Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-16-01 / 167. szám
2 NAPLÓ I960. JÚLIUS 1«. Komlói világjárók Komlóról is egyre többen Utaznak külföldre, és nő azok Hak a száma is, akik országjáró körutazásokra indulnak, A komlói IBUSZ kirendeltség adatai szerint a közelmúltban járt Moszkvában két bányász, Bécsben tizenegyen voltak hajókiránduláson, Szólásában ketten vannak, de a következő IBUSZ-esoporttal Ismét ellátogatnak ketten a Fekete-tenger partjára. A jövő hónapban tizenhatan mennek Komlóról Pozsonyba, a csehszlovák autóbusz-körutazásra négyen jelentkeztek, az olimpia idején pedig kilen cen utaznak Rómába. Az országjáró utazásokat elsősorban az iskolások részére szervezd az IBUSZ. Ebben az évben már valameny- nyi komlói iskolából indult országjáró csoport. Az országjáró csoportok általában ezer kilométeres utazást tesznek. az országban. Egyes csoportok a Dunántúl nevezetességeit keresték fel, ezek a csoportok a Komló — Dombóvár — Szántód — Tihany — Veszprém — Zirc — Székes- fehérvár — Velencei tó — Sztá linváros — Komló útvonalon jártak, más csoportok aZ ország északi részét, Gyöngyös, <— Aggtelek — Miskolc környékét keresték feL Ezeken kívül a Komló környéki községek iskolásai számára is szervez az IBUSZ kisebb utazásokat, Baranya megye nevezetességeinek a megismeréséire. Négy tűzeset egy nap alatt Tegnap négy helyen tört M tűz. Első esetben a szigetvári tűzoltóságnak kellett kivonulnia délelőtt a Gőrösgali Állami Gaz- dóság egyik üzemegységébe, ahol a traktor felgyújtotta a szalmát. A gondatlanság következtében 10 mázsa szalma lett a tűz martaléka. A délután folyamán ugyancsak szalmatüz keletkezett egy traktor szikrájától Merenyén. Itt IS mázsa szalma vált hamuvá. A másik két tűz is gondatlanságból keletkezett. Pécsett a 21. sz. TEFU telephelyén a kazánba befütöttek és a nagy melegtől a kazán mellett tárolt gyúlékony anyag (fa, rongy, stb.) kigyulladt. A tűzoltóságnak sikerült a tüzet eloltania, mielőtt nagyobb kár keletkezett volna. Délután két órakor Is kivonult a tűzoltóság a Mecseki Állami Erdőgazdaság Megyeri úti telepére, ahol egy műhelykocsi gyulladt ki. A tűz oka az volt, hogy a műhelykocsiban gyúlékony anyagok közelében hegesztettek. A tűzoltók kétórás megfeszített munkával tudták csak megakadályozni azt, hogy a tűz következtében felhevült gázpalack felrobbanjon. A második félév első hónapjának közepén járunk. Az ipari üzemek vezetői, szakszervezeti bizottságai, üzemi tanácsai már megvitatták a második félév feladatait és minden dolgozó hozzálátott azok végrehajtásához. Felkészültek a második félévre A Kokszművek pártvezetősége és szakszervezeti bizottsága is nagyon szivén viselte a második félév zökkenőmentes termelésének ügyét. Üléseiken megvitatták, milyen módon lehet tartani, helyenként pedig növelni az első félév teljesítményeit A párttagok is, meg a szakszervezeti tagok is megismerkedtek a második félév főbb termelési célkitűzéseivel s azon belül is főleg a harmadik negyedév legfőbb feladatai val. Az Sz. B.-ülésen a szocialista címért küzdő munkabrigá- dok számára is kidolgozták a feltételeket, aztán pedig szak- szervezeti taggyűlésen ismertették a lehetőségeket és a követelményeket. Az anyagtakarékosság, a politikai oktatásban való részvétel, az ifjúság szocialista szellemű nevelése — mind-mind bekerült a félév legfontosabb feladatai közé. Bátran tervezhettek így, mert megvolt rá az okuk is, joguk is. hiszen az első félév termelési feladatait is, a pártpolitikai és szakszervezeti programokat is teljesítették; Ezért joggal gondolhatták a Kokszművek műszaki vezetői, a pártvezetőség, meg a szak- szervezeti bizottság, hogy sikeresen indulhatnak neki a második félévnek. Ekkor váratlanul megjelent náluk a kellemetlen vendég: csökkent a kereslet Sok a gáz A Kokszművek jó felkészültségű, munkájukat szerető mun kásád Ugyanis sokkal többré mernek vállalkozni. mint amennyit kémek tőlük. Többet tudnának termelni például gázból. mint amennyit a pécsi üzemek átvesznek. Napi termelési tervük gázból 42 ezer köbméter, de nem teljesíthesztikségletének nem ez az oka. Mér ez év elején bejelentette a Zsolnay gyár, hogy a nyár közepén nagyjavításra szorul a kályhagyár kemencéje, s ezért csökkeni fog a gázfogyasztásuk Ha üzemben van ez a kemence, akkor a gyár napi fogyasztása harmincezer, vagy harminckétezer köbméter gáz — Most, hogy javították a kemencét, kevesebbet fogyasztottak. Körülbelül 5—6000 köbméter gázzal kevesebbre volt szükségük, mint eddig. A város gázfogyasztása is csökkent. Úgy látszik, hogy az idén júliusban több gázfogyasz tó háztartást „csuktak be”, sok gázfogyasztó ment nyaralni. Az erőmű se vesz át naponta kilencezer köbmétert, pedig régebben átvette. Könnyítene a kokszművek helyzetén, ha több városi háztartást kapcsolának be a gáz- fogyasztásba, ez azonban most lehetetlen, mert nincsen rá felkészülve a városi gázvezeték hálózat: Egyébként a Zsolnay gyárral kapcsolatos probléma hamarosan megszűnik, mert tegnap már befejezték a kemence javítását, és egy hét múlva újra teljes kapacitással fog dolgozni a kályhagyártó üzemrész: Mindezeket el kellett mondanunk, hogy lássuk: nincs ok az aggodalomra. Nem kell ezért a szocialista munkabrigád címért indult versenyt abbahagyni, tovább folyhat az éves műn kaverseny is. Azt hisszük, hogy még a fizetés, meg a prémium sem csökken a kokszművekben, ha mindenki, aki vállalta, teljesíti kötelességeit és nem kedvetlenedik el. Az erőmű is bizonyára csak átmenetileg kér kevesebb gázt, a városi háztartások gázzal való ellátása is fokozatosan kiszélesedik, — hiszen ezt a Kokszművek dolgozói is tudják. Éppen a napokban volt szó arról, hogy az István-aknai gázelvezetésben a Kokszművek is részt vállal. Ebből látszik, hogy kell a gáz a városnak is, Úgy mint eddig — Nyugodtan mondhatjuk, hogy a pártszervezet, a szak- szervezeti bizottság és az üzemi tanács nem végzett hiábavaló munkát, amikor jó előkészítette és a dolgozókkal megtárgyalta a következő félév feladatait. A taggyűlésen megvitatott termelési feladatok végrehajtását nem kell fékezni, sőt — egészen biztos! — később fokozni is kell majd. Addig pedig az üzemben működő tömegszervezetek minden vezetőjének kötelessége, hogy helyesen magyarázza a helyzetet. A dolgozók vegyenek részt ezután is a gyár közös terveinek megvitatásában és végrehajtásában. Úgy mint