Dunántúli Napló, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-21-01 / 223. szám
mAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \a DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1960. SZEPTEMBER 21. SZERDA Háromszáz lakás készül el még az idén Pécsett és Komlón A Pécsi Építőipari Vállalat 1960-ban 510 lakást épít. Eddig 365-öt adtak át. A Kolozsvár utcai kétszoba összkomfortos lakásokból álló háztömb 21., 22-es épületeit szeptember 30-ig, a 20-ast pedig október 31-ig átadják. A Petőfi utcában épülő egy szoba komfortos lakásokból álló házakat november 15-re készítik el; A porcelángyár közelében folyó építkezés, még hátramaradt két 8 lakásos házát no vember 15-re készítik el. A Jókai utcában lévő hatemeletes központi fűtéses öröklakásokat december 31-ig adják át. A Kolozsvár és Petőfi utcai lakások padlózata hézagmentes, színes műanyagból készül. Előnye, hogy előállítása olVezessen sikerre az önök karca a kékéért, a leszerelésért! Magyar dolgozók üdvözletei, jókívánságai a New Yorkba érkezett baráti ENSZ- delegációkhoz A magyar dolgozók városokból és falvakból újabb táviratókat küldtek Kádár Jánoshoz, a New Yorkba érkezett magyar ENSZ-delegáció vezetőjéhez. Mindegyik távirat arról tanúskodik, hogy a magyar nép egységes bizalommal tekint a Kádár János vezette ENSZ-delegáció munkássága elé. Jó egészséget, sikert és eredményes munkát kíván a delegáció tagjainak felelősségteljes munkájukhoz, s egyben üdvözli népünk Hruscsov miniszterelnököt, a Szovjetunió ENSZ-kül- döttségének vezetőjét és a New Yorkba érkezett többi baráti küldöttségeket. A Dunai Cement- és Mészmű építői Kádár Jánoshoz intézett távirata a következőképpen hangzik: „Az épülő Dunai Cement- és Mészmű háromezer dolgozója szeretettel üdvözli önt és Hruscsov elvtársat, valamint a többi szocialista ország delegációját. Kívánjuk, hogy vezessen sikerre az önök harca a békéért, a leszerelésért és a népeik közötti barátságos együttműködés megvalósításáért. Az önök munkáját mi munkasikerekkel és forró együttérzésünkkel támogatjuk.'’ A Komlói Szénbányászati Tröszt Kossuth-bányijának. 2000 dolgozója szintén eredményes munkát és jó egészségét kíván a Kádár elvtárs vezette magyar küldöttségnek. A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár dolgozói meleg szeretettel köszöntik táviratukban az ENSZ kedden kezdődött ülésszakán résztvevő baráti, szocialista országok küldöttségeit, élükön Hruscsov miniszterelnökkel. Forró szeretettel üdvöz- lik táviratukban a magyar delegációt és orrnak vezetőjét, Kádár Jánost, „Meggyőződésünk — hangzik a távirat —, hogy harcolnak a világpolitikai kérdések békés rendezéséért, a világbéke megszilárdításáért. Tudjuk, hogy az ülésszak jelentős történelmi esemény lesz. Kívánunk munkájukhoz az egész magyar dolgozó néppel együtt erőt, egészséget, harcos helytállást." A Debreceni Gördülőcsapágygyár dolgozót is sok sikert, eredményes munkát és jó egészséget kívánnak a magyar ENSZ-de legációnak a béke megvédése érdekében végzett nemes. munkájához. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanácsa, oktatói és hallgatói szintén táviratban üdvözölték a magyar ENSZ-delegációt. A falvaik parasztságának szer etetőt, bizalmát tolmácsolja a püspökladányi Lenin Tsz távirata, amelyben az ottani dolgozó parasztok forró üdvözletüket küldik Kádár Jánosnak, a magyar delegáció valamennyi tagjának és szívből kívánnak sikert fontos munkájukhoz. A sok száz távirat között van még a mezőtúri Béke Tsz, Üj Reménység Tsz, a Pusztabánrévi Állami Gazdaság, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat, a Zala megyei tanács, a Bonyhádi Cipőgyár, a Kiskunfélegyházi Gépgyár, az Egri Finomszerelvénygyár, a kisbéri gépállomás, a Hajdú megyei Pártbizottság, a túrkevei Táncs ics Tsz, a tiszabői Petőfi Tsz, a Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat, a pásztói gépállomás, Varsány és Kisterenye tsz-község, a Salgótarjáni Acélárugyár, valamint több más üzem, termelőszövetkezet, állami gazdaság, gépállomás dolgozóinak üdvözlete, jókívánsága is. Megnyílt az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka Fidel Castro a New York-i négernegyedbe költözött — Hruscsov felkereste a kubai kormányfőt New York (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentik gyors hírben, hogy szeptember 20-án, kedden — magyar idő szerint 20,33 órakor — megnyílt az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 15. ülésszaka. esőbb. Tisztántartása nagyon egyszerű. Még ebben az évben építeni kezdik a János utcai és Alkotmány utcai OTP-háza- kat. Valamint a Jókai utcai kétszobás lakásokból álló lakó tömböt. Megkezdték a volt Dózsa tiszti-iskola helyén új egyetemi városrész építését. A Komlói Építőipari Vállalat befejezte összes termelőszövetkezeti munkáit. Az év még hátralévő részében ISO lakást és két 8 tantermes iskolát adnak át Komlón és Bonyhádon. Megkezdik a komlói tanácsházánál az új háztömb építésének előmunkála tait. Több mint 3500 mezőgazdasági dolgozó utazik az idén külföldre Hruscsov szeptember 20-án a harlemi Theresa szállóban felkereste Fidel Castrot, a kubai küldöttség vezetőjét. Mint ismeretes, Fidel Castro kénytelen volt ebben a központtól és az ENSZ székházától elég távoleső kis szállodában megtelepedni, miután az amerikai hatóságok és a legnagyobb New York-i szállodák tulajdonosai példátlan udvariatlanságot tanúsítottak, csillagászati összegeket követelitek a szobákért és végeredményben megtagadták a kubai küldött elhelyezését) Szívélyes, testvéri légkörben folyt le a szovjet és a kubai kormányfő találkozója. Hruscsov és Fidel Castro eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet és az ENSZ-ülés- szak több elvi kérdéséről. A két államférfi nagy megelégedéssel állapította meg, hogy nézeteik ezekben a kérdésekben egybevágnak, Fidel Castro szívből jövő köszönetét mondott Hruscsovnak azért, hogy a Szovjetunió támogatta és támogatja a kubai nép függetlenségi és szabadságharcát, hogy a szovjet küldöttség vezetője lehetségesnek találta az ő meglátogatását Harlemben, szerény szállásán. A találkozó végén Fidel Castro bemutatta Hruscsovnak a kubai küldöttség tagjait, a Kubai Köztársaság tekintélyes államférfiaiit, akik New Yorkba érkeztek az ENSZ-köagyűlés ülésszakára. Amikor elterjedt a híre, hogy Hruscsov Castronál tartózkodik több száz főnyi tömeg gyűlt össze a Theresa szálló előtt, s lelkesen üdvözölte Hruscsovot és Fidel Cast- rot. Hruscsov az amerikai rádiónak adott nyilatkozatában elmondotta, hogy nagyon elégedett a kellemes találkozóval és azzal a megbeszéléssel, amelyet Kuba nemzeti hősével, Fidel Castroval folytatott) Nemzetközi finn ugor kongresszus A Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete az utóbbi két évben igen számottevően szélesítette nemzetközi kapcsolatait. A javuló kapcsolatok, az együttműködés egyik legközvetlenebb eredménye, hogy csupán az idén több mint 3500 állami és erdőgazdasági, továbbá gópállomá- si dolgozó és termelőszövetkezeti tag jut el külföldre, hogy tanulmányozza a mezőgazda- sági üzemek munka és üzem- szervezési módszereit, kicserélje a termelési tapasztalatait. A Magyar Tudományos AJca démia dísztermében kedden ünnepélyesen megnyitották a nemzetközi finn-ugar kongresszust. Az elnökségben helyet foglalt Ligeti Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, W. Steinitz, a Berlini Tudományos Akadémia alelnöke, B. A. Szenebre- nyikov, a szovjet delegáció vezetője és K. Vilkuna, a Finn Tudományos Akadémia tagja, az egyik legtekintélyesebb finn-ugor kutató. Résztvettek az ülésen a 17 nép, illetve nemzetisé» képviseletében hazánkba érkezett külföldi vendégek, valamint a magyar nyelvészek, régészek, néprajz- kutatók) A nemzetközi finn-ugor kongresszust dr. Ortutay Gyula, akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyitotta meg. Ezután Bárczi Géza nyelvészeti főelőadásával megkezdődött a nemzetközi finn-ugor kongresszus tudományos mun kaja. — Kötelességemnek tartottam. hogy meglátogassam ezt a hős férfiút — jelentette ki Hruscsov — aki magasra emelte a kubai nép függetlenségi és szabadságharcának zászlaját, vezette a szegények harcát a gazdagok ellen ég biztosította a dolgozó nép győzelmét. A szovjet emberek őszintén üdvözlik ezt a győzelmet és a legnagyobb sikereket kívánják a kubai népnek és vezérének. Fidel Castronak. Film készül az Állami Népi Együlles táncairól A Budapest Filmstúdió 55 perces filmet készít a Magyar Állami Népi Együttes legszebb műsorszámairól. A film — amely önálló kisfilmként is vetíthető — egy része lesz majd annak a kooprodukciós filmnek, amelyet amerikai filmvállalkozók készítenek az európai népek táncairól. Steven Prewin amerikai filmrendező, Forgács Ottó operatőr és a Budapest Filmstúdió munkatársai megkezdték a film forgatását a Balaton mellett; Á bányászfiatalok a KISZ- kongresszusra készülnek A KISZ országos kongresz- szusának tiszteletére munkaverseny indult a bányászfiatalok részvételével. Az ifjúsági brigádok ebben a verseny ben Pécsett is beneveztek. A versenyben jelentős anyagi jutalmakkal ösztönzik a rész vevőket, illetve a verseny győzteseit. A Pécsi Szénbányászati Tröszt üzemeiben most több ifjúsági brigád alakul, amelyek nemes versenyre kelnek egymással és az elért eredmények alapján szeretnének helyezést elérni az országos ver senyben is. A széntröszt és a KISZ-bizottság felhívással for dúlt ez alkalomból a bányász fiatalokhoz, kérve tőlük, hogy a verseny céljául tűzzék ki a műszaki fejlesztést, az újabb módszerek alkalmazását és a gépesítést is. A Pécsi Szénbányászati Tröszt külön 10 ezer forint jutalommal járul hozzá a KlSZ-kongresszus tiszteletére indított munkaverseny legjobbjainak jutalmazásához. Ezerötszáz mecseki vadrózsából tearózsát nemesítenek Kétezerotszá* virágpalántát nevelnek a III. kerületi tanács kés Lészülő kertészetében Gyapjas birkák legelésznek a drótkerítésen túl a szemétkupacok között a III. kerületi Izraelita temető mögött Nemrég még a dróthuzalon belül másfél holdas területen is bozóttal benőtt szemétdomb éktelenkedett Azután egy szép napon megjelentek a társadalmi munkások. A Leöwey Klára Leánygimnázium I./a osztályos növendékei, a Szigeti úti és más iskolák tanulói megtisztították a terepet a szeméttől. Az új- mecsekaljai KISZ fiataljai kiirtották a bokrokat, fákat, a SZiEPÜJD A. BELVÁROS «All* A. Kossuth Lajos utca karhatalmiatok pedig szombat és vasa m apánként elvégezték a tereprendezést Mintegy 200 köbméter földet mozgattak meg és megásták a vízvezetékárkokat A III. kerületi tanács dolgozói szabadidejükben hord ták a köveket, téglákat me- szet oltottak s előkészítették az anyagot a kőműveseknek. A MŰM 506-os Ipari Tanulóiskola növendékei elvégezték az összes építési, kőműves munkákat és egymásután emelkedtek a melegházak, az irodahelyiség, a raktár, öltöző falai. Ok festették ki az íny dát és befestették az ajtókat, ablakokat. Társadalmi munkájuk elismeréseként a III. kerületi tanács 500 forint értékű futball és ping-pong felszerelést ajándékozott nekik. Segített az egyetem gazdasági hivatala is. Különböző építési anyagokat adott; a Cementipari Vállalat 5 helyiségben, 80 négyzetméternyi területen lerakta a cementlapokat A vasmunkákat az ÉPFU dolgozói végezték el, a Petőfi utcai nyugdíjas bányászok meg csinálták a drótkerítést, kiásták a betonoszlopok helyét; a tanács felkutatta a romépületekből felhasználható építési anyagokat. A DÉDÁSZ vállalta. hogy még ez év őszén az épületbe bevezeti a villanyt, a rácvárosi iskola úttörői pedig 500 vadrózsát hoztak ide oltásra a Mecsekről. Úgyszólván kizárólag társadalmi munkából születik most a III. kerületi tanácsnak ez a kertészete, amely már kezd kialakulni. Sőt szeptember végére már teljesen elkészül. Hiába szemerkél az eső, I Nagy János, Hohmann Ádám, Titz Katalin és Krebsz György né dolgoznak. — Az 1-es számú üvegházbam, a leendő virágszaporítóban (is szorgalmas munka folyik. Firzsók Imre és Lóránt István, az 506-os számú Iparitanulóiskola I; osztályos növendéked a fűtőtesteket szerelik. A második üveg házban, amely a virágtelel tető lesz, Gyimesi József üvegez. Németh Lajos főkertész végigkísér a raktáron, amelyben mecseki moha, Salvia mag, 3 fűkaszálógép. rózsát támasztó piros-fehér bot van. A raktár mellett, külön férfi és női öltöző. étkező, ahová a közeli napokban már bevezetik a vizet is. Szép lesz ez a tanácsi kertészet. Nyolcszáz négyszögölnyi területen kétszáz melegágyat alakítanak ki. Már nyiladoznak a lila és fehér árvácskák és melléjük most ültetik ki a százszorszépeket és nefelejcseket. A telelő ágyakba tíz féle növény kerül, többek között: Chrisanthenum, Digitalis, Delphinium, Agilegia stb. Összesen 250 000 virágpalántát nevelnek majd itt, amelyeket a jövő évben a III. kerület parkjaiba, utcasávjaiba ültetnek ki. Még ez év őszén díszcserje-iskolát is létesítenek, s a cserjéket szintén kiültetik a városba. Dekorációs növényeket: pálmát, asparagust, kálát nevelnek. A szigeti és a rácvárosi iskola növendékei pedig megígérték, hogy a Mecsekről újabb 500—500 vadrózsát hoznak és ebből a kertészetben tearózsát nemesítenek maid.