Dunántúli Napló, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-05 / 4. szám
6 NAPLÓ 1961. JANUÁR 5. Ill nivelöiliönk *záiak&czzu-nki ? Sporthírek Londonban B&erdán megkezdődtek a három napig tartó angol nemzetközi aaztalitenisz-hajnokság küzdelmei. Először a férfiak léptek asztalhoz. A magyarok — Bérezik és.Sidó — a svéd Larsonnal erőnyerők voltak az első fordulóban, s így játék nélkül jutottak tovább. De jól vették az első akadályt is, mert mindketten győztek angol, illetve ír ellenfelükkel szem ben. A bastings! nemzetközi versenyen kedden a hatodik fordulót játszották le. A verseny elsőszámú esélyese a jugoszláv Gli- gortcs az angol Green elleni győzelmével újabb lépést tett a torna megnyerésére. Szabó László nemzetközi nagymesterünk ezúttal Bondarevszkijjel mérkőzött s döntetlen eredményt ért el. # Csehszlovák, NDK-beli, magyar es lengyel sportolók részvétedével szerdán megkezdődött Varsóban a nemzetközi műkorcsolyázó- és jégtánc-verseny. Az első napon défelött a férfi kötelező gyakorlatokat bonyolították le, s ebben a magyar Ébert Jenő lett első, 165.5 ponttal. Gazdag megyei csúcs- „aratás“ 1960-ban Üszőink 1960. évi szereplésének mérlege Az 1056-os melboume-d olimpia fantasztikus üszó.eredményei új utat mutattak az európai úszó szakvezetőknek. Hazánkban is egy évi huzavona után végre kialakult az új módszer a szakaszos (interval) edzés lényege, és sorra megkezdték edzőink a versenyzők egész sorát felkészíteni az új edzésmódszer szerint. Városunk úszósportja 1957-ben indult el a felemelkedés útján Egyre-másra értek el úszóink jobbnál jobb eredményeket és 1960. végéág szinte töretlenül fejlődtek. 1957-ben megalakult az Urán SC is és ettől kezdve egészséges vetélkedés folytán fejlődött városunk úszósportja. Jelenleg a három egyesületben több mint há_ romszáz versenyzővel foglalkoznak. Sikerült a város két fedett uszodáját ez úszósport szolgálatába állítani és megvalósult az országban Budapesttel egyidőben az általános iskolások kötelező úszásoktatása. Végre biztosítva van a város úszósportjáirak kimeríthetetlen utánpótlása. Ha az 1960. évi eredmények között kutatunk, már nem mindennapi sikerekről, országos bajnokságok, megyecsúcsok, csapatbajnoki győzelmekről számolhatunk be. Ma már az ország úszósportjában Pécs egyre nagyobb szerepet játszik. A klubok rangsorát a Dózsa I. osztályú csapata vezeti, az Urán SC és a Spartacus fiataljai előtt. A Dózsa Elkészült az ökölvívó NB II. orsolása Az ökölvívó NB H; küzdelmei április 16-án indulnak meg. A PVSK az első fordulóban még nem lép szőri tóba. A vasutasok április 23-án kezdenek Szekszár- don az újonc Dózsa ellen. Az utol- bó fordulót június 25-én bonyolítják le. Az NB n. dunántúli csoportjának tavaszi sorsolása: Április 16: Sztálinvárosi Kohász —Győri Vasas ETO, Győri Dózsa— Szombathelyi Dózsa. — Április 23: Szekszárdi Dózsa—Pécsi VSK, Szé kestfehérvári MÁV—Tatabányai Bá nyász. — Április 30: Győri Dózsa —Sztálinváros, Szombathely— Győ ri ETO, Székesfehérvár—Szekszárdi Tatabánya—Pécs. — Május 7: Sztálinváros—Szombathely, Győ ri ETO—Győri Dózsa. — Május 14: Szekszárd—Tatabánya, PVSK—Szé kesfehérvár. — Május 21: Szek- szárd—Sztálinváros, PVSK—Győri ETO, Székesfehérvár—Győri Dózsa, Tatabánya—Szombathely. — Május 28: Sztálinváros—PVSK, Győri ETO—Szekszárd. — Június 4: Győri Dózsa—Tatabánya, Szombathely—Székesfehérvár. — Június 11: Székesfehérvár—Sztálinváros. Tatabánya—Győri ETO, Szekszárd —Győri Dózsia, PVSK—Szombathely. — Június 18: Sztálinváros— Tatabánya, Győri ETO—Székesfehérvár. Június 25: Győri Dózsa— PVSK, Szombathely—Szekszárd. 