Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-17 / 271. szám

6 NAPLÓ I960. NOVEMBER 17. w Uj edzőképző tanfolyam indul A tavalyinak duplájára emelkedett a hallgatók száma November 19-én — reggel 8 óra­kor — a megyei tanács kultúr­termében megkezdődik az 1960/61. évi edzőképző tanfolyam. A Test­nevelési Főiskolán belül, egy kü­lön edzőképző intézet Irányítja az edzőképző tanfolyamokat s ez­zel lehetővé vált, hogy az elmúlt évi 20 hallgatóval szemben — az idén 43 fő hallgathassa végig a segédoktatói tanfolyamot. A me­gyei TST Jillek Emil testnevelőt bízta meg a tanfolyam vezetésé­vel. A megyei TST felhívása nyomán » különböző sportágakra szép számmal történt jelentkezés, de a kötött létszám miatt a most be­induló tanfolyamra nem tudtak több jelentkezőt felvenni. Akik kimaradtak, azok a következő évre kerülnek előjegyzésbe. A szombaton beinduló tanfolyamon a résztvevők a következő sport­ágakban nyerhetnek képesítést: atlétika, birkózás, kézilabda, latr- darúgás, kosárlabda, tenisz, torna és úszás. Legtöbben a labdarúgás­ra és kézilabdára jelentkeztek, — szám szerint 14—14 fő. örvende­tes, hogy a 30 pécsi résztvevő mellett. 13 vidéki hallgatója lesz a tanfolyamnak. A hallgatók ha­vonként egy alkalommal — ös­szesen kilenc esetben — konfe­rencián vesznek részt és az elmé­leti vizsgák sikeres elvégzése után, kéthetes gyakorlati táborozásra mennek. A táborozás befejeztével ».segédoktatóiM minősítést nyer­nek. A tanfolyam hallgatósága kivé­tel nélkül volt, vagy jelenleg la aktív sportolókból tevődik össze. Pl. a labdarúgók közül Itt tanul Karácsonyi János, a BTC, Hor­váth László, a Pécsi Dózsa, Her­nádi (Herbszt) János, Lendval Miklós, Horváth József (Fiola) és Szurofka Ferenc a PVSK, Szám Frigyes a Komlói Bányász és Ker­tész Tibor, a Pécsi Bányász lab­darúgói, a PEAC teniszezője, Ta- mássy Lla és még sokan mások az Ismertebb sportolók közül. A megkérdezett hallgatók szinte egy­behangzóan azt válaszolták, hogy , azért jelentkeztek a tanfolyamra, mert a sport szerelmesei és az aktív sportolás befejezése után sem tudnak megválni a sportpá­lyáktól. Mivel a megyei TST Irány­zata az volt, hogy bizonyos terü­letekre helyi ismeretekkel rendel­kező olyan egyén kerüljön, aki­nek „szívügye” 19 a terület ered­ményes sportja — örömmel fogad­ták annak a nyolc főnek a jelent­kezését Komlóról, akik hét sport­ágban kívánják elvégezni a segéd­oktatói tanfolyamot. A falvak sportját az eddigiek folyamán, sok helyen kiörege­dett, sportszerető egyének Irányí­tották, akik semmilyen szakmai képesítésed nem rendelkeztek. A falusi sportmunka szakszerű vi­tele szempontjából komoly érté­ket Jelent, hogy a lövőben olyan egyének veszik át fokozatosan a szakvezetést, akik a tanfolyamo­kon kiképzésben részesültek. A tanfolyam sikerének érdeké­ben a konferenciákat a város leg­kiválóbb tanárai tartják. A me­gyei TST sokat vár a tanfolya­moktól, többek között azt, hogy úgy a városunkban, mint az egész megye területén mutatkozó szak- emberhiány rövidesen megszűnik a kosárlabda, torna, kézilabda, at­létika és a tenisz területén, Újra felfelé ível a Hellyel késilabda sport A sportkedvelők még élénken emlékeznek