Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-05-01 / 132. szám

8 NAPLÓ I960. JÚNIUS 5. A VASÁRNAP s PORTJA Kiesünk vagy bentmaradnnk ? Ba jnokok leszünk vagy nem ? Mai sportműsor Labdarúgás: NB n.: Kaposvár —Pécsi VSK, Kaposvár, 17. Vezeti: Major n. Szállítók—Komlói Bá­nyász, Budapest, 1« óra* vezeti: Sportolók és edzők véleménye a labdarúgó NB I, NB II és NB Iií-ban az eddigi szereplésről KOCSIS ERNŐ, a Pécsi Dózsa labdarúgója: Talán egyik évben sem küzdött Ilyen kiegyensúlyozott mezőny az NB I-ben. De — nem azért, mert sok a jó csapat, hanem mert nem akadnak kimagasló együttesek. Valamennyi csapat közepes erőt képvisel, így minden találkozón a pillanatnyi forma döntött. Ezért Van, hogy nem sokkal a befejezés eőtt még annyira kérdéses a baj­nok és a kiesők személye. Érzésem szerint a Ferencváros nyeri meg a bajnokságot. Küzdő, képességben és erőben megelőzi az újpesti lila-fehéreket és ez fog dönteni a végküzdelemben. Éppen úgy. mint a kiesés kérdésében. Már csak három „esélyes” van. Rajtunk kívül a BVSC és a Szom­bathely csapata. A vasutas együt­tes sorsa a legreménytelenebb, a másik hely elől csak a Szombat­hellyel kell versenyt futnunk. Ne­künk lényegesen jobb a sorsolá­sunk. A hátra lévő mérkőzéseken nagyon kell küzdenünk, bár az eredményhez nem elég a mi jó eredményünk, a szombathelyiek rossz tejesitménye is szükséges. En nagyon bizom hogy a szüksé­ges egy pont előnyt ellenük sike- kerül biztosítanunk. KANIZSAI ISTVÁN, C Komlói Bányász labda­rúgója: Tavaly a bajnokság megkezdése előtt elhatároztuk, hogy erősen „ráhajtunk”. Nem tagadom, sze­rettük volna megnyerni a bajnok­ságot, és a szezont ennek szelle­mében kezdtük meg. Három új játékos került csapatunkhoz, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Edzőválságban szenvedtünk és a felkészülésünk Is hiányos volt. Ennek ellenére bíz­tatóan kezdtünk az első két mér­kőzésen. Utána kiütközött a fel­készülés hiánya és sok pontot vesztettünk, mire a csapat ismét össze tudta szedni magát. Ekkor már az első, második helyezettek hat-hét ponttal vezettek. A baj­nokság megnyerése — sajnos — csak ábránd maradt; A következő bajnoki évadban sokkal jobban szeretnénk szerepel ni és nem árulok el titkot, ha azt mondom, bajnokságra törekszünk. Reméljük, a Pécsi Dózsa csapata nem esik ki az NB I-ből, mert eb­ben az esetben komoly riválisunk lenne a lila-fehérek csapata. MOHÁCSI JÓZSEF, a PVSK labdarúgója: Erősen versenyben vagyunk mi; vasutas labdarúgók, de sajnos nem valamilyen címért hanem hogy ne nekünk jusson a harmadik kieső posztja. Mert véleményem szerint, most a bajnokság befejezése előtt két fordulóval a Pápa és KMTE helyzete teljesen reménytelen. Mér csak a harmadik kieső szemé­lye kérdéses, amelyre sajnos a Vác és EVTK-n kívül ml vagyunk a „föaspiránsok”. Vasárnap Kapos várra utazunk, ha sikerül győz­nünk, felcsillan egy kis remény. Még optimista vagyok, bár Vác Jó csapat, az erzsébetiek inkább érdemesek erre a sorsra. Játékosaink egyénenként meg­ütik az NB XI. közepes színvona­lát. Mint csapat Is. A rossz felfo­gás, a lélek- és szivnélküli játék következménye minden. Később az Idegesség Is hozzájárult a ve­reség-sorozathoz. Főleg a hazai mérkőzéseken nem nyújtottuk azt, amit vártak tőlünk és kellett vol­na. KR1VANEK VILMOS, a Pécsi BTC edzője: Döntő forduló előtt áll a csapat. Ha győzünk ICaposváron, bajnokok lehetünk, ha nem, meg kell eléged ni az eddigi eredménnyel. Hiba volt a játékosoktól hogy az alapo­Qá spozt&lé Dűlt — jó pedagógus lett zó edzéseket annak idején nem vették komolyan, és a kezdeti si­kerek után kissé elbizakodtak. Ma már tizedmásodpercek számítanak a labdarúgásban és ezt játékosaink sokszor nem értik meg. Jó pár ti­zed másodpercet késtünk égy pár mérkőzésen és ez több pont leadá­sát jelentette. A kaposvári mérkőzésen bizto­san tudom hogy játékosaink min­dent megtesznek a győzelem érde­kében. Bár a csapat testi felké­szültsége nem kielégítő, de hiszek a győzelemben. A csapat tagjai eddig a nehéz helyzetekben mindig megállták helyüket és remélem, hogy ma sem lesz hiba. BECSEI FERENC, a Pécsi Vasas labdarúgója: Ahhoz, hogy az NB Hl-as labda­rúgó-bajnokságban hátul kullo­gunk, nagyban hozzájárult a há­rom kulcsjátékos, Karácsonyi, Ha­lasi és Jank kiválása a csapatból. Az új játékosok nem tudtak bele­illeszkedni még a csapatmunkába Sokszor volt az együttesnek rossz napja, és ezek a rossz napok tér mészetesen azt jelentették, hogy sűrűn adtunk le pontokat bizto­san megnyerhető mérkőzésnél. A mérkőzéseken kapushibák miatt kaptuk a legtöbb gólt. A játéko­saink zöme nem nagyon szeret edzésre járni. Sokszor előfordult, hogy három-négy játékos jelent meg az edzéseken, ez az úgyne­vezett törzsgárda. Igen nehéz helyzetben vagyunk, de mindent elkövetünk annak ér­dekében, hogy a Csepel Autó el­leni mérkőzés után győztesként hagyjuk el a pályát. Tisztában va­gyunk azzal, hogy ha e mérkőzést véletlenül elveszítjük, a kiesők listájára kerülünk. Mindössze 37 Cues a szikárter­metű tornatanár Czéh László. Ar­ea ritkán derül mosolyra, mégis nagyon szeretik tanítványai köz­vetlen modoráért, határozottsá­gáért. Annak idején nehéz körül­mények között végezte iskoláit. Először polgáriba járt, majd ké­sőbb a tanítóképző elvégzése után válaszúihoz ért. Szeretett sportol­ni, szeretett rajzolni, festeni. Nem tudta eldönteni, melyiket válassza. Végül is a Testnevelési Főiskola mellett döntött. A főiskolán még jobban meg­kedvelte a sportot, de ebben is legjobban a kosárlabdát. Rövid féléves edzés után már a TF vá­logatottja lett III—IV. éves korá­ban már a magyar válogatott tag­ja volt, közben többször szerepelt a Budapest válogatottban is. 1947- ben Párizsban a magyar főisko­lás kosárlabda válogatottjaként szerepelt. A fejlődő magyar ko­sárlabdasport, ha szerény ered­ménnyel is, de ekkor aratta első sikerét. Ötödik helyen végzett. A sportot az atlétikán keresztül Ismerte meg és kosárlabdában való sikerei alatt sem volt ha­nyag ehhez a sportághoz sem. A TF csapatának volt tagja és távol­ugrásban országos elsőséget nyert M5 centiméteres eredményé­vel. Ezzel a sikerrel egy Időben az országos főiskolai tizpróba-bajnok- ságon Kiss István és Söjtör József mögött a harmadik helyet szerez­te meg. A no méteres gátjutás­ban a legjobb magyar versenyzők között is Igen sokszor dobogóra került. Rgen eredményes sportpálya­futás után került vissza 1947-ben Pécsre testnevelő tanárnak. Há­rom évig a Nagy Lajos Gimná­ziumban tanított, majd a mind­inkább fellendülő iparitanuló­képzés az MTH 500-as intézetéhez szólította. 1955-től ismét a Nagy Lajos Gim­náziumban tanít. A mindenki által szeretett és megbecsült „Laci bá­csi” azóta iskolájának sportkört tanárelnöke. Hogy megmutassa a testnevelő tanár sokoldalúságát, az atléta és kosaras tanár, iskolá­jában a tornászokat és a kézllab- dásokat oktatja, nem is rossz ered­ménnyel. Mint elmondotta, leg­kedvesebb élményeinek egyike, mikor a Nagy Lajos Gimnázium az országos középiskolás tornász­bajnokságon az előkelő negyedik hellyel tért haza. Czéh László sokat dolgozik a sportért. Napjai szinte reggeltől estig foglaltak. Edzője a DSK női kosárlabda-csapatának és a PVSK NB l-es férfi kosárlabda-csapatá­nak. Munkájának eredményét könnyén meg tudjuk állapítani, ha ránézünk az NB 7-es kosár­labda tabellára. A PVSK csapata a vidék legjobb együttese jelen­leg. Kiváló Iskolai munkája ered­ményeképpen a pedagógusnap al­kalmából előléptetésben részesült. A város sportéletében mindenki Ismeri Czéh Lászlót. Mindenki kedveli és szereti telkes és oda­adó munkájáért. A pedagógusnap alkalmából kívánjuk, hogy még sok-sok évig szolgálja a testneve­lést, a szocialista emberformálás ügyét. If. C. Csapatösszeállítások PVSK: Bogyai — Bárány, Mohá­csi, Köves — Lendval, Mező — Kardos, Kakuszi, Vince, Szentan- nat, Szederkényi. KOMLÖI BÁNYÁSZ: Kun — Ka­nizsai, Palotás, Komlói — Kékesi, Molnár I. — Garat, Kereszti, Perc­nyi, Soós, Faragó. BTC: Sarbak — Berta Scherdán, Szőke — Szalai, Horváth — Szigeti, Haushl Györfi, Dara, Oskó. PÉCSI BÁNYÁSZ: Kovács — Ul­rich, Vámos, Baczur — Varga, Weit — Pintér, Müller, Kása, Gyúr kó, Selymes. PÉCSI VASAS: Szili — Egervári Becsei, Berki — Rákóczi, Somogy vári — Turbéki, Stelzammel, Dobi Angyal, Danajka. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt! Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. • Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenci Kiadja a Dunántúli Napló i Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly 5 Szerkesztőség és kiadóhivatal: i Pécs. József Attila u. 10. ' Telefon: 18-32, 15-33. ; PÉCSI SZIKRA NYOMDA ! Pécs. Munkácsy Mihály uL 10. sz. I Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok- ; nál és kézbesítőknél. ! HőDaetéei dH 1 hónapra 11.- Ft. ! Bihari. NB Ul-as mérkőzések: Pécsi Va­sas—Csepel Autó, BTC-pálya, 17 óra, vezeti: Schnier. Bajai Építők —Kiskunhalasi MEDOSZ, Baja, 10,30 óra, vezeti: Stadler. Kiskunhalasi Dózsa—Bonyhád, Kiskunhalas, 17 óra, vezeti Gombás. Szekszárd— Pécsi Bányász, Szekszárd, 17,30, vezeti: Badacsonyi. Kaposvári Dó­zsa—Bajai Bácska, Kaposvár, 10 óra, vezeti: Bácsván. Kaposvári Kinizsi—Pécsi BTC, Kaposvár, 17 óra, vezeti: Balia B. Megyei bajnokság mérkőzései: Szigetvári ZMSE—Pécsi Urán, Szi­getvár, 17 óra, vezeti: Orbán. PEAC—Pécsszabolcs, Tüzér utca, 10 óra, vezeti: Bors. Hidasi Bá­nyász—Bóly, Hidas, 17 óra, vezeti: Kulcsár. Szászvári Bányász—Kom­lói Bányász H., Szászvár, 17 óra, vezeti: Majoros. Mohácsi TE—Sik­lós, Mohács, 17,30, vezeti: Sabacz. PVSK II.—'Villány, PVSK-pálya, 9 óra, vezeti: Kamarás. Pécsi Kini­zsi—Szigetvári Vasas, Kinizsi-pá­lya, 10 óra, vezeti: Darázsi. Kosárlabda: NB I. mérkőzés: Szegedi EAC—Pécsi VSK, férfi mérkőzés, Szeged, 11,30. Területi bajnokság mérkőzései: Bajai Ruha—Ped. í'őisk. női mér­kőzés Baja 11 óra. Bajai B. H.— Ped. Főisk. férfi mérkőzés, Baja, 12,10. Szekszárd—Bajai Építők II. női mérkőzés, Szekszárd, 10,10. Bá. taszék—Bonyhád női mérkőzés, Bátaszék. PEAC H.—Mohács férfi mérkőzés, Egyetemi Tornacsarnok, 11.30. Kézilabda NB H.: Pécsi Bányász —Szombathely női mérkőzés, Új­hegy, 10 óra. Kézilabda megyei bajnokság: Urán—Siklós férfi mérkőzés. Dó- zsa-pálya, 14,30. Urán—PEAC férfi mérkőzés, Dózsa-pálya, 15,30. Sl- montornya—Leőwey női mérkőzés, Simontomya, 10 óra. Komló—Gép­ipari férfi mérkőzés, Komló, 10 óra. Építők—Dózsa női mérkőzés, Épitök-pálya, 18,15. Meteor—PEAC női mérkőzés, PVSK-pálya, 11 óra­kor. Sellye—Szigetvár női mérkő­zés, Sellye, 16,15. Sellye—Szigetvár férfi mérkőzés, Selye, 17,10. Sásd —Elektromos férfi mérkőzés, Sásd, 10 óra. Szabolcsi Bányász—Kesz­tyűgyár férfi mérkőzés, Szabolcs- pálya, 9,30. Röplabda NB n.: Pécsi Dózsa— Diósgyőr, Meteor-pálya, 9 őrá. Asztalitenisz NB n.: Urán—Szom bathely, Dózsa legényszállás, 9,30. PEAC—Adócső, PEAC-csamok, 11.30. Ökölvívó NB H.: Korrúó—Tata­bánya, Komló, 10 óra. Erő és szépség ünnepe: PVSK­pálya, 16 óra. Teke: Pécsi Kinizsi—Közlekedés; Kinizsi-pálya, 7.30. PVSK—KMTE, PVSK-pálya, 9 óra. Középkorú férfit tüzoltokészü- lék karbantartó ELLENŐRNEK helyi és vidéki munkára felve­szünk. Jelentkezés munka­könyvvel Könnyűipari Szerelő Vállalat Székely Bertalan ut. 2. 151329 Róma solonindent tartogat au­gusztusra a sportvilágnak. Lát­ványt, szépséget, barátságot, iz­galmat. Világrekordokat, meden­cében és salakon. Heves összecsa­pásokat szőnyegen, ringben és páston. Sok szép és nagy dolog történik majd a palánkok alatt is. — Csak hírből és eredményeik­ből Ismerem a világ kosárlabda­sportjának élcsoportját — mondja Czéh Lászl, a PVSK kosaras-fiúk kitűnő edzője —, de meggyőződé­sem, hogy a labdajátékok közül ebben a sportágban találkozik majd Rómában a legerősebb me­zőny. Hallatlan küzdelmet Ígér­nek a viadalok, mert annyira ki­egyensúlyozott erősségű csapatok mérkőznek egymással. Az ameri­kai együtteseknek már méltó el­lenfeleik lesznek az ötvenes évek­től szinte ugrásszerűen fejlődött európai kosárlabda-sport képvise­lői. A két földrész fiainak talál­kozóira ma már senki nem mer biztos tippet kockáztatni. — A két kontinensen kívül úgy tudom. Ázsia is szeretne bele­szólni a küzdelmekbe. E három riválisnak különbözik a Játékmo­dora? — Igen, a három földrész kosár­labda-sportja három játéktípust képvisel. Az európaiak kemények, gyonftk, sok a celazexHskg csapat* M ifnJHiirt dl &'zéialcfrx'zunlci ? VASÁRNAP: A PÉCSI RADIO 1960. június 5.1, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Furulyás-kóló. Pedagógusnapi gondolatok ... Majer Vjekoszlav verse: „Az én tanítóm”. Zenés köszöntő .:. Népdal, népi tánc. A hercegszántói Lenül Tsz tag­jainak szól a dal __ So kac táncok és poszkocsicák. 17.30: Német nyelvű műsor: Hírek. Vidáman — jókedvűen; Schützenliesel. A diákpályázat győztesei: Teff- ner Anna. Egy bemutató tanulságai. UJ felvételeinkből. 18.00: Részletek Horváth Mihály— Lippenszky István—Bárdos! Né­meth János: Békétlen szerelem c. daljátékából. Közreműködik: Wagner József, Kámán Katalin, Meláth Ottó, H. Csida Gizella, Hotter József, a Pécsi Zenemű­vészeti Szakiskola énekkara és a Pécsi Szimfonikus Zenekar, vez.: Horváth Mihály). 18.25: A botrányos műremek. — Csehov novellájának rádióválto­zata. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.15: A nap eseményeiből. Hírek, riportok az építők napi ünnepsé­gekről és a megyei ifjúsági talál­kozóról. 19.30: Vasárnapi muzsika; 19.50: A vasárnap sportja; Totó­eredmények. 20.00: Műsorzárás; A televízió mai műsora: 10.00: Pünkösdi királyné. TV-mese­játék 10.40: Nem igaz! Magyar mesefilm. 11.05 : 23. Magyar Híradó. 11.15: Uj falu. Mezőgazdasági mű­sor. 14.00: Itt a nyár! Nemzetközi gyer­mekműsor közvetítése Varsóból. 17.20: Közvetítés a Magyarország— Skócia labdarúgó-mérkőzésről, a Népstadionból. 19.15: Élőújság. 20.10: Virrad. SZÍNHÁZ: Bál a Savoyban (délután 3 és este 7 órakor) KAMARASZINHAZ: Liliomfi (délután fél 4 és este fél 8 órakor) MOZI: Park: Botocskám Ü9S (délelőtt 10 órakor). Montparnasse 19 (4, fél 7, 9 órakor. Csak 18 éven fe­lülieknek. (Szélesvásznú.) Petőfi: Láthatatlan kötelék (dél­előtt 9 órakor). Rászedett udvar­lók (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Délelőtt 11 és fél 3 órakor film­klub előadás. Belépés csak klub­igazolvánnyal; Kossuth: A harangok Rómába mentek (fél 10 órakor). Törvény az törvény (fél 5, fél 7, fél 9 óra­kor) Park kertmozi: A csend világa (9 órakor) Mopresszó: Magyar híradó, 60/3. sporthíradó, Szergej Eisenstein (fél 5, 6. fél 8 órakor) Fekete Gyémánt (Gyárváros): Jégkirélynő (délelőtt 10 órakor). Végállomás szerelem (5, 7 órakor. Csak 18 éven felülieknek) Építők Kultúrotthona: Csuka ajándéka (délelőtt 10 órakor). Vég­állomás szerelem (5, 7 órakor. Csak 18 éven felülieknek) Rákóczi (Mecsekaija): Razzii (délelőtt 10 órakor). Hegyen-völ gyön (6, 8 órakor) Május L (Vasas I.): Az emirá tus bukása (délelőtt 10 órakor) Egy kislány keresi az édesapjá (3, 5, 7 órakor) Kossuth (Mohács): Polonia exp ressz (délelöt 10 órakor). Hossz: az út hazáig (4, 6, 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Mese a 1 találatról (délelőtt 10 órakor), t nagy családok (4. *. fél 9 órakor) Táncsics (Siklós): Áruló jel (dél élőt 10 órakor). Három csillag (í fél 9 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Kard és kocka (délelőtt 10 órakor). A torreádor (4. 6, 8 órakor) hétfő: * 1 * * * 5 A PÉCSI RADIO 1960. június 6-i hétfői műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsori Bánáti táncok. Hírek tudósítások. Tamburazene. A XX. század nomádjai ..; Ri­port a vándor méhészekről. Makedón népdalok, duettek, triók a „Szrgyán Petrov” együt­tes műsorából. Hétfői beszélgetés: Hangulatunk a felhők járásától függ. Makedón népi tánc, 17.30: Német nyelvű műsor: Thomas Mann emlékezete. Bruder steht die rote Fahne:i, Erich weinert: Steht auf, jun­gen Millionen! A szocialista tábor életéből. Lehár: Arany—ezüst keringő. Kirch Zsófia délutánjai. Karco­lat. Dalok, egyvelegek; 18.00: Hanglemezbarátok műsora; Részletek Mozart: Szöktetés a szerajból c. operájából. (Hangle- mezbemutató). 18.30: Virágzó mezőgazdaságért. 18.45: Népdalok, csárdások: — 1. Sárga a csikó (Tóth Lajos), 2. A pécskai cigánysoron (Vörös Sári), 3. Pántlikás kalapom (Ma­gyar! Imre zk.), 4. Borzó Miska csárdása (ifj. Magyart Imre zk.), 5. Bazsa Mári libája (Szabó Mik­lós), 6. Csárdás egyveleg (Döröm- böző Géza és zk.). 19.03: Dél-dunántúli híradó. 19.25: Pagony-együttes játszik. 1. Szignál 2. Rogers iKényelmetlen utazás 3. Pagony feldolg.: Sze­retnék halhatatlan lenni. — tánc- dal-egyveleg 4. Kész József: Pe­likán, 6. Ellington : Swingország táncol, 7. Szignál. 19.40: Községfejlesztés Baranyában 1959-ben. Interjú Vértes Tibor elvtárssal, a Baranya megyei Tanács VB-titkárával. 19.50: Bayer: Babatündér — balett­egyveleg (Konczert zk. vez.: Bru­no Seldler—Winkler); 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Szünnap, KAMARASZINHAZ: Nyári szünet. MOZI: Park: Montparnasse 19 (4, fél 7, 9 órakor. Csak 18 éven felülieknek, szélesvásznú) Petőfi: Gyalog a mennyország­ba (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Kossuth: Calabuig (fél 5, fél 7. fél 9 órakor) Park kertmozi: Szegény szerel­mesek krónikája (9 órakor) Fekete Gyémánt (Gyárváros): Hegyen-völgyön (Cimborák II.) (5, 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): A nagy családok (6, 8 órakor) VI. Kosárlabda Nyilatkozik: Czéh László, a PVSK edzője munkájukban. Szellemesebben kombinálnak. Ez a megállapítás főleg a szovjet és bolgár együt­tesre vonatkozik, de a lengyelek, csehek és mi is ezt játsszuk. Az ázsiaiak játékából már hiányzik a tervszerűség, ök Inkább rendkí­vüli mozgékonyságuk és hallatlan pontos dobásaik révén eredmé­nyesek. A harmadik csoport kosarasai remekül kezelik a labdát és ke­rülve a küzdelmet, az egyéni pro­dukciók révén szerzik pontjaikat. Ide a dél-amerikaiakat sorolhat­juk. — Mi várható, az olimpián me­lyik játékmód fogja híveit a győ­zelemhez segíteni? — Én azt hiszem, az a csapat szerzi meg az aranyérmet, amely­ben mindháromból a legtöbb meg­található. Hogy melyik az a csa­pat? Talán az Egyesült Államok csapata lesz. amely ismét — Im­már az olimpiák történetében ötödször — áll fel a legmagasabb fokra. Náluk találkozhatunk a ko­sárlabdasport legszélesebb töme­geivel és e sportág képes kiszo­rítani majdnem minden mást. Kö­zel olyan népszerű, mint hazánk­ban a labdarúgás. Legtöbb egye­sületi válogatottjuk felveheti a versenyt sok nemzet együttesével. Rómában ki szeretnék köszörülni a csorbát, mivel a múlt évi világ­bajnokságon a braziloktól veresé­get szenvedtek. Fokozottabban készülődnek és az olimpiára most nemzeti válogatottat akarnak kül­deni. — Ezt a nagy esélyt Rómában talán megdöntheti valami titkos esélyes? — A titkos esélyes most is ott lesz a nyomukban, de csak egy. Mert szerintem a Szovjetunió csa­patán kívül más nem képes Euró­pában elragadni a kosárlabda attroptai habexjat. Ok mar non titkos, hanem egyre nyíltabb esé­lyesek. Játékosaikat fizikai és minden egyéb kitűnő adottságaik mellett a nagy küzdöképesség és lelkesedés is jellemzi. A nagy­szerű csapatmunka és a megbíz­ható dobásaik segítik a sikerekhez őket. Lehet, hogy Rómában egy lépcsővel feljebb lépnek, mint Helsinkiben és Melbourne-ben. — A nagyon értékes harmadik hely kinek jut vajon? — Hat-nyolc csapat is érdemes és képes erre a posztra, olyan erősségek, mint a brazil, argen­tin, bolgár, lengyel, cseh, olasz és francia együttesek, de Kína, Fülöp-szigetek és Korea kosara­sai Is ott lesznek a helyezettek között. — Mit remélhetünk, mi magya­rok, milyen helyet és rangot fog­lalunk el a nagy versengés végén? — Az Európa-bajnok magyar együttesre még óriási feladat vár az olimpiai előtt. A 16-os döntő négy helye még kiadó, amire több mint húsz csapat pályázik. Köz­tük ml is. A július végén Bologná­ban megrendezett seleltezőn az erős csapatok között talán nehe­zebb lesz a négy közül az egyik helyet megszerezni, mint a dön­tőben megfelelően szerepelni. En képességei alapján érdemesnek tartom a magyar csapatot a fel­jutásra, bár az utóbbi időben nem olyan átütő együttesünk ereje. Kicsit talán kiöregedtünk, nem életkorban, hanem felfogásban. A fizikai adottságok és a küzdőké­pesség hiányával birkózunk, de a védekezés, a tervszerű támadások és a ragyogó, szellemes megoldá­sok még a főerősségünk. Ezekre építem reménve'mef. amikor ló szereplésre sz.árr'tok. Ha sikerül Bolognában tovább fut­ni, akkor az amatőrvilág legjobb tíz csapata között foglalunk helyet majd ott Rómában! SOM OGYVARI VALERIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom