Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-07-01 / 133. szám
f tfm. június x NAPLÓ 3 Thomas Mann Nyolcvanöt évvel ezelőtt, (875 június hatodikén született a huszadik század egyik legnagyobb írója: Thomas Mann. A róla készült tanulmányok, elmefuttatások köteteket tesznek ki, s valameny- nyi méltatója korunk legnagyobb kritikai realista írói közé sorolja; Lübecfki patrícius családból származott és az otthon magába szívott élet- ég társadalomi zemlólet elkísérte az 1918—19-es európai forradalmi mozgalmakig; Az 1918-as összeomlás keltette benne az általános világnézeti válságot, a történelem, a társadalom nyilvánvaló igazságai késztették, hogy felszámolja korábbi politikai nézeteit; Ettől kezdve a weimóri köztársaság harcos védelmezője volt, kérlelhetetlenül harcolt írói eszközökkel és publikáló cikkekkel a restaurációé kísérletekkel szemben. Ebből a világnézeti alapállásból nézte már a hitleri fasizmus előretörését és a fasizmusnak engesztelhetetlen ellenfele lett. Később, már a második világháború alatt látta és kimondta; hogy az Egyesült Államok reakciós körei valójában nem a hitleri fasizmust gyűlölik, hanem a szocialista szovjet népet. Lelkes híve volt a második világháború után Németország újraegyesítésének, B a háború után — éppen az amerikai reakciós körök feletti ítélete miatt Svájcba költözött: Thomas Mann polgári író volt, azt a politikai érettséget, amelyet írásai tükröznek, elsősorban vitacikkei és elmefuttatásai, önmagában önmaga eszközeivel érte el. Mindig polgárnak vallotta önmagát, de jól látta, hogy a polgárság fénykorának végéhez ért. A polgári humanizmus legjobb hagyományainak örököse és továbbfejlesztője volt; ,A polgárság elbukott és elveszti kapcsolatát az újonnan fel virradó világgal — írja Goethe-tanulmányában —, ha minden erejével fel nem szabadítja magát a gyilkos kedélyesség és az életellenes ideológiák uralma alól;:." írásai megdöbbentő erővél bimak. Egy-egy regénye nemcsak puszta szépirodalmi remekmű, de társadalmi kortörténet is. A Buddenbrook- osalád egyben a modem kapitalizmus németországi születése, a Halál Velencében című novella már a világnézeti válság költői előkészítése. A Varázshegyben a liberalizmus és a fasizmus harca áll a középpontban és ez a harc itt még eldöntetlenül végződik, de néhány év maiivá Thomas Mann a Mario és a varázsló c. könyvében nyílt, határozott körvonalú támadást intéz a fasizmus ellen. Utolsó nagy regénye, a Doktor Faustus az író ifjúkori témájának újraköltése, a művész és a polgári valóság viszonya. Bár sötét, lehangoló színekkel festi meg a mai polgári művészet csődjét, de Thomas Mann Faustja az őrültség előtt ezt mondja: ,,... korunk tragédiájának van kiútja: a szocialista jövő építése”. Thomas Mann bátran kiállt mindig az élet, a haladás, az egészség, az emberi fejlődés mellett, az emberiség békéjéért, a fasizmus, a háború, a pusziul ás ellen. Ez az írói alapállás Thomas Mann legbelső ars poéticája. A mohácsi járás ktsz-eioek ötéves fejlesztési terve Tizenkét cipésztizennégy fodrásznégy szabó- és két fényképész-részleget létesítenek Hí elmúlt héten megbeszélést tartottak Mohácson a járási tanács nagytermében a KISZÖV, a járási tanács ipari csoportja és a mohácsi járás három kisipari szövetkezetének vezetői, az illetékes községi tanácselnökök részvételével; A megbeszélésen a mohácsi járás kisipari termelőszövetkezeteinek fiókhálózati és létszámfejlesztési tervéről tanácskoztak, A szövetkezetek lehetőségeinek figyelembe vételével a KISZÖV készítette el a mohácsi járás fejlesztési tervét A terv szerint új cipőjavító fiókot hoznak létre Versenden, Borjúdon, Nagybudméron, Szajkón, Liptódon, Görcsöny- dobokán, Bárban, Dunafalván, Palotabozsdkon, Somberekén, Homorúdon és Lányosokon. Uj fodrászüzletek megnyitására van szükség a járás több községében. E területen kielégítetlenek az igények Versenden, Babarcon, Bolyban, Borjúdon, Nagybvdméron, Szajkón, Székelyszabarban, Liptódon, Kisnyárádon, Görcsöny- döbokán. Bárban, Dunafalván, Homorúdon és Lánycsókon. Férfi- és női szabó részlegek megnyitását tervezték Bolyra, lánycsókra, Hímesházára és Dunasze kcsöre. A második ötéves terv idején fényképész műtermet létesítenek Bolyban és Dunaszekcsőn, ugyanezeken a helyeken rádió javító részleget hoznak létre. Bóly- ban és Hímesházán cement- áruSkészítd részleg felállítását tervezik, ezenkívül Bolyban még egy gumijavító és egy kárpitosrészleg, valamint Dunafalván szíjgyártó részleg létrehozására lesz szükség; A járásban Majs és környéke javítás, szolgáltatás szempontjából ellátatlan terület. Ezért ott új szövetkezetét akarnak létesíteni, huszonöt fős tagsággal; Összesen tizenkét cipész-, tizennégy fodrász-, négy szabó és két fényképész részleg létesül a második ötéves terv során a mohácsi járásban; Igaz ugyan — hangsúlyozták a KISZÖV vezetői —, hogy ez ötéves terv, de teljesítése érdekében már most el kell követni minden lehetőt. Sok helyen a kisipari szövetkezetekben a tsz-mozgalomból már jól ismert befeléfordulás tapasztalható, pedig a kisiparosok körében nagy érdeklődés nyilvánul meg a szövetkezetek iránt. A kisipari szövetkezetek tagságának feladata, hogy az érdeklődést felhasználva, megismertessék a kisiparosságot a szövetkezeti munka előnyeivel, s biztosítsák, hogy a becsületes kisiparosok beléphessenek a szövetkezetekbe. A községi tanácsok elnökei helyeselték a terveket, s örömmel üdvözölték azt a tényt, hogy a kisipari szövetkezetek egyre inkább a lakosság jobb ellátására törekednek. A kisipari szövetkezetek elnökei és főkönyvelői is végrehajtható- naic tartották az ismertetett terveket, de — mint a bólyiak hozzászólásából kiderült — van bizonyos fokú zárkózottság is végreha jtásukkal szemben. — Ha öj részlegeink lesznek, nagyon elaprózódik a vezetők munkája és az ellenőrzés sem lehet tökéletes. Uj részlegek helyett alakítsanak inkább egy szolgáltató fcfcsz-t, mi pedig ellátjuk az építkezéseket és más nagyobb munkákat — mondották a bólyiak; Legyen új szövetkezet? Igen ám, a lakosság szempontjából tökéletesen mindegy, hogy meRendelkezés a Miaányegyeteniek tanárszakai hallgatóinak iskolai gyakorlatáról A tudományegyetemek tanár szakos hallgatóinak iskolai gyakorlatát kísérleti jelleggel szabályozták; A rendelkezés többek között kimondja: az iskolai gyakorlat célja, hogy a tanárjelölt mindkét szaktárgya tanításában alapvető gyakorlatot szerezzen; Államvizsgára csak az a hallgató bocsátható, aki az iskolai gyakorlat követelményeinek megfelel*. A tanítási gyakorlat az oktatási év kezdetétől annak végéig tart; A tanárjelölt gyakorlatát az első félévben egyik, a második félévben másik szaktárgyból végzi; Feladatuk a tanárjelölteknek az is, hogy megismerjék az iskolák úttörő-, illetve KE3Z- szervezeteinek életét, a politechnikai kérdést, a gyakorlati foglalkozásokat és a termelési gyakorlatokat; Iyik szövetkezet vállalja a javításokat, szolgáltatásokat, a szövetkezeti tagok számára azonban előnyösebb, ha a rentabilitást biztosító és kevésbé kifizetődő munkák díjai egy kasszába futnak be. Ezért nem volna helyes, ha a mai bólyi vegyes ktsz építővé alakulna, s csak jól fizető, „nagy” pénz* hozó munkákat végezne. A szövetkezetek elnökei és főkönyvelői a hozzászólások során több javaslatot tettek, többek között kérték, hogy a jövőbeni feladatok gyorsabb megvalósítása érdekében gondoskodjék a KISZÖV egységes és egyszerű adminisztrációról. A mohácsi járás szövetkezetei nagy feladat előtt állnak. S ezek valóban csak úgy hajthatók végre, ha a lakosság érdekében összefog a szövetkezeti tagság, s segítenek nekik a községi tanácsok és a párt- szervezetek; H; Mi Küldöttértekezletre készül a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Csütörtökön, június 9-én, délelőtt fél 9 órakor kezdi meg tanácskozásait a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának küldöttértekezlete Pécsett; A Szakszervezetek Megyei Tanácsának 1956 májusában történt újjáválasztása óta nagy változások történtek politikai, kulturális és gazdasági életünkben. Megszilárdult a szocialista tábor erősödtek a béke nemzetközi méretekben ható erői. Az ellen- forradalom által okozott súlyos károkat helyreállítottuk, a nehézségeket leküzdöttük. Kedvező politikai légkörben tanácskozott pártunk hetedik kongresszusa, mely az eddigi eredmények alapján kitűzhette célul a szocializmus alapjainak lerakását, a szocialista építés meggyorsítását. A pártkongresszus útmutatása nyomán a SZOT VII. teljes ülése meghatározta a szakszervezetek feladatait. Az SZMT a küldöttértekezlet elé terjeszti a SZOT teljes ülésének határozatai alapján végzett munkáját, megvilágítja annak eredményeit. Részletesen vizsgálja megye gazdasági fejlődését ebben' a szakszervezetek S2 repét, a termelési tanárak zások rendjét, az üzemi tan csők tevékenységét és a sz cialista munkaverseny ere menyeit. Beszámol a jelent a küldöttértekezletnek a bé bői, fizetésből élő dolgoz« élet- és munkakörülmény« nek alakulásáról és a sza szervezetek politikai és ki turális nevelőmunkájáról A marxista—leninista vilá nézet terjesztésében* kifejte munkáját, a szervezett de gozók szocialista öntudat nak alakulását is részletezi jelentés. A szakszerveze mozgalom erejének növek dósét, a szakszervezetek m gyei bizottságainak, a szál maközi bizottságoknak és i al aps zervezeteknek a teve kenységét is bemutatja. A küldöttértekezleten je lentést tesz a számvizsgál bizottság is; A Szakszervezetek Megyt Tanácsának küldöttértekezle te nagy jelentőségű lesz szakszervezeti munka rovat bi erősítése szempontjából. Az egy gépre eső műszaknormában a palotabozsoki gépállomás az első A palotabozsoki gépállomás tavaszi tervét 103 százalékra teljesítette, s különösein szép eredményeket ért el a négyzetes vetésben: Ezerhatszáz ka tasztrálds hold bevetését tervezték és kétezerkétszázhu- szanhárom holdat vetettek be; Jó a kapcsolatuk a környék termelőszövetkezeteivel, eddig még minden igényüket kielégítették a tsz-eknék, s a jövőben is erre törekszenek, A tavaszi munkák közül különösen a íűkaszálásban nyújtottak nagy segítséget a tsz-ek- nefc Sajnos azt tapasztalják, hogy még nem mindenütt igénylik a termelőszövetkezetek a gépierőt, s különösen nem a mű- trágyasz órásnál, pedig az is igen fontos mozzanata a mezőgazdasági munkának: Igen eredményes volt a növényápolás! munkájuk is, amit a sze- bényi és a véméndi tsz-ben végezitek. Nagyban megnehezítette a munkájukat, hogy kevés a simahengerük,A gépparkjuk két műszakban dolgozik a nyolc vontató kivételével: Úgy tervezik, hogy az aratás megkezdésétől egészen november 30-ig két műszakban dolgoznak a gépek kel, hogy az aratási és csépA gépszemlén ellenőrzik a kombájnok működését. Nincs nálunk semmi újság" n Aprócska falu Antalszál- lás. Ott szunnyad egy dombtetőn a szigetvári járásban, a megye mesgyéjén. A domb még Baranya megye, de lent a völgy, amelybe téglagyár fész- kelődik már Somogy megye. A falu kihaltnak látszik, a negyvenegy ház, mintha lélegzet után kapkodna. Ez a látszat és a látszathoz még hozzá segít a Rákóczi Tsz könyvelője ölbei Mihály is, aki délelőtt tanító, a község nebulóit oktatja, délután pedig könyvelő, a község gazdasági ügyeit intézi. — Nincs itt nálunk semmi újság! — mondja. Mennyi idős a Balaton ? A Balatan-imádókat még mindig változatlanul foglalkoztatja a nagy kérdés: a tó életkora. A tudomány két irányból közelítette meg a kérdést: mikor keletkezett a Balaton medencéje, és mikor töltötte meg azt a tó vize. A tudósok a Balaton fenékiszapjának és eltemetett kőzetrétegeinek vizsgálata alapján megállapítottak, hogy a tó medencéje az utolsó jégkorszak első harmada után süllyedhetett le. i A Balaton medencéje akkor kezdett vízzel megtelni, amikor az utolsó jégkorszak már lezárult és így újra eljuthattak a Kárpát-medencébe a csapadékot hozó nyugati szelek és lehetővé tették az „előregyártót* medence vízzel való kitöltődését. A tó medencéje körülbelül 60—70 000 évvel ezelőtt alakult ki és azután az eljegesedés idején még 40—50 0Ó0 évet várt. amig — hozzávetőleg 15—20 000 éve — lassan kitöltötték a ktajakvto tó Jhuilámat.í Ha nem lennék újságíró, talán el is hinném, de így nem. Kérdések, válaszok váltogatják egymást és lassan kibontakozik ennek a kis községnek pezsgő élete. A termelőszövetkezet 1958- ban alakult. Mindössze tizenkét taggal indult 1959 tavaszán aztán négy gazda kivételével az egész község belépett a szövetkezetbe. — Ma már csak két egyéni gazda van a faluban — állapítja meg ölbei. Mindössze 132 ember él ebben a községben. Ebből hatvan felnőtt Ebből harmincötén a tsz-ben dolgoznak, a többiek a téglagyárban, meg másutt. — Ma este gyűlés lesz nálunk. Itt állítják össze az arató párokat is. Muszáj már erre gondolni, mert egy-kettőre a nyakunkban lesz az aratás — szól közbe ölbei Mihály. A Rákóczi mindössze 277 hold földdel rendelkezik. Amikor ezt mondja már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy negyvenhat szarvasmarhájuk. harminc sertésük van. — Még negyvenöt süldő kellene, de nehéz beszerezni. — Pedig szükség lenne rájuk. Mác ** elöJagoeatóa Osztanak előleget? •— Hogyne! Minden hónapban. Eddig minden hónapban 13 forint készpénzt osztottunk előlegként minden teljesített munkaegység után. Megáll egy pillanatra a beszéddel, mintha gondolkodna aztán megjegyzi: — Jövőre, már jobb lesz. Van tizennégy kocánk. Jövőre már nem lesz süldőproblémánk. Belelapoz a tervbe; — Tudja sokszor módosítottuk. De ez már végleges. A terv szerint 57,10 forintot ér majd nálunk egy munkaegység. Persze ez még csak terv, de valószínű, hogy meglesz. Nézze meg a határunkat! A kukorica felét már megkapáltuk, a répáinkat kiegyeltük.;. Egyszóval, ami tőlünk függ, azt megtesszük;.. A határban kukorica zöldell, a földet beborította már a répa, a dombon piros, kék, zöld ruhás asszonyok hajlanganak, amott fehér ingujjas ember kaszál, lent a völgyben. Somogybán téglagyár kémény«i- ből szivárog a füst. Mennyivel más ez a kép így. mint az előbbi, az első, Kési munkákat időben bevégezhessék; Ahova nem tudnak kombájnt és aratógépet adni, ott fűkaszával könnyítenek a szövetkezetnek; A fekedi termelőszövetkezettel már meg is állapodtak, hogy náluk kizárólag fűkaszával segít a gépállomás. Jelenleg 60 erőgépük van, most kaptak nemrég 6 új gépet. A közelmúltban kaptak 3 Utos 45-ös román traktort, amelyeket a környék legnagyobb tsz-községeibe: Véménd- re, Dunaszekcső és Palotaibo- zsokra irányítanak a nagy munkák idején. Nemrég érkezett a gépállomásra két újfajta kombájn is, amelyeket ugyancsak Véménden és Du- naszekcson kívánnak üzemeltetni. Számításaik azt mutatják, hogy a kilenc kombájnnal és a kilenc aratógéppel az aratási terület nagy részét el tudják végezni. Mintegy háromezerötszáz katasztrális hold kalászos gépi aratását tervezik. Az aratás és cséplés sikeres és időben történő lebonyolítása érdekében kidolgozták már a gépvezetők premizálását is. A gépállomási terv teljesítése esetén egy mázsa búzát és holdanként tíz forint prémiumot kapnak a gépvezetők a szebé- nyi és a véméndi termelőszövetkezetben. Az egy gépre eső műszak normában a palotabozsoki gépállomás első a megyében, s a négyzetes vetési tervüket m 30a Hfaalétei Wj telteitek, A talajmumkatervük 10 000 katasztrális hold volt, s ezt 12 554 holdra teljesítették. Nyolcszáz katasztrális hold fű kaszálását tervezték, eddig 361 hold kaszálását végezték el, de a tervüket ebben is túlteljesítik, mert az első kaszálást végezték csak el, kettő még vissza van. Az évi tervük 65 500 normál hold, — a traktorosok vállalták, hogy év végére ezt 75 000 normál holdra teljesítik. A gépállomás brigád jai közül az első helyen áll a Győzelem brigád, de a gépállomás valamennyi dolgozója arra törekszik, hogy a tervüket magasain túlszárnyalják; A gépállomás egyiik legkiválóbb dolgozója Gubik Endre, aki eddig 681 normál holdat végzett el az MTZ—45; típusú gépével; A meglévő huszonhét kormos traktor közül huszonhatot átalakítottak és igy egy-egy traktor teljesítőképességét 5—6 lóerővel megnövelték; A gépállomás vezetősége arra is gondot fordít, hogy a gépállomás külsőleg is mindig csinos és rendes legyen. A 15 holdnyi területükön most ültettek el 6000 különböző díszcserjét és harminc fajta gyümölcsfa-csemetét. Megtörtént már a gépállomáson a gépszemle is, ahol minden aratógépüket, kombájnjukat és cséplőgépüket rendben, üzemképes állapotban (qfcMltéfci