arra, hogy a sellyel női kézilabda-csapat néhány évvel ezelőtt még a bajnoki elmért küz­dött. Ezután törés állott be szakosztály munkájában, mivel az utánpótlás képzésére nem fordí­tottak kellő gondot. Férficsapatuk Is rövldebb kihagyás után cs ebben az évben kapcsolódott be a bajnokság küzdelmeibe. Sellyén a kézilabda-sport népszerűségét bi­zonyltja, hogy bár a szakosztály az utóbbi időben keveset fejlődött, a közönség azonban ennek elle­nére kitartott mellettük és olyan mérkőzésen Is lelkesen buzdította a csapatot, amikor már biztos volt a vereség. Ez év őszén ismét meg­alakult a községi sportkör és a szakosztály, élére új edző került dr. Bertha Pál személyében, aki eddigi tapasztalatait a következők­ben foglalta össze: — Megmondom Őszintén, nem hittem volna, ha nem magam ta­pasztalom, mennyire szeretik a sportot a községben. Kezdetben a megfelelő szakosztályi élet és a megfelelő utánpótlás kialakítását tartottam a legfontosabbnak. Az előzőben értünk Is el eredménye­ket, az utánpótlást pedig az edzé­sen megjelenő 35—40 fiatal bizto­sítja. Nagy segítség ezen a téren, hogy az általános Iskolában Vlncze Lajos személyében szakképzett testnevelő foglalkozik a fiatalok­kal és az Iskola Igazgatója Petries Solymosi Egon előadást tartott Kisasszonyfán A taítúrigény. a «port iránti ér­deklődés, vagy a kíváncsiság zsú­folta így egy terembe össze a falu népét itt Kiasszonyfán? Ki tudná ezt most megfejteni. Tény, hogy eljöttek a meleg hívó szóra a már korán szürkülő ut­cácskák sarán át, a novemberi esőben a falu statisztikailag nyil­vántartott 986 lakója közül 187-en. Minden második ember. A pécsi tekéxők osxtályoxóra késxulnek Utolsó erőpróbára készül két pécsi egyesület tekecsapata, hogy a Budapesten sorrakerülő osztá­lyozó mérkőzésen eldöntse, kik kerülnek fel az NB n-be. Az or­szág 21 legjobb helyezést elért csapata a megyei bajnokságban 19-én. 20-án méri össze erejét, hogy eldöntse, ki a négy legjobb, akik eredményeik alapján jogot nyernek az NB IX-ben való sze­replésre. Ez év tavaszán Baranya, Somogy, Zala és Tolna megyék részvételével összevont megyei bajnokság keretén beiül 12 csapat indult el nemes vetélkedésben, hogy a bajnokság végén a három legjobb helyezett részt vegyen azon az osztályozón, melyen el­dől, kik azok, akik jó eredmé­nyeik alapján jogot nyernek az NB n-bem való szereplésre. A bajnokságból ugyan még egy for­duló van hátra, de az első három helyezett már olyan nagy pont- különbséggel vezet, hogy az első három helyet már elvenni nem le­het. Az összevont megyei bajnok­ság első három helyezettjéből ket­tő pécsi, az Építők és a BTC, egy kaposvári, ugyancsak Építők. Így ez n két péeal csapat képviseli majd Baranya színeit Budapesten 18-én és 30-án az osztályozón. Kézilabda teremknpa az általános iskolások részére A városi általános Iskolai soprt- tanacs rendezésében november 19-1 kezdettel a PVSK sportcsar­nokában Indul meg ez a nagysza­bású versenysorozat fiú- és leány- csapatok részére, melynek megren­dezéséért csak dicsérni lehet a rendező szervet. A kupa küzdelmeiben 12 fiú- és • leányceopat Indul. Nagyon meg­lepő, hogy Jó egynéhány Iskola, amely kifogásolta a versenyzési lehetőséget, elfelejtette a nevezé­sét elküldeni, így többek között a Felső-Vámház, Petőfi, Mátyás Idr. utcai, kertvárosi, pécsbányatelepl Ágoston téri. Alkotmány utcai Is- koláJk. A küzdelmeket a fiúknál és a leányoknál te két csoportban bo­nyolítják le, hét szambát, illetve vasárnapon keresztül. A járási labdarúgó-bajnokságok eredményei Pécsi járás: Kővágószőlős—Htrd 1:3, Egerág—Ujpetre 2:1. Vókány— Szervtlőrinc 2:1, Baksa—Blcsérd 2:1, Bü Kkösd—Olasz 1:8. Siklósi járás: I. osztály: Siklós H.—Palkanya 2:0, Beremend II.— Matty 2:1, Nagyharsány—Magyar- bóly 3:0, n. osztály: Kis harsány— Siklósi Faipart 3:5, Nagyharsány II.—Drávaszabolcs 1:1. Sásdt járás: Mágoca—Magyarszék J:l, Hcgyhátmaróo—Baranyajenö 4:0. Csikó,'tőttócá—Oroszló 3:i, Vá- aá rosdombó—Ma gyarhertele nd 2:0. Sásd—Gerényes 8:1. Bodolyabér— Hetvehely közlekedési eszköz hiá­nya miatt elmaradt. Pécsváradi járás: Hosszúhetény ‘-Máriakéménd 10:1, Hidas—Nagy- pali 3:1, P éra várad—Geresd 9:0, Szederkény—Fazekasboda 4:0, a Berkesé—Erzsébet kedvezőtlen idő miatt elmaradt. A sellyel járási bajnokság őszi végeredménye: Mikor megteltek a széksorok, mikor a terem minden centije már gazdára talált, valaki kitárta a szomszéd szoba ajtaját, hogy han­got engedjen a kintrekedtekhez. Hogy mindenki hallja ott a fekete hajú férfi visszaemlékezéseit, a vö­rös salakon lezajlott felejthetetlen küzdelmekről. A háború előtti erő­feszítések, sikerek zökkenőiről és a felszabadulással feléje hulló ezer lehetőségről. Egy dolgos, eredmé­nyes atléta-pályafutás rajzolódott ki lassan ott a zsúfolt terem csendjében Solymosi Egon elbe­szélése nyomán. Lehet, hogy az előadás élményé­nek hatására nem bővül ldsasz- wzonyfalval a „kékzakósok” tá­bora, de az ottlévők vatameny- nyien példával alátámasztva meg­győződtek arról, hogy minden ki­vívott eredményt csak kitartó munka és sok lemondás hoz, és minden így szerzett siker örömet Jelent. Tehát megéri. így van ez az élet minden területén is! Megbővült sportlstnereteiken kí­vül, ezzel az igazolt tapasztalattal gazdagodva tértek haza a késő estébe nyúló kérdés- és válasz- sorozat után. A Megyed Könyvtár ismeretter­jesztő előadásokat tart a megye kisebb falvaiban, ahova a TIT munkatársai még nem jutottak el. Solymosi Egon, volt kitűnő atléta, Dunai János labdarúgó és Halász László az úszószövétség tagja tart élménybeszámolót pályafutásáról és a római tapasztalatairól. Az ed­dig megtartott hat előadás lránt a várakozáson felüli érdeklődés nyilvánult meg megyénk íalvai- han, ahol hasonló esemény eddig még nem történt. Szőke község kivételével minden helységben száz fölött volt a hallgatók száma, de Hobolon százötvenen, Kis­asszonyfán pedig a kitűnően szert vező Kata József tanító szavára — több mint száznyolcvanán jöttek el az előadást végighallgatni. S az előadók minden községből újabb meghívással térnek vissza. Reméljük, az előadás eléri célját, s a falvak fiataljaiban felkelti az érdeklődést'- a sport lránt, s meg­szeretteti azt. (SOMOGYVART) Péter is Igen kedveli a kézilabda­sportot. Meglepett, hogy a sport­kör elnöksége milyen élénk figye­lemmel kíséri a szakosztály mun­káját, valamint nagyon örvende­tes, hogy Pápay Jenő sporttárs is­mét kezébe vette a szakosztály ve­zetését, akinek eddig Is sokat kö­szönhetett a sellyel kézilabda­sport. — Megelégedett a Játékosokkal? — A játékosok szorgalmasak és lelkesen látogatják az edzéseket. Célom volt, hogy a szakosztály életébe bekapcsoljak egy-két olyan sportolót, akik elkedvetlenedtek az egyenetlenkedések miatt. Ez eddig részben sikerült és eredmé­nye már az őszi forduló utolsó mérkőzésein Is megmutatkozott. Külön meg kell dicsérni a lányok közül Csöndör Zsuzsát, Tölgyesi Olgát, Szlávik Máriát és a fiúk közül Varga Jánost és Vass Ist­vánt. — Milyen tervei vannak a jövő­re vonatkozóan? — A tavasszal meginduló bajnok­ság előtt, elsősorban társadalmi munkával a pályánkat kívánjuk rendbehozni és szeretnénk az idei­nél valamivel jobban szerepelni. Ezenkívül célunk az, hogy a kör­nyező falvakban segítséget nyújt­sunk az új kézilabda-csapatoknak és részükre járási bajnokságot ren­dezzünk. Mindezekből látszik, hogy a sely lyei kézilabdások végre rátaláltak arra az útra, melyen haladniuk kell és most már rajtuk múlik el­sősorban, hogy edzőjük és saját elképzelésük valóra váljon t- yfi ­Baranya megye válogatott sakkcsapata az eOmült héten Tolna megye leg­jobb sakkozóival mérte össze ere­jét a Dél-Dunántúli Kupaverseny során. A verseny nagy küzdelem után baranyai sikert hozott, mivel csapatunk 8:4 arányban győzött. Pontszerzők (nyert): Molnár. Ha­vas, Sánta. Hetényi, Szabó János, Pusztafalvi és Éppel; (döntetlen): dr. Sándor és Kovácsics. A Dél-Dunántúli Kupa állása a következő: 1. Zala megye 5 mérte. 3S,5 p. 2. Baranya m. 5 mérk. 30,5 p. 3. Somogy m. 4 mérk. 2S,0 p. 4. Tolna megye 4 mérk. 13,0 p. Hol mOvelidiiink ol álak ázzunk* ? Időj sírás jelentés Sporthírek L OSZTÁLY: 1. Vajsdó 4 4-------12:2 8 2. Seljye 4 3 — 1 14:7 < 3. Csányoszró 4 1 i : M 3 4. Sásnod 4 1- 1 02 2 5. Csotxrira 4 — 1 3 3:10 1 6. Zádor törölve B. OSZT ALT: 8 8— 1 8:4 S 3 — 3 12:8 5 2 — 3 15.-9 A pécsváradi járási bajnokság állása 1. Vejtí 2. Besence 3. Majiáthp. 4. Magyartél. 5 1 — 4 7:18 2 5. Bogádmindss. 8-------5 8:1« — Versen van kívül: 3. Vajadé IL . S 4 — 1 1«:« 8 A szigetvári járási bajnokság 1. Hidas 10 9 — 1 40:8 18 2. Szederkény 10 8 I 1 48:12 17 1. Szlg. Vasas 8 7 — I 38:2 14 3. Péesvárad 0 7 — 2 31:10 14 2. Nagydobsza 8 8 1 3 15:8 11 4 Hosszúhet. 10. 7 — 3 39:20 14 2. Boldogasszf. 8 4 9 1 18:10 11 5. Véménd 10 8 — 4 35:20 12 4, Szentegát 8 5 — 3 23:18 10 8 Fazekasboda 10 4 — 6 15:28 8 5. Somogyhatv.* 8 3 — 3 16:9 8 7. Geresd \ 10 3 1 8 10:32 7 6. Hóból 8 2 — 5 5:28 5 8. Naeynall 10 2 a 6 16:23 6 7. Ktehásaágy 8 2 — 8 14:27 4 9. Máriakéménd 8 2 1 5 10:38 5 8. Szullmán* 8 3 1 5 13:18 3 10 Berkesei 9 2 — 7 5:29 4 9. Somoayapátl 8 I — 7 8:37 3 11. Krasébet «2. Keke<*3 10 \ T * * 8:40 itesalépett, 1 • jelzett csapatoktól 2—2 büntető­pont tevőn**« A Baranya megyei Kézilabda Szövetség játékvezetői és edzői ta­nácsa Játékvezetői és gyakorló ed­zői tanfolyamot Indít. A Játékve­zetői tanfolyamon részt vehetnek mindazon személyek, akik betöltöt­ték 17. életévüket és eddig valami­lyen módon legalább egy évet mű­ködtek a kézilabda sportban. Je­lentkezni lehet a tanfolyamra a szövetség hivatalra helyiségében (Pécs. Széchenyi tér 8.) hétfőn 17— 1* óráig 1960. november 21-ig bezá­rólag, vagy írásban (név és lak­hely megjelölésével) bármikor a fenti határidőig. A Baranya megye—Somogy me­gye Dél-Dunántúli Kupa-versenyt november 20-a helyett december 11-én tartják meg közbejött tech­nikai akadályok miatt. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanára lapja. Felelős szerkesztő: Vasvárt Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapki adóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség ée kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 13-32. 15:33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA- Pécs. Munkáray Mlihély u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Post«. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. ■őflwrtéKi díj 1 hónapra He- Ft. Várható időjárás csütörtök estig: az évszakhoz képest enyhe idő. Ma országszerte, holnap főleg ke­leten erősen felhős Idő, több felé esővel, megélénkülő északnyugati, északi szél, helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2—plusz 7, leg­magasabb nappali hőmérséklet holnap 9—14 fok között, Csak vasárnap jelöli ki az osztrákoV elleni csapatot a szövetségi kapitány Az osztrákok ellen készülő ma­gyar labdarúgó „A” válogatott szerdán a kora délutáni órákban a KISTEXT-pályán kétkapus ed­zőmérkőzésen vett részt. Az eMen- fiél a BLSZ válogatott volt.. A-válogatott—BLSZ-válogatott 9M (1.-0) J Az A-válog«tott ebben az össze- áüításlxin kezdett: Grosics — Só­E heti totótippfeink 1. Magyarország-Ausztria Népsport Népszab. 1 1 D. Na 1x2 U5 1 X 1 3 2. Atalanta—Leceo 1 1 1 X 1 3. Bari—Spal 1 X X 2 1 X 1 X 4. Fiorentina—Lazio 1 X 1 1 5. Juventus—Bologna 1 X 1 1 1 6. Lanerossi—Torino 1 X 1 1 2 1 X 7. Milan—Internazionale 1x2 1 X 1 1 3 8. Róma—Padova 1 1 1 2 1 9. Sampdoria—Napoli 1 X i i 1 10. Udincse—Catania 1 1 1 X 1 11. Monaco—Re. paris I 2 2 X 1 X 1 2 12. Limoges—Belms 1 z 8 2 1 2 X vári, Bundzsák, sárosi— Sólymos Borsányi — Sándor, Göröcs, Tich Monostori H., Fenyvesi dr. Nagy iramban, szinte hajnol légkörben kezdődött a mérkőzés A BLSZ együttese teljes -srőbede bással küzdött, óriási akarássí harcolt, s az első félidőben ke moly, nehéz ellenfélnek bizonyul Az összeállítás a második félldC ben ez volt: Török — Kovács III Sóvári, Sárosi — Bundzsák, SolJ mosi — Sándor, Göröcs, Alber Tichy, Fenyvesi. , Azonnal átvette az Irányítást a A-válogatott, s most egyik szé támadás a másikat követte. BLSZ válogatott egyre jobban k fulladt, a átengedte szinte égés területét az A-csapatnak. A kilenc gólon végeredménybe Sádor (3), Bundzásk (2), Göröci Tichy (il-«sből), Albert és Monot tori H. osztozott. Az edzőmérkőzés után Báró- Lajos szövetségi kapitány elmoji dotte, hogy az osztrákok ellen pá lyára lépő tizenegyet csak közvej lenül a mérkőzés előtt, tehát va Bárnap délelőtt jelöli ki. Fájdalommal tudatjuk, ^ hogy szeretett Jó férj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon Tisza Kálmán nov. 14-én 61 éves ko­rában váratlanul 'elhunyt. Temetése nov. 18-án, pénteken fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. 032 Elveszett a Hűvös­völgy és Szigeti vám környékén 9 hónapos fölér, hím foxi ku­tya. Hollétéről juta­lom ellenében kérek értesítést. Váradl, Sza- badság u. 1. 20 512 Gyermektelen orvos­házaspár albérleti szo­bát keres. Dr. Fend- ler. Tel.: 12-65. 302 Hálószobabútorok, szekrények, ágyak, asztalok, konyhaszek­rények, éjjeliszekré­nyek, sezlom, ebédlő­szekrény. 9telázni, szé- ' eladók. — HALÁLOZÁS. Felejthe tétlen jó férj, édesapa, após, kék olcsón nagyapa, dédapa és kedves Doktor Sándor 57. tíz­rokon Hclmrlch Miklós nyug- !?:----------------35? dí jas (pécsszabolrsi lakos) nov. ®ú‘®ro*2„. 15-en 88 éves korában rövid j0lCt Kékek, fotelok, szenvedés után elhunyt. Te- párraágyak, ’ szekré- metése nov. 17-én 3 órakor "y«k- fürdőkályha és lesz a pécsi köztemetőben. henRer’ í3,eU“<*rtny­133 Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­eladó részletre te. Kls- kerrazt u. 13. 323 Konyhabútor, hálóbe­rendezés, sodronyok, elóuzobafal. ágyak, „ szekrények, varrógép, azoknak, akik Marton Péter kályhák eladó. Feisö- elhunyta alkalmával bármi vámház u. 2. Oziet­módon részvétüket nyiiváni- ííW9/*------------ *5? . «táv Eladó világos háló­_ , ,, ... szobabútor betéttel. Gyászoló csalad. József Attila a. 33. 026 Ml Háromszobás össz­komfortos, Üdülő mel­letti önálló házamat elcserélem hasonló méretű öröklakásért. Tel.: 26-60. 332 Albérlő férfi szobatár­sat keresek, fürdőszo­ba használattal. Cíin: Tel. 49-85. _________334 Há lószobabútor, kom- btnáltszekrény, reka- mlé, fotölyök, kony­habútor eladó. Fém­iparinál. Őrlet. 835 Kovácstclepen telő alatt lévő befejezetlen ház eladó, vagy Pécs- újhegy környékén lé­vővel elcserélem. Haj­nalka utca 8. szám, 337 Eladó egy Igen jó ház­őrző puli Jutányos áron. C. Pécs, Mind- szent u. 10/2. Jalcabfl László1_ ____________338 Ar atógépeket, fűké*- szálógépeket most sze­rezze be. Gazdagnál, Szentlőrlnc. 340 Ház eladó. beköltözhetően SzöUŐ u. 45. 339 Belvárosban kertes családi ház fele be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Lyceum u. «Ai MMS» Könyvszekrény és eg nagy férfi szekrénj 3 db lószőrmatrac el adó. Csokonáné, Len ke u. 4. 1/3. délutá 15 órától. 34 Eladó Vltromat szem felszedőgép .új álla pótban, ugyanott kel tőszobás, összkomfor tos lakást elcserél nénk budapesti ha sonlóért, vagy egyszc bás összkomfortosér Pécs I., Corvin Ott u. 19. 34 Trabantot, újat, ver nék részletre. Cím« két Boltív-közi Htrdf tőbe. 20 sa Elcserélném egy szó bt külön konyhás (gáz zal) társbérlőn lakásé mat magas költségtéri léssel nagyobbra. Pa laics, Koller u. 2. 20 50 Bontásból eredő cse rép, 5 m gerendáit szalufák, léc, deszle és kő eladó. Érdek lődni: Virág u. 20. Ko vács. 34 trógépet, rádiót, har monlkát, gramofon! távcsövet, vülanyborot vát, órát veszek. Wag ncr, Rákóczi út 73/« ma A PÉCSI RADIO 1960. nov. 17-1, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Baranyai táncok. Mi újság Baranyában? Hírek, tudósítások. poszkocsicák. Kinek használ ez.»;? — Kom­mentár. Dallal, szép muzsikával... Nép­dalok, balladák, tamburazene. A falu téli ellátásáról... — Riport. Kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: Loch am Topf. Vidám évődő dal. Hírek innen-onnan. Háziasszonyainknak: A szép párnáról. Am Alex . i. — Induló-dal. Ősz Báron. Jegyzet. Palotabozsoki képek. Polkák. 