eddig. Gy. K. Földi, vízi és légi parádé Mohácson július 17-én tik ezt, mert az üzemeik és a város jelenleg nem vesz át összesen még 36 ezer köbmétert gázt sem naponta. Elterjedtek olyan hírek is, hogy a Porcelángyár ezentúl nem veszi át azt a gázmennyiséget, amelyet eddig, s ezért a Kokszművek dolgozóinak a keresete is, prémiuma is csökkenni fog; Ezek a hírek rémhírek. Nincsen semmi alapjuk, mert a Zsolnay gyár csökkent gázA Magyar Honvé delmi Sportszövetség mohácsi járási elnöksége július 17- én 9 órai kezdettel nagyszabású honvédelmi napot tart Mohács-szigeten. A honvédelmi nap programja 9 órakor ünnepi megnyitó, majd utána a pécsi és mohácsi MHS modellezők repülő- modellező bemutató ja, íjász bernutató, hajómodellező bemutató, majd a következő mflsorszém vízi parádé a Dunán a bajai MHS részvé telével. Több kategóriáiban motorcsónak-versenyt ren deznek. Ezt követi a pécsi MHS köny- nyűbúvár szakosztály merülési bemutatója, majd utána a honvédelmi nap fénypontja, a repülő és ejtőernyős bemutató következik, melynek programja vitorlázógép vontatása motoros repülő géppel, majd vitorlázó repülő-bemuta tója, utána műrepü lés motoros repülőgéppel és léggömb- vadászat motoros repülőgéppel. A repülőparádét csoportos ejtőernyős- ugrás a Dunába zár ja le. A repülőszámok után terepgyorsasági motorkerékpárverseny következik, melyben motoros akrobaták is részt vesznek. A délutáni műsor ban MTE és a mohácsi járás válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz 17 órai kezdettel az MTE sportpályáján. A honvédelmi napot este 20 óra 50 perctől lampionos felvonulás a Dunán zárja, melyet tűzijáték kísér. Ezt a gazdag prog ramot nagy érdeklő déssel kísérik az egész mohácsi járásiban. Ezenkívül Pécsről, Komlóról és az ország különböző részéről Is érkeznék vendégek. A Mohácsi Vendéglátó Vállalat komolyan készül, hogy a nagyszámú vendégeket kitűnő italokkal és finom ételekkel tudja ellátni Vadon Antal M HilMEKB A mi utcánk óh be... Hát... szóval... szépnek azért még nem lehet mondani, bár napról napra cslnosodlk. A* ember itt Üj-Mecsekaljdn megszokta már, hogy a szorgos és hozzáértő munkáskezek máról holnapra házsorokat, utcákat varázsainak a tegnapi gaz és sártenger helyén. Éppen ezért bosszantó és érthetetlen, hogy van egy utca, amelyet Immár két év óta következetesen elhanyagolnak. Miközben az új járdák folyómétereinek százait betonozzák, az új parkrészek ezer négyszögöleit alakítják ki. a ml kis utcánk sehogy sem akar elkészülni. A 19-es dandár utcáról van szó, amely a többiekkel ellentétben, még csak most kap keményburkolatú járdát, tnosi kerül sor egyik oldalának parkírozására. (Nem intrikálni akarunk, de a mi utcánk már akkor is utca Volt, amikor a tőle délre eső házsorok helyén még el se kezdték az építést, de ennek ellenére, már régóta parkosított terekkel, sármentes utakkal és járdáiral rendelkeznek.) Panaszainkra az Illetékesek mindig azt a választ adták, hogy az új vendéglátó kombinát építésének befejezéséig nem érdemes az utca többi részét sem rendbehozni, mert a távfűtővezeték lefektetésekor ügyts fel kellene törni az aszfaltburkolatot. Ez az indok elfogadhatónak látszott, türelmesen vártunk tehát a