Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-20 / 274. szám

8 N API ó I960. NOVEMBER tO­Indul a nagy téli re jtrényversenyünk Mosógépet nyerhet a hathetes versenyen! Ma irtául nagy téli rejtvény- versenyünk. Hat héten keresztüli minden vasárnap más-más terület­re kalandozunk el megfejtőinkkel. Ma a politikai földrajz van soron, ezt követik majd az érdekesebbnél érdekesebb megfejtenivalák. A versenyt a rejtvénysorozat le­térése után értékeljük, tehát egy- egy feladvány megfejtése után nem jutalmazzák a helyes meg­fejtőket, hanem csak a hathetes verseny lezárása után. A verseny értékelését újszerűén végezzük. Minden helyesen megfejtett bekül­dendő sorért 1 pontot adunk, és a hatodik rejtvény után a legtöbb pontot elérők között sorsoljuk ki az értékes díjakat. Az első díjként mosógépet nyújtunk át a verseny győztesének, a helyezettek pedig szintén értékes jutalmakat kapnak. Tehát érdemes résztvennt rejt- vénypályázatunkonl Minden pályá­zónknak jó szórakozást és sok si­kert kívánunkt Utazás a világ térképén « 2 S 4 s 6 r a 9 U <0 « H ifi If ü 2o é 1fc vtr 18 I 79 W/ Mc. b 22 25 24 25 I 26 21 ■ HÉ* 2» 29 io i I 31 M áü íj 53 54 SS 56 ir n 5» 39 4c 8 át 47 43 lÉ 44 Ül ásaS 45 46 m m 4T 48 49 5> $4 52 Í3 ü Ili 1 54 iái 55 VÍZSZINTES: 1. Az algériai ide­iglenes kormány miniszterelnöke. 10. Nem ezé. 11. Felkiáltó szócska. 12. Német kettős magánhangzó. 13. Szélhárla. IS. Szobrász fából ké­szült remekművel 19. A délafrikai kofferek legharciasabb törzse. 21. Jtómai jog. 22. Egy afrikai fij E.\SZ-tagállam. Miniszterelnöke: Sy’.i’nnus Olympio. 24. Visszalopja! 26. Vissza: szovjet folyó. 27. M. U. 28. A vietnami demokratikus köz­társaság fővárosa. 31. .. ipso. 32. Laosz fővárosa. 38. Karthágói ten­gerész. Hamilkar fia, aki i. e. 500- ban nagy felfedező utat tett a Föld- k , tengeren és Gabríltáron túl Afrika nyugati partjára. 38. Dénes­ied! 40. Tegnapután. 41. Ebben az „ország’’-ban még diktatúra van. 44. Véd. 43. Kaliber. (Az 5. kacká- ban 2 betűvel). 47. vissza: ilyen kerek is van. 49. Három null! 50. Régi spanyol pénz. 52. Bélésanyag. 54. Tartomány, amely Ausztria és Olaszország között vitára ad okot. 1 55. Ceylon imperialisták által meg­gyilkolt miniszterelnöke. Özvegye vette át munkakörét. FÜGGŐLEGES. 1. Az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszte­re — névelővel a végén. 2. Mutató- szó. 3. Vissza: jut hely számára. 4. Nemet sas. 5. Ez a „föld” a dél­kelet-ázsiai agresszív imperialista katonai tömb (SEATO) egyik prominens képviselője. 8. Kerti munkát végez. 7. Szomorú. 8. Guinea vezető államférfidnak egyik neve. 9. Vissza: Régi mesefilm, amelynek felújítása most folyik magyar nyelven. 14. A törvényes kongói kormány székhelye. 16. -bót, -bői németül. 17. Imperia­lista haditengerészeti támaszpont Kuba szigetén (A 8-ilc kockában 2 betűvel). 18. Helyhatároaóazó. 20. Burma miniszterelnöke. 23. Vtaz- sza: a fizikai munka egysége. 25. Egyiptomi király, a gizeh-i piramis evitóje. 26 A múlt századbeli 40-es évek dagályos stílusú költőjének rói neve. (Jámbor Pál). 29. Anna IdŐjár á* felen (és A Meteorológiai Intézet, jelenti: Várható Időjárás vasa map estig: lelhős Idő. sok helyen esővel, mér­sékelt délkeleti szél. holnap a Dunántúlon mér moRéh-nklllő nyugati, északnyugat! szél, néhány he'yen, főként az ország keleti • fe­lében köd. Varható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2—plusz. 8. kele­ten még talajmenti fagyok Leg­magasabb nappali hőméizéiklet hol nap 6—10 fok között. Dele. 39. Hangos moedt! (Ha lehet hangtalan mozi is a keresztrejt­vényben!) 32. V. N. 33. A cukorbaj gyógyszere. 34. A 99-ik ENSZ tag­állam (G = L). 35. Mássalhangzó kiejtve. 37. Pára! 39. Argosi király- 'eány, akibe Zeus belcsncretett. 42. Régi ármérték. 43. Y E. O. 45. Konstantinápoly egyik külvárosa. 46. Női becenév. 48. N. F. B. 51. U. a. mint 42. függ. — csak kever­ve! 53. Kád páratlan betűi. 54. T. N. dr. A. L. A rejtvényben o és 6, Illetve ä és ő között nem teszünk különb­séget. Beküldendők a vízsz. 1, 19, 22, 28, 32, 56, 41, 54, 55. függ. 1, 5, 8, 14, 17, 20 , 29. 34 és 45 sorok meg­fejtései a közléstől számított 7 napon belül. Borítékra ráírandó: „REJTVÉNY”, XI. heti rejtvényünk helyes meg­fejtése a következő: Kis György — Baksay — Graits Ede — Aigl Pál — Jani Lukács — Schwartzer — Saőnyi Ottó. Helyes megfejtésükért kömyv- Jutalmat nyertek: Varga Istvánná, Villány 386. és Bakonyi Ferenc, Pécs, Uj-Mecseka!ja 46-os épület, H. 1. ajtó. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édes­anyánk, nagymamánk, anyósunk, rokonunk özv. Németh Lásztóoé született Győri Mária november 18-án hosszú szenvedés után 54 éves korában elhunyt. Teme­tése november 21-én, hétfőn dn. 2 orakor lesz a pécsi köztemetőben. 941 Gyászoló család. KÖSZÖNETNYIEVANITAS Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik Tisza Kálmán temetésen való megjelenésük­kel részvétüket nyilvánították. 941 Gyáamlé oaalád. Egyetemi, főiskolai, akadémiai vizsgákra előkészítő esti tanfoiyamok Pécs mj. város Tanácsa V. B. Művelődésügyi Osztálya a me­gyei KlSZ-bizottsággal egyet­értésben egyetemi, főiskolai, akadémiai felvételi vizsgákra [ előkészítő esti tanfolyamokat j szervez. A tanfolyamok a mű- j szaki egyetemeknek, a tudo­mányegyetemek természettu­dományi karainak, az agrár- intézményeknek felvételi vizs­gáira készítik elő a hallgató­kat. A jelentkezési kérelmek be­nyújtásának határideje decem­ber 16. A tanfolyamira jelent­kezhetnek: a) Azok, akik 1960-ban vagy régebben érettségiztek, 30. életévüket még nem lépték túl és igazolják, hogy tanfolyami felvételükkel a munkaadó szerv vezetője — munkavi­szonyban nem állók esetében az érettségiztető középiskola igazgatója — egyetért. b) Munkaadójuk javaslatá­val azok a 22. évüket elért, de a 40. évüket túl nem lépett dolgozók, akik az egyetemi le­velező—esti oktatásban való felvételre jogosultak: ej A párt és állami ösztön­díjra javasolt, 30 évnél nem idősebb személyek az előkép­zettségre vonatkozó feltételek­től függetlenül. Állampolgári jogaik gyakor­lásától eltiltott vagy felfüg­gesztett pályázók nem vehet­nek részt a tanfolyamokon. Részvételi díj személyenként egytárgyas tanfolyamon 230 forint, tobbtárgyas tanfolya­mon 450 forint. A részvételi díjat egy összegben kell befi­zetni az első foglalkozás al­kalmával. A tanfolyam 1961, január 3-án indul. A jelentkezés helye. Pécs mj. város Tanácsa V. B. Mű­velődésügyi Osztálya, városi tanácsház, III. emelet 97-es szoba. A jelentkezéshez mellékelni kell: a munkaadói igazolást, illetve az érettségiztető iskola igazgatói javaslatát, a párt­vagy KISZ-szervezet vélemé­nyét, az érettségi bizonyít­ványt. A tanfolyam elvégzése nem mentesít a felvételi vizsga alpi. Pécs mj. város Tanácsa V. B. Művelődésügyi Oszt. A KISZ Baranya megyei Bizottsága. f Kiskertünk Ezúttal a helyes gyümölcsfa­ültetés elvégzéséhez adunk taná­csot. Ha az elültetendő gyümölcs­fák helyét kijelöltük, lehetőleg szabályos mértani elhelyezésben (négyzet, vagy egyenlöszárú há­romszög) előkészítjük a talajt a telepítéshez. Gondos kertész lega­lább két-három héttel ültetés előtt megássa az ültetőgödröt. Jó talaj­ban 70 cm mély, 120x120 cm szé­les felillnézetü gödröt