Dunántúli Napló, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205 szám)
1960-08-02 / 181. szám
1960. AUGUSZTUS 2. NAPLÓ s Sok érdekesség Eesz a Dél-dunántúli Kiállításon Mezőgazdasági Augusztus 13-tól 21-ig a Földművelésügyi Minisztérium Baranya, Tolna és Somogy megye bevonásával nagyszabású mezőgazdasági kiállítást és vásárt rendez Pécsett a vásártéren. Az utóbbi idők egyik legnagyobb kiállításának előkészítése gyorsan halad. tenyésztési tapasztalatcserén ugyancsak budapesti előadó közreműködésével a Broyler- féle pecsenyecsirke-nevelés lesz a fő téma. A pécsi és Pécs környéki gyümölcsövezet termelői számára bizonyára hasznos lesz az őszibarackosok termőterületeinek helyes kiA habard Béke Termelőszövetkezet egyik büszkesége is ott lesz a, kiállításon. Tizenkétezer négyzetméteren I alakításáról szóló előadás és valóságos modem pavilonvá- ro6t építenek fel, ahol három megye mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi vállalatai mutatják be eredményeiket, a legkorszerűbb munkaeszközeiket, áruikat. Egymásután futnak be a szerelvények megrakva gépekkel és pavilonokkal; Ez utóbbiak nagy részét a Budapesti Mezőgazdasági Kiállítási Iroda szállítja. All már a 60 méteres növénypavilon, ahol 20 méteren zöldség, 20 méteren gyümölcs és a további 20 méteren szőlőt állítanak ki. Külön „pavilon-utcasort" kapnak az állami gazdaságok 44 méter hosszúságban. Baranya, Somogy és Tolna megye termelőszövetkezetei 68 méter hosszú, a különböző mezőgazdasági szektorok 40 méter hosszúságú pavilonban állítják ki terményeiket. Az Állami Áruház ácsbrigádja 650 négyzetméteres területet épít be pavilonokkal. A Fővárosi Dekorációs Vállalat megkezdte a kiállítás impozáns főpavilonjának az építését. A Kertészeti Vállalat megfelelő talajelőkészítő munka után megkezdte a parkosítást. A pázsit már zöl- dell a vásártéri utak mentén. A Pécsi Kertészeti Vállalat 200 négyzetméternyi területet foglal el pavilonjaival. Megkezdte az építkezést a MEZÖSZÖV is, a főbejárat mellett gyönyörű szökőkutat építenek. A kiállítás összterülete közel 100 000 négyzetméter, ebből 12 000 négyzetmétert a pavilonok foglalnak el. A MEGYK- VILL befejezte a vásártér villamosítását, a Vízművek dolgozói derek as munkával teljesítették vállalásukat, a víz is folyik már. A munkák egyik fő irányítója Lőrincz József eivtára, az Agrártudományi Egyetem föld- műveléstani és növénytermesztési tanszékének adjunktusa. Kérdésünkre elmondotta, hogy a kiállítás időtartama alatt öt témakörből álló tapasztalatcsere-sorozatot tartanak. Ilyen témakörök a termelőszövetkezetek újrendszerü jövedelem- elosztása és a tsz-ek belterjes irányú fejlesztési problémái. A sertéstenyésztési tapasztalat- csere során dr. Fekete Lajos, az Agrártudományi Egyetem állattenyé'swósi tanszékének helyettes vezetője tart előadást a hússertésről, A baromfiaz utána következő vita. A.gépesítési tapasztalatcsere keretében a fő téma a szocialista mezőgazdaság gépesítési irányáról szóló előadás lesz, amelyet helyszíni bemutatókkal tesznek szemléletessé. Számos gépet mutatnak be működés közben, többek között palántaültető és burgonyaszedő gépeket, — Ügy tervezzük — mondotta Lőrincz elvtárs —, hogy egy-eav tapasztalatcserére negyven-ötven szakembert hívunk meg egy-egy megyéből, termelőszövetkezetek elnökeit, agronómusait, állattenyésztési, növénytermesztési szakirányítóit, könyvelőit, állami gazdaságok, megyei és járási szervek mezőgazdasági szakembereit. Á tapasztalatcserét, az előadást és a vitát követi a kiállítás csoportos megtekintése, ahol a kiállított állatok, gépek és különböző termények újabb vita tárgyát képezhetik. A tapasztalatcseréhez a megyei tanácsok komoly ösz- szeggel járulnak hozzá, ugyanis a meghívottak útiköltségéről, elszállásolásáról a kiállítás vezetősége gondoskodik. A tapasztalatosere-sorozat iránt máris nagy az érdeklődés, számos termelőszövetkezet vezetősége jelentette már be a részvételre való igényét. Ez természetes is, hiszen a tapasztalatcserén elhangzottak alapján sok mezőgazdasági szakember jut olyan ismeretekhez, amelyeket otthon jól tud hasznosítani a gazdaságukban. A témakörökön belül az előadók ismertetik az agrártudomány legújabb külföldi eredményeit is. Sok látványossággal, sok érdekességgel várja a kiállítás éis a vásár a látogatókat. Bemutatót tart az Ormánsági Állami Gazdaság ötös fogata, lófutball lesz a békászpusztai méntelep, a keszthelyi méntelep, az alsóleperdi, a kiskunsági, a dalmandi méntelep részvételével. Műsort a Pécsi Nemzeti Színház művészei, valamint a három megye legkiválóbb kultúrcsoportjai adnak. A MALÉV sétarepülést, a MHS pedig sportrepülést szervez. A rendezőség arról is gondoskodik, hogy a 6ok színes látnivaló mellett bőségesen legyen enni- és innivaló. Több vendéglátóipart vállalat, büfé, borkóstoló és gyümölcselárusítóhely áll a közönség rendlkezésére. A kiállításon ott lesz a dunakömlődi halász- csárda is. Havonta átlagosan 138 százalékra teljesíti tervét Bagoly Zoltán, a pécsi Sopiana Gépgyár esztergályosa. Több újításával, példás munkafegyelmével és selejtmentes, szorgalmas munkájával megérdemelten birtokosa a kiváló dolgozó oklevélnek. A képen: Bagoly Zoltán egy feszítő kart készít elő megmunkálásra. DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOt DOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Tánczenekari hangverseny a Belvárosi Kerthelyiségben A Pécsi Rádió Tánczenekara kedden, augusztus másodikén, megismétli pénteki nagysikerű hangversenyét. Részben új műsorral, főleg a modem nagy- zenekari effektusok bemutatására törekedve, két órán át mutatja be rádiófelvételre készülő műsorát a város reprezentatív nagyzenekara. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd es.tig: nappali felhőképződés, hétfőn es» nélkül, kedden néhány helyen zivatarral. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn éjjel 13—17, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26—30 fok között. A hétvége az országutakon Harminchat kösút baleset volt a múlt hónapban Megjött a szép idő. Ilyenkor ellepik az országutakat a járművek. Különösen hét végén nő a forgalom. így volt ez most is. Autók, motorok hosszú sorai kígyóztak a kirándulóhelyek, Harkány, Sikonda, Aba- liget stb. felé. S nemeseik a kirándulóhelyekre vezető utakon, de a megye többi útvonalán is megszaporodtak a járművek. S szaporodtak a hétvégi balesetek is. A hétvégi baleseti statisztika azt mutatja, hogy a balesetek legnagyobb részét motor kerékpárosak okozták. Szombaton este 9 órakor Szigetváron ittasan, vezetői igazolvány nélkül mstorozott Boronkay György szigetvári lakos. Az út padkáján haladó gyalogost, Varjú Józsefet ütötte el. A szabálytalan közlekedés következtében Boronkay súlyos sérülést szerveden. Varjú József minden sérülés nélkül megúszta az összeütközést. Vasárnap reggel Vasason is motonkerékpárbaleset történt. Szabó László pécsi lakos kismotorjával elütötte a járdáról könnyelműen, körültekintés nélkül lelépő Király Sándort. Király Sándor könnyebb sérüléssel fizetett gondatlanságáért. A motorkerékpár vezetője Is csak könnyű sérülést szenveBaranya megyei Állami Építőipari Vállalat asonnalra felvesz kőműveseket és férli segédmunkásokat Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Rákóczi út 56, 1610 dett; Sikonda és Mecsek nádasd között műszaki hiba okozott vasárnap balesetet. Nagymotorral