kombinát elkészültére. Közben csaknem egy évig kellett a távvezeték építése miatt felbolygatott járda kupacain járni, míg végre a kombinát is, a távvezeték Is elkészült. Pár nappal ezelőtt meg Is Jelentek a járdaépítő munkások — SZEPTEMBER 15-re elkészül a négy kilométer hosz szú villamos-bekötés, így ez év szeptemberében Magyar- lukafán is kigyúl a villany. — TEGNAP ESTE Pécsre érkezett a Budapesti Műszaki Egyetem építési és közlekedési tagozatának kirándulócsoportja. Az egyetem autóbuszával külföldi építészmérnökök is érkeztek városunkba. — VASÁRNAP ismét — és a Jövőben folyamatosan — indítják a mecseki körjáratot. A részvételi díj 15 Ft, de ebben nemcsak a menetjegy, hanem az egyszeri uzsonna is szerepel. A nagy érdeklődésre való tekintettel, szükség esetén több autóbuszt is beállítanak. — BREHM: Az állatok világa c. nagysikerű művének második kiadása a napokban jelenik meg a könyvesboltok ban. — TEGNAP A SÉTATÉREN Bottlik Gábor 11 éves tanuló kerékpárral lejeié haladt a lejtőn. A kanyart nem tudta bevenni és beleszaladt az arra haladó lovaskocsiba. A mentók köny- nyebb sérülésekkel a gyermek- klinikára szállították. és elkezdték a járda alapozását. Ma már csak egyetlen ház —> sajnos éppen a mi házunk —> maradt járda nélkül. Ki tudja miért, miért sem, egyszerűen otthagyták, elvontatva a betonkeverő gépet is. Közben az aszfaltotok is munkához láttak és mire ezek a sorok megjelennek, valószínűleg az aszfaltozás is elkészül. A kertészek már egyengetik a terepet, — ha minden jól megy — két-három hét múlva valóban szép lesz, talán a légszebb utca lesz a miénk egész Üj-Mecsekalján. Csak a ml házunk — a 37-ts épület előtti térség marad járda, parkírozás nélkül, a kivitelező vállalat illetékeseinek teljesen érthetetlen szeszélye, minden logikát nélkülöző Intézkedése folytán. Kérjük a Dunántúli Naplót, hogy nézzen utána, miért hagyták abba az utolsó épületnél a járdaczik lefektetését, amikor az éppen a híres-nevezetes es az országban talán egyedülálló vendéglátó kombináttal szemben van. Kérjük, Intézkedjenek, hogy ne keltjén a harmadik telet is bokáig érő sárban átvészelnünk. Néhány méternyi jdrdacslk lefektetésével megkímélhetnének bennünket a sdrdagasztástól. — TÖBB ALÁÍRÁS — Eddie * levél. A szerkesztőm zott s&g teljes mértékben egyetért fi panaszosokkal. A járdaépítést véleményünk szerint la ki kell terjeszteni • 37-es épületre. Semmi okát nem látjuk, hogy ez az épület kimaradjon, amikor az utca összes többi háza elé keménybur- kolatű járdát építettek. Ezúton is kérjük az Illetékeseket, vizsgálják meg a problémát és kedvezően intézzék el • 37-es épület lakóinak a kérését. — A MOHÁCSI Somlay Artúr Színjátszó Együttes fennállásának 3. évfordulójára ünnepi hetet rendez augusztusban. Az ünnepi héten bemutatják többek közölt Osborne: Dühöngő ifjúság, Rozov: Felnőnek a gyerekeit című müvét és kezdeményezésként az Irodalmi Színpad irodalmi dokumentum műsort is ad Háború és béke címen. Mi lesz a szombati piacon'( A város ellátására a szombati piacra és a város zöldségboltjaiba szombaton reggel igen nagy mennyiségű áru érkezik. A MEK 1(3 mázsa fejeskáposztát hoz tot galomba 1 forintos és S0 fillérét áron. Hét mázsa kelkáposzta lesz, minőségtől függően 1.40- 1.80 forintért. öt mázsa karfiol is lesz l forinttól egész 2.90 forintos áron. Lebet választani karalábéból is, amelynek ára kilónként 80 fillér és 1.50 forint. 1 forint 20 fillér a főzőtök kilója, ebből 131 mázsa érkezik. Olcsóbb a zöldbab. Az e heti piacon már « forintért vásárolható. Zöldbabból 57 mázsa a felhozaReiter János rádióénekes ma este *1 órától a Borostyán Étteremben magyar nótákat énekel. Kísér S zalai Dód! és népi zenekara. 159030 Pécs város központtal Tolna, Somogy, Zala és Baranya megyéik területére vegyészmérnök, vegyész- technikus, gyógyszeré«! v. kémiai szaktanár képesítéssel munkavállalót alkalmazunk azonnali belépéssel. Lakást nem biztosítunk. Fizetés 2200—2400 Ft -f természetbeni juttatás. Pécsett lakók előnyben. Jelentkezni „Fegyelem” jeligére önéletrajzzal, a jelenlegi munkahely és pontos lakcím feltüntetésével a Kossuth utcai hirdetőben. 493---------------------------------— — Baj társak, át kell költöznünk a gépházból a fedélközi szállásra. Ott több a friss levegő. És lehetőség szerint minél gyakrabban járjunk ki a fedélzetre, a levegőre, ez a legjobb orvosság minden betegség ellen. Ahogy mondta, úgy tettek. Két csoportban hozzáfogtak a fedélköz kitakarításához. Hogy rendbehozzák, sok munkára, erőfeszítésre volt szükség. Amikor az egyik csoport dolgozott, a másik két ember pihent. Kitisztították a matracokat és takarókat, amelyeket I lucskossá és sárossá tett a tenger vize. Takarítás közben Fedotov egy darab újságpapírt talált, amelyen a Csendesóceán térképének egy része volt. Abból az alkatomból közötte* a térképet, bogy a Szovjetunió január 15-e és fehruár 15-e között rakétakísérleteket hajtott végre ebben a térségben. A négy katona körülvette Ivánt, nézegették a térképet, amelyet annyiszor láttak maguk előtt ébren é® álomban. Igyekeztek kiszámítani a szól ég a sodrás sebességét, s találgatták, hol lehet jelenleg a naszádjuk. Felvillant bennük a reménység, hogy a rakétákat kereső szovjet hajók visz- szatérőben felfedezik a naszádot. Ezen felül az sem volt lehetetlen, hogy eljutnak a tengert hajóutak térségébe és valamelyik másik állam hajója menti meg őket. — És ha véletlenül a csang- kajsekisták hajójával találkozunk? — kérdezte Krjucskov- sZkij. — Azoktól a banditáktól provokációkon km« máét nem várhatunk — jelentette ki Poplavszfkij — Élve nem kerülünk a kezükbe — szögezte le Zigamsin. A négy katona megfogadta: — A csangkajsekista kalózoktól nem kell segítség. Sdha! ..-.Már egy hónapja sodródik a kis hajó a nyílt óceánon. Már egy hónapja viaskodik a négy katona az elemekkel. Arcukon bozontos szakáll, szemük beesett, ruhájuk rongyos, erejük kimerült. A naszádon mégis szigorúan betartják a katonai fegyelmet. Nyoma sincs siránkozásnak vagy kétségbeesésnek ... Csak néha sóhajt fel valamelyikük: — Jó volna megfürödni és aztán megborotválkozni... A másik hozzáteszi: — Ebédelni sem volna rossz. — Ne féljetek íiúk, minden meglesz. Fürdő is, meg borbély is, ebéd is — biztatja társait Zigansin. — Feltétlenül! — helyeselnek rendületlen bizakodással a többiek. Február 17-én a naszád fölött sirályok és viharmadarak szálltak el. Valaki elkiáltotta magát: — Közel a föld! Fedotov azonban, aki jól Ismerte a tengert, elmondotta, hogy a viharmadarak gyakran két-háromezer kilométerre is eltávoznak a partoktól a nyílt tenger fölé. Ennek ellenére hosszasan, figyelmesen követte tekintetével a madarak röptét. kutatta a távoli látóhatárt. Ebéd után észrevették, bogy a hajó oldala mellett egy nagyobbfajta hal bukkant fel. — Gyerünk halászni! — adta ki a parancsot Zigansin. A naszádon véletlenül maradt egy kisebb háló. A parancsnok elővette, kiteregette, súlyt erősítettek hozzá és a hálót a vízbe eresztették. E pillanatban erős hullám kapta oldalba a hajót, kitépte a hálót a kezükből... Horgászni próbáltak: egy konzervdobozból hegyes bádogdarabot vágtak ki, behajtották a végét és zsinórhoz erődítették. A hal nem harapott rá. A' hajó bal oldala mellett váratlanul egy nagy cápa jelent meg. Másfél-két méter hosszú lehetett. Elriasztotta a halakat, s hol jobb, hol balodalt tűn! fel, hol megbújt a naszád alatt. A cápa félelmetes óceáni vendég, s ha felbukkan egy bajbajutott hajó közelében, az sohasem igér semmi jót. A négy katona azonban mitsem törődött a tengerész-babonákkal, még örültek is, amikor megpillantották a ragadozót. Cápák nemigen fordulnak ©lő az északi tengereken. Megjelenése arra mutatott, hogy a naszád dél felé sodródik, s hamarosan az óceánjáró hajók útjába kerül. — Próbáljuk megszigonyozni! — kiáltott fel Zigansin. Felkapta a csáklyát, magasba emelte, célzott, s mihelyt a cápa felbukkant a hajó oldala mellett, feléje lódította. Célt tévesztett. (Folytattuk) tál. Végre nem darabonként, hanem kilóban Is vásárolható zöldpaprika, kilónként IS forintért* Száz mázsa uborka és 100 máz«» piros paradicsom Is lesz, a» uborka 3.40 és 5 forint, a paradicsom 8 forintos áron. Nem hiányzik a piacról a gyümölcs sem, a sárgabarck kilója I, a francia barack 7—13-ig, » körte 3 forint. Sárgabarackból 40, franciabarackból 30, körtéből 14 mázsa érkezik a szombati piacra. A vegyeszöldség ára csomónként még egyelőre 1 forint ■» MAJDNEM VÉGZETESSÍ váló könnyelműség miatt hívti* kl a mentőket tegnap délelőtt a* Erzsébet utcába. Rácz Anna kétéves kisleányt édesanyja felügyelet nélkül hagyta otthon, é kisleány játék közben az udvaron hagyott mosófazékba esed fejjel lefelé. A mentők eszméletlen állapotban szállították * gyermekklinikára. — PARKOSÍTJÁK a sport pálya és a tűzoltószertár környékét Máriakéménden. NIKOTINMÉRGEZÉS törtéh1 Mecseknádasdon. Scheffer Magdolna kétéves gyermek a permetezéshez használt nikotiné1 edényt nyalogatta, amit a szomszédjuk a permetezés közben 1 földön hagyott. A mentők a stf rencsétlen ktslányt eszméletlen állapotban a gyermekklinikám szállították. — AZ ORSZÁGOS RENDEZŐ IRODA közli, hogy a július 17-fJ hirdetett Fényes S zabolna-ej1 technikai okok miatt el maróé A Jegyek a* augusztus 4-1 elé adásra érvényesek, illetve vi»r sza váltjuk. — HANGOSHIRADÖT kőt Ujpetre még ebben a hónap' ban községfejlesztési alapbóí Áramszünet lesz hálózntkarbaé tartás miatt István-aknán 1í-*t 30-ig mindennap reggel 7-tAl d*> után 16 óráig. — VJ münkásklvB épül Versenden 415 000 for# tot költwoacl. A második félév eleién