Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-27-01 / 176. szám

6 NAPLŐ I960. JÚLIUS 27. lil el e <zSl álcázzunk Színvonalas találkozók, szép élmény A felemelkedő pécsi kézilabda-sport sikerét hozta a hat város tornája Befejeződött és mindenki részé­ről hasznos tapasztalatokkal zá­rult a hat város Ifjúsági kézilab­dázóinak tornája. Ráadásul ne­künk, pécsieknek még biztató, szép sikereket Is hozott. A várakozáson felüli erős me­zőnyben meglepetésre férfiváloga­tottunk az első helyre verekedte magát. Emeli az értekét, hogy Győr, a kézilabda-város küldötteit és még a többi NB 1-es csapattal rendelkező városok együttesét is sikerült megelőzni. Mit Igazol mindez? — Jő kezek­ben van és jő úton halad a vá­ros kézilabda-sportja! Hogyan vélekedik a Baranya megyei Kézilabda Szövetség tit­kára, Rédei Tibor a lezajlott ver­senyről? — Magasabb színvonalat és hevesebb küzdelmet hozott a torna, mint az előbbi évek fel­nőtt vetélkedései. Ezt főleg a férfiak mezőnyéről lehet elmon­MA DÉLUTÁN! Pécsi Dózsa—Kaposvári MTE előkészületi mérkőzés vasárnap meginduló NB I-es bajnokságban a Diósgyőri Vasas együtteste ellen készülő Pécsi Dó­zsa csapata ma délután s órakor, az NB U-ből a közelmúltban ki­esett Kaposvári 1VITE labdarúgói­val tart előkészületi mérkőzést a PVSK-pályán. A lila-fehér együt­tes ma az előreláthatólag vasár­nap szereplő összeállításban lép pályára. doni. A résztvevő városok után­pótlása biztató. A játékosok zö­me sokoldalúan képzett. Színe­sen és ötletesen működtek ösz- sze mint csapat is. Vegyesen, mindkét játékmódot fellelhettük a csapatoknál. A kombinativ és a gyors indításokból támadást szövő játékot egyaránt. Szerin­tem — és ezt a torna is igazolta az utóbbinak van jövője. — A pécsi együttes mindkét módot jól alkalmazta és szükség esetén a kellő időben jó tudta váltogatni fs. Feltétlen megér­demelten nyerte a tornát, amit híven tükröz, hogy veretlenül került az első helyre. — Egyszóval ez az út vezet az elsőségig? i— Feltétlep, de csak másod­sorban. Mert elsődlegesen a jó erőnlét és a határtalan küzdeni­akarás emelte a hazai fiukat a mezőny fölé. Nekem még a gyors indításokat kitűnően értő győriek és a technikailag nagy­szerű budapesti játékosok tét- szettek. — Ki nyújtotta a legjobb telje­sítményt a pécsi együttesből? — A Bányász kézilabdázója Sudár, aki színes játékával ki­emelkedett a több mint 70 ver­senyző közül, ö szerezte csapa­tának a legtöbb gólt. Eredmé­nyességben Wágner követte, aki­nél örvendetes, hogy már mind­két kezét kitűnően ki tudta használni. Kapusainknak is so­kat köszönhetünk. = Egy hibára azért szeretnék rávilágítani. Néha túlzottan a középső játékot erőltették és nem foglalkoztatták megfelelően, az egyébként jól játszó szélsői­ket. Viszont a legszervezettebb védekezést is a pécsi együttesnél tapasztaltuké — Milyen légkörben folytak a találkozók?