1960-ban az ország öt legjobb klubja közé- került. Az NB I/B. osztály csapatbajnokságát imponáló fölénnyel nyerte. Az országos vidéki bajnokság csapatversenyében a harmadik helyre került. A műugrást a pontversenybe számították és így Debrecen minimális ponttal legyőzte a lila-fehéreket. Egész sor kitűnő versenyzőjük van. A rangsort Bony ár Lajos vezeti, aki 290 méteres pillangó úszásban magyar ifi-bajnokságot nyert 2:34.0 mp idejénél jobbat ma ifi-versenyző nem tud az országban. 400 méter gyorson 4:51 mp, 100 méteren 1:00.8 mp 100 méter háton 1.12.0 mp úszik és a magyar A-válogatott tagja lett. Kitűnő a még serdülő korú Kis Iván 1.06 imp gyors, Meskó András 1:17.6 mp hátúszó ideje. Barton 1:20.1 mp. 100 méteres és 2:52.0 mp 200 méteres mellúszó ideje igen jónak mondható. A lányoknál Bánik Márta 1:10.0 mp gyors ideje 100 méteren, Gillai Zsuzsa 6:08 mp 400 méteres gyors ideje, Kármán Katalin 1:27.6 mp 100 és 3:10.8 mp mellúszó ideje kiváló. A Dózsánál az elmúlt esztendőkben hiány volt az utánpótlás nevelése terén. Ezt 1960_ban pótolták és Haraszti Éva, Ab ősi László személyében kitűnő újoncversenyzőket neveltek. A megye-csúcsok Sportköri foglalkozás a Szabadság úti Általános Iskolában Urán SC ütötte. Klári néni ott terem és türelmesen magyarázza, hogy miként kell az ugrást elvégezni. R&- dócsai Jutkával mutatja be a helyes végrehajtást. Amikor egy csoport befejezte az előírt gyakorlatot, vigyázz állásban várja a tanárnő további utasítását. Amikor mindenki, minden gyakorlatot elvégzett, akkor következik a kedvenc játék, az úgynevezett „zsámolylabda”. Ez a játék a kézilabdához hasonlít, csaJc itt a két kaput, két felfelé fordított zsámoly helyettesíti. Ebbe próbálják bedobni a labdát s ha kipattan, akkor nem érvényes a gól. Mindössze hat percig tart a játék és 8:á-re győz a jobb kézilabdázókkal rendelkező Baranyi Judit és Török Terézék csapata. Végezetül „aki amit akar** őt perc következik. Nem azért végzett a 2. helyen a kézilabdában cl női csapat, hogy hűtlenek legyenek hozzál — Óriási a zsivaj, Ra- dócsai a kapus, és csak úgy záporozik a sok lövés a kapujára. Alig akarják abbahagyni a játékot, s amég csak öt perc” hosszabbításért könyörögnek, de a tanárnő most már nem engedélyez további játékot, mert tanulni is kell még. Amikor végignézünk a kipirult arcú, kedves kis társaságon, jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy helyes irányban halad ebben clz iskolában a sportköri foglalkoztatás, mert egyetlen gyermek sem érzi azt, hogy ezek az órák a tanulás melleit tehertételt jelentenének. úszószakosztálya. Az 1957-ben alakult egyesület 1958-ban még csak 26. az egyesületi ranglistán, de 1959_ben már a 13. helyre került. A fiatal klub úszói az. NB II/A. osztályban 18 egyesület közül a negyedik helyen végeztek. Az országos vidékbajnokság pontversenyében a hetedik helyet foglalták el. Ez igen értékesnek mondtató, mert 1959-ben csak a 13-ak tudtak lenni 36 egyesület közül. Az Urán SC a város legnépesebb szakosztálya. Két edző több mint száz versenyzővel foglalkozik. Az úszók átlagos életkora 13 év és csaknem mind saját nevelésű. Az egyesület 1960-han minden utánpótlás-ver- 41 senyt megnyert, a városi serdülő- bajnokság pontversenyét imponáló fölénnyel nyerte a Dózsa cs a Spartacus előtt. A versenyzők időeredményei máris figyelemre méltóak. Hunyor Gyula 1:21.0 mip 100 és 3:01. mp 200 méteres mellúszó ideje, Kamarás Károly 1:14.1 mp hátúszó ideje a serdülő korú Tóth László L17.2 mp hátúszó Ideje Igen jónak mondtató. A lányok közül változatlanul Baczoni Katalin 1:25.3 mp hátúszóidejével vezeti a rangsort, Meződi Jutka 1:20 mp gyors és 1:29 mp hátúszó ideje előtt. A mellúszó Bende Ibolya az idén 1:32.0 mp 100 és 3:16 mp 200 méteres mellúszó ideje, Rajos Anikó 1:33 mp 100 méteres mellúszó ideje figyelemre méltó. Az utánpótlás közül Gálhidi László, Szálát Cecilia és Jutka, Hámori Jenő és Bátort László nagy Ígéretek. Nagyon helyes, hogy a fiatalok nevelése a fő cél a szakosztályban. A Spartacus úszócsapata fennállása óta ilyen komoly sikereket még nem ért el, mint az 1960-ias esztendőben. Az NB n/B. osztályban 36 egyesület közül a negyedik helyet szerezte meg a döntőben. Az országos vidékbajnokság pontversenyében 13. lett (1959-ben csak a 26. volt), az utánpótlás-versenyeken többször legyőzte a Dózsát és megszorította nagy meglepetésre az Urán SC fiataljait. Az egyesületben igen szép nevelőmunka folyik. Fiataljaik Időeredménye igen biztató a jövő szempontjából. Kis Ákos 3:05.0 mp 200 méteres mellúszó ideje a serdülők között országos viszonylatban is jó. Zsongor Ildikó, Bank Erika, Huba Vér a, Schmidt Gábor máris komoly erős. ségei NB H-es csapatuknak. Az utánpótlásból Gyöngyösi Zsuzsa, Faubl testvérek és a kis 10 éves Mészáros László tehetségek. A római olimpia csodálatos úszóeredményei egy új, fejlettebb módszert hoztak napvilágra az úszosportban, amelyeket máris tanulmányoznak szerte az országban az edzők és úszóvezetők.. Az 1961. év előkészületei megkezdődtek, versenyzőink rövid pihenő után kemény alapozómunkába kezdtek. Biztosak vagyunk benne, hogy a verejtékes tornatermi edzések és a sok-sok ezer méter alapozó úszásnak nyáron meg lesz a gyümölcse. Egy sereg új megyei csúcsnak örülhetünk és a jól bevált csapatbajnoki küzdelmekben egyesületeink öregbítik a város úszósportjának hírnevét. VECSEY GYÖRGY A PÉCSI RÁDIÓ 1581. január 5-i, csütörtöki műsors a 233,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor Rezgőtánc. Mi újság Baranyában? — Hitele tudósítások. Becsárác. A Bogadies család. — Riport. Dallal—tánccal Baranyában ... — Népdalok, népi táncok. Dravasztárai jegyzet. Gájdás-kóló. 17.30: Néniét nyelvű műsor: Küsse mich im bunked. Vidám dal. A termelőszövetkezeti önkölteégszámításróL Wenn wir uns Wiedersehen *. • — dal. Gondolatok egy rozsdásodó gép mellett. Zenei műsor. L8.00: Müvé&zest. 1. liszt: Ünnepi dal. (Pécsi MÁV vegyeskórus, KISZÖV. szomfonikus Zéhekar, vez.: Horváth Gyula). 