Dunántúli Napló, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-20 / 17. szám

6 NAPLÓ 1981. JANUÄR 2». Hol mivelntfiünk al s&óialcawuítU* 7 H jövő reménységei az Egyetemi Tornacsarnokban Hajómodell sebességi rekord a Balokány-tavon Szokatlan motorberregés verte fel a Balokány tó szombat dél­utáni csendjét. A Magyar Honvé­delmi Sportszövetség ha jómódé 1- lezői rekordkísérleteket hajtottak végre lég csavar os sebességi hajóik­kal. A hideg Idő a motorok Indulási készségét erősen befolyásolta. Míg a versenyzők a motorokat mele­gítették, Abaffy Imre, az MHS modellezőklub vezetője elmondta, Bnyelőre még nehezen megy a kézen átfordulás a kis Pörós Évinél, Szóin Mária testnevelő segítségével azonban szépen sikerül. Fejlesztik a tsz-községek sportját GYOBS ÜTEMBEN alakúi át a falu élete. Ezzel a fejlő­__a lépést kell tartania a test­yve lésnek és a sportnak is. A Ju sportja, bár vannak eredmé­nyek mind a szervezett sportok­tatás, mind a káderképaéo terü­letén, még elmaradott. A Megyei Testnevelési és Sport- tanács ez évi programja ennek megszüntetése érdekében a kö­vetkezőket írja elő: Megyénkben a termeSőeeővetfc*- ateti községek sportját nagyobb mértékben ken fejleszteni, hogy a mezőgazdaság szocialista át­szervezésével lépést tartson. A dolgozók felüdülését, egészség- védelmét, szórakozásét szolgáló sportmünkát ki kell szélesíteni és növelni kell annak társadalmi jel­legét. A . községi sportkörök vezetését a termelőszvetkezetek és azok KlgZ alapszervézetei hatáskörébe ed jak és arra törekszenek, hogy »"labdarúgáson kívül más sport­ágak is meghonosodjanak. Pél­dául . atlétika, kézilabda, torna, att>: - ■, gondoskodnak arról, hogy az Ifjúság testnevelése és sportba va­ló bevonása érdekében megfele­lő versenyrendszert hozzanak lét­re és a fiatal sportvezetők tö; megét képezzék ki, akik egyszerű körülmények között is tudnak tö­megsportot teremteni. A falust sportmunka fejlesztéséhez nélkü­lözhetetlen a jól képzett, a test­nevelést és sportot szerptő fiatal sportvezető beállítása. E feladatok végrehajtását ez évben két vona­lon kell előmozdítani. Egyrészt a központi tanfolyamok száminak növelésén, másrészt a járási szintű bátrebb és öntevékenyebb káder- képzések beindításán keresztül. A TST-k és a KISZ a falusi sport támogatására előirányzott költségvetési összegből elsősorban a termelőszövetkezeti sportkörök munkájához szükséges felszere­lést, pályaépítési, valamint felújí­tási hitelt biztosítja. Megyénkben Jelenleg US alap­szabállyal rendelkező községi sportkör működik. A megye 1961. évi fejlesztési terve alapján ez évben 23 sportkört alakítanak, Így 1961 végére 135—140 községben lesz szervezett sportélet. A meglévő 130 sportkörből mindössze 7 a termelőszövetkezeti (Somogyhat- van, Pócsa, Baranyajenő, Mágocs, Vejti, Hlrics, Kásád). Ebből meg­állapítható, hogy szervezés terü­letén igen nagy feladatok állnak előttünk. A megyei TST elnöksé­ge 54 községi sportkört javasol tsz- sportkörré átalakítani két ütemből. Az első ütem május elsejéig, míg a második ütem december 31-ig tart. A javaslatban szereplő köz­ségek közűi ovik néhányat emlí­tünk; Dunaíalva, Dunaszekcső, Csikóstöttös. Magyarszék, -Bere- mend, Magyarbóly az első ütem­ben, a második ütemben: Mátok, Mohács, Mecsekriádasd, Hetveheűy, Királyegyháza, Kétújfalu, Diós- viszló, Rózsafa. Ezeknél a termelő­szövetkezeti sportköröknél a KISZ és a járási TST-k segítése és irá­nyítása mellett el akarjuk érni, hogy alapszabály szerinti sport­köri élet fejlődjön ki. A falusi Ifjúságnak a sportba való bevonása érdekében legfon­tosabb feladat a Kilián György testnevelési mozgalom megszerve­zése és ennek elősegítése érdeké­ben a rendszeres testnevelést elő­segítő alapfokú versenyrendszer kialakítása. A MEGYEI TFSTNEVF.I.