-- A kiegyensúlyozott erőviszo­nyok miatt sajnos aránylag sok volt a sportszerűtlenség, amely­ben Miskolc csapata járt az élen. Örülök, hogy a küzdelem tisztasága terén is a pécsi fiúk jeleskedtek. Míg a torna többi résztvevőinél átlagban, mérkő­zésenként két kiállítás történt, addig a hazai együttes öt talál­kozóján mindössze négy játékos­nak kellett rövid időre elhagy­nia a pályát. — A női mezőny milyen erőt képviselt? — Játékuk színvonala nem ütötte meg a férfi&apatokét. Amint az előre várható volt, a minden tekintetben legtöbbet nyújtó győri lányok szerezték meg veretlenül az első helyet. Korszerűen és nagy eröbedobás- sal játszottak. Jó csapatmunká­jukon meglátszott az összeszo­kottság. A válogatott zöme egy egyesületnél szerepel. A buda­pesti együttesben is feltűnt egy­két jómozgású tehetség. — A pécsi játékosok elfogó- dottan kezdtek, aztán mindjob­ban belelendülve, a várakozáson felül szerepeltek. Antalt gólké­pességéért és az ügyesen védő Bognárt dicsérhetjük az értékes harmadik hely kivívása után. A másik három női csapat gyen­ge erőt képviselt. — Végül hadd dicsérjem meg a bíráskodást, de különösen az egyre fejlődő fiatal játékvezető­ket. Ügy látszik a kézilabda­sportnak már ezen a téren is jő ütemben nö az utánpótlása — fejezte be Rédei Tibor. — A győztes pécsi férfiváloga­tott edzője, Pálfai András miben látja a siker titkát? Gyenge eredmények születtek a megyei atlétikai bajnokságon Szombaton délután és vasárnap délelőtt rendezték meg a megyei serdülő Ifjúsági és felnőtt atléti­kai bajnokságokat. Az időjárás nem kedvezett a versenyzőknek,, mert szombaton délután esett az eső és csak néhány számot tudtak lebonyolítani. Gyér érdeklődés mutatkozott az atlétikai bajnokság iránt és kevés induló jelentkezett • versenyekre. Kiemelkedő ered­mény nem született. Részletes eredmények: SERDÜLÖK, férfiak; 100 m: 1. Meggyes (Gépipari) 12.1, 2. Bet- lehen (PEAC) 12.3, súlylökés; 1. Meggyes (Gépipari) 12.31, 2. Fá­bián (Építők) 11.34, 80 m-es gát: 1. Betlehen (PEAC) 12.8, távolug­rás: 1. Dornán (Gépipari) 524, 2. Betlehen (PEAC) 519, 400 m: 1. Nagy (PVSK) 60.0, magasugrás: 1. Betlehen (PEAC) 160. diszkoszve­tés: 1. Meggyes (Gépipari) 35.09, gerelyvetés: 1. Domán (Gépipari) 39.91. Nők, 100 m: 1. Büki (Sportisko­la) 14.3, 2. Kiss (Sportiskola) 14.8, magasugrás: 1. Bágyi (PEAC) 135, 2. Büki (Sportiskola) 125, 80 m-es gát: 1. Büki (Sportiskola) 15.3, súlylökés: 1. Bartos (Dózsa) .10.02, gerelyvetés: 1. Bartos (Dózsa) 19.72, távolügrás: 1. Kiss (Sportiskola) megyei atlétikai bajnokságon 200 méteren Babos, a Ped. Főis­kola versenyzője 24.4 mp-el győzött, Blazek (Dózsa) ellen. — Szerintem a fegyelmezett­ség emelte ki csapatunkat a többi közül — mondja Pálfai András —, amelyet mind a fel­készülés időszakában, mind a küzdelmeik alatt tanúsítottak a fiúk. — Tervünket — az első három közé jutást — örülök, hogy eb­ben az erős mezőnyben túltelje­sítettük. Soha pécsi csapat még megközelítőleg sem szerepelt ilyen jól a hat város hagyomá­nyos tornáján. A Szeged ellen nyújtott játékkal már elégedett is voltam, de a Budapest együt­tessel vívott küzdelem felejthe­tetlen marad számomra. * A Megyei Szövetséget valóban dicséret illeti a példás és figyel­mes rendezésért, viszont a Városi Szövetséget bírálnünk kell, mert sem erkölcsileg, sem anyagilag nem támogatta kellőképpen a két válogatott csapat felkészülését. Szólnunk kell arról is, hogy na­gyobb érdeklődést érdemeltek volna a találkozók, melyeknek a három napon keresztül mindössze 1500 nézője akadt. S. V. A PÉCSI RADIO 1960. július 27-1, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor; Népi táncok. Ifjúsági műsor. Pillanatképek úttörőink életé­ből. Baranyai poszkocsicák. Ablak a világba: Ismeretterjesz­tő érdekességek. Tamburazene. Vers a napról és a galambok­tól... Hercegovinál dalok, Népmese. Furulyás-kőlő: 17.30: Német nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. Hírek. Az eislebeniek. — Riport. Küsse mich im Dunkel.., A rendezőképzésről. Lehár-egyvelegek. 