2. Horváth Mihály—Bárdósi Németh János: A két bolygó —kettős. (Teremi Gáborné, Somos Jenő), - 3. Novikov—Vargha: Énekelj te boldog ifjúság (Zeneművészeti Szakiskola leánykórusa, vez,: Agócsy László), 4. Virágének. (Dőry Anna), 5. Kodály—Berzlsenyl: Magyarokhoz. (Mágocsi ftosz. ve- gyeskórusa, vez.: Balatoni Mátyás), 6. Kincses József: Régi magyar táncok. (Pécsi Rádió népi zenekára), 7. Vibrafon-sze- renád (Mecseki Jenő és a PéCsi Rádió tánczenekara), 8. "Fásaiig: Békét a világnak (Bm. Építőipari Vádi. v egyeskór usa, vez.: Jandó Jenő). 18.30: A Magyar Földrajzi Társaság dél-dunántúli osztályának előadás-sorozata. Az ipartelepítés gazdaság-földrajzi kérdései Baranyában. — Dr. Kolta János előadása. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 190)0: Hírek. 19.10: Munka után. Zenés összeállítás. Egy délelőtt a pécsi I. kerület örömei és gondjai nyomában. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Stuart Mária (ette 7 órakor). Kamaraszínház: Ványá bácsi (este fél 8 órakor). MOZI: Park: A bíró (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Lámpaláz (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Ház a sziklák alatt (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth Hiradó Mozi: Magyar híradó, . Ha az asszony elutazik; Hruscsov Amerikában, Nagy napok tanúi, Színfoltok Kínából, Vulkánok és gejzírek. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Rákóczi (Mecsekalja): Ember medvebőrben (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Boszorkány (7 órakor). Kossuth (Mohács): Különös kirándulás (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Noszty fiú esete Tóth Marival (8 órakor). Táncsics (Siklós): Annuska (8 óraikor). Gárdonyi Géza filmszínház (Is- tenkút): Májusi emlékek (6 órakor). KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Eznton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk Szilcs Imre hirdi lakos temetésén megjelentek és koszorú küldésével, részvétük kifejezé sével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a pécsi járási pártbizottság, a hirdi pártszervezet és KISZ, a községi tanács, a Béke völgye Tsz, a munkásőrség, a Cementipari V., a Kenderfonógyár, a gazdasági vasút, a Vidéki Vendéglátó V., a Vöröskereszt vezetőségének és dolgozóinak, a hirdi iskola vezetőjének, az úttörők nek, a rendőrség körzeti meg bízottjának és az önkén tes rendőröknek, valamint a legjobb szomszédnak és barátnak, a Szabó családnak. 1« A gyászoló család Fájdalommal tadatjuk, hogy vállalatunk dolgozója Rilzl Ferencné január 2-án hosszú védés ntán elhunyt. — Áldozatkész munkájára örökké emlékezünk. Patyolat Vállalat tvm DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, nagybácsi, unokatestvér, sógor és kedves rokon Kelemen Jánes ny. gyógyszertár vállalati dolgozó január 3-án, életének 65. évében váratlanul elhunyt Temetése január 6-án, pénteken fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. n Gyászoló család. _______________ HALÁLOZÁS. Szeretett jó F elelős szerkesztő: Vasvári Ferenc nevelőanyánk özv. Fóliák MiHAZASPAROK £S FELNŐTTEK TÁNCISKOLÁJA kezdődig csütörtökön este fiél 8 órakor á KPVDSZ Művelődési Házában (József u. 15.). Vezeti: Hermann. 