Dunántúli Napló, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205 szám)
1960-08-12 / 190. szám
WW. AUGUSZTUS 12. NAPLÓ 3 ■ ■ Ötszázmillió forint a második ötéves terv előkészítésére A hároméves terv beruházásai a pécsi széntrösztben Közeledik a hároméves terv vége, az ötéves terv indulásának első éve. Hasznos ilyenkor megvizsgálni, hogy egy olyan nagy termelő-egység, mint a Pécsi Szénbányászati Tröszt, hány forintos beruházást kapott erre a három évre, abból mennyit és mire használt fel. Mi épült, milyen bányalétesítményekkel gazdagodott a város az elmúlt három esztendőben, s vajon a második ötéves terv megalapozására szolgálnak-e ezek a beruházások? A kérdéseket Nagy Béla elv társnak, a tröszt beruházási osztályvezetőjének tettük fel. Válaszait így lehetne összefoglalni 1 szénmosó és Széchenyi-akna korszerűsítése A pécsi szémtröszt 496 millió 746 ezer forintot kapott három évre, s ebből a félév végéig 467 millió 047 ezer forintot már felhasznált' Igen jelentős dolgokat alkottunk ebből az összegből. Kezdjük talán a pécsiújhegyi szénmosó korszerűsitésé- vel, amely még a múlt évben befejeződött, közel 15 millió forintos költséggel. Bővítették, a régi 240 tonna helyett ma 360 tonna szenet dolgoz fel óránként. A negyven éves mosási technológiát modem, ülepítőgépes technológiára alakították át. Ma már a széniszap egy részéből is kokszolásra al kalmas szenet tudunk előállítani. Az egész rekonstrukciónak az volt a fő célja, hogy a ,koksz-szénkihozatal“ megkétszereződjék, amit sikerült elérni. Az ipari beruházásokkal egyidőben 1200 személyes fürdő, mosoda, útak, járdák épültek a szénmosóhoz. Megifjodik az öreg Pécs- bánya is. A több mint 74 és félmillióból közel 61 milliót már felhasználtak Széchenyi- és András-aknán. Vakaknák, vágatok épültek, András-akna szállító akna lett, így 29 vagonnal nőtt a bányakerület napi szállítási képessége. Mindez mar a mélybányászatot készíti elő, mint a külszíni beruházások is. Korszerűsítették a kazánházat, a 33 éves gépek helyett félautomata kazánokkal szerelték fel. Uj rak tár, új trafó- illetve kompresz szorház épült a megnőtt sűrítettlevegő- és villamosenergia igény biztosítása céljából: A bányászokról sem feledkeztek el: kétezer személyes fürdő léte sült, fehér-fekete öltözővel, kvarcfolyosóval, testszárító- val, elsősegélynyújtó-ihellyel. 0i mélybánya Islván-ahnán A legtöbbet István-akna kapja a hároméves tervben, közel 206 millió forintot, a pécsi tröszt Ö6szberuh ázásainak több mint kétötödét. Ebből már felhasználtak csaknem 166 milliót. Uj mélybánya épül az önegakna mellett, István 2. akna néven. Erre — iránt ismeretes — Béke-akna kimerülése, a mélybányászat előkészítése végett van szükség. A beruházások súlyát István 2. akna és a szabolcsi lég akna mélyítése képezi, a hozzátartozó rakodókikai, szállító- és szellőztető vágatokkal, bányaterekkel. Aknatorony, gép ház, István légaknán kompresszorház, trafóház épül, teljesen átalakítják az akna-udvari külszíni szállítást: korszerű buktatók, szalagvasút, tárolóbunker, gépesített készletterek létesülnek. A két akna szenét a több mint öt kilométer hosszú drókötélpályán szállítják a szénmosóhoz. Kétezer személyes fürdő épül a Széchenyi-aknai tapasztalatok alapján. nöküldöttség utazott A SZOVJETUNIÓBA Csütörtökön öttagú nöküldöttség utazott a Szovjetunióba a hazánkban is megjelenő „Asszonyok” című szovjet lap szerkesztőségének meghívására. A küldöttség — amelyet Antal Gyuláné, a Nógrád megyei nőtanács titkára vezet — hat napot tölt a Szovjet 1 unióban.' Jelentős összeget, közéi 158 millió forintot fordítunk a hosszúhetényi vasút és hozzátartozó létesítmények befejezésére. Ebből több mint 133 milliót már felhasználtunk. A vasútra a vasasi, illetve hosz- szúhetényl szén elszállítása végett lesz szükség. 