Dunántúli Napló, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-06-01 / 287. szám
6 VAPLÖ I960. DECEMBER 6. Hol MÍTeliiiiik Nyílt levél Virág spraársta Tisztelt Virág sporttársi Ha van néhány szabad percet engedje meg, hogy fenntartsam egy rövid lévőiké elolvasása idejére. Vasárnapi ténykedése ültetett az írógép mellé. Szinte kényszerítenek a gondolataim, hogy vessem őket papírra és írjam meg önnek, hogy nagyon elszomorított vasárnap délután egytől-háromig úgy is mini szurkolót, úgy is mini nem szurkoló, egyszerű embert. Nem kívánok hozzászólni szakmai tevékenységéhez, hiszen, — talán joggal — mondhatná, hogy miért avatkozom olyasmibe, amihez ön sokkal jobban ért, lévén nemzetközileg elismert játékvezető. Csupán az ön úgynevezett „népies" szólásairól szeretnék néhány szót ejteni. Gondolom, már helyben te vagyunk, ön is tudja. Úgy beszélt vasárnap a pályán, mint ahogyan abban a bizonyos régi világban, abban a bizonyos régi hadseregben a bakakáplárok a trekrutákkal. Idézni ugyebár nem fontos, — no meg nem is lehetne, közbotrányokozás vétségének az elkövetése nélkül. Tudjuk mi, hogy miről van szó. Mármint mi jónéhányan, akik hallottuk, és ön. aki azokat a szóbanforgó ordénárésá- gokat kikiabálta. Úgy gondolom, a játékvezetőnek egyúttal nevelőnek is kell lennie. Nos, ön ebben a szerepkörében a lehető legrosszabbul vizsgázott vasárnap. Nyilvános helyen megengedhetetlen kiszólásaival, drasztikus megjegyzéseivel nemcsak a játékosokait sértegette és idegesítette hanem felháborította az ön szavait halló szurkolókat is. Remélem ön is elítéli vasárnapi parlagiasságát és kijelentéseit, és egyetért velem ab•» ban, hogy az ilyen kifejezésekre semmi szükség sincs sem labdarúgópályáinkon, sem egyebütt, és tudja azt, hogy az ilyesmitől minden jóérzésü embeé undorodik, ezért a jövőben tartózkodik a hasonló megjegyzésektől és beszédmódtól. Gondolom ez nem különleges kívánság, éppúgy hozzátartozik a játékvezetői etikához, mint teszem az igazságosság és a részrehajlás nélküli bíráskodás. KURUCZ PÁL a 90 Mit hoa __ Mit hozott Vári és Rádi nyilatkozik perc? Zöld csikós és Hla mezekbe bujtatott, feszülő izmú testek hajladoznak a zöld gyepen. Magasba szökkennek, kapura bombáznak, majd táncoltatják a labdát. S ott körben a tízezer tágult pupillával figyeli. íls vár, kitől, mit lehet remélni? Már csak pillanatok és egy felharsanó sípszóval útjára indul a labda, megkezdődik az öt éve magára várató Pécs—Győr labda- i rúgó-küzdelem. A szurkolók mindkét táborban örülnek, mert ebben nemcsak az az öröm, hogy újra találkoztunk, hanem, hogy az első osztályban! Miközben az izmok bemelegednek, az agy is dolgozik. Latolgat, tervez, számolgat. Hogy mit? Elindultunk lencsével és tollal kifürkészni, hogy a fizikai előkészület alatt mi bujkál ott a labdarúgók agytekervényeiben, mig a játékvezető magára ölti a fekete Inget. ▼ARI Rokonszenves, sötéthajó fiú próbálkozik a csíkos kapufák közé helyezni a labdát. Egyszer, kétszer, háromszor. Mindig sikerül. Kezdünk félni tőle, mert az „ellenfél csapatába” tartozik. Mikor a nevét is megtudjuk, mindjárt világos az összefüggés. Vári György, — a magyar nemzeti bajnokság első osztályának góllö- vő-lista vezetője. — Igen, kereken tíz gólt sikerült rúgnom eddig, mint újonc NE I-es csatár. — Ma hánnya! szeretné ezeket gyarapítani? • — Természetesen, hogy ilyen terveim vannak. Minden csatár gólszerzési vággyal lép pályára. A jóhírű, kemény pécsi védelem persze keresztülhúzhatja számításaimat. — Véleményem szerint, sajnos nincs győzelmi esélyünk. Jó csapat a Pécs, rutinosabb, mint mi, és különösen otthonában mindezt még fokozott lelkesedéssel is megtoldja. Remélem, sportszerű párharcot vívok Kocsis Ernővel, aki már nagyon sok csatárnak megnehezítette a dolgát; — Végeredmény? — Döntetlen lesz! Rádi Lajos jól ismert, szőke feje bukkant fel az aluljáróban. A pályára tart. Megállítjuk és rárontunk kérdésünkkel. Mit vár a talál kozótói? — Tartok tőle. A győri fiúk jól rúgják a labdát és keményen véde keznek. De mégis az az érzésem, mi győzünk! Aztán következett az izgalmakban, kellemetlen és szép élményben bővelkedő 90 perc. örültünk és csalódtunk, mérgelődtünk és tapsoltunk. A végét jelző sípszó után a sártól tarkára festett, csapzott hajú labdarúgókat Ismét szóra kértük; — Ugye, nem ok nélkül tartottam a győri fiúktól?! — kezdi Rádi Lajos. — Majdnem elvitték mindkét pontot. Mi jobban mozogtunk mezőnyben, de — beigazolódott, mire gondolatban számítottam — a csúszós talaj jobban kedvezett a szoros védekezésnek. Nehéz Ilyen körülmények között a tómadásszö- vés, RADI Most Várié a szó: — Látja, nem sikerült ma délután megugranom a góllövők mezőnyétől. Jobb volt a Dózsa minden tekintetben, de a tiszta helyzetek alapján a mérkőzés mégis nekünk állt. Elsősorban a 11-essel, de nem beszélve arról a meghökkentő ügyetlenségről, amivel a második félidő első percedben közelről fölélőttem. A pécsi védelem kemény, néha kicsit túl kemény volt. — És mint a 11-es előtti összecsapás „résztvevője”, mennyiben tartja jogosnak Virág sporttárs ítéletét? — Hát, tulajdonképpen minden büntető jogos, amit a Játékvezető megítél — mondja okos diplomáciával és egy kicsit cinkosan ránknevetett. al S’xábaka'z'zufiki A PÉCSI RADIO 196«. december 6-i, keddi műsora a 223.9 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Bánáti kóló. A 3004/3-as kormányrendeletről... Munkás hétköznapok krónikája... Hírek, tudósítások. Jaksics Antal énekel. .: 17.30: Német nyelvű műsor: Das schönste Blümlein. Népdal. Herold-duó. An den Mond. J. W. Goethe Előzzük meg a baleseteket! — Kommentár. Barejmena. Polka; Nagyhajmási fúvószenekar. Hírek, tudósítások. Jobbágy Nóra németül tanul. — Karcolat. A Kretzer—Móser-duó énekel. 18.00: Tavasztól—télig. Könnyű zene. 1. Schubert: Tavaszi felhők az égen. (Réti József, Melis György), 2. Berente: Tűz piros virág. (Kovács Erzsi), 3. Lajtai: Hol van az a nyár. (Visszhangegyüttes). 4. Behár: Szállnak a darvak. (Kiss Márta), 5. Kemény: Keringő-egyveleg. (Gyurkovics Mária). 18.25: A Szovjetunióban tanult. — Beszélgetés Moskovitz János mér nőkkel. 18.35: Ifj. Darázsi István KISZ- tltkár. — Gazdagít István írása.. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Munka után. Zenés összeállítás. — Télapó a stúdióban. 20.00: Műsorzárás. színház: Kamaraszínház: A kertész kutyája (Déryné-bérlet, délután 4 órakor). MOZI: Park: Noszty fiú esete Tóth Marival (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Diplomácia óh! (5, 7 és 9 órakor).' Petőfi: Diplomácia óh! (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Mtkojan Mexikóban, Reg gél, 22. sz. világhiradó. Korunk vá' rosa. (Előadások 11 órától 3 óráif folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A Fekete-tenger lánya (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Háború é£ béke II. (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Fehér rénszarvas (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Kisfiúk (7 órnkor). Május 1. (Vasas n.): Rovere tábornok (7 órakor). Kossuth (Mohács): A próba folytatódik (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Arcnélküli város (8 órakor). Táncsics (Siklós): Hruscsov Franciaországban (8 órakor). $ A Gépipari Tudományos Egyesület Pécsi Csoportja 7-én, szerdán délután háromnegyed 7 órakor a TIT Bartók Klubjában (Janus Pannonius u. 11. sz.) tartja klubdélutánját, melynek keretében ,.24 óra a Renault Autógyárban” című filmet vetíti. A Magyár Kémikusok Egyesülete Pécsi Csoportjának rendezésében 7-én, szerdán délután 6 órakor (Janus Pannonius u. 11. sz. alatti az MTESZ helyiségében dr. Ádam Borpeczky (Wroczlaw, Technische Universität Anorganisches Intstl- tut.) „Über die Strucktur der Ab» sorbzions-Spektern von Uranyl- verbidungen” címmel előadást tart. (Tolmácsolva). TÁNCISKOLA kezdődik ma fél 8 órakor a KPV- DSZ Művelődési Házban. Vezeti: Hermann Mi újság a sportvilágban? Totóeredmények: x, x, I, x, 2, l, 1, x, l, 1, 1, x. * Villányban játszották le az év utolsó megyebalnoki mérkőzését, ahol a helyi csapat 2:1 arányú győzelmet aratott a Pécsi Porcelán Kevés gól, közepes színvonal a labdarúgó NB I. e heti fordulóján Mezőnyben aránylag megnyugtatóan mozogtak a pécsi csatárok, de kapura kevés ve ,zélyt jelentettek. ’óbb érdekes találkozóra került - a labdarúgó első osztály vasárp! fordulója során. Ezek közül -melkedett az örök rangadó, az PK -Újpesti Dózsa találkozó, iclyen a szerdái mérkőzéstől fáit lila-fehérek és az MTK fordában visszaesett csatársora, m tudott egymással megbirkóz- \ Itözeoes színvonalú mérkör - '•öntetlen született, A fordu- meglepetései hozta a Bűne/.« Honvéd nngyr rónyú gyö- rne a Ferencváros felett. A Hon- :! együttese különösen az első Időben mutatott ötletes, lendüle- t;irri.H cl ójátékával nagy sikert itolt. és négy gólt lőtt a torta:os ferencvároei védők mellett. Vasas csapata iámét biztos gyö- met aratott, ezúttal otthonában etette kétválba a Dorogi Bá- isz együttesét. Ezzel a p!ros- .;tk a tabella előkelő második yét foglalták ' el. Izgalmakban velkedő találkozót hozott a két ■ephai* *ó,' a Debrecen és Dtós- 5r küzdelme. Debrecenben, nyha iramú színvonaltalan já- • után két gyors góljuk révén a -wsebb hazaiak magukfelé forrták a mérkőzés sorsát. Ezzel tereséggel a diósgyőri csapat r prö-t-m 'rr’V.M'H í z edésr melytől. Egy év után n Csepeli •a? labdarúgóinak végre sikerült ionukban is győzelmet »ratniok n alacsony színvonalú méritőzé- Rotten biller góljával mindkét ltot megszerezték a '^nval vjász együttesétől. A szegedi gátnak most eem sikerült otthon legyőznie Salgótarján együttesét. A végig hatalmas iramú mérkőzésen, bár lényegesen többet támadtak, meg kellett elégedniök a döntetlen eredménnyel. Szintéin döntetlent hozott Pécsett a Pécs—Gyűr találkozó is. A forduló eredményei: MTK—U. Dózsa 0:0, Budapesti Honvéd—Ferencváros 4:2 (4:0). Góllövők: Nógrádi. Ticáiy (2), Cserjés, 111. Frld- manezky, Albert. Vasas—Dorog 2:1 (1:1). Góllövök: Borsos, Farkas, 111. Kertes. Debrecen—Diósgyőr 3:0 (2:0). GóIlövök: Karádi, Csekö, Komlóssy. Salgótarján—Szeged 1:1 (0:0). Gól- lővök: Vasas, illetve Pbrtörő. Csepel—Tatabánya 1:0 (0:0). GYŐR—PÉCS 1.1 (0:0) Pécs, 12 000 néző. Vezette: Virág. GYŐR: Pesti — Borbély, Kalmár, Tamás — Palotai. Orbán — Pló, Horváth, Vári Morvái, Pálfy. Edző: Orczitalvy István. PÉCS: Zengől — Farkad, Kocsis, Bendes — Serédi, Hegyi — Karmrn- di, Rádi, Garami, Dunai, Csupák. Edző: dr. Czibulka Mihály. Az első percek győri fölénye után a hazai támadások lassan kibontakoztak. Kamondi, Csupák, majd Dunai jelentett veszélyt Pesti kapujára. A sorozatos hazai ro- hiimozásokat csak néha szakították meg gyors győri előretörések. A 39. percben Duna! biztató helyzetben mell? lő. A félidő utolsó perceiben is még több helyzet adódott a hazai csatárok előtt, akik azokat nem todtáfc értékesíteni. Szünet után azonnal Vári előtt adódott hatalmas helyzet, aki egész közelről Zengői kapuja fölé lőtt. Pár pere múlva a másik oldalon Serédi fejelt a győri kapus kezébe. Az 5«. percben egy hoez- szú előrevágott labdára Zengői rosszul futott ki és mielőtt a pécsi védők beavatkoztok volna, Pálfy 12 méterről az üres kapuba gurított. 1:0. Fergeteges tárna dásoa kezdtek ezután a Illa-fehérek és két perc múlva sikerült Is a kiegyenlítés. Garami hozta fel a labdát. ügyesen Dunai elé adta, ‘aki kitörve két győri védő közül, a halsarokba talált. 1:1. Folytatódtak a pécsi támadások, majd egy ellenakció után, a 16-os vonalánál Kocsis és Vári csapott össze, ami után Virág játékvezető érthetetlenül 11-est ítélt. A büntetőt Zengől kivédte. A mérkőzés hátralévő részében mindkét védelemtől sok szabálytalanságot láthattunk. Váltakozó támadások után a győztes gólt már egyik csapatnak sem sikerült megszereznie. labdarúgói felett A gólokat Sasvári, Sákics, illetve Schiller szerezte. Ugyancsak győzelmet aratott a villányi ifjúsági együttes is 3:1 arányban. * A hét végén Békéscsabán rendezték meg a Békéscsaba—Pécs ifjúsági városok közötti tornaversenyt. A találkozón hazai győzelem született, az egyéni versenyt viszont pécsi tornász, Pecze Mária nyerte. Csapatverseny: 1. Békéscsaba 218,25, 2. Pécs 215,85 pont. Egyéni összetett versem/: 1. Pecze (Pécs) 37,29, 2. Filyó (Békéscsaba) 36,55, 3. Lecker (Békéscsaba) 36,30. A sakk NB I-es bajnokság során a listavezető Budapesti Spartacus versenyzői látogattak Pécsre, a Pécsi ^Kinizsi együtteséhez a vasárnapi forduló során. A több mester és mesterjelölt sakkozóval rendelkező fővárosi csapat várt, nagyarányú 10,5:1,5 győzelmet aratott. * Vasárnap délelőtt a Tüzér utcai pályán végeiének az Esti Pécsi Napló labdarúgó Kupa-kitzdelmei. A döntő találkozón a PEAC csapata meglepetésre 3:2 arányú győzelmet aratott a Dózsa II. felett. Az egyetemisták Koller (2) és Kozma góljával már-3:0-ra vezettek, amikor Csordás és Halasi már csak szépíteni tudott az eredményen. A PEAC labdarúgói a látottak alapján megérdemelt győzelmet arattok. Mivel szombaton a Pécssza- bolr.si Bányász 3:1 arányú győzelemmel hagyta el a pályát ti Pécsi Vasas csapata ellen, a torna végeredménye lay alakult: 1. Pécsi EAC, 2. Pécsi Dózsa II., 3. Pécssza- bolcsi Bányász, 4. Pécsi Vasas. Megyei ifjúsági labdarúgá-válogatoltunk újabb győzelme Baranya—Somogy 3:1 (1:1) Kaposvár, 600 néző, vezette: Bihari. Baranya: Erdősi — Faiikas, Fenyvesi, Kondorost — Imrő, Németh — Bérezési, Treuer, Lutz, Haris, Szeidl Somogy: Mészáros — Szalai, Szabó, Nagy — Szokol, Szabó I. — Martin, Takács, Bene, Mike, Lieber. A somogyiak fölényével Indult a mérkőzés és Bene nagyszerű góljával vezétéshez is jutottak. Az első negyedóra után a jobb fizikumú baranyaiak Haris révén kiegyenlítettek. A II. félidőben kialakított nagyobb fölényük révén Fenyvesi szabadrúgásból elért góljával a vezetést is megszerezték. .Pár perccel később a somogyi védők Liftzot gólhelyzetben szabálytalanul akadályozták. A büntetőt Fenyvesi értékesítette. A baranyai fiatalok ezzel veretlenül csoport- bajnokságot nyertek. A IV. csoport végeredménye: 1. Baranya 2. Somogy 3. UEFA Hl; 4. Zala 3 3 — — 6:1 • 3 1 1 1 6:6 3 — 2 1 6:8 3—12 7:10 Sok résztvevő a PEAC asztali- tenisz versenyén Vasárnap délelőtt a PEAC kitűnően sikerült megyei asztalitenisz- versenyt rendezett a KlSZ-kang- resszus tiszteletére. A küzdelmekben 180 versenyző vett részt, ebből mintegy hatvanon a férfi Ifjúságiak mezőnyében. Részletes eredmények: Nyílt férfi egyes: 1. Horváth (PEAC), 2. Horváth (Vörös Meteor), 3. Balázs (Urán SC). Kizárásos férfi egyes: 1. Kocska (Pécs- szabolcs), 2. Fonó (PEAC), 3. Pető (Siklós). Férfi Ifjúsági egyéni: 1. Fischer (Vörös Meteor), 2. Hegedűs (Vörös Meteor), 3. Farkas (Postás). Női egyéni: 1. Pozsárkóné (Urán SC), 2. Kovácsné (Urán SC), 3. Pápai (Leőwey Gimnázium). Női ifjúsági egyéni: 1. Szirom (Leőwey Gimn.), 2. Ottó (Leőwey Gimn), 3. Pápai (Leőwey Gimn.), Pécsi VSK—Kiskunhalasi MEDOSZ 13:7 Több, mint ezer néző előtt zajlott le vasárnap délután a Kiskunhalasi MEDOSZ—Pécsi VSK múlt héten megtartott ökölvívó meghívásos találkozójának visszavágója. A pécsi fiúknak sikerült a visszavágás a múltheti vereségért. Csak egy-két mérkőzés érte el a kívánt színvonalat. Részletes eredményei:: Fodor L. pontozással győz Major ellen. Mindhárom menet a pécsi fiú fölényét hozta, aki még mindig nem árul el meggyőző formát. 2:0. Fodor Gy. pontozással győz Szűcs ellen. Változatos mérkőzésen az okosan versenyző Fodor hallatlanul sok ütését a vendégfiú meglepő szívóssággal állta. 4:0. Peti B. pontozással győz Molnár felett, a két még rutintalan fiatal vei-scnvzö eléggé passzíváin öklözött. A pécsi fiú csak a harmadik meneti hajrával győzött. 6:Q. Mairosszéki pontozással vereséget szenvedett Oben dóritól. Alacsony színvonalú, gyenge mérkőzést vívott a két ökölvívó. 6:2. Peti L. pontozással gvöz László ellen. Nagyon kemény mérkőzésen, szoros küzdelem után a pécsi fiú megérdemelten győzött. 8:2. Gábor pontozással vereséget szenuedett Szűcstől. A dulakodással teli, gyenge mérkőzésen, mindkét versenyző csak kevés tiszta ütést tudott elhelyezni. 8:4. Be- reczki—Simon döntetlen. Az est legmagasabb színvonalú,- rendkívül kemény találkozóján, a két kitűnő versenyző Izgalmas küzdelmet ví- ix eredmény Igazsága*, te*. Lőrinc pontozásos győzelmet aratott Süveges felett. Két gyenge ökölvívó találkozója. 11:5. Horváth Nándor ellen Méhes feladta. A kiskunhalasi fiú az első percektől kezdve menekült és még mielőtt ütést kapóét volna, feladta a küzdelmet. 13:5. Blandl feladta Halász ellen. Az. első összecsapás után látva a vendé,-'öklöző tudásbeli fölényét, az edző feladta a mérkőzést. 13:7, ke i Marosszéki (Pécs) és Obendorf, bár alacsov ■ i,*5ss sat mével végződött. Fischer, a Pécsi Vörös Mete kétséges versenyzője biz ei/ouonak az ifjúságiak me: ben „ PEAC Kisz-kongr ■ ere riridcrat asztalU versenyén. A labdarúgó NB I. Mása: 1. U. Dózsa 11 8 2 1 23:10 2. Vasas 12 7 3 2 30: l(j 3. MTK 12 8 1 3 28:18 4. Salgótarján 12 7 2 3 24:12 5. Ferencváros 12 7 2 3 29:18 6. Szeged 12 5 5 2 21:18 7. Csepel 12 3 7 2 14:1b 8. Győr 12 3 4 5 25 ‘19 9. Bp. Honvéd 12 3 4 5 20:23 10. Pécs 11 2 5 4 15:18 11. Tatabánya 12 2 3 5 13:21 13. Dorog 12 Z 4 ti 19:26 13. Debrecen 12 2 2 8 9:28 14. Diósgyőr 12 2 10 9:36 15 17 17 16 16 15 13 10 10 9 9 8 6 2 dunántúli napló A Magyar Szocialista Munknsp; Baranya megyei Bizottsága Felcva t mégyei tanács lapja, teieiös szerkesztő: Vasvári Fér Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly nx 68 kiadóhivatal József Attila u. 10.______Trafón: 15-32. ir>-33. PÉ CSI SZIKRA NYOMDA- “5?.. Munkácsy Mihály u. in. i _..„J*5**Í** * Magyar Posta. Előfizethető a hely! onstahlvatal _ ' • ná! és kézbesítőknél. ElCLzetési díj i hónapra láj-n ]