haladt az úton Molnár János délelőtt fél tízkor. A motor kormánya műszaki hiba miatt felmondta a szolgálatot, aminek következtében Molnár János felbukott és eltörte a lábát. Vasárnap délután Pillger- májer Ödön keszűi lakos kölcsönvett motorral, vezetői igazolvány nélkül közlekedett. Amikor Keszüben kihajtott a 107. sz. ház kapuján rosszul váltott sebességet. A motor ezért megugrott'. Pillgermájer Ödön elvesztette lélekjelenlétét és felbukott a motorral, aminek következtében eltörött a kulcscsontja. Kölkednél egy kisfiú volt a baleset okozója. A Duna-töl- tésen motorozott Németh József, aki előtt kerékpárral haladt Müller András 8 éves mohácsi fiú. A fiúcska jelzés nélkül hirtelen balra fordult. A mögötte haladó motorkerékpárnak már sem kitérni sem megállni nem volt ideje és így a kisfiút elütötte. A Július havi statisztika azt mutatja, hogy a motorkerékpárosok által okozott közúti balesetek száma a legmagasabb. A múlt hónapban például 20 motorkerékpáros okozott balesetet. Személygépkocsi három, tehergépkocsi 5, autóbusz 3, fogatos jármű 1, kerékpáros 3, egyéb jármű pedig 1 esetben okozott balesetet egy hónap alatt. Szerencsére a múlt hónapban egyetlen halálos baleset sem történt, csak súlyos sérülés huszonnégy esetben. — Könnyebb sérülés hét, és sérülés nélküli baleset 5 történt egy hónap alatt. A balesetek okozta anyagi kár azonban Így is jelentős: majdnem ötvenezer forint. Ebből a kárból 4500 frvrint ma<^Ti3hiTAÍd»«iibjMB 1*. vő, 54 300 forint pedig közüle- tek, vállalatok járművein keletkezett. A nagy anyagi és személyi kár, amit a közúti balesetek okoztak majdnem egészében elkerülhetők lehettek volna, ha a járművek vezetői, de a gyalogosok Is betartanák a közlekedési szabályokat és gondosan vezetnék járműveiket. H. L. Enyhültek a meszes! vízgondok Bizony ezek a gondok nagyok azoknál a családoknál, amelyek az jíj házak felsőbb emeletem laknak. Napokig hiába várták két hete is, hogy csak egy csöpp víz folyjon a csapokból. Sőt a nagy melegben még a földszintiek is hiába lesték az enyhet adó vizet. Csak szörcsögött, krákogott, de még csöpögni sem akart a vízvezeték csapja. Ilyenkor aztán mit volt mit tenniük, elindultak vödrökkel, kannák kai és egyéb vízhordó alkalmatosságokkal vizet keresni, mert inni, főzni, mosakodni azért mégiscsak kell. Érthető, hogy nem a legszebb jelzőkkel illették a vízműveket, a tanácsot. Sajnos, az I. kerületi tanács nem segíthetett a bajon, hiszen nem rajta, de még csak nem is a vízműveken múlott a két héttel ezelőtti „meszesi szárazság“) — A zavart az okozta, hogy rajtunk kívülálló okból a víztárolóink pont a legnagyobb melegben teljesen kiürültek egy éjszsika és azokat nem tud tűk feltölteni, hogy tartalékunk legyen. A közel félórás áramszünet az összes gépeinket megbénította egyik éjszaka és azok beindítása hosszú időt vett igénybe. Ez alatt a vízszolgáltatásból mintegy két ezer köbméternyi vízmennyiség kimaradt, amit a meleg okozta megnövekedett vízfogyasztás mellett nem tudtunk pótolni. Ennek elsősorban a meszesnek látták kárát. A kétezer köbmétenyi kiesés és a őzt Láttuk DCapösoúxon A közelmúltban a Komlói Szénbányászati Tröszt üze meitől mintegy 45 nődolgozó látogatta •neg a kaposvári textilüzemet. A látogatás célja az volt, hogy megismerjék az ott dolgozó nők munkamenetét, munkafegyelmét, szervezett ségüket, a szakmai és politikai továbbképzés helyzetét. Érdekes tapasztalattal gazdagodtak a komlói asz- szonyok. Bevezették az üzemi étkez tetést. Ebédet, vacsorát haza 1» lehet vinni, sőt vasárnap is lehet ebédet és vacsorát Igényelni. Ha kérik, az ételt házhoz is szállítják. Az üzem óvodája és bölcsődéje — a munkaidőhöz alkal mazkodva — szintén három műszakban üzemel. így az anyák nyugodtan dolgozhatnak. Az iiauegnnAk mofindÁia és szárítója van, ahol kimoshatják ruháikat és a kimosott, szárított ru hát vihetik haza; Van varrodájuk Is, ahol a csökkent munkaképességű dolgozók kevés térítés ellenében meg javítják az elszakadt ruhaneműt. A vállalat háztartási gépeket is kölcsönöz dolgozódnak. Az üzem területén mozgóbüfé működik, amely a gépekhez szállítja a hűsítő italokat és a reggelit, kakót, tejet, vajat, zöldféleségeket. Mozgó könyvtáruk van, mintegy hétezer kö tét könyvvel, Így megkönnyítik a dől gozók részére a könyveseiét; \ Nagyon helyesen oldották meg a mű szakból hazamenő nők bevásárlási lehetőségét le. Az üzem területén bolt van, ahol az asszonyok a szükséges dolgokat. megvásárolhatják. Igen jó a közösségi szellem is a kaposvári textilüzemben. Ha az. egyik dolgozó megbetegszik, a hri- gád tagjai segítenek a háztartás vezetésében, a gyermeket reggel elviszik az óvodába, délután visszaviszik a szülőknek és hazavdszik az üzem ból az ebédet és va csorát is. Az üzemben mint egy 1500 nő dolgozik és mintegy 80— 90 százalékuk állandóan tanuL Sokan végzik az álta lánca iskola hete- dik-nyolca|dlk osztályát, de állandóan folyik a szakmunkásképzés is. A dolgozó nők tanulni akarását bizonyítja a leányszálló lakóinál lá- • tott sok könyv. A komlói tröszt- bizottság nődolgozói megnézték még a Szigetvári Cipő- Krómt is. víztárolók kiürülése egyúttal azt is jelentette, hogy az utána következő termelt víz- mennyiségnek csak kis része juthatott el Meszesig a vezető kekben, mert a nagyobbik részt már a lakosság útközben felhasználta. Ráadásul a bánya is beszüntette a Meszesre addig szolgáltatott napi háromszáz köbméter víz nyomását, illetve István-aknán használták fel, mert ott sem volt megfelelő mennyiségű ivóvíz, — adott magyarázatot a múltheti meszesi vízhiányra a Pécsi Víz- és Csatornaművek főmérnökei A végleges megoldást, — nemcsak a meszesi, hanem az égész város vízellátásában, — a mohácsi víznek a hálózatba való bekötése adja majd. A tízezer köbméteres tisztító megépítése után, ami lehetővé teszi a dunavíznek ivóvíz céljára való felhasználását, a város lakosságának napi elfogyasztható vízmennyisége is ennyivel növekszik. Jelenleg a lakosság 18—20 ezer köbmétert használ fel. Előreláthatólag a tisztító csak jövő év végére készül el. Gyakorlatilag tehát 1962 nyarán jelent majd javulást a vízszolgáltatásban a dunai víz, mivel csak nyáron kevés a vizmű által termelt mennyiség; Ennek ellenére a vízművektől Ígéretet kaptunk arra, hogy a ,m«szesi vízgondokat“, amennyire csak tőlük telik) idén és jövőre is megszüntetik úgy, hogy bizonyos időre a város egyes részeinél korlátozzák a vízszolgáltatást. A vízgondok megszüntetése azonban nemcsak a vízműveken múlik. A lakosság is sokat segíthet azzal, ha takarékoskodik a vízzel. A város egyes részein bőven van mindig víz és ott a melegben ezt ki is használják. Öntözik az udvart, utcái Csap alatt hűtik a sört, vagy esetleg hosszú időn át folyatják a vizet, hogy az lehűljön. Azoknak, akik ezt teszik, arra is beli gondolniuk a melegben, hogy amit elpocsékolnak így módom, azt másoktól, talán éppen a mesze- siektől vonják el. Afnikor a kánikulában az udvarba állított fürdőkádban lubickolnak a „bővizű* városrészeken, gondoljanak arra is, hogy másutt talán még ivóvízre is alig jut. Az egész város érdeke, hogy amíg a víztisztítómű elkészül, addig is legyen még nyáron is elegendő víz mindenütt) Hillebrand Mérlegképes könyvelői vizs gával rendelkező BELSŐ ELLENŐRT felvesz a 26. ss. Autóközlekedési Vállalat, Pécs, Siklósi u. 6. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. 701