38B lakás épül A külszíni koncentrációra szánt 44 millió forintból 32 milliót használtunk fel. A kül színi koncentráció a többi kiegészítő beruházása. Ide tartozik a távvezetékek építése, kutatási és kísérleti műszerek, berendezések beszerzése, a szilikózis elleni védekezés — vízvezetékihálózat építése, gázle- csapolás — mind a három bányakerületben. Több mint 18 milliót fordítottunk a Hosszú- hetény II. és Széchenyi-akna II. területén folyó szénkutatásokra. Jelentős szénvagyont tártunk fel, különösen Hosszú hetény II: térségében. A bányaüzemek közötti villamos távvezeték 15 kilovoltos feszültségét 35 kilóvoltra emeltük. Ez több okból is szükségessé vált. A 15 kiló- volt a második ötéves terv megnövekedett feladatai következében kievésnek _ bizonyult, másrészt 35 kilovoltos az országos hálózat is. Az annyira fontos lakásépit kezés sem maradt ki a beruházási politikából. összesen 388 lakást épít a tröszt a hároméves tervben. Ebből június 30-ig 308-at adtak át. Zömében Meszesen és a Rét utcában épültek, mind kétszoba összkomfortosak, a Rét utcai- ük központi fűtéssel vannak ellátva: A lakásokon kívül a tröszt üzletházat épített Vasason és Hosszúhetényben. * A leírtakban csak a beruházások nagyjárói esett szó. Amint látjuk, mind a jövő megalapozására szolgál, s főként a második ötéves tervben érezteti áldásos hatásét; ✓/ ífyyüit toliiüU ÜHMpet Munkás-paraszt találkozók a megyében ,// Immár hagyománnyá válik, hogy az üzemek és a falvak dolgozói együtt töltik a legbensőségesebb ünnepeket. Igen sok munkás-paraszt találkozó sorsa már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt eldőlt. Többnek régi őszinte barátság az alapja; A bőrgyáriák, meg az általuk patronált szentlászlói tsz tagjai augusztus 20-án együtt nézik majd meg a pécsi mező- gazdasági kiállítást és az ünne pélyes pártnapon együtt örülnek majd a megjutalmazott legjobb munkásokkal. A kékesdi és erzsébeti tsz-t patronálják a Pécsi Pannónia Sörgyár dolgozói. A tsz-ek már eddig is sok segítséget kaptak a gyártól, s most valameny- nyien izgalommal várják a táncosokat, a zenekart, a kultúrműsort és a pécsi futballistákat, akikkel barátságos mérkőzést vívnák a kékesdi legények. A sörgyári dolgozók két teherautóval mennek falura, ahol Erzsébeten Papp Ferenc a gyár párttitkára Kékesden gedig Rugási Endre igazgató köszönti a tsz-község dolgozóit Az első félévi eredményeket augusztus 20-án értékelik a 21. AKÖV-nél, Itt osztják ki a jutalmakat és itt adják ki a legjobb osztálynak és legjobb főnökségnek járó vándorzászlót a 15, illetve 20 ezer forint pénzjutalommal együtt. Erre az ünnepélyre eljönnek a szulimáni Március 15 Tsz tagjai is, hogy viszonozzák az autósok látogatását. Az AKÖV dolgozói ugyanis egy hónappal ezelőtt jól sikerült munkásparaszt találkozót rendeztek Szulimánban. A község fiataljai még sokáig emlékeznek rá. S mo6t újra együtt töltik az ünnepet; Már próbálnak a dohánygyári táncosok, a színjátszók, hogy szégyent ne valljanak a bodai munkás-paraszt találkozón: 236 brigád versenyez a szocialista cím elnyeréséért a nyomda- és papíriparban Csütörtökön a Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetében a szocialista brigád- mozgalomról tanácskoztak a papírgyárak és a nyomdák vezetői. A szakszervezethez.tartozó 47 vállalatnál 644 brigádba 4700 dolgozó tömörült és 236 brigád versenyez a szocialista cím elnyeréséért. Eddigi munkájával 21 brigád szerezte meg a megtisztelő címet. A szakszervezet a jövő hónap elején külön öszehívja a papírgyárakban és nyomdákban dolgozó szocialista brigádok vezetőit és péhány tagját, hogy megbeszélje velük is munkájukat Nem a gazdag program, nem a vidám kultúrműsor a leglényegesebb a bisseieknek. Az erkölcsi siker a lényeg, az a szeretet és jóindulat, amely- lyel a pécsi és siklósi kesztyűgyár fiataljai készülnek az alkotmány ünnepi találkozóra. Mulatságos lassúsági kerékpár verseny, tarka kultúrműsor, falusi tárgyú dupla vagy semmi játék, tréfás díjak, s a gond tálán vidám ünnepség mint a megyében oly sok száz ember a kesztyűgyári munkások és bissei parasztok barátságát is szorosabbra fonja; * Jelentkezett az egyik lottó családiház tulajdonosa A lottó legutóbbi tárgynye- remény-húzásán két családi házat is kisorsoltak. Az egyiket a 31. heti 6 294 367 számú szelvénnyel dr. Zele Ferenc nyugdíjas banktisztviselő nyer te, aki szerdán mutatta be szelvényét a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon. A szerencsés nyertes elmondotta, hogy a házat nem régen férjhez ment lányának ajándékozza. Ünnepi műszak a vasúton A MÁV pécsi üzemrészeiben nagy sürgés-forgás van. Mindenhol épí tenek, alakítanak, szépítik a vasúti pá lyák közötti területet. Az állomási vágányhálózaton és a nyílt pályán is megfeszített erővel dolgoznak a pálya- munkások. A vasutas dolgozók szeretnék olyan állapotba hozni az álló más létesítményeit, hogy az megfeleljen a város egyre rohamosabb léptekkel haladó követelményeinek. A fűtőháznál már készül a kórsáén! fordítókorong. Jelenleg a mozdonyok zömét ki kell küldeni Pécsbányarendező állomásira, hogy ott a deltán megfordul járnák. Ez viszont azt jelenti, hogy naponta mintegy 30 vonattal van több a tervezettnél, ami akadályozza a tolató munkát. Közben a vonatok ösz- szeállítására is ügyelni kell. Javit fák az állomás sze- mélyvágány-hálé- zatát, de ezekre a vágányokra vonatok érkeznek. A for galom zavartalan lebonyolítása nem kis munkát kíván. A forgalmi szolgálattevő, a kocsi- mester megtették vállalásaikat, még amikor a nehézségek nem állottak elő. Dicséretükre válhat, hogy most is becsülettel helyt állnak, a nehéz körülmények között mester szolgálatuk előtt például mindig megbeszéli^ az elvégzendő feladatokat. Részletesen megbeszélik, bogy milyen vonatok érkeznek szolgálati idejük alatt, a vonatok felállitási helyét, a vonóerő kihasználását, hogy kedvezőbb körülményeket teremthessenek a brigádnak. Ennek eredménye, hogy az általuk irányított brigád a kocsi-kirako dási tervet pontosan teljesítette, sőt a kocsitovábbításban 117 százalékot értek el. Az általuk indított tehervonatok menetrend is igyekeznek adott szerűsége 100 száza szavuknak megfe- lékos volt. A sze- , - méfyvanatak indításánál 91 százalé- Nyiri Sándor in- kot értek el. A téző, forgalmi szol- hiányzó 9 százalék gálattevő és Kin- 6em az ő hibájuk- cses Károly kocsi- bői adódott. Komló ünnep előtt Huszonhárommillió forint hűségjutalom —- Hetven vagonos fejtés Újabb javítógépek — Inhaláló, súlyfürdő Nincs zászlódísz és ünnepi hangulat a város utcáin. Komló dolgos hétköznapjait éli. A közelgő „hármas” ünnep szele mégis érződik a levegőben: augusztus 20-é, a szeptember 4-i bányásznapé és a nemzetközi bányászkongresz- szusé, amelyet szeptember 12— 18. között tartanak Budapesten. Arra számítanak, a kongresszus több neves külföldi vendége Komlóra is ellátogat. A vasutasok ünnepi műszakra készülnek. A boltokban rengeteg a vásárló. Gyors ütemben épül az inhaláló, illetve termálfürdő, hogy a nemzetközi bányászkongresz- szusig elkészüljön. Az idei bányásznapon nem tortának nagygyűlést. Az ünnepségeket az aknákon rendezik meg, harmadonként, szeptember 3-án. Itt kerül sor a kitüntetések átadására. Bányászati Szolgálati Emlékéremmel jutalmazzák azokat a föld alatti, illetve külszíni dolgozókat, akik tíz és 15 éve dolgoznak a tröszt üzemeiben, sokan kapnak a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Itt osztják ki a hűségjutalmat Két holdról 140 ezer forint jövedelem Látogatás a sellyei termelőszövetkezet kertészetében Dorn Mihállyal, a sellyei termelőszövetkezet kertészével beszélgetünk. Nem nagy az ő birodalma, mindössze két ka- tasztrális hold a földterület, amelyen kertészkedik. Ez a terület azonban tavaly közel száznegyvenezer forintot jövedelmezett a termelőszövetkezetnek. — Hogyan tudták ezt a szép eredményt elérni? — A dolog nyitja egyszerű, minden tenyérnyi hely gazdaságos kihasználására törekszünk és sokféle növény termesztésével foglalkozunk. Igen szépen jövedelmez a termelőszövetkezetünknek a virágkertészet. Termesztünk cserepes virágokat, vágott virágokat és kötészettel is foglalkozunk. Palántákat nevelünk, s igen jelentős a primőrárutermesztésünk is. Már kora tavasszal, sőt a téli hónapokban elkezdjük a palántanevelést a melegházakban, s csak akkor ültetjük ki a szabadba a palántákat, amikor már egészen jó idő van. így sikerül •lérntofct hogy egészen korán van már nálunk friss zöldáru. Paradicsomunk például már június elején érett, amikor még ötven forint volt a piacon kilója. Dorn bácsi, a virágok szerelmese — nagy gonddal vigyázza a rózsákat, a kannavirágokat, a szekfűket, primulákat, muskátlikat és a dáliákat. A kertet végig virágok szegélyezik, így nyárutóján többnyire már haldokolnak, de a rózsák még tűzpirosán virítanak, s a dáliák is most bontogatják bimbóikat. — Nagy gondot fordítunk a virágokra, úgy tervezzük, hogy jövőre még több virágot termesztünk. A káposztát kitelepítjük a határba, s a helyére virágokat ültetünk. A virágágyásokat paprika* paradicsom, káposzta, uborka és hagyma ágyások váltogatják. Dorn bácsi összeköti a szépet a hasznossal, jól megférnek egymás szomszédságában a virágok és a főzeléknövények. Egy-egy darabka kertet évente kétszer, sőt háromszor is bevetnek. Mihelyt valamelyik kerti veteménynek elmúlik az ideje, felszántják a földet és kelkáposztát, karalábét, salátát telepítenek a helyére. Még a melegágyak is, amelyben tavasszal a palántákat nevelték — tele vannak megrakott paprikaszárakkal, virít rajtuk a szép húsos termés. A melegágyban azért termesztenek paprikát, hogy késő ősszel is legyen friss zöldpaprikájuk. A melegágyakat letakarják és így nem fagy meg a növény. Egy-egy tő paradicsomról 5—6 kg termést is szüretelnek. Mennyiségre kielégítő az idei paprikatermésük, de a minő séggel elégedetlen Dorn bácsi. Dorn bácsi 35 éve dolgozik itt a kertészetben, s szereti a munkáját. Ahogy mondja — vannak neki is olyan percei, amikor bosszantja valami és fogadkozik, hogy elmegy, nem csinálja többé, de a másik órában már ráébred, hogy nem is tudna a kertészet nélkül élni. Egy életen át úgy a szívéhez nőtt a kertészkedés, a virágok nevelése, s ha máshol kellene kezdenie, nem is érezné jól magát. (Hámért is, amelynek összege az idén mintegy 23 millió forintot tesz ki, szemben a tavalyi 21,6 millióval. Ugyancsak 3-án este megkoszorúzzák Storcz Jenő, Zana István, Öbert Károly és a többi bányász sírját, akiket hivatásuk teljesítése közben ért a halál. Hagyományos ez Komlón, minden évben nagy tömegek vesznek rajta részt. Negyedikén reggel zenés ébresztő köszönti a város lakosságát, amelyet térzene követ a Lenin téren. Az idén nem kerül sor az elmúlt években szokásos bányásznapi vásárra. Szocialista kereskedelmünk fejlődése szükségtelenné teszi, hogy valóságos sátorvárosrészt építsünk a piactéren. A különböző ételeket és italokat árusító sátrakban ezúttal sem lesz hiány, halászsátrat is emelnek a piactéren. Délután kultúr- és sportrendezvények szórakoztatják a bányászokat. • Még az év elején került Kossuth-bányára a nagyteljesítményű Lőbbe-féle szén- gyalu. A fáradságos kísérletezés meghozta gyümölcsét. A géppel 120 centiméteres haladási sebességet értek el, s hat százalékkal többet termelnek vele, mintha kézzel dolgozna ugyanannyi ember, átlagos teljesítménnyel a fejtésben. Mindez a lehetőségeknek még csak alsó határát jelenti. Nemrég üzemi tanulmányokat végeztek a fejtésben, értékelték a jelenlegi munka hibáit. A gépet kezelő Werb Imre szocialista címért harcoló brigád vállalta, hogy az év végére napi 180 centiméteres előrehaladást érnek el. Ha ez meglesz, 35 százalékkal emelkedik a munka termelékenysége, s ebből a fejtésből állítják elő egész Kossuth-bánya napi termelésének csaknem felét, hetven vagon szenet. Ilyen fejtés még sohasem volt a mecseki szénmedencében. A termelés és munkahelyi szállítás ilyen nagyfokú koncentrációja a gép legnagyobb erénye. Mint megírtuk, Béta-aknán GTK 35-ös szovjet réselőgép dolgozik. A gép teljesítménye szinte korlátlan, a munkaszervezési gyakorlatlanság miatt azonban kezdetben 12 harmad alatt tudtak vele kifejteni egy pászta szenet. Má már hat harmad is elég hozzá, s úgy tervezik, a munkaszervezés javításával három harmadra, azaz egy napra tudják ezt a számot leszorítani Symódon mintegy kétszer annyi szenet fejtenek a géppel — aránylag rövid kísérleti idő után —, mintha fejtőkalapáccsai tenné ugyanennyi ember. A GTK 35-ös, akárcsak a széngyalu, villamos energiával működik. A negyedik negyedévben újabb jövesztőgéppel, széniűrésszel kísérleteznek Béta-aknán. Ugyanaz a hazai gyártmányú lesz, mint az Ist- ván-aknai, azzal a különbséggel, hogy ez is villamos energiával működik. A szénfűrésszel három jö- vesztőgépe lesz a trösztnek, a géppel fejtett szén mennyisége pedig valószínű éléri az összmennyiség tíz százalékát. Egy év alatt a „nullpontr0lv jutottak ide. • Tavaly hallottunk először a szovjet Csinakál-féle pajzsról, amely feleslegessé teszi a fejtések biztosítását. A Csinakál- pajzs ugyanis nem más, mint egy darabban lévő főtebiztosí- tás, amely a munka előrehaladásával állandóan lefelé csúszik a fejtésben. A Béta-aknai Csinakál-pajzs jól bevált. Több mint negyvenezer forint értékű faanyagot takarítottak meg vele, és — mivel nem kellett biztosítani — 11 százalékkal több idő jutott a produktív munkára. Ezért határozták el, hogy — mihelyt alkalmas telepet találnak — újat építenek. A legközelebbi a hónap végén „lép munkába” III-as aknán. Több mint négyszer akkora lesz, mint Béta-aknai elődje. • Hamarosan elkészül a Kos- suth-bányai inhaláló berendezés. Mindenben testvéréhez, az István-aknaihoz lesz hasonló. Itt is több mint tizenötezer voltos negatív vagy pozitív feszültség uralkodik a rácsban, s a bányászok wies- badeni só és desztillált víz oldatának ionizált permetét szívják be. Az inhaláló közömbösíti a szilikózist okozó kovasav ártalmas hatását, megakadályozza a betegség létrejöttét, illetve súlyosbodását. A bányászokat nemcsak a szilikózistól kell óvni, hanem az ízületi bántalmaktól is. A bányákban uralkodó nagy hő- mérsékleti különbségek miatt gyakori ez. Ennek gyógyítására szolgál a súlyfürdő, amelyet ugyancsak a Kossuth- bányai fürdőben helyeznek el s a közeli melegvíz-forrással táplálják. A két létesítményt — mint fentebb írtuk — a nemzetközi bányászkongresszusig át akar«» i jak adni. Magyar Látóié