18.00: Népek dalaiból. 18.15: Juli néni jót akar. — Gyevi Károly Írása. 18.25: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: A Magyar Földrajzi Társaság dél-dunántúli osztályának elő­adás-sorozata. Törpevízművek Délkelet-Dunántúlon, — Gombás Lukács előadása. 19.05 Munka után. — Zenés össze­állítás. — Mi volt a legmulatsá- gosabb eset életében? — Műso­runkban különböző foglalkozású embereket kérdezünk életük leg­mulatságosabb esetéről. Ok mondják el, hogy ők Is és mások is mulassanak rajta — sok zené­vel. 19.50: Hírek, tudósítások; 20.00: Műsorzárás, SZÍNHÁZ: Kamaraszínház: Médeia (este fél 8 órakor). MOZI: Park: A sztyeppék csendjében (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Magasabb elv (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Rovere tábornok (4, fél 7 és 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Északi sarkvidék tundráin, 9 perc, Vörös virág. Ioncserélők, 19. sz. világhíradó. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Szünnap. Építők kultúrotthona: Sas tenger a! át tjáró (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs)5 Szünnap, Rákóczi (Mecsekalja): Az úí véj (7 órakor). Május 1. (Vasas IL): A béke el£ napja (7 órakor). Kossuth (Mohács): Légy jó min< halálig (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Fűre lépni szabad <8 órakor). Táncsics (Siklós): Ellopták a hangomat (8 órakor). Ifjúsági filmszínház: (Leőwey Klára Gimnázium): Miska kalan< jai (6 órakor). A LÉLEK IDEALISTA ÉS MATERIALISTA FELFOGAS címmel tart előadást ma este órakor Pécs város Művelődési H: zában (Déryné u. 18.) dr. Putnoh Jenő, egyetemi tanársegéd. Bel. pés díjtalan, A Kibernetikai Munkabizottsi rendezésében 18-án, pénteken dé után 6 órai kezdette] a MTESZ h< lyiségében (Janus Pannonius i 11.) dr. Kalmár László Kossuti díjas akadémikus, egyetemi tan; (Szeged) „Programozás nélkül mi ködő elektronikus számológép Muszka Dániel tudományos műi katárs (Egyetem, Szeged) „A kö: lekedés automatizálásának néhár kérdése” címmel előadást tart. * A Bolyai János Matematikai Tá sulat pécsi csoportja 10 éves feni állásának évfordulója alkalmáv; ünnepi ülést tart november 19-éa szombaton délután 5 órakqr MTESZ helyiségében (Janus Pai nonius u. 11.). Előadó: Kaim! László, Kossuth-díjas akadémiki (Szeged). Előadásának elme: Sor< zatok és határértékük. * A Közalkalmazottak Szakszerv) zete Baranya megyei Állatorv< Bizottsága, Baranya megye és Pé( megyei jogú város Tanácsa V. I mezőgazdasági osztálya, valamli a TIT agrártudományi szakosztí lya 19-én, szombaton délelőtt fél órai kezdettel a TIT Bartók-klut ban (Janus Pannonius u. 11.) á latorvos-továbbképző napot tar Tárgy: „A nagyüzemi baromfita: tás hygiénés főtételei”. Előad( dr. Kakujc Tibor vezető szaka latorvos. Megjelenés az ügyelet« állatorvosok kivételével kötelező. * A gyárvárosi nőtanács 18-án ] órai kezdettel nők iskoláját tart gyárvárosi iskola fizika termébe: Tárgy: Legenda és valóság a esi lagos égről. Előadó: dr; Csat László egyetemi tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom