Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-03-01 / 156. szám

2 NAPLÓ I960. JÚLIUS 3. Egy nap alatt 16 sérült közúti balesetből A közúti balesetek „fekete napja“ volt megyénkben jú­lius elseje. Ezen a napon — mint arról részben már jú lius 2-i számunkban beszá­moltunk — 16 sérültet köve­telt a gépjárművezetők és gyalogosok gondatlan közle­kedése. XJjság, rádió, rendszeresen felhívja a figyelmet a szabá­lyos közlekedésre, rendőri szervek razziákat tartanak a megyében, figyelmeztetik a szabálytalanul közlekedőket, de úgylátszik, számos gép- járművezető fittyet hány a szabályoknak, nem gondol sem saját, sem az utasai tes­ti épségére. Pénteken a zobáki kanyar­ban történt balesetnél mind­két gépkocsi vezetőjét fele­lősség terheli. Az egyik balra kanyarodva kis Ívben, a má­sik jobbra kanyarodva nagy Ívben közlekedett. Következ­mény: kilenc sérült. Kartö­rés, lábtörés, kihullott fogso­rok a gondatlan vezetés „eredménye“. Dr. Miklós Ferenc sziget­várt főorvos sem tartotta be a közlekedési szabályokat, a Szigeti országúton szabály­talanul előzött. A gondatlan vezetés következménye: 3 sérült. A Vágóhíd és a Bőrgyár közötti útszakaszon Kovács István rakodómunkás fagy­laltot vett és körültekintés nélkül haladt át az úttesten. A szabályosan közlekedő Deák Gábor motorkerékpá­rosnak nekiszaladt s ennek következtében Deák Gábor könnyebben, a pótülésen he­lyet foglaló felesége pedig súlyosan megsérült. Bagó János, Pécs, Pipacs n. 3. sz. alatti lakos a Szigeti úton klvilágítatlan lovas ko­csival közlekedett. Kiss La­jos bányász (Pécs, Frankel Leó a. 1. sz. alatti lakos) motorkerékpárjával belesza­ladt. Kis Lajos súlyosan megsérült Bagó a sérültet » helyszínen hagyta. Nincs elemi csapás a« or­szágban, amely annyi halált és sérülést okozna, mint a szabálytalan közúti közleke­dés. Az arra hivatott szervek a jövőben még szigorúbban járnak el a szabálytalanul közlekedőkkel szemben, ide­értve a gyalogjárókat is. Tűrhetetlen, hogy egyesek felelőtlensége és gondatlan­sága következtében egyre veszélyesebbé válik a közúti közlekedés. Az év közepén 20900 tonna szenet termeltek terven felül a pécsi bányászok na első félévben A Pécsi Széntröszt üzemei­nek dolgozói szép eredmények­kel zárták az első félévet, ter­vüket június 24-én befejezték. Végeredményben első féléves tervüket 103,5 százalékra telje­sítették, 20 900 tonnával több szenet bányásztak a tervezett mennyiségnél. Első féléves ter­vét Pécsbánya 104,1 százalék­ra teljesítette és 7600 tonna szenet termelt terven felül, Szabolcs 103,2 százalékra vég­zett és 8750 tonna terven fe­lüli szénmennyiséggel járult hozzá a tröszt eredményéhez. A vasasiak sem dolgoztak roßz- szul, 103,3 százalékra teljesí­tették tervüket, 4550 tonna sze­net adtak a népgazdaságnak tervükön felüL Az első félévben bevezették a pécsi trösztnél, hogy 11908 méter vágatot korszerű bizto­sítással látnak el. május vé­géig 11 552 folyómétert telje­sítettek. Ha a júniusi méterek is ismeretesek lesznek, való­színű, hogy a terv túlteljesíté­séről számolhatnak be. A múlt évben még csak 182 méter fronthomlok volt acéltámmal biztosítva, ez év első felében 275 méterre emelkedett ez a szám is. A géppel felrakott meddő mennyisége 1959-ben 19 600 köbméter volt, most jú­nius végéig 11 807 köbméter meddőt raktak fel géppel. Ta­valy a föld alatti munkahelye­ken 298 tonna szenet raktak fel géppel, idén mér május végéig 7399 tonnát Nagyon szép eredményt ér­tek el a pécsi bányászok a szén minőségének javítása terén. A tervezett 4404 kalória he­lyett átlagosan 4434 kalóriás Á második félév főkívánsága: szűnjék meg az alkatrészhiány Az országgyűlés elnöke fogadta az új belga követet Rónai Sándor, az ország- íryűléi elnöke szombaton be­mutatkozó látogatáson fo­gadta J. J. L. Pierre Van- heerswynghels rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, a Belga Király­ság új magyarországi köve­tét. A XIV, Autójavító Vállalat­nál Árus Sándor igazgatót kér deztük meg: hogyan sikerült teljesíteni az első féléves ter­vet, hogyan készülnek a má­sodik, és mit várnak a máso­dik félévtől.; Az első negyedévi tervüket 105,1 százalékra teljesítettük, — mondta Árus elvtárs — és reméljük, hogy a második ne­gyedév végeredményeként is hasonló számot kapunk. Meg kell mondani, hogy ezt az ered ménytrendkívülerŐ6 félévvégi j hajrával tudtuk csak btztosi- ; tani, A félév utolsó hónapjá­éban ránkzúdították az anya- 'got és a tervteljesítés érdeké­ben igyekeztünk a lehető leg- ; többet felhasználni; A negyed­év közepén havonta egy-két Csepel tehergépkocsi vezető­fülkét kaptunk csak, bár az igényeink nagyobbak voltak, júniusban viszont egyszerre tíz vezetőfülkét kaptunk. Ha­sonló volt a helyzet az alvázak kai Is. így végeredményben a gyártó üzemek félév végi haj­rája okozott nálunk is hajrát De most már túl vagyunk raj­ta, reméljük, a következő fél­évben nem lesznek Ilyen gond jaink; — Mit várnak a második félévtől? — Csak egyet; Azt, hogy kapjunk rendszeresen és ele­gendő mértékben alkatrésze­ket. Jelenleg havonta már kö­zel hatszáz személygépkocsit javítunk, és bizony az alkat­rész-ellátás nagy gondot okoz. Főleg a kisebb alkatrészek, csapszegek, stto. hiánya érző­dik erősen. Ha az alkatrész-ellátásunk javulna, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerülne az or­szág legjobb autójavító válla­latai közé kerülnünk, annak dacára, hogy tudott dolog, rendkívül mostoha körülmé­nyek között dolgozunk a szűk, korszerűtlen telepeinken; szenet adtak át megrendelőik­nek. Csökkent a szén hamu- tartalma. Nem mutat ilyen jó képet a gázszéntermelés, melyben le­maradtak a tervezett mennyi­ségben. A tervek és a teljesí­tett mennyiség közötti különb­ség mintegy 150 tonna. Ezt a lemaradást feltétlen be kell hozniok a második félévben. Milyen terveket szeretnének megvalósítani a pécsi bányá­szok a második félévben? Az éves tervet kb 2.5 száza­lékkal kívánják túlteljesíteni. A korszerű vágatbiztosításnál jelentős túlteljesítésre számíta­nak* Az acéltámmal biztosított fronthorrúokhosszt is növelni akarják. Nagy gondot kívánnak for­dítani a szén minőségének ja­vítására. a költségek csökken­tésére. örvendetes javulás mutatko­zott a szocialista verseny szer­vezésében. A bányászok ma már nem a mennyiségi muta­tók túlteljesítésére töreked­nek, hanem nagy gondot fordí­tanak a minőségre is. A má­sodik félévben még inkább ezekre a mutatókra kell a fő figyelmet fordítani, mert így érhető el, hogy Pécsett jobb minőségű szenet bányássza­nak, kevesebb költséggel. A pécsi bányászok optimisták, de rűs jókedvvel néznek a máso­dik félév termelési feladatai­nak megvalósítása felé. 2000 hektoliterrel megtoldják a második félévi tervet a Pannónia Sörgyárban — Még nem tudjuk pontosan hány százalékra teljesítettük az első félév tervét — vála­szolta érdeklődésünkre Rugási Endre elvtárs, a Pannónia Sör­gyár igazgatója — de úgy 106 —108 százalék körül járunk. A termelékenységi mutatók jobbak, mint a tavalyiak és az önköltség vonatkozásában is jó eredményeket értek el az első félévben. A minőséggel kapcsolatban sem merült fal kifogás. A második félévben nagy fel­adatokat tűztek maguk elé a gyár dolgozói. Teljesíteni akar­ják a tervet és nemcsak meg­tartani, hanem tovább javí­tani a termelékenységben, ön­költségcsökkentésben. s minő­ségben elért eredményeket. — Még a félév megkezdése előtt újabb felajánlásokat tettek a terv túlteljesítésére vonatkozó­an. Elhatározták, hogy a má­sodik félévben mintegy 2000— 2500 hektoliter sört gyártanak terven felül. Ez azt jelenti, hogy azokban a hónapokban — július, augusztus — amikor legmagasabb a sörfogyasztás — ha kielégítő nem is, de a gyár kapacitásához mérten a vártnál jobb lesz a sörellátás. Folytatódik a gyár rekonst­rukciója a második félévben. Az év végéig a tervezettnél na­gyobb ütemben szeretnék befe­jezni a kazánház, illetve az erőműtelep építését. Elkészül az új kapcsolótér és traíóház is. Köztudomású, hogy a gyár, a mai kapacitással nem tud az igényeknek megfelelő meny- nyiségű palackozott sört szál­lítani. A második félév felada­tai közé tartozik a gyárban, az új palackozó tervének elkészí­tése. Az új palackozó a máso­dik ötéves tervben lép üzembe, építését a jövő esztendőben kezdik meg. Keresünk egy gyakorlott gépírni tudó adminisztrátort Jelentkezni lehet d. e. 7— 8, d. u. 17—19 óra között. Telefon: 17-55, 115. mellék. Vízvezeték és Fűtésszere­lési Vállalat Pécs, Üjtaő- erőmű. 30 A pécsi postaigazgatóság könyvi Jóváírással, vagy bizományi eladási áron készpénzvételre felajánl csu­kott, vaslemeze«, kisebb­ít* gyobb POSTAKOCSIKAT, TAKKOCSI- KAT, MOTOROS ÉS KÉZI SZECSKAVAGOGÉPEKET. A vételt a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Válla­lat PÉCS, BAJCSY-Z8ILINSZKY CT s. sz. közvetíti. 71? O.) Az időjárás egyre gyalázato­sabbra fordult. A szél minden erejével tépte, ráncigálta a bár­kát, amelyet dióhéjként hány- tak-vetettek a hullámok. ■— Vihar készül — jegyezte meg csendesen a mindig nyu­godt PoplavszkiJ. — Ügy ám, egyre erősödik a szél, éjszaka magas lesz a hullámok járása — bólintott Krjucskovszkij. Fedotov a hidegtől meggém- beredett kezét melengette a motorház mellett, otthonára _ gondolt, feleségére, s arra, jhogy nemsokára megszületik a tia. Éppen tegnap küldött le­velet az asszonynak. A katona­életről szólva azt írta: „Most egy motoros naszá­don dolgozom. Az ünnepek a vizen. Erős szelek fújnak, már néhány napja egyfolytá­ban. A naszád meg táncai a tengeren. Néha három, sőt öt napon keresztül sem jutunk ki a partra. Egész idő alatt kinn veszteglőnk a réven. Ha a szél az óceán felől fúj. még akkor is a helyén tartjuk a hajót Lassanként kitanulom a motorok járását Megtanulok bánni velük, megtanulom Irá­nyítani, vezetni a naszádot Hej, ha hallanák, micsoda ri­csajt csap ez a mi Csendesünk! Mire leszerelek, kitanult mo­toros naszád vezető lesz be­lőlem”, Iván «flmoscíyodoit, ahogy most felidézte emlékezetében ezeket a sorokat Te meg minek örülsz? — — Eszembe jutott a levél, amit hazaküldtem. Elmondtam benne, milyen gyalázatos az időjárás, s az jár a fejemben, hogy a mieink nem hiszik él. Azt mondják majd, úgy látszik azt akarja Iván, hogy sajnál- gassuk. Le sem lehetne írni, hogyan.., E pillanatban hatalmas szél­roham és háznál magasabb hullám zúdult a naszádra. A sodrony, amellyel a szomszé­dos hajóhoz kötötték, elsza­kadt A hullámok magukkal ragadták, a naszádot a sötét éjszakába. — Elindítani a motorokat, — adta ki a parancsot az őrmes­ter. Hallatlan erőfeszítéssel meg közelítették a szomszédos ha­jót Megkísérelték, hogy hajó­kötelet dobjanak a fedélzetre. De egy újabb hullám és újabb szélroham elsodorta a naszá­dot Megkezdődött a hon: az óceánnal« Megpróbálták, hogy rádió- összeköttetést teremtsenek a szomszédos naszáddal, hogy egymás mellett maradhassa­nak és segíthessenek egymá­son; hamarosan azonban meg­szakadt köztük a kapcsolat, Szikratáviratot küldtek • partra; „A motorok teljes erővel dől goznak. Küritödünk a vihar­ral és a tengerárral. A legény­ség hangulata kitűnő. Zigonsin őrmester, naszádparancsnok.“ A naszádot iszonyú esővel DÍIMÍKI 184 új tanár 184 tanárnak nyújtotta át a diplomái tegnap a Pedagógiai Főiskolán Márk Bertalan igazgató. Az ünnepségen a díszter­met zsúfolásig töltötték meg a tanárok, szülők és rokonok Diplomájuk átvétele után rövid kultúrműsorral búcsúztak as új tanárok,----------------*---------------­— A BARANYA MEGYEI Kiskereskedelmi Vállalat és a Baranya megyei Vendég­látó Vállalat ma délután hat órakor divatbemutatót rendez a szászvári „Jóbarát” kisven­déglőben. A divatbemutatón a Pécsi Nemzeti Színház mű­vészei esztrád-műsort adnak. — 300 SZEMÉLYES új für­dőt és öltözőt építenek a Pé­csi Bőrgyárban egymillió- kétszázezer forintos költség­gel. Az új létesítmény emelet- ráépítéssel az utcafront épü­letén lesz. — ŰJ GYÓGYSZERTÁRAT építenek Hosszúhetényben, részben saját erőből, részben pedig állami támogatással — BERKESDEN társadalmi munkával ás a községíejlesz- tési alapból megkezdték a járda építését. Tervük az, hogy a továbbiakban az egész községben új járdákat építe­nek. — A MAGOCS1 takarék­szövetkezet június 30-án tag- és részjegyszervezésben telje­sítette éves tervét. Betétállo­mánya elérte az 1 537 000 fo­rintot. — A MAGYAR ÉLETTANI TÁRSASÁG idei vándorgyű­lését — amely a társaság fennállása óta sorrendben a huszonhatodik — Debrecen­ben rendezik meg július 4—6. között sziklák felé s az a veszély fe­nyegetett, hogy a hajó dara­bokra zúzódik. Halálos vesze­delembe kerültek. A katonák még ebben a vészterhes pilla­natokban Is, a hóvihar és a tenger bömbölésén túl hallot­ták parancsnokuk nyugodt szavát: — Csak kitartás, fiúk! újabb rádióüzenetet küld­tek: „A R—36-ot a vihar homok- zátony felé sodorja.” Válasz nem érkezett. A parti állomás hallgatott. A rádió­kapcsolat megszakadt. Északnak fordultak a ho­mokzátonyok félé. Óriási hul­lámok dobálták a naszádot, mintha valami apró játékszer volna. A tenger árja végigsö­pört a fedélzeten. Semmit sem lehetett látni, csak a száguldó, sörényes hullámokat. Hirtelen néhány méterrel a hajó orra előtt valami fekete tömeg bukkant félj — A sziklaszirt! «— mondta valaki ijedten; Elkerül hetettennek látszott a pusztulás. A hullám egyene­sen a szikla felé sodorta a na­szádot Az őrmester az utolsó pillanatban emberfeletti erő­feszítéssel fordított a kormá­nyon és a hajó néhány méter­nél a szikla mellett siklott el. Aszhat Zigonsin még ezek­ben a válságos percekben sem vesztette el a fejét. Hangosan, nyugodtan adta ki a parancsait, amelyeket a katonák sietve teljesítettek* — A PÉCSI DÓZSA elnök sége közli, hogy a fővárosi la- pok állításával ellentétben a jövőben is számít dr. Czi- bulka Mihály edző munkájú' ra. A legutóbbi szerződés le járta előtt újabb szerződéssel meghosszabbították , edző megbízatását és a követkéz« bajnoki évadban is dr. - Czi- bulka Mihály irányítja a es» pat felkészülését és munkáját — HADZSI LESHI, az Al­bán Népköztársaság nemzet­gyűlése Elnöki Tanácsánál elnöke ée kísérete pénteket elutazóit Ulan-Bátorból, hogy visszatérjen Albániába, — A MOZSGÓI és a nagy dobozát körzeti földművé*' szövetkezet július 3-án dél­után divatbemutatót rendez Mozsgón Széplaki Endre ét Mátray Mária, Nagydobszáf pedig Ilié« Éva és Fodor Pél lép fel. JÚNIUS 30-án Peking ben magyar geofizikai kiállí­tás nyílt. A kiállítás anyagól Pekingböl Nankingba szállít­ják. — A magyar geofizikai műszerek — elsősorban kit súlyukkal, terjedelmükkel, fi hordozhatóságukkal — nagy tetszést aratnak a kínai szak­emberek körében. — A MAGYAR RÁDIÓ va­sárnap este a Kossuth-adón 21.18 órától 22 óráig helyszíni közvetítést ad az U. Dózisa^ Fiorentina KK mérkőzésről A sporthíreket 22.30 órától 22.40 óráig sugározza a Kos- suth-adó. — A KALIFORNIAI Stand­fordban, az amerikai atléták olimpiai selejtező versenyén John Thomas, a tizenkilenc éves néger egyetemi hallgató 2.22 m-es eredményével új magasugró világcsúcs-ered­ményt ért el. A régi világre- kordot is 6 tartotta 1960 jú­nius 25. óta 2.18 m-rel. — DILLON amerikai kül­ügyminiszter pénteken fogad­ta a Washingtonban tartóz­kodó iráni kormányküldöttsé­get. Ez alkalommal közöliéK a küldöttséggel, hogy az Egye­sült Államok „hathatóson tá­mogatja az iráni gazdaság) stabilizációs terv végrehajtá­sát”) “ PETROVICS KÁLMÁN teg­nap lovaskocsljával Hlránél be akart fordulni. Egy motora• be­leszaladt a lovakba. Azok meg­rántották a kocsit. Peírouics fe­lesége és 4 hűnapos kislánya le­esett a kocsiról. A kislányt agy­rázkódással a gyermekklinikárs szállították. Kirándulók, turisták, figyelem) Taljesen újjáalakítva, s kor­szerűsítve megnyílt S IKONDÁN a közkedvelt VADÁSZT ANYA- KISVENDÉGLŐ olcsó áron kitűnő magyaros ételek! — Csoportok részére étkeztetés telefon előren­deléssé!. Mindennap zené és tánc • kertbeiyitégben inni

Next

/
Oldalképek
Tartalom