ÉSI és Sporttan ács felkérte a megyei ta­nácsot. hogy a program végrehaj­tása érdekében megfelelő segítsé­get nyújtson, és a termelőszövet­kezetek vezetőségének adjon meg­felelő iránymutatást. Isztalienisz járási ba nokság S klóson Vasárnap. került lebonyolítókra Siklóson az asztaliteniszezők já­rási bajnoksága, melyen közel ötven versenyző indult. Különö­sen örvendetes volt a női ver­senyzőik részvétele, hiszen a sik­lósi járás élénk férfi asztalitenisz- sportja mellett a női sportolók már régóta nem hallattak ma­gukról. A mérkőzéseket lelkes, de általában alacsony színvonalú já­ték jellemezte, kivéve a női egyes döntőt, ahol az alig pár hó­napja versenyző, igen tehetséges Somogyvárl Gizella majdnem meglepetést okozott és csak kis különbséggel kapott ki Pincehe­lyitől, a siklósi gimnázium ver­senyzőjétől, aki tavaly megnyer­te a megyei Ifjúsági és felnőtt bajnokságot is. A férő egyesben Wittenberger, a siklóéi csapat versenyzője biztosan nyerte a versenyt, itt az Ifjúsági Daka jó szereplése keltett meglepetést. Eredmények: Férfi egyéni: L Wittenberger (Siklós), 2. Daka (Siklós), *. Té- nyi (Beremend), férfi páros: L Wltenberger—Daka, 8. Tényl— Kálmán, 3. Karászi—Magyar (Sik­lós), női egyéni: L Pinczelielyl (Siklósi gimn.), 2. Somogyvárl (Beremend), S. Trapp (Beremend), női páros: 1. Somogyvárl—Trapp, 2. Tornai—Galambos (Beremend), 3. Péterül—ülés (Siklós), vegyes páros: 1. Tényl—Trapp (Bere- mend), 2. PothorszSd—TortMl (Be- remend), S. Kálmán—Somogyvárl (BeramendV hogy ezeket a típusú hajókat 1961. január 1-én vezették be. Érdekes­ségük, hogy a meghajtásuk lég­csavaros, akár egy repülőgépé. Meghajtó szerkezet egy 2.5 köb­centiméteres motor, amit éter, ri­cinus és petróleumos keverékkel üzemeltetnek. Január 9-án már futottak a ha­jók és a következő eredmények * 1. Nyárádi József 83.7 km/óra, MHS Pécsi Modellező Klub. 2. Markotal Tivadar 71.0 km/óra, MHS Urán. S. Odroblna András 65.0 km/óra, MHS Pécsi Modellező Klub. Es most lássuk az újabb rekord- kísérleteket i Elsőnek Sándor Tibor, az MHS Urán versenyzője indította hajóját. A kísérlet nem sikerült. Másodiknak Markotal Tivadar szintén MHS Urán versenyző indí­tott. Hajója 90 km/óra sebességgel körözött, azonban az utolsó kör­nél a hajó bukott, így eredmé­nyét nem lehetett beszámítani. A második kísérletnél a hajó telje­sen kiemelkedett a vízből és re­pülve tette meg az előírt 5 kört, ami ugyancsak érvénytelen. Következő indító Busz László, az MHS Modellező Klub versenyzője volt. Első indításra hajója 81,8 km/óra sebességet ért el. Másod­szori kísérletre 85.2 km/óra sebes­séggel megszületett az új országos csúcs. Lusz László nem sokáig őrülhe­tett ragyogó teljesítményének, mert Markotal Tivadar hajóját új_ ra vízre tette és ezúttal kitűnően sikerült a kísérlet, 91.9 km/óra átlaggal újabb országos csúcsot állított fel. Fáradságos munkával megépített hajója meghozta a hozzáfűzött reményeket. Ezzel az eredménnyel elérte az érdemes sportoló szintet, sőt túl is szárnyalta. Abaffy Imre, a sportkör vezető« je elégedett az elért eredmények­kel és reményét fejezte ki az irányban, hogy Markotal Tivadar és Lusz László kiváló képességű modellezők hamarosan a most fel­állított országos rekordokat is újabb kísérletek alkalmával meg- dönök. wArkonyi karoly \ A Pécsi Rádió 196L január 20-i pénteki műsora a 233,8 m középhullámon 17.00: Szerb-horvát nyelvű mű- | sor. Tamburazene. Baranyában . .. Bácskában : -.. Somogybán. Hírek tudósítások. Boszniai népdalok. I Személy dolgozó parasztsága is az új paraszti élet mellett dön­tött ... Rezgő-kóló. Potonyi tervek... Baranyai párostánc\ 17.30: Német nyelvű műsor. Szájharmonika-egyveleg. Érdekességek lnnen-onnan. Hans Sachs emlékezete. Ich fliege. Galopp. A kisgépek és a mezőgazdaság. — Jegyzet. Dalok — kórusok. 18.00: Népszerű egyvelegek. 1. Huszka: Bokréta műveiből. (Gyurkovics Mária és Sárdy Já­nos 2. Hegyen völgyön — osz­trák dalegyveleg. (Rosl seegers és Alexander Helfman) 3. Ábra hám: Hawai rózsái — egyve­leg. (A Comedien Harmonists szólistái) 4. Egyveleg mai ope­rettekből. (Kovács Erzsi, Né­meth Lehel, Lukácsi Margit és Záray Márta.) 18.25: Válaszolunk hallgatóinknak — Jogi tanácsadó. — 18.35: Muzsikáló Baranya. Hangos zenei újság. A tartalomból: A kísérőzenék problémája — Bemutató után. Beszélgetés Kar dós György karmesterrel. — Vasas! jegyzet. Hárfán közre­működik: Pallós Ilona. — Hang versenynaptár. 19.00: Déldunántúli híradó. 19.20: Tréfás István és Pallós Ilo­na hangversenye a stúdióban. 19.35: Ebben az évben lobban dol­gozunk. — Riportműsor. 19.45: Hanglemezbarátok körének műsora. 20.00: Műsorzárás. • A pécsi Nemzeti Színház szer­vezd titkársága értesíti az opera Ferfagógus-eorozs* bérlettulajdo­nosait, hogy a bérlet a színházi műsorplakáttal ellentétben nem január 21-én, hanem későbbi idő­pontban kerül sorra. E napon a Goldmark operabérlet érvényes. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Pillangókis­asszony (este 7 órakor) Kamaraszínház: A kertész ku­tyája (Jókai bérlet) este fél 8 órakor). MOZI: Park: Babette háborúba megy ffél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Zápor (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Napkelte előtt (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó Bölcs kecske, ízletes, táp­láló étel, Vándorméhészet (Előadá­sok 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt fGyárváros): Fehér rénszarvas (5, 7 órakor) Építők (Kultúrotthona): Fűre lépni szabad (5, 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Kihivás (5, 7 órakor.) Rákóczi (Mecsekalja): Öngól ff órakor). Május 1. (Vasas n.): Magasabb elv (7 órakor). Kossuth (Mohács): Tacskó (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): A dzsungel ösvényein (8 órakor). Táncsics (Siklós): Egy kislány keresi az édesapját (8 órakor). A TIT Munkácsy Mihály Sza­badegyetem titkársága értesíti a Világirodalmi Kollégium hallgatóit és az érdeklődőket, hogy a pén­teki előadáson Fábián István gim­náziumi tanár nem a már közölt „Jean Glraodoux dráma-költésze_ te’* címen, hanem „O’Neill drámái­ról” tart előadást Bjjávílaszfattík a Pécsi Dézsa Marásé szakosztályának veetüségéi Szerda délután a Bányaipari Technikum diákotthonának klub. helyiségében tartatta meg a Pécsi Dózsa labdarúgó-szakosztálya ve­zetőség-új j á választó értekezletét ahol az egyesület vezetői és a szakosztály tágját mintegy het­ven résztvevő vetít jelen. Az egybegyűltek között foglalt helyet Fazekas Antal, a BM Sport­osztályának küldötte és Molnár Ferenc, a Dózsa Sportkör elnök­sége részéről. Hucker Ferenc, a labdarúgó szakosztály vezetője tartott beszá­molót az elmúlt év sikeres mun­kájáról és ismertette az ez évi feladatokat. Dicsérettel szólt arról a határ­talan lelkesedésről, melyet a játé­kosok tanúsítottak a tavaszi bent- maradási harc során, és leszögezte, hogy elégedett a vezetőség az űezl szerepléssel is. Szólt még az ifjúság, az után­pótlás neveléséről és hangsúlyozta, hogy ezen a téren nagyot lépett a szakosztály az elmúlt időszak­hoz viszonyítva. Ma már töbh mint 30 úttörő játékos kergeti a lab­dát a Tüzér utcai pályán és egy egész sereg tehetséges ifjúsági kartell játékossal rendelkeznek. Ez a jövő útja is, amelyről nem szabad letérni. Ezután ecsetelte Hucker elvtár« a játékosok által tanúsított fegyel­met a pályán és a munkahelyen egyaránt. Megállapította, hogy többségüknél ezen a téren Bem fedezhető fel hiányosság, az egy­két elütő példát pedig meg fogják szüntetni. Bejelentette, hogy a tavaszi baj­nokságra való felkészülés már megindult, és erős ütemben halad. Szeretné, ha már az első mérkő­zéseken biztosítaná a csapat ez NB I-ben maradását. A beszámoló után Kocsis Ernő a csapat nevében köszönetét mon­dott u szakosztály vezetőinek azért a támogatásért, amivel a csapatot segítették az eredmények elérésé­ben. Azután a vezetőség megválasztá­sára került sor. A tagság az el­múlt év munkájával elégedetten a vezetőséget újra megválasztotta. Á Labdarúgó Szövetség hírei A labdarúgó szövetség a téli szünetet kihasználva értékelési és szervezési munkát folytat. * Fáldl Ede, az NB I-ea játékve­zető 20-án, pénteken Mohácson tart szabálymagyarázó előadást és élménybeszámolót. A neves játék­vezető előadása iránti érdeklődés­re mi sem jellemzőbb, hogy azon a Duna bal partján fekvő Üj- Mohács teljes labdarúgó gárdájá­val részt vesz. • A megyei labdarúgó értekezletet február 4-én, szombaton IS órás kezdettel a megyei tanács nagyter­mében tartja a szövetség. Ezen er értekezleten kerül sor az I960, évi Ipari tanulók torna-bajnoksága Vasárnap délelőtt az SM ITSK tornatermében rendezték meg az ipari tanulók 1961. évi gu- latomabajnokságát. A kifogásta­lanul előkészített teremben elő szőr a lányok, majd a fiúk mérték össze erejüket. Az ifjú gul ások gyakran kap­tak gyakorlataikra jóval kilenc ponton felül. Eredmények: Lá­nyok: 1. 50« ITSK (Pécs) 79,8 pont, 2. 406 ITSK (Nagykanizsa 69,4. Fiúk: L 506 ITSK (Pécs) 134.8 pont, 2. 500 ITSK (Pécs) 130, 3. 406 ITSK (Nagykanizsa) 428.9 pont. A fiúk és a lányok közül is az első helyezett ju­tott a január 29-i országos dön­tőbe. munka megtárgyalására és az 1961. évi teendők megbeszélésére. • Január 28-án a megyei játék­vezető bizottság tartja évi közgyű­lését a Pannónia Sörgyár kultúr­termében. A közgyűlést társas összejövetel és vacsora követi. * A megyei szövetség vezetői a jövő héten a siklósi járási Szövet­séget keresik fel, hogy az őszi for­dulóban felszínre került hiányos­ságok megszüntetése éggé ben tár­gyaljanak. A mohácsi járás január 29-én, vasárnap 10 óraikor tartja 1961. évi értekezletét. A járás labdarúgó köreiben érdeklődésed várják az új vezetőség bemutatkozását és programját. A Bonyhádi Vasas fe edzőt vál­toztatott A hosszabb Ideje bete­geskedő Krámmer Llpót helyett Albrecht József edz# a jövőben a bonyhádi csapatot. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága é9 a megyei tanács lapja. Feielős szerkesztő: Vasvári Ferene Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatalt Pécs, József Attila u. 10, _______Telefon: is-22, 15-33, P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. I». m. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta hivatalok1 ■ál éa kézbesítőknél. EGY TO SEGÉDMUNKÁST felvesz az FM AnyageQátó Vállalat. Pécs, Megyeri út M. szóm, 24892 Szakmunkáefcáaonyítvánnyal rendelkező •' » ’ vizvezelékszerelöt (Központi fűtés szerelőt) fel vese A PÉCSI PORCELÁNGYÁR. SALAK INGYEN minden mennyiségben kapható. a Pécsi Bőrgyárban. 24894 Szeretett drága jó anyánk nagyanyám, dédnagy- anyám ön. Kanfos l'tvánné Garay Mária január 19-én 83 éves ko­rában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolják gyermekei unokája, dédunokája 38 és rokonsága. Kétszáz kg körüli hí­zók eladók, helyben is levágható. Nagyposta­völgy, KisséknéL — Transzformátornál — Ablakredőny készíté­sét, szerelését, alakí­tását vállalom. Orsolya utca 10. 167 Eladó egy 20—3« má­zsáig bíró nagy rakbe- rülettel, gumlradlis- kocsi. Érdeklődni: B. Műszaki Bizományi Vállalat. 298 Nyár- és fttzfa­rönkői minden mennyiségben vásárolunk Szigetvári Faipari KTSZ. Telefon: 10. A Komlói Bányász fél fi kézilabda-csapata nagyszerű küzdelemben több mint 29 púit dobott • pad. főiskolások hálójába. 24877 HALÁLOZÁS. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya és kedves rokon özv. dr. Barta Béláné szül. Spitzer Margit január 18-án, életének 38. évében váratlanul elhunyt. Temetése ma délután fél 4 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. 68 Gyászoló család. Szakmunkásbizomyítvámiyal rendelkező villanyszerelőket felvesz A PÉCSI PORCELÁNGYÁR. 24897 Egy, de Inkább kettő, vagy három szobás, le hfctőleg összkomfortos lakást keresek magas költségtérítéssel. Cí­meket 8—16 óra között hétfő, péntek 65-80 te­lefonon 20 és 21 óra között 81-25 telefonra kérem. ______________SO A bicsérdi Aranyka­lász Termelőszövetke­zet szakképzett ju­hászt keres és felkéri azokat, akik erre a célra jelentkezni kí­vánnak, jelentkezze­nek a termelőszövet­kezet elnökénél bár­mikor. Fizetés a meg­egyezés szerint. Úti­költséget megfogadás esetében térítünk. Ablakredony készíté­sét, Illetve javítását vállalom. Sáliul u. 39. Todenbier. 318 Fél köbméter hánsfadeszka, félháló, 2 hl.-es horganyzott hordó, citromfa el­adó. vermes, Kulich Gy. u 2/1._________349 Eladó 100—17« leg. hí­zott sertés. Pécs. Kert város, Egrcasy G. u. 5 sz. 366 Olcsó sötét hálóbútor, asztalok, éjjeliszekré­nyek, toalett-tükör, szekrény, ágyak, nagy Kalor-kályhák eladók. Kiskereszt u. 15. sz. 30-as busszal Sörgyár­ig,__________________374 Eladó olcsó száraz tű­zifa. Kertvárosban. — Kertváros u. 25 sz. 875 200 kg. fiatal hízók házhoz szállítva el­adók Dietz-malom u. 12 sz. Zsolnay gyár alatt. 375 Pianino bécsi már­kás, igényesnek eladó Dugonics u. 11. 10-től 13 óráig. 24890 Veszek konyhabútort, konyhaszekrényeket fa- és vaságyakat, sez Ionokat. Koltal, Rá­kóczi út o, m Azonnal beköltözhető 3 szoba, mellékhelyi­séggel kertes házrész eladó. Szigeti rész leg­szebb helyén Tiborc Utca 69 SZ. 24887 Cseh hálószoba, fes­tett és politúrozott há­ló, vitrin, csőgamitú- ra, hármasszekrény, szekrények, ágyak, székek, toalett-tükör, hangulatlámpa, reka- mié. Báránynál, Hal tér 1 sz. 24883 Egyedülálló férfi ér­telmiségi dolgozó bel­városban február 1-re küLönbejáratú bútoro­zott szobát keres. — Telefon: 50-09. 206 Eladó 10 db 2 m-es akácfa oszlop. 18 db 3 m hosszú akácfa desz­ka. Érdeklődni lehet Fürdő utca 1 sz. alatt lent a konyhán a hi­vatalsegédnél. ______205 A bicsérdi L számú legeltetési bizottság sertés- és marhanász- tort keres. A sertés- pásztornak 1961. feb­ruár 1-ével, a marlia- oásztomak 1961. árirílis l-évei kell szolgálatba lénni. Pásztorfogadás 1961. Január 29-én. ra- sáman délelőtt * óra­kor a bicsérdi kultúr- 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom