vendégeként II Labdarúgó Szövetségben hallottak... Az idénykezdés előtti, utolsó si­mítások folynak a labdarúgó szö­vetségben. Az elnökség február 15- én, az NB. III-as Intézőbizottság 20-án tart ülést. Az NB. III-as Intézőbizottság február 20-i ülésére a Bajai Épí­tők és Csepel Autó sportkörök is mlmzrr K O SPORTAGAK — A GYÉMÁNT JUBILEUMON TOL — KERÉKPÁR — TENISZ Még akkor Is, ha a kerékpár­sport ismét kezd rendkívül nép­szerű lgnni városunkban . mert olyan kerékpár-versenyzőink van­nak mint az országos hírű Dévai- gyerekek (nem is beszélve a töb­biről) és bizonyossá vált, hogy 196i-el Pécs is bekerült a nem­zetközi kerékpárverseny-naptárba, úgy vélem — még e sportág ked­velői közül is — igen kevesen tudják, hogy Pécsett a legszebb s legrégibb hagyományokkal a ke­rékpársport rendelkezik ... Az 1890-es években a kerékpározás népszerűsége és elterjedtsége még­előz minden sportágat nemcsak városunkban, hanem országszerte. A mai pécsbánya-rendező vasút­állomás közelében levő pompás és e célra épült kerékpár-verseny­pálya — az akkor 40 000-es lakosú megyeszékhely lakóinak — egyik közkedvelt szórakozóhelye. A leg- lúgibb lökben különösen a há­romkerekű kerékpárversenyek Igen izgalmasak. Ezek a verseny- eszközök azonban nem hasonlóak a mai teherszállításhoz használt triciklikhez, mert alakjuk: elől így kétszeres nagyságú kerék, há- ul pedig két — a mai kerék fele nagyságú — párhuzamos Üs gumi­kerék. Ezekben az Időkben a pá­lyán kívüli túraversenyek is igen népszerűek. Ennél lehetséges volt a különböző időben történő egyen! indulás, különböző faluk, városok érintése. Lényege az volt, hogy a versenyző túrakönyvében bélyeg­zővel ellátott pontos igazolás le­gyen a falu jegyzőjétől arról, hogy mikor haladt át a túrázó a hely­ségen. Azután ezt értékelik. Ké­sőbb már Budapest—Pécs táwer- sennyel is találkozunk. „KERÉKPÁR SPORT” SZAKLAP rendszeres megjelenése Pécsett csak fokozza e sportág híveinek táborát. Amikor pedig a kerék­páradó elsorvasztja és hosszabb ideig stagnálásra készteti a spor­tot, a szülészeti klinika igazga­tója (a pécsi kultúrház névadója —- a szerk.) dr. Doktor Sándor vezette Pécsi Torna Egylet kezde­ményezd e sportág feltámasztását. — A kitűnő kerékpár-verseny­pálya akkor már romokban hever. A versenyek számára egyedül az országút áll rendelkezésre. És a PTE áldozatot nem kímélve egy­másután rendezi országúti verse­nyeit. A távok nem hosszúak. Mindössze &^l&rr20 km-esek. (Pécs —Harkány). Különösen kiemelke­dik tudásával, szívósságával Hó­mon Konrád nevű versenyző, aki­nek képességeire még a főváro­siak is felfigyelnek. Országos baj­nokságra való benevezését azon­ban — a bürokratizmus legna­gyobb dicsőségére — nem fogad­ják el, mert egyesülete megfelelő ,alapszabályokkal’ ’ nem rendelke­zik ... A TENISZ a második sportág városunkban, amelynek gyökerei a legrégebbre nyúlnak vissza. Az 1915-ben épülő gyermekklinika miatt kénytelenek a pécsiek felszámolni az ősi nyolc teniszpályát, amelyek évtizedekig fellegvárai voltak a pécsi tenisz­életnek. Az országos hírű, vakító fehér kaolin os pályákon ezideig háziversenyekkel, országos bemu­tatókkal találkozunk. Az igazi versenyszerű sportolás csak a 20-as évek közepén kezdődik, ami­kor megalakul a Dunántúli Tenisz Szövetség. A legelső időkben a nagymúltú Pécsi AC, majd a Ka­posvári TSE jár az élen e sport­ágban. A ‘ pécsi kék-sárgák orszá­gos hírű klasszis játékosai Gaál Ferenc és Kretovich Kálmán. A szövetség megalakulása után a pé­csi egyetemisták kezdenek elő­térbe kerülni, de a Szigetvári AK is két nagyon jó képességű játé­kossal rendelkezik Deutsch és Gyárfás személyében. Kaposvár és Pécs örök tenisz­riválisok mellett — az említett Szigetváron kívül — a Dunántúl városainak (Szombathely, Nagy­kanizsa, Győr, Sopron és Tata) versenyzői azután már csak foly­tatói az akkor bizony még drága és így inkább csak kevés tehe­tősek sportjának. (Folytatjuk.) idézést kaptak, mert ekkor tár­gyalják a Csepel Autó panaszát a Bajai Építők—Csepel Autó mérkő­zés ügyében hozott I.-fokú fegyel­mi határozat ellen. Megtudtuk, hogy Baróti Lajos, a magyar válogatott szövetségi ka­pitánya március 6-án Pécsett az Edző Tanácsban tart előadást. Ugyanezen a napon Kap öcsi Sán­dor, az ifjúsági válogatott edzője a PEAC-nál tart minta-edzést, majd utána élménybeszámolót. * * A szövetség ezúton is felhívja a sportköröket az időben történő játékvezető kérésekre, és az ellen­felek értesítésére. Kötelezővé teszi az NB. Hl-as sporkörök részére, hogy a mérkőzés-értesítéssel egy­időben 15 start-jegyet tartoznak küldeni a vendégcsapat részére, azért, hogy elejét vegyék az e té­ren korábban fennállott vitáknak. * A járasd bajnokságokat oly idő­ben kell elkezdeni, hogy azok leg­később június 28-án befejeződje­nek, mivel a járási csoport-elsők­nek még körmérkőzéseken kell 'el­dönteniük a megyebajnokságba ju­tás kérdését. * A szövetség közli a legkésőbbi mérkőzéskezdési időket: febr. 1—28 lg 14 óra 30 perc. március 1—15-ig 15 óra, március 16—31-ig 15 óra 30 perc, április 1-től 15-ig 16 óra 30 perc, április 16-tól 30-ig 17 óra^ május l-től 15-ig 17 óra 30 perc, május 16-tól június 31-ig 18 óra. $ A Szászvár! Bányász labdarúgó szakosztályának vezetését Ddtrói István a megyeszerte ismert kitűnő labdarúgó vette át. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kladia a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. A Pécsi Rádlő 1961. H. 10-i, pénteki műsora a 293,8 m középhullámon 17,00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Kóló. Baranyában, Bácskában, So­mogybán. Hírek, tudósítások. Vidám dal. Jó eredmények a katymári „Vö­rös csillag” tsz-ben. A felsőszentmártonl népi kórus énekei... Egy magyarbólyi tsz.-gazda. 3. Portré. Bácskai népi muzsika. 17,30: Német nyelvű műsor. Ich bin dier treu. Polka. Molnár Nándor együttese. Der Patriot. Reinhardt Geng verse. Innen-onnam Rennsteiglied. A divatirányítás új útjai. Pedagógusaink felelőssége. A bajai helyőrség fúvószenekara polkákat játszik. 18,00: Népszerű egyvelegek. Közre­működik Német Marika, Záray Márta, Zentay Anna, Rátonyi Róbert, Udvardy Tibor és Vá­mosi János. 18,20: Zárszámadáson a majsi ter­melőszövetkezetben. — Riport. 18,30: Babits Mihály nyomában a Dunántúlon. Tüskés Tibor iro­dalmi összeállítása. Közreműkö­dik: Dariday Róbert, Somló Fe­renc, Spányik Éva és Szabó Ottó. Rendezte: Katona Ferenc. 18,50: A Pécsbányatelepi Férfikórus énekel. Vezényel: Ivasivka Má­tyás. Zongorán Kísér Angster Pál. 1. Händel: Hívogató. 2. Er­kel: Éljen a haza. 3. Bárdos: Jó­kedvű dallamok. 4. Lendvad: Fel­gyűl egy fénysugár. 19,00: Déldunántúli híradó. 19,20: Horváth Mihály—Bárdosi Né­met János: Békétlen szerelem. Közreműködik: H. Csdda Gizella, Wágner József, Kámán Katalin, Meláth Ottó, a pécsi Zeneművé­szeti Szakiskola kórusa és a pé­csi szimfonikus zenekar, vez.: Horváth Mihály. 19,40: Válaszolunk hallgatóinknak. — Jogi-tanácsadó. 19,50: A szamár. — Nagy látván novellája. Felolvassa Szabó Ottó, 20,00: Műsorzárást SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Bánk bán (Liszt-bérlet, este 7 órakor). Kamaraszínház: Figaro házassá­ga (KPVDSZ-bérlet, este fél 8 óra­kor). MOfel: Park: Kenyér, szerelem, Anda­lúzia (fél 5, fél 7, fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Ot perc a paradicsom­ban (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Petőfi: Pique Dame (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Karlstein vára. A diadal­mas Cuba (Erői Flin Cubáról ké­szített filmje.) (Előadások 11 órától folytatólagosan, 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Noszty fiú esete Tóth Marival (5, 7 órakor). Építők Kultúrotthona: Oz, a cso­dák csodája (5, 7 órakor). Jőszerencsét (Pécsszabolcs): Böl­csődal (5, 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Magasabb elv (7 órakor). Május ) (Vasas n.): Tacskó (5; 7 órakor). Kossuth (Mohács): Diplomácia; óh! (6, 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Orkán (8 óra­kor). Táncsics (Siklós): Ma utoljára (3 órakor). A BAROKK- ÉS ROKOKO­MÜVÉSZET címmel ma este 6 órakor tart elő­adást Pécs város Művelődési Há­zában (Déryné u. 18.) Debitzky Ist­ván igazgató és dr. Fábián István tanár, „A művészeti stílusok fej­lődése” c. sorozatban. Közreműkö­dik Bánffy György, a Pécsi Nem­zeti Színház művésze, valamint a Mecsek-énekkar, vezényel Hegyi József. Az előadást vetített képek illusztrálják. Belépés díjtalan.” A Pécsi Orvostudományi Egyetem GONDNOKKÉNT érettségivel és szakmai gya­korlattal rendelkező dolgo­zókat alkalmazna. A fel­vételi kérelem — önélet­rajz csatolásával — Mun­kaügyi csoporthoz (Pécs, Szigeti u. 30.) küldendő febr. 15.-ig 2302 Időjárősjelen tés Várható időjárás péntek estig: ma felhős idő, többfelé eső, ha­vazás. Mérsékelt déli, délnyugati szél. Holnap főképp nyugaton csökkenő felhőzet, már csak ke­vesebb helyein futó eső, futó hó­zápor. Élénk, a Dunántúlon he- » lyenként erős északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 1, plusz 3. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap: plusz 3—8 fok között. f-igyefom ! Ne okozzon gondot a fuvarozás! A 21. sz. TEFU a feladat komplexumát (beleértve a ra­kodást is) előnyös fcltételek kel soronkíviil lebonyolítja. Előszállításokra díjkedvezményt nyújt. Bármilyen áru­féleségek, anyagok és termények fuvarozását azonnal vállalja. Jól jár, ha igénybe veszi önürítős tgk-jait. Rendelkezésre áll tehertaxi és darabáru vonatkozásban és rendkívül jutányos áron házhozszállítja tüzelőjét is. Ha rábízza gondját» megtalálja számítását! 155 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Beköltözhető kertes családi ház eladó. — Pécs, Gergely utca 4. 70 Szőlőt. gyümölcsöst, (barackost) vagy tir.es területet vennék kis épülettel, autóbuszhoz közel. Liszt Ferenc utca 14 sz. 2300 öz és szarvas agan­csokat faldísznek ve­szek. Czédemé. Vasas II. 48. SZ. 2288 Keresek egy. esetleg kettő üresszoba helyi­séget. Telefon: 61-92. 69 Ablakredőny készíté­sét, illetve javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbier. 49 Hálószobabútoroki. — szekrények, ágyak, asztalok, székek, re^- teamiék, éjjeliszekré­nyek, • sodronyok, konyhaszekrények, — ebédlősziekrényt, tere­den cal jak olcsón el­adók. Doktor Sándor u. 57., üzlet. _______113 A Sátorhelyi- Bólyi Állami Gazdaság ke­res felvételre gyakor­lattal rendelkező gé­pész technikust. Fize­tés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a gazdaság központjá­ban, Boly, 69 Konyhaberendezés, — hálószoba, ágyak, szék rények, konyhaszek­rény, bútorfélék el­adók. Felső-Vámház utca 2. Üzlethelyiség. 129 Eladó modern diófa asztal, puhafa ágyak, éj j ellsz ekrények. — Athinai u. L IL 2. 19 Magánszemély garázst kaphat. Rákóczi út 39/d. in. 9. 161 Bútor- és zongora szállítást vállalok. — Zongoraládát kölcsön adok. Schreer Ottó, Nagy Jenő utca 6 sz. Uj telefon: 43-70. 166. Eladó azonnal beköl­tözhető családi ház két családnak is megfele­lő. Pécs, Gyárváros, Ságvári Endre u. 8. 171 350 n. öl házhely el­adó. — Pécssza bölcs, Andrási úton, Tulipán csárdával szemben. — Érdeklődni . lehet: Uj- meszes. ötéves terv út 7 sz. 174 Szekrények újszerű állapotban különfélék eladók. Viílmos utca 43, Magaslati útnál. 203 Hajhullás elleni véde­kezés Schneider fod­rásznál, Városház u. 2. Villany masszássaL ____________________191 E ladó kettőszemélyes rekamié, két fotel, két párnázott szék, zöld huzattal, teljesen új. Bem utca 20. L em csengő bal. ________173 E ladó egy kettőszár­nyas üvegezett ajtó és két szekrény. Bem u. 20 sz. L em., csengő bal. 177 Kombinált garnitúra jó állapotban eladó. Hőgyes E. (volt Zom- bor) u. 25. I em. 5. ____________________175 E lcserélném 2 szoba, konyha. éléskamrás lakásomat új-mecsek- aljai másfél, vagy 1 szobásra. Érdeklődni: Szombat, Szabadság u. 20„ Jakabné. 179 Gyermekszerető min­denest keresünk. — Pécsszabolcs, Szabad­ságharc u. 78. Zaboki­nál. 71 Sezlonok, szekrények, ágybetétek, matracok, konyhabútorok, aszta­lok, félszekrények, ágvak. hálószobabúto­rok eladók. Koltainál. Rákóczi út 48. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom