Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-24-01 / 174. szám

NAPLÓ A letemet* aSUboraó, nyárt káposzta ás korai uborka he­lyére másod, illetve harmad növényként feltétlenül érde­mes téli retket és céklát vet­ni. Retket frissen trágyázott földbe ne vessünk, mert a bő­séges nitrogén hatására meg­repedezik. Legjobb helye elő­ző évben isiállótr ágy ázott föld ben van. Apró morzsára elő­készített talajban 30 cm-es sor távolságra húzott 2—3 cm mély barázdába pergessük a retekmagot. Ügyeljünk, hogy a magok 5—6 cm-re essenek egymástól, így később nem kell sokat ritkítani. Ezután sekély (1—2 cm-es) takarást végezzünk. Ha nagy a száraz­ság, augusztusban ajánlatos 1—2 alkalommal öntöznünk, így kevésbé pudvásodik a re­tek és nagyobb termést ad. Termesztésre ajánlom a „Műn cheni“ sör-retket, valamint a j,Kerek“ fekete retek. A céklát jobb ilyenkor vet­ni, mint áprilisban, mert a korai cékla túl nagyra nő, húsában fehér erek keletkez­nek, ami rontja a minőségét. Házi kertekben a retekhez ha­sonlóan 30 cm-es sortávolság­ra vetjük, de annál mélyebbre 5 cm-es takarással. Talaj- és vízigénye kisebb a reteknél, jobb talajban, kedvezőbb víz­ellátás mellett azonban jobb termést ad. 2—3 lombleveles korban a túl sűrű vetést rit­kítani kell 10—12 cm-es tőtá­volságra- A hiányos kelést ugyanekkor pótolhatja* ki, a sűrűbb vetésből kiszedett pa­lántákkal. Ha palántázás cél­jára ritkítunk, előzőén öntöz­zük be a kiszedendő növénye­ket és palántázás után Is ön­tözzük be erősen a kiültetett palántákat. Amint a retek és céklasorok látszanak, még ritkítás előtt darabolnunk kelL Későbbi nö vény ápolás szükségszerinti ka­pálás. „KiskerUsz" Idd járás felen tés Várható Időjárás vasárnap estig: hűvös, túlnyomóan felhős idő. Sokhelyen eaő, zivatar. Megélén­külő, a Dunántúlion helyenként erős nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet keleten lé—17 nyuga­ton 9—11, legmagasabb nappali hő­mérséklet holnap nyugaton 19—22, keleten 22—21 fok között Távolab­bi kilátások: változékony idő. Nagyszabásúnak ígérkezik a tizedik vasutasnap Pécsre jön Kossá István elvtárs Nem hiába lesz az augusz­tus 14-i vasutasnap a tizedik népi demokráciánk történeté­ben, kiemelkedőnek ígérkezik. Maga Kossá István elvtárs, a Központi Bizottság tagja, köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter is Pécsre látogat Kossá elvtárs kölönvonata augusztus 14-én a délelőtti órákban ér­kezik városunkba. Ezt köve­tően, délelőtt 11 órakor nagy­gyűléssel egybekötött ünnepsé get tartanak a Lenin téren, ahol Kossá elvtárs beszédet mond. Itt kerül sor a kor­mányt tüntetések átadására és a dolgozók kitüntetésére is. A mostoha körülmények ellenére A fűtőház különböző szolgá­lati helyein a napokban ter­melési tanácskozásokat tartot­tak. Különösen a kocsijavító műhelyé volt emlékezetes. A beszámolóit ezúttal nem követ­te „kínos hallgatás“, hanem párosával emelkedtek a kezek szólásra^ Volt miről beszélni, hiszen a fűtőház jól végzi munkáját. Pedig nagyon mostoha körül­mények között dolgozik, mert a rekonstrukció mindent fel- fordított, s nemcsak a fűtő­házat bontották le a dolgozók feje fölött, hanem a fordító- korongot is teljesen felszed­ték. Ez azzal jár, hogy Pécs- újhegyre kell menni mozdonyt Kedden repül Koppenhágába az olimpiai csapat A magyar olimpiai labdarúgó­válogatott csapat július 27-én, szer dán újabb előkészületi mérkőzést játszik. Ezúttal Koppenhágában lép pályára az együttes a római lí-os döntőbe jutott Dánia csa- pata ellen. A magyar csapat kedden a dél­előtti órákban Indul a ferihegyi repülőtérről 15 Játékossal. A szá­mításba vett játékosok közül Fa­ragó és a diósgyőri Pál László sé­rülése miatt nem utazhat a csa­pattal. A játékosok kedden dél­után edzést tartanak Koppenhágá­ban. Szerdán lesz a mérkőzés, csütörtökön délután Indulnak visz sza Budapestre. A dániai vendégszereplésre a kővetkező játékosok utaznak: Tö­rök, Szentmlhályl, Novák, Vár- hidl, Dalnoki, Dudás, Solymosl, Vilezsál, Kovács m., Pál, Gőröes, Albert, Dunai, Orosz éz Rákosi. fordítani. Ilyen körülmények között A fűtőház dolgozóit di­cséri, hogy a pécsi vonatok mégis menetrendszerűen, pon­tosan indulnak; A dolgozóik elhatározták, hogy a vasutasnap és Alkot­mányunk tiszteletére egész hónapos ünnepi műszakot tar­tanak. Siklósi Jakab, Kuruez Vince és mások felajánlást tettek. Bővül, szépül a pécsi állomás Igaz, nem a megnövakedett igényeket megelőzve, de már bővül. Az állomás Lenin tér felőli oldalán két helyen be­építik a volt járdaszegélyt, át helyezik a személypénztára­kat, az utasok nagyobb ké­nyelmére. Az utasok a közel­jövőben már tágas ajtókon mehetnek ki az induló vona­tokhoz. Megszűnik a fapados váróterem kritikán aluli tal­ponálló söntése is, új és kultú­rált elhelyezést kap. A vonato kát sem kell majd kerülgetni a vágányok között, mint ma, mert a feltöltött raktári tároló vágányokról indulnak majd, ahogy Budapesten is szokásos. Baromfiváros a domboldalon A bejáratnál tábla hirdeti: „A Bárt Állami Gazdaság ba­romi inemesítő telepe”, Ha bel­jebb megy az ember, új délfelé néző baromfiól tekint rá a dombról. Lakói azonban még nincsenek. Igaz, hogy belülről még van egy kis munka, aztán jöhetnek a kotkodácsoló sárga- magyar vagy leghom tyúkok és kakasok. Az új ól mögött azonban teljes panorámájában előttünk áll a baromfiváros. Utcája is rendezett, a házak előtt járda, villanydúcok, a há­zak lakói pedig a füvet csipe­getik. Bent is hűsülnek néhá- nyan, többen pedig a tojófész­kek szalmáját kapargatják. Háromezer sárga-magyar ba­romfi, kétezemyolcszáz tyúk és 200 kakas a lakója ennek a kerületnek, mert az egész „vá­rosban” harmincezxen laknak. Ez a háromezer azonban kü­lönös megbecsülésnek örvend, mert ők alkotják a törzsét a .baromfinemesítő telepnek. En­nek a nemesítésnek az a lénye ge, hogy ennek az elkülönített állománynak legkiválóbb egye- deit használják fel a szaporí­tásra. Tehát kiválogatják a leg­jobb tojókat, a leggyorsabban fejlődőket és főként a tiszta- vérűeket. Ezeknek a tojásait használják fel a keltetésre. Mert az állomáson korszerű keltetőgépek is vannak egy kü­lön épületben. Ebben az évben tizenötezer nemesített állo­mányból származó naposcsibét adott ez a telep nemcsak a ba­ranyai termelőszövetkezetek­nek, hanem a tolnaiaknak és a Somogy megyeieknek is. De vannak a megyében olyan vidékek is, ahol a sárga-ma­gyar baromfin kívül kedvelik a sokkal igényesebb leghom ba­romfit is. Ilyen fajtákat is ta­lálunk ezen a telepen szép számmal Ezeket tavaly sze­rezték be Hollandiából jó pénz­ért De megéri, mert gyönyörű példányok, külsőre is meg­ragadják az ember figyelmét vakító fehér tollazatukkal. A szép külsőn kívül pedig igen értékes tulajdonságuk az, hogy tojáshozamuk bőséges, jó keze­lés mellett évenként 300 tojást is ad egy példány. A teste is nagyobb mint a sárga-magya­ré, így azoknak, akik igénye­sebb ellátást tudnak adni a baromfiaknak, ezeket ajánlják a telep szakemberei. A követkelő tavasszal már a leghomokból is nagyobb mennyiségű naposcsirkét aka­runk szállítani innen az igény­lő termelőszövetkezeteknek. — Baromfitápot kapnak, s most nyáron szinte kínosan ügyel­nek a gondozók arra, hogy mindig friss vizet Ihassanak a baromfiak. így aztán valóban jövedelmező a baromfitenyész­tés és tartás az állami gazda­ságnak, de jól járnak a szövet­kezetek is, mert nemesített, fajtiszta csirkéket vásárolhat­nak itt és hasonló állományt alakíthatnak ki saját gazdasá­gukban is. Közlemények x>oooo xxx Augusztus 19-ín naz áUcdkcít Állatóvoda, akvárium, és terrárium is épfii Pécs városi úttörő-elnökség érte­síti azokat a szülőket, akiknek gyermekei a balatoni enyves! őrs- vezetőképző táborban nyaralnak, hogy a gyerekek érkezési Ideje július 26-án 6.5 őrá. A pécsi állatkert lassanként benépesül. Zsuzsa és Misa, a. képünkön látható két szarvas a legrégibb lakói az állatkert­nek. A többi állat csak nem­rég került ide. A két játékos nyuszt, az ölywel egy ketrec­be zárt kis róka, a vadmacska- esemeték, a kis vaddisznó és a baglyok újabb lakók. A gye­rekek bizonyára örvendeamk majd a teknősbékának is a hét kis őznek is, ha augusztus 19-én megnyitja kapuit az ál­latkert. A medve- és a farkas- barlang befejezés előtt áll és a megnyitóra a kisragadozók ketrecei is benépesülnek. A 900 ezer forintos költség­gel és a több mint' egymillió forint értékű társadalmi mun­leiavJ láéatflk MvCMjkl ÁUfíí-‘ és N&vénypark jövőre tovább fejlődik. Már most építik az állatóvodát. Jövőre elkezdik a 3 és félmillióba kerülő kor­szerű akvárium és terrárium építését is. Tó is lesz majd a vizimadaraknak és egy nagy madárház az egyéb szárnya­* A Városi Rendelő Intézet legkö­zelebbi munkaértekezletét Július 28-án, csütörtökön délután 2 óra­kor tartja az intézet (Munkácsy M. u- X0.) ni. em. 4. sz. alatti kul­túrtermében. Ezt követően délután 3 órakor orvosi továbbképző elő­adást tart dr. Gősfay Sándor kli­nikai adjunktus a klaematurláról. • * A Széchenyi Gimnázium Igazga­tósága lelhívja azoknak a tanulók nak a ügyeimét akik balatoni sá­tortáborozásra jelentkeztek, vagy jelentkezni kívánnak, hogy ked­den de. 10 órára jelenjenek meg az iskolában. * Az L kerületi tanács július 28- án, csütörtökön délelőtt 9 órakor székházénak üléstermében (Pécs, Fürst Sándor u. 69.) ülést tart. Ez alkalomból a í .évi városfejlesztési terv, valamint a kerület ötéves vá­rosfejlesztési tervének megvitatá­sára kerül sor. A tanácsülés nyil­vános .melyre a lakosságot ezúton Is meghívja a végrehajtó bizott­ság. * Áramszünet lesz 24-én és 25-én azaz hétfőn és kddeen 7 órától 16 óráig a Munkácsy Mihály utca páratlan oldalán az 1—13. házszám- lg, továbbá a páros oldalon a 4. és 6. számú házakban. * A KFM Autóközlekedési Tanin­tézet értesíti a dolgozókat, hogy aug. 17-ig a félfogadás és • gép- járművezetői vizsgáztatás szabad­ság miatt szünetel. A legközelebbi vizsga augusztus 28-án. vasárnap lesz. * Jól érzi magát, ha résztvesz a lottó 31. heti sorsolásán Harkány­ban, Július 29-én. Pécsrő külön- vonnt indpl 7 óra 35 eprekor. Rész­vételi díj 13 forint, jelentkezés az IBUSZ-nál 26-án délig. * A Megyei Könyvtár értesíti ol- wwól^^mgy^anjp^ztu3 l—15-ig a I960. JÜLIUS 24. 1 pe&tze pooy xEt/£j a P/Mcéa, nuw PA PA'XOSAVAL JA'EPAK.'. £ —-------- ■■ ■■■■ M. Javítják a vasúti töltést Vasas és Pécsvárad között Augusztus 1-től szeptember »-lg munkanapokon — szombat kivé­telével — Vasas és Pécsvárad között töltés helyreállítási munkát- végzünk. Ezért a Bajától Pécsig közlekedő, 1.42 órakor Pécsre ér­kező 6127. sz. vonatot Vasas-Hird- től Pécsig és a Pécstől Bátaszékig közlekedő, Pécsről U.5S órakor in­duló 6444. sz. motorvonatot Pécs és Vasas-Iiird között nem közle­kedtetjük. A 6487. sz. vonat uta­sait Vasas-Hlrdröl Pécsre és a 6444. sz. motorvonat utasait Pécsről va- sas-IIirdre autóbuszokkal szállít­juk. A 6427. sz. vonat pótlására beállított autóbusz a 6-os műút és Vasas állomás elágazásánál Vasa­son, az A/l. laktanyánál Pécs-fel­sőn, Meszes és a pécsvárad! or­szágút elágazásénál a vau vámnál Pécsújhegyen, a mohácsi ország­út csatlakozásánál Pécs-Gyárvá- roson, a Gépipari Technikumnál Pécskülvároson, végül Pécs állo­más felvételi épülete előtt áll meg. A 6444. sz. motorvonat pót­lására közlekedtetett autóbuszt csak Vasas utasainak felvétele vé­gett fogjuk megállítani a 6-os mű­út és Vasas állomásra vezető or­szágút kereszteződésénél. Ez sz autóbusz Pécsről a helyettesített vonat menetrendszert Indulása előtt 10 perccel korábban közleke­dik, tehát 10.45 órakor Indul. A fenti vonatoknál útipoggyász, exp- resszáru és gyorsdárabáru-kttlde- ucny nem adható fel. magyar allamv asijtak PÉCSI IGAZGATÓSÁGA,

Next

/
Oldalképek
Tartalom