31781 Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10. _______Telefon: lft-32, 15-3& P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 18. az. Terjeszti a Magyar Posta. hályné sztiL Baráth Anna január 2-án 83. évében elhunyt. Temetése január 5-én, fél 2 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. Gyászolják Pollák Viktória 9 és rokonai Hízott sertések eladók Engels út 46. sz. 22905 Hízó eladó. Pécs, Xavér utca 17/2 sz. 22909 P—70 típusú személy- gépkocsi kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető du. 3-tól. Komló, Pécsi út 18 sz. . . ______________720 M oszkvics 402-es príma állapotban eladó. Megtekinthető január 3-án déli 12 órától délután 4 óráig. Pécs, Sza badság u. 19 sz. alatt ____________________723 O lcsó sötét bútorok, hálószoba, félháló asz talok, ágyak, szekrények éjjeliszekrények toalett-tükör, sezlon, 'tyermekágy, vaságy, ’észletre kapható. Kis- ’ereszt u. 15. Szabó. { Modern '7-as busszal a Sörgyárig. 373 Hálószobabútor új mo dem, szép kivitelben, asztalosnál eladó. Al- só-Balokány u. 5.' 738 Faredőny készítését, szerelését és javítását vállalom. Rozbond. — Tompa Mihály utca 26. Kombináltszekrény — olcsón eladó. Megtekinthető de. 10 órától. Aradi vértanúk útja 32 sz. 2 ajtó._____45 E ladó hálószobabútor, konyhaszekrények, — ágyak, matracok éjjeliszekrények, szekrények, sodronyok. Holtai, Rákóczi út 48. 4 Kiadó különbej áratú bútorozott szoba főzőfülkével, fiatal értelmiségi dolgozó házaspárnak. Cím: István utca 46. __________17 k onyhaszekrény. hálószoba, Kalor kályha, varrógép szék Családi ház beköltözhető, eladó. 400 ix. öl szőlő 50 ezerért. Vasas í. 90 sz. 19 Vendéglátóipari szakember erkölcsivel elhelyezkedne vidékre is. Vass Gereben u. 8. 23 Eladó egy szép szőlő gyümölcsössel, beköltözhető szoba, konyhával, részletre is. — Nágy-Daindol 39. 24 Bútorozott szoba egyedülálló nőnek, vagy férfinak kiadó. Ugyan ott zongoraszék tan- góharmonikatok, nagy madárkalitka eladó. — Táncsics utca 72. sz. Kertváros. 31 Világos teleháló eladó Lyceum utca 5. IL em 8. a. 33 Vennék zsírszalonnát, vagy házi zsírt 35—40 kg-ig. Pécs, Rét utca 7 sz. 25 Eladó 200 kg-os zsír- | rények, ágyak eladók, sertés. Boszorkány út Felső-Vámház u. - 2 sz. * szám, ■?1 Üzlethelyiség, » Családi ház eladó Széchenyi tértől 1 km 400 n. öl kerttel, — mely áll 2x1 szoba, konyha, éléskamra, is tálló és sertésól, 1 szoba, konyha, megegyezés szerint elfoglalható. Cím: Molnár Ferenc kertész. Pécs, Nagyárpádi út 5. sz. a Eladó egy jókarban lévő bordó ripsz huzaté sezlon. Megyeri út 79 sz. _______________37 H ízott sertések eladók Táncsics Mihály utca 40 sz. Kertváros. 39 Hálószobabútorok, t— szekrényeit, hármas- szekrény, kombinálfr- szekrény, ágyak, asztalok, székek varrógépek, éjjeliszekrények, sodronyok, ló- szőrmatrácok, ebédlőszekrény, konyhabúto rok, íróasztal olcsón Elcserélném Pécs, Jókai Mór utca 25/4 sz. alatt a földszinten lévő 1 szoba központi fűtéséé lakásomat, kony ha és fürdőszoba használattal 1 szoba összkomfortos lakásért a belvárosban költ ségtérítéssel. — Auth Iván, 16 óra után. 43 Veszek fa- és vaságyakat, asztalokat, szekrényeket, kony h aszekxény élt et. Koltai, Rákóczi út 48. Műfogsorát SOronkívül megjavítja Vajda Lajos fogtechnikus. Mártírok u. 7. em. 46 Budapesti egyszoba komfortos flte Írásomat elcserélném megegyezéssel pécsi hasonlóért. Bővebbet: Bajnok Utca 4 sz. 21794 Idős család eltartását vállalnám lakás bizto- eladók. Doktor Sándor sítása esetén Pécsett, u. 57 sz. üzlet. Vásár- I Dómján Gábor Pécs, kor nyitva, S'Pt M, mi Kispostavölgyben 900 négyszögöl szőlőterület kerttel, szoba, kony hás, kamrás, mellékhelyiséges épülettel, kúttal eladó. Érdeklődni: Baranya vendéglőben, Varga Ferencnél. 21787 Főzőmindenest keresek bentlakással. Sállal utca 46. 22903 Hálóbútor konyhabútor, kombináltszekrény párnásszékek, íróasztal, zongoraszék, kerékasztal, hokedlik, karnisok, tűzhely, kályhák és egyéb bútorok olcsón. Vásárkor nyitva. Bárány* Hal tér 1 szám. 21774 Hízott sertések eladók Szövetség utca 21 sz. 21791 Eladó Kertváros. Kertész u. 12 sz. beköltözhető ház, 263 n. öl házhellyel 30 ezer forintért. Gsankó Imre cserepes. 31 * A JS. száz százalékát a Dózsa úszói tartják és évente szépen jav tgatják. Szigeti Lajos edzőnek sikerült két év alatt egy komoly, ütőképes együttest összekovácsolnia. Igen szépen fejlődött az Köves Mária ==■ nyugodtan és biztosan végzi gyakorlatát. A másik csoport a cigánykereket gyakorolja. A fiatalabbaknak ez már nehezebben megy. Folyton hallani Klári „néni” hangját: „Ne engedd betörni a csípődet, homo- rítsál jobban!” — a nagyobbak már ügyesebbek. A magasnövésű, örökké mosolygó Jandala Mária könnyedén, 6—7 átfordulást végez egymásután. Török Teréz, a PV- SK tomásznője segédkezik a kisebbeknek. Éppen a kis Czencz Ágnesnek segít és ügyes keresztfogással segíti át a holtponton, közben magyaráz, dicsér egy-egy kévését, a jól sikerült átfordulás után. A harmadik csoport ■„macska- ugrástf’ végez a háromrészes ugrószekrényen. Itt a kis Szilágyi Ágnes jeleskedik. Gyors egymásutánban végzik az ugrásokat. Baranyi Jutka egy kissé jobban széjjel tette a kezét és egy picit meg1960. szeptemberétől az úttörő* mozgalom irányítja az általános iskolák sportköri foglalkozásait és a játékdélutánokat. A tanulók megkedvelték ezeket az órákat, melyek mind nagyobb és nagyobb tömegeket mozgatnak meg. A Szabadság úti általános iskolában az iskola vezetősége és az úttörővezetők nagy segítséget nyújtanak a testnevelőknek a sportköri foglalkozások megszervezésében és lebonyolításában. Az iskola tanulói eddig is megállották helyükét a sport terén, de az utóbbi időben különösen sokat fejlődtek. Amikor a jól fűtött, tágas tornaterembe lépünk, éppen a lányok sportköri órája folyik. A pormentes parketten mintegy 30 jókedvű leány, három csoportra oszolva végzi gyakorlatait, Körösztös Istvánná tornatanárnö vezetésével. Az egyik csoport a gerendán gyakorol. Egy feketehajú kisleány —