Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-30-01 / 153. szám
6 NAPLÓ I960. JŰNITJS 31 Mérlegen a mohácsi járás labdarúgása AZ ELMÜLT IDÉNYBEN a mohácsi járásban egy járási I. és két Járási II. osztályú bajnokság küzdelmei folytak. Az I. osztályú bajnokságban 14, a n. osztályban 10—10 csapat nevezett. Az I. osztályból egy (Sátorhely), a n. osztályból három (Majs n., Márok XI., Farostlemezgyár) csapat lépett vissza. A járás labdarúgó-bajnoksága sporlszempontból jól sikerült. Valamennyi bajnoki mérkőzést élénk érdeklődés kísért, nem egy találkozót 500 főnyi közönség szurkolta végig. Pozitívumként kell még megemlíteni, hogy valamennyi sportkör költségvetéssel dolgozik és a szükséges gazdasági támogatást a községi tanácsok és termelő- szövetkezetek biztosították. Lassan elmondható, hogy a községi sportkörök gazdára találtak, a tanácsokban és a tsz-ekben. Ott működnek a legjobb járási sportkörök, ahol az irányítást a sportot szerető pedagógusok vették kékükbe. Az L osztályú bajnokság egy négyes él, egy hattagú közép és két csapatból álló kieső zónára tagozódott. Az élcsoport negyedik tagja a Véméndi SK, a tavaszi hajrában visszaesett és az utolsó négy-öt forduló mérkőzésein már nem Játszott szerepet az első helyért folyó küzdelemben. A bajnokságot — mint „nevető harmadik” — a Lányesók együttese nyerte, aki az utolsó fordulóban, gólaránnyal került az első helyre. Nagy harcot vívott az I. osztályért még Dunaszekcső és Szederkény csapata Is. A dunaszekcsőiek az utolsó fordulóban elszenvedett vereségükkel estek el a bajnoki címtől. A szederkényi sportkör labdarúgói — de főleg szurkolói i— nem bírták a hajrát és az utolsó előtti fordulóban sportszerűtlenül félbeszakadt otthoni mérkőzésükkel eljátszották a bajnokságot. A KÖZÉP CSOPORT tagjai között nem nagy színvonalkülönbség áll fenn, az erőviszonyok eléggé kiegyensúlyozottak voltak. A végső helyezést csak minimális pont- különbség döntötte el. Véménd, Versend, Töttös és Uj-Mohács együttesében számos Ifjúsági tehetség szerepel, akik hosszú ideig erősségük lehetnek csapataiknak. Az őszi gyengébb szereplés után meglepő volt a székelyszabariak tavaszi jő szereplése. Az első osztályban újonc Márok csapata is a várakozáson felül szerepelt. Meglepetés viszont m majsiak „gyengélkedése”. Az I. osztály leggyengébb játékerőt képviselő csapata Somberek volt. azonban dicséretükre szól, hogy nagy lelkesedéssel küzdötték végig a bajnokságot. A II. osztályban már nem folyt éles küzdelem a bajnoki címért. Az északi csoportban a végig vezető — és már az elmúlt évben is bajnojcságot nyert — Kisnyárádi KSK lett az első, míg a déli csoportban Erdőfü csapata nyerte a bajnokságot. Az őszi fordulóhoz viszonyítva jelentős javulás állt be a fegyelem terén. Míg az őszi forduló mérkőzésein 42 játékost állítottak ki, addig tavasszal mindössze 21 játékos került erre a sorsra. Sportszerűség terén különösen a versendi sportkörnél mutatkozik meg kedvező eredmény, ahol a tavaszi forduló során semmiféle fegyelmezetlenség nem történt Sajnos nem mondható ed mindez a töttösi és szederkényi közönségről. A sportszerűség! versenyt a mároki sportkör nyerte, második helyen a szé- kelyszabari fiatalok végeztek. A II. osztályban a babarc! és homo- rudi sportköröknél nem volt sportszerűtlenség. Évek óta kevés a minősítéssel rendelkező játékvezető. Gyakori eset, hogy egy-egy játékvezető egy vasárnap több mérkőzésen is kénytelen működni. A Játékveze- tó-hiány megszüntetése érdekében nyár folyamán tanfolyamot rendez a Labdarúgó Szövetség. MINDÖSSZE két sportkörnél működik minősített edző, míg 22 sportkörnél társadalmi edző foglalkozik a játékosokkal. Igen hasznosnak tartják a Bolyban megrendezendő társadalmi edzőképző tanfolyamod ICH ART FERENC A járási I. osztályú bajnokság végeredménye: SS58K 1. Lánycsők 2. Dunaszekcső 3. Szederkény 4. Véménd 5. Versend e. Töttös 7. Uj-Mohács 8. Székelyszab. 9. Márok 10. Majs 11. Somberek 12. Sátorhely 20 13 20 13 20 13 20 11 20 11 20 8 20 9 20 5 20 4 20 4 20 1 4 43:22 29 4 43:29 29 5 63:24 28 5 56:27 26 7 69:43 24 7 36:35 21 9 50:47 20 9 38:53 16 4 12 20:51 12 2 14 26:48 10 3 16 18:83 5 visszalépett. Versenyen kittül: 5. Moh. TE n. 24 12 8. Bóly 11. 24 11 8 76:50 28 9 50:52 26 A n. osztályú bajnokságok végeredménye: Déli csoport: 1. Erdőiú 14 10 3 1 58:21 23 2. Babarc 14 10 2 2 46:13 22 3. Nagybudmér 14 9 2 3 24:12 20 4. Nagynyárád 14 9 2 3 33:22 20 5. Borjád 14 6 1 7 31:49 13 6. Sátorhely 14 4 1 9 35:41 9 7. Lánycsók H. 14 1 1 12 11:57 3 8. Lippó 14 1 — 13 13:36 2 9. Majs n. visszalépett. 10. Márok H. visszalépett. Északi csoport: 1. Kisnyárád 16 15 — 1 52:13 30 2. Homorúd 16 12 — 4 21:17 24 3. Göresönyd. 16 11 — 5 21:23 22 4. Hímesháza 16 10 1 5 31:18 21 5. Bár 16 8 — 8 25:16 16 6. PalotaboBB. 16 5 — 11 12:18 10 7. Sárhát 16 4 — 12 13:44 8 8. Kanda 16 3 1 12 14:39 7 9. Selyemgyár 16 3 — 13 16:17 6 10. Farostlemezgy. visszalépett. Kitűnően szerepeltek a Spartacus • úszói a váci országos versenyen Fájdalommal tudatom, hogy szeretett sógornőm Glavák Mária nyugdíjas június 28-án, 63 éves korában hosszá szenvedés után elhunyt. Temetése július 1-én, pénteken (él 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló sógornője. / 548 A közelmúltban 1« Spartacus-úsző edzőtáborozáson vett részt, nyolc napon keresztül Budapesten. Az edzéseket Budafokon, • Császár és a Sportuszodában tartották. A jól végzett munka után résztvet- tek a vád versenyen, ahol a Budapesti Vasutas, Vasas Izzó, Budapesti Vörös Meteor és Budapesti Spartacus úszóin kívül még három vidéki sportkör versenyzői is rajthoz álltak. A pécsi úszók közül kimagasló teljesítményt nyújtott Kiss Ákos, aki 1:24,8 időeredménnyel a második helyet szerezte meg, 100 méteres serdülő fiúk mellúszó küzdelmében és ezzel az eredményével Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk Flerlcó Jenő ny. FÜSZÉJtT nehézáru szakraktáros június 24-én, váratlanul elhunyt. Az elhunytban nemcsak a fáradhatatlan, megbízható munkatársat, hanem a mintaképül szolgáló önzetlen és mindannyiunk által nagyra- becsült és szeretett barátot vesztettük el. Szeretett emlékét kegyelettel megőrizzük. A Baranya megyei Fűszer és Édességkereskedelmi Vállalat dolgozói, vezetősége és szakszervezeti 773 bizottsága Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon Szukfil János kereskedő június 28-án, 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése július 1-én, 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 547 Gyászoló család az országos ranglista negyedik helyére került. Varga Zsuzsa a 100 méteres ifjú* sági női hátúszásban izgalmas küzdelem után szintén az első helyet szerezte meg 1:27,2 másodperces idejével. Zsongor Ildikó Is első lett a 100 méteres serdülő mellúszásban 1:39 mp-el. Varasdi Erzsi 100 méteres ifjúsági mellúszásban javuló formát mutatva 1:37,5 mp-el a negyedik helyen végzett. A 4x33 méteres növekvő férfi mellváltó az erős mezőnyben 1:44,9 mp Idővel első lett. Huba Vera 100 méteres gyorson 1:31 mp-el harmadik és Bank Erika pedig a 100 méteres mellúszók versenyében szerezte meg a harmadik helyet. Schmidt Gábor 100 méteres serdülő gyorson Idején két másodpercet javítva 1:13 mp idővel a negyedik helyen végzett. Javuló formát mutatott Fortlinger István 100 méteres Ifjúsági mellen, ahol 1:32 mp-t úszott. Nagy lendületet adott az edzőtábor a szakosztály munkájának és ezért a Spartacus úszói bizakodással néznek a közeljövőben megrendezésre kerülő városi bajnokság elé. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legönfeláldozóbb férj, édesapa, após és nagyapa dr. Péter Imre nyug. járásbírósági alel- nök június 28-án, 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése július 1- én, pénteken 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 549 Gyászoló család DÜNANTŰU napt.ö A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkladővállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10» Telefon: 15-32, 18:33, PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 11.— Ft. A Pécsi Dózsa kézilabdázói Marokon 4/s 1*1 nivtiödiht ol &fzéiaU awnt%kí Vasárnap délután a Mároki KSK meghívására a Pécsi Dózsa női és férfi csapata Márokra látogatott, ahol a két csapat bemutató jellegű mérkőzést vívott, majd a hazai csapatokkal barátságos mérkőzésen találkozott. A jól sikerült bemutatót közel 300 szurkoló nézte végig. A mároki női csapat már most jó játékerőt képvisel és reményekre jogosít további szereplése. A község férfi csapata csak a közelmúltban alakult, de sok ügyes játékos vonta magára a figyelmet. Köszönetét kell mondani a Dózsa Sportkörnek, hogy lehetővé tette ezt az értékes bemutatót. A mérkőzés után a vendéglátók vacsorával kedveskedtek és a két csapat tagjai vidám hangulatban vettek búcsút egymástól. Reméljük, ez a szép kezdeményezés követőkre talál. Most következő rejtvényünk az utolsó júniusban. Ezzel, mint korábban közöltük, lezárunk egy egyhónapos szakaszt, s a legtöbb pontot elért megfejtőt sakk- lcönyvvel jutalmazzuk. Az eredményt július 7-én, csütörtökön közöljük. Múlt heti „önfeláldozás” címmel közölt feladványunk kulcslépése: V f2. A védtelen vezér egyszerre öt ellenséges figura tüzébe kerül, de bármelyikkel üt is sötét, a mattot nem kerülheti el. Ez alkalommal egy háromlépéses miniatűrt közlünk, a címe: A PÉCSI RADIO i960, június 30-i, csütörtöki műsora a 223.8 m középhullámon: 17.00: Szerb--norvát nyelvű műsor; Baranyai nagy-kóló. Mi újság Baranyában. Hírek, tudósítások. Sokac párostánc poszkocsicák- kal. Nyári riport az olasz! Május 1. Tsz-ből. Baranya, muzsika ... Népdalok a felsőszentmártoni együttes műsorából. Érdemes baromfival foglalkozni... Riport. Kóló. 1J.30: Német nyelvű műsor: A. Asprich: Ma nevet Brandenburg. Dal. Hírek. Hans Marchwitza 70 éves. A munkásmozgalom dalaiból. Vidám nyári levelek. A slkondai juniális. Harmonikaszámok. 18.00: Operakórusok. 18.30: A béke eszméjének közleménye. — Kommentár. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: A Magyar Földrajzi Társaság dél-dunántúli csoportjának előadás-sorozata. — Turisták és országjárók Pécsett Somos Jenő előadása. 19.05: Munka után, — Zenés összeállítás 19.50: Hírek, tudósítások. 20.00: Műsorzárás. színház: Nemzeti Színház: Travlata. ffluccini-bérlet. este i órakor Kamarasz'nliáz: Nincs előad mozi: Park: Hely a tetőn (fél 5, hí negyed 7 és 9 órakor, széles’ nú). Kossuth: Különös hajótörött (fél 5, fél 7 es fél 9 órakor). Petőfi: A kór ifél 5, fél 7 é 9 órakor). Park-Kertmozi: Különös h* röttek (9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Mag híradó A mozi története, Va és álom. 12-es világhíradó. M után (Előadások 11 órától f< tólagosan 3 óráig). Jőszerencsét (Pécsszaboles): nagy kék országút (6 és 8 óra Rákóczi (Mecsekalja): Men pokol (8 órakor). Május 1. (Vasas n.): Felfeli lejtőn (7 órakor). Kossuth (Mohács): Két em< boldogság (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Égrenyíli ablak (fél 3 órakor). Táncsics (Siklós): Cirkusz ( órakor). Építők kultúrotthona: Kálv (5 és 7 órakor). Hős huszár m Hogyan fotózzunk? 1. U. Dózsa—Fiorentina Népsub. 1 Népsport 1 Népszava D. NI 1 ll Z. Ferencváros—Simmering l 1 1 X i 3. Tatab. B.—CH Bratisl. 1 X x 1 1 X X 1 4. Vienna—Vasas 1x2 X 1 2 1 2 1 5. Sarajevo—MTK X 2 X 2 1 1 2 1 8. Pr.leimo—Diósgyőr 1 . 1 X 1X2 xl 7. Udinese—Austria 1 1 1 t 8. Spart. Tranava—Róma 1 2 1 X 1X2 11 9. Eologna—Hajdúk Split 1 1 X 1 1> If. Partizán—Slov. Bratisl. 1 x 1 2 X 1 11. Bánik ostr.—OFK Belgrád 1 1 1 X 1, 12. Velezs Moszt.—Alessandria x 2 x 1 1 2 xl Á Toldi Miklós testnevelési mozgalomról H. rész. Vil.: Kd8, Ba5, Í7, Hb5, Ff5. Sőt.: Ke5. Matt 3 lépésben (8 pont). Beküldendő július 7-ig. MÉSZÁROS FERENC A testnevelésben szereplő név: „Toldi Miklós testnevelési mozgalom” csak képletes és bármilyen más névvel helyettesíthető, amely kifejezi a Jelvényszerző mozgalom célkitűzéseit. Toldi Miklós a magyar irodalom egyik népi alakja. Legendájában Az országos középiskolai bajnokságot nyert Leöwey Gimnázium atléta-csapata A múlt héten Budapesten megrendezett országos középiskolai atlétikai bajnokság során több egyéni és csapatszámban is győzedelmeskedtek és az összesített pontverseny alapján a népes mezőnyben iz első helyet szerezték meg a Leöwey Gimnázium lányai. fellelhető a hazafisági a be tesség, a szülők szeretete, * az ügyesség és bátorság. 0 tásában alkalmas arra, hog vében egy széles társadaim pon szerveződő mozgalmi I összetett Jelvényszerző ref kifelezőle legyen. A Jelvényszerzés általános nek megtartása mellett a Miklós testnevelési mozgaloir valósítási rendszere: azáltal, a teljesítményeket pontrend kell átszámítani, az egyes je fokozatokat a résztvevők est lyamatos és rendszeres spo: kenységgel érhetik el. Az első években a Toldi I testnevelési mozgalmat nem vényesek nagy száma fogj mezni, mert a munka súlya gyobb résztvevő létszám m< résén és foglalkoztatásán v. Ezzel egy időben a testn< és sportszervezeteknek me teremteniök azokat a féltéi és ki kell alakítaniok azol módszereket amelyek kihas sával és alkalmazásával a je szerző mozgalomra jelenik« rendszeres és állandó jellegű tevékenységet tudnak kifeji Ez a munka nemcsak a velési szervezetek egysé koordinált működését felt' hanem sokféle új részakciók vezését is. Mindezek figyelembevétel' szabályzat-tervezet Jóváh után széleskörű és nyilván: során nagyon alapos agitál propagandát kell folytatni nevelési és sport általános selről, valamint a megvalós Ság gyakorlati módszerein! ÄPKömiRDETlESE K Kézi szorzógépeket bé- Autóhűtők, permetező- relünk. Szövetkezetek kannák javitását és Bm-i értékesítő központja. Bajcsy Zs. u. 16 sz. 772 A Pécsi Bőrgyár dolgozói, a vállalat pártszervezete, szakszervezeti bizottsága és vállalatvezctősége közli, hogy kötelességtcljesités közben hazájától távol elhunyt Harnib István főmérnök emlékezetére július 1-én, fél 3 órakor a vállalat nagytermében gyászünnepélyt tartunk. Szeretett munkatársunktól ezúton veszünk búcsút. 157753 Két szoba, konyhás lakást keresek életjáradékra. „Értelmiségi házaspár” jeligére Hirdető, Boltív köz. 151540 mindennemű bádogos munkát vállal Telfcl bádogos, Rákóczi út 38 sz. 769 Wartburg 6000 kra-t futott eladó. Érdeklődni: Pécs, Ujmeszes, Frankel Leó u. 28. 767 ügyeskezü tanulót SportzsákoK, stpandüvegcsiszoló és üveges táska, anyagújdonsá- szakmára felveszek, gok érkeztek. Rende- Hermann üvegcsiszoló, lésre is készítünk. — Bajcsy Zs. u. 46. 749 Rákóczi út 40/1-ben —----------------------------------- Kisiparosnál. Kiadó kaszáló, eladó 1S7762 parkettának való deszka. Újvilág u. IS sz. Hálószoba, konyhabútor ágyak, szekrények komblnáltszekrény, asz talok, ágysodrony, ágybetétek újszerű álElcserélném egyszobá- mat, gáz víz bent, kisebb szobáért is. Érdeklődni: Doktor Sándor u. 42. Üzlethelyiség. 755 Hálószobabútorok, háló, kombináltszek- rény, rekainiék, vitrin, ágyak eladók. Nagy Lajos u. 11. Fémipari megállóval szemben. 746 Moszkvics 401-es újsze- 751 rű állapotban eladó. íél_ Pécs. Hl. Ürögi út 29. Eladó szekrények, Bálics tető 52 ágyak, asztalok sez- 842 négyszögöl Ionok, ágybetétek, mat lakható épületi rácok, konyhaszekré- teljes felszerelés nyék, székek, dívány, adó. Érdeklődni: hármasszekrény, éjjeli- utca 4 sz. szekrények. Rákóczi út 48. Kottái. 679 718 Hálószobabútor, háló, kombináltszek- rény, ágyak, asztalok, székek, ágybetétek, vaságy, szabó próbatükör részletre is elModera konyhaszekrény, hálöberendezés, ágybetét, sezlon, toa---- lett. ágyak, szekrények fé l- eladók. Felső-Vámház u. 2. Üzlethelyiség. 682 Háromszobás ház sok mellék tel, két családra osztható, eladó. Rákóczi út 28. Magyarházi gala papagáj eladó, nia utca 19. Lu Méhek eladók, nagy Boczonádi kaptárakiapotban, egyszemélyes íróasztalok, Irógépasz- Jégszekrény éladó. — —W ------------ J re kamié olcsón. Bá- tal> kerékasztal, fote- Zöldfa u. 14. Középső adó. Kiskereszt u. 15. ban, vagy anélkül. — 1-_ lók, karszék, könyv- csengő._____________744 897 Érdeklődni lehet munVá sárkor nyitva. 77S Felhívjuk kedves megrendelőink figyelmét, hogy július l-én leltározás miatt a megrendelések felvétele és az anyagkiadás szünetel. Pécsi Üvegező, Üveg- csiszoló KTSZ vezetőszekrény. kamra állvány és egyéb bútorok nagy választékban. — Vásárkor nyitva. — Báránynál, Hal tér 1. Családi ház 2 szoba alkovos összkomfort, garázs azonnal beköltözhetően eladó. Tavasz utca 15 sz. 739 Eladó 2 szárnyas teli és üvegezett ajtó tokkal, 240x120. — Maros- vásárhely a, át 101 Kádársegédet felveszek vidékre. Tóth Sándor. Pécs, Tompa Mihály u. « az. 1(1741 Elcserélném modem nagy udvaros 1 szoba, konyha stb. lakásom nagyobbért vagy hasonlóért. (viz, gáz bent van). Magas költség- térítéssel. Madách, — Nagyvárad u. 25. kaidőben, vagy levélben. ígért, Dankó Pista utca. Dietz-malom. 250-es nagykere Jáwa eladó. Me hető egész nap. reszt u. 15. Értesítjük kedv vőinket, hogy jí tői előreláthatól lius 15-ig leltár Ez idő alatt az adás szünetel. Egy kis családi hé • a budai részen eladó. ____________ Aj ánlatokat: „Jó vé- Hangszer- és Jí tel” jeligére Hlrdeitő NKV pécsi lera Boltív köz, 161738