18.00: Operettrészietek. 1. Vincze Ottó: Párisi vendég — nyitány. (Pécsi Nemzeti Színház zeneka­ra). 2. Strauss: Cigánybáró — Barinkay belépője. (Szabó Mik­lós és a Földényi kórus). 3. Fali: Sztambul rózsája — Achmed da­la. (Wágner József). 4. Jones: Gésák — Lolo, a papagáj. (Né­meth Marika). 5. Brodszky: Sző kik az asszony — dal. (Mátray Ferenc). 6. Lehár: Mosolyorszá­ga — kettős. (Házy Erzsébet és Melis György). 7. Milöcker: Du- borry — sanzon. (Lenvay An­Munkáról és sikerekről Rövid interjú Dévai Jánossal Soha nem nyert még vidéki ke­rekes városok közti összetett ver­senyt. Ez elsőnek, a múlt héten, a pécsi Dévai Jánosnak sikerült. A Budapest—Miskolc—Budapest országúti vetélkedésen megelőzve az összes olimpiai kerettag társát — győzedelmeskedett. Es hogyan? — Tíz perces előnnyel! Csak egy hét telt el, és ismét elsőként hajtott célba az orszá­gos 200 kilométeres bajnokság versenyén. — Nemcsak a vetély társaimmal folytatott küzdelem volt nehéz — mondja a rövid időre hazaláto­gató versenyző, — hanem le kel­lett győzni a rossz utat és a rend­kívül erős vihart is. A verseny ideje alatt zuhogott az eső és szín te orkánszerű szél süvöltött. Ez az egyik oka a gyengébb időered ményünknek. A másik, hogy mi kerettagok, mindannyian nagyon akartunk győzni és a taktikázás sokat faragott le a jő teljesít­ményből. Azért 35-ös átlagot men­tünk. — Milyen szereplésre számított a verseny előtt? — Nagy küzdelmet vártam, mert a kerettagok nagy része az indulók között volt., ügy titokban bíztam, mert bár az erős előkészü let kissé fáradtá tett. de jó for­mában éreztem magam. — Mindenki Megyerdit várta győztesnek, ö nagy akarással is küzdött, de a befejezés nekem sikerült jobban. A három első he lyet mi kerettagok foglaltuk el. Ez volt az utolsó válogató ver­seny az olimpia előtt. Remélem, a győzelemmel nőtt az esélyem a kiküldetésre. — Hogyan folyik a készülődés? — Nagyon nagy iramban.. Átlag 150—180 km-t hajtunk naponta. Az erős megterhelés néha fárasz­tó de sikert csak ettől várhatunk Egy hét múlva könnyítenek az edzésadagon. A jövő hónap 20-án Kari Marx Stadtba utazunk a vi­lágbajnokság küzdelmeire ahol 175 kilométeres távon vívunk ver­senyt a 150 indulóval, mert vala­mennyi olimpiai csapat résztvesz. Ezen a Róma előtti utolsó nagy erőpróbán is szeretnénk megfe­lelően helytállni. dór). 8. Hervé: Nebáncsvirág —• dal az ólomkatonáról. (Bárdos Anna, Avar István). 9. Bokor: A kis alamuszi — dal. (Mátray Ferenc).’ 10. Konti: Királyfogás keringőhatos. (Lakatos Mária, Makkay Klára, Göndöcs József; Oláh Emil, Raggambi Zoltán; Gáti József). 18.25: Gondolatok a bírálatról; — Gyevl Károly írása. 18.30: Pécsi művészet. 1. Händel: Jephta — nyitány. (Pécsi Szimf. zk.). vez.; Antal György). 2; Mozart: Figaro házassága — Figaro áriája. (Thurza Imre). 3. Palestrina: Egy márványszobor­hoz. (Janus Pannonius Ginin; leány kórusa, vez.: Ivasivka Má­tyás). 4. Liszt: Hárfa-etüd. (Bán- ky József). 5. Farkas: Három dal, Shakespeare: Ahogy tetszik c. víg játékához, (özörényi Olga) 6. Bartók: Gyermekeknek c. sorozatból. (Nagy Lajos és Ja­nus Pannonius Gimn. zk., vez.: Ivasivka Mátyás). 7. XVI—XVH. sz. magyar népdalok. (Pécely Lászlóné). 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.20; A jó munkáért. — Ajándék- műsor a Baranya megyei Ta­nács dolgozóinak. 19.50: A szocialista munkabrigá­dok helyzetéről és feladatairól. — Kommentár. 20.00: Műsorzárás. MOZI Park: A nagy családok (fél 6, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvász­nú). Kossuth: A szultán fogságában, (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Sikoly az utcáról (fél 5; fél 7 és fél 9 órakor). Park-Kertmozi: Fekete dosszié (9 órakor). Kossuth Hfradő Mozi: Magyar híradó, A Jég művészei Kis me­zei csata, Óriás. (Előadások kez­dete 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Montparnasse 19. (5 és 7 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Építők kultúrotthona: Megfelelő ember (5 és 7 órakor). JAszerencsét (Pécsszabolcs): Francis (fi és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): 39-es dan­dár (8 órakor). Május 1. (Vasas II.); Till Eulen­spiegel (7 órakor). Kossuth (Mohács): Szökés a szi­getről (6 és fél 9 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Törvény az törvény (fél 9 órakor); Táncsics (Siklós): Spessarti fo­gadó (fél 9 órakor). Közlemények A Városi Rendelő Intézet le* közelebbi munkaértekezletét Jú­lius 28-án, csütörtökön délután 2 órakor tartja az Intézet (Munká­csy M. u. 19.) m. em. 4. sz. alat­ti kultúrtermében. Ezt kővetően délután 3 órakor orvosi tovább­képző-előadást tart dr. Gösfay Sándor klinikai adjunktus a hae- maturiáról. * Az I. kerületi tanács július 28- án, csütörtökön délelőtt 9 órakor székházának üléstermében (Pécs; Fürst Sándor u. 69.) ülést tart. Ez alkalomból az idei városfejlesztési tervet és a kerület ötéves város- fejlesztési tervét vitatják meg. A tanácsülés nyilvános, melyre a lakosságot ezúton is meghívja a ' végrehajtó bizottság. IFJÚSÁGIAK, férfiak; 100 m: 1. Erdőst (PVSK) 11.5, 2. Kiss (PV­SK) 11.8, 110 m-es gát: 1. Foga- rasl (PVSK) 15.7, 2. Járdánházi (Ped. Föisk.) 16.1. Súlylökés: 1. Reha (PEAC) 12.65, 2. Lovász (Dó­zsa) 11.70. 3000 m-es akadály: 1. Murvai (Dózsa) 10:45.8, 2. Huszti (Dózsa) 10.48.2, 1500 m: 1. Sasvári (Dózsa) 4:24, 2. Jakabos (Dózsa) 4:24.8, 400 m-es gát: 1. Fogarasi (PVSK) 63.7, 200 m: 1. Kiss (PV­SK) 24.5, 2. Erdősi (PVSK) 24.9, távoiugrás: 1. Járdánházi (Ped. Főisk.) 585, 2. Benkovits (PVSK) 556, 400 m: 1. Kiss (PVSK) 54.8, 2. Honti (PVSK) 56.2, 3. Benkovics (PVSK) 56.4. rúdugrás: 1. Gagyi (PVSK) 330, 800 m: 1. Sasvári (Dó­zsa) 2:09.5, 2. Jakabos (Dózsa) 1:09.8, magasugrás: 1. Járdánházi TOth Klára, a PEAC versenyzője gulylökésben 11.74 cm-es dobásá­val került az első helyre, (Ped. Föisk.) 175, 2. Csongor (Pos­tás) 165. diszkoszvetés: 1. Lovász (Dózsa) 37.80, 2. Reha (PEAC) 32.38, gerelyvetés: 1. Gál (PVSK) 48.81, 2. Reha (PEAC) 48.31, 200 m-es gát: I. Fogarasi (PVSK) 29.2, 3000 m: 1. Jakabos (Dózsa) 9:35.2, hármas­ugrás: 1. Járdánházi (Ped. Főisk.) 12.68, 2. Honti (PVSK) J2.17, 3. Fo­garasi (PVSK) 12.8, kalapács: I. Lovász (Pécsi Dózsa) 47.18. Nók, 100 m: 1. Deák (Postás) 12.7, magasugrás: 1- Fucskár (Sportiskola) 125, 200 m: 1. Deák (Postás) 27.7, 2. Bagl (PVSK) 28.3, súlylökés: I. Tímár (Dózsa) 864, gerely vetés: 1. Kondorosi (Postás) 31.48, távolugrás: 1. Bagl (PVSK) 465, 2. Meszler (Sportiskola) 464, 400 m: 1. Deák (Postás) 61:7. FELNŐTTEK: Férfiak. 100 m: Szécsei (PVSK) 11.4, 2. Nagyrévész (Építők) 12.2, 110 m-es gát: 1. Szécsei (PVSK) 16.8, súlylökés: 1. Csapó (PVSK) 11.82, 2. Lukács (PVSK) 11.53, 1500 m: 1. Tóbiás (Dózsa) 4:25.4, 400 m-es gát: 1. Horváth (Dózsa) 67.5, 200 m: 1. Babos (Ped. Főisk.) 24.4, 2. Blazek (Dózsa) 24.6, 3. Grassi (PVSK) 24.8, 5000 m: Tóbiás (Dó­zsa) 16:16.8, távolugrás: 1. Pálin­kás (Ped. Föisk.) 658. 2. Litz (PE- AO 587, 800 m: 1. Blazek (Dózsa) 2:05.2, 2. Babos (Ped. Föisk.) 2:08.9, 3. Orfi (Építők) 2:09.1, rúdugrás: 1. Perlaki (Dózsa) 320, magasug­rás: 1. Litz (PEAC) 170, 2. Szabó (Ped. Föisk.) 170, 3. Pungor (PE­AC) 170, dlszkoszvetés: 1. Borbás (Dózsa) 41.54, 2. Manzini (Dózsa) 34.26, gereiyvetés: 1. Lukács (PV­SK) 64,21, 2. Petz (PEAC) 48.53, 200 m-es gát: 1. Szécsei (PVSK) 26.4, 2. Szabó (Ped. Főisk.) 26.4, hármasugrás: 1. Dombi (PEAC) 13.58, 2. Litz (PEAC) 13.06, 3. Szé­csei (PVSK) 12.21. kalapácsvetés: 1. Rész (PVSK) 46.12. Nők. 100 m: 1. Mánfainé (Pos­tás) 12.8. 2. Baranyai (Postás) 13.8, 3. Nászai (PEAC) 14.3, magasugrás: 1. Tóth (PEAC) 135. 2. Nászai (PEAC) 130. 80 m-es gát: 1. Ná­szai (PEAC) 13.7. 2. Tóth (PEAC) 14, 200 m: 1. Mánfainé (Postás) 28.4, ?. Baranyai (Postás) 29 8 sílylökés: 1. Tóth (PEAC) 11.74,’ Kiss (Dózsa) 11.10. diszkoszve’és- 1. Tóth (PEAC) 24.30, gérelvvetés- 1. Tóth (PEAC) 36.46, távoiugrás: 1. Baranyai (Postás) 481, 2. ru. bndné (Építők) «5, A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat pécsi üz­letigazgatósága és dolgozói mély fájdalommal tudat­ják, hogy szeretett munkatársuk Orning János 19 éves korában munkája teljesítése közben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 27-én, szerdán délután 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 608 köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét azoknak, akik szeretett felesé­gem és édesanyánk FeörUeös Vilmosné temetésén való rész­vétükkel fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. 561 Gyászoló család. — Köszönetét mondunk mind azoknak, akik drága halottunk Göttlinger János temetésén va­ló megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével részvétü­ket fejezték ki. Külön köszöne­tét mondunk a KIOSZ cipész szakosztályának a küldött ko­szorúért. 609 özv. Göttlinger Jánosné. Egy fő 1960-ban érett­ségizett fiú GYAKORNOKOT felveszünk. Jelentkezés 28-án 9—10 óra között a Széchenyi téri Könyves­boltban, 1511 köszönet­nyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt­hetetlen édesapánk, fivé­rem Schreiber Sigfried temetésén, megjelenésük­kel, részvét! átogatásukkal igyekeztek gyászos fájdal­munkat enyhíteni. 564 A gyászoló család DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10, Telefon- 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 18. u. Terjeszti a Magyar Postai Budapesti 2 szobás, összkomfortos, közpon ti fűtéses modem örök lakásomat hasonló pé­csi főbérleti lakáscse­rével, kedvező feltéte­lekkel olcsón eladom. Detre, Pedagógiai Főis- kola. _______________1518 Él etjáradékra szőlőt, beköltözhető lakással havi fizetésre megvétel re keresek. Ajánlato­kat „Szőlő” jeligére Boltív közi Hirdetőbe. 1520 Pécs környéki faluban egy azonnal beköltöz­hető kertes házért egy egyedülálló személyt eltartanék, vagy élet­járadékot fizetnék. — „Jólelkü” jeligére Hir- detó. Boltív köz. 1525 Eladó egy nagyobb gyümölcsös házhely kúttal és anyaggal egy ben és két részben is. Érdeklődni lehet Uj- Mecsekalja, Hajnóczl utca 13/a. I. em. 2. Délután 5—6 között. ___________________1527 58 0 n. öl házhely gyü­mölcsös, szőlővel eladó Pécsújhegy IV. a dűlő. Érdeklődni a helyszí­nem________________515 120 0 n. öl szólő, jó ter­mő, 2 szobás átvehető lakásai .részletre is el­adó. Érdeklődni: Fel- ső-Vámház u. 33. sz. 518 Eladó egy ebédlőkre- denc, egy szobaasztal virágállvány, többféle bútordarab. Irányi D. tőr 8 sz. Ml Hálószoba, diószinű); szép fazon, jó kivitel­ben eladó. Felső-Vám- ház u. 33. Klein aszta­ios. ______________517 El adó hálószobabúto- rok, könyvszekrény, ágybetétek, matracok, sezlonok, szekrények, ágyak, toalett-tükrök, székek, éjjeliszekré­nyek. Rákóczi út 48. Koltai. 547 Házhely buszmegálló mellett eladó. Bőveb­bet, Pécs, Dankó U. 7. 545 402. Moszkvics eladó. Megtekinthető 7—16 óráig Vasas II. HÚ6­bolt udvarában. 551 3 hónapos fajtatitszta hím farkaskutya köly­kök elköltözés miatt sürgősen eladó. Megte­kinthető, Pécs, Hunya­di utca 57. 553 Hárfa Erard duplape- dálos, Iskolákkal, kla­rinétokkal eladó. Hár- fázni akadémiai mód szerint megtanítom. — Gazdag, Bástya utca 2 szám. ______559 Vi llanyszerelő tanuló­nak érettségizett fiút felveszek. Jelentkezés: 40-76 telefonon. 557 2 éves gyermekem mel lé egy Idősebb asszonyt családtagként felven­nél* Slke József Kom­ló, Irinyi János út 16. 601 Tüzlf »fűrészeié» Ta­más Kálmán Telefon: 39-91 az. «95 Komblnáltszekrény — diófuméros, újszerű állapotban eladó. Asz­talostanulót felveszek. Endre utca 7 sz. 554 Veszek szép hálószoba bútort, konyhabútort, széket, ágyat, kombi­nált és csögamttúráti párnásszéket, íróasztalt Bárány, Hal tér 1 sz. ____________________569 Ko mblnáltszekrény új­szerű állapotban, kony habútorok, sezlon, plüS dívány, rekamié, ágyak, asztalok, szek­rények, hálószobabú­tor olcsón. Báránynál, Hal tér 1 sz,_______568 Ki fogástalan állapot­ban „Adler junior., személygépkocsi eladó. Telefon: 48-38. 1483 Belvárosban 4 szoba, összkomfortos, csere­lakás nélkül beköltöz­hető, két családnak 1* megfelelő, emelet és földszintből álló csalá­di ház eladó. Telefon: 48-38. Aradi vértanuk u. 13 sz, 1484 Tiborc utcában ház­hely 136 négyszögöl, mecsekaljat állomásnál 700 négyszögöl 10 éves gyümölcsös eladó. — Ajánlatokat „Házhely” jeligére Boltív közi Hirdetőbe. _________1811 El cserélném komló— kökünyösi 2 szobás, összkomfortos lakáso­mat pécsi hasonlóért vagy esetleg egy szo­básért. Karászi Antal Komló, Vorosllov út 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom