Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-18-01 / 143. szám
inOLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI r NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 143. SZAM ÄRA: 50 FILLÉR 1960. JÚNIUS 18. SZOMBAT Tíz munkanap választ el bennünket az első félév végétől Üzemeink dolgozói szép eredményeket érnek el a szocialista munkaversenyben — tgyes vállalatoknál azonban, hóvégi hajrával akarják behozni a lemaradást Ipari üzemeink többségénél az első félév mérlegei jó eredményeket, a termelés, a termelékenység növekedését, a termelési költségek csökkentését mutatja majd. Egyes vállalatok nal azonban a múlt évi hibába estek és nem tartották eléggé fontosnak a hónapról-hónapra való tervteljesítést, a szocialista munkaverseny napirenden tartását, állandó szervezését, irányítását. Üzemeink többségénél bíztató a helyzet, a munkások lelkesedése sem csökkent április 4-e óta. Alábbiakban egykét pécsi vállalat I. félévben végzett munkájáról adunk hirt. I Pécsi Dohánygyár dolgozói az éves mnukaver- senyben vállalták többek között a melléktermék csökkentését. Ezt a vállalásukat anyagtakarékosság céljából tették. Vállaltak továbbá energiamegtakarítást, jó minőségű munkavégzést is. Vállalásaikkal mintegy 520 ezer forint költségtől akarták megkímélni S népgazdaságot. Sajnos a melléktermék csökkentése nem sikerült, így vállalásukból mind össze 54—55 ezer forintot teljesítettek eddig. A gyárban állandó kísérletet folytatnak abból a célból, hogy a minőség megtartása mellett, hogyan lehetne a melléktermék csökkentését elérni. A termelési tervét a gyár 100 százalékra teljesíti az I. félév végével. A munkaversenyt minden hónap ban értékelik; Kiemelkedő eredményt ért el Kelemen Jc- szefné csomagoló-brigádja 105 százalékos termelési tervteljesítéssel. Kelemen József né brigádja kiveszi részét a selejt- csökkentésből is. Valek Pálné csomagoló-briigádját ugyancsak dicséret illeti 104 százalékos tervteljesítéséért. A dohánygyáriak bizony elmaradtak vállalásaik teljesítésében, bár remélik, hogy a III. negyedévben sikerül be'nozi lemaradásukat. fl Sopiana Gépgyárban is május és június hónapokban kissé „elhagyták magukat“ a dolgozók. Ezt mutatja a termelési terv gyenge teljesítése, valamint az export-terv teljesítésének lemaradása. A gyár dolgozói vállalták, hogy az éves tervet 110 százalékra teljesítik, 4 százalékkal emelik a termelékenységet, ugyanakkor az önköltséget is 4 százalékkal csökkentik. Anyagtakarékosságot 115 ezer forint értékben vállaltak. Az első 5 hónapot kiértékelve, megállapították, hogy az 5 hónap tervteljesítése mindössze 100,5 százalékon áll. Ennek oka a májusa gyenge tervteljesítés. Májusban bizonyos anyagokban hiány is mutatkozott, mert késlekedtek a megrendelésekkel. öt hónap átlagában az export-tervet 92 százalékra teljesítették. Az I. félév export-tervének teljesítéséhez még 30 darab vákuumos hús- keverőt kell legyártani. A termelékenység viszont jól alakult a Sopiana Gépgyárban. Az év első öt hónapjának ter- mé’*Ver,ySé(Tj tervteljesítése 102 5 százalék. Az önköltségnél is vállalásaik teljesítéséről adhatnak számot. Június hónapban a termelési tervek teljesí- teét szorítják, bizony félév végi hajrával. A munkaverseny mozgalom felélénkült újra a gyárban. Takács László brigádja az öntödében 128—132 százalékra, a lakatosműhely- ben Walter József lakatosszerelő brigádja 138—145 százalékra, a Il-es telepen Palkó Lajos lakatos-brigádja 127 százalékra teljesítette termelési tervét. Jeki József lemez- lakatos-brigádja jár az élen az anyagtakarékosságban. Eddig körülbelül 50—60 ezer forintot takarítottak meg. Figyelemmel kísérik a gyárban a műszaki fejlesztési tervben vállalt feladatok megoldását. A rozsdamentes anyagokkal való takarékosság, máris szép eredményekkel kecsegtet. A vákuumos húskeverőgépek gyártásánál át tértek a 20-as szériában való gyártásra, mely az előkészületi időt rövidíti meg. A Sopiana Gépgyár dolgozói remélik, hogy június hónapnak az eredménye hozzásegíti őket az I. félévi vállalásaik teljesítéséhez. I DÉDÍSZ dolgozói teljesítették az első félévben vállalásaikat. Az építési részleg ebben az évben 10 falu villamosítását vállalta, ebből öt már el is készült. Mindegyik községben 2—3 nappal az építési határidő előtt adták át az új létesítményeket. Harminc termelőszövetkezet villamosítását vették tervbe ebben az évben, ebből 17 készült eh Terven felül egy tsz villamosítását vállalták, amit a DÉ- DÁSZ dolgozói már elkészítettek. A rekonstrukciós munkák I. félévre jutó mennyiségét is elvégezték. A szocialista munkaverseny keretén belül négy brigád a szocialista munkabrigád címért küzd. A félév végén egy bizottság értékeli majd munkájukat és dönti el, hogy kik nyerik el a kitüntető címet. A szocialista brigád- versenyen kívül nagy figyelmet fordítanak másik versenyformákra is. A minőségi munkavégzésben élen járnak a mérőhitelesítő állomás és a trafóműhely dolgozói. A DÉ- DÁSZ I. negyedévi tervét 103 százalékra teljesítette, az építési részleg 117 százalékra. A termelékenység növekedése is a terv szerint történik. Az egyenletes jó munkával elérték, hogy nem kell június hónapban hajrázniuk, az I. Dél- éves terveket maradéktalanul teljesítik, vállalásaikkal együtt. A sokezer kötetes szériamunkákon kívül egyes könyveiket is kötnek a Pécsi Szikra Nyomda kötészetében. Az egyetemek, tanácsok és más vállalatok, intézmények részére havonta kb. 2000 közlönyt, jegyzőkönyvet, széklapot, és még sok más nyomtatványt foglalmk itt kemény, vagy puha kötésbe, az amerikai kiildlség akadályozza a leszerelési tárgyalásokat Zorin pénteki beszéde Bár pénteken mind az öt nyugati küldöttség vezetője szót kért, a leszerelési értekezlet ülését Zorin beszéde uralta. Zorin Eaton szerdai beszédére válaszolt. Az amerikai képviselő említett beszéde alapján megállapította, hogy az Egyesült Államok elutasító álláspontra helyezkedett a szovjet leszerelési terv első szakaszában megjelölt intézkedésekkel, tehát az atomfegyverhordozók megsemmisítésévé], a külföldi katonai támaszpontok megszüntetésével és a külföldön állomásozó csapatok visszavonásával szemben. Eaton azért érvelt katonai létszám-kérdésekkel, hogy igazolja negatív állásfoglalását az atomfegyver-hordozók megsemmisítése és a külföldön állomásozó csapatok visszavonása kérdésében. Zorin felhívta a figyelmet a lényegre: a Szovjetunió leszerelési tervének első szakaszában körülírt intézkedések kiküszöbölik a meglepetésszerű támadás minden veszélyét. A szovjet küldöttség vezetője ismét kijelentette: a szovjet küldöttség nem ellenzi, hogy már a leszerelés első szakaszába felvegyék a hagyományos fegyveres erők és fegyverzet csökkentését. — így nem lehet komolyan tárgyalni! — fordult Zorin a nyugati küldöttségekhez. Önök általában azt igyekeztek bizonygatni, hogy ellenőrzés kell és gyakorlatilag lehetséges, de a Szovjetunió ellenzi az „Űttörőparadicsom" a Balaton mellett / Állandó táborhely készül a 11. kerület úttörőinek Vége a tanévnél!; osztják a bizonyítványokat, kezdődik a vakáció. Igaz, hogy ez minden esztendőben megismétlődik, de az is igaz, hogy minden esztendőben új örömet okoz a tanulóknak és új gondokat szüleiknek, meg nevelőiknek. Ezek a gondok nem olyanok, mint az évközbeniek. Akörül forognak, hogy miként lehetne a legkellemesebb és leghasznosabb idő töltést biztosítani a gyerekeknek. A II. kerület iskoláinak gond noksága ezért határozta el, hogy könnyít az úttörő-csapatok — és nem kevésbé a szülők — gondjain. Rejtő elvtársra, az Ágoston téri iskola igazgatójára hárult a feladat, hogy megszervezze a munkát, a II. kerületi úttörő-csapatok táborozásának előkészítését. — Az volt a terv — mondja Rejtő elvtáns, — hogy a Balaton mellett telket szerzünk, amely a továbbiakban az úttörők táborozását szolgálja. Á telek és a szükséges fölszerelések megvásárlására a II. kerületi tanács megszavazott háromszázezer forintot. A városi üzemek és az iskolák szülői munkaközösségei felajánlották segítségüket.. -. — És a terv megvalósult? — Jórészt máris megvalósult. Hosszas keresés után találtunk a balatonfenyvesi vasúti megálló mellett két telket. Ezek együttesen mintegy 1050 négyszögöl területűek. Területükön kétszáz szép nagy fenyőfa áll és a fenyőliget közepében egy emeletes villa, amely igen alkalmas .kiindulási épületnek“. Ebben helyezhetjük el a táborparancsnokságot, konyhát, irodát, a fenyőfák között pedig 20 személyes sátrakban száz úttörő táborozhat egyszerre, az egész nyári szünidőben tehát 450 úttörőt üdül telhetünk a Balaton partján, mivel július l-től augusztus 28-ig, tíz- naponként /négy turnus válthatja egymást. — Mi az előnye az állandó táborhelynek? — Egyrészt a úttörő-csapatok szabadulnak meg a szervezési gondoktól, mert ezekután nem okoz fejfájást; hol találjanak alkalmas területet a táborozáshoz, másrészt lehetővé teszi a táborozó úttörők jobb és olcsóbb ellátását. Ha egy úttörőcsapat maga szervezi a táborozást, az eddigi tapasztalat szerint 3—400 forintot is kellett adniok a szülőknek, míg az állandó táborhelyen napi 12 forintból megoldható az ellátás, tehát a tíznapos táborozás ellátási költsége csak 120 forintot tesz ki. Az sem megvetendő, hogy az állandó táborhely ideális környezetben, a Balaton partjához egészen közel fekszik. — Vannak-e az elvtámsak- nak most, az állandó táborhely birtokában távolabbi terveik is? — Természetesen vannak. A tanács, az üzemek és a szülők együttes támogatásával tovább szeretnénk fejleszteni a táborhelyet. Azt tervezzük, hogy a balatonfenyvesi tábor afféle központ legyen, amelyhez a Balaton mentén még több fióktábor is tartozik. Ezzel a nyári táborozásban résztvevő úttörők száma tovább növekszik és azokat az előnyöket, amelyeket az .anyatáborban“ tudunk biztosítani, a többi táborhelyre is kiterjeszthetjük: Megtudom még a beszélgetésből, hogy a városi üzemek máris igen jelentős segítséget ajánlottak fel, amihez az iskolai takarékbetét-akció, a szülők támogatása és nem utolsó sorban a II. kerületi tanács e célra mozgósítható eszközei is hozzájárulnak. Bekapcsolódik a munkába az Uttörőház is, természetesen leginkább hasznos tanácsaival, tapasztalataival. E sokoldalú segítség eredményét már az idén is élvezhetik a H. kerület táborozó úttörői. ilyesmit. Most, amikor a Szovjetunió maga javasolta az általános és teljes leszerelés minden intézkedésének nemzetközi ellenőa^ését, Eaton úr új taktikához folyamodik. Azt igyekszik kimutatni, hogy a legkorszerűbb hadviselési eszközök fejlesztésének jelenlegi szakaszában egyáltalán nem lehet ellenőrizni a leszerelési intézkedéseket. Eaton értekezleti megnyilatkozásait összegezve Zorin megállapította, hogy az Egyesült Államok ellenez minden radikális leszerelési intézkedést, általában minden olyan leszerelési intézkedést, amelyet „még nem próbáltak ki”. Az amerikai küldöttség valójában abban látja feladatát, hogy akadályozza a leszerelési tárgyalások előrehaladását, ugyanakkor azt a látszatot keltve, hogy kész a komoly tárgyalásokra. — Most az Egyesült Államokon a sor: válaszoljon arra az egyetlen és jogos kérdésre, kitart-e negatív álláspontja mellett, amely akadályozza az előrehaladást az általános és teljes leszerelés kérdésének megoldásában és csak zsákutcába viheti a tárgyalásokat, vagy konstruktív álláspontra helyezkedik és ezzel lehetővé teszi, hogy a bizottság áttérjen a szovjet javaslatok tárgyi megvitatására. Választ várunk az amerikai küldöttségtől — mondotta beszéde befejezéséül Zorin, a szovjet küldöttség vezetője. Eaton rövid felszólalásában csak azt közölte, hogy tartózkodik Zorin beszédének kommentálásától. Nagysikerű hangverseny a pécsi szabadtéri színpadon Tegnap este a szabadtéri színpadon közel kétezer néző előtt nagysikerű műsort adott a ljubljanai rádió tizennyolc- tagú tánczenekara. A kétrészes műsor első felében számokat játszott a zenekar. A szünet után a pécsi közönség kedvenc slágerei adták a műsor gerincét. A három éve már városunkban szerepelt kitűnő tánczenekar ismét osztatlan sikert aratott. Újjáépült a villányi Karasica-híd A hídépítők teljesítették ígéretüket zókkal a vágányzár idejét, mely alatt el kell bontani a mohácsi oldalon beépített tíz méteres tartós provizóriumot és a harminc méteres nyílású Kohn-hidat, majd a kereszttartókat és végül a villányi oldalon lévő tíz méteres nyílású tartós provizóriumot. Mindezek után még mintegy 350 köbméter földet kellett visz- szatölteni és a felépítményt lefektetni; A feladat nagyságára való tekintettel, a hídépítési dolgozók elhatározták, hogy nem határidőre, hanem még a határidő előtt elkészülnek. A felajánlás szerint június 7-én. déli 12 órára kellett volna befejezni a munkát, de ók már június 6-án, délután hat órakor feloldották a vágányzárat. A gyors munka eredményeképpen egy nappal előbb megindulhatott a forgalom, ami körülbelül 50 ezer forintos megtakarítást jelent; Várnai László Serény munka folyik Villányban, újjáépül a Karasica- híd. A Hídépítési Főnökség dolgozói ismét eltüntetnek egy háborús „emléket”; Június 5-én, hat órától június 7-én 18 óráig tervezték a provizórium kivételét. A kitűnőit napon közölték a dplgo-