Dunántúli Napló, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-09-01 / 213. szám
6 N A P L 0 I960. SZEPTEMBER 9. Kárpáti Rudolf megvédte olimpiai bajnokságát Horpáth Zoltán második A befejezéshez közeledő olimpiai játékokon csütörtökön az atlétikán kívül a vívás iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. Különösen a magyar tábor várta nagy izgalommal a kard egyéni döntőjét, mert remény volt az éremszerzés folytatására. A tét elég nagy volt, hiszen Kárpáti Rudolfnak és Horváth Zoltának, a döntő két magyar résztvevőjének a magyar kardvívó sport több évtizedes olimpiai sikersorozatát kellett folytatnia. Kárpáti ezenkívül, mint az olimpiai bajnoki cím védője lépett pástra. A verseny meghozta a várt sikert. Kárpáti Rudolf ragyogó idegekkel, nehéz küzdelemben győztesen került ki az olimpiai mezőnyből, megvédte olimpiai bajnokságát és Horváth Zoltán sem okozott csalódást. Nagy izgalmaik között kezdődött meg az olimpiai döntő. Elsőnek az egy nemzetbeliek mérték össze tudásukat, s ebből a magyar Kárpáti a lengyel Pawlowskl és a szovjet Tisler került ki győztesen. Ezután azonban kellemetlen meglepetés következett, mert Rilsz- kij legyőzte Kárpátit, Horváthot pedig Zabloczki. Nagyon jól kezdett viszont az olasz Calarese, aki Arabot, Tislert és Pawlowskit győzte le egymás után. Ekkor tehát Calarese állt a legjobban. Kárpáti azonban egyre jobban magára talált. Tislert 5:3-ra és Zab- loczkit szinte pillanatok alatt Sióra legyőzte. Rendkívül fontos csötre volt a 16. Horváth az olasz Calarese ellen lépett pástra s nagyszerű vívással 5:3-ra győzött. Horváth tehát egyengette Kárpáti győzelem felé vezető útját. Izgalmas volt a 19. csörte Calarese és Rilszkij között. A szovjet versenyző nyert 5:4-re s Calaresenek így már két veresége volt. Horváth kikapott Zabloczkitól, majd következett a rendkívül fontos Kárpáti—Calarese 'találkozó. Ha Kárpáti győz, már olimpiai bajnok. Kárpátinak azonban nem sikerült győznie 4:0 után ugyan feljött 4:3-ra, de aztán 5:3-ra vereséget szenvedett. A két vívónak tehát 2—2 veresége volt. A 25. csőriében Zabloczki Calaresevel, majd a 27.-ben Pawlowski és Kárpátival mérkőzött. Zabloczki kitünően vívott s 5:4-re győzött. Kárpáti Rudolf, aki csütörtök ön este Rómában megvédte kard- vivó olimpiai bajnokságát, 1920- ban született. 18 éves korában kezdett el vívni s már fiatal korá ban hamarosan felfigyeltek tehetségére. Nyolcszor szerepelt eddig világ-, illetve olimpiai bajnokságot nyert csapatban. 1954-ben Lu xemburgban egyéni világbajnokságot, majd 1956-ban Melbourneben olimpiai bajnokságot, s az elmúlt évben Budapesten ismét világbajnokságot nyert. Római bajnokságával feltette a „koronát” eddigi szereplésére. Kárpáti Rudolf a Bp Honvéd versenyzője és a néphadsereg tisztje. S ezután következett a két nagy ellenfél. Kárpáti és Pawlowski között a döntő összecsapás. Hihetetlen Izgalom ülte meg a nézőteret, mindenki feszülten figyelte a két vívót. Érdekes, hogy Kárpáti veresége esetén újravivás következett volna az első három helyért öt versenyző között. l:0-ra vezetett Kárpáti, 1:1, 2:1, 2:2, majd 3a Pawlowski javára. 