készítünk. Erősen agyagos és köves talajban szélesebb gödör ásása tanácsos. Gödörásásnál a felsőbb humuszos talajréteget a gödör egyik olda­lára, a gyengébb minőségű alsó réteget a másik oldalára rakjuk, közben a köveket, gyomokat, pa­jorokat eltávolítjuk. Egy-két napi szellőztetés után — ha az alsó ta­lajréteg nem túl rossz minőségű — összekeverjük a feltalajjal és visz- szarakjuk a gödörbe. Rosszabb talajviszonyoknál úgy rakjuk visz- sza a kiásott földet, hogy a rosz- szabb talaj a felszínre kerüljön, a jobb pedig az alsóbb rétegbe úgy, hogy az ültetendő facsemete gyö­kérzete ebbe kerüljön. Ültetéshez az oltványokat elő kell készítenünk. Eles késsel min­den gyökeret metsszünk vissza. A bosszabb gyökereket 40 cm hosz- szúra vágjuk vissza, a rövidebbe- ket egy-két centiméterrel megkur- titjuk, hogy friss metszlapot kap­junk. Sebzett, törött gyökereket a sérülés felett kell visszavágnunk. A visszametszést ügy végezzük, hogy az új metszlapok az elülte­tett facsemetéhez viszonyítva lefelé nézzenek. Ültetéskor csak annyi földet ve­gyünk ki a gödörből, hogy a gyö­kérzetet jól elhelyezhessük. Ügyel­jünk a kellő mélységre is, vegyük figyelembe az ültetés utáni talaj- süppedést. Olyan mélyre ültessük j a gyümölcsfát, hogy később ugyan olyan mélyre kerüljön a gyökér- j zet, mint a faiskolában volt. (10— 20 cm sülyedésre számíthatunk), j Ültetésnél tegyünk a gyökerek közé porhanyós földet és rázogas- suk meg a fácskát, hogy a gyöke­rek Jól elhelyezkedhessenek. Ültetés befejeztével a fa tövénél a földet nyengén tapossuk le. őszi ültetésnél, ha a gyökérzet nyirkos talajba kerül, felesleges az öntö­zés. Végül a fák tövét 25—30 cm magasan kupacoljuk fel a nagyobb fagyok ellen. A régebben szoká­sos tányérozás felesleges, sőt ká­ros, mert a megnagyobbított talaj­felszín elősegíti a talaj kiszáradá­sát. Mivel házikertben alacsony és középmagas törzsű fákat ültetünk, szükségtelen karózni. Ne feledkez­zünk el azonban bekeritetlen ker­tekben nyúlrágás ellen védekezni. A fák törzsét 60—80 cm magasan kötözzük körül náddal, vagy új­ságpapírral. kiskertesz A szabadegyetem heti programja BORKESZLETFEL VÉTEL A pénzügyőirség felhívja az ér­dekelt bortermelőket, hogy bor­készletük tárolási helyén az alább közölt időpontban és helyen fel­tétlenül jelenjenek meg. A kész­letfelvétel mindennap 8—16 óráig tart. 21- én, hétfőn Pécsszabolcshoz tartozó szőlőhegyen az 1-től 140 számú pincéknél. 22- én, kedden Pécsszabolcshoz tar tozó szőlőhegyen 150-től 22# számú pincéknél. Pécséij hegyen az I. és H.-es dű­lőkben. 23- án, szerdán Pécsújhegyen a ni. IV.. V„ VI.. vn., és a VUI-as dű­lőkben, Mecsekalja (Szentkút). 24- én. csütörtökön Mecsekalja (Ürög) Alsóhegy, Ürög falu, Völ­gyi rét, Mecsekalja (Ürög), Felső­hegy. 25- én, pénteken Bajmi. Parlag. Sü le völgy. Süvegdomb. Makra. Ma­jor, Kodó. Üjhegy, Nagymegye. Szent Miklós. 26- án, szombaton Rácváros, Ráczváros előtt. Horgas, Mária. Cupi telep. Patacs falu, Kovács- telep. Szeretett édesanyánk, anyósunk és dédnagy- anyank ín.$>0 GáSPÁRKÍ született Szobor Júlia 88 éves korában novem- {, bér 18-án elhunyt. '{ metése 21-én hétfőn, után 3 órakor lesz a sas Il-i temetőben, 444 Gyászoló család. íovem- '/ t. Te- $ n, dél- r a Va- t » November 22., kedd: Híradás­technika. „Tranzisztorok és félve­zetők alkalmazása a híradástech­nikában”. Előadó: Jeges Károly mnszékvez. főiskolai tanár. November 24., csütörtök: Világ- történelem — művészettörténet”. „A barokk építészet és szobrászat Európában”. Előadó: Blzse Janos- né tanár. November 2S.. péntek: Valláskrlti ka: ..Kereszténység kialakulása”. Előadó: Somogyi János egyet, ta­nársegéd. Az előadások helye: II. Belgyó­gyászati klinika előadóterme (Szé­chenyi tér 5.). Ideje: fél 7 órától fél 9 óráig. Vendégjegy ára dolgo­zóknak 4 forint, diakoknak 2 fo­nna. W$UJAk A D&E-ZDA! K/Mcj-rA'ZBAM • SS TESSEE MO/YDA/J/, //VG&P fSEA'MEPT VOL L£üETA/£ LATM f NA ES !.. ~M/r 4/S4&JZ Y£LU£ LAJOSA ÜEYSEM tudsz németül /- BECSÜLD £ SZAVAM ZA, CSA/J EGY KÖSSUEH-m MNALTAM MEE % A H ö se 1 e in é nyék A Pécsi Városi Rendelő Intézet legközelebbi munkaértekezletét november 24-én csütörtökön dél­után 2 6rsl kezdettel tartja az In­tézet Munkácsy M. u. 19. ITT. em. 4. ta. alatti kultúrhelylségeben. Az orvosi továbbképző előadást dr. Balázs Béla főorvos tartja „Az exogén reactlos kórformák”-ról. Ezt követően dr. Kovács János pé­csi körzeti kezelőorvos beszámol az orvosi továbbképzés alatt szer­zett tapasztalatokról. A Magyar Elektrotechnikai Egye- j sülét Pécsi csoportja rendezésé­ben november 22-én, keddciw- dél­után 6 órakor az MTESZ helyise- | gében (Janus Pannóntus u. 11.) Faragó György mérnök (Budapest) „Róma 1960. technikai érdekessé­gek" címmel élménybeszámolót tart vetített képekkel. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagy mama és rokon, özv. Szeles ■nosné (volt Seme!ows*kl>v” s/.ill. Dóezy Jolán 85 éves ko­rában elhunyt. Temetése hét­tőn délután fél 3 orakor lesz a pécsi kft/,temetőben. 945 Gyászoló család. A pécsi Zipernovszky Károly Gépipari- Technikum igazgatósága az alábbi tanfolyamokat Indította be: 1. villamossági »laptsnieretek (előkészítője a vUlamosgépkezelő és rádiószerelő tanfolyamnak), 2. ka­zánfűtő, 3. rádlószerelő, 4. vllla- mosgépkezelő. Pótjelentkezéseket még elfogadnak november ül-én, hétfőn délután 3 óráig. Az Építőipart Tudományos Egye­sület Pécsi Csoportja közga/xbiaá- st .szakosztálya és a TIT közgaz- d»sagl ktak osztály a november 22- től 26-lg a TIT Bartók Réia-ler- mcben (Pécs. Janiin Pannónlun u. it), építőipart’ ügyviteli kiállítást <s gépkönyveiét,! bemutatót ren­dez a kiállttá» nyitva: november *2-tél 26-1» naponként 930-tól 17 óráig« A Filharmónia közli. hogy a középiskolák II. bérleti hangver­senyét nov. 22-én, kedden du. 6 órakor a KISZ Doktor Sádor Mű­velődési Házában tartják meg. Az általános iskolák II. bérleti hang­versenye 27-én, vasárnap de. .9 és 11 órakor a KISZ Doktor Sándor Müv. Házban (Kossuth L. u. 13) lesz. A n. kerületi tanács építési és közlekedést osztálya felhívja a Déryné u. érdekelt ingatlan tulaj­donosait és lakóit, hogy a városi gíi/.vezeté.k-hálózatba való bekötési kérelmeket 5 napon belül nyújtsak be a Pécs!,' Gázszolgáltató Vállalat­nak. Megrendelés elmulasztása esi tén 1963. dec. 31-lg a gázvezetékr hálózatba való bekötési kérelmei nem teljesíthetik, mert az ütbur» kólát felvágását az I. fokú építési hatóság nem engedélyezi. A Kereskedelmi Pénzintézeti és Vendegiatóiparl Dolgozók Szak- szervezete megyei választmánya 22-én 13.30 órakor a József utcát kultúrtermében tartja megyei vá­lasztmányi illését. melyen részt- > vesz Ligeti I.ászJó olvlárs, a Kl’- I VOSZ tótttkára is. A választmányi-ett munkát és a szakszervezeti | 1961. éve*, feladatait tárgyalják I meg a szakma XXVIII. knngresz- «BUáánaJc határozata alapján. I A Magyar Honvédelmi Sportszövetség, I960, novem­ber 25-én személygépkocsi ve­zetői tanfolyamul indít. Jelent­kezni lehet: 1960. november 24-ig. Majlálh u. 2. szám alatt. 389 Védje autóját! Hűtő- gépház- 'karó és teherau'ó-po'P'vák készítései, javítását, soronki- vüJ vállaljuk. Pécsi Autó- és Motorkerekparjavitó Ksz. Pérí Majláth «. 8. ■>. 32»

Next

/
Oldalképek
Tartalom