3:3 után lejárt az idő s 4:4-re egészítették ki az eredményt. Következett tehát a döntő összecsapás. Pawlowskinak először egy kardvágása majdnem sikerült, azután egy viharos összecsapásból Kárpáti került ki győztesként, 5:4-re nyert s ezzel megnyerte az olimpiai bajnokságot. Ezután még Horváth vívott Rilsz- kijjel. Horváth 5:2-re győzött, s így Kárpáti mögött ötös holtverseny alakult ki a második és a további helyekért. Nagy volt az öröm a magyar táborban. Kárpátit azonnal körülvették a versenyzők, vezetők, újságírók és fotóriporterek, nyilatkozatot kértek tőle, felvételt készítettek róla. Kárpáti szinte nem is tudott szabadulni a gratulálók gyűrűjéből, akik között ott voltak a döntő külföldi résztvevői is, Bay Béla, a Magyar Vívók szakvezetője boldogan mondotta el, hogy Kárpáti győzelme mögött rendkívül nagy munka van. Kárpáti fáradhatatlanul készült az olimpiára, s talán egyetlen más magyar vívó sem volt olyan szorgalmas, mint ő. Idegek harcában nyert s kitűnően bírta az izgalmas döntő összecsapásokat. Kárpáti Így nyilatkozott: — Elképzelhető, hogy mennyire örülök olimpiai bajnokságomnak. Második vereségemnél is úgy gondoltam, első lehetek. Az utolsó csörtékben az idegek harca folyt, azt hiszem rutinomnak, nagyobb tapasztaltságomnak és élesebb reflexeimnek köszönhetem, hogy a döntő pillanatokban eredményes tudtam lenni. Kard egyéni olimpiai bajnok: Kárpáti Rudolf (Magyar- ország) 5 gy. 2. Horváth Zoltán (Magyarországi 4 gv. 3. W. Calarese (Olaszország) * gy. 4. C. Arabo (Franciaország) 4 gy. 5. W. Zabloczki (Lengyelország) 4 gy. 6. I. Pawlowski (Lengyelország) 3 gy. Bixtató kezdés után halsiker Jolanda Halas hü maradt önmagához. 0 nem okozott meglepetést. Biztosan és fölényesen nyerte a Hői magasugrás olimpiai bajnok- tágét. Csak egy centiméterrel ma- tadt el saját Mágrekordjatál. A Bieglepetés talán csak az volt, etogu nem sikerűit egy újabb vk- láaceűosot felállítania. Csütörtökön délelőtt ismét feltűnt a magyar versenyzők előtt egy aranyérem délibábja — hogy azután délután már szétfoszol- jék, mint annyi más. A római olimpiai játékok sportlövő pályáján, amely pedig már „láthatta” a magyar öttusázókat, akik ragyogó küzdelemben kettős győzelmet is arattak, két magyar sportlövő, Holup és Simkó küzdött a kisöbű sportpuskaverseny 120 lövéses összetett versenyében. A kezdés meglehetősen biztató volt és a fekvő-, valamint a térdelő testhelyzet sorozatai után Holup a szovjet Samburkinnal együtt az élen volt, s minden remény megvolt arra, hogy Jól fog szerepelni. Az álló testhelyzetben azonban nem bírta idegekkel a verseny feszültségét és előbb a dobogótól volt kénytelen elbú. csúzni. később pedig — utolsó, meglehetősen gyengén sikerült lövésével (mindössze csak ötöst lőtt) „eladta” azt a lehetőséget is, hogy a mezőny élcsoportjában, tehát az 1—6. helyezett között végezzen. A másik magyar versenyző, Simkó Imre fekvő- és térdelő testhelyzetben közért»» totiasitményt nyújtott, álló testhelyzetben először Jól lőtt, majd később időzavarba került, emiatt „kapkodni" volt kénytelen, s ez azt eredményezte, hogy ő sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A kisöbű sportpuska-versenyben kettős szovjet győzelem született. Ugyanis az első helyen Sambur- ldn, a másodikon pedig Niwsow végzett. A magyarok közül Holup volt az eredményesebb: B. lett. Kisöbű sportpuska, olimpiai bajnok: V. Samburkin (Szovjetunió) 1149 kör (394, 386, 369). 2. N. Niwsow (Szovjetunió) 1146 kör (384, 388, 373) 3. K. Zaehrlnger (Németország) 1139 kör (394, 381, 364). 4. D. Hudek (Csehszlovákia) 1139 kör (384, 386, 366). 3. J. Howiczki (Lengyelország) 1137 kör (394. 378. 363). 6. E. Kaervinen (Finnország) 1137 kör (392, 381, 364). ... 8. Holup János (Magyarország) 1134 kör (394, 384, 356). .».06. Simkó Imre (Magyarországi U29 k«V Offb Mk> 3991. Kulcsár kellemes meglepetés! okozott — harmadik lett gereiyhajitásban Magyar szempontból kellemes meglepetést hozott a gerelyhajítás. Kulcsár Gergely első hajítására 78,57 m-t ért el s ez a harmadik helyet biztosította számára. Meglepetés volt, hogy a legjobb hat közé nem jutott be a lengyel Sidlo, aki a selejtezők során 85 m felett dobott, valamint az amerikai Cantello. Az elsőséget kitűnő, 84.64 m-es dobással a 'szovjet Cibulenko szerezte meg. Gereiyhajitásban olimpiai bajnok: V. Cibulenko (Szovjetunió) 84.64 m. 2. W. Krüger (Németország) 79,36 m. 4. Kuisma (Finnország) 78,40 m. szag) 78,57 m. 4. Kuisma (Finnország) 78, 40 m. 5. Rasmuszen (Norvégia) 78,36 m. 6. Fredriksson (Svédország) 78,33 m. — ■ ■ <%w Atlétikai eredmények A 4x100 m-es női váltófutásban az esélyes Egyesült Államok csapata szerezte meg az olimpiai aranyérmet. A második helyen Németország, a harmadik helyen Lengyelország végzett. Az angolokat diszkvalifikálták. 4x100 m-es női váltófutásban olimpiai bajnok: USA (Hudson, Williams, Jones, Rudolph) 44,5 mp. 2. Németország (Landbein, Bichel, Hendrix, Heine) 44,8 mp. 3. Lengyelország (Wieczore, Ja- niszewska, Jestonowska, Richter) 45 mp. 4. Szovjetunió 45.2 mp. 5. Olaszország 45.6 mp. * Ahogy az előfutamok eredményei alapján várható volt, a 4x100 m-es váltófutás óriási harcot hozott az amerikai és a német csapat között. Rajttól kezdve hatalmas párharc volt, bár az amerikaiak előbb értek célba, mivel első futójuk túlváltással indította a csapat második tagját, dlszkvaliíikél- tók őket. Végeredményben tehát a németek olimpiai és világcsúcsbeállítással nyerték ezt a számot. 4x100 m-es férfi váltófütásban olimpiai bajnok: Németország (Callmann, Háry, Mahlendorf, Lauer) 39.5 mp. 2. Szovjetunió (Bartyenev, Konovalov, Kosanov, Ozolin) 40.1 mp. 3. Anglia (Whitehead, Jones, Segal, Radford) 40.2 mp. 4. Olaszország 40.2 mp. 5. Venezuela 40.7 mp. * Női magasugrásban olimpiai bajnok: Balás Jolán (Románia) 1.85 m, új olimpiai csúcs (régi: McDaniel USA, 1.76 m, 1956). 2. J. Jozwiakowska (Lengyelország) és D. Shirley (Anglia) 1.71 m. 4. G. Dolja (Szovjetunió) 1.71 m. 5. T. Csencsik (Szovjetunió) 1.68 m. 6. F. Slaap (Anglia), I. Lorentzon (Svédország) és H. Frith (Ausztrália) 1.65 m. * A 10 000 m-es síkfutásban két magyar: Iharos és Kovács J. is indult. A táv elején még tartották magukat, azután fokozatosan leszakadtak. végeredményben a szovjet Bolotnyikov nagyszerű hajrával biztosította a maga számára az olimpiai aranyérmet a német Grodotzki előtt. 10 000 m-es síkfutás, olimpiai bajnok: P. Bolotnyikov (Szovjetunió) 28:32.2 perc, új olimpiai csúcs (régi: 28:45.6 p. Kuc, Szovjetunió, 1956). 2. H. Grodotzki (Németország) 28:37 p. 3. D. Power (Ausztrália) 28:38.2 p. 4. A. Gyesztjatcsikov (Szovjetunió) 28:39.6 p. 5. M. Halberg (Üjzéland) 28:48.8 p. 6. M. Truex (USA) 28:50.2 p. Kuc mosolyog. A melbournei olimpia hőse vidáman integet, az utóda, Bolotnyikov nagyszerű versenyzéssel nyerte a 10 000 méteres síkfutás olimpiai bajnokságát. Három gerelyvető a legmagasabb ponton. A szovjet Cibulenko emelte őket maga mellé az ünnepélyes eredményhirdetés után. A középen álló bajnoktól balra a német Krüger, jobboldalt pedig Kulcsár Gergely, a harmadik helyezett. Hiába, ez Róma. A nagy esélyesek, Janusz Sidló, Cantello és a többiek csak a pálya szóiéról nézhették az érmétek" átadóiét... Vívás Csütörtökön délelőtt megkezdőd* tek a párbajtőr csapatküzdelmek. A magyarok csak a második for* dulóban kapcsolódtak a küzdel* mekbe. A II. fordulóban pástra lépő magyar csapat ragyogóan kezdett, s fölényesen győzte 1« Mexikó együttesét. II. ford ülő: Magyarország—Mexikó 11:2. Gy: Barosi, Bárány és Kausz 3—3, Gábor 2, illetve Ramos és Alamada 1—1, Perez és Roldan 0—0. Magyarország—Japán 9:4. Súlyemelés Csütörtökre virradóra fejeződött be a pehelysúlyú verseny, amelyet a várakozásnak megfelelően a végig kitűnő teljesítményt nyújtó szovjet Minajev nyert meg. Az aranyérem megszerzése mellett Minajev még büszkélkedhet négy új olimpiai csúccsal és két viiág- csúcsbeáilítással. Ebben a súlycsoportban magyar versenyző nem indult. Pehelysúlyú súlyemelés olimpiai bajnoka: Jevgenyij Minajev (Szovjetunió) 372.5 kb. új olimpiai csúcs, világcsúesbefillítás (régi olimpiai csúcs: 352.5 kb. Berger (amerikai) 1956. Ugyancsak Berger tartotta eddig a világcsúcsot is. 2. Berger (Egyesült Államok) 362.5 kb. 3. Mennironi (Olaszország) 352.5 kb. 4. Kim Hae Nam (Korea) 343 kg. 5. Furuyama (Japán) 345 kg. Könnyűsúly, olimpiai bajnok: Viktor Busujev (Szovjetunió) 397.5 kg (125, 122.4, 150 kg), 2. Liang Tan (Singapur) 380 kg (115, 110, 155 kg), 3. Aziz Abdul (Irak) 380 kg (117.3, 115, 147.5 kg), 4. Zielinski (Lengyelország) 375 kg (115, 110, 150 kg), 5. Baszanowski (Lengyelország) 370 kg (105, 117.5, 147.5 kg), 6. Huszka Mihály (Magyarország) 365 kg (110, 107.5, 147.5 kg). Lovaglás Befejeződött az olimpiai díj-, lovagló bajnokság. Ebben is szovjet siker született. Díjlovaglásban olimpiai bajnok: Szergej Firatov (Szovjetunió) 2144 pont, 2. J. Fischer (Svájc) 20*7 pont, 3. J. Neckermann (Németország) 2082 pont, 4. H. Cyrn (Svédország) 2864 p. 5. J. Kalita (Szovjetunió) 2007 p. 6. P. Galvin (USA) 900 pont Sportlövészet Megkezdődött a koronglövő baj- nokság is. Az első helyen a szovjet Kalinyin áll, aki 10O lövésből 99 találatot ért el. Második Rossini (olasz) 98. harmadik Wheaper (angol) 96 találat. A magyar Szomjas 88. KHn-< Nagy pedig 85 találatot ért. Az olimpia mai műsora 7.00; Háromnapos (militari) * verseny, tereplovagló száma. 8.30: Párbajtőr csapatmérkőzésefc 9.00: Koronglövő bajnokság befejező 100 lövése. 9.00: Kisöbű sportpus/ka felevő testhelyzetű verseny selejtezői. 9.00: Gyorstüzelő pisztolyverseny, befejező rész. 9.00: Súlyemelés: váltósúly, 10.00: Gyeplabda-mérkőzés a 3; helyért. 15.00: Párbajtőr-csapati döntő. 15.30: Gyeplabda döntő mérkőzés. 13.00: Női szerenként! tornászba]* nokság. 17.00: Súlyemelés: félnehézsúly; 21.00: Olaszország—Magyarország labdarúgó-mérkőzés 3. helyért 21.00: Kosárlabda-mérkőzés 5—8, helyért. 22.30: Kosárlabda-mérkőzés 5—8, helyérti Az olimpiai stadionban egy német újságíró, a nagy tolongásban elvesztette feleségét. Mivel nem tudta világosan megértetni magát, a felvilágosító iroda helyett a talált tárgyak megőrző helyéhez utasították. Amikor előadta kérését, érthető módon elképedve fogadták. Feleségét ott nem találta meg. de láthatta, hogy napok óta milyen talált tárgyakat őriznek ott: egy fehér csipkés, piros kom- binét, egy vivóálareot és egy kék harisnyakötőt. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári reread Kiadja a Dunántúli Napló LaDldadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10, ______Telefon: 15-32, 15-33. PÉ CSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 18. «Z. Törleszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok* nál és kézbesítőknél. MMM «1 1 hóauf ftawPE